Mihail Siskin
| Mihail Siskin | |
 | |
| Cafe Odeon Zürich 2010 © Evgeniya | |
| Született | Михаил Павлович Шишкин 1961. január 18. (63 éves) Moszkva,  Szovjetunió |
| Állampolgársága |  orosz,  svájci |
| Nemzetisége | orosz |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Moscow State Pedagogical University |
| Kitüntetései | Orosz Booker-díj (2000) |
 | |
| Mihail Siskin aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Mihail Siskin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Mihail Pavlovics Siskin, oroszul: Михаил Павлович Шишкин (Moszkva, 1961. január 18. –) orosz-svájci író, az egyetlen szerző, aki elnyerte az Orosz Booker-díjat (2000), az Orosz Nemzeti Bestseller-díjat (2005) és a Nagy Könyv díjat (2010). Könyveit 30 nyelvre fordították le.[1] Németül is ír.
Életrajza[szerkesztés]
Mihail Siskin Moszkvában született 1961. január 18-án Irina Georgijevna Siskina orosz irodalomtanár és Pavel Mihajlovics Siskin mérnök konstruktőr gyermekeként. 1977-ben Siskin az 59-es középiskolában végzett Moszkva központjában, az Arbat kerületben.
A Moszkvai Állami Pedagógiai Intézet elvégzése után, ahol Siskin németül és angolul tanult, útmunkásként, utcaseprőként, újságíróként, iskolai tanárként és fordítóként dolgozott. 1995-ben családi okok miatt Svájcba költözött. Zürichben dolgozott a Bevándorlási Osztályon, és kifejezetten menekültekkel foglalkozott, mint orosz és német fordító.[2][3] Svájci állampolgársággal rendelkezik.[4]
Siskin meghívást kapott vendégprofesszorként a Lexington-i (VA) Washington és Lee Egyetemre (2007 és 2009 őszi szemeszter). 2011 óta családjával a Bázel melletti kis faluban, Kleinlützelben él.
2012 és 2013 között a berlini DAAD Artists-in-Berlin Program vendége volt. Európa és az Egyesült Államok egyetemeinek és kulturális alapítványainak gyakori vendégelőadója, valamint számos országban gyakori előadó a televízióban és a rádióban.[5][6][7] Siskin publikált cikkeket a The New York Timesban,[8] a Wall Street Journalban,[9] a The Guardianban,[10] a Le Monde-ban,[11] a The Independentben,[12] és más médiában.
Irodalmi munkássága[szerkesztés]
Ugyanabban az évben jelent meg első regénye, az One Night Befalls Us All (Omnes una manet nox) / Всех ожидает одна ночь a Знамя-ban[13]. Később ez a regény Записки Ларионова (Larionov visszaemlékezései) címmel jelent meg. Első publikációi felkeltették az irodalomkritikusok figyelmét, és Siskin megkapta az év legjobb debütálásáért járó díjat.[14] Fred Kaplan a Boston Globe-ban Mihail Siskint "Moszkva egyik legelismertebb fiatal regényírójának" nevezte.[15]
1999-ben a Znamja kiadta Siskin áttörést jelentő regényét, a Взятие Измаила-t (Izmail elfogása). 2000-ben a regény elnyerte az év legjobb orosz regényének járó Russian Booker-díjat. A Независимая газета (Független újság) ezt írta: "Egy gyönyörű, erőteljes és lenyűgöző könyv, amely mérföldkő lesz nemcsak az orosz irodalom történetében, hanem az orosz öntudat fejlődésében is."[16]] Az új országba költözés tapasztalata arra ösztönözte Siskint, hogy megírja a Русская Швейцария (Orosz Svájc) című nem fikciós irodalomtörténeti kalauzt. 1999-ben a zürichi PANO-Verlag-ban jelent meg (orosz nyelven). Ezt a könyvet lefordították németre és franciára, és megkapta Zürich kanton díját (Werkbeitrag des Kantons Zürich 2000).
2002-ben a zürichi Limmat Verlag kiadta Siskin német nyelven írt könyvét, Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoi (Montreux-Missolunghi-Astapowo: Byron és Tolsztoj nyomában, egy irodalmi séta a Genfi-tótól a Berni-Alpokig)[17], amely megkapta Zürich irodalmi díját (Werkjahr der Stadt Zürich 2002).
