122 mm-es 1938 mintájú tarack (M–30)

122 mm-es 1938 mintájú tarack (M–30)
M–30 emlékmű Nyizsnyij Novgorod-nál, Oroszország
Gyártási adatok
Típus	tábori tarack
Ország	Szovjetunió
Tervező	F. F. Petrov vezette tervezőiroda
Gyártó	9-es és 92-es számú üzem
Alkalmazás
Használó ország	Lásd Alkalmazók
Háborús alkalmazás	Második világháború, Arab-izraeli konfliktus
Műszaki adatok
Űrméret	121,92 mm
Tömeg	2,45 t
Fegyver hossza	5900 mm
Csőhossz	2800 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság	5-6 lövés/perc
Max. lőtávolság	11 800 m
Oldalirányzás	49°
Magassági irányzás	mínusz 3° plusz 63,5°

A 122 mm-es 1938 mintájú tarack (M–30) (oroszul 122-мм гаубица образца 1938 года (М–30), 122-mm gaubitsa obrazca 1938 goda (M–30)) egy szovjet gyártmányú 121,92 mm-es tarack. A fegyvert az 1930-as évek végén a Motovilikha üzem tervezőirodályában fejlesztették ki F. F. Petrov vezetésével, sorozatgyártása 1939-től 1955-ig tartott. Az M–30-ast bevetették a második világháborúban, főleg hadosztály-szintű tüzérségi eszközként. Zsákmányolt példányokat később bevetettek a németek és a finnek is. A világháború után a huszadik század közepétől egészen a végéig számos konfliktusban bevetették a löveget, kiemelkedően a Közel-Keleten.

Fejlesztés

1930-ban a Vörös Hadsereg vezetése egy új hadosztály-szintű tarackot keresett, mellyel leválthatná az első világháború előttről származó 122 mm-es 1909 mintájú és 122 mm-es 1910 mintájú tarackjait.

Az új tarack kifejlesztését először a KB–2 tervezőiroda próbálta meg, német mérnökök felügyelete alatt. A tervezetet, ismertebb nevén Lubok, 1932-ben csapatpróbára küldték, majd 1934-ben 122 mm-es 1934 mintájú tarack néven rendszeresítették. Lövegcsöve 23 űrmérethosszúságú volt, maximális magassági irányzása 50°, oldalirányzása 7°, harc közbeni tömege 2250 kg, szállítótömege pedig 2800 kg volt. Elődjeihez hasonlóan a Luboknak egyszárú lövegtalpja volt, habár rendelkezett felfüggesztéssel, a kerekeket nem látták el gumiabronccsal, így a vontatási sebesség csak 10 km/h-ra korlátozódott. Ennek ellenére az 1910/30 mintájú löveghez képest hatalmas előrelépés volt, bár azt a típust is egészen 1941-ig gyártották, nem úgy, mint a Lubokot. 1934-1935 között nyolc darabot gyártottak az új típusból, majd ismeretlen okokból leállították a gyártást, valószínűleg a KB–2 iroda felbomlása miatt.

Az 1930-as évek közepén a Fő Tüzérségi Igazgatóság (GAU) úgy határozott, hogy áttérnek a 105 mm-es lövegek alkalmazására, hasonlóan más külföldi hadseregekhez. A kisebb lövedék hatására a löveg könnyebb, így mozgékonyabb lehet. Másfelől a 105 mm-es löveg rombolóereje kisebb. Ezen felül se orosz, se szovjet tapasztalat nem állt rendelkezésre a 105 mm-es lövedékekhez, míg a 122 mm-es űrméretben rendelkeztek mind gyártósorokkal, mind legyártott lövedékekkel (habár hasonló, 107 mm-es gyártófelszerelés és lőszerkészlet - a 107 mm-es 1910 mintájú löveghez - rendelkezésre álltak). Végül 1937-ben a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, I. I. Egorov a 122 mm-es lőszert támogatta.

Ezt követően 1938-1939-ben három tarack került csapatpróbára. Az UZTM (Uráli Nehézgépgyár) tervezőiroda, melyet a GAU bízott meg az új tarack tervezésével, kifejlesztette az U–2 jelű típust. Hasonló tervezetek születtek az F. F. Petrov vezett Motovilikha üzem tervezőirodájában (M–30), és a V. G. Grabin vezette 92-es számú üzem tervezőirodájában (F–25).

