Izsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 A településen világörökségi helyszín található 
Izsa (Iža)
Az izsai faluház
Az izsai faluház
Izsa címere
Izsa címere		 Izsa zászlaja
Izsa zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásKomáromi
Rangközség
PolgármesterDomin István (SMK-MKP)
Irányítószám946 39
Körzethívószám035
Forgalmi rendszámKN
Népesség
Teljes népesség1781 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség58 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság111 m
Terület28,07 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 45′ 02″, k. h. 18° 14′ 00″Koordináták: é. sz. 47° 45′ 02″, k. h. 18° 14′ 00″
Izsa weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Izsa témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
A Döme Károly Alapiskola
A református templom
Jánoky Károly síremléke és a temetői nagykereszt

Izsa (szlovákul Iža) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban. Közigazgatási területe 28,07 km².

Fekvése[szerkesztés]

Komáromtól 8 km-re keletre, a Duna bal partján fekszik. Hozzátartozik a falutól keletre fekvő Bokrospuszta (Bokroš). Északról az Öreg-Zsitva határolja, de közigazgatásilag hozzátartozik egy mintegy 300 méter széles, 7 km hosszú földsáv is, amely Komáromszentpéter határáig húzódik. Nyugatról Komárom, északról Hetény és Marcelháza, keletről Pat község, délnyugatról Dél-Komárom, délről pedig Almásfüzitő határolja. Déli határát a Duna alkotja, amely egyben államhatár is Szlovákia és Magyarország között. Izsán áthalad a Komáromot Párkánnyal összekötő 63-as főút. A falu belterületén és a Duna-töltés között húzódik az Izsai-kanális (Ižiansky kanál).

Izsától Komáromig a Duna bal partján még 1860-ban is erdő húzódott (fűz, vadkörte, galagonya, csipke, cserjés aljnövényzet, tölgy, nyár, szilfa). Az erdő fáit tüzelésre használták, valamint kosárfonás alapanyagául is szolgált. A Duna szabályozásával az ártérre húzódtak vissza a fás növénytársulások, a község területének túlnyomó része szántóterület. A falutól nyugatra kisebb területen szőlőművelés, Bokrospuszta közelében pedig gyümölcstermesztés folyik.

Élővilága[szerkesztés]

  • 2013
    2013
  • 2014
    2014
  • 2021
    2021
  • Ideiglenes "játszó" fészek
    Ideiglenes "játszó" fészek
  • Az egykori EFSz területén 2014
    Az egykori EFSz területén 2014
  • Az áthelyezett alátét a falu szélén
    Az áthelyezett alátét a falu szélén
  • Bokros-puszta 2014
    Bokros-puszta 2014
  • 2015
    2015
  • 2021
    2021
  • Bokros 2022
    Bokros 2022
  • A Bokrosi-szikes
    A Bokrosi-szikes

Izsán 2 gólyafészket és egy kosarat tartanak nyilván, illetve Bokros-pusztán van 2 alátét. A főút mentén a református templom mellett és az emlékműnél lévő fészekben 2012-ben 4 fiókát számoltak össze. 2013-ban hosszas párbajozás után végül nem költöttek a fészekben. A közelben készült egy ideiglenes fészek is. 2014-ben 5, 2015 3, 2016-ban 4 fióka repült ki. Az egykori JRD területén lévő fészekben 2012-ben 4 fióka, 2013-ban 3 fióka, 2014-ben 5, 2015-ben 4, 2016-ban 3 fióka volt. Mindkét fészek hosszú ideje van használatban, míg az egyik bokrosi alátétről 2018 óta vannak pozitív költési adatok. Ott 2022-ben 2 fiókát számoltak össze.[2]

A falu határában található a Bokrosi-szikes (Bokrošské slanisko) természetvédelmi terület. A sással borított területet csak tavasszal borítja víz.

