Észak-Európa

Skandinávia, a balti országok és Izland sötétlila jelöléssel

Európa északi részét nevezzük Észak-Európának, többféle definíció van arra, hogy mely országok tartoznak ide. Területe 1,5 millió km², jórészt az európai szárazföldön helyezkedik el, de ide tartozik Izland, a Feröer szigetek, a Spitzbergák és Ferenc József-föld területe is.

Meghatározása

A szűkebb értelemben vett Észak-Európa

A szűkebb értelemben vett Észak-Európához sorolják az alábbi államok területét:

• Skandináv országok:
  • Dánia
  • Feröer – Dánia autonóm országrésze
  • Finnország
  • Izland
  • Norvégia
  • Svédország
• Balti országok:
  • Litvánia
  • Lettország
  • Észtország

A főbb városai: Helsinki, Koppenhága, Oslo, Reykjavík, Riga, Stockholm, Tallinn, Vilnius

Észak-Európa tágabb értelemben

A szűkebb értelemben vett Észak-Európán kívül néha ide sorolják:

• Brit-szigetek
• Benelux államok
• Észak-Oroszország (európai rész)
• Észak-Németország
• Észak-Lengyelország
• Észak-Franciaország (Bretagne, Normandia)

A tágabb értelemben vett Észak-Európát időnként Északnyugat- és Északkelet-Európára osztják.

Természetföldrajz

Jellemző domborzatára a kétarcúság, nyugaton a Skandináv-hegység területei találhatóak, míg keleten a Balti-ősföld alföldi jellegű vidéke fekszik. A domborzati ellentét miatt kettősség figyelhető meg az éghajlatban és az élővilágban is.

Kialakulása

A Kebnekaise-masszívum a Skandináv-hegységben

Észak-Európában találhatóak egész Európa legidősebb és a legfiatalabb területei is. Itt található a Balti-ősföld, mely a kontinens ősi magja, 2-2,5 milliárd évvel ezelőtt alakult ki. A pajzshoz gyűrődött hozzá a Skandináv-hegység. A negyedidőszaki jég előrenyomulása formálta meg ezen tájakat és alakította ki a part menti vásott sziklákat. A Skandináv-hegység és környezetének emelkedése a jégkorszak vége óta folyamatosan tart, a Botteni-öböl térsége napjainkban is évi 3-5 mm-rel emelkedik. Az emelkedés oka az izosztatikus nyomás, mivel a pleisztocén során az itt található jég súlya mélyre nyomta a Balti-ősföldet, ezért a jég elolvadása után megindult a kőzetlemez kiemelkedése, mely még napjainkban sem ért véget. A Balti-ősföld kőzetei felett közvetlenül a pleisztocén üledéklerakódások fekszenek, melyek csupán néhány ezer évesek.

Éghajlata

Észak-Európa éghajlata sokkal melegebb, mint a hasonló szélességi körökön fekvő egyéb területeké, mint például Szibéria, vagy Kanada. Ez a Golf-áramlatnak köszönhető, amely 5-10 °C-kal növeli e terület évi középhőmérsékletét. Amennyiben ez a tengeráramlat megszűnne, Észak-Európának változna meg legradikálisabban az éghajlata.

A Mälaren tó

Fiatal jávorszarvas bika a grönåseni jávorszarvasparkban (Svédország)

Észak-Európa éghajlat kétarcúnak mondható, mivel két merőben különböző klímatípus mutatható ki a területen. A Skandináv-hegységtől nyugatra a szubtrópusi óceáni klímatípus, míg keleti oldalán a szubpoláris kontinentális klímatípus a meghatározó. A Golf-áramlat által ért norvég parti részen a januári középhőmérséklet 0-1 °C, a júliusi középhőmérséklet pedig 12-14 °C. A csapadék átlagosan 1600-2000 mm, de néhol a 3000 mm is meghaladhatja. A keleti térségben, a Botteni-öböl környékén a januári középhőmérséklet -10 °C, a júliusi középhőmérséklet pedig 15-17°C. A csapadék itt jóval kevesebb, 400-600 mm hullik évente.

Vízrajza

Észak-Európában főképp az eljegesedések alakították ki a vízhálózatot. A folyók többnyire rövidek, a vízhálózat sűrű. Észak-Európa legnagyobb folyója a Vänern-tavon átfolyó és a Kattegat-szorosba ömlő Göta älv. A Balti-pajzs folyói kis esésűek, zuhatagosak, emiatt nagy vízerőkészletet jelentenek.