Az U–2 (csőhossz 21 űrméret, vízszintesen mozgó lövegzár a Lubokról, csőszájfék, harci súlya 2030 kg) 1939 február 5-én került csapatpróbára, de elutasították a gyenge futómű és a rossz ballisztika miatt. Az F–25 tervezetet (csőhossz 23 űrméret, vízszintesen mozgó lövegzár a Lubokról, csőszájfék, harci súlya 1830 kg) szintén elutasította a GAU 1939 március 23-án, mivel az M–30 korábban került csapatpróbára. Az utóbbit, miután többször visszakerült átdolgozásra, végül 1939 szeptemberében 122 mm-es 1938 mintájú hadosztály-tarack néven hadrendbe állították. GAU-kódja 52–G–463.

M–30 az F–25 ellen

Nincs hivatalos dokumentáció, amely részletezné az M–30 előnyeit az F–25-höz viszonyítva. A GAU döntését a következő tényezők befolyásolhatták:

• Az F–25-től eltérően az M–30-ast nem szerelték fel csőszájfékkel. Míg a csőszájfék csökkenti a visszarúgást, így lehetővé téve a könnyebb futómű alkalmazását, hátránya, hogy az elvezetett lőporgázok felverik a port, így felfedve a löveg pozícióját. Egy másik mellékhatása a csőszájféknek, hogy a löveg mögött megnövekedik a légnyomás, a gázok és a láng egy része is hátrafelé terjed, amely hatások rontják a kezelőszemélyzet munkakörülményeit.
• Az M–30 több alkatrészt is használ a korábbi lövegekből, ezek közül az egyik legfontosabb az 1910/30 mintájú löveg megszakított menetű csavarzárja. Mivel ebben az időben a szovjet ipar komoly problémákkal küzdött a csúszó lövegzárak gyártása során (amelyeket az F–25-höz használtak) nagy űrméretű lövegekhez, az alacsony technikai rizikó jelentős előnynek bizonyult.
• Az M–30 erősebb futóművét más, nagyobb kaliberű lövegekhez is lehetett használni - és használták is: 152 mm-es 1943 mintájú tarack (D–1).

Gyártás

Az M–30 tarackok sorozatgyártása 1940-ben kezdődött a 92-es és a 9-es üzemekben. Az első csak 1940-ben vett részt a gyártásban, így összesen 500 darabot elkészítve. A vontatott tarackok mellett a 9-es számú üzem gyártotta az M–30SZ jelű lövegcsöveket is a SZU–122 rohamlövegek felfegyverzéséhez. Nagyjából 700 darab csövet gyártottak erre a célra. A sorozatgyártás egészen 1955-ig folytatódott. 1950-1960 között az M–30-ast Lengyelországban is gyártotta a Huta Stalowa Wola, ahol Wz. 1938 jelöléssel rendszeresítették.

Az M–30 tarack gyártása
Év	1940	1941	1942	1943	1944	1945	1946	1947	Összesen
Legyártott darab	639	2762	4240	3770	3485	2630	210	200	19 266
Év	1948	1949	1950	1951	1952	1953	1954	1955
Legyártott darab	200	250	-	300	100	100	280	100

Leírás

1. Lövegcső, 2. Hátrasikló rendszer, 3. Lövegpajzs, 4. Panoráma irányzék, 5. Závárzat, 6. Kerekek, 7. Szétterpeszthető lövegtalpak.

A závárzat megszakított menetű csavarzár típusú volt. A löveget ellátták hidraulikus bufferrel és egy hidropneumatikus recuperátorral. A panoráma irányzékkal lehetett közvetett vagy közvetlen módban célozni.

Az M–30-ast modern szétterpeszthető lövegtalpakkal gyártották, felfüggesztéséről laprugók gondoskodtak, acélkerekeit pedig gumiabronccsal látták el. Általában járművel vontatták lövegmozdony nélkül. A futómű műúton 50 km/h-ás, terepen 35 km/h-ás vontatási sebességet biztosított, emellett lehetett mozgatni hat lóból álló fogattal is, de ilyen esetben már lövegmozdonyt is alkalmaztak. Mikor a lövegtalpakat szétnyitották, a felfüggesztés automatikusan lezárt. Vészhelyzet esetén összezárt talpakkal is lehetett tüzelni a löveggel, de ekkor az oldalirányzás drasztikusan csökkent (1°30'). A löveget 1-1,5 perc alatt lehetett tűzkésszé tenni.

