2013–2014-es Európa-liga (selejtezők)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A 2013–2014-es Európa-liga selejtezőit négy fordulóban bonyolították le 2013. július 2. és augusztus 29. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be a 2013–2014-es Európa-liga csoportkörébe.

A mérkőzések oda-visszavágós rendszerben zajlottak. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapat jutott tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbításra került sor a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2×15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.

Fordulók és időpontok[szerkesztés]

Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
1. forduló 2013. június 24. 2013. július 4. 2013. július 11.
2. forduló 2013. július 18. 2013. július 25.
3. forduló 2013. július 19. 2013. augusztus 1. 2013. augusztus 8.
Rájátszás 2013. augusztus 9. 2013. augusztus 22. 2013. augusztus 29.

1. selejtezőkör[szerkesztés]

Ebben a körben 76 csapat vett részt. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak.

1. csoport 2. csoport 3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Lettország FK Ventspils
Írország St. Patrick’s Athletic
Izland KR
Finnország Inter Turku
Svédország Gefle

Észak-Írország Glentoran
Litvánia Žalgiris Vilnius
Észtország Narva Trans
Feröer Víkingur
Wales Airbus UK Broughton

Magyarország Videoton
Azerbajdzsán Qarabağ
Luxemburg F91 Dudelange
Liechtenstein FC Vaduz
Észtország Flora

Észak-Macedónia Metalurg Szkopje
Moldova Milsami Orhei
Grúzia Csihura Szacshere
Montenegró Mladost Podgorica
Albánia Kukësi

Bulgária Levszki Szofija
Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Moldova Dacia Chișinău
Örményország Pjunik
Azerbajdzsán Xəzər Lənkəran

Észak-Macedónia Teteksz
Kazahsztán Jertisz Pavlodar
Málta Sliema Wanderers
Albánia Teuta Durrës
San Marino Libertas

Szerbia Vojvodina
Románia Astra Giurgiu
Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar
Montenegró Rudar Pljevlja
Bulgária Botev Plovdiv

Szlovénia NK Domžale
Örményország Mika
Málta Hibernians
Kazahsztán Asztana FK
Andorra UE Santa Coloma

5. csoport 6. csoport 7. csoport  

Norvégia Tromsø IL
Svédország Malmö FF
Észak-Írország Linfield
Lettország Liepājas Metalurgs
Azerbajdzsán İnter Bakı
Izland Breiðablik

Szlovénia NK Celje
Andorra FC Santa Coloma
Finnország IFK Mariehamn
Írország Drogheda United
Feröer ÍF Fuglafjørður
Wales Prestatyn Town

Norvégia Rosenborg
Fehéroroszország Dinama Minszk
Finnország TPS
Észtország Levadia Tallinn
Lettország Skonto
Feröer HB

Luxemburg Jeunesse Esch
Észak-Írország Crusaders
Izland ÍBV
Moldova Sheriff Tiraspol
Litvánia Kruoja Pakruojis
Wales Bala Town

Szlovákia MŠK Žilina
Kazahsztán Aktöbe FK
Magyarország Budapest Honvéd
Málta Valletta FC
Luxemburg Differdange 03
Litvánia Sūduva Marijampolė

Grúzia Torpedo Kutaiszi
Montenegró Čelik Nikšić
Örményország Gandzaszar
Albánia Laçi
Észak-Macedónia FK Turnovo
San Marino La Fiorita

1. selejtezőkör, párosítások[szerkesztés]

