LMBT jogok a szocializmusban

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az LMBT jogok a szocializmusban folyamatosan fejlődtek és országonként is változtak. A 20. század során a kommunista pártok egy része kifejezetten homofób volt, más részük (főleg Nyugat-Európában) támogatta az LMBT jogokat. A 21. században a legtöbb kommunista párt támogatja az LMBT emberek jogait.

Történelem[szerkesztés]

A marxizmus[szerkesztés]

Karl Marx és Friedrich Engels megjelent művei igen keveset mondanak a témáról. Norman Markowitz a politicalaffairs.net oldalon azt írja, hogy Marx nem volt hajlandó foglalkozni a témával, míg Engels kifejezetten homofób megnyilvánulásokat tett (bár ezeket magánban, nem kiadott műveiben).[1] Többek között a férfi homoszexualitást az ókori görög pederasztiával kapcsolta össze,[2] és azt mondta, hogy Ganümédész mítosza "degradáló mind a görögökre, mind isteneikre nézve".[3]

A weimari köztársaság[szerkesztés]

A weimari köztársaság idején a Német Kommunista Párt, a Német Szociáldemokrata Párttal közösen, legalizálni próbálta a felnőttek közötti közös beleegyezésen alapuló kapcsolatokat.[4][5]

A Szovjetunió[szerkesztés]

A Szovjetunió megalakulásakor a Szovjet Kommunista Párt 1917-ben eltörölte a cári rendszer törvényeit, és ennek részeként eltörölte a homoszexualitás büntethetőségét, lehetővé tette a válást és az abortuszt.[6] Ez azonban csak az Oroszországi SZSZSZK és az Ukrán SZSZK területére vonatkozott; más szövetségi köztársaságokban, különösen a muszlimtöbbségű Szovjet Közép-Ázsiában, továbbra is büntették a homoszexualitást. A hivatalos politika is ingadozott: olykor elfogadónak mutatkozott a homoszexualitással szemben, de történtek kísérletek arra is, hogy a mentális betegségek közé sorolják.

Az 1930-as években a szovjet politika konzervatívabb irányba fordult, például ismét betiltották az abortuszt. 1933-ban Sztálin felvette a büntető-törvénykönyvbe a 121-es cikkelyt, amelynek értelmében a férfi homoszexualitást öt évig terjedő börtönnel és kényszermunkával büntették. Ez a törvény a Szovjetunió teljes területére vonatkozott, és egészen 1993-ig maradt hatályban.[7][8]

Az RT szerint évente több száz embert ítéltek el homoszexualitás vádjával. A törvény alapján gyakran hamisan vádolták meg a Belügyi Népbiztosság nemkívánatos tagjait, hogy eltegyék őket az útból.[9]

LMBT jogok országonként[szerkesztés]

LMBT jogok a jelenlegi szocialista országokban[szerkesztés]

Észak-Korea[szerkesztés]

Észak-Koreában továbbra is tabutéma a homoszexualitás. A kormány ugyan kijelentette, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, hanem genetikai okokra vezethető vissza és ezért el kell fogadni, ugyanakkor elutasítja a "nyugati" meleg kultúra "promiszkuitását".[10]

Kínai Népköztársaság[szerkesztés]

Kuba[szerkesztés]

A kubai szocialista forradalom után a homoszexualitást törvény büntette. Fidel Castro többször kijelentette, hogy egy homoszexuális nem lehet valódi forradalmár.[11] A homoszexuálisokat gyakran vidékre küldték átnevelő-táborokba, de sokan közülük elhagyták az országot.[12]

Az 1990-es években változott a helyzet. Ebben fontos szerepet vállal a CENESEX (Nemzeti Szexuális Nevelési Központ), amelynek vezetője Mariela Castro, a volt elnök Raúl Castro lánya. Évente a Homofóbia Ellenes Világnapon rendezik a Pride felvonulást, amelyen évről évre többen vannak. 2018-ban a parlament megszavazta a nemi identitás és szexuális orientáció alapján történő diszkrimináció tilalmát, és 2019. februárjában népszavazást tartanak az egyenlő házasság bevezetéséről.[13]

Laosz[szerkesztés]

Vietnam[szerkesztés]

LMBT jogok a volt szocialista országokban[szerkesztés]

Afganisztán[szerkesztés]

Albánia[szerkesztés]

