Szabad Demokraták Szövetsége

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(SZDSZ szócikkből átirányítva)
Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt
SZDSZ logo 2009.png
Adatok
Elnök nincs (5 ügyvivő vezeti)
Alapítva 1988. november 13.
Székház Budapest, Rádai u. 50.
Ifjúsági tagozat SZDSZ Új Generáció
Tagok száma 537[1] (2010)
Ideológia neoliberalizmus
libertarianizmus
piaci anarchizmus
Politikai elhelyezkedés balközép
Parlamenti jelenlét 1990 – 2010
Nemzetközi szövetségek Liberális Internacionálé
Hivatalos színei kék
Magyarország politikai élete
Weboldala

A Szabad Demokraták Szövetsége (rövidített néven SZDSZ) magyar politikai párt, amely 1990 és 2010 között tagja volt az Országgyűlésnek. Politikai alapfilozófiáját liberálisként határozza meg. 1994–1998 és 2002–2008 között a kormány tagja volt. Ifjúsági tagozata az Új Generáció.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A „demokratikus ellenzék”

Az SZDSZ története a Kádár-rendszer demokratikus ellenzékéhez nyúlik vissza. A csoportosulás a hetvenes évektől kezdődően működött a rendszerrel illegális formában szemben álló, kis létszámú mozgalomként. A szamizdatok nyomtatásával és terjesztésével is foglalkozó csoport tagjai részvételükkel állásuk elvesztését, útlevelük kiadásának megtagadását, a titkosrendőrség zaklatását és egyéb retorzióit kockáztatták, illetve vállalták. A demokratikus ellenzék tevékenységének első viszonylagos nyilvánosságot kapott állomása volt 1977-ben a csehszlovákiai Charta '77 vezetőivel szolidaritást vállaló, 34 értelmiségi által aláírt tiltakozó levél, majd az 1985-ös monori találkozó más elszigetelt ellenzéki csoportokkal. Külön szervezete volt a SZETA, a Szegényeket Támogató Alap, amely a szocializmusban hivatalosan nem létező nyomorgókon igyekezett segíteni.

1981-ben jelent meg a Beszélő szamizdat, amelyet ettől kezdve stencilezett formában nyomtattak és terjesztettek. A folyóirat szerzői és szerkesztői közt volt a későbbi SZDSZ számos meghatározó politikusa, például Kis János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Solt Ottilia, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Pető Iván, Magyar Bálint vagy a szamizdatok illegális nyomtatását és terjesztését szervező Demszky Gábor. A Beszélő és a demokratikus ellenzék másik szamizdat kiadványa, a Demszky által alapított Hírmondó a hivatalos sajtóban tabunak számító témákkal: a rendszer jogtipró jellegével, a gazdaság valódi helyzetével, az MSZMP-ben zajló folyamatok elemzésével, az ’56-os forradalommal, a határon túli magyar kisebbség helyzetével, a hazai vallási kisebbségek üldözésével és az izgatási perekkel foglalkozott. 1987-ben a Beszélőben adták közre a Társadalmi szerződés című tanulmányt, amely leszögezte: „Kádárnak mennie kell”.

[szerkesztés] A rendszerváltás és a négyigenes népszavazás

A Beszélő körül szerveződő értelmiségiek az 1988-ban már különböző „alternatív” szervezetekként jelentkező ellenzéki csoportok kapcsolattartásának elősegítésére 1988. május 1-jén megalakították a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, melynek alapító okiratát kétszázan írták alá, s felállítottak egy ötven fős Ideiglenes Koordinációs Tanácsot is. Az SZKH féléves működés után alakult párttá a szervezet 1988. november 13-i gyűlésén a budapesti Jurta Színházban, ahol az 1100 résztvevő közül 998-an szavaztak a Szabad Demokraták Szövetségének létrehozására. A gyűlés elfogadta a párt Elvi Nyilatkozatát, és megválasztotta a párt kilenc ügyvivőjét. Az SZDSZ programját 1989. április 6-án fogadta el a Corvin Moziban tartott első közgyűlés. 1989. október 27-29-én, a párt második küldöttgyűlésén már tizenegy tagú ügyvivői testületet választottak.