A tavak a jégkorban vésődtek ki és gátolódtak el. A legnagyobb tavak: Ladoga-tó, Onyega-tó, Vänern, Vättern és Mälaren. Finnországban, különösen a Finn-tóvidéken jóval több tó található, ezek kisebbek és sekélyebbek, közülük legnagyobb az Inari. .

Tengerei: Balti-tenger, Északi-tenger, Norvég-tenger, Jeges-tenger, Barents-tenger, Fehér-tenger.

Élővilága

Észak-Európa a Föld legerdősültebb nagytája, az erdők akár az é.sz. 70° környékén is előfordulhatnak még. Tajga és tundraterületek találhatók itt. A tajgaterületeket főleg lucfenyő, vörösfenyő és erdeifenyő alkotja, aljnövényzetük ritka, talajuk szürke podzol. A tajgát észak felé az erdős tundra követi, itt nyírrel kevert fenyőerdők a jellemzők. Észak felé fokozatosan megjelennek a törpefák. Lappföld északi szegélyénél és a Spitzbergák területén már a tundra a jellemző, növényzetét mohák, zuzmók alkotják, de lápok is előfordulhatnak. A déli területeken lombhullató erdők jelennek meg, itt tölgy, juhar, kőris, szil és bükk fordul elő.

A tundra állatvilágát a rénszarvasok alkotják, napjainkban jellemzőbb már a tenyésztett csorda, mint a vadon élő állomány. Ezen kívül sarki nyúl, sarki róka és lemming él még ezeken a területeken. A tundra jellemző madárfajai: hóbagoly, lappföldi sármány, nagy lilik, pehelyréce. A tajgaterületeken jávorszarvas él, találkozhatunk még barnamedvével, hiúzzal, rozsomákkal és vidrával.

Társadalomföldrajz

A Kalmari unió

Észak-Európa országait mindig is sokoldalú gazdasági és politikai együttműködés jellemezte. Az itt élő népek közeli rokonságban állnak, a dánok, a norvégok és a svédek könnyen megértik egymás nyelvét. Ez már nem mondható el Izland és Feröer lakosságáról, melyek mindig is elszigeteltebbek voltak, de a többi skandináv néphez így is közel álltak. A finnek teljesen kitűnnek a többi nép közül finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvükkel.

A mai lakosság ősei, az északi germán törzsek a déli tengerszorosokon át vándoroltak be a Skandináv-félszigetre. A finnek Kr. u. 1. évezred elején érkeztek a Karéliai-földszoroson keresztül a jelenlegi Finnország területére. A hajózás elterjedése után az itt élő normannok a 8-9. században benépesítették Izlandot és felfedezték Grönlandot, valamint az európai partokon fosztogattak. A 9-11. század során feudális államok alakultak ki, majd a dán királyok a Kalmari unióban egyesítették a svéd, finn és dán területeket. Az országok kapcsolata később is szoros maradt, Norvégia Dániával és Svédországgal is perszonálunióban volt a 18. század végéig.

1954-ben az államok közös észak-európai munkaerőpiacot hoztak létre, kölcsönös letelepedési jogot és egységes vízumpolitikát alkottak meg.

Természeti erőforrások

Észak-Európa országaiban hasznosított főbb természeti erőforrások: a termőföld, az erdő, a tenger (szerepe a halászat, a hajózás, hajóépítés), a vízenergia és az ércek.

A természeti erőforrások szerepe Észak-Európa országainak gazdaságában

Termőföld

A jó termőföld Észak-Európában viszonylag kevés, mivel sok területen a pleisztocén jég taroló munkája miatt hiányzik a megművelhető talajtakaró. Összefüggő termőföld csak a parti síkságokon és a svéd tóvidéken található. Sok területet borít moréna, mely szintén nem kedvez a talajképződésnek. Ezen kívül az éghajlat is korlátozza a mezőgazdasági termelést, a bőséges csapadék kilúgozza a talajt és podzolt hoz létre, illetve sok helyen mocsaras, lápos területek alakulnak ki.