Enver Hoxha Albániájában tíz évig terjedő börtönbüntetés járt a homoszexualitásért a Btk. 137-es bekezdése alapján. A "pederasztia" szót használták mind az azonos nemű felnőttek, mind a felnőtt és bármilyen nemű gyermek közötti szexuális kapcsolatra. 1994-ben törvénymódosítást nyújtottak be, amely három évre szállította volna le a homoszexualitás büntetési tételét. A Gay Albania Society albán melegjogi egyesület, valamint az Európa Tanács és nemzetközi melegszervezetek nyomására azonban az albán nemzetgyűlés 1995. január 20-án legalizálta az azonos nemű kapcsolatokat.[14]

Angola[szerkesztés]

Benin[szerkesztés]

A Benini Népköztársaságban mindig is legális volt az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat. A beleegyezési korhatár azonban különbözött: egy 1947-ben elfogadott törvénymódosítás értelmében a heteroszexuális kapcsolat már 13 éves kortól legális volt, azonos nemű kapcsolatoknál 21 év volt a beleegyezési korhatár, és az ennél fiatalabb partnernél szexelőket hat hónaptól három évig tartó börtönbüntetéssel és pénzbírsággal sújtották. Csak 2008-ban lett a beleegyezési korhatár egységesen 15 év.

Bulgária[szerkesztés]

A Bolgár Népköztársaság megőrizte a Bolgár Királyság büntető-törvénykönyvét, amelynek értelmében a 16 éven felüli azonos nemű partnerek közötti szexuális kapcsolatot legalább 6 hónap börtönnel büntették; ezt 1951-ben 3 évig terjedő szabadságvesztésre emelték. 1968-ban törölték el a homoszexualitás büntethetőségét.

Csehszlovákia[szerkesztés]

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1962-ben törölte el a homoszexualitás büntethetőségét, miután Kurt Freund tudományos kutatása bebizonyította, hogy a szexuális irányultság nem megváltoztatható.

Etiópia[szerkesztés]

Az Etióp Demokratikus Népköztársaság kormánya a korábbi Etióp Birodalom büntető-törvénykönyvét vette át, amely börtönbüntetéssel sújtja az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot. Ez a törvény továbbra is hatályban van. Egy 2007-es attitűd-felmérés szerint az etiópok 97%-a azt nyilatkozta, hogy a társadalomnak el kell utasítania a homoszexualitást - ez Mali után a második legmagasabb arány.

Fehéroroszország[szerkesztés]

Jugoszlávia[szerkesztés]

A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság az 1929-es büntető-törvénykönyvet vette át, amely tiltotta az anális szexet; ezt 1959-ben férfiak közötti anális szexre korlátozták, egy évig terjedő börtönbüntetéssel. A homoszexualitás ugyanakkor mentális betegségnek is számított 1973-ig. Az LMBT embereket a "rendszer ellenségei"-nek tekintették és megtiltották nekik, hogy belépjenek a Jugoszláv Kommunista Pártba.

1974-ben új szövetségi alkotmány lépett életbe, amelynek értelmében minden tagköztársaság saját büntető-törvénykönyvet fogadott el. Ennek értelmében 1977-től a Vajdaságban, Horvátországban, Montenegróban és Szlovéniában eltörölték az anális szexet tiltó törvényt, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniábanban és Szerbiában (a Vajdaság kivételével) viszont megmaradt.

Toni Marošević, az első nyíltan meleg média-személyiség, 1985-ben rövid ideig műsort vezetett az Ifjúsági Rádióban (Omladinski radio), amely elsősorban marginális társadalmi és politikai témákkal foglalkozott. Utólag elmondta: a horvát kommunisták többször felkérték, hogy alakítson LMBT csoportot a párton belül. 1989-ben alakult meg az első, rövid életű horvát leszbikus egyesület, a Lila initiative. 1982 óta rendezik meg a Ljubljanai LMBT Filmfesztivált, amely így a legrégibb ilyen fesztivál Európában.[15]

Kongó[szerkesztés]

A Kongói Népköztársaságban sosem volt büntetendő a homoszexualitás.

Lengyelország[szerkesztés]

A Lengyel Népköztársaság soha sem büntette az azonos neműek szexuális kapcsolatát. A rendőrség azonban rendszeresen zsarolta és zaklatta a melegeket és a leszbikusokat. 1985-ben például az úgynevezett "Jácint akció" során számos homoszexuális férfit tartóztattak le. A 80-as évek végétől több szamizdat meleg újság is megjelent, külföldi - főleg osztrák - segítséggel.[16]

Magyarország[szerkesztés]

A Magyar Népköztársaság 1961-ben törölte el a homoszexualitás büntethetőségét. 1989-ben itt került bejegyzésre a szocialista országok első LMBT egyesülete, a Homérosz Egyesület. A láthatóság szempontjából fontos lépés volt Makk Károly 1982-es filmje, az Egymásra nézve, amely azóta is leszbikus kultuszfilm.

