Ímely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ímely (Imeľ)
Imeľ2.JPG
A katolikus templom
Ímely címere
Ímely címere
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nyitrai
Járás Komáromi
Rang község
Polgármester Tyukos Ferenc
Népesség
Teljes népesség 2054 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 94 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 111 m
Terület 21,96 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Ímely (Szlovákia)
Ímely
Ímely
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 54′ 08″, k. h. 18° 08′ 41″Koordináták: é. sz. 47° 54′ 08″, k. h. 18° 08′ 41″
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Ímely (szlovákul: Imeľ) község Szlovákiában a Nyitrai kerület Komáromi járásában.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ímely a Kisalföldön a Nyitra és a Zsitva folyók közötti síkságon fekszik, Ógyallától 6 km-re északnyugatra, Érsekújvártól 12 km-re délre. A járási székhelytől 18 km-re északra fekszik. Közigazgatási területe 22 km², keleti határát a Zsitva-folyó alkotja, nyugaton az Öreg-Nyitrán 4 km-rel nyúlik túl katasztere. Északról Naszvad, nyugatról Vágfüzes, délről Martos, délkeletről és keletről Ógyalla, északkeletről Bajcs községek határolják.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ímelyen számon tartanak egy potenciális gólyafészek-kosarat, fészkelésről nincs adat.[2]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az itt élők közül a 2001-es népszámlálás során 1036 fő magyarnak, 1159 szlováknak és 13 csehnek vallotta magát (összesen 2227 lakos). Lakosainak többsége római katolikus, akik önálló plébániát alkotnak. A reformátusokfiliaként – a martosi gyülekezethez tartoznak.

A 2011-es népszámlálás alkalmával 2054 lakosából 1125 szlovák, 878 magyar, 12 cseh, 2 cigány, 1 más és 36 ismeretlen nemzetiségű volt.

Gazdaság és infrastruktúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település óvodával, szlovák tannyelvű alapiskolával, művelődési házzal, Csemadok-alapszervezettel rendelkezik. A falu földjeinek többségét az ímelyi székhelyű Agrocoop használja, mely 1995-ben létesült a mezőgazdasági szövetkezet átalakulásával. Szlovákia egyik legnagyobb burgonyatermesztőjének számító Agrocoop burgonyatisztító és burgonyacsomagoló üzemet is működtet a faluban, mintegy 150 lakosnak biztosítva munkalehetőséget.

Búza-, árpa-, kukoricatermesztéssel, tejelő szarvasmarha- és disznótartással (3500-4000 sertés) is foglalkoznak. Határában jelentős szőlőtermesztés folyik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A községháza épülete

A középkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület régészeti leletekben gazdag. Kerültek elő leletek a neolitikumból, a réz- és bronzkorból, de megtalálták a vaskori kelták és a népvándorlás nyomait is. Magyar szempontból legbecsesebbnek a honfoglalás és kora Árpád-kori magyar temető tekinthető.

A település első említése – Hemeu formában – 1312-ből való. Neve talán a régi magyar „imo”, „imola” főnévvel rokon, amely „hínár, mocsár” jelentéssel bír. Első említésekor már az esztergomi érsekség faluja. 1312 előtt Csák Máté híve, Chelleus elfoglalta, elpusztította, és jobbágyait megadóztatta. 1333-ban – amikor Emew a neve – létezett Szűz Máriáról elnevezett egyháza. 1404-ben Eme, 1438-ban Imee alakban bukkan fel okiratokon. Az 1487-es Hippolit-kódexekben is érseki birtokként szerepel.

A török hódoltság idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török hódoltság idején – a környék többi falvához hasonlóan – Ímely is sokat szenvedett. Ám sokszor nem is a töröktől, de inkább – Huszár Gál és társai révén a környéken elterjedt – református hitük miatt. Az 1561-es Oláh-féle vizitáció szerint a falunak már nincs plébánosa, a hívek a templom földjeit eladták a töröknek, hogy megváltsák magukat. Ennek ellenére 1561-ben a török elpusztította, ám hamarosan újraépült.

1584-ben – amikor a protestáns Kielmann András után Pálffy Miklós, a „katolikus egyház igaz híve” lett a komáromi várkapitány – Ímely református lakosai (több más faluval egyetemben) nem a törökre, hanem Pálffyra panaszkodtak, mert rétjeiket elvette, lovaikat és ökreiket elhajtotta, az embereket agyondolgoztatta és teljesen vagyontalanná, nyomorulttá tette. Ímelyen volt református prédikátor a 17. század legelején Veresmarti Mihály (1572-1645), aki ebbéli tevékenységével Forgách Ferenc nyitrai püspök haragját vívta ki. A püspök elfogatta, s a nyitrai várba záratta. (Szabadulása után, 1610-ben katolikus hitre tért.) 1654-ben a reformátusok Martos filiájaként működtek.

