SZU–122

SZU–122

Egy SZU–122-es a kubinka harckocsimúzeumban

Általános tulajdonságok
Személyzet	5 fő
Hosszúság	6,95 m
Szélesség	3,00 m
Magasság	2,32 m
Tömeg	30,9 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	45 mm
Elsődleges fegyverzet	122 mm-es M–30S tarack
Másodlagos fegyverzet	nincs
Műszaki adatok
Motor	V–2-34 típusú 12 hengeres dízelmotor
Teljesítmény	375 kW (500 LE)
Felfüggesztés	Christie-felfüggesztés
Sebesség	55 műúton,40 terepen km/h
Fajlagos teljesítmény	12,13 kW/t
Hatótávolság	300 km

A SZU–122 (cirill betűkkel: СУ–122 –самоходная установка, magyar átírásban: szamohodnaja usztanovka) szovjet gyártmányú önjáró tüzérségi löveg, melyet a Vörös hadsereg használt a második világháború idején, a keleti fronton. A járművet a T–34 harckocsi alvázára épített, a módosított M–30 típusú tarackot magába foglaló felépítménnyel alakították ki. A 122-es szám a tarack űrméretére utal.

A SZU–122 sorozatot 1942 decemberében kezdték el gyártani az Uráli Nehézgépgyárban (Uralmas), és 27 járművet készítettek el egy hónap alatt, habár az eredeti terv szerint több mint 100 darabot kellett volna havonta. A gyártás 1944 nyaráig folytatódott, és addig összesen 1120 darab SZU–122 készült el. Később ebből fejlesztették ki a SZU–122M-et valamint a SZU–122–3-at.

Tervezés [szerkesztés]

A németek nagy sikerrel alkalmazták a StuG III rohamlövegeket a harcban, mindemellett gyártásuk is egyszerű volt. A Vörös Hadsereg nem rendelkezett hasonló járművekkel ezért a Központi Tüzérségi Bizottság (GAU) két gyárat bízott meg 1942 áprilisában, hogy tervezzenek egy rohamlöveget, amit 122 mm-es löveggel látnak el. Két prototípus készült el, az egyik az Uralmash gyár U-35, a másik az n-592 gyár SG-122(A) tervezete. Az U-35 a T-34-es alvázára épült, ami strapabíró és egyszerűen előállítható volt. A löveget a törzs elején helyezték el, a 45 mm-es döntött homlokpáncélzatú felépítményben. A megnövelt hely miatt a legénység 5 főből állt. Azért, hogy a gyártás gyors legyen megtartották a T-34 motorját és sebességváltóját is. A két prototípus lövege különbözött. Míg az U-35 az M-122 tarack átalakított verzióját kapta, addig az SG-122(A)-t egy zsákmányolt StuG III átalakított lövegével szerelték fel. 1942 júliusában az SG-122 fogadták el ám kiderült, hogy hajlamos a meghibásodásra és megfelelő mennyiségű pótalkatrész sem állt rendelkezésre. Miután visszavonták a projektet újból tesztek alá vetették a prototípusokat és 1942 decemberében már az U-35 nyert. A GKO azonnal rendelt a típusból és átkeresztelték SZU-122-re. 1942 végére 25 db készült el az Uralmash gyárában. A SZU-122 kezdetben csak tüzérségi gránátot kapott, amivel nem sokra ment a harckocsik ellen mivel a lőszer nagy súlya miatt a torkolati sebessége elégtelen volt. Kísérleteket végeztek a BP-460A páncéltörő robbanólövedékkel, de a tesztek nem hoztak eredményt. Ezért 1943 májusától már kumulatív páncéltörő lőszerrel is ellátták a típust, amivel már hatékonyan tudta leküzdeni az ellenséges páncélosokat. Másodlagos fegyverzettel nem látták el, mivel a típust elsősorban önálló tüzérségi osztályokban kívánták bevetni. Mivel a T-34 alvázát kapta meg így a kitűnő felfüggesztésnek köszönhetően könnyen mozgott nehéz terepen is, ami nagyban növelte a harci értékét, ám mivel feladata a gyalogság támogatása volt, ezt nem mindig használhatták ki. Erőforrása a V-2-34 dízelmotor volt, ami nagy nyomaték leadására volt képes, így könnyen tudta mozgatni a páncélost akár meredek emelkedőkön is. 1944 nyaráig összesen 1120 db SZU-122-es hagyta el a gyártószalagot.

Szolgálatban [szerkesztés]

A típus legfőbb feladata a gyalogság támogatása volt, hogy segítse a katonáknak leküzdeni a megerősített pontokat. 1942 december végén már harcba is küldték az új típus első példányait a Leningrád közelében folyó csatákba. Ezeket a páncélosokat SZU-76-kal együtt vetették be, de nem értek el velük átütő sikereket, de bebizonyosodott, hogy a Tigrisen kívül a legtöbb német páncélost ki tudja lőni viszonylag biztonságos távolságból. 1943 júliusában a kurszki-csata után a szovjetek támadást indítottak Harkov irányába. A támadás fedőneve Rumjancev volt. A németek sorozatos ellentámadásokat indítottak a szovjet harckocsizóerők keleti szárnya valamint az arcvonal középső szakasza ellen. Az 1.harckocsihadsereg és a 27.hadsereg ellen intézett támadások élén a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály haladt. Nyikolaj Fjodorovics Vatutyin tábornok, hogy biztosítsa a frontot szinte minden tartalékát bevetette. Augusztus 21-én a Grossdeutchland páncélgránátos-hadosztály Tigrisei szembekerültek a 3. gárdaharckocsihadtest SZU-122-es önjáró lövegeivel. Az egyik Tigris tornya hat találatot is kapott, de nem törték át a páncélzatot. Viszont kisebb darabok letörtek a páncélzatból és a hegesztés mentén szétnyílt a páncélzat és a löveg megsérült. Legnagyobb ellensége az SZU-122-nek azonban a gyalogság volt mivel nem rendelkezett géppuskával. Sok odaveszett a tapadó aknák miatt. Mindenesetre az SZU-85 és az SZU-100 megérkezéséig nagy hasznát vették a szovjetek. A személyzet mindenesetre kedvelte ezt a páncélost mivel mozgékony és jól védett volt és a tűzereje is hatékonynak számított. Exportálták is Afrikába valamint Ázsiába.

Típusváltozatok [szerkesztés]

SZU-122M:1943 márciusában az Uralmash korszerűsíteni akarta az SZU-122-őt. Az új típusnak SZU-122M-ET lett a neve és egy korszerűbb 122 mm-es U-11 tarackkal látták el. Az U-122 ugyanazt a lőszert használta mint az M-30, de jóval nagyobb sebességre gyorsította fel a lövedéket így hatásosabbnak bizonyult és kezelése is egyszerűbb volt. Ezen előnyök ellenére mégse került szolgálatba az M verzió mivel gyártása költséges volt.

SZU-122-3:Az SZU-122M kudarca után az Uralmash egy másik típus fejlesztésébe kezdett. Az új típus hasonlított a későbbi SZU-85 típusra lövege viszont a 122 mm-es D-6 volt. A D-6 ugyanazt a lőszert használta, mint az M-30 tarack, de még az M modellbe beépített U-11-nél is jobban teljesített. A típus nem került gyártásra, mert a hadsereg az SU-85 tervét fogadta el.