Ugrás a tartalomhoz

Lucfenyő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lucfenyő
Közönséges lucfenyő (Picea abies)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Picea
Link
Fajok

Kb. 36, lásd a szövegben.

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Lucfenyő témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lucfenyő témájú kategóriát.

Fehér luc levelei, toboza
Közönséges lucfenyő levelei
Kanadai fekete luc lombja, toboza
Szitka luc toboza

A lucfenyő (Picea) a fenyőfélék (Pinaceae) egy nemzetsége. Kb. 36 örökzöld növény, tűlevelű fafaj tartozik ide.

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

Az északi mérsékelt égöv hegyvidékein és a tajgában erdőalkotó.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

Kifejlett példányai 20–60, legfeljebb 95 méter magasak is lehetnek, felismerhetők kúp alakú koronájukról, csavarodó ágaikról. Gyökérzete sekély, szétterülő. Vékony kérge pikkelyes. Ágai örvökben állnak.[1]

Szúrós tűlevelei általában négyélűek, szórtan (egyesével) állnak az ágakon spirális elrendezésben. Minden tű egy-egy levélpárnából (pulvinus) nő ki. A levelek keresztmetszete többféle lehet; a legtöbb fajé rombusz alakú, de lehet háromszögletű és lapos is. A lehullott tűlevelek után visszamaradt levélpárnák az ágat durva tapintásúvá teszik (más nemzetségekben az ágak általában simák).

Lecsüngő tobozai éretten általában lehullanak. Vékony tobozpikkelyei nem hullanak le.[2]

Életmódja, termőhelye

[szerkesztés]

Kezdetben nagyon lassan nő — tíz év alatt egy, esetleg két méter magasra. Ezt a gyors növekedés ideje követi, a 25-30 méter magasságot 30-60 évesen éri el. Az intenzív növekedés 100-120 évig tart. Leginkább a kontinentális éghajlatot kedveli. Szinte bármilyen talajon megél. Sekély gyökérzete miatt a viharok könnyen kidöntik.

Tobozai már az első évben beérnek.[1] Tűlevelei 4–10 éves korukban hullanak le.

Szaporítása

[szerkesztés]

Magról elsősorban az alapfajt szaporítják, de néhány díszváltozat (fajta) így is elég nagy arányban örökíti tulajdonságait. Ilyen elsősorban a Picea pungens kék lombú alakköre, melynek kiválogatott magoncait 'Glauca' gyűjtőnéven forgalmazzák a díszfaiskolák. Színük nem olyan intenzív, mint az oltott fajoké, de formájuk szabályosabb. Majdnem minden országban van néhány olyan anyafa, amely különösen nagy arányban ad kék lombú populációt. Ezeket a faiskolák néha üzleti titokként tartják nyilván, máskor (pl. az USA-ban) magtermő ültetvényt létesítenek belőlük, és magjukat emelt áron forgalmazzák.) Részben örökíti sárgás lombszínét a Picea abies ‘Finedonensis’, és alakját a Picea abies ‘Virgata’; a törpe fajták magjából pedig (ha egyáltalán hoznak magot) elég sok lesz a törpe utód.

Rendszertani felosztása

[szerkesztés]

1. szekció Picea

[szerkesztés]

Vastag pikkelyű tobozok; a tűlevelek keresztmetszete négyzet vagy téglalap.

1a A tobozok pikkelyei többnyire hegyesek; a levelek tompák vagy csak enyhén hegyesek:

1b A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a levelek tompák vagy csak enyhén hegyesek:

1c A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a tűlevelek csúcsa igen hegyes:

2. szekció Omorika

[szerkesztés]

A tobozpikkelyek vastagok, hullámosak, a levelek enyhén vagy erősen lapítottak.

2a A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a levelek lapítottak, aljuk fehér:

2b A tobozpikkelyek többnyire hullámosak; a levelek enyhén lapítottak, aljuk gyakran halványabb:

3. szekció Casicta

[szerkesztés]

A tobozpikkelyek igen vékonyak, hullámosak:

Hibrid fajok

[szerkesztés]

Képek

[szerkesztés]

Érdekesség

[szerkesztés]

Nyugat-Svédország hegységeiben rábukkantak közönséges lucfenyők egy klónból álló, 9550 éves kolóniájára, ami ezzel a világ legöregebb élő fakolóniái közé tartozik — gyökereiből újra és újra kihajt, a legidősebb gyökerek kora volt a szénizotópos kormeghatározás szerint 9550 év.[5]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 130. old.
  2. Podani, János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, 89. o. (2003. október 4.). ISBN 963 463 632 2 
  3. Kirándulástervező: Mesterházy Fenyőgyűjtemény
  4. Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 153. old.
  5. Swedish Spruce Is World's Oldest Tree: Scientific American Podcast

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Spruce című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 100. o. ISBN 978-963-09-6602-3  

További információk

[szerkesztés]