Sławomir Mrożek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sławomir Mrożek
Slawomir Mrozek.JPG
Sławomir Mrożek 2006-ban
Született 1930. június 29.
Borzęcin
Elhunyt 2013. augusztus 15. (83 évesen)
Nizza
Nemzetisége lengyel
Foglalkozása író
szerző

Sławomir Mrożek az IMDb-n

Sławomir Mrożek, teljes neve Sławomir Piotr Paweł Mrożek, (Borzęcin, 1930. június 29.Nizza, 2013. augusztus 15.[1]) lengyel drámaíró, író. Pályafutását újságíróként kezdte, és később kezdett el drámákat írni. Első drámája a Rendőrség (1958). 1963-ban elhagyta hazáját, és több európai országot végigjárva Franciaországban telepedett le. Legismertebb drámája a Tangó (1964).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Krakkó közeli Borzęcinben született. Édesapja, Antoni Mrożek, postamester, édesanyja Zofia Kędzior volt.

Sławomir hagyományos katolikus neveltetésben részesült, ám darabjaiban a vallási témák nem kerültek előtérbe. Írói fejlődésében fontosabb szerepet játszottak a háborús évek, Lengyelország német megszállása, a háború után a Lengyel Népköztársaság létrejötte, a sztálini elnyomás, amely kiábrándult fiatalemberek egész nemzedékét szülte. 1949-ben építészetet kezdett tanulni. Három hónap után felhagyott tanulmányaival, és festészetet tanult, de ezzel megintcsak felhagyott, állítása szerint azért, mert „unatkozott”, és a Dziennik Polski c. laphoz szegődött. Rövid ideig a Krakkói Egyetemen keleti filozófiát hallgatott, hogy elkerülje a besorozást. 1952-ben beköltözött a kormány által működtetett Írók Házába (ami ZLP főhadiszállás volt). 1953-ban egyike volt a számos ZLP tagnak (Lengyel Írók Szövetsége - Związek Literatów Polskich), akik aláírták a ZLP nyílt levelét a hatóságoknak, amelyben támogatták a titkosrendőrség (MBP) által bebörtönzött lengyel vallási vezetők meghurcolását. Részt vett a Krakkói katolikus papok rágalmazásában, akik közül 1953-ban hármat halálra ítélt a kommunista kormány, hazaárulás alaptalan vádjával. Mrożek egész oldalas cikket írt, amelyben az ítéletet támogatta, "Főbűnök és egyebek" címmel ("Zbrodnia główna i inne"). A halálos ítéleteket végül nem hajtották végre, de az egyik elítélt pap a börtönben, Józef Fudali atya homályos körülmények közt meghalt. Mrożek 1956-ban elutazott a Szovjetunióba, 1957-ben pedig két hónapot töltött Franciaországban. Szatirikus rajzai hamarosan lengyel lapokban jelentek meg, 1958-ban pedig már a Postepowiec c. lapot szerkesztette. 1959-ben feleségül vette Maria Orembát.

Ebben az időszakban ifjúsági és kabarészínházak nyíltak szerte Lengyelországban. A leghíresebb drámaírók Mrożek és Tadeusz Różewicz voltak: új ötleteket vittek a lengyel színjátszásba. Témáikat többnyire az abszurdum repertoárjából merítették. A rendszer szabadszelleműsége nem tartott sokáig: komoly sztrájkok, éhséglázadások, valamint a szovjet uralom elleni lázongás után Władysław Gomułka átvette a hatalmat, és korlátozott sztálinizmust vezetett be az országban. 1957-ben bezárták a Po prostu c. lapot és feloszlatták a munkástanácsokat. Mrożek beutazta Angliát, Franciaországot, Olaszországot, Jugoszláviát. Karikaturistaként nagy népszerűségnek örvendett, darabjait pedig New Yorkban, Londonban és Párizsban is játszották. Mrożek 1963-ban hagyta ott Lengyelországot. Feleségével 1968-ig Olaszországban élt. Hitvese 1969-ben rákban halt meg, Nyugat-Berlinben. Az író ezután Párizsba költözött.