A párosításokat 2013. június 24-én sorsolták. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Víkingur Feröer 2–1 Finnország Inter Turku 1–1 1–0
Žalgiris Vilnius Litvánia 4–3 Írország St. Patrick’s Athletic 2–2 2–1
Airbus UK Broughton Wales 1–1 (i.g.) Lettország FK Ventspils 1–1 0–0
Narva Trans Észtország 1–8 Svédország Gefle 0–3 1–5
KR Izland 3–0 Észak-Írország Glentoran 0–0 3–0
Csihura Szacshere Grúzia 1–1 (i.g.) Liechtenstein FC Vaduz 0–0 1–1
Milsami Orhei Moldova 1–0 Luxemburg F91 Dudelange 1–0 0–0
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 0–2 Azerbajdzsán Qarabağ 0–1 0–1
Videoton Magyarország 2–2 (i.g.)[s1 1] Montenegró Mladost Podgorica 2–1 0–1
Flora Észtország 1–1 (i.g.) Albánia Kukësi 1–1 0–0
Teteksz Észak-Macedónia 1–2 Örményország Pjunik 1–1 0–1
Teuta Durrës Albánia 3–3 (i.g.) Moldova Dacia Chișinău 3–1 0–2
FK Sarajevo Bosznia-Hercegovina 3–1[s1 1] San Marino Libertas 1–0 2–1
Sliema Wanderers Málta 1–2 Azerbajdzsán Xəzər Lənkəran 1–1 0–1
Levszki Szofija Bulgária 0–2 Kazahsztán Jertisz Pavlodar 0–0 0–2
Hibernians Málta 3–7 Szerbia Vojvodina 1–4 2–3
Asztana FK Kazahsztán 0–6 Bulgária CSZKA Szofija 0–1 0–5
UE Santa Coloma Andorra 1–4 Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar 1–3 0–1
NK Domžale Szlovénia 0–3 Románia Astra Giurgiu 0–1 0–2
Rudar Pljevlja Montenegró 2–1 Örményország Mika 1–0 1–1
Breiðablik Izland 4–0[s1 1] Andorra FC Santa Coloma 4–0 0–0
Drogheda United Írország 0–2 Svédország Malmö FF 0–0 0–2
İnter Bakı Azerbajdzsán 3–1[s1 1] Finnország IFK Mariehamn 1–1 2–0
ÍF Fuglafjørður Feröer 0–5 Észak-Írország Linfield 0–2 0–3
Prestatyn Town Wales 3–3
(t. 4–3)
Lettország Liepājas Metalurgs 1–2 2–1 (h.u.)
Tromsø IL Norvégia 3–2[s1 1] Szlovénia NK Celje 1–2 2–0
Sheriff Tiraspol Moldova 1–1
(t. 2–4)
Lettország Skonto 0–1 1–0 (h.u.)
Crusaders Észak-Írország 3–9 Norvégia Rosenborg 1–2 2–7
ÍBV Izland 2–1 Feröer HB 1–1 1–0
Jeunesse Esch Luxemburg 3–2 Finnország TPS 2–0 1–2
Bala Town Wales 2–3 Észtország Levadia Tallinn 1–0 1–3
Kruoja Pakruojis Litvánia 0–8 Fehéroroszország Dinama Minszk 0–3 0–5
La Fiorita San Marino 0–4 Málta Valletta FC 0–3 0–1
Laçi Albánia 1–3 Luxemburg Differdange 03 0–1 1–2
Gandzaszar Örményország 2–4 Kazahsztán Aktöbe FK 1–2 1–2
Čelik Nikšić Montenegró 1–13 Magyarország Budapest Honvéd 1–4 0–9
Torpedo Kutaiszi Grúzia 3–6 Szlovákia MŠK Žilina 0–3 3–3
Sūduva Marijampolė Litvánia 4–4[s1 1]
(t. 4–5)
Észak-Macedónia FK Turnovo 2–2 2–2 (h.u.)
  1. a b c d e f A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

1. selejtezőkör, 1. mérkőzések[szerkesztés]

2013. július 2.
17:45
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 0–1 Azerbajdzsán Qarabağ
(0–0)
Jegyzőkönyv
Reynaldo Gól : 64' 64'



2013. július 2.
18:00
Narva Trans Észtország 0–3 Svédország Gefle
(0–1)
Jegyzőkönyv
Dubõkin Gól : 43' 43' (öngól)
Dahlberg Gól : 57' 57'
Lantto Gól : 90+3' 90+3'