Az 1989. március 23-án megalakult Ellenzéki Kerekasztal tagjaként vett részt a rendszerváltozást előkészítő, az átmenet sarkalatos törvényjavaslatairól folytatott háromoldalú nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon. A megállapodást azonban szeptember 18-án nem írta alá, mert nem értett egyet a köztársasági elnök parlamenti választások előtti, közvetlen megválasztásával, attól tartva, hogy ez az MSZMP jelöltjének, Pozsgay Imrének kedvezne, s ezzel az állampárt kezében hagyná ezt a pozíciót. A pártállam lebontásának – és az elnökivel szemben a parlamentáris demokrácia megteremtésének – érdekében ezért kezdeményezte a „négyigenes” népszavazást. Az aláírásgyűjtés és az 1989. november 26-án lebonyolított referendum - amely a köztársasági elnök választásának kérdésében 50,7, a másik három kérdésben 95%-os arányban döntött az SZDSZ által javasolt változat mellett - döntő mértékben erősítette meg a pártot.

[szerkesztés] Parlamenti pártként

A SZDSZ egykori Gizella úti székháza

[szerkesztés] 1990–1994

Az 1990-es országgyűlési választásokon az SZDSZ – részben a négyigenes népszavazás sikerének köszönhetően – a második legjobb eredményt érte el (az MDF után); 92 mandátumot szerzett, ezzel a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Ugyanakkor mandátumot szerzett két Fidesz–SZDSZ és egy Fidesz–KDNP–SZDSZ közös jelölt is. Az SZDSZ országgyűlési frakciójának vezetője Tölgyessy Péter lett, akit azonban októberben Pető Iván váltott fel e tisztségében.[2]

A választások után, 1990. április 21–22-én tartott kétnapos rendkívüli küldöttgyűlésén az SZDSZ elnökének választotta Kis Jánost (aki február 23. óta megbízott elnökként vezette a pártot). Április 29-én kötötte meg a párt az MDF-fel az MDF-SZDSZ paktumként emlegetett politikai egyezményt, amelynek célja a demokratikus intézmények megszilárdítása és a kormányzás stabilitásának biztosítása volt.[3] A paktum értelmében jelölhette az SZDSZ a harmadik Magyar Köztársaság első köztársasági elnökét: Göncz Árpádot, aki korábban az SZDSZ Ügyvivői Testületének tagja volt.[4] Az SZDSZ sürgősségi indítvánnyal nyújtotta be törvényjavaslatát „a volt politikai rendőrség (III/3-as osztály) kötelékébe tartozó titkos ügynökök közéleti szereplésének korlátozására”, hogy még az önkormányzati választások előtt ki lehessen zárni a titkosügynököket (szigorúan titkos tiszteket és hálózati személyeket) a közéletből, ám a parlament a sürgősségi indítványt nem fogadta el. A párt az 1990. szeptember 30-án és október 14-én tartott önkormányzati választásokon a tízezernél több lakosú településeken első helyen végzett; jelöltjét, Demszky Gábort Budapest főpolgármesterévé választották – majd 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is újraválasztották.

Az SZDSZ 1991. november 23-24-én tartott közgyűlése Tölgyessy Pétert választotta meg elnöknek a tisztségéről leköszönni kívánó Kis János helyett. Az SZDSZ Tölgyessy konzervatív-liberális irányzatával egyet nem értő korábbi vezetői erre nem jelöltették magukat a párt operatív irányítását végző Ügyvivői Testületbe, s a frakcióvezetőségről lemondott Pető Iván helyébe december 2-án Tardos Márton került. A Tölgyessy-éra csaknem pontosan egy évig tartott: a következő, 1992. november 13-15-án lezajlott közgyűlésen két évre Pető Ivánt választották az SZDSZ elnökévé. Az SZDSZ – bár egyre romlott a viszonya az időközben politikai irányváltást végrehajtó Fidesszel – választási szövetségre lépett a többi liberális párttal: 1994. február 22-én az SZDSZ, a Fidesz, a Liberális Polgári Szövetség - Vállalkozók Pártja és az Agrárszövetség a parlamenti választások második fordulójára érvényes együttműködésről állapodtak meg.

