57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2)
Zis2 nn.jpg
ZiSZ-2 a Nyizsnyij Novgorod-i kremlnél
Gyártási adatok
Típus páncéltörő ágyú
Ország  Szovjetunió
Tervező a 92-es számú üzem V.G. Grabin vezette tervezőirodája
Alkalmazás
Használó ország  Szovjetunió
Háborús alkalmazás második világháború
Műszaki adatok
Űrméret 57 mm
Lőszer 57×480 mm R
Tömeg 1,25 t
Fegyver hossza 7030 mm
Csőhossz 4160 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 25 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 1000 m/s
Max. lőtávolság 8400 m
Irányzék típusa PP1–2 panorámairányzék
Oldalirányzás 56°
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 25°

Az 57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2) (oroszul: 57-мм противотанковая пушка образца 1943 года (ЗиС–2)) egy szovjet gyártmányú 57 mm-es páncéltörő löveg volt, melyet a második világháború alatt használtak. Harckocsikba épített változata a ZiSZ–4 típusjelet viselte. Az első darabok gyártását a 92-es számú üzemben végezték, melyet Sztálinról neveztek el (Zavod imenyi Sztalina).

Fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1940-es év elején Vaszilij Gavrilovics Grabin tervezőirodája megbízást kapott a Tüzérségi Főigazgatóságtól egy páncéltörő löveg kifejlesztésére. A Főigazgatóság vezetője Kulik marsall és beosztottjai úgy vélték, hogy a téli háborúban a szovjetek által bevetett nehéz harckocsik felkeltették a németek érdeklődését és várhatóan hasonló típusokat fognak kifejleszteni. Az is lehetséges volt, hogy az osztályra hatással volt a német propaganda filmekben szereplő Nb.Fz. „szuperharckocsi”. Ennek a járműnek valójában sokkal vékonyabb páncélzata volt, mint amit elhitetni próbáltak. Ezáltal Grabin és csapata a Szovjetunió által fejlesztett KV–1 harckocsit és annak 40-75 mm-es páncélzatát vette alapul a fejlesztés alatt. A fejlesztők meglátása szerint az optimális űrméret az 57 mm lesz. Az 57 mm-es lövedék torkolati sebessége 90 mm-nyi hengerelt acéllemez átütéséhez elegendő kinetikus energiát adott a kilőtt lövedéknek, emellett viszont a löveg könnyű, mobilis és könnyen elrejthető maradt. A kalibernek azonban volt egy hátulütője: a Vörös Hadseregnél újnak számított, így a muníció gyártását a nulláról kellett kezdeniük.

A fejlesztés 1940 májusában vette kezdetét, a löveg szolgálatba helyezése pedig 1941 elején történt 57 mm-es 1941 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2) jelöléssel. A gyártás 1941 június 1-jén kezdődött, de december 1-jén Nyikolaj Nyikolajevics Voronov és Leonyid Govorov marsallok leállíttatták a gyártást, mivel a ZiSZ–2 lövedékei keresztül hatoltak a németek harckocsijain anélkül, hogy komolyabb kárt okoztak volna bennük. Egyéb okok lehettek még az ágyúk magas gyártási költsége és a lövedékek gyártási nehézségei. Ezidő alatt 371 darabot gyártottak a típusból.

A gyártósorokat ezután a 76,2 mm-es ZiSZ–3 hadosztály-lövegek gyártására állították át, a szovjet páncéltörő tüzérek pedig az olcsóbb 45 mm-es lövegekből kaptak. Néhány páncéltörőszázad kapott a ZiSZ–3 ágyúkból, melyek képesek voltak bármilyen német páncélozott harcjárművek kilőni, egészen az 1942-es évig.

A Tigris és Párduc harckocsik megjelenésével a németek javára billent a mérleg nyelve. Az 1942-es mintájú 45 mm-es lövegek csak a Párduc harckocsik oldalpáncélzatát tudták átlőni, míg a ZiSZ–3-asok csak az oldalpáncélzatot és az ágyúbölcsőt sebezhették. A Tigris ellen a ZiSZ–3 csak oldalról, kis távolságból (300 méterig) volt hatékony, a 45 mm-esek pedig szinte mit sem értek. Egy sokkal erősebb lövegre volt szükség, majd 1943 június 15-én a ZiSZ–2 ismét hadrendbe lépett 57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő löveg megnevezéssel. 1945-ig 9645 darabot gyártottak belőle.

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ZiSZ–2 zárszerkezete.

