Avar István (Egercsehi, 1931. március 20. –[1]) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész.
Bányász családból származik, nagyapja és édesapja is bányászok voltak. Édesapja a Dorogi Szénbányáknál vállalt munkát, így családostól Dorogra költöztek. A háború borzalmait is Dorogon élték át, édesapját azonban elhurcolták munkaszolgálatra, így ő lépett elő családfenntartónak.[2]
A második világháború után négy évig bányászként dolgozott szülőfalujában. Kezdetben pap akart lenni, de rokonai és barátai biztatására 1949-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1954-ben szerzett diplomát, s hamarosan leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Itt prózákban, tragédiákban és vígjátékokban játszott.[1] 1960-tól a Madách Színház, 1966-tól a Nemzeti Színház, majd nyugdíjazásáig (1993-ig) ismét a Madách Színház társulatának volt a tagja. Jelenleg a Pesti Magyar Színház tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskola színpadi beszéd tanára, 1987 és 1988 között egyetemi tanár, 1988-tól 1991-ig tanszékvezető volt.[1] 1973–1990-ben országgyűlési képviselőként, valamint a Kulturális Bizottság tagjaként tevékenykedett.
1959-ben kötött házasságot Gyapay Yvette-tel, akivel azóta is boldog házasságban él. Egyetlen gyermekük, István 1962-ben született. Két unokája van: Dániel és Ádám.
- Ruy Blas (Victor Hugo: Királyasszony lovagja)
- Svángya matróz (Trenyov: Ljubov Jarovaja)
- Liliomfi (Szigligeti: Liliomfi)
- Floridor (Hervé: Nebántsvirág)
- Miska (Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska)
- Vronszkij (Tolsztoj: Anna Karenina)
- Stanley (Tennessee Williams: A vágy villamosa)
- Juan (García Lorca: Yerma)
- Richard (Albee: Mindent a kertbe)
- Horatio (Shakespeare: Hamlet)
- Bolindbroke (Shakespreare: II. Richard)
- Hector, Ulysses (Shakespeare: Troilus és Cressida)
- Áron (Madách Imre: Mózes)
- Róbert Károly (Madách Imre: Csák végnapjai)
- Vádoló (Peter Weiss: A vizsgálat)
- Hölderlin (Weiss: Hölderlin)
- Dan (Arthur Miller: Bűnbeesés után)
- Borkin Mihail Mihajlovics (Csehov: Ivanov)
- Guildenstein (Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern)
- Első isten (Brecht: A szecsuáni jólélek)
- Jang Szun (Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek)
- Lionel Roach (Barry England: Neveletlenek)
- Giordano Bruno (Maróti Lajos: Az utolsó utáni éjszaka)
- Postamester (Gogol: A revizor)
- Zoltán (Illés Endre: Egyszárnyú madarak)
- Ottó (Németh László: VII. Gergely)
- Tiborc (Katona József: Bánk bán)
- Shakespeare (Shaw: A szonettek fekete hölgye)
- Aigistos király (Bornemisza Péter: Magyar Elektra)
- Karnyó (Csokonai: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburduak)
- Batarcev (Gelman: Egy ülés jegyzőkönyve)
- Szakulin (Gelman: Visszajelzés)
- Ádám (Sütő András: Káin és Ábel)
- Cannidas (Weöres Sándor: Szent György és a sárkány)
- XX (Mrożek: Emigránsok)
- Fóris (Örkény István: Kulcskeresők)
- Demetriosz (Sütő András: Szuzai menyegző)
- Rubin főorvos (Bródy Sándor: A medikus)
- Corvino (Ben Jonson: Volpone)
|
- Manders tiszteletes (Ibsen: Kísértetek)
- Iphiklos (Babits Mihály: Leodameia)
- Thurzó György (Nagy András: Báthory Erzsébet)
- Burián Károly (Kertész Ákos: Családi ház manzárddal)
- Viktor (Fekete Sándor: A lila villa titka)
- Luther (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)
- Joe Keller; Apa (Arthur Miller: Édes fiaim),
- Marc (Arthur Miller: Az érseki palota mennyezete)
- Domokos Lajos (Szabó Magda: Szent Bertalan nappala)
- Náthán (Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán)
- Tardy Koós Géza (Szomory Dezső: Takáts Alice)
- Sörmester (Václav Havel: Audencia)
- Lear király (Shakespeare: Lear király)
- Kruk (Sobol: Gettó)