Történelem[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint a község területe már az újkőkorban lakott volt. A zselízi csoport és a lengyeli kultúra tárgyi emlékei kerültek elő. A római korban határában húzódott a limes és ennek egyik fontos katonai tábora (2–4. század). A mellette fekvő Celemantia polgári település a mai község területén állt. A Duna partján lévő 1. századi erőd maradványait a régészek feltárták. Az erődítmény a szemközti Brigetio (a mai Szőny területén) elővédjének számított. Elsőként a markomann háborúk idején, a 170-es években épült itt fa-földsáncos tábor, amely egy germán támadáskor elpusztult. Ezután a 2. század végén a rómaiak egy új négyzet alakú auxiliáris erődöt építettek, ennek falai 172 m hosszúak voltak. A 2 m széles és 4–5 m magas falakhoz 20 torony tartozott. A 3. században az erőd megrongálódott, de helyreállították és egészen a 4. század végéig fennállt. A Brigetio-val való összeköttetést és utánpótlást feltehetőleg egy kikötő és ideiglenes ponton híd szolgálta.[3] Később a romokat széthordták, Izsa csaknem valamennyi házának az alapját ezekből a kövekből rakták le. A Leányvár elnevezés a hagyomány szerint onnan ered, hogy Valentinianus császár itt tartotta volna a kedveseit. 1930-ban a falu belterületéről három különböző helyen valószínűleg sírokat bolygattak meg.[4]

2021 óta Celemantia A Római Birodalom dunai limese világörökségi helyszín része.[5]

Az első írásos emlék a községről 1172-ből származik (Villa Esu), amikor az itteni szőlősöket emlegetik, majd 1268-ban mint a komáromi vár tartozékát említik Ysa néven. 1276-tól a halászati jogokat a margitszigeti klarisszák birtokolták. Ez az okmány említi a vizafogást is, amelyről a falu később is híres volt. A 14. században Örspusztával együtt a gróf Cseszneky család birtoka volt. Később Mátyás király az izsai halászokat mentesítette az adófizetéstől. A 16. században Somogyi Gáspár a falu egyik birtokosa, akinek birtokát 1593-ban Novák Mihály esztergomi prépost szerezte meg.

A török korban a falu sokat szenvedett a sorozatos támadásoktól, ekkor szinte teljesen elnéptelenedett. 1615-ben elhagyott falu.[6] A lakosság a Bokrospuszta melletti Kormos-laposi-dűlő föld alatti gödreibe menekült. Az összeírások csak 20 ép házról számolnak be. A szivattyútelep közelében áll egy kis boltíves híd, amelyet a hagyomány szerint a török időkben építettek. 1599-ben Bocskai István hajdúi égették fel a falut.

A 18. században földrengések (1763, 1773, 1822) és árvíz pusztították. Az 1822-es földrengés után csak 16 ép ház maradt a faluban. 1848-ban kisebb csata volt a falu határában. A 19. század első felében a folyók pusztító áradásai ellen Izsa népe körgát, földhányásos dombok megépítésével védekezett. Az állandó félelem indította a lakosságot arra, hogy az árvíz elleni védekezésben összefogjanak, így létrehozták az Ármentesítő társulatot 1876-ban. Az 1895-ös árvíz emlékét őrzi a templom bejáratánál elhelyezett vízrajzi magasságjegy. 1899. szeptember 11-én a falunak csaknem a fele leégett, egy héttel később pedig a Duna öntötte el. 1899-ben 1799 lakosa volt, és 369 háza.

A magyar tanácskormány 1919 júniusában keleti irányból újabb kísérletet tett Komárom visszafoglalására, és monitorokkal is lőtték a várost. A heves harcokban a csehek visszaszorították a magyar csapatokat Izsa irányába, végül a Clemenceau-jegyzék elfogadása után feladták az északi hadjárat területszerzéseit. A harcoknak több polgári áldozata is volt.[7] A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Udvardi járásához tartozott. A lakosság mezőgazdasággal, halászattal, szövéssel és hímzéssel foglalkozott. A 20. században a Duna töltésének megépítése után alakult ki a mai utcahálózat (korábban csak a magasabban fekvő területekre építkeztek). A ma is látható mély árkok az utcák mellett a víz levezetésére szolgáltak.