2013. július 2.
20:00
Bala Town Wales 1–0 Észtország Levadia Tallinn
Sheridan Gól : 4' 4' (1–0)
Jegyzőkönyv




2013. július 4.
16:00
Asztana FK Kazahsztán 0–1 Bulgária Botev Plovdiv
(0–1)
Jegyzőkönyv
Jirsák Gól : 44' 44'


2013. július 4.
17:00
Gandzaszar Örményország 1–2 Kazahsztán Aktöbe FK
Dashyan Gól : 90' 90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Davydov Gól : 61' 61'
Tagybergen Gól : 78' 78'


2013. július 4.
17:00
Milsami Orhei Moldova 1–0 Luxemburg F91 Dudelange
Andronic Gól : 35' 35' (1–0)
Jegyzőkönyv
CSR Orhei, Orhei
Játékvezető: Tore Hansen (norvég)



2013. július 4.
17:30
Čelik Nikšić Montenegró 1–4 Magyarország Budapest Honvéd
Radović Gól : 16' 16' (1–2)
Jegyzőkönyv
Délczeg Gól : 38' 38'
Holender Gól : 41' 41' Gól : 62' 62'
Diaby Gól : 53' 53'


2013. július 4.
17:45
Teteksz Észak-Macedónia 1–1 Örményország Pjunik
Iseni Gól : 90' 90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ayvazyan Gól : 81' 81'



2013. július 4.
18:00
İnter Bakı Azerbajdzsán 1–1 Finnország IFK Mariehamn
Mammadov Gól : 7' 7' (1–0)
Jegyzőkönyv
Adlam Gól : 72' 72'




2013. július 4.
18:30
Flora Észtország 1–1 Albánia Kukësi
Post Gól : 11' 11' (1–0)
Jegyzőkönyv
Progni Gól : 79' 79'



2013. július 4.
19:00
Tromsø IL Norvégia 1–2 Szlovénia NK Celje
Koppinen Gól : 30' 30' (1–0)
Jegyzőkönyv
Žurej Gól : 75' 75'
Gobec Gól : 84' 84' (11-esből)
Alfheim Stadion, Tromsø
Nézőszám: 4135
Játékvezető: Felix Zwayer (német)


2013. július 4.
19:00
Sheriff Tiraspol Moldova 0–1 Lettország Skonto
(0–0)
Jegyzőkönyv
Mingazow Gól : 51' 51'


2013. július 4.
19:00
Laçi Albánia 0–1 Luxemburg Differdange 03
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lebresne Gól : 84' 84'


2013. július 4.
19:00
Torpedo Kutaiszi Grúzia 0–3 Szlovákia MŠK Žilina
(0–0)
Jegyzőkönyv
Majtán Gól : 58' 58' Gól : 84' 84'
Pich Gól : 77' 77'


2013. július 4.
20:00
Víkingur Feröer 1–1 Finnország Inter Turku
Justinussen Gól : 75' 75' (0–1)
Jegyzőkönyv
Nikkari Gól : 20' 20'


2013. július 4.
20:00
Teuta Durrës Albánia 3–1 Moldova Dacia Chișinău
Xhafa Gól : 29' 29'
Dosti Gól : 68' 68'
Mançaku Gól : 73' 73'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Pavlov Gól : 38' 38'



2013. július 4.
20:00
Prestatyn Town Wales 1–2 Lettország Liepājas Metalurgs
Parkinson Gól : 45' 45' (1–1)
Jegyzőkönyv
Kalns Gól : 16' 16'
Šadčins Gól : 62' 62'



2013. július 4.
20:30
Airbus UK Broughton Wales 1–1 Lettország FK Ventspils
Budrys Gól : 80' 80' (0–0)
Jegyzőkönyv
Paulius Gól : 48' 48'



2013. július 4.
20:30
Rudar Pljevlja Montenegró 1–0 Örményország Mika
Damjanović Gól : 16' 16' (1–0)
Jegyzőkönyv