- Heinrich Heidler (Németh Ákos: Lili Hofberg)
- Kövér hajótörött (Mrożek: A nyílt tengeren)
- Mr. Myers (Christie: A vád tanúja)
- Reb Simson (An-Skki: Dybuk)
- Von Walter (Schiller: Ármány és szerelem)
- Roberto Miranda (Dorfman: A halál és a leányka)
- De Renal (Stendhal: Vörös és fekete)
- Franz Orsini-Rosenberg (Shaffer: Amadeus)
- Burleigh gróf, Mortimer (Schiller: Stuart Mária)
- Apa (Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt)
- Választófejedelem (Kleist: Homburg hercege)
- Oláh Miklós, Bornemisza Péter (Hubay Miklós: Színház a cethal hátán)
- Petur bán (Katona József: Bánk bán)
- Hans Bols (Voskovec-Werich-Jezek: A Nehéz Barbara)
- Száműzött herceg (Shakespeare: Ahogy tetszik)
- Ferenc császár (Edmond Rostand: A sasfiók)
- Abe Dreyfus (Karp: Örömszülők)
- Sir Forsir (Várkonyi-Bródy: Will Shakespeare)
- Mr. Brownlow (Bart: Oliver)
- Blenkley kapitány (Wouk: Zendülés a Caine hajón)
- Monte Cristo (Pianosa-Pozsgai: A család játékai)
- Frank Giordano (Wilde: Mennyből az angyal)
- Henrik (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
- Malasz (Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban)
- Főorvos (Szabó Magda-Bereményi Géza: Az ajtó)
|
- Vasvirág (1958)
- Szerelem csütörtök (1959)
- Gyalog a mennyországba (1959)
- Álmatlan évek (1959)
- Két emelet boldogság (1960)
- Az ígéret földje (1961)
- Megszállottak (1961)
- Próbaút (1961)
- Nem ér a nevem (1961)
- Isten őszi csillaga (1962)
- Párbeszéd (1963)
- Hattyúdal (1963)
- Oldás és kötés (1963)
- Másfél millió (1964)
- Miért rosszak a magyar filmek? (1964)
- Tilos a szerelem (1965)
- Szegénylegények (1965)
- Honfoglalás I-II. (1965)
- Hideg napok (1966)
- Szevasz, Vera! (1967)
- Ünnepnapok (1967)
- A völgy (1967)
- A múmia közbeszól (1967)
- Tiltott terület (1968)
- Holdudvar (1968)
|
- Szemüvegesek (1969)
- A mi emberünk (1970)
- Égi bárány (1970)
- Uborkafa (1971)
- Hahó, Öcsi! (1971)
- Egy srác fehér lovon (1973)
- Vállald önmagadat (1974)
- Tigrisugrás (1974)
- Szikrázó lányok (1974)
- Bekötött szemmel (1974)
- Jelbeszéd (1974)
- Labirintus (1976)
- A téglafal mögött (1979)
- Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1979)
- Csillag a máglyán (1979)
- Utolsó előtti ítélet (1980)
- Királygyilkosság (1984)
- Elcserélt szerelem (1984)
- Az elvarázsolt dollár (1985)
- Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1986)
- Hamis a baba (1991)
- Isten hátrafelé megy (1991)
- Hoppá (1992)
- Hóesés Vízivárosban (2004)
- A gyertyák csonkig égnek (2005)
- Egyetleneim (2006)
|
- Pirostövű nád (1965)
- Mocorgó (1967)
- Princ, a katona (1967)
- 7 kérdés a szerelemről (1969)
- Őrjárat az égen 1-4. (1970)
- Igéző (1970)
- Villa a Lidón (1971)
- Egy óra múlva itt vagyok (1971)
- A fekete város 1-7. (1971)
- Ágis tragédiája (1971)
- György barát (1972)
- Harmadik nekifutás (1973)
- Bolond és szörnyeteg (1973
- Megtörtént bűnügyek (1974–1978)
- Kis ember születik (1975)
- A sas meg a sasfiók (1975)
- Rákóczi nyomában (1975)
|
- Asszony a viharban (1975)
- Fent a Spitzbergáknál (1978)
- Kulcskeresők (1980)
- Vendégség (1980)
- Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980)
- II. József császár (1982)
- A száztizenegyes (1982)
- Mint oldott kéve 1-7. (1983)
- Bevégezetlen ragozás (1985)
- Széchenyi napjai (1985)
- A falu jegyzője 1-4. (1986)
- Czillei és a Hunyadiak (1988)
- Szonatina egy páváért (1990)
- Devictus Vincit (1994)
- Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2002)
- Zsaruvér és Csigavér III.: A szerencse fia (2008)
|
|
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1954-ben oklevelet szerzett hallgatói |
|
| Színészek |
|
|
| Színházrendezők |
|
|
| Filmoperatőrök |
|
|
| Filmrendezők |
|
|
| Táncpedagógusok |
|
|