1938–1945 között ismét Magyarországhoz csatolták. 1939-ben épült meg a Persei-hengermalom, 1942-ben pedig a falun áthaladó szilárd burkolatú főút. 1945 elején a falu harci cselekmények helyszíne lett, a Komárom felé előnyomuló szovjet katonák januárban érték el. Több légitámadás is sújtotta a falut. 1950-ig Izsa határa egész a Vág torkolatáig terjedt, hozzátartozott Harcsás és Kisizsa is, amelyeket ekkor Komáromhoz csatoltak. A ma már nem létező, Hetényhez közeli Örsipuszta is hozzá tartozott.

Az 1965. évi nagy árvízben 267 ház dőlt romba, de a többi házban is hatalmas károk keletkeztek. Június 15-én Path és Zsitvatő között átszakadt a Duna gátja és a víz elöntötte a falut. A lakosságot két hétre kitelepítették. A faluban 1991 óta zoknigyártó üzem (VT) működik. 1994-ben Izsa határában (a falutól keletre) francia beruházással hulladéktárolót létesítettek. 1992 óta helyi televízió is működik.

2013-ban múzeum nyílt a faluban.[8]

Népesség[szerkesztés]

1880-ban 1695 lakosából 1634 magyar és 4 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 1799 lakosából 1796 magyar és 2 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 2056 lakosából 2051 magyar és 3 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 2136 lakosából 2134 magyar és 1 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben 2046 lakosából 2017 magyar és 26 csehszlovák volt.

1930-ban 2363 lakosából 2122 magyar és 235 csehszlovák volt.

1941-ben 2332 lakosából 2323 magyar és 6 szlovák volt.

1970-ben 1901 lakosából 1496 magyar és 394 szlovák volt.

1980-ban 1837 lakosából 1435 magyar és 387 szlovák volt.

1991-ben 1642 lakosából 1233 magyar és 364 szlovák volt.

2001-ben 1589 lakosából 1156 magyar (72,7%) és 385 szlovák (24,2%) nemzetiségű volt.

2011-ben 1643 lakosából 1066 magyar, 461 szlovák, 16 cseh, 4 cigány, 2 lengyel, 1-1 ukrán, szerb és más és 91 ismeretlen nemzetiségű volt.

2021-ben 1781 lakosából 1131 (+41) magyar, 3 (+1) cigány, 478 (+38) szlovák, 1 ruszin, 35 (+3) egyéb és 133 ismeretlen nemzetiségű volt.[9]

Oktatás, kultúra[szerkesztés]

A községben óvoda, valamint magyar és szlovák tannyelvű általános iskola működik, amely 2000 óta Döme Károly nevét viseli. 1989 óta minden tavasszal hagyományőrző lovasnapokat tartanak a községben. 2004-ben leégett művelődési házát 2012-ben újították fel.

Megújuló energia felhasználása[szerkesztés]

A község határában öthektáros területen napelemes erőmű épült, amely évente 2500 MWh energiát termel. Az erőmű megvalósítása 8,3 millió euróba (mintegy 2,5 milliárd magyar forint) került. Az izsai telepen 11 430 darab 175 watt (összesen 2 MW) névleges teljesítményű napelemet szereltek fel.[10] A beruházás kivitelezője egy győri vállalat lesz. Szlovákiai viszonylatban a komáromi régió különösen kedvező fekvésű a napenergia felhasználásának szempontjából, a napsütéses órák száma viszonylag magas. (MTI, 2009.2.26)

Nevezetességek[szerkesztés]