[szerkesztés] 1994–1998

A párt az 1994-es országgyűlési választásokon 69 mandátummal – köztük a Fidesz konzervatív fordulatát követően lemondott három volt fiatal demokratáéval[5] – ismét a második helyen végzett, ezúttal az abszolút többséget szerzett MSZP mögött. A liberális tábort élesen megosztotta a szocialistákkal kötendő koalíció kérdése - hiszen a párt addig antikommunistának vallotta magát; végül azzal magyarázták a koalíció megkötését, hogy az SZDSZ mint politikai párt nem térhet ki a „kormányzati felelősség vállalása” elől. A koalíciókötés melletti érvként hozták fel, hogy az MDF-ben egyre erősödő jobboldali radikálisokkal szemben szerintük „az MSZP inkább hajlamos és rászorítható az alkotmányos rend tiszteletben tartására”, s hogy „a koalícióban lévő SZDSZ hatékonyabban szegülhet szembe a kádári nosztalgiákat élesztgető gazdasági populizmussal”, illetve „elősegítheti az MSZP belső, pozitív irányú evolúcióját”.[6] Végül június 5-én a párt rendkívüli küldöttgyűlése felhatalmazást adott a koalíciós tárgyalások megkezdésére; a koalíciós megállapodást június 24-én írták alá.[7] Ez a koalíció sokaknak meglepetést okozott.

1997. április 14-én Pető Iván a Tocsik-ügy miatt lemondott a pártelnöki és a frakcióvezetői tisztségről. Pártelnöknek május 24-én a rendkívüli közgyűlés Kuncze Gábort választotta, a frakcióvezető pedig Szent-Iványi István lett.

A szocialistákkal kötött 1994-es koalíció vélhetőleg nagyban közrejátszott abban, hogy a párt támogatóinak közel kétharmadát veszítette el a következő választásokra. Különböző politikai illetve elvi okokból számos ismert és meghatározó tagja és vezetője is kilépett az SZDSZ-ből az évek során: 1996-ban Tölgyessy Péter, a párt egyik volt elnöke, aki 1998-ban a Fidesz országos listájának ötödik helyéről bejutva lett a Fidesz országgyűlési képviselője, 2000-ben Tamás Gáspár Miklós, a párt Országos Tanácsának volt elnöke, 2002-ben Kis János, a párt első elnöke és Hack Péter volt ügyvivő, vagy 2004-ben Eörsi István író.

[szerkesztés] 1998–2002

Az 1998-as országgyűlési választásokon az SZDSZ már csak a negyedik helyen végzett; mindössze 24 képviselője szerzett mandátumot, a párt 1998 és 2002 között ellenzéki pártként működött.

2000-ben népi kezdeményezés keretében aláírásgyűjtést kezdett a sorkatonai szolgálat megszüntetéséért, de a többi parlamenti párt leszavazta az indítványt. (A sorkatonaságot 2004-ben törölték el.)

[szerkesztés] 2002–2006

A 2002-es országgyűlési választásokon a párt 19 képviselője és egy MSZP–SZDSZ közös jelölt szerzett mandátumot. Az MSZP és az SZDSZ ismét koalíciót kötött egymással és kormányzati pozícióba kerültek, ahol 14 minisztériumból négyet irányított liberális miniszter.

A 2004-es európai parlamenti választásokon az SZDSZ két mandátumot szerzett a Magyarországnak járó 24-ből.

A pártnak kezdeményező szerepe volt Medgyessy Péter miniszterelnök 2004. augusztusi menesztésében, melyhez egy, Csillag István SZDSZ-es gazdasági miniszter elmozdítása körüli vita vezetett. Medgyessy még távozása előtt egy, a Népszabadságnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”[8] Az SZDSZ-es képviselők többségének tartózkodása miatt[forrás?] az MSZP köztársasági elnökjelöltje, Szili Katalin házelnökkel szemben, a jobboldali pártok által támogatott Sólyom László nyerte el 2005-ben az elnöki posztot.

[szerkesztés] 2006–2010

A 2006-os országgyűlési választásokon a párt 18 képviselője és 6 MSZP–SZDSZ közös jelölt szerzett mandátumot - közülük ketten, Sándor Klára és Hankó-Faragó Miklós lettek az SZDSZ-frakció tagjai . Az MSZP és az SZDSZ megújította a koalíciós szerződést és folytatták a kormányzást.