2005-ben Siskin kiadta a Maidenhair (Венерин Волос) című regényt, amely 2005-ben megkapta a National Bestseller díjat 2005-ben és a Nagy Könyv díjat 2006-ban. Maya Kucserszkaja, egy kritikus a következőképpen jellemezte Siskin regényét: "A Vénuszhaj egy nagyszerű regény egy szóról és egy nyelvről, amely puhává és engedelmessé válik a Mester kezében. Bármilyen más valóságot képes létrehozni, amely lenyűgözőbb és hitelesebb lesz, mint a való világ. A szó és a tény, a valóság és az emberi nyelvre való fordítás közötti szakadék a belső feszültség igazi melegágya a regényben."[18] A Moscow News kijelentette: "Az író megpróbálja összekapcsolni a XX. század nyugati irodalmának vívmányait és a verbális technika iránti szeretetét az orosz irodalom humanista természetével. Új regénye a legfontosabb témáról szól: hogyan lehet legyőzni a halált szeretettel."[19] A 2012-ben az Open Letter kiadónál angol fordításban megjelent regényt a kritikusok nagyra értékelték. Daniel Kalder a The Dallas Morning News-ban kijelentette: "Röviden, a Maidenhair a legjobb posztszovjet orosz regény, amit olvastam. Egyszerűen fogalmazva, ez az igazi irodalom, olyan jelenség, amellyel túl ritkán találkozunk bármely nyelven."[20] Boris Dralyuk azt írta a The Times Literary Supplement-ben, hogy "Siskin csodálatos műveltsége, könnyed megfogalmazása és az általános játékra való hajlam művészetének szembetűnő összetevői... Ezek a tulajdonságok valóban szövetségesek Nabokovval, csakúgy, mint az írott szó erejébe vetett hite: " A történet a kéz, te pedig a kesztyű. A történetek megváltoztatnak, akár a kesztyűk. Meg kell értened, hogy a történetek élőlények."[21]
2010-ben a moszkvai AST kiadónál megjelent a Письмовник (Levélregény) című regény. Ezzel elnyerte a fő orosz irodalmi díjat, a "Большая книга"-t - a szerző megkapta a Nagy Könyvdíj fődíját (2011), és megnyerte az olvasói szavazást. A Levélregény angol fordítása The Light and the Dark címmel jelent meg 2013-ban Quercusnál. A Wall Street Journal méltatta a szerzőt: "Siskin úr megalkotta a valóság és a fantázia, a történelem és a mesék, valamint a magányos szükségletek és az örömteli vigasztalás elbűvölő főzetét."[22] A Monocle kijelentette: "Legújabb regénye, a Fény és a sötétség zseniális fordításban ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy orosz irodalom nem halt meg Dosztojevszkijjal. A próza lapidáris, a történelem és a jelen megidézése borotvaéles. Csodálatos könyv: tele van csodával."[23] A Sunday Times Siskint "olyan írónak nevezte, aki lenyűgözően érzi a bőr alatti koponyát."[24] A New York Times Book Review Siskint "büszke szentimentalistaként írta le. (A szinkronizált cinizmusért és szentimentalizmusért járó aranyérmet mindig Oroszország kapja.)"[25] A The Guardian ezt írta: "Mindkét regény a sokrétű valóság megjelenítésére törekszik, és néha elviselhetetlen intenzitás tapasztalható, ahogy a metaforák kisarjadnak és tekerednek. A Maidenhair lélegzetvétele a The Light and the Dark-ban mérhető ragyogássá válik; Siskin küldetésének sürgőssége elhalványul." Ha az élet nem változik szavakká, nem lesz semmi. „...Siskin írása egyszerre filozófiailag ambiciózus és érzékileg specifikus.”[26]