  • Az 1. századi leányvári római katonai tábor, Celemantia romjai a Duna töltésénél találhatóak. Régészeti feltárását 1906-ban kezdte el az izsai születésű Dr. Tóth-Kurucz János, aki a tábor alaprajzát is elkészítette. Még 1912-ben is ásatott.[11] Ásatásai során értékes kerámia tárgyak, pénzérmék, kőmaradványok kerültek elő. Ezt követően a Prágai Állami Régészettudományi Intézet és a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársai meghatározták a tábor egyes építményeinek pontos helyét. Az ásatások (még 2011-ben is folynak) során a védőfalak alapjait tárták fel. A mintegy 3 hektár területen fekvő egykori erődítmény 1957 óta élvez műemléki védelmet. Az erődítmény déli falának alapjait rekonstruálták és fából felépítették a déli kapu (porta decumana) sziluettjét is. Megtekinthető az északi kapu (porta praetoria) és két őrtorony alapja, valamint a kút is. Az itt feltárt leletek a Duna Menti Múzeum állandó kiállításán, valamint a komáromi Római Kőtárban (a VI. bástyában) tekinthetőek meg.
  • Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum – a főúton található, amelyet 2013-ban nyitottak meg. A múzeumban két kiállítás található: római és néprajzi.
  • Mihály arkangyal tiszteletére szentelt római katolikus temploma eredetileg gótikus stílusban épült. 1599-ben már fennállt (ekkor Bocskai hajdúi felégették). 1721-re újjáépítették, de az 1763-as és 1773-as földrengés súlyosan megrongálta. Mai alakját 1774-re nyerte el. Eredeti rokokó berendezésének egy része fennmaradt (főoltár, szószék, mellékoltár). Oltárképe 1883-ból való.
  • Református templom, 1871-ben épült késő klasszicista stílusban. Téglalap alaprajzú épület, homlokzati beépített toronnyal, neogótikus fa szószékkel.
  • A katolikus plébánia épülete a legrégibb építmény a községben. Homlokzatán Szemes György esztergomi kanonok címere látható.
  • Az izsai temető érdekességei a jellegzetes fehér fakeresztek és a Baglyos-rezervátum.
  • A faluban 220 m mélyről feltörő ásványvízforrás található, ennél filagóriát építettek fel.
  • Az evangélikus templom a 20. században épült.
  • Nepomuki Szent János szobra – A katolikus templom mellett álló, az első világháborúban elesettek emlékművétől harminc lépésnyire nyugatnak egy süttői vörös márvány talapzaton áll Nepomuki Szent János szobra, homokkőből.
  • Székelykapu – A községi hivatal előtt 2018-ban felállított faragott székelykapu Felszegi Sándor székelyudvarhelyi (Románia) fafaragó alkotása.
  • Török híd – A Duna partján, nem messze a szivattyútelep épületétől található egy boltíves tartószerkezetű hidacska. A hídról az hírlik, hogy a török időkből való, jelenlegi megnevezése “Török híd”. Ma is jó műszaki állapotban van.
  • Bokrosi szikes – A Bokrosi szikes kis kiterjedésű, ám annál jelentősebb természeti értéket képvisel. Különleges sókedvelő fajoknak otthont adó apró sziget. A vegetáció legkülönlegesebb megjelenési formái az ún. szikfoltok.
  • A falu régebben egyedi népviselettel rendelkezett (a női viselet fontos darabjai voltak a pintő, a rakott szoknya, a liptyő és a kontykendő, a férfiaké pedig a bőszárú vászongatya és a fekete posztókalap).

Emlékművek, emléktáblák[szerkesztés]

  • Az első világháborúban elesettek emlékműve a katolikus templom mellett található.
  • A temetőben található a második világháború áldozatainak 1996-ban emelt emlékműve.
  • Az 1965-ös árvíz emlékművének három oszlopa a helyreállításban segédkező járásokat (Trencséni, Uherské Hradištěi, Šumperki járás) szimbolizálja.
  • Az árvízi emlékművel szemben található az 1997-ben felállított Hídverő Napok-emlékkopjafa.
  • Az alapiskola udvarában álló millenniumi emlékművet 2000-ben állíttatta a Csemadok helyi szervezete.
  • Döme Károly emléktáblája és plakettje az alapiskola bejáratánál található, halálának 155. évfordulóján avatták fel.

