Izsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Izsa (Iža)
Izsa061.JPG
Az izsai katolikus templom
Izsa címere
Izsa címere
Izsa zászlaja
Izsa zászlaja
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nyitrai
Járás Komáromi
Rang község
Polgármester Domin István (SMK-MKP)
Népesség
Teljes népesség 1643 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 58 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 111 m
Terület 28,07 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Izsa  (Szlovákia)
Izsa
Izsa
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 45′ 06″, k. h. 18° 13′ 35″Koordináták: é. sz. 47° 45′ 06″, k. h. 18° 13′ 35″
Izsa weboldala
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
A Döme Károly Alapiskola
A református templom
Jánoky Károly síremléke és a temetői nagykereszt

Izsa (szlovákul Iža) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban. Közigazgatási területe 28,07 km².

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Komáromtól 8 km-re keletre a Duna bal partján fekszik. Hozzátartozik a falutól keletre fekvő Bokrospuszta (Bokroš). Északról az Öreg-Zsitva határolja, de közigazgatásilag hozzátartozik egy mintegy 300 méter széles, 7 km hosszú földsáv is, amely Komáromszentpéter határáig húzódik. Nyugatról Komárom, északról Hetény és Marcelháza, keletről Pat község, délnyugatról Dél-Komárom, délről pedig Almásfüzitő határolja. Déli határát a Duna alkotja, amely egyben államhatár is Szlovákia és Magyarország között. Izsán áthalad a Komáromot Párkánnyal összekötő 63-as főút. A falu belterületét és a Duna-töltés között húzódik az Izsai-kanális (Ižiansky kanál).

Izsától Komáromig a Duna bal partján még 1860-ban is erdő húzódott (fűz, vadkörte, galagonya, csipke, cserjés aljnövényzet, tölgy, nyár, szilfa). Az erdő fáit tüzelésre használták, valamint kosárfonás alapanyagául is szolgált. A Duna szabályozásával az ártérre húzódtak vissza a fás növénytársulások, a község területének túlnyomó része szántóterület. A falutól nyugatra kisebb területen szőlőművelés, Bokrospuszta közelében pedig gyümölcstermesztés folyik.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izsán 2 gólyafészket és egy kosarat tartanak nyilván, illetve Bokros-pusztán van 2 alátét. A főút mentén a református templom mellett és az emlékműnél lévő fészekben 2012-ben 4 fiókát számoltak össze. 2013-ban hosszas párbajozás után végül nem költöttek a fészekben. A közelben készült egy ideiglenes fészek is. 2014-ben 5 fióka repült ki. Az egykori JRD területén lévő fészekben 2012-ben 4 fióka, 2013-ban 3 fióka, 2014-ben 5 fióka volt. Mindkét fészek hosszú ideje van használatban, míg az alátétekről egyelőre nincsenek költési adatok.[2]

A falu határában található a Bokrosi-szikes (Bokrošské slanisko) természetvédelmi terület. A sással borított területet csak tavasszal borítja víz.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régészeti leletek tanúsága szerint község területe már az újkőkorban lakott volt. A zselízi csoport és a lengyeli kultúra tárgyi emlékei kerültek elő. A római korban határában húzódott a limes és ennek egyik fontos katonai tábora (2.-4. század). A mellette fekvő Celemantia polgári település a mai község területén állt. A Duna partján lévő 1. századi erőd maradványait a régészek feltárták. Az erődítmény a szemközti Brigetio (a mai Szőny területén) elővédjének számított. Elsőként a markomann háborúk idején, a 170-es években épült itt fa-földsáncos tábor, amely egy germán támadáskor elpusztult. Ezután a 2. század végén a rómaiak egy új négyzet alakú auxiliáris erődöt építettek, ennek falai 172 m hosszúak voltak. A 2 m széles és 4–5 m magas falakhoz 20 torony tartozott. A 3. században az erőd megrongálódott, de helyreállították és egészen a 4. század végéig fennállt. Később a romokat széthordták, Izsa csaknem valamennyi házának az alapját ezekből a kövekből rakták le. A Leányvár elnevezés a hagyomány szerint onnan ered, hogy Valentinianus császár itt tartotta volna a kedveseit.

