A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról

Szovjet T–64 harckocsioszlop a kivonuláskor

Több mint negyven év megszállás után a szovjet csapatok 1990. március 12. és 1991. június 16. között vonultak ki Magyarországról. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka június 19-én hagyta el az országot.

A felszabadítás és a felszabadítók ünnepségének 1945-ös hirdetménye

Előzmények

1944-45. Bevonulás, Magyarország elfoglalása

A szovjet Vörös Hadsereg 1944–45-ben, a második világháború végén foglalta el Magyarországot, kiűzve a német katonákat és a velük szövetséges haderőt, amit akkor és utána negyvennégy évig hivatalosan felszabadításnak neveztek. A háborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés 22. cikkelye értelmében minden szövetséges sereget vissza kellett vonni a szerződés hatályba lépését követő 3 hónapon belül, de ugyanez a rendelkezés megengedte a szovjet kormánynak, hogy olyan fegyveres erőket tartson Magyarországon, „amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a Szovjet hadseregnek az ausztriai Szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”

A kapcsolattartásra, az utánpótlás biztosítására, a telefon- és útvonalak őrzésére elegendő lett volna 2-3 gyalogos hadosztály is, de a szovjet hadsereg ennél jóval nagyobb erőkkel volt jelen Magyarországon. A megszálló csapatok nem csak a fő közlekedési utak mentén állomásoztak, hanem azoktól távolabb is letelepedtek.

1955-57. A megszállás legalizálása

Mivel 1955. május 15-én aláírták az osztrák államszerződést, ettől az időponttól jogcímét veszítette az itt tartózkodás, a békeszerződés szerint a szovjet katonáknak Magyarország területét is el kellett volna hagyniuk. Ezt elkerülendő egy nappal korábban, május 14-én aláírták a Varsói Szerződést, de az sem foglalkozott konkrétan a szovjet csapatok idegen országban való állomásoztatásával, hanem a kiegészítő egyezménye szerint „az Egyesített Fegyveres Erők elhelyezése a szerződésben részt vevő államok területén, az említett államok közötti megegyezés szerint és a kölcsönös védelem szükségleteinek megfelelően történik majd”. Az Ausztriából kivont szovjet erőkből létrehozott Különleges Hadtest 1956 nyarára elkészítette a rendszerellenes megmozdulás esetén végrehajtandó karhatalmi feladatokat tartalmazó Hullám fedőnevű hadműveleti tervet

Szovjet tank Budapesten 1956-ban

Az 1956-os forradalom újabb változásokat hozott: amikor Nagy Imre november 1-én a rádióban bejelentette Magyarország semlegességét, azzal megszűnt a szovjet csapatok további itt állomásoztatásának jogalapja. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a forradalom leverésére újabb jelentős szovjet haderő érkezett az országba, velük együtt már mintegy 60-65 ezer fő harcolt. 1956 végén a magyar párt- és állami vezetőség „a proletár internacionalizmus szelleme” megnyilvánulásaként értékelték a bevonulást, ami „a közrend helyreállítása” és „a fasizmus veszélyének elhárítása” érdekében történt.

1957 elején létrehozták a Varsói Szerződés Déli Hadseregcsoportját, melyet közvetlenül a Szovjetunió honvédelmi minisztériuma irányított. A magyar kormány az 1957. januári nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a szovjet csapatok további jelenlétét „a két ország baráti, testvéri és szövetséges viszonyának megfelelően a magyar és a szovjet kormány baráti tárgyalások útján kívánja rendezni”, ezért az év elején a Szovjetunióban Münnich Ferenc vezetésével katonai küldöttség tárgyalt a Magyar Néphadseregről, és a szovjet csapatok feladatairól az új helyzetben.