Az 1664. évi török defter szerint az esztergomi szandzsák „komaráni” náhiéjéhez tartozó Imő falunak 45 háztartása és 58 fejadófizető személye volt. Összes adóját 12 470 akcsében állapították meg. 1672-ben – Szelepcsényi érsek közbenjárására – Maholányi komáromi várparancsnok szigorú rendeletbe írta elő, hogy az érsekség területéről a református lelkipásztorok elűzessenek. Ennek értelmében a martosi bírónak is – jószág- és fővesztés terhe mellett – kötelessége volt a helyi papot elkergetni. 1681-ben – Mikolai István prédikátor vezetésével – ismét önálló az imelyi eklézsia. 1685-ben – Érsekújvár visszafoglalásakor – elpusztult a szomszédos Bajcs falu. A néptelen területet az imelyi határhoz csatolták.

A község a 18-19. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A XVIII. sz. elején Ímely magyar lakosai mellé a földesúr szlovák nemzetiségűeket telepített. A római katolikusok plébániája 1787-ben alakult, s az anyakönyveket is onnantól kezdték vezetni. Fényes Elek

1851-ben az alábbiakat jegyezte fel róla: „Imely magyar falu Komárom vármegyében, Nyitra vize mellett, Komáromhoz éjszakra 2 mérföldnyire, 1086 katholikus, 4 evangélikus, 192 református, 11 zsidó lakossal, katholikus anya-, református fiókegyházzal. Határa 5133 hold, mellyből 4250 holdat árviz jár. Földe részint homokos, részint lapályos, fekete agyag. Az egész határt jobbágyság birja, majorság itt nincs. Földes ura az esztergomi érsek”. 1881-ben a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus templomának az esztergomi érsek a kegyura. Az 1045 hívőnek kis-rákói Lehoczky Gyula plébános magyar és szlovák nyelven celebrálta a misét.

A 20. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ímely-emlékmű

A XX. sz. elején a Komárom vármegye Udvardi járásához tartozó nagyközség római katolikus és református elemi iskolákkal, római katolikus ifjúsági szervezettel, postaügynökséggel, telefonállomással, valamint 1478 – közte 1434 magyar és 44 szlovák – lakossal (1900) rendelkezett. Lakosai földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, faeszközöket készítettek, dohányt termesztettek. Gyakori tevékenység volt a takácsipar, a kosárfonás és a hímzés is.

A trianoni békeszerződés következményeképp Csehszlovákiához került, s 1927-ben Imeľ formára módosították a nevét. 1930-ban 1777 lakosa közül 805 magyarnak, 961 szlováknak vallotta magát. 1938-1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. Ebben az időben körjegyzőségi székhely. A második világháborút követően újra Csehszlovákiának adták. 1945-ben magyar lakói közül többeket csehországi kényszermunkára vittek, illetve 1947-ben 19 családot Magyarországra telepítettek át. Helyükbe magyarországi szlovák családok érkeztek. 1949 után megalakult a CSEMADOK, illetve 1949-ben létrejött a helyi mezőgazdasági szövetkezet (Efsz).

Híres ímelyiek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A község Blaskovics Józsefről elnevezett főterén a községház előtt áll a falu alapításának emlékműve.
  • Neoklasszicista református temploma a korábbi templom felhasználásával 1888-ban épült.
  • Keresztelő Szent Jánosról elnevezett katolikus temploma 1800-ban épült klasszicista stílusban. Udvarában kálváriát alakítottak ki.
  • A régi építkezési módot a 19. század második feléből származó vályogházak szemléltetik.
  • Az első világháború áldozatainak emlékművét egy volt Mária-képoszlopon helyezték el.

Képtár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvértelepülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nevizánszky Gábor 1997: Jazdecký hrob z 10. storočia v Imeli. AVANS 1995, 137-138.
  • Szőke Béla 1954: Adatok a Kisalföld IX. és X. századi történetéhez. Arch. Ért. 1954, 124.
  • Anton Točík 1968: Altmagyarische Gräberfelder in der Südwestslowakei. Bratislava, 31.
  1. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. bociany.sk No. 496

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ímely témájú médiaállományokat.