Balog Zoltán (politikus)
Balog Zoltán | |
2012-ben | |
Született |
1958. január 7. (65 éves) Ózd |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | öt gyermek |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | országgyűlési képviselő 2018. október 17-ig[1] |
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Magyarország emberierőforrás-minisztere | |
Hivatali idő 2012. május 14. – 2018. május 17. | |
Előd | Réthelyi Miklós (a nemzeti erőforrások minisztereként) |
Utód | Kásler Miklós |
Politikai pályafutása | |
Párt | Fidesz – Magyar Polgári Szövetség |
Választókerület |
Fidesz országos lista (2006–2010) Fidesz Borsod megyei lista (2010 óta) |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Balog Zoltán témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Balog Zoltán (Ózd, 1958. január 7. –) református lelkész, országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője,[2][3] 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől.
2021. január 25-től a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke.[4][5] A Magyarországi Református Egyház zsinata 2021. február 17-én lelkészi elnökévé választotta.[6][7]
Életpályája[szerkesztés]
Ózdon született, Gyerekkorát egy borsodi bányászfaluban, Nekézsenyben töltötte, ahol édesapja református lelkész volt. Az általános iskola elvégzése után a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. A „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő negyedik helyezettjeként a Szovjetunióba utazhatott, ahová apja sugallatára Bibliákat csempészett.[8] Középiskolai tanulmányait 1976-ban fejezte be a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. 1976-tól 1977-ig betanított esztergályos volt a Diósgyőri Gépgyárban, 1979 és 1980 között gondnokként dolgozott a hosszúhetényi Katolikus Szociális Otthonban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián kezdte. 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett.
1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközségben működött lelkészként. Ezután két évig a Tübingeni Egyetem hallgatója volt. 1989 őszén tábori lelkészként az NDK-menekültek között szolgált. Ugyanettől az évtől a Magyarországi Németajkú Református Egyházközség[9] beosztott lelkésze.1989 és 1991 között teológiai akadémiai óraadó tanárként dolgozott, valamint vallástanár volt a Baár–Madas Református Gimnáziumban. Az Európai Egyházak Konferenciájának teológiai tanácsadója, 1992-től 1998-ig az Európai Protestáns Szabadegyetem elnökségi tagja volt. 1993 és 1995 között a Bonni Egyetemen tanult; 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársaként tevékenykedett. 1996-tól a Protestáns Fórum vezetője. Ugyancsak 1996-tól a Magyarországi Németajkú Református Egyházközség immáron megválasztott lelkésze. Lelkészi tevékenységét lelkészi jellege megőrzése mellett, képviselői összeférhetetlenség miatt szüneteltette 2006 és 2018 októbere között.[10] 2000-től a Bethesda Alapítvány kurátora. Teológiai, egyházpolitikai, valamint közéleti konferenciák előadója. Hat – főként hitélettel kapcsolatos – műve jelent meg. 2002-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (ma Testnevelési Egyetem) mentálhigiénés szakember diplomát szerzett.
2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől, saját állítása szerint azért, hogy újra, teljesen, az egyházi szolgálatnak szentelhesse magát.[11]
2019 nyarán a református egyház kategorikusan elutasította azokat a sajtótámadásokat, miszerint zsinata Balog miatt, és nem a gyesre/gyedre menő lelkésznők és lelkészek diszkriminálása megszüntetése végett módosította volna a szabályait. Tájékoztatásuk szerint Balog politikusi pályafutása ellenére is megfelelt az egyház korábbi, a változtatás előtti szabályának, miszerint csak az lehet püspök, aki „legalább 10 évi folyamatos, önálló lelkészi szolgálattal rendelkezik”.[12][13]
2020. november 5-én a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspökévé választották.[14]
2021. január 25-én történt beiktatásán vette át hivatalosan a püspöki hivatalt elődjétől, Bogárdi Szabó Istvántól, aki 18 éven keresztül vezette az egyházkerületet.[15] Eskütételét követően legsürgetőbb feladatának a közösségek megerősítését nevezte.[16][17] A korábbi miniszteri szolgálata és a ráváró püspöki szolgálat közti különbséget így fogalmazta meg:
„Az egyházban nem szeretjük valamifajta politikai korrektség jegyében elhallgatni vagy átcsomagolni azt, amit igazságnak ismertünk fel. A reformátori és bibliai örökséghez híven a lehető legnagyobb őszinteségre van szükség.”[18][19]
Balog püspökké szentelésére 2021. május 24-én került sor a Pest megyei Nagykőrösön. "Nem ti vagytok az enyémek, hanem én vagyok a tiétek" – hangsúlyozta székfoglaló beszédében.[20][21]
A két esemény között, 2021. február 17-én, a Magyarországi Református Egyház frissen választott, új összetételű, zsinata új lelkészi és világi elnököt választott. A lelkészi elnökségre Balog és Fekete Károly, a Tiszántúli Református egyházkerület püspöke vállalta a jelölést . A 97 érvényes szavazatból 33-at kapott Fekete Károly, míg 64-et Balog Zoltán, így ő lett a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnöke.[22][6][7]
Politikai pályafutása[szerkesztés]
1990-től 1993-ig a Fidesz országgyűlési frakciójánál volt szakértő. Az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott, ezután 2002-től 2003-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban a társadalompolitikai főosztályt vezette. 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke volt, melyről 2021. január 31-én lemondott.[23] Országgyűlési képviselő, 2006-tól 2010-ig az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság elnöke volt. 2009-től a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.