Szervezés és alkalmazás

M–30 Szevasztopolnál.

M–30 Nyizsnyij Novgorodnál, Oroszország.

M–30 Izraelban.

M–30 a Hämeenlinna Tüzérségi Múzeumban, Finnország.

M–30 Poznań-nál, Lengyelország.

Vörös Hadsereg

Az M–30 hadosztály-szintű tarack volt. Az 1939-es szervezési feljegyzések szerint minden lövészhadosztály két tüzérségi ezreddel rendelkezett; egy könnyű ezreddel (egy zászlóalj 76 mm-es lövegekkel; két vegyes zászlóalj egy 76 mm-es lövegekkel felszerelt üteggel és két 122 mm-es tarackkal felszerelt üteggel) és egy tarackezreddel (egy zászlóalj 122 mm-es tarackokkal és egy zászlóalj 152 mm-es tarackokkal), így összesen 28 darab 122 mm-es tarackkal rendelkeztek hadosztályonként. 1940 júniusában egy újabb 122 mm-es tarackokkal felszerelt zászlóaljat rendeltek a tarackezredhez, ezzel megnövelve a lövegek számát egységenként 32 darabra. 1941 júniusában a tarackezredet eltávolították, így a tarackok száma 16 darabra csökkent. Ezt a szervezési formát használták a háború folyamán, melyből kivételt csak az Orosz Gárda lövészhadosztály képezett, amely 1942 decemberétől három tüzérségi zászlóaljjal rendelkezett (zászlóaljanként két 76 mm-es lövegekkel felszerelt üteg és egy 122 mm-es tarackokkal felszerelt üteg), összesen 12 darab tarackkal. 1944 decemberétől kaptak még egy tarackezredet (5 üteg 20 darab tarackkal), majd 1945 júniusától a lövészhadosztályokat újraszervezték.

1939-1940 között a hegyi lövészhadosztályok egy 122 mm-es tarackokkal felszerelt zászlóaljjal (3 üteg 9 darab löveggel) rendelkeztek. 1941-től már egy tüzérségi ezreddel(2 zászlóalj, egyenként három, 4 darab löveggel felszerelt üteggel), benne 24 tarackkal rendelkeztek, de az 1942-es év elejétől csak egy zászlóalj (2 üteg 8 darab tarackkal) maradt. 1944-től a tarackokat kivonták a hegyi lövészhadosztályoktól.

A gépesített hadosztályok két vegyes zászlóaljjal (egy 76 mm-es lövegekkel és két 122 mm-es tarackokkal felszerelt üteggel), összesen 12 tarackkal rendelkeztek. A harckocsi hadosztályok egy zászlóaljjal, így 12 tarackkal rendelkeztek. A lovashadosztályok 1941 augusztusáig két 122 mm-es tarackkal felszerelt üteggel, így 8 darab tarackkal rendelkeztek, mielőtt a hadosztálytüzérséget feloszlatták.

Az 1941-es év végéig a lövészdandárok egy üteg 122 mm-es tarackkal rendelkeztek. 122 mm-es tarackokat a főparancsnokság tartalék egységeinek tarackdandárjai is használtak (72-84 darab).

1941 június 1-jén 1667 darab M–30 állt hadrendben, amely mennyiség csak egy töredéke a Vörös Hadsereg hadosztály-lövegeinek. A háború előrehaladtával számuk rohamosan nőtt a sorozatgyártás felfutásával és a régebbi lövegek veszteségével az 1941-42-es évek folyamán.

Az M–30 tarackokat főleg az ellenséges élőerő közvetett tüzelésére használták. Ezen kívül tábori erődítmények megsemmisítésére, aknamezők felszámolására és szögesdrót-akadályok eltávolítására is használták. Repesz-romboló lövedékeik potenciális veszélyt jelentettek a páncélozott járművek számára is. A robbanás után keletkezett repeszek akár 20 mm vastag páncélt is át tudtak lyukasztani, amely elegendő volt véknyan páncélozott járművek ellen.

1943-ban az ellenséges harckocsik elleni önvédelemre kumultatív lövedékeket is kifejlesztettek. 1943 előtt a személyzet csak a nagy robbanóerejű lövedékeikre számíthattak, néhány százalékos sikerrel. Az 1943-as német jelentések szerint egyszer egy Tigris harckocsit is sikerült súlyosan megrongálnia egy SZU–122 rohamlövegnek nagy robbanóerejű lövedékeivel.

