Szexizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szexizmus olyan előítélet, diszkrimináció, amely az emberek (férfi vagy női) nemén vagy nemi szerepén alapul. A szexizmus szó eredete nem tisztázott, a fogalmat a 20. század második felének feminista mozgalmai kezdték el használni valószínűleg a rasszizmus szó analógiájára[1] (a latin sexus szó[2], illetve annak újlatin és angol származékai férfi vagy női nemet jelentenek). A szexizmus általánosságban az a hiedelem, miszerint az egyik nem értékesebb, felsőbb rendű, mint a másik, ugyanakkor – a fogalom feminista eredetének megfelelően – a gyakorlatban legtöbbször a nőket sújtó előítéletekre, hátrányos megkülönböztetésre szokták vonatkoztatni.

Jellege[szerkesztés]

Feminista elméletek szerint a szexizmus a férfiak hatalmi felsőbbrendűségének igazolása. A gender (társadalmi nem) definíció szerint változó, társadalmilag és kulturálisan létrehozott, emberi kapcsolatokra vonatkozó tulajdonságok összessége. Az olyanok, mint erő, aktivitás, racionalitás, autonómia hagyományosan férfias tulajdonságok, míg az ellentéteik – gyengeség, passzivitás, érzékenység, függőség – hagyományosan nőkre jellemzőek. Ebből egyértelműen látszik, hogy a férfi nemhez sokkal pozitívabb tulajdonságokat társítunk. Az angol liberális gondolkodó, John Stuart Mill szerint a jelenlegi hierarchia az ököljogon alapszik, amelynek igazságosságát sosem kérdőjelezték meg. A természetes dolog pedig egyben helyesnek is tűnik az emberek többsége számára. Mill A nők alárendeltsége című művében hangsúlyozza, hogy a nők alávetettsége a legális rabszolgaság egyetlen példája a modern, nyugati társadalmakban. A férjek engedelmességet, vonzalmat, kegyencséget követelnek feleségüktől – akik gyakran örökös félelemben élnek –, kirekesztik a nőket a kereső foglalkozásokból, mert úgy vélik, születésüktől fogva alkalmatlanok rá. Az emberi tökéletesedés egyik legnagyobb gátja az egyik nemet a másik fölé helyezni.

A nők hátrányos megkülönböztetése egészen az ókori Görögországba nyúlik vissza. A politikai és jogi teoretikusok szemlélettől és kortól függetlenül kétféleképpen ábrázolták a nőt, mint a jog sajátos tárgyát. Egyrészt nem nélküli egyénként, másrészt a férfiakhoz képest alsóbb rendű szociális és jogi helyzetben lévő rétegként.

A későbbi feminizmuselméletek egyik típusa szerint biológiai nem szerint bipoláris világot hirdet, amelyben férfi és nő teljesen más fajhoz tartozik. A két faj tagjai egymást nem érthetik meg, mert a nőt a szülés különleges élménye alapvetően megkülönbözteti a férfitól. Az elkülönült szférák két külön világ kialakulásához vezetnek. A jog jelentős mértékben hímnemű mintákkal, értékekkel van tele. Elég, ha vetünk egy pillantást az Amerikai Egyesült Államok alkotmányára, melyben mindvégig a „he” személyes névmás szerepel, azaz csak a férfiakat ruházza fel jogosultságokkal. A nő tehát nem tartozik bele az „észszerű ember” fogalmába.

Fontos még megemlíteni az angol coverture, azaz jogfedés intézményét (ez az USA-ban is érvényben volt a polgárháborút követő időszakig), amely a francia femme couverte státuszát örökítette át. Eszerint a nők (elsősorban a házas asszonyok) jogát kizárólag férj vagy más férfi rokon gyakorolhatta helyettük, jogilag mintegy lefedve őket. Ebben a tekintetben a nők jogi státusza azonos volt a gyermekekével, a rabszolgákéval és a gyengeelméjűekkel. Emellett nyilvánvaló volt, hogy a férj felesége teste fölött is korlátlan jogokkal bír. A nők nem vehettek részt a közügyekben, egyedülállóként azonban kötelesek voltak adót fizetni. Míg a feleség megölése egyszerű gyilkosságnak számított, az asszony, aki megölte férjét, halálos ítéletet kapott.

A számos diszkriminációellenes intézkedés ellenére a nők még ma is hátrányos helyzetben vannak a döntéshozatalban, a vezetői pozíciókban, a munkaerőpiacon. A legszembetűnőbb a két nem közti bérszakadék, melynek aránya ma is nagyon magas, hiába mondja ki számos rendelkezés az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A munkahelyen ezen kívül a nőknek a szüléssel járó nehézségekkel is szembe kell nézniük- számos nő elveszíti a munkáját szülései szabadsága alatt.