Szakrális kisemlékek[szerkesztés]

  • A temetőben található vörös mészkőből készült barokk-klasszicista keresztet 1788-ban állították.
  • A katolikus templom mellett áll a mellékoltár névadójának, Nepomuki Szent Jánosnak a szobra.
  • A Fő utcán (amely egyben a komárom-párkányi országút is) több szakrális emlék található:
    • A falu Komárom felőli végénél álló keresztet 1903-ban állították;
    • Az ásványvízforrás közelében áll Szűz Mária 1857-ben emelt szobra;
    • 1950-ben állított feszület a Mária-szobor közelében.

Aktívan[szerkesztés]

  • Eurovelo 6 kerékpártúra Komárom – Izsa (Kelemantia): Izsa másfélezer éve a Római Birodalom egyik végbástyája volt, az egykori tábor ma a Dunamente egyik ékköve. A Római Birodalom a Krisztus utáni 1. század folyamán a határain védvonalat alakított ki, mintegy 6000 km hosszan, amely az egykori Pannónia területét is védte.

Híres emberek[szerkesztés]

  • Tóth-Kurucz János (1878–1969) – középiskolai tanár és történész a falu szülötte, aki sokat tett a leányvári római katonai tábor régészeti feltárásáért.
  • Döme Károly (1768–1845) – pozsonyi kanonok, az MTA tiszteleti tagja. 1800-től 1815-ig izsai plébános volt és az izsai iskola támogatója, alapítványával támogatta a szegényebb sorú tehetséges izsai gyerekeket. Ma az izsai magyar tannyelvű alapiskola az ő nevét viseli.
  • Jánoky Károly (1791–1849) – római katolikus pap, várkáplán Ferdinánd lovasezredében, haláláig (1825-től 1849-ig) izsai plébános.
  • Németh György (1788–1863) – esztergomi kanonok, 1815. november 24-től 1825-ig Izsán volt plébános. 1830-ban a Pázmáneum kormányzója és máriavölgyi apát, 1832-ben királyi táblai főpap.
  • Járdányi Paulovics István (1892–1952) – régész, egyetemi tanár, a falu szülötte.
  • kisjeszeni Paulovits Mihály (1896–?) – operatőr, rendező, a falu szülötte.
  • Itt élt gyermekkorában és járt iskolába Tóth László költő.[12]
  • Itt született 1930-ban Kajtár József a Duna Menti Múzeum igazgatója.
  • Itt szolgált Fehér Damáz (1913-1998) komáromi bencés gimnáziumi tanár, pap.

Képtár[szerkesztés]

  • Katolikus templom
    Katolikus templom
  • Református templom
    Református templom
  • Evangélikus templom
    Evangélikus templom
  • A Géza-kápolna a temetőben
    A Géza-kápolna a temetőben
  • Első világháborús emlékmű – részlet
    Első világháborús emlékmű – részlet
  • A kultúrház felújítása 2010-ben
    A kultúrház felújítása 2010-ben
  • Katolikus plébánia
    Katolikus plébánia
  • Posta
    Posta
  • Az ásványvízforrás
    Az ásványvízforrás
  • Kétnyelvű helységnévtábla
    Kétnyelvű helységnévtábla
  • Az izsai Duna-part
    Az izsai Duna-part
  • Csónakkikötő
    Csónakkikötő
  • Az Izsai-kanális
    Az Izsai-kanális
  • Bokrospuszta
    Bokrospuszta
  • A községi hivatal épülete
    A községi hivatal épülete

Leányvár – Celemantia[szerkesztés]

  • Celemantia római tábor - az északnyugati őrtorony alapjai
    Celemantia római tábor - az északnyugati őrtorony alapjai
  • Celemantia római tábor
    Celemantia római tábor
  • Celemantia római tábor - az északi kapu
    Celemantia római tábor - az északi kapu
  • Celemantia római tábor
    Celemantia római tábor
  • Celemantia római tábor – ásatások
    Celemantia római tábor – ásatások
  • Leányvár
    Leányvár
  • Római kori és néprajzi múzeum
    Római kori és néprajzi múzeum

