Finn-tóvidék
| Finn-tóvidék | |
 | |
| Päijänne-tó | |
| Elhelyezkedés | Balti-ősföld |
| Besorolás | nagytáj |
| Fontosabb települések | Tampere, Jyväskylä, Lahti, Kuopio |
| Földrajzi adatok | |
| Vízterület | kb. 33% km² |
| Folyóvizek | Vuoksi, Kymi |
| Állóvizek | Saimaa-tó, Päijänne-tó |
| Időzóna | GMT+2 |
| Térkép | |
 | |
| A Finn-tóvidék térképe | |
| Elhelyezkedése | |
 Finn-tóvidék
Pozíció Finnország térképén
| |
 é. sz. 61° 20′ 28″, k. h. 28° 00′ 40″Koordináták: é. sz. 61° 20′ 28″, k. h. 28° 00′ 40″ | |
A Finn-tóvidék vagy Finn-tóhátság nagytáj Finnországban, a Balti-ősföld részét képező Finn-Karjalai tönk területén. Az ország legjellegzetesebb tája. A terület a Föld tavakban leggazdagabb nagytája, ahol a tavak aránya (a terület kb. 1/3-a) is kiemelkedő.[1]
Fekvése[szerkesztés]
A Finn-tóvidéket a jégkori végmorénákból felépülő magasabb hátságok (finnül: selkäk) veszik körbe. Északról a Suomenselkä (Finn-hátság), délről pedig a Salpausselkä határolja.[2]
Kialakulása[szerkesztés]
A terület kialakításában a fő szerepet a jégkorszakban terjeszkedő jégtakaró játszotta. Az előrenyomuló-visszahúzódó jég és a magával szállított hordalékok koptató, csiszoló munkája egyenetlen felszínt hozott létre. Az utolsó jégkorszak végével (kb. Kr. e. 10000) a jég ismét északra húzódott, az általa formált felszín így szabaddá vált. A kisebb-nagyobb mélyedéseket az olvadó jég vize töltötte fel. A jégtakaró eltűnésével megindult a felszín lassú emelkedése, hiszen korábban a több ezer méter vastag jég a litoszférát jobban belepréselte az asztenoszférába.[3] A mai Balti-tenger helyén kialakult édesvízű Ancylus-tó létezésével egyidőben (kb. Kr. e. 6000-5000) a Finn-tóvidék mai medencéjét egy hatalmas, összefüggő vízfelület, a Finn-központi-tó töltötte ki.[1] A tónak észak felé volt lefolyása, ám a felszín nem egyenletes emelkedése miatt (az északnyugati területek gyorsabban emelkedtek) a medence délkelet felé kibillent. A tó vize is erre, a mai Kymi folyó völgyén keresztül folyt le. A tó vízszintjének csökkenésével egyre több terület vált szárazulattá, a tó kisebb részmedencékre tagolódott. A több ezer évig tartó folyamat során a tavak egyre kisebbek és sekélyebbek lettek, bennük egyre több és nagyobb sziget alakult ki. Így jött létre a terület mai, egymásba kapcsolódó kusza tórendszerekből és számtalan kisebb-nagyobb szigetből álló felszíne.
Ásványkincsei[szerkesztés]
A Finn-tóvidék legfőbb ásványkincse a rézérc, amit Autokumpu közelében hidrotermás telérből 300 m mélységből nyernek ki. A bányászat melléktermékeként vasat, ónt és cinket is felszínre hoznak. Pyhäsalaminál szintén rezet, Joensuunál uránt, Mikkelinél pedig nikkelérvcet bányásznak.[4]
Éghajlata[szerkesztés]
A Finn-tóvidék a hideg mérsékelt övben fekszik, éghajlata tajga. A nyár hűvös (16-17 °C havi középhőmérséklet), a tél hideg (-7—8 °C havi középhőmérséklet),[5] a csapadék (500–600 mm) jelentős része hó formájában hullik. Természetes növényzete a fenyőerdő.
Vízrajza[szerkesztés]
A Finn-tóvidéken tipikus folyókat alig találunk, a tavakat leginkább a mindössze néhány ezer éves, rövid, nagy esésű, vízesésekben és sellőkben gazdag vízfolyások kötik össze.[6] A tóvidék tavai általában sekélyek, mélységük 5–20 m. Legmélyebb a Päijänne 93 méterrel.[2] A terület délkelet felé történő kibillenése miatt a legnagyobb tavak a táj délkeleti részén, a Salpuselkä végmorénája által elgátolt területen alakultak ki. A Finn-tóvidék legnagyobb tórendszere a Saimaa (4400 km², ebből maga a Saimaa-tó 1377 km²), melynek vizét a Vuoksi folyó több zuhatagon keresztül vezeti le a Ladoga-tóba. A több lépcsőből álló, összesen 18 méter magas Imatra-vízeséseknél a medert vízerőművek miatt a folyó kénytelenm elhagyni.[2] A Finn-öböllel az 59 km hosszú, 1856-ban átadott Saimaa-csatorna köti össze. A középső terület legnagyobb tava a Päijänne (1081 km²) vizét a Kymi folyó juttatja el a Finn-öbölbe. A délnyugati Näsi-tó (275 km²) vizét a Kokemäen a Botteni-öbölbe viszi. Északon a cikkcakkos partvonalú Kallavesi-tó (473 km²)a legnagyobb, melynek medencéjét a változatos gránit- és gneiszszigetek tagolják.
A tavakat helyenként ózok választják el egymástól. A Pyynikki-óz által elválasztott Näsi- (95 m) és Pyhä-tó (77 m) vízszintje közötti jelentős szintkülönbséget leküzdő Tammerkoski folyó energiáját szintén vízerőmű használja ki, mely a közeli Tampere iparát indította fejlődésnek. A Punkaharju-óz 20-25 méter magas töltése 7 km hosszan áthalad a Puruvesi-tavon, ami a rajta kiépített utaknak és vasútvonalnak köszönhetően megkönnyítette Savonlinna megközelítését.[4]
A legnagyobb tavak[szerkesztés]
Az ország 12 legnagyobb tava közül 10 a Finn-tóvidéken található.
| Tó neve | Mérete (km²) |
|---|---|
| Saimaa | 1377 |
| Päijänne | 1081 |
| Pieninen | 894 |
| Pihlajavesi | 713 |
| Orivesi | 601 |
| Haukivesi | 562 |
| Keitele | 494 |
| Kallavesi | 473 |
| Puruvesi | 421 |
| Pyhäselkä | 361 |
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Marosi Sándor-Sárfalvi Béla (szerk.): Európa, I. kötet, Gondolat, Budapest, 1975, ISBN 9632801148
- Probáld Ferenc (szerk.): Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000, ISBN 9634633196