2007. március 31-én a kevesebb mint egy éve párttag Kóka Jánost választotta meg a tisztújító küldöttgyűlés pártelnöknek.Az elnökválasztásról egy évvel később, 2008 márciusában kiderült, hogy azon „álküldöttek” vettek részt[9] (vagyis olyanok nevében is aláírták a részvételi lapot, akik ott sem voltak, s akik nevében szavaztak is valamely elnökjelöltre). Egy, az Index internetes portálon megjelent cikk szerint az elnökjelöltekre leadott voksok száma akár 26-tal[9] is több lehetett, mint ahányan szavazólapjukat a jelenléti ív tanúsága szerint felvették. A szavazáskor a voksok leadására szolgáló helyiségből kivezették a sajtó munkatársait.[9] A nyilvánosságra került csalások alapjaiban kérdőjelezték meg az elnökválasztás eredményét.[9]

Az elnökválasztás szabálytalanságaival kapcsolatban a párt belső vizsgálatot tartott és összesen négy álküldöttet talált.[10] A bizottság vezetője, Jüttner Csaba, miután a csalás bebizonyosodott, rendőrségi bejelentést tett.[10] Az Indexen megjelent cikkre reagálva a párt közleményében a szavazók száma és a szavazatok mennyisége közötti eltérést a küldöttgyűlés két választásának jelenléti ívei – nevezetesen az elnökválasztás és ügyvivőválasztás listái – „összekeveredésével” magyarázta,[11][12] mely azonban az Index szerint ellentmond a választás tisztaságát vizsgáló Jüttner Csaba jelentésének,[12] amely azt állította, a fővárosi bíróságon egyedül az elnökválasztás második fordulójának küldöttlistái érhetőek el.[12] Amennyiben valóban adminisztrációs hiba történt, az azon a tényen nem változtat, hogy a listán kevesebb név szerepelt, mint ahányan voksoltak.[12] A reakciót utóbb az SZDSZ több prominens személyisége is „szánalmas magyarázkodásnak”[13] találta.

Az MSZP-SZDSZ koalíció szempontjából súlyos 2008-as népszavazási vereség után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meneszteni kívánta Horváth Ágnes egészségügyi miniszterasszonyt,[14] akár a két párt közötti koalíciós szerződés figyelmen kívül hagyása révén is. Az SZDSZ határozottan kiállt Horváth mögött,[15] akár még azon az áron is, hogy Horváth menesztésével kilép a koalícióból[16] és/vagy megvonja Gyurcsány Ferenctől bizalmát.[16]

Gyurcsány 2008. március 31-én, április 30-i hatállyal, felmentette a miniszterasszonyt.[17] Az SZDSZ ügyvivői testülete aznap kora esti ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy április 30-i hatállyal visszahívja az SZDSZ-es kormánytagokat, egyúttal bejelentette a koalíció felbontását is,[18] azonos határidővel.

A 2008. június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen Fodor Gábort Kóka János ellenében 346–344 arányban elnökké választották.[19]

2009-ben az Európai Parlamenti választásokon az SZDSZ mindössze 2,16%-ot ért el, így nem jutott be a parlamentbe.[20] Az SZDSZ a választási eredményeket látva súlyos kudarcként értékelte a szereplését, ezért Fodor Gábor lemondott pártelnöki tisztségéről, majd rá egy hónapra országgyűlési mandátumáról is.

A 2009. július 12-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen Retkes Attilát Badacsonyi Szabolcs és Weinek Leonárd ellenében 228-106-72 arányban elnökké választották.[21] Az új elnök megválasztása után Kóka János frakcióvezetőt lemondásra szólította fel.[22] A BKV-vel kapcsolatos 2009. nyári botrány következményeinek felszámolása körüli egyet nem értés oda vezetett, hogy 2009. október 13-án[23] az MSZP budapesti elnöksége megállapította, a Szabad Demokraták Szövetsége felmondta az MSZP-vel 2006-ban megkötött fővárosi koalíciós megállapodást.