Testvértelepülés[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. ↑ bociany.sk
  3. ↑ truni.sk
  4. ↑ SNM – EM v Martine, inv. č. 2238–2240; Vojtech Budinský-Krička 1930: Hradištná keramika z Iže (okr. Stará Ďala). Čas. MSS 22, 95-96; Jozef Zábojník 2009, 95 No.82.
  5. ↑ Frontiers of the Roman Empire – The Danube Limes (Western Segment). whc.unesco.org (Hozzáférés: 2021. augusztus 10.)
  6. ↑ ÖStA HHStA Türkei I. Karton 100. Konv. 1. 1615.07. fol. 153–157., 162.
  7. ↑ Veninger Ernő szőnyi esperes-plébános korabeli feljegyzése
  8. ↑ ujszo.com[halott link]; bumm.sk; A közvélekedéssel és a sajtóhírekkel ellentétben, nem az ország első és egyetlen csak a római kort bemutató múzeuma.
  9. ↑ ma7.sk
  10. ↑ Riport Sámson Ferenc, Izsa polgármesterével a Bumm.sk hírportálon
  11. ↑ Forster Gyula (szerk.) 1915: Magyarország műemlékei IV. Budapest, 261.
  12. ↑ Tóth László (szerk.): Szlovákiai magyar írók arcképcsarnoka, SZMIT, 2009
  13. ↑ Az 1965-ös dunai árvízre emlékeztek[halott link]

Források[szerkesztés]