Ez alól kivétel Dél-Svédország és Dánia, ahol már a barna erdőtalaj a jellemző, ez már alkalmasabb a mezőgazdasági művelésre. Dániában a kedvező feltételek miatt magas a szántók aránya, az ennek köszönhető nagy volumenű takarmányozó állattenyésztésre pedig igen fejlett élelmiszeripar épült ki. Svédország, Norvégia, Finnország és Izland viszont már importra támaszkodik az élelmiszeriparban.

Fakitermelés Norvégiában

Erdő

Az erdőgazdálkodásban is megfigyelhetőek területi különbségek. Izland területe szinte teljesen fátlan, Dániában az erdők helyét átvették a szántók. Svédország és Finnország viszont rendkívül gazdag fenyvesekben, mely ipari hasznosításra kiválóan alkalmas. Dél-Svédországban pedig a vegyes erdők és a lombos erdők a meghatározóak. A fakitermelést a sűrű vízhálózat is segíti, mivel így faúsztatással szállítható a kitermelt állomány.

Már a 17. században megindult a nagyobb volumenű kitermelés, a nagyipari feldolgozás pedig a 19. század végén indult el a cellulóz és papíripar kifejlődésével. Észak-Európa a világ cellulóztermelésének mintegy 15%-át adja, a világ papírtermelésében pedig 7-8% a részesedése.

A tenger szerepe

Olajfúrótorony a tengeren

A tenger szerepe a legjelentősebb a térségben, az itt élők történelmük kezdete óta szoros kapcsolatban állnak vele. A természetföldrajzi adottságok is kedveztek a hajózásnak, mivel rengeteg a mélyvizű kikötő, melyek az Észak-atlanti-áramlatnak köszönhetően még télen sem fagynak be. Norvégiában van a legnagyobb hagyománya a tengeri hajózásnak, a flottája a 9. legnagyobb a világranglistán. Az itt található tengerek gazdag halászterületek is, Észak-Európa államai 8-9%-kal részesednek a világon kifogott összes tengeri halzsákmányából.

A tengeri kontinentális talapzat kőolaj- és földgázkészlete is jelentősen hozzájárult az észak-európai országok gazdasági fejlődéséhez. Az itt található selfterületet 1965-gen osztották fel egymás között az országok, a leggazdagabb lelőhelyek Nagy-Britanniának és Norvégiának jutottak. 1971-ben kezdődött megy Norvégiában a kőolaj kitermelése a selfterületről, és pár éven belül jelentős kőolajexporttőrré vált. Az olajat csővezetéken keresztül főként Nagy-Britannia kikötőibe juttatják, a földgázt pedig német és belga kikötőkön keresztül továbbítják. Dánia fennhatósága alatt álló selfterületen is sikerült kőolajat és földgázt feltárni, de ez a mennyiség csak az ország belső igényeit fedezi.

Vízenergia

A Stornorrfors vízerőmű Svédországban

A vízenergia hasznosítására rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezik a térség. A sűrű és nagy esésű, sebes vízhálózat, természetes víztározók, bőséges csapadék biztosítja, hogy főképp Norvégia és Svédország már az 1880-as évektől vízerőműveket építhessen és ipara kibontakozhasson az így megszerzett olcsó energia segítségével. Norvégia áramtermelése szinte teljesen, Svédországé 40%-ban, Finnországé 10-12%-ban származik vízerőművekből. Dániában inkább a szélerőművek jutnak nagy szerephez, az áramtermelés 20%-át biztosítják.

Ércek

A Balti-ősföld és a Skandináv-hegység ércekben rendkívül gazdag terület, Izland és Dánia viszont nem rendelkezik érckészletekkel. Svédország vasércbányászatban az első Európában, valamint Svédország, Finnország és Norvégia hatalmas piritkészletekkel is rendelkezik. A bányászat ezen országokban nagy múltra tekint vissza és a vaskohászatra alapuló fejlett gépiparral rendelkeznek, melyet nagyfokú termelési specializáció jellemez.

Források

• ↑ Európa regionális természetföldrajza: Probáld Ferenc, Szabó Pál (szerk.), Gábris Gyula. Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz (magyar nyelven). Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 40-57. o. (2007). ISBN 9789634633198 
• ↑ Európa regionális társadalomföldrajza: Probáld Ferenc, Szabó Pál (szerk.), Gábris Gyula. Európa regionális földrajza 2. - Társadalomföldrajz (magyar nyelven). Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 44, 295-338. o. (2007). ISBN 9789634633198