Kréta (időszak)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A kréta földtörténeti időszak, a mezozoikum idő harmadik, utolsó és leghosszabb időszaka, a jura után. Mintegy 146 millió évvel ezelőtt (mya) kezdődött és 65,5 mya ért véget, amikor elkezdődött a kainozoikum idő paleogén időszaka.

Neve a kréta jelentésű latin creta szóból ered. Azért nevezték el így, mert a kontinentális Európában és Nagy-Britanniában (beleértve Dover fehér szikláit is) nagy mennyiségben találtak a korból származó laza mészkövet (tengeri gerinctelenek vázának kálcium-karbonát lerakódása, főleg kokkolit). Külön időszakként először Jean d'Omalius d'Halloy belga geológus írta le a krétát, 1822-ben.

A KT becsapódás, fantáziakép

Az időszak kezdetét a modern tudomány kőzetek korának meghatározásával állapította meg, és ez a módszer néhány millió évet tévedhet. A jura és a kréta közt nem volt számottevő kihalás, a kréta végét viszont az egyik legnagyobb és legismertebb, a dinoszauruszok kihalásaként ismert esemény, a kréta-tercier esemény (KT esemény) jelzi. A kőzetekben ezt egy világszerte fellelhető, irídiumban gazdag réteg jelzi, amelyet a yucatani Chicxulub becsapódási kráter keletkezésével hoznak összefüggésbe. Ez a meteoritbecsapódás lehet felelős a kihalásokért.

[szerkesztés] Tagolása

A krétát geokronológiailag kora kréta és késő kréta vagy kora kréta és késő kréta korokra bontják. (A kőzetrétegtani felosztásban kora kréta alsó krétának, késő kréta felső krétának felel meg.) Ezek a következő korszakokra bonthatók tovább:

Késő kréta
Maastrichti	(70,6 ± 0,6 – 65,8 ± 0,3 mya
Campaniai	(83,5 ± 0,7 – 70,6 ± 0,6 mya)
Santoni	(85,8 ± 0,7 – 83,5 ± 0,7 mya)
Coniaci	(89,3 ± 1,0 – 85,8 ± 0,7 mya)
Turon	(93,5 ± 0,8 – 89,3 ± 1,0 mya)
Cenoman	(99,6 ± 0,9 – 93,5 ± 0,8 mya)

Kora kréta
Albai	(112,0 ± 1,0 – 99,6 ± 0,9 mya)
Apti	(125,0 ± 1,0 – 112,0 ± 1,0 mya)
Barremi	(130,0 ± 1,5 – 125,0 ± 1,0 mya)
Hauterivi	(136,4 ± 2,0 – 130,0 ± 1,5 mya)
Valangini	(140,2 ± 3,0 – 136,4 ± 2,0 mya)
Berriasi	(145,5 ± 4,0 – 140,2 ± 3,0 mya)

[szerkesztés] Ősföldrajza

A részben beltengerekkel fedett Észak-Amerika térképe a kréta időszak közepén (készítette: William A. Cobban és Kevin McKinney)

A kréta idején a késő paleozoikum és a kora mezozoikum idején fennállt Pangea szuperkontinens már széttöredezett a mai kontinensekre, bár ezek még máshol helyezkedtek el, mint ma. Ahogy az Atlanti-óceán szélesedett, a konvergens tektonikai lemezszegélyek mentén folytatódott a jura időszak alatt elkezdődött hegységképződés az Amerikai Cordillerákban: a nevadai orogenezist a Sevier és a többek közt a Sziklás-hegységet is létrehozó Laramida orogenezis követte.

A kréta elején a Gondwana szuperkontinens még egyben volt, az időszak folyamán azonban ez is széttöredezett. Dél-Amerika, az Antarktisz és Ausztrália elsodródott Afrikától (bár India és Madagaszkár ekkor még egybefüggött). Így megkezdődött az Atlanti-óceán déli része és az Indiai-óceán kialakulása is. Ez az aktív tektonikai mozgás a lemezszegélyeknél nagy tengeralatti hegyláncokat hozott létre, ami megemelte a világóceán vízszintjét. Afrikától északra a Tethys-tenger szűkülni kezdett, de ugyanakkor nagy, sekély tengerek jelentek meg a mai észak-amerikai és európai szárazföld belterületén. Az időszak végén visszahúzódtak, vastag tengeri üledékrétegeket hagyva hátra, amelyek szénrétegekkel váltakoztak. A kréta időszaki transzgresszió (=tengerszintemelkedés) csúcsán a jelenlegi szárazföldi területek egyharmada víz alatt volt.

A kréta időszak az ekkor képződött kréta kőzetről híres. Több kréta jött ekkor létre, mint a fanerozoikum bármely más időszakában. Az óceánközepi lemezszegélyek mentén cirkuláló víz feldúsította az óceánban a kálciumot, ami kedvezett a kalcium-karbonát tartalmú kokkolit lemezeket képző Coccolithophora organizmusoknak. Az észak-amerikai kréta időszaki geológiai formációk közül tengeri fosszíliákban gazdag a kansasi Smoky Hill Chalk Formáció, szárazföldi fosszíliákban a Hell Creek Formáció. A mai India területén a kréta legvégén és a paleocén elején jött létre a Dekkán-trapp hatalmas bazalt tömbje. (Az ezt létrehozó erős vulkáni tevékenységnek egyes elméletek szerint köze lehetett a dinoszauruszok kipusztulásához. ^[1])