Mongólia[szerkesztés]

A Mongol Népköztársaságban 1961 óta legális az azonos neműek szexuális kapcsolata.

NDK (Kelet-Németország)[szerkesztés]

1950-ben, egy évvel a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása után a berlini feljebbviteli bíróság (Kammergericht Berlin) a 175-ös paragrafus 1935 előtti formáját állította vissza - kivéve a homoszexualitásra vonatkozó részt, mert ezzel kívánták megvédeni a társadalmat a "társadalomra káros homoszexuális aktusoktól". Az 1953-as felkelés után az NDK kormánya "erkölcsi reformot" hirdetett, hogy szolid alapot hozzon létre az új szocialista köztársaságnak, amelynek alapja a férfiasság és a hagyományos családmodell. Ebben a megközelítésben a homoszexualitás vagy a burzsoá dekadencia maradványa, vagy az erkölcsi gyengeség jele, vagy a szocialista nemzet aláásása volt. Sablon:Ref

1957-ben az új büntető-törvénykönyvből törölték a 175-ös paragrafust, és a homoszexuálisokat többé nem üldözték. A homoszexualitás büntethetősége hivatalosan 1968-ban szűnt meg - hamarabb, mint a Német Szövetségi Köztársaságban.

Az első meleg csoportok és szervezetek protestáns egyházak égisze alatt szerveződtek. Heidi Minning történész szerint azonban, valahányszor a melegek és leszbikusok látható közösséget próbáltak alkotni, a kormány és a párt megakadályozta őket: többször szétoszlattak nyilvános meleg és leszbikus eseményeket, a cenzúratörvények értelmében pedig a homoszexualitást ábrázoló sajtó- és más médiatermékek nem jelenhettek meg és importálni sem volt szabad őket.[17]

Az 1980-as évek végén enyhülés következett be. 1987-ben Berlinben állami tulajdonú meleg diszkó nyílt. 1987-ben a Legfelsőbb Bíróság kijelentette, hogy a homoszexualitás az emberi szexuális viselkedés természetes változata, ezért a homoszexuálisokat ugyanazok a jogok illetik meg, mint heteroszexuális társaikat. 1989-ben készült az első és egyetlen meleg tárgyú NDK film, a Coming Out Heiner Carow rendezésében, amelyeket részben helyi melegbárokban forgattak. A film egy meleg férfi önelfogadási folyamatát ábrázolja, és aznap este mutatták be, amikor leomlott a Berlini Fal.

Románia[szerkesztés]

A Román Szocialista Köztársaság átvette a Román Királyság 1937-es büntető-törvénykönyvét, amely a "szexuális inverzió nyilvános formáit" és a közbotrányokozást büntette. 1948-tól azonban ezt a paragrafust bármely "botrányt okozó" homoszexuális cselekedetre alkalmazták, így a gyakorlatban illegálissá vált a homoszexualitás. 1957-ben a "közbotrány-okozás" kitételét el is törölték a törvényből, és ekkortól a törvény az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat minden formáját büntette. Nicolae Ceaușescu 1968-as hatalomra jutása után a homoszexualitást tiltó törvény a társadalmi kontroll fontos eszköze lett.[18]

Szomália[szerkesztés]

Az 1973-as büntető-törvénykönyv 409-es cikke értelmében Szomáliában az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést von maga után. Elhangzottak halálos fenyegetések is homoszexuálisok ellen.[19]

Szovjetunió[szerkesztés]

A Szovjetunió megalakulásakor a Szovjet Kommunista Párt 1917-ben eltörölte a cári rendszer törvényeit, és ennek részeként eltörölte a homoszexualitás büntethetőségét, lehetővé tette a válást és az abortuszt.[20] Ez azonban csak az Oroszországi SZSZSZK és az Ukrán SZSZK területére vonatkozott; más szövetségi köztársaságokban, különösen a muszlimtöbbségű Szovjet Közép-Ázsiában, továbbra is büntették a homoszexualitást. A hivatalos politika is ingadozott: olykor elfogadónak mutatkozott a homoszexualitással szemben, de történtek kísérletek arra is, hogy a mentális betegségek közé sorolják.