2015-ben a Deep Vellum Publishing kiadta a Calligraphy Lesson: The Collected Stories című kiadványt. Michael Orthofer a Complete Review-ban a könyvet így minősítette: "ideális bevezetés Siskinhez és munkájához". Jacob Kiernan (New Orleans Review) kritikus szerint "a gyűjtemény művészien felépített, empatikus mesékből áll a ciklonikus idők közepén élő emberekről."[27] Caroline North a Dallas Observerben ezt írta: "Bár a CALLIGRAPHY LESSON történetei átitatódnak az orosz történelemmel, és kifejezetten orosz hangvételűek, sok filozófiai probléma, amellyel foglalkoznak, túlmutat nyelven és határokon – ezek egyetemes problémák, és ez a fordítás bátran és sikeresen vállalja őket."[28]
Mihail Siskin műveinek fordításai számos nemzetközi díjat kaptak, köztük a 2007-es Grinzane Cavour-díjat (Olaszország)[29] a Capelvenere-ért (a Maidenhair olasz fordítása), a 2005-ös év legjobb külföldi könyvének járó francia irodalmi díjat – Prix du Meileur Livre Étranger (Esszé) Párizsban[30] és a Nemzetközi Berlini Díj (Haus der Kulturen der Welt) Nemzetközi Irodalmi Díja a 2011-es év legjobb külföldi regényének, Venushaar (a Leányhaj német fordítása). Egy interjúban az összes díjáról kérdezték, Siskin így válaszolt: "Soha egyetlen díj sem tett jobbá egy könyvet." Úgy tekint kritikai teljesítményére, mint "bizonyítékra, hogy helyesen tettem, hogy nem kötök kompromisszumot."[3]
2019-ben Siskin kiadott egy digitális könyvet: Holt lelkek, élő orrok. Bevezetés az orosz kultúra történetébe (német nyelven), 16 esszéből és 400 megjegyzésből álló gyűjtemény képekkel, zenékkel és videókkal.[31] A NZZ ezt a digitális projektet "a könyvkultúra fejlődésének új szintjeként" méltatta.[32] Siskin ezt a könyvet egy interjúban „az orosz kultúra nagyon személyes enciklopédiájának” nevezte.[33]
Siskin összes regényét színházi drámákba adaptálták Oroszországban.
Irodalmi stílusa[szerkesztés]
Prózáját például így dicsérték: "Siskin nyelve csodálatosan világos és tömör. Anélkül, hogy archaikusnak hangzana, Tolsztoj és Dosztojevszkij feje fölött (akiknek kapcsolata az orosz nyelvvel gyakran kellemetlen volt) eljut Puskin hagyományáig."[34] ] Azt mondja: "Bunyin megtanított arra, hogy ne kössek kompromisszumot, és továbbra is higgyek önmagamban. Csehov átadta az emberiesség érzését – hogy a szövegedben nem lehetnek teljesen negatív szereplők. Tolsztojtól pedig megtanultam, hogy ne féljek a naivitástól."[35]
Siskin az írási folyamatot a vérátömlesztéssel hasonlítja össze: "Az élet legfontosabb esszenciáját megosztom olvasómmal. De azonos vércsoporttal kell rendelkeznünk."[3]
Politikai nézetei[szerkesztés]
Siskin nyíltan ellenzi a jelenlegi orosz kormányt, és élesen bírálja Vlagyimir Putyin bel- és külpolitikáját, beleértve a Krím 2014-es annektálását is.[8][36]
2013-ban lemondott Oroszország képviseletéről az Egyesült Államokban megrendezett Book Expón.[37] Mihail Siskin nyílt levelében kijelentette:
Egy ország, ahol a hatalmat egy korrupt, bűnöző rezsim ragadta magához, ahol az állam a tolvajok piramisa, ahol a választások bohózattá váltak, ahol a bíróságok a hatóságokat szolgálják, nem a törvényt, ahol politikai foglyok vannak, ahol az állami televízió egy prostituálttá vált, ahol csalók falkái őrült törvényeket hoznak, amelyek mindenkit visszavisznek a középkorba – ilyen ország nem lehet az én Oroszországom. Egy másik Oroszországot akarok és fogok képviselni, az én Oroszországomat, egy olyan országot, amely mentes a csalóktól, egy olyan országot, amelynek állami szerkezete az egyén jogát védi, nem a korrupcióhoz való jogot, egy országot, ahol szabad a média, szabad választások vannak és az emberek szabadok.[38]
Ellenezte a 2022-es orosz inváziót Ukrajnában, és azt írta a The Guardian-ben, hogy "Putyin szörnyű bűnöket követ el a népem, a hazám és az én nevemben", és azt mondta, hogy "Putyin Oroszországában lehetetlen levegőt venni. Túl erős a bűz a rendőr csizmájából."[39]
