Domagović

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Domagović
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZágráb
KözségJastrebarsko
Jogállás falu
Polgármester Mihael Zmajlović
Irányítószám 10450
Körzethívószám (+385) 01
Népesség
Teljes népesség502 fő (2001)[1] +/-
Népsűrűség55,84 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság117 m
Terület8,99 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Domagović (Horvátország)
Domagović
Domagović
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 37′ 45″, k. h. 15° 38′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 37′ 45″, k. h. 15° 38′ 00″

Domagović falu Horvátországban Zágráb megyében. Közigazgatásilag Jasztrebarszkához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Zágrábtól 34 km-re délnyugatra, községközpontjától 5 km-re délre, az A1-es autópálya és a Zágráb-Rijeka vasútvonal között fekszik.

Története[szerkesztés]

Domagović a 14–15. században[szerkesztés]

A falu első ismert birtokosa a 13. század végén és a 14. század elején élt zágrábi várjobbágy Radomir volt. Fia Radin, mivel Mikcs bán oldalán kitüntette magát a lázadó Babonicsok elleni harcokban 1327-ben Károly Róberttől nemességet kapott, egyúttal őt és utódait, Domagović népét felszabadította a Zágráb városa felé tett mindennemű szolgálat alól és a királyi szerviensek közé emelte. Ezt az adományozást 1384-ben Mária királynő is megerősítette. A 14. század második felére Domagović nemesei nagyon megsokasodtak és a falun kívül a Kulpa menti Orlicán is szereztek birtokokat. A báni helynök indítványára 1367-ben a zágrábi káptalan írásba foglalta a domagovići nemesek birtokait, melyek ekkorra három birtoktestet képeztek. 1368-ban Radoslav fia Ivčec elcserélte molunjei és domagovići birtokát a túrmezei Ivan fia Mihály mester trnoveci birtokára, megalapozva ezzel a domagovićiak túrmezei birtoklását. 1405-ben Luxemburgi Zsigmond király elrendeli a zágrábi káptalannál a domagovići birtokok határainak leírását és hogy ezekbe a domagovići nemeseket tulajdonosként vezesse be. 1416-ban Zsigmond újra megerősíti az 1327-es királyi adománylevelet. 1419-ben viszály robbant ki Domagović, valamint Cvetković és Draganić között az erdők birtoklása kérdésében, mely per végül a domogovićiak javára dőlt el. 1422-ben Verőcén kelt adománylevelében a király megerősíti Radin unokáját Mártont és utódait domagovići, gornja és donja malunjai és novaki birtokaiban. 1468-ból ismert a falu első bírája Matija Borković.

16. század[szerkesztés]

1519-ben A Petők elcserélték jaskai és lipovaci uradalmukat Erdődy Bakócz Tamás érsek, valamint Erdődy Bálint fiainak magyarországi birtokaival, így az Erdődyek Domagović közvetlen szomszédai lettek. Ezt követően a domagovićiak és az Erdődyek állandó harcban álltak egyes birtokaik hovatartozását illetően. Miután a cvetkovićiak és a draganićiak száz év múltán sem nyugodtak bele az 1419-ben indult per ítéletébe 1531-ben Erdődy Péter megkísérelte nemesi bíróság előtt dűlőre vinni az ügyet. A bíróság újra elvetette a cvetkovićiak és a draganićiak érveit és a kérdéses erdőket újra Domagovićnak ítélte. Végül 1543-ban a bíróság elismerte a cvetkovićiak és draganićiak jogait a kérdéses erdőkre és ennek megfelelően erősítette meg a birtokok határait. 1554-ben az Erdődyekkel is megkezdődött a birtokviszály. Erdődy Péter ugyanis a Zrínyi Miklóstól kapott 3100 forinttal zálog alá vett domagovići, desineci birtokokat és még néhány más birtokot. A zálog nem tartott sokáig. 1559-ben Erdődy erőszakkal ragadott el egyes domagovići földeket, név szerint Početnicát, Policát és Kotot, de a domagovićiak élükön Nikola Belić-csel és Luka Kleminić-csel ellenálltak. 1572-ben I. Miksa megerősítette a domagovićiakat ősi jogaikban és birtokaikban. Erdődy Tamás azonban hűségesen követte apja Péter nyomdokait, aki nemcsak a nemesek földjeire vetett szemet, hanem szabadságjogaik és kiváltságaik megszüntetésére is törekedett. Bizonyítékokat és nagy számú tanút gyűjtött össze annak igazolására, hogy a domagovićiak mindig Jaska városának alattvalói és adófizetői voltak. A domagovićiak azonban ezúttal is törvényes úton védték meg magukat és a jogban kerestek védelmet. Az 1579-ben Velika Goricán megtartott tárgyaláson a káptalan képviselőjének 89 tanú jelentette ki egybehangzóan, hogy a domagovićiak sohasem fizettek adót, nemhogy Jaska és Lipovac jobbágyai lettek volna, mi több mindig is nemesi jogaik voltak. Amikor 1598 telén befagyott a Kulpa megnőtt a veszélye, hogy a boszniai pasa feldúlja a Száváig terjedő területet. Ezért a szábor elrendelte, hogy a nemesi bandériumba a domagovići és cvetkovići nemesek 50 katonát állítsanak ki.