A 2010. évi országgyűlési választásokra készülve az SZDSZ és az MDF vezetése tárgyalásokat kezdett egy lehetséges választási együttműködés formáiról. 2010. március 22-én megszületett az MDF listája. Tíz[24] egyéni jelöltjük indulhat a választásokon, az MDF országos listájának első tíz helyéből a 6. és 7. helyén áll SZDSZ-jelölt (Retkes Attila, Ikvai-Szabó Imre).[25]. Mivel az MDF mindössze a szavazatok 2,66%-át szerezte meg, egyéni körzetben sem tudott nyerni sehol, ezért az SZDSZ az MDF-el együtt elbúcsúzott a parlamenttől.

[szerkesztés] Parlamenten kívül

Az SZDSZ 2010. április 21-től május 25-ig tagságmegújító tagellenőrzést végzett.[26] A revízió során az egy évvel korábbi taglétszámnak csupán 10%-a erősítette meg párttagságát, többek közt Demszky Gábor főpolgármester is távozott a pártból. A párt meggyengülését jelezte az is, hogy kénytelen volt értékesíteni a Gizella úti székházát, amelyből a jóval kisebb Ráday útiba költözött.[1] A költözést és a tagrevíziót kezdeményező Retkes Attila 2010. május 29-én lemondott a pártelnökségről.[27] 2010 júniusában összeült az országos küldöttgyűlés, amelyen a tisztújítások mellett az alapszabály módosításáról is döntöttek. Eszerint a jövőben egy öttagú ügyvivői testület vezeti a pártot.[28]

[szerkesztés] A párt elnökei

Kis János, az SZDSZ első elnöke
Név hivatal kezdete hivatal vége
A Szabad Demokraták Szövetsége elnökei
Kis János 1990. február 23. 1991. november 23.
Tölgyessy Péter 1991. november 23. 1992. november 13.
Pető Iván 1992. november 13. 1997. április 24.
Kuncze Gábor 1997. április 24. 1998. május 31.
Magyar Bálint 1998. május 31. 2000. december
Demszky Gábor 2000. december 2001. június
Kuncze Gábor 2001. június 2007. március 31.
Kóka János[29] 2007. március 31. 2008. június 7.
Fodor Gábor[19] 2008. június 7. 2009. július 12.
Retkes Attila [21] 2009. július 12. 2010 május 29.[27]

[szerkesztés] A párt ügyvivői

Név hivatal kezdete hivatal vége
A Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői
Lövei Csaba, Szabadai Viktor, Szigethy István, Varga Győző, Tarján András[28] 2010. június 26. Hivatalban

[szerkesztés] Ideológiája

A rendszerváltáskor még élesen kommunista-ellenes retorikát használó párt – az alakulásakor elfogadott Elvi nyilatkozatában többek között a magyar reformkor és a liberalizmus, a polgári radikalizmus, az 1956-os forradalom és a demokratikus ellenzék utódaként határozta meg magát; alapszabálya szerint a szabadság és a szolidaritás pártja. A rendszerváltás idején politikai vetélytársaitól eltérően azt hirdette: "nemcsak az utolsó negyven évvel áll szemben, hanem a Trianon utáni egész hetven esztendőhöz képest kíván nemzeti újrakezdést".[30]

Gazdaságpolitikájában a piac szabadságának és a minél kisebb államnak, a piaci anarchizmusnak a híve. Programja szerint fellép az emberi jogok, minden fajta kisebbség védelmében, a kirekesztés, a rasszizmus, a fasizmus, az antiszemitizmus, a homofóbia, a nacionalizmus, a sovinizmus, az irredentizmus, a protekcionizmus és a revizionizmus ellen, szorgalmazza a drogfogyasztás legalizálását, dekriminalizációját, az eutanázia és a béranyaság engedélyezését, elvi álláspontja szerint a nőknek joguk van a terhességmegszakításhoz a terhesség korai szakában.

A párt egykori támogatóinak többsége a nagyvárosokban, főleg Budapesten élt. Vidéken – néhány kivételtől eltekintve – rendszerint jóval gyengébben szerepelt.

Emblémája a nemzeti színeket kifejező három, egy piros, egy fehér és egy zöld színű, a néző szemszögéből jobbról balra, 45 fokos szögben egymást követve szárnyaló stilizált madár.