2013. július 4.
20:45
Crusaders Észak-Írország 1–2 Norvégia Rosenborg
Owens Gól : 22' 22' (1–1)
Jegyzőkönyv
Chibuike Gól : 45+1' 45+1'
Svensson Gól : 77' 77'
Seaview, Belfast
Játékvezető: Hugo Miguel (portugál)



2013. július 4.
20:45
NK Domžale Szlovénia 0–1 Románia Astra Giurgiu
(0–0)
Jegyzőkönyv
Budescu Gól : 84' 84'


2013. július 4.
21:00
La Fiorita San Marino 0–3 Málta Valletta FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Denni Gól : 30' 30' (11-esből) Gól : 50' 50'
Zammit Gól : 90+3' 90+3'


2013. július 4.
21:15
KR Izland 0–0 Észak-Írország Glentoran
Jegyzőkönyv



2013. július 4.
21:30
ÍBV Izland 1–1 Feröer HB
Guðmundsson Gól : 16' 16' (1–0)
Jegyzőkönyv
Davidsen Gól : 66' 66'

1. selejtezőkör, 2. mérkőzések[szerkesztés]

2013. július 9.
15:30
Mika Örményország 1–1 Montenegró Rudar Pljevlja
Ghazaryan Gól : 45+1' 45+1' (1–0)
Jegyzőkönyv
Stojanović Gól : 85' 85'


2013. július 9.
18:00
TPS Finnország 2–1 Luxemburg Jeunesse Esch
Vitali Gól : 38' 38' (öngól)
Riski Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Chu Gól : 80' 80'



2013. július 10.
20:45
Linfield Észak-Írország 3–0 Feröer ÍF Fuglafjørður
Gault Gól : 40' 40'
Mulgrew Gól : 55' 55'
Lowry Gól : 60' 60'
(1–0)
Jegyzőkönyv




2013. július 11.
17:00
Gefle Svédország 5–1 Észtország Narva Trans
Hansson Gól : 17' 17'
Oremo Gól : 47' 47' Gól : 90+1' 90+1'
Dahlberg Gól : 50' 50'
Törnros Gól : 71' 71'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Lvov Gól : 82' 82'


2013. július 11.
17:00
Pjunik Örményország 1–0 Észak-Macedónia Teteksz
Ayvazyan Gól : 90+3' 90+3' (0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
17:00
Xəzər Lənkəran Azerbajdzsán 1–0 Málta Sliema Wanderers
Amirguliyev Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv




2013. július 11.
17:30
MŠK Žilina Szlovákia 3–3 Grúzia Torpedo Kutaiszi
Majtán Gól : 17' 17'
Pich Gól : 23' 23' Gól : 62' 62'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Kapanadze Gól : 29' 29' Gól : 61' 61'
Mzevashvili Gól : 79' 79'



2013. július 11.
18:00
Inter Turku Finnország 0–1 Feröer Víkingur
(0–0)
Jegyzőkönyv
H. Jacobsen Gól : 78' 78' (11-esből)



2013. július 11.
18:00
Qarabağ Azerbajdzsán 1–0 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje
George Gól : 85' 85' (0–0)
Jegyzőkönyv




2013. július 11.
18:00
Levadia Tallinn Észtország 3–1 Wales Bala Town
Hunt Gól : 6' 6' Gól : 21' 21' Gól : 50' 50' (2–0)
Jegyzőkönyv
R. Jones Gól : 89' 89'


2013. július 11.
18:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 5–0 Litvánia Kruoja Pakruojis
Bykov Gól : 5' 5'
Figueredo Gól : 14' 14'
Szicsov Gól : 16' 16' Gól : 17' 17'
Khvashchynski Gól : 70' 70'
(4–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
18:00
Aktöbe FK Kazahsztán 2–1 Örményország Gandzaszar
Kapadze Gól : 2' 2' Gól : 54' 54' (1–1)
Jegyzőkönyv
Beglaryan Gól : 35' 35'