Díjak és kitüntetések[szerkesztés]
- 1993-ban az év legjobb debütálásáért járó díj[40]
- 2000 Russian Booker Prize, The Taking of Izmail
- 2005 Prix du Meilleur Livre Étranger (Essay)
- 2006 Big Book Award, Maidenhair
- 2006. évi Nemzeti Bestseller-díj,[41] Maidenhair
- 2007 Grinzane Cavour Prize,[29] Capelvenere (a „Maidenhair” olasz fordítása)
- 2011 Big Book Award, Pismovnik
- 2011 International Literature Award, Maidenhair (német fordítás)
- 2013 Best Translated Book Award, szűkített lista, Maidenhair[42]
- 2022 Premio Strega Europeo Olaszországban a Pismownik (Punto di fuga, a The Light and the Dark olasz fordítása).[43]
Válogatott bibliográfia[szerkesztés]
Fikció
- Урок каллиграфии, (Kalligráfia lecke) novella (1993)
- Всех ожидает одна ночь, (Omnes una manet nox, Egy éjszaka mindenkira vár) regény (1993)
- Слепой музыкант, (Vak zenész) novella (1994)
- Взятие Измаила, (Izmail elfogása) regény (1999)
- Спасенный язык, (Mentett nyelv') esszé (2001)
- Венерин Волос, (Vénuszhaj) regény (2005)
- Письмовник, (Levélregény) regény (2010)
- Пальто с хлястиком, (A félöves kabát) esszék és novellák (2017)
Non-Fiction
- Русская Швейцария, (Orosz Svájc) irodalmi és történelmi útikönyv (1999)
- Буква на снегу. Три эссе. Роберт Вальзер, Джеймс Джойс, Владимир Шаров (Levél a havon. Három esszé. Robert Walser, James Joyce, Vladimir Sharov) (2019)
Német nyelven írt könyvek[
- Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoi, (Montreux-Meszolóngi-Astapovo, Byron és Tolsztoj nyomában, irodalmi séta a Genfi-tótól a Berni-Alpokig) esszégyűjtemény (2002).
- Tote Seelen, lebende Nasen. Eine Einführung in die russische Kulturgeschichte., (Holt lelkek, élő orrok. Bevezetés az orosz kultúra történetébe) Multimédiás digitális könyv. Petit-Lucelle Publishing House, Kleinlützel, 2019, ISBN 978-3-033-07082-0.
- Frieden oder Krieg. Russland und der Westen – eine Annäherung., (Háború vagy béke. Oroszország és a Nyugat. Egy megközelítés) Fritz Pleitgennel együtt. Ludwig Verlag, München 2019, ISBN 978-3-453-28117-2.
Angol fordítások'
- Maidenhair / Венерин Волос, Open Letter, 2012, tr. Marian Schwartz. ISBN 978-1-934824-36-8
- The Light and the Dark / Письмовник, Quercus, 2013, tr. Andrew Bromfield. ISBN 978-1-623650-46-9
- Calligraphy Lesson: The Collected Stories, Deep Vellum, 2015, tr. Marian Schwartz, Leo Shtutin, Mariya Bashkatova, Sylvia Maizell. ISBN 978-1-941920-03-9
- Tolstoy and the Death: in Tolstoy and Spirituality, Academic Studies Press, 2018, tr. Marian Schwartz. ISBN 978-1618118707
Magyarul[szerkesztés]
- Levélregény (Письмовник) – Cartaphilus, Budapest, 2012 · ISBN 9789632662473 · Fordította: Földeák Iván
Irodalom[szerkesztés]
- M. A. Orthofer. The Complete Review Guide to Contemporary World Fiction. — Columbia University Press, 2016. — 366/571 p. — ISBN 9780231518505. — ISBN 0231518501.
- Az orosz irodalom ikonikus nevei: Mihail Shishkin. 35 esszéből álló gyűjtemény írásáról, kollektív monográfia (oroszul) Jagelló Egyetem, Krakkó, 2017. — ISBN 978-83-65432-70-4.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Shishkin´s Literary Agency. [2022. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ Big Book Prize web-site
- ↑ a b c Interview with Mikhail Shishkin, The Morning News December 17, 2012
- ↑ Ulrich M. Schmid: Das Ich und seine Geschichten. In: Neue Zürcher Zeitung, 12. März 2011.