Az 1930-as években a szovjet politika konzervatívabb irányba fordult, például ismét betiltották az abortuszt. 1933-ban Sztálin felvette a büntető-törvénykönyvbe a 121-es cikkelyt, amelynek értelmében a férfi homoszexualitást öt évig terjedő börtönnel és kényszermunkával büntették. Ez a törvény a Szovjetunió teljes területére vonatkozott, és egészen 1993-ig maradt hatályban.[21][22]

Az RT szerint évente több száz embert ítéltek el homoszexualitás vádjával. A törvény alapján gyakran hamisan vádolták meg a Belügyi Népbiztosság nemkívánatos tagjait, hogy eltegyék őket az útból.[23]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The Communist movement and gay rights: The hidden history. politicalaffairs.net , 2013. augusztus 6. [2013. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 22.)
  2. Igor Kon. The Sexual Revolution in Russia: From the Age of the Czars to Today. Simon and Schuster, 52–53. o. (1995. augusztus 8.) 
  3. Engels and homosexuality”, International Socialist Review (Hozzáférés ideje: 2016. április 4.) 
  4. Colin Storer. A Short History of the Weimar Republic, illustrated, I. B. Tauris, 156. o. (2013). ISBN 9781780761763. Hozzáférés ideje: 2015. március 22. 
  5. Manfred Herzer. Communists, Social Democrats, and the Homosexual Movement in the Weimar Republic, Gay Men and the Sexual History of the Political Left. Psychology Press, 197. o. (1995). ISBN 9781560247241. Hozzáférés ideje: 2015. március 22. 
  6. Hazard, John N. (1965). „Unity and Diversity in Socialist Law”. Law and Contemporary Problems 30, 270-290. o.  
  7. United Nations High Commissioner for Refugees: Russia: Update to RUS13194 of 16 February 1993 on the treatment of homosexuals. Refworld. (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
  8. Anne Buetikofer: Homosexuality in the Soviet Union and in today's Russia. Savanne.ch, 1999. április 11. (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
  9. Gay rights in Russia: Facts and Myths”, RT, 2013. augusztus 2. (Hozzáférés ideje: 2015. március 9.) 
  10. Searching for Spiritual Unity...can There be Common Ground?: A Basic Internet Guide to Forty World Religions & Spiritual Practices. CrossBooks, 557–558. o. (2012. augusztus 8.). ISBN 9781462712618. Hozzáférés ideje: 2015. április 5. 
  11. Lockwood, Lee. Castro's Cuba, Cuba's Fidel, [1967]. ISBN ISBN 0-8133-1086-5 
  12. Stout, Noelle M.. After Love. Queer Intimacy and Erotic Economies in Post-Soviet Cuba.. Durham and London:Duke University Press [2014] 
  13. #ReformaConstitucional: ¿Qué pasó con el artículo 68?. (Hozzáférés: 2019. február 3.)
  14. Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. 157. o. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  15. szerk.: Bilić, Bojan: LGBT Activism and Europeanisation in the Post-Yugoslav Space. On the Rainbow Way to Europe.. London: Palgrave Macmillan [2016] 
  16. Szulc, Lukas. Transnational Homosexuals in Communist Poland. Cross-border Flows in Gay and Lesbian Magazines. Basingstoke – New York: Palgrave Macmillan [2018] 
  17. (2000) „Who is the 'I' in "I love you"?: The negotiation of gay and lesbian identities in former East Berlin, Germany.”. Anthropology of East Europe Review,.  
  18. Năstase, Mihnea Ion. Gay and Lesbian Rights", Romania since 1989: Politics, Economics, and Society. Lexington Books., 315–316. o. [2004] 
  19. Noor Ali. „Gay Somali refugees face death threats" 
  20. Hazard, John N. (1965). „Unity and Diversity in Socialist Law”. Law and Contemporary Problems 30, 270-290. o.  
  21. United Nations High Commissioner for Refugees: Russia: Update to RUS13194 of 16 February 1993 on the treatment of homosexuals. Refworld. (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
  22. Anne Buetikofer: Homosexuality in the Soviet Union and in today's Russia. Savanne.ch, 1999. április 11. (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
  23. Gay rights in Russia: Facts and Myths”, RT, 2013. augusztus 2. (Hozzáférés ideje: 2015. március 9.)