A nők diszkriminációjának egyik, nagyon gyakori típusa a viktimizáció, azaz áldozattá tétel. Ide tartozik a szexuális zaklatás, valamint az ellenséges, megfélemlítő környezet kialakítása akár otthon, akár a munkahelyen.

Nyílt szexizmus[szerkesztés]

A nyílt szexizmus a második hullámos feminizmus idején állt a vizsgálatok, illetve a feminista kritika középpontjában. A nyílt szexizmus olyan kinyilatkozás, amelyben egyetlen szó vagy kifejezés lecserélésével a mondat politikailag korrektté válik. A második hullámos feminizmus nézőpontjából szexizmus az, ami indokolatlanul előtérbe helyezi valakinek a nemét, ezért az irányzat követő sürgették például a nemsemleges foglalkozásnevek használatát, vagy a nemsemleges hivatkozásokat - például angolban a „man” használata helyett a „person” vagy „one” használatát.

Szexizmus lehet például egy sztereotípia (a nők érzelmesek, a férfiakat csak a szex érdekli), de például ugyanannak az állapotnak a nemspecifikusan eltérő megítélése is (a vénlány szó negatív érzelmeket hordoz, az agglegény nem, vagy csak kevésbé).

A harmadik hullámos feminizmus nézőpontjából a nyílt szexizmust kevésbé egyszerű tetten érni: mivel a nyelv rugalmas rendszer, ezért egy-egy szóról is csak kontextusában dönthetjük el, hogy szexista, rasszista, vagy homofób-e. Több nyelvész - például Sara Mills - is felhívja rá a figyelmet, hogy a szavak jelentése időben és térben is változik, és egy korábban politikailag nem korrekt kifejezést ironikusan, humoros formában is használhat valaki.

A nyílt szexizmus második hullámos megközelítését, illetve azt a felvetést, hogy minden szexista szó és kifejezés használatát kerülni kell, a harmadik hullámos feminizmus nézőpontjából több kritika is érte: míg egyes feministák úgy gondolták, hogy pl. amikor orvosokról beszélünk, minden mondatban doktorokként és doktornőkként kell hivatkoznunk rájuk, hogy ne zárjuk ki a női orvosokat, más kritikusok szerint ez éppen a nemek bináris felosztását erősíti meg, és ehelyett azt kell elérnünk, hogy a nem nemspecifikus foglalkozásnevek hallatán ne csak az egyik nem képviselőire gondoljuk, hanem bárkire, aki biológiai vagy társadalmi nemétől függetlenül ezt a foglalkozást űzi.

Mindezek ellenére a harmadik hullámos feminizmus képviselői sem tartják lényegtelennek a nyílt szexizmus problémáját, de, ahogyan például Deborah Cameron is felhívja rá a figyelmet, a nemsemleges foglalkozásnevek csak a probléma kis részét alkotják, és nem lehet rajtuk keresztül a nemek közötti esélyegyenlőséget maradéktalanul megteremteni. A szociolingvisták emlékeztetnek rá, hogy egy szó lecserélésével nem szűnnek meg az ahhoz társított negatív értékek vagy asszociációk, és idővel a politikailag korrekt kifejezés is érzelmileg telítetté válhatnak, így tulajdonképpen a valódi probléma nem szűnik meg, csak átmenetileg rejtve marad.

A szexizmus és a második hullámos feminizmus nézőpontjának legfontosabb kritikája azonban az, hogy nem tesz elég nagy hangsúlyt a kontextusra, és arra, hogy a nyelv olyan rugalmas rendszer, amiben egy szó jelentése tértől, időtől, beszélőközösségtől függően változhat, így nem lehet bizonyos kifejezéseket megváltoztathatatlanul és kategorikusan szexistának, másokat pedig politikailag korrektnek minősíteni. Ez a nézőpont fontos szerepet játszik abban, hogy a posztmodern fordulat után a feminizmus harmadik hullámának képviselői az indirekt szexizmus vizsgálatára helyezik a nagyobb hangsúlyt.

Indirekt szexizmus[szerkesztés]

A feminizmus harmadik hullámának képviselői a posztmodern fordulat után a beszélőközösségek, gyakorlati közösségek felé fordították a figyelmüket. A posztmodern fordulat utáni szociolingvisztikában egyértelművé vált, hogy a diskurzus csakis kontextusában, az adott közösség normáinak ismeretében értelmezhető. Ennek megfelelően szexista szavakról vagy kifejezésekről sem beszélhetünk egyértelműen, legfeljebb olyan szavakról és kifejezésekről, amelyek bizonyos közösségekben szexisták.