2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012. május 14-től 6 éven keresztül az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. A közoktatás átszervezésének keretében 2012. augusztus 31-én megalapította a Klebelsberg Központot.[24] Az ő javaslatára is döntött a kormány a vidéki lelkipásztorok jövedelemkiegészítéséről, kezdeményezésére lett újra munkaszüneti nap a nagypéntek.[10]
A magyar Raoul Wallenberg Emlékbizottságnak 2012 óta tagja.
2014-ben a Kossuth Rádió interjújában kijelentette, hogy "Magyarországról nem történt roma deportálás, a magyar cigányokat Ausztriából vitték el."[25] Ezért a kijelentésért 9 hónap múlva nyilvánosan bocsánatot kért.[26]
Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke.
Családja[szerkesztés]
Nős, öt gyermek édesapja, 8 unokája van.[10] Első feleségétől 1989-ben vált el. Felesége Révész Judit, egyetemi adjunktus, akivel 1990 óta élnek együtt. Öt gyermekéből négy lány: Anna, Veronika, Eleonóra és Réka, valamint van egy fia, Ádám.[27]
Szülei, Balog Zoltán, református lelkész és felesége Balogné Topolyai Margit adtak otthont, 1981-es megalakulásakor, a Református Iszákosmentő Missziónak (RIM). Édesapja 1985-től Budapesten, főállású lelkészként, mint a RIM vezetője folytatta munkáját. Feleségével több mint két évtizedig, haláláig, dolgozott a misszióban a szenvedélybetegekért.[28]
Édesapja a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Borsod megyei szervezőtitkára is volt.
Idézetek[szerkesztés]
- „Sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok.” (2016. augusztus 4. – a magyar baptisták 4. világtalálkozójának debreceni záró istentiszteletén)[29]
- „Számomra a liberalizmus nem szitokszó, ám én a libertas Christi talaján állok”[8]
- „Bár elítélem a rasszizmus minden formáját, és azokat, akik e nézeteket terjesztik, nem mondhatunk le azokról az elkeseredett emberekről, akiket megtévesztenek.”[8]
Díjai, elismerései[szerkesztés]
- A Hold utcai németajkú protestáns templom újjáépítésének kezdeményezője, mely 2003-ban rehabilitáció kategóriában Építészeti Nívódíjat kapott
- Pro Ecclesia Díj (2000) (Nagyvárad)
- Az Európai Protestáns Szabadegyetem elnökségi tagja (1993–2003)
- A Bethesda Gyermekkórház Alapítvány kurátora (1999 óta)
- 2011 októberében a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült
- A magyar Raoul Wallenberg Emlékbizottság tagja (2012)
- A Német Szövetségi Köztársaság Nagy érdemkereszt csillaggal és vállszalaggal kitüntetése a német-magyar kapcsolatok ápolásáért és a kisebbségek és emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként (2013)
- Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztje (2018)
- Szent György-díj (2018)[30]
- Maglód díszpolgára (2018)[31]
- Tőkés László-díj (2019)
- A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2020)
Művei[szerkesztés]
- "Álljatok meg a hitben!". Pohárcsere után. Bizonyságtétel a keresztyén életről; Református Zsinati Iroda, Bp., 1985
- Mitarbeiter des Zeitgeistes? Die Auseinandersetzung über die Zeitgemä♯heit als Kriterium kirchlichen Handelns und die Kriterien theologischer Entscheidungen in der Reformierten Kirche Ungarns, 1967–1992. Eine Dokumentation; szerk. Gerhard Sauter; Lang, Frankfurt, 1997 (Beiträge zur theologischen Urteilsbildung)
- Mélység és magasság. Balog Zoltánnal beszélget Halász Zsuzsa; Kairosz, Bp., 2006 (Miért hiszek?)
- Mert tiéd az ország I. Balog Zoltán válogatott igehirdetései; szerk. Révész Judit, Bíró Éva; Barankovics Alapítvány, Bp., 2017
- Mert tiéd az ország II. Balog Zoltán válogatott politikai beszédei; szerk. Révész Judit; Barankovics Alapítvány, Bp., 2017
- Nem csak kenyérrel… Beszédek, imádságok, írások koronavírus idején; Kairosz, Bp., 2020
Portré[szerkesztés]
- Szerelmes földrajz – Balog Zoltán (2014)
- Őszintén – Balog Zoltán (2019)
Források[szerkesztés]
- MTI Ki kicsoda 2006. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2005.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Budai Gyula lett Balog Zoltán utódja. [2019. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- ↑ Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztérium minisztere (magyar nyelven). www.hrportal.hu, 2013. április 11. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Balog Zoltán: Az egyik szemem sír, a másik nevet (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Beiktatták hivatalába Balog Zoltán református püspököt | Mandiner (magyar nyelven). mandiner.hu. (Hozzáférés: 2021. január 25.)