Miután Mrożek elítélte hazája részvételét Csehszlovákia 1968-as megszállásában a Le Monde hasábjain, azonnal hazaszólították. Mrożek azonban elfogadta hontalan státuszát, kívülállóságát, és Párizsban maradt. A lengyel hatóságok válaszul egy időre letiltották darabjait és írásait, könyveit pedig eltávolították a könyvtári polcokról. A hetvenes évek elején Mrożek elutazott az Egyesült Államokba, majd Dél-Amerikába. 1978-ban megkapta a francia állampolgárságot. Saját tapasztalatait írta meg az Emigránsok (Emigranci, 1974) c. drámájában, melyben két teljesen különböző személyiségű kelet-európai menekült, miután már minden odalett, elveszíti személyes álmait is.

Amikor Wojciech Jaruzelski 1981-ben kihirdeti a szükségállapotot, és letartóztatja a Szolidaritás mozgalom vezetőit, Mrożek a Le Monde hasábjain tiltakozik: megtiltotta darabjainak előadását és írásainak közlését. Ennek ellenére darabjait továbbra is játszották, noha a hatóságok betiltották az Ambassadort, aminek világpremierjére Varsóban került sor, mindössze két héttel a szükségállapot bevezetése előtt. 1983-ban, számos írótársával együtt, többek közt Czesław Miłosz-sal és Leszek Kołakowskival tiltakozott a Lengyel Írószövetség feloszlatása ellen.

1987-ben Mrożek feleségül vette a mexikói színházi rendezőnőt, Orario Rosast. Megkapta a Franz Kafka-díjat. 1989-ben Mrożekék Mexikóba költöztek, és letelepedtek a „La Epifania” nevű ranchon. Itt írta meg a Hazatérésem naplója (Dziennik powrotu) első részét, Mexikó címmel. A naplót hazatérése után, már Lengyelországban fejezte be. 1990-ben Krakkóban az író tiszteletére fesztivált rendeztek.

1997-ben feleségével, Orario Rosas-szal a városba költöztek. A kilencvenes évek végén rajzai és rovatai jelentek meg a legnagyobb lengyel napilapban, a Gazeta Wyborczában. 2003-ban megkapta a legmagasabb francia kitüntetés, a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatát.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mrożek akkor szembesült drámaírói tehetségével, amikor egy műsort írt Joy in Earnest címmel Bim-Bom ifjúsági színház számára. Első darabja, a Rendőrség (Policja, 1969) egy ragyogóan hatékony rendőrségről szól, mely elnyom minden fajta engedetlenséget a kormánnyal szemben. Azonban kénytelenek látszólagos politikai eltévelyedőket kreálni, hogy fenntarthassák a rendszer működését.

Mrożek nemzetközi hírnevét korai novelláskötetei alapozták meg. Az 1957-es Az elefánt (Slon, 1957), melynek témái nem kötődtek erőteljesen a lengyel valósághoz, bestsellerré váltak, és a szerző megkapta értük a Przeglad kulturanly c. irodalmi szemle rangos elismerését.

Ezt a Wesele w Atomicach (1959) és a Deszcz (1962) követték.

Mrożek szatirikus novellái a lengyel viselkedésmódot, mentalitást figurázzák ki, görbe tükröt mutatnak a romantikus hősiességnek és a fellengzősségnek, vagy a kommunista rendszer visszásságainak, de a célkeresztben valójában az ember viselkedése, ostobasága áll. Az Elefántban Mrożek az oktató meséket figurázza ki. Az állatkert igazgatója csökkenteni akarja a működési költségeket, ezért elrendeli, hogy a valódi elefánt helyére tegyenek egy gumielefántot. Sajnálatos módon gázzal töltik fel az alkalmazottak… másnap gyermekek látogatnak az állatkertbe az iskolából. A tanár épp magyaráz: „Egy felnőtt elefánt súlya négy- és hatezer kiló között mozog.” Ekkor egy könnyű szellő felkapja az elefántot, és az elvitorlázik. Mi ennek a következménye? „Azok a diákok pedig, akik akkor ott voltak az állatkertben, nem törődtek többé a tanulással; fittyet hánytak a tudománynak, s huligánok lettek. Állítólag vodkát vedeltek, s ablaküvegeket vernek be. S egyáltalán nem hisznek az elefántban.” (Kerényi Grácia fordítása). Nyugaton hírnevét öregbítette Martin Esslin könyve, a The Theatre of the Absurd („Az abszurd színháza”), amely a '60-as évek elején jelent meg. Az úttörő mű Mrożeket a következő évtized abszurd írójaként emlegette. Az író azonban azt állította, műveit nem lehet beskatulyázni ebbe a kategóriába. Esslin „az abszurd színháza” kifejezéssel az európai, nem naturalisztikus drámaírók csoportját jelölte, kiknek műveiben az élet különös, értelmetlen, minden biztos pontot nélkülöz, és céltalan alakot ölt. Esslin szerint a vallásos hit hanyatlása megfosztotta az embert a bizonyosság érzetétől. „Mikor már többé nem lehetséges olyan teljes és zárt rendszereket elfogadni, amelyek az értékeket és az isteni cél kinyilatkoztatását foglalják magukba, az életnek az alapvetően sötét valóságával kell szembesülnünk” – írja Esslin (The Theatre of the Absurd, 1961, harmadik kiadás, 1980) A rendőrség c. darabját, Mrożek első nagyobb hangvételű és elismerést kiváltó művét, az Egyesült Államokban a televízióban is bemutatták, és a New York-i Phoenix Theater-ben is játszották, 1961-ben. A Na pelnym morzu (”A tengeren„, 1961), Karol („Károly”, 1961), és a Sztriptíz (1961) mind egyfelvonásos darabok.