1957. május 27-én Horváth Imre külügyminiszter és Révész Géza honvédelmi miniszter, valamint Andrej Gromiko külügyminiszter és Georgij Zsukov honvédelmi miniszter aláírta „a Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetét” rögzítő egyezményt (kihirdetve: 1957. évi 54. tvr), amely kimondja, hogy „a jelenlegi nemzetközi helyzetben (...) a szovjet csapatoknak a Magyar Népköztársaság területén való ideiglenes tartózkodása az esetleges agresszió elleni közös védekezés biztosítására célszerű és megfelel a nemzetközi egyezményeknek”. Az egyezmény nem szabályozta részletesen a szovjet haderő létszámát, az állomáshelyük meghatározását, valamint a csapatok birtokában lévő laktanyák és egyéb épületek használatát, illetve a közüzemi szolgáltatások igénybevételének feltételeit, hanem külön egyezmény megkötését, valamint Magyar-Szovjet Vegyesbizottság alakítását írta elő.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságán az 1957. június 22-i ülésén megerősítette a szovjetek Magyarországon való tartózkodását és négy évtizedig hivatalosan ez volt az álláspont az „ideiglenesen” itt állomásozó katonasággal kapcsolatban.

Gorbacsov az 1988-as ENSZ-közgyűlésen

1985-88. A hidegháború vége

A hidegháborús fegyverkezési versenyt politikai és gazdasági okokból a nyolcvanas évekre már nem tudta és nem is akarta folytatni az átalakuló Szovjetunió. Az 1985-ben meghirdetett peresztrojka során nagyszabású reformok indultak és érdemben megkezdődtek a nagyhatalmak közötti tárgyalások a haderők csökkentéséről. 1986. április 18-án Mihail Gorbacsov bemutatta a Szovjetunió hagyományos fegyverzetcsökkentési tervét az Atlanti-óceán és az Ural közötti területen. A Varsói Szerződés 1986. június 11-i budapesti tanácskozásán véglegesedett leszerelési javaslat szerint mindkét katonai tömb a következő egy-két évben 110 000–150 000 fővel, majd 1990-ig további 25%-kal csökkentette volna létszámát.

Gorbacsov az 1988 márciusi jugoszláviai útján, majd a júniusi XIX. pártkonferencián is úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió szakít az ún. Brezsnyev-doktrínával és tiszteletben tartja a szocialista államok szuverenitását. A főtitkár az ENSZ Közgyűlésének 1988. december 7-i ülésén bejelentette, hogy 1991-ig a Közép-Kelet-Európában állomásozó csapatainak a létszámát körülbelül félmillióval csökkenti, ezért hat harckocsizó hadosztályt, 5 ezer harckocsit és 50 ezer katonát vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, ezzel egyidejűleg a Szovjetunió európai területén állomásozó haderők létszámának és fegyverzetének csökkentését is megígérte.

Szovjet csapatok MagyarországonA szovjet csapatok kivonulása Magyarországról/térkép

Kivonulás

1989. Részleges csapatkivonás és a tárgyalások megkezdése

1989. április 25. és május 28. között a bejelentésnek megfelelően elhagyta Magyarországot a kiskunhalasi 13. harckocsigárdaosztály (10 400 katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a szárazföldi tüzérségi technika 90%-a). Sárbogárdról és Debrecenből is kivonták a szovjet alakulatokat, de mindkét helyőrségbe telepítettek katonákat a Nyugat-Dunántúlról.

Ebben az évben hivatalos és nem hivatalos formában több helyen is felvetették a további haderő-csökkentés kérdését. Március végén Gorbacsov és Grósz Károly elvi megállapodást kötött a csapatkivonás folytatásáról, amit csak a júliusi moszkvai tárgyalás után hoztak nyilvánosságra. Május 16-án az MSZMP PB arról tanácskozott, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete következő ülésén terjesszék elő a Magyarországon állomásozó szovjet haderő kivonásának ügyét. Grósz és Nyers Rezső a július 24–25-i moszkvai látogatásukon kérték a márciusi megállapodás megerősítését és a szovjet katonai létszám további csökkentését szorgalmazták, amivel a szovjet vezetés is egyetértett, de a teljes csapatkivonás lehetősége ekkor még nem merült fel.

Orbán Viktor
Nagy Imre újratemetésén

Május 7-én az MDF kezdeményezésére lakossági fórumon követelték a debreceni szovjet katonai repülőtér bezárását. Június 15-én a Fidesz szervezésében kétszázan tüntettek a szovjet nagykövetségnél a csapatkivonásáért. Nagy Imre június 16-i újratemetésén elmondott beszédében Orbán Viktor olyan kormányt követelt, amely „azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről”. Keskeny Ernő magyar diplomata, volt moszkvai nagykövet szerint „feltehetőleg ez a beszéd is hozzájárult ahhoz, hogy még abban az évben tárgyalások kezdődtek a csapatok kivonásáról.” November 4-én, a szovjet hadsereg bevonulásának 33. évfordulóján a Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt a szovjet nagykövetség előtt követelte a szovjet csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását.

