Krencsey Marianne

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Krencsey Marianne
Krencsey Marianne.jpg
Krencsey Marianne (2003)
Fotó: Peti Péter
Született 1931. július 9. (82 éves)
magyar 1919-1946 Rákoscsaba
Aktív évek 1954 - 1966

Krencsey Marianne (Rákoscsaba, 1931. július 9. –) magyar színésznő.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülei Krencsey Vilmos és Lackner Anna. Apja nemesi származású volt, nemes Krencsey Vilmos és Vitkó Júlia negyedik gyermeke. Apja elsőfokú unokatestvére volt a vívó Krencsey Gézának. Krencsey Marianne-nak egy bátyja van, Krencsey Iván. Első férje Makk Károly filmrendező volt (19571960). Második férje 1962-től Nemes Gyula orvos‑nőgyógyász, akitől 1967. szeptember 1-jén, már az amerikai New Yorkban egy fia született, Nemes Vince.

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1950-ben érettségizett a II. kerületi Állami Gizella Leánygimnáziumban és felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–könyvtár szakára, de csak egy szemesztert végzett el, mikor is 1951-ben csere útján átkerült a már Eötvös Loránd Tudományegyetemnek nevezett felsőoktatási intézmény Bölcsészettudományi Karáról a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői főtanszakára, ahova szintén jelentkezett előző évben, csak nem vették fel. 1954-ben a vizsgarendezésének napján otthagyta a debreceni színházat, és Budapestre ment. A darab Alekszandr Kornyejcsuk: Platon krecsit című szovjet orvosdrámája volt, de nem a témaválasztás miatt döntött így. Erről így vallott a Hazalátogató magyarok című műsorban: „1954 nyarán került sor Debrecenben a vizsgarendezésemre. Én akkor úgy láttam, hogy a főrendező Vámos László »átrendezte« a darabomat és azt hittem, hogy ez azt jelenti, hogy nem kapom meg a diplomát. Azután kiderült, hogy mindenkinek átrendezték a darabját, de senki nem sértődött meg. Én a bemutató napján otthagytam a színházat és két évvel később szereztem meg a diplomát Budapesten, a József Attila Színházban.”[1]

Budapesten Makk Károly felkérte a Liliomfi női főszerepére, a Rómeó és Júlia színpadi változatának fordításán Debrecenben dolgozó, egyúttal a Liliomfi forgatókönyvírójaként is alkalmazásban álló Mészöly Dezső javaslatára. A sikeres próbafelvétel az addig rendezőnek készülő fiatal lány életét teljesen más irányba terelte. Rendező helyett színművész lett, de nemcsak filmekben, hanem a színpadon is. A Liliomfival 1955-ben részt vett a cannes-i filmfesztiválon is, de díjat nem nyertek. A Magyar Televízió vele kezdte meg próbaadásait is 1955-ben. A diplomarendezését végül két évvel később, 1956. április 25-én teljesítette Prosper Mérimée A művésznő hintaja című darabjának megrendezésével a József Attila Színházban, azonban a diplomáját csak negyven évvel később vehette át, 1996. december 17-én New Yorkban, a magyar konzulátuson, Huszti Péter rektor aláírásával. Így vall erről könyvében: „Tíz évvel később, menekülésünk után jutott eszembe, hogy jó lenne emléknek. Barátomat, Palotai Borist kértem meg, hogy juttassa ki nekem valahogy… Boriska felment a Főiskola titkárságára, ahol közölték vele, hogy megvan, de disszidensnek nem adják ki. 1989 után újra próbálkoztam, de hét évig packáztak velem, mire eljutottam az ígéretig. Először megígérték másolat formájában, aztán azt mondták, hogy elveszett, megint megtalálták, megint elveszett. Aztán »meglepetésként« tervezték átadni jogos tulajdonomat, amolyan »kegyet« gyakorolva.”[2]

Utolsó rendezői munkája Csehov Sirályának segédrendezése volt Hegedűs Tibor mellett, szintén 1956-ban. 1958 és 1962 között a kecskeméti Katona József Színházban, a Vígszínházban,[3] a szolnoki Szigligeti Színházban és a pécsi Nemzeti Színházban is játszott. 1963-tól 1964-ig a budapesti József Attila Színház tagja volt. 1954 és 1966 között olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Gábor diák, a Szegény gazdagok és Az aranyember.