Az M–30 tarackokat többféleképpen is vontathatták: lovakkal, szovjet vagy a kölcsönbérleti törvény áltak szovjet kézre került szövetséges teherautókkal (mint például a Dodge WC széria), a Sztalinec SZTZ–5 és Ya–12 célra épített könnyű tüzérségi vontatók, vagy szükségtől függően saját személyzetük által.

1960-ban az M–30-ast a 122 mm-es D–30 típusú tarackkal váltották fel. Kis számban azonban még napjainkban is megtalálható az orosz hadsereg raktárában. Ezeket fokozatosan kivonják a raktárkészletből.

Egyéb üzemeltetők

1941-1942 között a lövegek egy része a Wehrmacht kezére került, majd 12,2 cm s.F.H.396(r) jelöléssel rendszeresítették őket. Németország a lövedékek sorozatgyártásába is belefogott, 1943-ban 424 000, 1944-ben 696 700 és 1945-ben 133 000 darabot gyártva. Néhány zsákmányolt példányt az Atlanti Fal erődítményeibe is beépítettek.

A finn hadsereg 41 darab löveget szerzett, majd 122 H 38 jelöléssel állították hadrendbe. Ezek a lövegek összesen 13 298 darab lövedéket lőttek ki harc közben; mindössze néhány darab löveget veszítettek el. A típust nagyon kedvelték, néhányat egészen az 1980-as évek közepéig használtak kiképzési célra.

A második világháború után a löveget a világ számos országába eljutatták. Az egyiptomi és szíriai erők bevetették az Arab-izraeli háborúban. Néhányat zsákmányoltak az izraeliek, de nem tudni hogy alkalmazták is-e ezeket. Kínában 54-es típus jelöléssel gyárották az M–30-ast.

Változatok

Szovjetunió

• M–30SZ – Némileg módosított változat, a SZU–122 rohamlöveg fegyverzeteként használták.
• U–11 – hasonló ballisztikával rendelkező löveg, de sokkal kompaktabb hátrasikló mechanizmussal látták el, hogy könnyebb legyen járművekbe építeni. A lövegek kipróbálták a kísérleti SZU–122M rohamlöveggel, de megbízhatatlansága miatt elvetették. A löveg egy változatát beépítették a kísérleti Objekt 234 típusú harckocsiba, másik nevén a Ioszif Sztálin no. 2-be (nem összekeverendő az ISZ–2 harckocsival).
• D–6 – Másik járműbe építhető löveg hasonló ballisztikával. A kísérleti SZU–122–III járművön használták, de megbízhatatlannak mutatkozott.

Kína

• 54-es típus – Licenc alapján gyártott változat.
• 54–1-es típus – Némileg továbbfejlesztett változat.

Lengyelország

• Wz. 1938/1985 – Meglévő wz. 1938 típusok, melyeket elláttak görgőkerekekkel, PGO–9H irányzékkal és egy második elsütőszerkezettel a közvetlen tüzeléshez.

Önjáró változatok

Szovjetunió

Egy SZU–122-es a Kubinka harckocsi múzeumban.

• SZU–122 – Szovjet közepes rohamlöveg, melyet a T–34 harckocsi alvázára építettek. Sorozatgyártása 1942 decemberétől 1943 szeptemberéig folyt. Összesen 638 darabot gyártottak.
• SZG–122 – Szovjet önjáró lövegek, melyeket zsákmányolt német Panzer III vagy StuG III harckocsik alvázára építettek. Nagyjából húsz darab készült az 1943-as év első hónapjaiban.

Harmadik Birodalom

• 12,2 cm Kanone (r) auf Geschützwagen Lorraine-Shlepper (f) – német önjáró löveg, amely zsákmányolt francia tüzérségi vontatón alapul (Lorraine 37L). Legalább egy darab készült ebből a típusból, amelyet Franciaországban használtak.

Kína

• Type WZ302 – Az 54-es vagy 54–1-es típus kombinálva egy 63-as típusú páncélozott szállító harcjárművel. Katonai jelölése a 70-es típusú önjáró löveg. A kezdeti típusnak csak négy futógörgője volt, de a továbbfejlesztett 70–1 típusnak már öt. A végső sorozatgyártott modellt új jeladó felszereléssel látták el, jelölése a 70–2 típus lett. Mindegyik modell 40 darab 122 mm-es lövedéket vihet magával.