  • Tóth-Kurucz, J. 1907: Leányvár. A komáromvármegyei és városi muzeum-egyesület 1906. évi értesítője XX. (XII), 40–68.
  • Tóth-Kurucz, J. 1908: A leányvári ásatások folytatása 1907-ben. A komáromvármegyei és városi muzeum-egyesület 1907. évi értesítője XXI. (XIII), 42–56.
  • Tóth-Kurucz, J. 1909: A leányvári ásatások folytatása 1908-ban. A komáromvármegyei és városi muzeum-egyesület 1908. évi értesítője XXII. (XIV), 46–55.
  • Tóth-Kurucz, J. 1910: A leányvári ásatások folytatása 1909-ben. A komáromvármegyei és városi muzeum-egyesület 1909. évi értesítője XXIII. (XV), 90–94.
  • Alapi Gyula 1912: Régészeti ásatások Komárom mellett. Komáromi Ujság 1912. okt. 24., 4
  • Kurucz, J. 1914: Római nyomok a pannóniai Duna-limes balpartján. Komárom.
  • Jan Eisner 1923: Drobné nálezy z římského tábora na Leányváru u Komárna. Obzor praehistorický II, 43.
  • Jan Eisner 1926: Soupis nalezišť římskýoh mincí na Slovensku a v Podkarpatské Rusi. NČČs II, 26.
  • V. Budaváry 1930: Keramika "pannonského" typu z Iže a z Páthu (okr. St. Ďala). Sborník Muzeálnej společnosti slovenskej (ČMSS) XXIV, 211–225.
  • Štefan Janšák 1931: Lenyvár. In: Príspevky k praveku, dejinám a národopisu Slovenska - Sborník musea v Bratislave za rok 1924–1931. Bratislava, 21–22.
  • Jan Eisner 1933: Slovensko v pravěku. 87.
  • Vojtech Ondrouch 1938: Limes Romanus na Slovensku. Bratislava.
  • Patay Pál 1939: Korai bronzkori kultúrák Magyarországon. Diss. Pann. II/13. Budapest, 87.
  • Jaroslav Böhm 1947: Poznámky k našemu mesolitu. Historica Slovaca V, 37–40. (Harcsás)
  • Svoboda, B. 1957: Římsky tábor na Leányváru. Výzkum v letech 1955–1956, Referáty Liblice, 90–100.
  • Schmiedlová, M. 1958: Výskum v Iži-Leányvári roku 1957. Archeologické rozhledy X, 543–548.
  • Mikuláš Dušek 1959: Nové nálezy z doby bronzovej na juhozápadnom Slovensku. Archeologické rozhledy XI/4, 488–495, 504–508.
  • Mikuláš Dušek 1959: Neolitické sídlisko v Patinciach, o. Hurbanovo. Archeologické rozhledy 11, 782–784.
  • Svoboda, B. 1962: K dějinám římskeho kastelu na Leányváru u Iže, okres Komárno. Slovenská archeológia X, 397–424.
  • Vojtech Ondrouch 1962: Mince rímskej republiky na Slovensku. Študijné zvesti 9, 174.
  • J. Hraško–L. Červenka 1965: Sodic Soils in Czechoslovakia. Agrokémia és Talajtan 14.
  • Němejcová–Pavúková, V. 1968: Äneolithische Siedlung und Stratigraphie in Iža. Slovenská archeológia XVI-2, 353–433.
  • Dušek, M. 1969: Brandgräberfeld der nordpannonischen kultur in Iža. In: Bronzezeitliche Gräberfelder in der Südwestslowakei. Bratislava, 7–8, 35–49.
  • Kolník, T. 1977: Rímske nálezy z Dunaja pri Iži. AVANS 1976, 170–171, 380 (obr. 104).
  • Kolník, T. 1978: Nález rímskych predmetov v Dunaji pri Iži. Archeologické rozhledy XXX-2, 165–171, 239 (Tab. I).
  • Milan Hanuliak 1978: Archeologický výskum v Iži. AVANS 1977, 91–92.
  • Titus Kolník 1978: Nález rímskych predmetov v Dunaji pri Iži. Arch. roz. XXX, 165–171.
  • Buranská, K. – Kolník, T. – Rajtár, J. 1980: Prvá sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži–akcia Dunaj. AVANS 1978, 71–80.
  • Kuzmová, K. – Kolník, T. – Rajtár, J. – Trugly, A. 1980: Druhá sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži–akcia Dunaj. AVANS 1979, 121–132.
  • Kuzmová, K. – Kolník, T. – Rajtár, J. 1981: Tretia sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži - akcia Dunaj. AVANS 1980, 155–166.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1983: Piata sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1982, 150–153.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1984: Šiesta sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1983, 135–140.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1986: Ôsma sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1985, 140–144.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1986: Bisherige Erkenntnise zur Befestigung des Römerkastells in Iža. Slovenská archeológia 34, 185–222.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1986: Anfänge des Römerlagers in Iža. Arch. roz. XXXVIII, 358–377, 459–462.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1988: Pokračovanie výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1987, 83–84.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1992: Pokračovanie výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1990, 64–65.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1992: Pokračovanie výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1991, 73–75.