17. század[szerkesztés]

Lakói nemcsak a jaskai uradalom, hanem az újonnan épített károlyvárosi erőd katonáinak erőszakoskodásaitól is sokat szenvedtek. Már 1603-ban panaszkodtak a domagovićiak a károlyvárosi katonák erőszakoskodásai miatt, akik még a falu közepén sem átallottak magukkal vinni amit csak tudtak. Gyakran betörtek a házakba is és elvittek mindent amit találtak, még a marhákat is elkötötték. A falubeliek hiába tiltakoztak egészek addig amíg földijük Borkovics Márton 1667-ben zágrábi püspök nem lett és személyes segítséget nem nyújtott. Amikor Borkovics 1685-ben Károlyvárosban tartózkodott a domagovićiak panaszlevelet küldtek neki, melyet a püspök átadott Herberstein generálisnak aki meghallgatva a püspök szavait utasította tisztjeit, hogy a jövőben tartózkodjanak a falu zaklatásától. Közben a domagovićiak kiváltságait már 1629-ben újra megerősítette II. Ferdinánd király, majd később Lipót király is. Továbbra is folytatódtak azonban az Erdődyek birtokháborításai. 1678-ban Erdődy Miklós utasította szolgáit, hogy disznóit a domagovićiak erdejében makkoltassa. A következő évben a gróf felfegyverzett emberei több szekér fát vittek el az erdőből. Amikor a domagovićiak ellenálltak agyonveréssel fenyegették őket. Nem jártak jobban Erdődy Lászlóval sem. A 17. század végén kisebb összetűzés volt a draganićiakkal is, mert azok a Kupčina pataknak három helyen is a domagovićiak erdeje felé emeltek töltést és az áradó víz nagy károkat okozott azok erdeiben és kaszálóiban. A nézeteltérés nem tartott sokáig, mert a draganićiak gyorsan visszaépítették a töltést ezeken a helyeken.

18. század[szerkesztés]

Az ezt követő időszak egészan 1745-ig békében telt, ekkor azonban újra felmerült, hogy a domagovićiaknak adót kellene fizetni. A kérdés a szábor elé került, ahol a nemesek képviselői bemutatták Lipót királynak a Károly Róbert által adományozott kiváltságokat megerősítő oklevelét, így a szábor törvényre emelte a Borković, Jurgaš, Fabianić, Klemenić, Ljubetić és Jurašin családok nemesi kiváltságait. A nemességnek a szábor általi 1751-ben történt elismerése nemcsak az adózás, hanem a vármegye ispánja által elrendelt, a károlyvárosi híd építésében való közmunka alól is mentesítette az ittenieket. Emellett azonban ha lehetőségük volt mégis részt vettek a közcélok érdekében végzett feladatok teljesítésében, így például 1789-ben kilenc és fél véka gabonát adtak a károlyvárosi nagyraktárnak. Ugyanebben az évben a draganićiakkal együtt részt vettek a Kupčina szabályozásában és árvízvédelmi munkáiban.