Az első írásos emlék a községről 1172-ből származik (Villa Esu), amikor az itteni szőlősöket emlegetik, majd 1268-ban mint a komáromi vár tartozékát említik Ysa néven. 1276-tól a halászati jogokat a margitszigeti klarisszák birtokolták. Ez az okmány említi a vizafogást is, amelyről a falu később is híres volt. A 14. században Örspusztával együtt a gróf Cseszneky család birtoka volt. Később Mátyás király az izsai halászokat mentesítette az adófizetéstől. A 16. században Somogyi Gáspár a falu egyik birtokosa, akinek birtokát 1593-ban Novák Mihály esztergomi prépost szerezte meg. A török korban a falu sokat szenvedett a sorozatos támadásoktól, ekkor szinte teljesen elnéptelenedett. A lakosság a Bokrospuszta melletti Kormos-laposi-dűlő föld alatti gödreibe menekült. Az összeírások csak 20 ép házról számolnak be. A szivattyútelep közelében áll egy kis boltíves híd, amelyet a hagyomány szerint a török időkben építettek. 1599-ben Bocskai István hajdúi égették fel a falut.

A 18. században földrengések (1763, 1773, 1822) és árvíz pusztították. Az 1822-es földrengés után csak 16 ép ház maradt a faluban. 1848-ban kisebb csata volt a falu határában. A 19. század első felében a folyók pusztító áradásai ellen Izsa népe körgát, földhányásos dombok megépítésével védekezett. Az állandó félelem indította a lakosságot arra, hogy az árvíz elleni védekezésben összefogjanak, így létrehozták az Ármentesítő társulatot 1876-ban. Az 1895-ös árvíz emlékét őrzi a templom bejáratánál elhelyezett vízrajzi magasságjegy. 1899. szeptember 11-én a falunak csaknem a fele leégett, egy héttel később pedig a Duna öntötte el. 1899-ben 1799 lakosa volt, és 369 háza.

A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Udvardi járásához tartozott. A lakosság mezőgazdasággal, halászattal, szövéssel és hímzéssel foglalkozott. A 20. században a Duna töltésének megépítése után alakult ki a mai utcahálózat (korábban csak a magasabban fekvő területekre építkeztek). A ma is látható mély árkok az utcák mellett a víz levezetésére szolgáltak. 1938-1945 között ismét Magyarországhoz csatolták. 1939-ben épült meg a Persei-hengermalom, 1942-ben pedig a falun áthaladó szilárd burkolatú főút. 1945 elején a falu harci cselekmények helyszíne lett, a Komárom felé előnyomuló szovjet katonák januárban érték el. Több légitámadás is sújtotta a falut. 1950-ig Izsa határa egész a Vág torkolatáig terjedt, hozzátartozott Harcsás és Kisizsa is, amelyeket ekkor Komáromhoz csatoltak. A ma már nem létező, Hetényhez közeli Örsipuszta is hozzá tartozott.

Az 1965. évi nagy árvízben 267 ház dőlt romba, de a többi házban is hatalmas károk keletkeztek. Június 15-én Path és Zsitvatő között átszakadt a Duna gátja és a víz elöntötte a falut. A lakosságot két hétre kitelepítették. A faluban 1991 óta zoknigyártó üzem (VT) működik. 1994-ben Izsa határában (a falutól keletre) francia beruházással hulladéktárolót létesítettek. 1992 óta helyi televízió is működik.

2013-ban múzeum nyílt a faluban.[3]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1910-ben 2136, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

2001-ben 1589 lakosából 1156 magyar (72,7%) és 385 szlovák (24,2%) nemzetiségű volt.