A löveg fél-automata, függőlegesen mozgó lövegzárral. Tüzeléskor a lövegzár automatikusan nyit és zár, a kezelőnek csak az új lövedéket kell a závárzatba helyeznie. Ezen képességei miatt a tűzgyorsaság elérheti a percenkénti 25 lövést is. Lövegtalpszárai szétterpeszthetőek, ellátták lövegpajzzsal, melyet a ZiSZ–3-nál is alkalmaztak. Felfüggesztése tekercsrugós, melynek köszönhetően vontatási sebessége közúton 50 km/h, földúton 30 km/h, terepen 10 km/h. Az ágyúhoz lövegmozdony is kapcsolható és hatlovas fogattal is vontatható. Az irányzáshoz PP1–2 panorámairányzékot használtak.

Szolgálat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1943-as mintájú ZiSZ–2 a Poznań-i Citadellában, Lengyelország.

A ZiSZ–2 ágyúkat a gyalogos egységek páncéltörő tüzérségi szakaszaiban és a főparancsnokság tartalékos egységeinek páncéltörő tüzérségi egységeiben vetették be, legnagyobb számban páncéltörő tüzérezredekben.

Önjáró löveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ZiSZ–2-t néhány járműbe is beépítették. 1941-ben nagyjából száz darabot Komszomolec páncélozott vontatókra szereltek, így létrehozva a ZiSZ–30 jelű páncélvadász járművet.

A ZiSZ–2-t legalább három különféle prototípusba is beépítették, melyek a SZU–75 rohamlövegen alapultak (SZU–74, SZU–76D, SZU–57B). Egyiket sem fogadták el sorozatgyártásra.

A ZiSZ–2-nek létezett harckocsiágyú változata is, a ZiSZ–4. 1941-ben, a T–34 harckocsik páncéltörő képességének javítása érdekében a Morozov-tervezőiroda tagjai próbaképpen felszereltek egyet a ZiSZ–4 löveggel. Az így létrejött T–34–57 harckocsikból csak keveset gyártottak, majd használtak páncélvadászként. 1943-ban az ötlet ismét előtérbe került, mikor a németek bevetették a nehezen páncélozott Párduc és Tigris harckocsijaikat. Ismét csak kis mennyiség készült, melyeket egy valamelyest javított változattal, a ZiSZ–4M-mel szereltek fel. Habár a nagy csőtorkolati sebességű löveg páncélátütő képessége jobb volt, mint az F–34 lövegé, kis tömegű lövedéke elégtelen volt megfelelő repesz-romboló lövedék használatára. A megfelelő megoldás az új torony tervezése volt, amely befogadhat egy 85 mm-es harckocsiágyút; az új típust a T–34–85 névvel látták el.

A ZiSZ–2 egy modernizált változatát használták az ASZU–57-es járműben, amely egy háború utáni ejtőernyős önjáró páncéltörő löveg volt.

Háború utáni alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harckocsik páncélzatának gyors fejlődése miatt a ZiSZ–2 hamar elveszítette jelentőségét. Az 1950-es évek közepére a szovjet hadseregben a ZiSZ–2 lövegeket a sokkal erősebb 100 mm-es ágyúk váltották fel. Habár kis súlya és mérete miatt a szovjet ejtőernyős csapatoknál sokkal tovább hadrendben maradt. A rakétafegyverek gyors fejlődése vetett végleg véget a ZiSZ–2 pályafutásának. Az összes megmaradt ZiSZ–2 ma már háborús emlékmű vagy múzeumi kiállítási tárgy.

Lőszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elérhető lőszertípusok
Típus Modell Súly HE töltet, g
Páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 990 m/s-ig)
APHE BR–271K 3,16 kg 18
APCBC BR–271 3,16 kg 14
APCBC (javított páncélátütő képesség) BR–271M 2,80 kg 13
AP (kemény) BR–271SP 3,16 kg nincs
Kompozit páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 1250 m/s-ig)
APCR BR–271P 1,79 kg nincs
APCR BR–271N 2,4 kg N/A
Egyéb lövedékek (csőtorkolati sebesség 700 m/s-ig)
Repesz O–271U (O–271G) 3,75 kg 204 vagy 220
Kartács Sc–271 3,66 kg nincs
Páncélátütés
APHE típusú BR-271K lövedék
Távolság, m 60°-os becsapódási szög, mm 90°-os becsapódási szög, mm
100 91 112
300 84 103
500 76 94
1000 60 74
1500 46 57
2000 35 44
APCBC típusú BR–271 lövedék
Távolság, m 60°-os becsapódási szög, mm 90°-os becsapódási szög, mm
100 93 114
300 89 109
500 84 103
1000 74 91
1500 64 79
2000 56 69
APCR típusú BR–271P lövedék
Távolság, m 60°-os becsapódási szög, mm 90°-os becsapódási szög, mm
100 155 190
300 137 168
500 120 147
1000 83 101
Ezek az adatok szovjet páncélátütő mérésekből származnak (átütési valószínűség 75%). Nem közvetlenül összehasonlítandók hasonló típusú nyugati adatokkal.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]