Venczel Vera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Venczel Vera
Életrajzi adatok
Született magyar 1946-1949 Budapest
1946. március 10. (68 éves)
Származás magyar magyar
Házastársa Czapp György
Pályafutása
Aktív évek 1963 – napjainkig
Híres szerepei Cecey Éva
Egri csillagok
Díjai
Jászai Mari 1975
Érdemes művész 2010

Venczel Vera weboldala
Venczel Vera az IMDb-n
PORT.hu-adatlap

Venczel Vera (Budapest, 1946. március 10. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész .

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekkora óta tudatosan erre a pályára készült. Erről így mesélt Juhász Dósa János újságírónak: "A papám annak idején nagyon szeretett volna színész lenni; később is imádott verseket mondani, s valószínűleg észrevette, hogy én is már pici koromban imádtam a verseket". A családi háttér, a szülői indíttatás mellett nagyszerű pedagógusok, művészek készítették fel a színészet mesterségére. A gimnáziumi évekről így vall: "beiratkoztam egy önképzőkörbe, amit akkor Heller Ágnes tartott, de színjátszó szakkörbe akkor még nem jelentkeztem. Az önképzőkörben viszont elég gyorsan kiderült, hogy van hozzá affinitásom. A gimnáziumi ünnepségeket egy csodálatos tanárnő, Lídia néni vezette, aki már tudatosan keresett nekem való feladatokat". A középiskolai szakkörök mellett az akkori neves színművésznő, Makay Margit nemcsak szakmai tudást, hanem annak szeretetét is átadva tanította, fejlesztette tehetségét. "Valójában ő indított el a pályán, ő volt, aki először hitt bennem, akinél az alapokat megtanultam, akinek a személyisége döntően befolyásolt, nemcsak színésznőként, hanem az egész életben". Gimnazistaként játszott első két filmjében: Máriássy Félix Karambol (1963), és Esztergályos Károly Egy csónak visszafordul (1964) című alkotásában.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke az a Pártos Géza lett aki nemcsak kiváló rendező, de remek pedagógus is volt, de tanára volt a kiváló énekmester Ónody Márta is. "Aztán jött az újabb csoda, találkozásom Pártos Gézával. Ő szintén zseni volt, s színházi emberként is, pedagógusként is egyedülálló. Valamennyien, akik a tanítványai lehettünk rajongtunk érte. Pártos rendelkezett azzal a képességgel, hogy mindenkiből a lehető legjobbat, legigazabbat tudta előhozni." Pártos a Madách Színház rendezője volt, tanítványait szívesen látta volna saját anyaszínházában. Azonban Várkonyi Zoltán, akinek talán már a főiskolai felvételin feltűnt, másodév végén szerepet adott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve nemcsak a főiskola Ódry színpadán, hanem a Vígszínházban (Heltai: A néma levente, 1966, valamint Weingarten: A nyár, 1967) is megmutatta tehetségét, rátermettségét. A kritika ígéretes tehetségnek tartotta, s a Vígszínházban és a filmekben még többet tanult az akkori színészóriásoktól. "Együtt dolgozhattam a kor szinte minden jelentős magyar rendezőjével Makktól-Fábriig, Várkonyitól-Keleti Mártonig, együtt játszhattam olyan kolosszális művészekkel, mint Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Latinovits." A főiskola harmadik-negyedik évében már rendszeresen játszott a Vígben, forgatott a filmgyárban, és egymás után kapta a szerepeket a televízióban. A mozi tette országosan ismertté olyan filmekkel, mint a Kárpáthy Zoltán (1966), az Egy szerelem három éjszakája (1967), a Tanulmány a nőkről (1967), az Egri csillagok (1968). A színészdiplomát 1968-ban vette át. A színházban és a filmekben nyújtott színvonalas alakításainak köszönhetően Várkonyi azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz.

Kezdetben naiva szerepek egész sorát osztották rá a rendezők (Csehov: Ványa bácsi 1970, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő 1971), megjelenése, törékeny alkata ilyen szerepekre predesztinálta. Későbbi évadokban még mindig a tiszta női, lírai alakok találták meg, de szerepjátéka sokkal mélyebbé, drámaibbá vált (Tersánszky: Viszontlátásra, drága! 1972, Garcia Lorca: Bernarda Alba háza 1976). A színház mellett a televízió aknázta ki igazából a romantikus naiva alakokból kinövő művész lehetőségeit. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megformált alakjait (Pillangó 1970, A fekete város 1971) több tévés fesztiválon díjazták, ismerték el. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte-Carloban átvehette az Arany Nimfa-díjat. A televízió sorra adta a jobbnál jobb feladatokat. 1970 és 1980 között egyetlen mozifilmben sem, míg 36 (!) televíziós alkotásban kapott többnyire főszerepet. Klasszikus és közelmúltban játszódó történetek figurái emlékezetes alakításaival fonódnak össze. Ebben az időszakban, 1975-ben kapta pályájának első állami kitüntetését, a fiatal, kiemelkedően teljesítő színművészeknek járó Jászai Mari-díjat. A színház mellett a televízió, a szinkron, és a rádió adott sok méltó feladatot. Rádiós szerepeiről ritkán esik szó, pedig ugyanúgy egész embert, művészt kíván, mint egy film vagy színdarab. Zolnay Vilmos így írt az Effi Briest rádiós hangjáték kapcsán: "Effi - Venczel Vera - harmadik részbeli monológjának felvételén jelen voltam, s nem tudom, kiért akart jobban megszakadni a szívem, Effiért-e vagy magáért a színésznőért, aki holtfáradtan, éjfél volt már, színpadról jött - bár a rendező az első felvételt is elfogadta - még egyszer, önként kínpadra vonta magát, hogy tökéletesebb legyen, mi is? … Effi (és az ő) szenvedése. Nemcsak Venczel Vera, mi is nehezen tértünk magunkhoz a jelenet után." Egy másik hangjátékban (Mándy Iván: Játék a téren) nyújtott alakításáért megkapta 1977-ben a Kritikusok díját.