Moszkvában először 1989. október 14-én merült fel a teljes csapatkivonás gondolata, amikor Georgij Sahnazarov, Gorbacsov közeli munkatársa és tanácsadója azt javasolta, hogy Lengyelországról, Csehszlovákiáról és Magyarországról az összes szovjet katonát hívják vissza, mert „az ezekben az országokban állomásozó egységek katonai jelentősége jelen körülmények között csekély. (...) Lényegében az ellenzéki erők elrettentésére szolgáltak, ami mostanra tárgytalanná vált.” A szakértő hozzátette, hogy az új lengyel és magyar kormány hamarosan követelni fogja a teljes csapatkivonást, amit jobb lesz megelőzni.

1990. Egyezmény a teljes kivonásról

Németh Miklós magyar és Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök 1990. január 9-én Szófiában, a KGST 45. ülésszakán elvi megállapodást kötött a teljes csapatkivonás ütemtervéről. További egyeztetések után, február 1-jén kezdődtek meg Budapesten a kivonulásról szóló tárgyalások Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár, és Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezetésével. A hosszú tárgyalás-sorozat végén 1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter által Moszkvában aláírt megállapodás szerint a szovjet hadsereg 1991. június 30-áig kivonja Magyarországról a teljes személyi állományt, a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint elszállítja a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. A megbeszélések utolsó szakaszában megfigyelőként részt vett a választásokra készülő, országos listát állító pártok pártok képviseletében Demszky Gábor (SZDSZ), Kósa Lajos (Fidesz) és Raffay Ernő (MDF) is, akik nehezményezték, hogy az elfogadott dokumentumban nem szerepel, hogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának nem volt jogalapja.

A kormányközi megállapodást a 97/1990. (V. 29.) MT rendelet hirdette ki Magyarországon. A dokumentum bevezetője rögzíti, hogy a csapatkivonás az ENSZ és az EBEÉ alapelvei szerint történik (beleértve a szuverenitás és a belügyekbe való be nem avatkozás elvének tiszteletben tartását). A megállapodás a szovjet haderő jogi státuszával és magyarországi tartózkodásával kapcsolatos vagyonjogi, pénzügyi és egyéb kérdésekben az 1957-es egyezményre hivatkozik, a vitatott ügyeket a Magyar–Szovjet Vegyesbizottság hatáskörébe utalja. A megegyezés utolsó pontja leszögezi, hogy a Varsói Szerződésből eredő és egyéb nemzetközi kötelezettségek változatlanok maradnak Magyarország és a Szovjetunió között. Az egyezmény melléklete tartalmazza a kivonulás ütemtervét. A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról/ütemterv

1990-91. A teljes csapatkivonás

A megállapodás után két nappal, 1990. március 12-én elsőként a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat indult haza, majd őket követték a többiek. Összesen 100 380 szovjet állampolgár hagyta el Magyarországot, köztük 49 700 (más forrás szerint 44 668) katona, a többi családtag, illetve polgári alkalmazott.

Körülbelül 35 ezer vasúti kocsira volt szükség a szovjet haditechnikai eszközök és katonák szállítására. 27 ezer különféle harc- és gépjárművet kellett kivonni, közte 860 db harckocsit, 600 db önjáró tüzérlöveget, és mintegy 1500 gyalogsági páncélozott harcjárművet. Ezen felül 230 ezer tonna lőszert és 100 ezer tonna üzemanyagot, valamint további 230 ezer tonnányi egyéb anyagot vitt magával a Déli Hadseregcsoport, beleértve a lebontott laktanyák épületelemeit. A hatalmas logisztikai feladathoz Mándokon és Tornyospálcán katonai rakodóbázist létesítettek, ahol széles nyomtávú szovjet vasúti kocsikba rakodták át a szállítmányokat. A másfélezer szerelvény mozgatása a MÁV-nak körülbelül egymilliárd forintos árbevételt jelentett. 260 szerelvénynek megfelelő anyagot (pl. technikai eszközök, üzemanyag, lőszer) a magyar kormány segítségével értékesített a szovjet hadsereg.