Már a korai drámáiban is elkerülte a nyílt politikai és történelmi célzásokat, de az Orwelléhez hasonló bíráló hozzáállása a modern kori totalitárius rendszerekhez nem kerülte el a közönség figyelmét – a cenzorokét sem. Hazája történelmére utalva mondta egyszer: „A szörny bezárva tartott, és el is bűvölt egyszerre”.

Első teljes és hosszú darabja, a Tangó alighanem a leghíresebb munkája. Először Belgrádban adták elő, a Jugoslovensko Dramsko Pozoriske-ben, 1965. április 21-én. Lengyelországban a Teatr Wspolozesny-ben adták elő, Erwin Axer rendezésében. Tom Stoppard Mrożek drámájából készült adaptációját először a Royal Shakespeare Company-ben adták elő 1966-ban. Stoppard egy lengyel anyanyelvű segítőjével átdolgozta a mű irodalmi fordítását. Az első New York-i előadásra a Pocket Theater-ben került sor, 1969-ben. Bizonyos szempontból a Tangó a nemzedékek közötti konfliktusról szól, de alapvetően azt a folyamatot mutatja be, ahogy a fiatalkori idealizmus a hatalomért folyó lelkiismeretlen küzdelemmé aljasul és kikövezi az utat a zsarnokság előtt. Martin Esslin vitatta, hogy a varsói közönség a művet a sztálinizmus keserű és kaján kritikájának látta volna. „Olyan rendszert fogok létrehozni, amelyben a lázadás a renddel párosul, a nemlét a léttel” – mondja Artur, a fiatal idealista. „Meg fogok haladni minden ellentmondást.” Eddie, miután meggyilkolta Arturt, azt mondja: „Helyesen gondolkodott, de túl izgága volt”. A történet végén Eugene nagybácsi, az idősebb generáció, és Eddie, a megalkuvás megtestesítője, együtt járják táncukat, a népszerű tangót, a La Cumparsitát, az ősi hagyományok maradványai fölött. „Megvan az érzés, Artur fiam, hogy már senkinek sincs rám szüksége” – mondja Eugene.

Milosc na Krymie c. könyve („Krími szerelem”, 1993) az orosz birodalom összeomlását helyezi a cselekmény középpontjába. A szerző e könyvét franciául írta egy francia drámaíróknak szóló pályázatra. Elismerésül, mert színpadra állította a művet a párizsi Théâtre de la Colline-ban, megkapta a Crédit Industriel et Commercial Paris Théâtre díjat. Az 1998-as Piekni widok két európai turistáról szól, akiknek elrontja vakációját a balkáni háború.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1957Słoń (magyarul „Az elefánt”, novellák)
  • 1958Policja (Rendőrség)
  • 1964Tango (Tangó)
  • 1965 - Ucieczka na Południe (Menekülés Délre)
  • 1974Emigranci (Emigránsok)
  • 1987Portret (magyarul „Portré”)
  • 1993Miłość na Krymie (magyarul „Krími szerelem”)
  • Mulatság (dráma)
  • Nyílt tengeren (dráma)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Meghalt Slawomir Mrozek. origo.hu, 2013. augusztus 15. (Hozzáférés: 2013. augusztus 15.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sławomir Mrożek témájú médiaállományokat.