Szexizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szexizmus kifejezés az angol sex, azaz nem szóból származik, jelentése nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés. A gender (társadalmi nem) definíció szerint változó, társadalmilag és kulturálisan létrehozott, emberi kapcsolatokra vonatkozó tulajdonságok összessége. Az olyanok, mint erő, aktivitás, racionalitás, autonómia hagyományosan férfias tulajdonságok, míg az ellentéteik – gyengeség, passzivitás, érzékenység, függőség – hagyományosan nőkre jellemzőek. Ebből egyértelműen látszik, hogy a férfi nemhez sokkal pozitívabb tulajdonságokat társítunk. Az angol liberális gondolkodó, John Stuart Mill szerint a jelenlegi hierarchia az ököljogon alapszik, amelynek igazságosságát sosem kérdőjelezték meg. A természetes dolog pedig egyben helyesnek is tűnik az emberek többsége számára. Mill A nők alárendeltsége című művében hangsúlyozza, hogy a nők alávetettsége a legális rabszolgaság egyetlen példája a modern, nyugati társadalmakban. A férjek engedelmességet, vonzalmat, kegyencséget követelnek feleségüktől – akik gyakran örökös félelemben élnek –, kirekesztik a nőket a kereső foglalkozásokból, mert úgy vélik, születésüktől fogva alkalmatlanok rá. Az emberi tökéletesedés egyik legnagyobb gátja az egyik nemet a másik fölé helyezni.

A nők hátrányos megkülönböztetése egészen az ókori Görögországba nyúlik vissza. A politikai és jogi teoretikusok szemlélettől és kortól függetlenül kétféleképpen ábrázolták a nőt, mint a jog sajátos tárgyát. Egyrészt nem nélküli egyénként, másrészt a férfiakhoz képest alsóbb rendű szociális és jogi helyzetben lévő rétegként.

A későbbi feminizmuselméletek egyik típusa szerint biológiai nem szerint bipoláris világot hirdet, amelyben férfi és nő teljesen más fajhoz tartozik. A két faj tagjai egymást nem érthetik meg, mert a nőt a szülés különleges élménye alapvetően megkülönbözteti a férfitól. Az elkülönült szférák két külön világ kialakulásához vezetnek. A jog jelentős mértékben hímnemű mintákkal, értékekkel van tele. Elég, ha vetünk egy pillantást az Amerikai Egyesült Államok alkotmányára, melyben mindvégig a „he” személyes névmás szerepel, azaz csak a férfiakat ruházza fel jogosultságokkal. A nő tehát nem tartozik bele az „ésszerű ember” fogalmába.

Fontos még megemlíteni az angol coverture, azaz jogfedés intézményét (ez az USA-ban is érvényben volt a polgárháborút követő időszakig), amely a francia femme couverte státuszát örökítette át. Eszerint a nők (elsősorban a házas asszonyok) jogát kizárólag férj vagy más férfi rokon gyakorolhatta helyettük, jogilag mintegy lefedve őket. Ebben a tekintetben a nők jogi státusza azonos volt a gyermekekével, a rabszolgákéval és a gyengeelméjűekkel. Emellett nyilvánvaló volt, hogy a férj felesége teste fölött is korlátlan jogokkal bír. A nők nem vehettek részt a közügyekben, egyedülállóként azonban kötelesek voltak adót fizetni. Míg a feleség megölése egyszerű gyilkosságnak számított, az asszony, aki megölte férjét, halálos ítéletet kapott.

A számos diszkriminációellenes intézkedés ellenére a nők még ma is hátrányos helyzetben vannak a döntéshozatalban, a vezetői pozíciókban, a munkaerőpiacon. A legszembetűnőbb a két nem közti bérszakadék, melynek aránya ma is nagyon magas, hiába mondja ki számos rendelkezés az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A munkahelyen ezen kívül a nőknek a szüléssel járó nehézségekkel is szembe kell nézniük- számos nő elveszíti a munkáját szülései szabadsága alatt.