  • Rajtár, J. 1992: Rímske poľné tábory v Iži a v Komárne–Veľkom Harčáši. AVANS 1991, 97–99.
  • Kuzmová, K. – Rajtár, J. 1993: Pokračovanie výskumu rímskeho kastela v Iži. AVANS 1992, 77–78.
  • Elena Hanzelyová–Ivan Kuzma–Ján Rajtár 1996: Letecká prospekcia na Slovensku. AVANS 1994, 81–88.
  • Ján Hunka–Eva Kolníková 1996: Prírastky mincí v Archeologickom ústave SAV v roku 1994. AVANS 1994.
  • Rajtár, J. 1996: Limes Romanus a rímske opevnenia na Slovensku. Pamiatky a múzeá 1996/3, 18–23.
  • Bodo Anke 1998: Studien zur reiternomadischen Kultur des 4. bis 5. Jahrhunderts. BUFM 8. Weissbach, 54.
  • Rajtár, J. 2000: Kastel v Iži–hraničná pevnosť na Dunaji. Pamiatky a múzeá 2000/3, 34–38.
  • Zámbó, V. 2000: Izsa község krónikája 1947-ig. Komárom
  • Kiss Viktória 2000: A mészbetétes kerámia kultúrája kapcsolatai a Kárpát-medence nyugati területeivel és a közép-európai kultúrákkal a középső bronzkorban. Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. Tata
  • Bauko János 2001: Ragadványnevek rendszere Izsán. Nyitra
  • Ivan Kuzma 2005: Letecká prospekcia v Nitrianskom kraji. In: Matej Ruttkay (ed.): Dávne dejiny Nitry a okolia. Nyitra, 13–20.
  • Marián Čurný–Milan Hanuliak–Ivan Kuzma 2008: Tehliarska pec z Iže pri Komárne. Archeologia technica 19, 83–103.
  • Kuzmová, K. – J. Rajtár (zost.) 2010: Rímsky kastel v Iži – výskum 1978–2008. Nitra
  • Kuzmová, K. 2010: Taviaci téglik z drevozemného tábora v Iži. In: Archeológia barbarov 2009 – Hospodárstvo Germánov. Nitra
  • Jana Minaroviech 2010: Hypotetická rekonštrukcia rímskeho drevozemného tábora v Iži. In: Archeológia barbarov 2009 – Hospodárstvo Germánov. Nitra
  • Rajtár, J. – Zábojník, J. 2010: Fragmente von hunnischen Kesseln in Iža. In: A. Măgureanu – E. Gáll (Hrsg.): Intre stepa si imperiu – Studii în onoarea lui Radu Harhoiu. Bucuresti, 119–126.
  • Beljak, J. – Pažinová, N. – Kučeráková, K. 2011: Archeologický výskum v Iži. AVANS 2008, 57–59.
  • Březinová, G. – Pažinová, N. 2011: Neolitická osada Hurbanovo-Bohatá. Nitrae, 174.
  • Anita Litomericzky 2013: Hagyományos receptek Izsáról és Almásfüzitőről
  • Beljak Pažinová, N. – Beljak, J. 2014: Sídliskové objekty kultúry Makó-Kosihy-Čaka v Iži. SlA LXII-1, 83–123.
  • Erik Hrnčiarik 2015: Rímske a germánske výrobky z kosti, parohoviny a slonoviny z auxiliárneho kastela v Iži v kontexte severopanónskej hraničnej zóny. Trnava.[halott link]
  • Rajtár, J. 2015: Germánske nálezy z rímskeho drevozemného tábora v Iži. Zborník SNM - Archeológia 25, 379–399.
  • Masek Zsófia 2017: A fresh look at Hunnic cauldrons in the light of a new find from Hungary. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 68, 75–136.
  • Martina Benková – Marek Gere – Ján Rajtár 2017: Výskum rímskeho kastela v Iži. AVANS 2012.
  • Boris Stoklas 2017: Dve nové rímske koloniálne mince z juhozápadného Slovenska. Denarius 6, 8–20.
  • Erik Hrnčiarik 2017: Bone and Antler Artefacts from the Roman fort at Iža. Nitra – Trnava – Komárom
  • Gere, M. – Gereová, M. – Ratimorská, P. 2019: Sídlisko z doby laténskej v Iži, km 1759, výskumná sezóna 1959. In: Sedem kruhov Jozefa Bujnu
  • Kovács Péter–Klára Kuzmová 2020: Rímsky oltár s palimpsestom z Iže. Zborník Slovenského Národného Múzea – Archeológia 30.
  • Rajtár, J. 2020: Kde táborili vojská Marca Aurelia? Monumentorum Tutela 31.
  • Marek Budaj – Boris Stoklas 2021: Nové nálezy rímskych mincí z germánskych sídlisk a z predpolia kastelu v Iži. In: Eduard Droberjar – Balázs Komoróczy (eds.): Příspěvky k poznání barbarských komunit (Archeologie barbarů 2016 a 2018). Brno
  • Prohászka Péter 2021: Neue Altfunde gehenkelter römischer Solidi des Kaisers Valens aus Transkarpatien (Ukraine). In: Slovenská archeológia - Supplementum 2, 343-347.
  • Daňová et al. 2022: Hľadanie rímskeho prístavu. O počiatkoch systematického prieskumu riečneho dna Dunaja pri Iži. Zborník SNM - Archeológia 32.

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Iža
A Wikimédia Commons tartalmaz Izsa témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Izsa&oldid=26552054”