Összegzés

Az M–30-assal a Vörös Hadsereg egy modern hadosztály-tarackot kapott, amely sikeresen ötvözi a nagy tűzerőt és a jobb mozgékonyságot a megbízhatósággal és a könnyű használhatósággal. A hosszú háború utáni alkalmazása a bizonyíték arra, hogy egy igen hatékony fegyver volt.

Összehasonlítása más korabeli lövegekkel nehéz, mivel a külföldi lövegek, mint amilyet a franciák, németek, amerikaiak használtak, sokkal kisebbek, mindössze 105 mm-esek (a britek pedig még kisebb, 87,6 mm-es, 25 fontos löveget használtak) vagy éppen sokkal nagyobbak, 150-155 mm-esek. Tarackok hasonló kaliberben léteztek, de azok mind még az első világháborúból származtak, mint a Vickers 114 mm tarack, melyet a finn hadsereg használt. Alapjában véve a 150 mm-es tarackok sokkal erősebbek, de sokkal nehezebbek is, mint az M–30; míg a 105 mm-es lövegek könnyebbek ugyan, de kisebb pusztítást végeznek.

Legnagyobb riválisa a német 10,5 cm leFH 18 könnyű tarack volt. Súlya 1985 kg, maximális magassági irányzása 42°, csőtorkolati sebessége 470 m/s, maximális lőtávolsága 10 675 m. A továbbfejlesztett leFH 18/40 csőtorkolati sebessége 540 m/s, magassági irányzása 45° és lőtávolsága 12 325 m. Lőtávolságukban már nagyjából megegyeztek, de a német tarack nagy robbanóerejű lövedékei kisebb pusztításra képesek, kisebb magassági irányzása pedig kevésbé teszi hatékonnyá a beásott katonák ellen, habár súlya 400 kg-mal volt kevesebb az M–30 tarackénál. Mindkét löveg alkalmas volt a sorozatgyártásra, 1941-45 között az M–30-ból 16 887 darabot, míg a leFH 18-ból 15 388 darabot gyártottak.

Lőszer

Az M–30 az összes 122 mm-es lőszertípus kilövésére alkalmas, amely a Vörös Hadsereg készletében fellelhető volt, beleértve a régi orosz és az importált típusokat is. A második világháború alatt és után új típusokat fejlesztettek ki, ebből a legfontosabb a kumultatív volt. A világháborús BP–460A kumultatív lövedék képes volt 100-160 mm vastag páncél átütésére 90°-os találati szög esetén; a háború utáni BP–1 ugyanebben a szögben akár 200 mm-nyit is átüthetett, 60°-ban 160 mm-t és 30°-ban 80 mm-t. Az OF–462 típusú repesz-romboló lövedékeket eredetileg az M–30-hoz fejlesztették ki, de a modernebb 122 mm-es eszközökből is kilőhetők, így még mindig használatban vannak.

Elérhető lőszertípusok
Típus	Modell	Súly, kg	Töltetsúly, kg	Csőtorkolati sebesség, m/s (max. hajtótöltettel)	Lőtávolság, m
Páncéltörő lövedékek
Kumultatív (1943 májusától)	BP–460A			335 (4 darab hajtótöltet)	2000
Repesz-romboló
Repesz-romboló, acél (1000 darab repesz 30 méteres hatósugárban)	OF–462	21,76	3,67	515	11 720
Repesz, acélos vas	O–462A	21,7		458	10 800
Repesz, acélos vas	О–460А
Nagy robbanóerejű, régi	F–460
Nagy robbanóerejű, régi	F–460N
Nagy robbanóerejű, régi	F–460U
Nagy robbanóerejű, régi	F–460K
Srapnel lövedékek
Srapnel 45 mp.-es csővel	S–460
Srapnel Т–6 csővel	S–460T
Vegyi lövedékek
Vegyi-repesz	OH–462			515	11 800
Vegyi	H–462	21,8	-
Vegyi	H–460		-
Egyéb lövedékek
Világító	SZ–462		-	479	8500
Propaganda	A–462		-	431	8000
Füst, acél	D–462			515	11 800
Füst, acélos vas	D–462A			515	11 800

Túlélő példányok

M–30 a keceli Haditechnikai Parkban.