2011-ben 1643 lakosából 1066 magyar, 461 szlovák, 16 cseh, 4 cigány, 2 lengyel, 1-1 ukrán, szerb és más és 91 ismeretlen nemzetiségű volt.

Oktatás, kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A községben óvoda, valamint magyar és szlovák tannyelvű általános iskola működik, amely 2000 óta Döme Károly nevét viseli. 1989 óta minden tavasszal hagyományőrző lovasnapokat tartanak a községben. 2004-ben leégett művelődési házát 2012-ben újították fel.

Megújuló energia felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az izsai önkormányzat már hozzájárult ahhoz, hogy a község határában öthektáros területen napelemes erőmű épüljön, amely évente várhatóan 2500 MWh energiát termel majd. Az erőmű megvalósítása 8,3 millió euróba (mintegy 2,5 milliárd forint) kerül. Az izsai telepen 11430 darab 175 watt (összesen 2 MW) névleges teljesítményű napelemet szerelnek fel.[4] A beruházás kivitelezője egy győri vállalat lesz. Szlovákiai viszonylatban a komáromi régió különösen kedvező fekvésű a napenergia felhasználásának szempontjából, a napsütéses órák száma viszonylag magas. (MTI, 2009.2.26)

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az 1. századi leányvári római katonai tábor romjai a Duna töltésénél találhatóak. Régészeti feltárását 1906-ban kezdte el az izsai születésű Dr. Tóth–Kurucz János, aki a tábor alaprajzát is elkészítette. Még 1912-ben is ásatott.[5] Ásatásai során értékes kerámia–tárgyak, pénzérmék, kőmaradványok kerültek elő. Ezt követően a Prágai Állami Régészettudományi Intézet és a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársai meghatározták a tábor egyes építményeinek pontos helyét. Az ásatások (még 2011-ben is folynak) során a védőfalak alapjait tárták fel. A mintegy 3 hektár területen fekvő egykori erődítmény 1957 óta élvez műemléki védelmet. Az erődítmény déli falának alapjait rekonstruálták és fából felépítették a déli kapu (porta decumana) sziluettjét is. Megtekinthető az északi kapu (porta praetoria) és két őrtorony alapja, valamint a kút is. Az itt feltárt leletek a Duna Menti Múzeum állandó kiállításán, valamint a komáromi Római Kőtárban (a VI. bástyában) tekinthetőek meg.
  • Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt római katolikus temploma eredetileg gótikus stílusban épült. 1599-ben már fennállt (ekkor Bocskai hajdúi felégették). 1721-re újjáépítették, de az 1763-as és 1773-as földrengés súlyosan megrongálta. Mai alakját 1774-re nyerte el. Eredeti rokokó berendezésének egy része fennmaradt (főoltár, szószék, mellékoltár). Oltárképe 1883-ból való.
  • Református temploma 1871-ben épült késő klasszicista stílusban. Téglalap alaprajzú épület, homlokzati beépített toronnyal, neogótikus fa szószékkel.
  • A katolikus plébánia épülete a legrégibb építmény a községben. Homlokzatán Szemes György esztergomi kanonok címere látható.
  • Az izsai temető érdekességei a jellegzetes fehér fakeresztek és a Baglyos-rezervátum.
  • A faluban 220 m mélyről feltörő ásványvízforrás található, ennél filagóriát építettek fel.
  • Az evangélikus templom a 20. században épült.
  • A falu régebben egyedi népviselettel rendelkezett (a női viselet fontos darabjai voltak a pintő, a rakott szoknya, a liptyő és a kontykendő, a férfiaké pedig a bőszárú vászongatya és a fekete posztókalap).