2013. július 11.
18:00
Valletta FC Málta 1–0 San Marino La Fiorita
Zammit Gól : 90' 90' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
18:30
Zrinjski Mostar Bosznia-Hercegovina 1–0 Andorra UE Santa Coloma
Đurić Gól : 76' 76' (0–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Kevin Azzopardi (máltai)


2013. július 11.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 1–1 Grúzia Csihura Szacshere
Sutter Gól : 29' 29' (1–1)
Jegyzőkönyv
Jigauri Gól : 2' 2'


2013. július 11.
19:00
Malmö FF Svédország 2–0 Írország Drogheda United
Forsberg Gól : 45' 45'
Kroon Gól : 90+4' 90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv



2013. július 11.
19:00
NK Celje Szlovénia 0–2 Norvégia Tromsø IL
(0–2)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 4' 4'
Moldskred Gól : 16' 16'


2013. július 11.
19:00
Rosenborg Norvégia 7–2 Észak-Írország Crusaders
Høiland Gól : 15' 15'
Chibuike Gól : 34' 34' Gól : 50' 50'
Dočkal Gól : 57' 57'
Mikkelsen Gól : 60' 60'
Sørloth Gól : 72' 72'
Svensson Gól : 90' 90'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Leeman Gól : 49' 49'
Owens Gól : 68' 68'


2013. július 11.
19:15
Dacia Chișinău Moldova 2–0 Albánia Teuta Durrës
Stoleru Gól : 20' 20'
Pavlov Gól : 75' 75'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
19:30
Kukësi Albánia 0–0 Észtország Flora
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
19:30
Botev Plovdiv Bulgária 5–0 Kazahsztán Asztana FK
Ognyanov Gól : 54' 54'
Vander Gól : 56' 56' (11-esből)
Nedelev Gól : 58' 58' Gól : 75' 75'
Grnčarov Gól : 71' 71'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
20:00
Astra Giurgiu Románia 2–0 Szlovénia NK Domžale
Vidmar Gól : 50' 50' (öngól)
Bukari Gól : 62' 62'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 11.
20:00
HB Feröer 0–1 Izland ÍBV
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bergsson Gól : 90' 90' (11-esből)


2013. július 11.
20:30
Glentoran Észak-Írország 0–3 Izland KR
(0–1)
Jegyzőkönyv
Martin Gól : 23' 23'
Sævarsson Gól : 65' 65' Gól : 90+2' 90+2'


2013. július 11.
20:30
Vojvodina Szerbia 3–2 Málta Hibernians
Alivodić Gól : 40' 40'
Škuletić Gól : 62' 62' Gól : 67' 67'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Škuletić Gól : 42' 42' (öngól)
Failla Gól : 47' 47' (11-esből)


2013. július 11.
20:30
Budapest Honvéd Magyarország 9–0 Montenegró Čelik Nikšić
Holender Gól : 14' 14'
Diaby Gól : 23' 23'
Diarra Gól : 36' 36'
Délczeg Gól : 49' 49' (11-esből)
Testardi Gól : 66' 66' (11-esből) Gól : 75' 75' Gól : 87' 87'
Alcibiade Gól : 67' 67'
Kozma Gól : 81' 81'
(3–0)
Jegyzőkönyv



2013. július 11.
21:00
Libertas San Marino 1–2 Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Morelli Gól : 28' 28' (1–2)
Jegyzőkönyv
Haurdić Gól : 2' 2'
Todorović Gól : 45+1' 45+1'

2. selejtezőkör[szerkesztés]

Ebben a körben 80 csapat vett részt. 38 csapat az 1. selejtezőkör továbbjutójaként, és itt csatlakozott 42 csapat. A párosítások győztesei a 3. selejtezőkörbe jutottak.