Az M–30 tarackot számos ország katonai múzeumában fel lehet lelni, helyenként emlékműként is ki vannak állítva. Néhány hely, ahol megtalálhatóak:

• Moszkva, a Központi Fegyveres Erők Múzeumában és a Nagy Honvédő Háború Múzeumában.
• Szentpétervár, a Tüzérségi Múzeumban.
• Szevasztopol.
• Nyizsnyij Novgorod, a Zsukov Marsall téren emlékműként.
• Hämeenlinna, a Tüzérségi Múzeumban.
• Kecel, a Haditechnikai Parkban.
• Tel Aviv, az Izraeli Védelmi Erők Múzeumában.
• Zichron Yaakov, az Izraeli Védelmi Erők Tüzérségi Múzeumában.
• CFB Shilo, a Central Museum of The Royal Regiment of Canadian Artillery múzeumban.

Alkalmazók

• Afganisztán
• Albánia – 100 darab 54-es típus
• Algéria – 60 darab
• Banglades
• Bolívia – 36 darab 54-es típus
• Bosznia-Hercegovina – 3 darab
• Bulgária
• Csehország – 25 darab vz. 38/74 raktáron
• Egyiptom – 359 darab
• Etiópia – 360 darab
• Horvátország – 45 darab
• Indonézia
• Irán – 54-es típus
• Irak
• Jemen – 50 darab
• Kambodzsa – 54-es típus
• Kirgizisztán – 37 darab
• Kína – 54-es típus
• Kongói Köztársaság – 10 darab
• Kuba
• Laosz – 20 darab
• Lengyelország – 280 darab Wz. 1938/1985
• Libanon - 33 darab
• Macedónia – 108 darab Bulgáriától
• Magyarország – 230 darab 38/68 M. tarack
• Mongólia
• Mozambik – 24 darab M–30 és D–30
• Oroszország – 4000 darab raktáron
• Pakisztán – 30-200 darab 54-es típus
• Románia – 204 darab
• Szíria – 150 darab
• Szudán – 24 darab M–30 és 76 darab 54-es típus
• Szlovákia – 46 darab
• Tanzánia – 24-100 darab 54-es típus
• Uganda – 18 darab
• Ukrajna – 3 darab raktáron
• Vietnam
• Zimbabwe – 24 darab 54-es típus

Források

• Shirokorad A. B. - Encyclopedia of Russian artillery, Mn. Harvest, 2000 (Широкорад А. Б. - Энциклопедия отечественной артиллерии. — Мн.: Харвест, 2000. — 1156 с.: илл., ISBN 985-433-703-0)
• Shirokorad A. B. - The God of War of The Third Reich - M. AST, 2002 (Широкорад А. Б. - Бог войны Третьего рейха. — М.,ООО Издательство АСТ, 2002., ISBN 5-17-015302-3)
• Shirokorad A. B. - The genius of the Soviet Artillery, M. AST, 2002 (А.Б.Широкорад. - Гений советской артиллерии. - М.,ООО Издательство АСТ, 2002., ISBN 5-17-013066-X)
• Ivanov A. - Artillery of the USSR in Second World War - SPb Neva, 2003 (Иванов А. Артиллерия СССР во Второй Мировой войне. — СПб., Издательский дом Нева, 2003., ISBN 5-7654-2731-6)
• Shunkov V. N. - The Weapons of the Red Army, Mn. Harvest, 1999 (Шунков В. Н. - Оружие Красной Армии. — Мн.: Харвест, 1999., ISBN 985-433-469-4)
• Zheltov I. G., Pavlov I. V., Pavlov M. V., Solyankin A. G. - Soviet Medium Self-propelled Artillery 1941-1945 - M. Exprint, 2005 (Желтов И. Г., Павлов И. В., Павлов М. В., Солянкин А. Г. - Советские средние самоходные артиллерийские установки 1941—1945 гг. — М.: ООО Издательский центр «Экспринт», 2005. — 48 с. ISBN 5-94038-079-4)
• SU-122 Assault Gun at "The Russian Battelfield". www.battlefield.ru. (Hozzáférés: 2008. július 14.)
• 122 H/38 at "Jaeger Platoon: Finnish Army 1918 - 1945 Website". www.jaegerplatoon.net. (Hozzáférés: 2008. július 14.)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 122 mm howitzer M1938 (M-30) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. A fordítás eredetijének szerzőit az eredeti cikk laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások

• M–30 tarack a Dishmodels.ru weboldalon