- ↑ BBC Radio 4 Talk with Shishkin March 24, 2013
- ↑ Sternstunde Philosophie - Poet gegen Zar - Der Schriftsteller Michail Schischkin/Poet against Tsar (in German)
- ↑ Shishkin´s Talk at the Columbia University June 26, 2013
- ↑ a b "Mikhail Shishkin: How Russians lost the War" The New York Times 9.05.2015
- ↑ Mikhail Shishkin on Olimpics in Sochi, The Wall Street Journal, February 14, 2014
- ↑ Mikhail Shishkin | the Guardian. TheGuardian.com
- ↑ Mikhail Chichkine "Triste empire poutinien" Le Monde, March 3, 2012]
- ↑ "Mikhail Shishkin: A revolution for Russia's words" , The Independent 22.03.2013
- ↑ A Znamja (oroszul: Знамя) egy orosz havi irodalmi folyóirat, amelyet 1931-ben hoztak létre Moszkvában.
- ↑ Official website of the literary magazine Znamya
- ↑ "Reading the Future of Russian Literature" by F.Kaplan, The Boston Sunday Globe June 25, 1995
- ↑ ″Taking Izmail sub specia aeternitatis" by Bakhyt Kenzheyev, "Nezavisimaya gazeta" January 17, 2000.
- ↑ Michail Schischkin Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoj Limmat Verlag, Zürich, 2002
- ↑ Mikhail Shishkin´s Anabasis by Maya Kucherskaya, polit.ru
- ↑ By the word shall we be resurrected by Dmitry Kharitonov, Moscow News, April 22, 2005
- ↑ Mikhail Shishkin´s Maidenhair Review by Daniel Kalder, November 26. 2012
- ↑ TLS,Sentimental Education by Boris Dralyuk, March 29. 2013
- ↑ Wall Street Journal, Book Review: 'The Light and the Dark' by Sam Sacks, January 10, 2014
- ↑ Monocle Magazine, April 2013, Issue 62, volume 7, p.182-183. Book Review: 'The Light and the Dark' by Robert Bound, January 10, 2014. [2019. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ The Sunday Times "On a winning streak" by Phil Baker, April 14, 2013
- ↑ The New York Times Book Review "Dear Sasha, Dear Volodya" by Boris Fishman, January 10, 2014
- ↑ The Guardian "The Light and the Dark by Mikhail Shishkin" by Phoebe Taplin, March 13, 2013
- ↑ New Orleans Review Calligraphy Lesson: The Collected Stories, Book Review by Jacob Kiernan
- ↑ Dallas Observer,Is all about Language by Caroline North, May 22. 2015
- ↑ a b Mikhail Shishkin Vince il Grinzane Cavour - Mosca 21.11.2007
- ↑ Mikhaïl Chichkine Dans les pas de Byron et Tolstoi. Du lac Léman à l'Oberland bernois Noir sur Blanc, Lausanne, 2015
- ↑ Tote Seelen, lebende Nasen. Eine Einführung in die russische Kulturgeschichte.
- ↑ "Michail Schischkin legt eine superbe multimediale Einführung in die russische Kulturgeschichte vor", by U.Schmid NZZ, January 20.2019
- ↑ Michail Schischkin: «Für mein Buch gibt es noch kein Regal» LZ, January 13, 2019
- ↑ Times Literary Supplement, 8.10.2010. By V. Sonkin
- ↑ "Russia's best-kept literary secret" Archiválva 2013. augusztus 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, Phoebe Taplin, Russia Beyond the Headlines, Jan 9, 2012.
- ↑ "Vladimir Putin's black hole" The Guardian September 18, 2015.
- ↑ Mikhail Shishkin refuses to represent 'criminal' Russian regime The Guardian March 7, 2013.
- ↑ Shishkin´s Open Letter in Russian, German and English. [2019. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ My dear Russians – the Ukrainians are fighting Putin's army for their freedom, and ours. The Guardian, 2022. március 7.
- ↑ A Znamya irodalmi folyóirat hivatalos honlapja
- ↑ A Nemzeti Bestseller-díj hivatalos oldala. [2012. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ Chad W. Post: 2013 Best Translated Book Award: The Fiction Finalists. Three Percent, 2013. április 10. (Hozzáférés: 2013. április 11.)
- ↑ Shishkin Vince il Premio Strega Europeo 2022
További információk[szerkesztés]
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Mikhail Shishkin (writer) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