Ugyanakkor a mélyebben gyökerező okok miatt bizonyos nyilatkozatok úgy is lehetnek szexisták, hogy a felszínen az adott közösség normái szerint is politikailag korrektek maradnak.

Deborah Cameron gyakran idézett példájában egy idős házaspár minden este együtt ül le vacsorázni az asztalhoz, majd a férj megkérdezi: „Van ketchup, Vera?” Feminista lányukat ez zavarja, mert bár magában a kérdésben nincs politikailag nem korrekt szó vagy kifejezés, arra a sztereotípiára vezet vissza, hogy a nő dolga, hogy az asztalon legyen az étel, így a ketchupért is a feleségnek kell felállnia, és az asztalhoz hoznia azt a férjének. Ugyanakkor Cameron felhívja rá a figyelmet, hogy ez az állítás csak akkor lehet szexista, ha a beszélőközösség tagjai számára ismert az „a nő kiszolgálja a férfit” sztereotípia. A kérdésben nincs olyan szó vagy kifejezés, amelynek a lecserélésével az állítás már nem lesz szexista, ennek feloldása csakis a mögöttes sztereotípia megszüntetésével lehetséges.

Az indirekt, vagy rejtett szexizmusra szintén jellemző, hogy a megnyilatkozó gyakran jó szándékú, és nincs tudatában annak, hogy a megnyilatkozása szexista. Jane Sunderland megfogalmazása szerint azonban minden szexista, ami olyan kategóriákkal vagy értékekkel azonosít bennünket, amely kategóriákkal vagy értékekkel mi magunk nem azonosulunk. Ebben a megközelítésben szexista lehet az is, ha valaki azt mondja, hogy a nők legszebb feladata az anyaság - hiszen nem biztos, hogy minden nő anya akar lenni - de az is, ha valaki szerint a valódi férfiak megvédik a nőket - egyrészt, mert a férfi szerepet egy védelmező szereppel azonosítja, amely csoportba nem biztos, hogy minden férfi tartozni akar, másrészt, mert azt implikálja, hogy a nők védelemre szorulnak.

Több szerző - a haza szakirodalomban például Huszár Ágnes - is felhívja a figyelmet arra, hogy a bók vagy dicséret is lehet szexista, mert egy olyan - akár pozitív - értékkel azonosíthatja a nőket vagy férfiakat, amelyekkel az egyén nem feltétlenül azonosul, vagy nem azt tartja elsődleges fontosságúnak.

Szexizmus a médiában[szerkesztés]

Egyes tudósok úgy vélik, hogy a demográfiai csoportok médiaszerepei egyaránt képesek fenntartani és megzavarni a csoportok felé irányuló attitűdöket és viselkedéseket. Susan Douglas szerint az 1990-es évek eleje óta a média nagy része túlreprezentálja a nőket, és így azt a hatást kelltik, hogy a nők mindent elérnek szakmai szinten, szexuális egyenlőség létezik köztük és férfi társaik között, továbbá azt, hogy olyan magas anyagi körülmények között élnek, amelyet valójában csak a legmagasabb pozíókban dolgozók érnek el. Ezek a képek károsak lehetnek, különösen azok számára, akik faji és etnikai kisebbségekhez tartoznak. Erre példa egy afro-amerikai nőkkel végzett kutatás, amely azt találta, hogy az ő médiareprezentációjuk gyakran alátámasztja a csoport elleni sztereotípiákat, mivel túlzottan szexuálisnak mutatják be őket, illetve inkább a vékonyabb és világosabb bőrű nőket alkalmazzák. Ezek a tények alátámasztják a nők tárgyként kezelését.

Szexizmus a reklámokban[szerkesztés]

Régebben a reklámok a nőket és a férfiakat egyaránt túlzottan sztereotipikus szerepekben ábrázolták (például: a nők háziasszonyok, a férfiak pedig családfenntartók), viszont manapság egyre több szerepet tulajdonítanak mindkét nemnek a különféle hírdetésekben. Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy eltávolodnak ezektól a tradícionális elképzeléstől. Azonban a mai reklámiparban is észlelhetőek a sztereotípiák mindkét nemre vonatkozóan, viszont ezek sokkal gyengédebb formában jelennek meg. Ebbe beletartozik az ő szexuális objektummá tételük. Számos országban ma már törvények is tiltják a reklámokban megjelenő szexuális tárgyiasítás megjelenését, mint például Dániában és Norvégiában. 