19. század[szerkesztés]

A 19. század elején a falu is francia uralom alá került, ez azonban nemesi kiváltságaikat nem érintette. Az 1848-as magyar forradalom egyik vívmánya alapján a horvát szábor is kinyilvánította a jobbágyság megszüntetését. A domagovićiak 1848. június 2-án Cvetković, Draganić és Petrovina nemesi közösségeivel együtt Jasztrebaszkai gyűlésükön megválasztották két küldöttüket a horvát száborba. A falunak 1857-ben 459 lakosa volt. A település fejlődésén nagyot lendített a Zágráb és Károlyváros közötti vasútvonal megépítése. Az első vonat 1865. június 1-jén gördült át a településen, de vasúti megállóhelyet csak 1930-ban kapott. Az alapiskola után 1884-ben megépült a malom is. 1891-ben 80 házban 631 lakos élt a településen. Az önkéntes tűzoltóegyletet 1895-ben alapították meg. 1910-ben 486 lakosa volt. Trianon előtt Zágráb vármegye Jaskai járásához tartozott. 2001-ben 502 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001
459 556 514 600 503 486 456 438 450 468 546 508 471 433 502

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt kápolnáját 1864-ben építették az azonos titulusú korábbi fakápolna helyett, mely a falun kívül a temetőben állt. Legnagyobb művészeti értéke a főoltár, melyet 1686-ban adományozott a falunak a helyi születésű Borkovics Márton püspök és amelyet az oltáron található felirat is megerősít. A domagovići oltár Északnyugat-Horvátország egyik legszebb 17. századi manierista oltára. Az oltár szobrai a 17. századi népi szobrászat hagyományos alkotásai, melyek mellett az oltár értékét a gazdagon aranyozott növényi ornamentika és díszítő motívumok adják. A kápolnában még két, a 20. század elején készített mellékoltár is áll, melyeket Szent Rókus és Szent Flórián tiszteletére szenteltek. Itt van eltemetve Dr. Janko Borković (1876 – 1935) a római Szent Jeromos horvát templom egykori rektora, aki sziszeki plébánosként hunyt el. Innen származik egy értékes a 17. század végéről származó damaszt selyemből készített miseruha, fehérrel átszőtt szűkebb és szélesebb rózsaszín, zöld és kék pasztellszínű merőleges sávokból, stilizált gránátalma, szegfű és palmettás bordűr szegély díszítéssel. A miseruhát ma a jasztrebarszkai városi múzeum őrzi.
  • A falu másik nevezetessége az 1884-ben épített malom, melynek a helyén régebben is egy fából épített vízimalom állt. A Volavčica patakon álló malmot a nemesi közösség építtette és közösségi tulajdonban volt. Nagy őrlőkő őrölte benne a búzát lisztté. Ez volt a falu első falazott, tehát nem fából épített közösségi épülete. A falu vezetésének javaslatára 1923-ban a malmot elektromos áram termelésre is átállították, így Zágráb és Károlyváros között Domagović volt ez első hely, ahol elektromos áramot használtak. 35 kilowattos turbinája nemcsak a falu, hanem a tágabb környék házait is ellátta elektromos árammal. 1953-tól a malmot a helyi földműves szövetkezet üzemeltette. 1954-ben nagy felújításon esett át, az után egészen az 1960-as évekig a legmodernebb malom volt Zágráb és Károlyváros között. Ezután azonban egyre inkább elhanyagolták és kisebb kapacitással üzemelt egészen 1971-ig, amikor működtetését beszüntették.

Híres emberek[szerkesztés]

Itt született 1597-ben Borkovics Márton (Martin Borković) zágrábi püspök, később kalocsai érsek.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]