[szerkesztés] Választási eredmények

[szerkesztés] Országgyűlési választások

Választások Szavazatok száma
(I. forduló)		 Szavazatok aránya
(I. forduló)		 Szavazatok száma
(II. forduló)		 Szavazatok aránya
(II. forduló)		 Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
1990-es 1 050 452 21,40% 1 045 920 30,68% 93 24,09% ellenzék
1994-es3 1 066 074 19,74% 1 222 251 28,51% 68 17,62% kormánypárt1
1998-as3 353 186 7,88% 14 763 3,05% 24 6,22% ellenzék
2002-es3 313 084 5,57% 126 966 2,89% 20 5,18% kormánypárt1
2006-os3 351 612 6,50% 64 501 1,99% 20 5,18% kormánypárt1
(2008. április 30-ig, majd ellenzéki)
2010-es2 — — — — — — nem jutott be

Megjegyzés:
1: 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban az MSZP-vel kötött koalíciós szerződések révén lett kormánypárt. Ez utóbbi megállapodást 2008. április 30-cal felmondta, és a kormányzást kívülről támogató párt köztes szerepére rendezkedett be.
2 2010-ben önállóan nem indult, tagjai az MDF listáin kaptak helyet, csupán tízen indultak közös (MDF-SZDSZ) jelöltként, de mindegyikük kiesett már az első fordulóban[31]
3 A közös listákról bejutott, és SZDSZ frakcióhoz csatlakozott képviselők eredményeit nem tartalmazza a táblázat, de a mandátumok számában és arányában benne van.

[szerkesztés] Európai parlamenti választás

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Európai parlamenti csoport Európai parlamenti alcsoport
2004-es 237 908 7,77% 2 Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) Európai Liberáldemokrata és Reform Párt (ELDR)
2009-es 62 527 2,16% nem jutott be — —