Amikor a színházi szerepek sorában már nem volt ilyen szerencsés, kevesebb neki való szerep találta meg a Vígben, hívták más színházak vendégjátékra. Több olyan darabban játszhatott, melyek akkor nem illettek a Vígszínház profiljába. A García Lorca: Csodálatos vargáné, Sarkadi: Oszlopos Simeon, Goethe: Torquato Tasso, Márai: Kaland, Kyle: Zúzódás, Claudel: Angyali üdvözlet, valamint a Budaörsi Passió olyan színházi művek, melyek gazdagabbá tették művészi pályáját.

Hűséges alkat, az egykor sokat adó színháznak ma is tagja. Az elmúlt évadokban újra több szerepben mutathatta meg tehetségét, új arcokat, jellemeket megformálva (Esterházy: Búcsúszimfónia 1996, Brecht: A kaukázusi krétakör 2003, Maeterlinck: A kék madár, Mayenburg: Haarmann 2006). A film is újra felfedezte, többévi szünet után ismét látható a hazai mozikban (Szabó István: Rokonok, Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?).

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 91. Ugyanitt negyven színházi fotón is látható.[1]

Filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mozifilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Karambol (1963)
  • Nem szoktam hazudni (1966)
  • Kárpáthy Zoltán (1966)
  • Egy szerelem három éjszakája (1967)
  • Bohóc a falon (1967)
  • Tanulmány a nőkről (1967)
  • Kötelék (1967)
  • Egri csillagok I-II. (1968)
  • Isten hozta, őrnagy úr! (1969)
  • Utazás a koponyám körül (1970)
  • Csak egy telefon (1970)
  • Fábián Bálint találkozása Istennel (1980)

Tévéfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Egy csónak visszafordul (1963)
  • Muzsikus Péter kalandjai (1966)
  • Kérdések a szerelemről (1967)
  • Három találkozás (1968)
  • Az ajtó (1969)
  • Voronyezs (1969)
  • A régi nyár (1969)
  • Egy önérzet története (1969)
  • Pillangó (1970)
  • Tündérlaki lányok (1970)
  • Nyitott könyv - Mi van Verával? (1970)
  • Áradat (1971)
  • A fekete város 1-7. (1971)
  • Minden kilométerkőnél (1971)
  • Egy óra múlva itt vagyok… (1971-1974)
  • A tűz balladája (1972)
  • A város arca (1972)
  • Az ön számlájára ment (1972)
  • Lauterburg városparancsnoka (1973)
  • Veszélyes övezet (1973)
  • Irgalom 1-6. (1973)
  • Szeptember végén (1973)
  • Találkoztam valakivel (1973)
  • Átmenő forgalom (1974)
  • Néró, a véres költő (197?)
  • Veszélyes forduló (1974)
  • Kaputt (1974)
  • Szörnyeteg (1974)
  • Ida regénye (1974)
  • A méla Tempefői (1975)
  • Svédcsavar (1975)
  • Az orchideák bolygója (1976)
  • Ady novellák (1977)
  • Az igazmondó - Emlékműsor Muharay Elemérről (1977)
  • Nyitott könyv - Lány az uszodából (1977)
  • Nyitott könyv - Sári-gyöp (1978)
  • A képmutatás szépségei (1978)
  • Nyitott könyv – A százegyedik történet (1978)
  • Vakáció a halott utcában (1978)
  • Teréz (1978)
  • Az aula (1978)
  • Családi kör (1979)
  • Szent színpad (1980)
  • Tessék engem elrabolni (1980)
  • Csere (1981)
  • Védtelen utazók (1981)
  • A szerencsétlen flótás (1981)
  • Glória (1982)
  • Kortársunk: Jókai Anna (1982)
  • Festett egek (1982)
  • Soror Dolorosa (1982)
  • Fehér rozsda (1982)
  • A fekete császár (1982)
  • Liszt Ferenc 1-16. (1982)
  • A sárkány menyegzője (1983)
  • Hetedik év (1983)
  • In memoriam Ö.I. (1983)
  • Holnap kupaszerda (1984)
  • Tériszony (1984)
  • Egy óra Nemes Nagy Ágnessel (1984)
  • Torquato Tasso (1984)
  • Rapszódia egy őszi kertben (1985)
  • Egy lócsiszár virágvasárnapja (1985)
  • Nóra (1985)
  • Csak a testvérem (1986)
  • A magyar puszta - narrátor (1986)
  • Fekete császár (1986)
  • Egy gazdag hölgy szeszélye (1986)
  • Hajnali párbeszéd (1987)
  • Az öreg tekintetes (1987)
  • Budapesti mesék (1987)
  • A veszedelem (1989)
  • Freytág testvérek (1989)
  • Levelek a zárdából (1989)
  • Cikász és a hallópálmák (1990)
  • Édes Anna (1990)
  • Szonatina egy páváért (1990)
  • Jónás könyve (1992)
  • István király (1992)
  • Julianus barát 1-3. (1992)
  • Családi kör - Krémes zabáló (1994)
  • Perbe fogott szavak (1995)
  • Barátok közt (2005–2008)

Hangjátékok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hamupipőke (1983)

Díjak, kitüntetések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 2011. május 23.-i lekérdezés

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]