Bolkács
| Bolkács (Bălcaciu, Bolkatsch) | |
.jpg) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Fehér |
| Község | Zsidve |
| Rang | falu |
| Községközpont | Zsidve |
| Irányítószám | 517386 |
| Körzethívószám | 0x58[1] |
| SIRUTA-kód | 5121 |
| Népesség | |
| Népesség | 1299 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 20 (2011)[2] |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 11′ 10″, k. h. 24° 04′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 11′ 10″, k. h. 24° 04′ 00″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bolkács témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Bolkács falu Romániában, Fehér megyében.
Fekvése[szerkesztés]
Medgyestől nyugatra, légvonalban 23 kilométerre helyezkedik el.
Története[szerkesztés]
Első említése 1319-ből maradt fenn Bolkach néven. Nevének egyéb változatai: Bolkách (1324), Balkaz (1332), Balkas (1395).
1319-ben már plébániáját említik. 1324-ben a talmácsi grófok birtokában volt. 1446-ban a küküllővári várbéliek kirabolták a falut és kárt tettek a plébános halastavában, ezért Hunyadi János kártérítésre kötelezte őket. 1478-ban Hunyadi Mátyás vásártartási jogot adományozott a településnek. 1494-ben a Hét Bíró jószágai közé került, azonban egy 1721-es okmány szerint a falu keteti része a Bethlen grófok birtoka volt, csak a nyugati tartozott a nagyszebeni királybíró fennhatósága alá. Benkő József a 18. században azt jegyezte fel, hogy a településnek pallosjoga és börtöne van. 1801-ben a falu néhány ház kivételével teljesen leégett.
A 19. század második felétől az első világháború végéig Kis-Küküllő vármegye Hosszúaszói járásához tartozott.
Lakossága[szerkesztés]
1850-ben 1205 lakosából 978 német, 133 cigány és 89 román lakosa volt. 1891-ben 1414 német és román lakosa volt. 1920-ban 1700 lakosának nemzetiségi összetétele: 1215 német, 266 román, 178 cigány. Míg 1977-ben az 1805 lakosnak majdnem fele volt német nemzetiségű, 1992-re az 1103 lakosból már csak 37 főnyi német maradt.
Látnivalók[szerkesztés]
Gótikus erődtemploma a 14. század elején épült, ebből csak a szentély maradt fenn, amelyet védőbástyákkal, magas támpillérekkel alátámasztva, három emeletesre magasítottal. A régi templom hajóját 1807-ben bontották le és helyette 1807-1810 között egy háromhajós templomot építettek; a torony 1856-ban épült. A templom kettős falából csak a külső fal és öt bástyája maradt meg. Az 1990-es években a templom állaga romlásnak indult, 2003-ban a faluból elszármazott szászok honismereti egyesületének kezdeményezésére elkészült egy állagfelmérés és a restaurálás tervei. Az engedélyeztetés elhúzódása miatt az erődtemplom felújítására csak 2006-2007-ben került sor.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Fehér megye. adatbank.ro
Források[szerkesztés]
- Benkő József: Transsilvania specialis : Erdély földje és népe II. Ford. és szerk. Szabó György. Bukarest; Kolozsvár: Kriterion. 1999. 346. o. ISBN 973-26-0524-3
- Bokor József (szerk.). Bolkács, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2010. január 30.
- Bulkesch (német nyelven). HOG Bulkesch e.V.. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
- Bulkesch (német nyelven). www.siebenbuerger.de. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-57-4
- Sanierung der Kirchenburg Bulkesch und Planung eines Museums im ehemaligen Pfarrhaus (német nyelven). Siebenbürgisch-Sächsische Stiftung. [2010. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 30.)
További információk[szerkesztés]
- Frieda Juchum: Bulkesch. Ein Dorf in Siebenbürgen. Hg. vom Hilfskomitee der Siebenbürger Sachsen, Schweinfurt 1970. 2. Aufl. Schweinfurt 1980
- Karczag Ákos: A történelmi Magyarország várai. (Hozzáférés: 2010. január 30.)[halott link]
- Sara Klein: Leben im Siebenbürger Kokelgebiet. Universitätsdruckerei Dr. C. Wolf & Sohn, München. Diedorf 1998.
.svg){kind=small}