[szerkesztés] Jegyzetek és források

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. ^ a b 537 SZDSZ-es maradt (magyar nyelven). Magyar Nemzet, 2010. május 31. (Hozzáférés: 2010. június 3.)
  2. ↑ A váltás okairól ld. például Tamás Gáspár Miklós: A Tölgyessy utca (Beszélő, 1990. október 27.): "Péter ragyogó elméje néha arra késztette tulajdonosát, hogy mindent maga próbáljon megoldani, elintézni, kodifikálni, megtárgyalni; nem nagyon tette lehetővé, hogy megossza a munkáját másokkal, átengedjen föladatokat. Néha az volt az ember érzése, hogy Tölgyessy kebléhez szorít kétszáz dossziét, száguld az Országház folyosóján, és az egész párt lihegve rohan utána, hogy megkérdezhesse: mi is áll bennük. A kommunikáció az Országház és az SZDSZ Mérleg utcai irodája között pocsék volt, de parlamenti frakciónk vezetése is gyakran meglepve állt Tölgyessy – egyébként legtöbbször remek – politikai húzásai előtt, parlamenti politikánk néha frappáns rögtönzések áthatolhatatlan szövevényének tetszett. Ez a kimérten tervezni szerető pártvezetőség és Tölgyessy között komoly konfliktusokhoz vezetett, és megmérgezte az SZDSZ vezető köreiben a légkört. Némi merevség talán Kis Jánosnak és többünknek is fölróható, de a kialakult lehetetlen helyzetért talán Tölgyessy a leginkább felelős."
  3. ↑ "Ha az MDF nem rendezné viszonyát az SZDSZ-szel, a Magyar Köztársaság első választott kormánya talán az őszt sem érné meg. Lássuk világosan: ez nemcsak a kormányalakító párt számára volna végzetes; az lenne az egész induló demokráciára is. Végképp szétfoszlana a demokratikus rendbe vetett – amúgy is gyönge – hit, megnyílna az út a tekintélyelvű diktatúra hívei előtt. Közös érdek, hogy ezt az utat eltorlaszoljuk, hogy a demokratikus rend megszilárduljon." Kis János: A megállapodás (Beszélő, 1990. május 5.)
  4. ↑ Az Országgyűlés 1990. augusztus 3-án választotta köztársasági elnökké, majd mandátuma lejártakor, 1995-ben újabb öt évre megválasztotta. Göncz a közvélemény-kutatások szerint mindkét ciklus túlnyomó részében az ország legnépszerűbb politikusa volt.
  5. ↑ A Fidesz átalakulását követően három képviselője Fodor Gábor, Ungár Klára és Molnár Péter 1993-ban lemondott mandátumáról, majd a '94-es választásokon az SZDSZ jelöltjeként indult és került a parlamentbe.
  6. ↑ Lásd például
  7. ↑ Kuncze Gábor a Horn-kormány belügyminisztere és koalíciós miniszterelnök-helyettes, Fodor Gábor, majd Magyar Bálint oktatási, Lotz Károly pedig közlekedési és vízügyi miniszter lett.
  8. ↑ Medgyessy mégis lemond?
  9. ^ a b c d 26-tal többen szavaztak, mint ahányan aláírtak, index.hu, 2008. március 28.
  10. ^ a b Négy álküldöttet talált az SZDSZ, FN.hu, 2008. március 27.
  11. ↑ SZDSZ-közlemény (reakció az indexen megjelent cikkre), szdsz.hu, 2008. március 29.
  12. ^ a b c d Az SZDSZ a 26 fantomszavazatot magyarázza, index.hu, 2008. március 29.
  13. ↑ A fantomszavazatokról tárgyal az SZDSZ vezetése, index, 2008. április 1.
  14. ↑ Gyurcsány új egészségügyi minisztert akar, index, 2008. március 29.
  15. ↑ SZDSZ: Elfogadhatatlan Gyurcsány javaslata, index, 2008. március 29.
  16. ^ a b SZDSZ: Gyurcsány mentálisan alkalmatlan, index, 2008. március 30.
  17. ↑ Felmentették Horváth Ágnest, index, 2008. március 31.
  18. ↑ Csomagolhatnak: Szili irodájában értékeli a helyzetet több MSZP-fejes, Hírszerző, 2008. március 31.
  19. ^ a b Fodor Gábor az SZDSZ elnöke (inforadio.hu, 2008. június 7.)
  20. ↑ A 2009. évi európai választások eredményei, az EP honlapján, 2009. november 12.
  21. ^ a b Retkes Attila az SZDSZ elnöke (index.hu, 2009. július 12.)
  22. ↑ Retkes Attila az SZDSZ elnöke - Kókát távozásra szólították fel
  23. ↑ Szakad az SZDSZ-MSZP koalíció a fővárosban
  24. ↑ MDF-SZDSZ közös jelöltek, 2010. március 26.
  25. ↑ SZDSZ jelöltek, 2010. március 26.
  26. ↑ Retkes Attila: Az SZDSZ nem fog megszűnni
  27. ^ a b Lemondott az SZDSZ elnöke. Index.hu. (Hozzáférés: 2010. május 29.)
  28. ^ a b Elnök helyett ügyvivői testület irányítja az SZDSZ-t – Népszabadság, 2010. június 26.
  29. ↑ Kóka egy év alatt ért az SZDSZ csúcsára - Index
  30. ↑ Kis János: Új reformkor, vagy…? (Beszélő, 1990. április 6.)
  31. ↑ MDF-SZDSZ közös jelöltek 2010-es önkormányzati választási statisztikái, valasztas.hu, 2010. április 25.

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Lásd még

m • v • sz
Magyarországi politikai pártok (a harmadik köztársaság pártjai 1990 óta)
Parlamenti pártok 2010-ben
(mandátum)
Fidesz (227) • MSZP (59) • Jobbik (47) • KDNP (36) • LMP (16)
További parlamenti pártok 1990‑2010 között
(parlamenti jelenlét)
MDF (1990–2010) • SZDSZ (1990–2010) • FKGP (1990–2002) • EKGP (1993–1994) • MDNP (1996–1998) • MIÉP (1993–1994, 1998–2002)
Az Európai Parlamentbe bejutott pártok
(mandátumok 2004-ben/2009-ben)
Fidesz-KDNP (12/14) • MSZP (9/4) • Jobbik (0/3) • MDF (1/1) • SZDSZ (2/0)
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szabad_Demokrat%C3%A1k_Sz%C3%B6vets%C3%A9ge&oldid=10595083”
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken