Viktor Jehorovics Silov
| Viktor Jegorovics Silov | |
| Született | 1940. május 16. Szlavuta, Ukrán SZSZK, Szovjetunió |
| Meghalt | 2023. április 13. (82 évesen)[1][2] Ungvár, Ukrajna |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | ukrán |
| Ország |  Szovjetunió |
| Fegyvernem | gépesített lövész |
| Szolgálati ideje | 1959–1992 |
| Rendfokozata | altábornagy |
 | |
|---|---|
 Nem található szabad kép.(?) | |
  | Képe a HVG.hu-n (2022) |
Viktor Jehorovics Silov, ukránul: Віктор Єгорович Шилов, orosz változatban: Viktor Jegorovics Silov, oroszul: Виктор Егорович Шилов (Szlavuta, 1940. május 16. – Ungvár, 2023. április 13.) ukrán származású szovjet katonatiszt. 1990 decembere és 1991 júniusa között a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka volt. 1991. június 19-én az utolsó szovjet katonaként ő hagyta el Magyarország területét.
Élete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Gyermekkora és tanulmányai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az Ukrajna Hmelnickiji területén fekvő Szlavutában született munkás családba, a 12 gyermek közül a legfiatalabbként. A második világháború kitörése miatt 1941-ben családjának el kellett hagynia Szlavutát, a Cseljabinszki területen fekvő Csebarkul faluba (napjainkban város) költöztették őket. Ott töltötte gyermekkorát és ott végezte alapfokú és középfokú tanulmányait. Diákként atletizált. Középiskolásként elhatározta, hogy hivatásos katona lesz. A középiskola után, 1959-től a blagovescsenszki Távol-keleti Összfegyvernemi Katonai Főiskola gépesített lövész szakán tanult, amelyet 1964-ben végzett el. (A katonai képesítés mellett általános iskolai matematika- és fizikatanári végzettséget szerzett.)
Katonai pályafutása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A katonai főiskola elvégzése után Csebarkulba vezényelték. Kezdetben egy kiképző ezred szakaszparancsnoka volt. Ekkor 107 rubelt keresett, plusz 16 rubelt kapott a németnyelv-tudásáért. Ebben az időszakban házasodott meg, feleségül vette az akkor Cseljabinszkban tanárképző főiskolán tanuló Tamara Boriszovnát. 1972-ben beiskolázták a Frunze Katonai Akadémiára. Az akadémia elvégzése után, 1975-ben egy Csehszlovákiában állomásozó ezred parancsnokává nevezték ki, akkor már őrnagyi rendfokozattal, majd egy év múlva soron kívül alezredessé léptették elő. Négy évet szolgált Csehszlovákiában. 1979-ben Kazahsztánba vezényelték, ahol egy 500 db tehergépkocsival felszerelt gépkocsizó zászlóalj parancsnokává nevezték ki. A zászlóalj mezőgazdasági munkát végzett, feladata a terménybetakarítás volt. Ezt követően ezredessé léptették elő és a Szlavuta központú 97. gépesített lövész gárdahadosztály parancsnokává nevezték ki. Két évig állt a szlavutai hadosztály élén, majd egy Csernyivciben állomásozó hadosztály élére nevezték ki.
1984−1986 között Moszkvában a Vezérkari Akadémián tanult. 1986-ban kinevezték a Mongóliában állomásozó szovjet hadseregcsoport parancsnok-helyettesévé, majd egy év múlva a Bajkálon Túli Katonai Körzet parancsnok-helyettesévé. 1988-ban nevezték ki az ideiglenesen Magyarországon állomásozó Déli Hadseregcsoport parancsnok-helyettesévé, majd két év múlva, 1990 decemberében ő lett a Déli Hadseregcsoport parancsnoka.
A szovjet csapatok Magyarországról történt kivonásának befejező lépéseként, mint az utolsó szovjet katona hagyta el Magyarország területét 1991. június 19-én. Silov helyi idő szerint 14:50 perckor ért a záhonyi határállomásra, ahol elköszönt a magyar felet képviselő Annus Antal altábornagytól, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárától, majd egy Volga 3102 típusú autóban áthajtott a Záhonyt Csap településsel összekötő közúti Tisza-hídon.[3][4][5]
A szovjet csapatok Magyarországról történt kivonása után még a Szovjet Hadsereg kötelékében a Moldovában állomásozó békefenntartó erők parancsnoka volt. A Dnyeszter-melléki harcokban lábsérülést szenvedett és két napra fogságba is került. 1992-ben, 52 évesen vonult nyugállományba.
Magánélete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Felesége Tamara Silova. Egy fia volt, Valerij, szintén hivatásos katona. Hobbija a horgászat volt. Nyugállományba vonulása után a kárpátaljai Felsődomonyán telepedett le. Az Ukrajnai Katonaviseltek Szövetsége Kárpátaljai Területi Szervezetének elnök-helyettese. Ungváron hunyt el a 2023. április 12-éről 13-ára virradó éjjel.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Meghalt a Magyarországról utolsóként távozó szovjet katona". 2023. április 13.
- ↑ "Terror Háza Múzeum / House of Terror Museum". 2023. április 13.
- ↑ "17 éve távozott hazánkból az utolsó szovjet katona". 2018. szeptember 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. szeptember 4.
- ↑ A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról
- ↑ 30 éve hagyta el az utolsó szovjet katonatiszt Magyarországot - TV21 Ungvár televízió, 2021.06.20.
- ↑ Meghalt a Magyarországról utolsóként távozó szovjet katona
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- M. V. Risko, A. M. Uhal (szerk.): Szpilka heneraliv, Ungvári Állami Nyomda, 2008.
- „A háború elsősorban tragédia és csak azután győzelem...”, Kárpáti Igaz Szó, 2008. április 26.
- Sztorinki, jaki ne vikines iz zsittyi, Novini zakarpattya, 2014. február 18.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Az utolsó szovjet helytartó – Magyar Nemzet
- "Єльцин особисто замість мене підписав нульове сальдо з Угорщиною..." – zakarpattya.net