1. csoport 2. csoport 3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Csehország Sparta Praha
Svájc FC Thun
Görögország Skoda Xánthi
Kazahsztán Aktöbe FK (T)
Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo (T)

Svédország Häcken
Észak-Írország Linfield (T)
Grúzia Csihura Szacshere (T)
Albánia Kukësi (T)
Norvégia Hødd

Dánia AaB
Izrael Makkabi Haifa
Ciprusi Köztársaság Omónia
Horvátország Hajduk Split
Lettország FK Ventspils (T)

Románia Astra Giurgiu (T)
Grúzia Dila Gori
Észak-Macedónia FK Turnovo (T)
Azerbajdzsán Xəzər Lənkəran (T)
Luxemburg Jeunesse Esch (T)

Oroszország Rubin Kazany
Csehország Slovan Liberec
Lengyelország Śląsk Wrocław
Svédország Malmö FF (T)
Románia Pandurii Târgu Jiu

Skócia Hibernian
Észtország Levadia Tallinn (T)
Lettország Skonto (T)
Szerbia FK Jagodina
Montenegró Rudar Pljevlja (T)

Izrael Hapóél Tel-Aviv
Magyarország Debreceni VSC
Litvánia Žalgiris Vilnius (T)
Horvátország Rijeka
Románia Petrolul Ploiești

Feröer Víkingur (T)
Norvégia Strømsgodset
Wales Prestatyn Town (T)
Örményország Pjunik (T)
Bulgária Beroe Sztara Zagora

5. csoport 6. csoport 7. csoport 8. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Lengyelország Lech Poznań
Szlovákia MŠK Žilina (T)
Szerbia Crvena zvezda
Szerbia Vojvodina (T)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk

Moldova Milsami Orhei (T)
Magyarország Budapest Honvéd (T)
Finnország Honka
Szlovénia Olimpija Ljubljana
Izland ÍBV (T)

Belgium Standard de Liège
Ukrajna Csornomorec Odesza
Norvégia Tromsø IL (T)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T)
Svédország IFK Göteborg

Izland KR (T)
Moldova Dacia Chișinău (T)
Horvátország Lokomotiva Zagreb
Azerbajdzsán İnter Bakı (T)
Szlovákia FK Trenčín

Törökország Trabzonspor
Norvégia Rosenborg (T)
Bulgária Botev Plovdiv (T)
Azerbajdzsán Qarabağ (T)
Fehéroroszország FK Minszk

Lengyelország Piast Gliwice
Málta Valletta FC (T)
Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar (T)
Skócia St. Johnstone
Írország Derry City

Ciprusi Köztársaság Anórthoszisz
Hollandia FC Utrecht
Kazahsztán Jertisz Pavlodar
Ausztria Sturm Graz
Montenegró Mladost Podgorica (T)

Szlovákia FK Senica
Luxemburg Differdange 03 (T)
Svédország Gefle (T)
Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg
Izland Breiðablik (T)

Jegyzetek
  • T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

2. selejtezőkör, párosítások[szerkesztés]