Nemi alapú gyilkosság[szerkesztés]

A „gendercide” angol eredetű kifejezés, amely olyan erőszakos cselekményre utal, ami kizárólagosan az áldozat neme ellen irányul. A „homicide”, azaz emberölés fogalmától a tett oka különbözteti meg, hiszen a nemi alapú gyilkosságok célja, hogy büntessék, kontrollálják és hibáztassák az áldozatot érzései, tettei és viselkedése miatt, melyeket a neméből eredeztetnek. Gyakrabban használt formája a „femicide”, azaz nőgyilkosság, mely Diana E.H. Russell írónő definíciója szerint „a nők megölése férfiak által azért, mert nők”. A definíció a nőkre életkortól függetlenül vonatkozik, és az erőszak mögött álló okként a nőgyűlöletet, a felsőbbrendűség érzését, szexuális élvezetet, illetve a nő birtoklását jelöli meg. Továbbá a definíció szerint a femicide nem merül ki gyilkosságban, hanem tartalmazza a szóbeli és fizikai bántalmazás széles skáláját (mint például a nemi erőszak, kínzás, szexuális zaklatás, csonkítás, érzelmi zsarolás, kényszerített anyaság) is, amennyiben az az áldozat halálával végződik. Világszerte a mai napig számos példája van ezeknek a bűncselekményeknek.[3][4][5]

Források[szerkesztés]

  1. sexism | sociology | Britannica.com
  2. Charlton T. Lewis, Charles Short, A Latin Dictionary
  3. Russell, Diana. "Femicide." Crimes Against Women: Proceedings of the International Tribunal . Ed. Diana Russell and Nicole Van de Ven. Berkeley, California: Russell Publications, 1990. 104-108. Web. 18 Mar. 2013. 
  4. Russell, Diana E.H. "The Origin and the Importance of the Term Femicide" http://www.dianarussell.com/origin_of_femicide.html Dec 2011. Accessed Mar 2013.
  5. Josie Kaye, Femicide, Online Encyclopedia of Mass Violence, [online], published on 3 November 2007, accessed 18 March 2013, URL : http://www.massviolence.org/Femicide, ISSN 1961-9898.
  • John Stuart Mill: The subjection of women
  • Bollobás Enikő: A „rassz”, a társadalmi nem és a kirekesztés kategóriái: Az amerikai individualizmus másik története
  • Pető Andrea szerk.: Női esélyegyenlőség Európában – Nőtudományi tanulmányok és munkaerő-piac kapcsolata Magyarországon. Budapest, 2003.
  • Cameron, Deborah 1998 “Is there any ketchup, Vera?”: gender, power and pragmatics’, Discourse and Society, 9/4, 435–55.
  • Mills, Sara 2008. Language and sexuality. Cambridge University Press
  • Sunderland, Jane 2006. Language and Gender: An Advanced Resource Book. London, Routledge.
  • Vetterling-Braggin, Mary ed. 1981. Sexist Language, New York, Littlefield Adams.
  • Huszár Ágnes: "Mit keres egy ilyen aranyos hölgy a politikában, avagy miért ne lépjünk bele a pozitív előítélet csapdájába?" In Barát Erzsébet és Sándor Klára szerk. A nő és a női(es)ség sztereotípiái, 109-114., Szeged, SZTE Könyvtártudományi Tanszék: 2009.
  • Cole, E., & Henderson Daniel, J. (Eds.). (2005). Featuring females: Feminist analyses of media. Washington, DC: American Psychological Association. doi:10.1037/11213-000
  • Halliwell, E.; Malson, H.; Tischner, I. (2011). "Are contemporary media images which seem to display women as sexually empowering actually harmful to women?". Psychology of Women Quarterly35: 34–45. doi:10.1177/0361684310385217
  • Entman, R., & Rojecki, A. (2000). The Black image in the White mind: Media and race in America. Chicago, Illinois: University of Chicago Press.
  • Douglas, J., Susan (2010). The Rise of Enlightened Sexism New York, NY: St. Martins Press.
  • Watson, L. B.; Robinson, D.; Dispenza, F.; Nazari, N. (2012). "African American women's sexual objectification experiences: A qualitative study". Psychology of Women Quarterly36(4): 227–239. doi:10.1177/0361684312454724
  • Zimmerman, Amanda; Dahlberg, John (2008). "The sexual objectification of women in advertising: A contemporary cultural perspective". Journal of Advertising Research48 (1): 71–79. doi:10.2501/s0021849908080094
  • Holmes, Stephanie (25 April 2008). "Scandinavian split on sexist ads". BBC News. Retrieved 26 September 2017.
  • Russell, Diana E.H. "The Origin and the Importance of the Term Femicide" http://www.dianarussell.com/origin_of_femicide.html Dec 2011. Accessed Mar 2013.