Idegenben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1966. augusztus 2-án férjével együtt disszidáltak. Londonon és Reykjavíkon keresztül jutottak ki az USA-ba, és véglegesen ott telepedtek le. Könyvében azzal magyarázza az ország elhagyását, hogy Aczél György[4] megkeserítette életét, nem kapott már szerepeket, bevonatta az útlevelüket, amelyeket csak egy Aczéllal egyenrangú pártvezető segítségével – akit csak H. Andriska[5] néven emleget – kaptak vissza, s aki kinyilvánította azt is, hogy ezért a jövőben „szívességet” várnak el tőlük. 1966-ban ennek tulajdonítja utolsó filmszerepét A férfi egészen másban, melynek a bemutatóján már nem vett részt. 1968. április 16-án 2‑2 évi szigorított büntetés-végrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték őket a haza elhagyása miatt. Öt évvel később, 1973. szeptember 11-ei hatállyal tettüket elévültnek nyilvánította a bíróság, de mindkét ítélet csak a rendszerváltás után jutott tudomásukra, amikor kárpótlási igényüket benyújtották az elkobzott öröklakásukra. Végül az ellenük hozott ítéletet 1994. március 31-én megsemmisítette a bíróság.

1971. december 27-én megkapták az amerikai állampolgárságot. Fia, Vince 16 évesen, 1983-ban járt először Magyarországon szülei nélkül. Édesanyja 20 év elteltével, 1986-ban járt újra hazájában, hogy meglátogassa súlyosan beteg édesanyját. 1989-ben már az egész család, férje és fia kíséretében látogatott haza. Azóta többször is járt itthon. Kint is vállalt fellépéseket, de hivatásszerűen már felhagyott a színészkedéssel, pedig főiskolás korában még a következő fogadalmat tette, melyről így nyilatkozik könyvében: „Megfogadtam, hogy mindent vállalok, csak irodai alkalmazott nem leszek, aztán mégis több mint húsz évet dolgoztam bankban, nyugdíjintézetben, végül pedig orvosi rendelőben Amerikában.”[6] Az egykori magyar filmcsillag New Yorkban él. Született egy unokája is. 2009 júliusában férjével újra hazalátogatott Magyarországra.[7][8]

Színházi szerepei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alekszandr Kornyejcsuk: A nagy műtét
  • Prosper Mérimée: A művésznő hintaja

Filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Játékfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tévéfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Tenkes kapitánya 1-13. (1963-1964)
  • Szilveszter 1965[9]
  • Marinka (1998-portréfilm)
  • Krencsey Marianne 70 éves (2001)

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. MTV magazin/Krencsey Marianne születésnapjára
  2. Lásd Krencsey (2001:389–390.). Palotai Boris író Bacsó Péter filmrendező édesanyja volt.
  3. Akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színházában.
  4. Aczéllal személyesen kétszer találkozott, de Aczél (Appel) György unokaöccsén, Appel Andráson (André Appel) keresztül még itthon, 1965-ben megkörnyékezte a magyar filmsztárt. Appel 1990-ben Amerikában is felkereste Krencseyt a már visszavonult politikus nevében.
  5. Andriskának a felesége nevezte, akinek az életét K. M. orvos férje mentette meg, és ezért a magas rangú pártfunkcionárius csak a „háláját” rótta le nekik.
  6. Lásd Krencsey (2001:36–37.).
  7. Krencsey Marianne a Liliomfi egykori sztárja ma Vásárhelyen vendégeskedett (2009. július 10., péntek, 17:34:12)
  8. Szeged Közéleti Kávéház
  9. A Magyar Televízió 1965-ös szilveszteri műsora

Könyve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Krencsey Marianne: Equinox ‑ 2001 ‑ 35 év Budapesten ‑ 35 év New Yorkban, Glória Kiadó, 2001 (ISBN 963-9283-39-8)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]