A magyar minisztertanács áprilisban feladattervet fogadott el a kivonási feladatokkal kapcsolatban. A tennivalók koordinálásával Annus Antal vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének általános helyettesét bízták meg.

Az utolsó vonat az egyezmény szerinti határidő előtt két héttel, 1991. június 16-án hagyta el Magyarországot a Záhony-csapi határállomáson. Ugyanitt távozott az utolsó katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka június 19-én 15 órakor civilben, diplomata útlevéllel fekete Volgáján.

A kivonulás után

1992. augusztusi számvetés

Magyar követelések	mrd Ft
talajkár	16,8
vízkár	6,4
hulladékkár	6,2
építési törmelék	4,9
tájkár	8,0
élővilágot ért kár	8,7
egyéb környezeti károk, bírságok	9,2
kártérítések	1,0
bontás, rekultiváció	2,9
műemlékekben okozott kár	0,7
egyéb károk	1,9
Összesen	66,7

Pénzügyi elszámolás

A csapatkivonással kapcsolatos pénzügyi elszámolás hosszasan elnyúló tárgyalássorozattal járt. A szovjetek kezdetben több mint 50 milliárd forintban határozták meg a csaknem 60 helyőrségben, katonavárosban szovjet pénzeszközökből felépített és itt hagyott épületek, beruházások értékét, amit ők szovjet tulajdonnak tekintettek.

A magyar fél követelésének egy részét a körülbelül 2000 bérbe vett épület felújításának, karbantartásának elmaradásából származó mintegy 29-30 milliárd forintos kár tette ki, másrészt a környezetben (például a vízben, talajban, élővilágban), valamint a műemlékekben esett kár is jelentős volt.

Az egyeztetések sokáig nem vezettek eredményre. Az utolsó tárgyalás 1991. augusztus 14-én és 22-én, a szovjetek kivonulása után történt, amikor a szovjet követelés 53,4 milliárd forintnál tartott, míg a magyar kártérítési igény változott: az elmaradt állagmegóvás miatti kárigény 14,3 milliárdra csökkent, de többszörösére nőtt a környezetszennyezés és a műemlékekben okozott kár miatti követelés, aminek a tizedét sem ismerték el a szovjetek.

Az ügyben hónapokig nem történt előrelépés, amiben közrejátszott többek között a Gorbacsov elleni puccs, a Szovjetunió felbomlása, és a FÁK megalakulása. Végül a kivonulás után majdnem másfél évvel, 1992. november 11-én Borisz Jelcin budapesti látogatásán írták alá a nullszaldós megállapodást.

Átadott épületek, ingatlanok

A szovjet hadsereg 94 helyőrségben 328 ingatlant hagyott hátra. Az objektumok őrzését először a magyar honvédség végezte több ezer sorkatona részvételével. Később az ingatlanok a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó, zárolt állami vagyont kezelő szervezethez kerültek, és az őrzés-védelmi feladatokat nyugdíjas vagy leszerelt rendőrökből, katonákból alakult biztonsági szolgálatok vették át.

Megemlékezés

Az Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el a 2001. évi XVII. törvényt az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról, amely június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.

A magyar szabadság napját országszerte sok helyen ünneplik évente. Gödöllőn, az Alsóparkban a kivonulás első évfordulójára Világfát állítottak, azóta minden évben, június utolsó szombatján itt tartják az ünnepi megemlékezést.

A fővárosban 1991 óta Budapesti Búcsú elnevezésű rendezvény-sorozattal emlékeznek a kivonulásra. Ilyenkor a közterületeken (Clark Ádám tér, Roosevelt tér, Hősök tere, Kós Károly sétány) kulturális fesztivált, szabadtéri előadásokat, utcaszínházi műsorokat, komolyzenei koncerteket tartanak, az Óbudai-szigeten pedig lovas juniálist.

További információk

• 1991. évi XXX. törvény a Magyar Köztársaság területén ideiglenesen tartózkodott szovjet csapatok, illetőleg azok állományába tartozó személyek által okozott károk megtérítése iránti igények bírósági úton történő érvényesítéséről
• Kivonási tünetek (1.) - Honvédelem.hu
• Kivonási tünetek (2.) - Honvédelem.hu
• Kivonási tünetek (3.) - Honvédelem.hu
• Horváth Miklós: Magyarország az internacionalizmus szolgálatában - XX. Század Intézet