A párosításokat 2013. június 24-én sorsolták.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Sparta Praha Csehország 2–3[s2 1] Svédország Häcken 2–2 0–1
Kukësi Albánia 3–2[s2 1] Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo 3–2 0–0
FC Thun Svájc 5–1 Grúzia Csihura Szacshere 2–0 3–1
Skoda Xánthi Görögország 2–2 (i.g.) Észak-Írország Linfield 0–1 2–1 (h.u.)
Hødd Norvégia 1–2 Kazahsztán Aktöbe FK 1–0 0–2
Dila Gori Grúzia 3–0 Dánia AaB 3–0 0–0
Makkabi Haifa Izrael 10–0 Azerbajdzsán Xəzər Lənkəran 2–0 8–0
Hajduk Split Horvátország 3–2 Észak-Macedónia FK Turnovo 2–1 1–1
FK Ventspils Lettország 5–1 Luxemburg Jeunesse Esch 1–0 4–1
Astra Giurgiu Románia 3–2 Ciprusi Köztársaság Omónia 1–1 2–1
Skonto Lettország 2–2 (i.g.) Csehország Slovan Liberec 2–1 0–1
Levadia Tallinn Észtország 0–4[s2 1] Románia Pandurii Târgu Jiu 0–0 0–4
Śląsk Wrocław Lengyelország 6–2 Montenegró Rudar Pljevlja 4–0 2–2
Malmö FF Svédország 9–0 Skócia Hibernian 2–0 7–0
FK Jagodina Szerbia 2–4 Oroszország Rubin Kazany 2–3 0–1
Strømsgodset Norvégia 5–2 Magyarország Debreceni VSC 2–2 3–0
Petrolul Ploiești Románia 7–0 Feröer Víkingur 3–0 4–0
Rijeka Horvátország 8–0 Wales Prestatyn Town 5–0 3–0
Žalgiris Vilnius Litvánia 3–1 Örményország Pjunik 2–0 1–1
Beroe Sztara Zagora Bulgária 3–6 Izrael Hapóél Tel-Aviv 1–4 2–2
Honka Finnország 2–5 Lengyelország Lech Poznań 1–3 1–2
Crvena zvezda Szerbia 2–0 Izland ÍBV 2–0 0–0
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 2–2
(t. 2–4)
Moldova Milsami Orhei 1–1 1–1 (h.u.)
Vojvodina Szerbia 5–1 Magyarország Budapest Honvéd 2–0 3–1
Olimpija Ljubljana Szlovénia 3–3 (i.g.) Szlovákia MŠK Žilina 3–1 0–2
Tromsø IL Norvégia 2–1[s2 1] Azerbajdzsán İnter Bakı 2–0 0–1
Csornomorec Odesza Ukrajna 3–2 Moldova Dacia Chișinău 2–0 1–2
IFK Göteborg Svédország 1–2 Szlovákia FK Trenčín 0–0 1–2
Dinama Minszk Fehéroroszország 4–4 (i.g.) Horvátország Lokomotiva Zagreb 1–2 3–2
KR Izland 2–6 Belgium Standard de Liège 1–3 1–3
Zrinjski Mostar Bosznia-Hercegovina 1–3 Bulgária Botev Plovdiv 1–1 0–2
Qarabağ Azerbajdzsán 4–3 Lengyelország Piast Gliwice 2–1 2–2 (h.u.)
Rosenborg Norvégia 1–2 Skócia St. Johnstone 0–1 1–1
Trabzonspor Törökország 7–2 Írország Derry City 4–2 3–0
Valletta FC Málta 1–3 Fehéroroszország FK Minszk 1–1 0–2
Mladost Podgorica Montenegró 3–2[s2 1] Szlovákia FK Senica 2–2 1–0
Anórthoszisz Ciprusi Köztársaság 3–4 Svédország Gefle 3–0 0–4
Breiðablik Izland 1–0[s2 1] Ausztria Sturm Graz 0–0 1–0
Jertisz Pavlodar Kazahsztán 3–4 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg 3–2 0–2
Differdange 03 Luxemburg 5–4 Hollandia FC Utrecht 2–1 3–3
  1. a b c d e f A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

2. selejtezőkör, 1. mérkőzések[szerkesztés]


2013. július 18.
16:00
Dila Gori Grúzia 3–0 Dánia AaB
Modebadze Gól : 61' 61'
Gorelishvili Gól : 68' 68' Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv





2013. július 18.
18:00
Honka Finnország 1–3 Lengyelország Lech Poznań
Vasara Gól : 17' 17' (1–1)
Jegyzőkönyv
Ubiparip Gól : 11' 11'
Teodorczyk Gól : 53' 53'
Kamiński Gól : 71' 71'
ISS Stadion, Vantaa
Játékvezető: Lee Probert (angol)


2013. július 18.
18:00
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 1–1 Moldova Milsami Orhei
Sitko Gól : 16' 16' (1–0)
Jegyzőkönyv
Leucă Gól : 56' 56'


2013. július 18.
18:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–2 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Veselinović Gól : 62' 62' (0–2)
Jegyzőkönyv
Šitum Gól : 11' 11'
Mišić Gól : 40' 40'


2013. július 18.
18:00
Qarabağ Azerbajdzsán 2–1 Lengyelország Piast Gliwice
Richard Gól : 40' 40'
Reynaldo Gól : 83' 83'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Robak Gól : 19' 19'