Emlékművek, emléktáblák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az első világháborúban elesettek emlékműve a katolikus templom mellett található.
  • A temetőben található a második világháború áldozatainak 1996-ban emelt emlékműve.
  • Az 1965-ös árvíz emlékművének három oszlopa a helyreállításban segédkező járásokat (Trencséni, Uherské Hradištěi, Šumperki járás) szimbolizálja.
  • Az árvízi emlékművel szemben található az 1997-ben felállított Hídverő Napok-emlékkopjafa.
  • Az alapiskola udvarában álló milleniumi emlékművet 2000-ben állíttatta a Csemadok helyi szervezete.
  • Döme Károly emléktáblája és plakettje az alapiskola bejáratánál található, halálának 155. évfordulóján avatták fel.

Szakrális kisemlékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A temetőben található vörös mészkőből készült barokk-klasszicista keresztet 1788-ban állították.
  • A katolikus templom mellett áll a mellékoltár névadójának, Nepomuki Szent Jánosnak a szobra.
  • A Fő utcán (amely egyben a komárom-párkányi országút is) több szakrális emlék található:
    • A falu Komárom felőli végénél álló keresztet 1903-ban állították.
    • Az ásványvízforrás közelében áll Szűz Mária 1857-ben emelt szobra.
    • 1950-ben állított feszület a Mária-szobor közelében.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dr. Tóth-Kurucz János (1878-1969) - középiskolai tanár és történész a falu szülötte, aki sokat tett a leányvári római katonai tábor régészeti feltárásáért.
  • Döme Károly (1768-1845) - pozsonyi kanonok, az MTA tiszteletbeli tagja. 1800-1815-ig izsai plébános volt és az izsai iskola támogatója, alapítványával támogatta a szegényebb sorú tehetséges izsai gyerekeket. Ma az izsai magyar tannyelvű alapiskola az ö nevét viseli.
  • Jánoky Károly (1791-1849) - római katolikus pap, várkáplán Ferdinánd lovasezredében, 1825-től 1849-ig, haláláig izsai plébános.
  • Németh György (1788-1863) - esztergomi kanonok, 1815. november 24-től 1825-ig Izsán volt plébános. 1830-ban a Pázmáneum kormányzója és máriavölgyi apát, 1832-ben királyi táblai főpap.
  • Járdányi Paulovics István (1892-1952) - régész, egyetemi tanár, a falu szülötte.
  • kisjeszeni Paulovits Mihály (1896-?) - operatőr, rendező, a falu szülötte.
  • Itt élt gyermekkorában és járt iskolába Tóth László költő[6].

Képtár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leányvár - Celemantia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvértelepülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Izsa témájú médiaállományokat.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jan Eisner 1923: Drobné nálezy z římského tábora na „Leányváru u Komárna. Obzor praehistorický II, 43.
  • Němejcová-Pavúková, V. 1968: Äneolithische Siedlung und Stratigraphie in Iža. Slovenská archeológia XVI-2, 353 nn.
  • Milan Hanuliak 1978: Archeologický výskum v Iži. AVANS 1977, 91-92.
  • Kuzmová, K. - Kolník, T. - Rajtár, J. 1981: Tretia sezóna revízneho výskumu rímskeho kastela v Iži - akcia Dunaj. AVANS 1980, 155-166.
  • Zámbó, V. 2000: Izsa község krónikája 1947-ig. Komárom.
  • Bauko János 2001: Ragadványnevek rendszere Izsán. Nyitra.
  • Kuzmová, K. - J. Rajtár (zost.) 2010: Rímsky kastel v Iži - výskum 1978-2008. Nitra.
  1. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. bociany.sk
  3. ujszo.com; bumm.sk; A közvélekedéssel és a sajtóhírekkel ellentétben, nem az ország első és egyetlen csak a római kort bemutató múzeuma.
  4. Riport Sámson Ferenc, Izsa polgármesterével a Bumm.sk hírportálon
  5. Forster Gyula (szerk.) 1915: Magyarország műemlékei IV. Budapest, 261.
  6. Tóth László (szerk.): Szlovákiai magyar írók arcképcsarnoka, SZMIT, 2009