A nők diszkriminációjának egyik, nagyon gyakori típusa a viktimizáció, azaz áldozattá tétel. Ide tartozik a szexuális zaklatás, valamint az ellenséges, megfélemlítő környezet kialakítása akár otthon, akár a munkahelyen.

Nyílt szexizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyílt szexizmus a második hullámos feminizmus idején állt a vizsgálatok, illetve a feminista kritika középpontjában. A nyílt szexizmus olyan kinyilatkozás, amelyben egyetlen szó vagy kifejezés lecserélésével a mondat politikailag korrektté válik. A második hullámos feminizmus nézőpontjából szexizmus az, ami indokolatlanul előtérbe helyezi valakinek a nemét, ezért az irányzat követő sürgették például a nemsemleges foglalkozásnevek használatát, vagy a nemsemleges hivatkozásokat - például angolban a „man” használata helyett a „person” vagy „one” használatát.

Szexizmus lehet például egy sztereotípia (a nők érzelmesek, a férfiakat csak a szex érdekli), de például ugyanannak az állapotnak a nemspecifikusan eltérő megítélése is (a vénlány szó negatív érzelmeket hordoz, az agglegény nem, vagy csak kevésbé).

A harmadik hullámos feminizmus nézőpontjából a nyílt szexizmust kevésbé egyszerű tetten érni: mivel a nyelv rugalmas rendszer, ezért egy-egy szóról is csak kontextusában dönthetjük el, hogy szexista, rasszista, vagy homofób-e. Több nyelvész - például Sara Mills - is felhívja rá a figyelmet, hogy a szavak jelentése időben és térben is változik, és egy korábban politikailag nem korrekt kifejezést ironikusan, humoros formában is használhat valaki.

A nyílt szexizmus második hullámos megközelítését, illetve azt a felvetést, hogy minden szexista szó és kifejezés használatát kerülni kell, a harmadik hullámos feminizmus nézőpontjából több kritika is érte: míg egyes feministák úgy gondolták, hogy pl. amikor orvosokról beszélünk, minden mondatban doktorokként és doktornőkként kell hivatkoznunk rájuk, hogy ne zárjuk ki a női orvosokat, más kritikusok szerint ez éppen a nemek bináris felosztását erősíti meg, és ehelyett azt kell elérnünk, hogy a nem nemspecifikus foglalkozásnevek hallatán ne csak az egyik nem képviselőire gondoljuk, hanem bárkire, aki biológiai vagy társadalmi nemétől függetlenül ezt a foglalkozást űzi.

Mindezek ellenére a harmadik hullámos feminizmus képviselői sem tartják lényegtelennek a nyílt szexizmus problémáját, de, ahogyan például Deborah Cameron is felhívja rá a figyelmet, a nemsemleges foglalkozásnevek csak a probléma kis részét alkotják, és nem lehet rajtuk keresztül a nemek közötti esélyegyenlőséget maradéktalanul megteremteni. A szociolingvisták emlékeztetnek rá, hogy egy szó lecserélésével nem szűnnek meg az ahhoz társított negatív értékek vagy asszociációk, és idővel a politikailag korrekt kifejezés is érzelmileg telítetté válhatnak, így tulajdonképpen a valódi probléma nem szűnik meg, csak átmenetileg rejtve marad.

A szexizmus és a második hullámos feminizmus nézőpontjának legfontosabb kritikája azonban az, hogy nem tesz elég nagy hangsúlyt a kontextusra, és arra, hogy a nyelv olyan rugalmas rendszer, amiben egy szó jelentése tértől, időtől, beszélőközösségtől függően változhat, így nem lehet bizonyos kifejezéseket megváltoztathatatlanul és kategorikusan szexistának, másokat pedig politikailag korrektnek minősíteni. Ez a nézőpont fontos szerepet játszik abban, hogy a posztmodern fordulat után a feminizmus harmadik hullámának képviselői az indirekt szexizmus vizsgálatára helyezik a nagyobb hangsúlyt.