- ↑ Former minister Balog takes up post as Reformed bishop (amerikai angol nyelven). Daily News Hungary. (Hozzáférés: 2021. január 25.)
- ↑ a b Balog Zoltán lesz a magyar reformátusok első embere (magyar nyelven). Magyarnarancs.hu. (Hozzáférés: 2021. február 17.)
- ↑ a b Zoltán, Ágoston: Balog Zoltánt megválasztották a református zsinat lelkészi elnökének (magyar nyelven). index.hu, 2021. február 17. (Hozzáférés: 2021. február 17.)
- ↑ a b c A színes eminenciás (magyar nyelven). Magyarnarancs.hu. (Hozzáférés: 2021. február 1.)
- ↑ Németajkú Református Egyházközség. drgbudapest.hu. (Hozzáférés: 2020. november 9.)
- ↑ a b c Balog Zoltán a következő dunamelléki püspök (magyar nyelven). Parókia, 2020. november 5. (Hozzáférés: 2020. november 8.)
- ↑ Balog Zoltán püspökjelölti bemutatkozása a református Zsinat honlapján. (Hozzáférés: 2020. november 5.)
- ↑ Püspök lett Balog Zoltán korábbi emberi erőforrások miniszterből (magyar nyelven). Magyarnarancs.hu. (Hozzáférés: 2021. március 8.)
- ↑ Népszava: Balog Zoltánt a református zsinat lelkészi elnökévé választották (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2021. március 8.)
- ↑ Szabolcs, Datki: Püspökké választották Balog Zoltánt (magyar nyelven). index.hu, 2020. november 5. (Hozzáférés: 2021. február 1.)
- ↑ Imre, Patthy Loránd: Mától református püspök Balog Zoltán (magyar nyelven). index.hu, 2021. január 25. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Balog Zoltán elárulta, mi lesz az első feladata (magyar nyelven). Infostart.hu. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Népszava: Beiktatták Balog Zoltánt, a püspököt (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Zrt, HVG Kiadó: Beiktatták Balog Zoltánt a püspöki hivatalába (magyar nyelven). hvg.hu, 2021. január 25. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Beiktatták hivatalába Balog Zoltán református püspököt (magyar nyelven). telex, 2021. január 25. (Hozzáférés: 2021. január 26.)
- ↑ Püspökké szentelték Balog Zoltánt (magyar nyelven). Infostart.hu. (Hozzáférés: 2021. május 24.)
- ↑ Dávid, Kovács Ferenc: Püspökké szentelték Balog Zoltánt (magyar nyelven). index.hu, 2021. május 24. (Hozzáférés: 2021. május 24.)
- ↑ MRE Zsinat: Balog Zoltánt és Molnár Jánost választották a testület lelkészi és világi elnökének - Reformatus.hu (magyar nyelven). Magyarországi Református Egyház. (Hozzáférés: 2021. február 17.)
- ↑ Marietta, Baka-Forgács: Balog lemond a Fidesz-alapítvány vezetéséről (magyar nyelven). index.hu, 2021. január 8. (Hozzáférés: 2021. február 4.)
- ↑ Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Alapító Okirata. [2013. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 13.)
- ↑ https://hirado.hu/2014/08/03/balog-az-emlekezes-es-a-bunosok-neven-nevezese-a-kotelessegunk/?source=hirkereso
- ↑ https://hvg.hu/itthon/20150518_Balog_Zoltan_nyilvanosan_bocsanatot_kert
- ↑ Vagyonkereső. vagyonkereso.hu. [2018. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 1.)
- ↑ Elhunyt a Református Iszákosmentő Misszió vezetője (magyar nyelven). BPXV. (Hozzáférés: 2020. november 8.)
- ↑ Index.hu
- ↑ Híradó.hu
- ↑ Maglód díszpolgára lett Balog Zoltán (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. február 1.)
További információk[szerkesztés]
- Balog Zoltán hivatalos honlapja
- Balog Zoltán honlapja
- Nem szeretnék moralizálni – interjú Balog Zoltán felzárkózási államtitkárral (Origó, 2010. december 27.)
|
- Magyar református lelkészek
- Magyar református püspökök
- Magyar egyetemi, főiskolai oktatók
- Országgyűlési képviselők (Fidesz)
- Országgyűlési képviselők (2006–2010)
- Országgyűlési képviselők (2010–2014)
- Országgyűlési képviselők (2014–2018)
- Országgyűlési képviselők (2018–2022)
- Magyarország államtitkárai
- Magyarország miniszterei
- A második Orbán-kormány tagjai
- A harmadik Orbán-kormány tagjai
- Ózdiak
- 1958-ban született személyek
- Élő személyek
- Budapest XV. kerületének díszpolgárai