Indirekt szexizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feminizmus harmadik hullámának képviselői a posztmodern fordulat után a beszélőközösségek, gyakorlati közösségek felé fordították a figyelmüket. A posztmodern fordulat utáni szociolingvisztikában egyértelművé vált, hogy a diskurzus csakis kontextusában, az adott közösség normáinak ismeretében értelmezhető. Ennek megfelelően szexista szavakról vagy kifejezésekről sem beszélhetünk egyértelműen, legfeljebb olyan szavakról és kifejezésekről, amelyek bizonyos közösségekben szexisták.

Ugyanakkor a mélyebben gyökerező okok miatt bizonyos nyilatkozatok úgy is lehetnek szexisták, hogy a felszínen az adott közösség normái szerint is politikailag korrektek maradnak.

Deborah Cameron gyakran idézett példájában egy idős házaspár minden este együtt ül le vacsorázni az asztalhoz, majd a férj megkérdezi: „Van ketchup, Vera?” Feminista lányukat ez zavarja, mert bár magában a kérdésben nincs politikailag nem korrekt szó vagy kifejezés, arra a sztereotípiára vezet vissza, hogy a nő dolga, hogy az asztalon legyen az étel, így a ketchupért is a feleségnek kell felállnia, és az asztalhoz hoznia azt a férjének. Ugyanakkor Cameron felhívja rá a figyelmet, hogy ez az állítás csak akkor lehet szexista, ha a beszélőközösség tagjai számára ismert az „a nő kiszolgálja a férfit” sztereotípia. A kérdésben nincs olyan szó vagy kifejezés, amelynek a lecserélésével az állítás már nem lesz szexista, ennek feloldása csakis a mögöttes sztereotípia megszüntetésével lehetséges.

Az indirekt, vagy rejtett szexizmusra szintén jellemző, hogy a megnyilatkozó gyakran jó szándékú, és nincs tudatában annak, hogy a megnyilatkozása szexista. Jane Sunderland megfogalmazása szerint azonban minden szexista, ami olyan kategóriákkal vagy értékekkel azonosít bennünket, amely kategóriákkal vagy értékekkel mi magunk nem azonosulunk. Ebben a megközelítésben szexista lehet az is, ha valaki azt mondja, hogy a nők legszebb feladata az anyaság - hiszen nem biztos, hogy minden nő anya akar lenni - de az is, ha valaki szerint a valódi férfiak megvédik a nőket - egyrészt, mert a férfi szerepet egy védelmező szereppel azonosítja, amely csoportba nem biztos, hogy minden férfi tartozni akar, másrészt, mert azt implikálja, hogy a nők védelemre szorulnak.

Több szerző - a haza szakirodalomban például Huszár Ágnes - is felhívja a figyelmet arra, hogy a bók vagy dicséret is lehet szexista, mert egy olyan - akár pozitív - értékkel azonosíthatja a nőket vagy férfiakat, amelyekkel az egyén nem feltétlenül azonosul, vagy nem azt tartja elsődleges fontosságúnak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • John Stuart Mill: The subjection of women
  • Bollobás Enikő: A „rassz”, a társadalmi nem és a kirekesztés kategóriái: Az amerikai individualizmus másik története
  • Pető Andrea szerk.: Női esélyegyenlőség Európában – Nőtudományi tanulmányok és munkaerő-piac kapcsolata Magyarországon. Budapest, 2003.
  • Cameron, Deborah 1998 “Is there any ketchup, Vera?”: gender, power and pragmatics’, Discourse and Society, 9/4, 435–55.
  • Mills, Sara 2008. Language and sexuality. Cambridge University Press
  • Sunderland, Jane 2006. Language and Gender: An Advanced Resource Book. London, Routledge.
  • Vetterling-Braggin, Mary ed. 1981. Sexist Language, New York, Littlefield Adams.
  • Huszár Ágnes: "Mit keres egy ilyen aranyos hölgy a politikában, avagy miért ne lépjünk bele a pozitív előítélet csapdájába?" In Barát Erzsébet és Sándor Klára szerk. A nő és a női(es)ség sztereotípiái, 109-114., Szeged, SZTE Könyvtártudományi Tanszék: 2009.