2013. július 18.
18:30
Skonto Lettország 2–1 Csehország Slovan Liberec
Šabala Gól : 39' 39'
Karašausks Gól : 47' 47'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Grybauskas Gól : 8' 8' (öngól)


2013. július 18.
18:30
Beroe Sztara Zagora Bulgária 1–4 Izrael Hapóél Tel-Aviv
Hristov Gól : 25' 25' (1–2)
Jegyzőkönyv
Sasha Gól : 5' 5'
Damari Gól : 9' 9' Gól : 53' 53'
Shechter Gól : 60' 60'


2013. július 18.
18:30
Zrinjski Mostar Bosznia-Hercegovina 1–1 Bulgária Botev Plovdiv
Simeunović Gól : 21' 21' (1–0)
Jegyzőkönyv
Kortzorg Gól : 48' 48'


2013. július 18.
19:00
Hødd Norvégia 1–0 Kazahsztán Aktöbe FK
Standal Gól : 28' 28' (1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
Makkabi Haifa Izrael 2–0 Azerbajdzsán Xəzər Lənkəran
Ezra Gól : 37' 37'
Turgeman Gól : 55' 55'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
Malmö FF Svédország 2–0 Skócia Hibernian
Hamad Gól : 11' 11'
Eriksson Gól : 13' 13'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
Strømsgodset Norvégia 2–2 Magyarország Debreceni VSC
Horn Gól : 53' 53'
Kovács Gól : 90+3' 90+3'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sidibe Gól : 36' 36' Gól : 55' 55' (11-esből)


2013. július 18.
19:00
Petrolul Ploiești Románia 3–0 Feröer Víkingur
de Lucas Gól : 26' 26'
Grozav Gól : 49' 49' Gól : 68' 68'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
Tromsø IL Norvégia 2–0 Azerbajdzsán İnter Bakı
Ondrášek Gól : 43' 43'
Andersen Gól : 62' 62'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
Csornomorec Odesza Ukrajna 2–0 Moldova Dacia Chișinău
Samodin Gól : 46' 46'
Antonov Gól : 90+4' 90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
IFK Göteborg Svédország 0–0 Szlovákia FK Trenčín
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:00
Rosenborg Norvégia 0–1 Skócia St. Johnstone
(0–1)
Jegyzőkönyv
Wright Gól : 18' 18'


2013. július 18.
19:00
Anórthoszisz Ciprusi Köztársaság 3–0 Svédország Gefle
García Gól : 12' 12' (11-esből)
Colautti Gól : 33' 33' Gól : 84' 84'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:30
Kukësi Albánia 3–2 Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Hoxha Gól : 24' 24'
Popović Gól : 45+1' 45+1'
Allmuça Gól : 58' 58'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Popović Gól : 32' 32' (öngól)
Todorović Gól : 33' 33'


2013. július 18.
19:30
FC Thun Svájc 2–0 Grúzia Csihura Szacshere
Sanogo Gól : 12' 12'
Schirinzi Gól : 38' 38'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
19:30
Valletta FC Málta 1–1 Fehéroroszország FK Minszk
Fenech Gól : 45' 45' (1–1)
Jegyzőkönyv
Sachywka Gól : 6' 6'


2013. július 18.
19:30
Differdange 03 Luxemburg 2–1 Hollandia FC Utrecht
Er Rafik Gól : 26' 26' Gól : 57' 57' (1–1)
Jegyzőkönyv
Mulenga Gól : 2' 2'


2013. július 18.
20:00
FK Jagodina Szerbia 2–3 Oroszország Rubin Kazany
Damjanović Gól : 72' 72'
Lepović Gól : 90+2' 90+2'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Prudnikov Gól : 12' 12'
Natkho Gól : 21' 21'
Rondón Gól : 87' 87'


2013. július 18.
20:10
Žalgiris Vilnius Litvánia 2–0 Örményország Pjunik
Biliński Gól : 46' 46'
Leliūga Gól : 66' 66'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
20:15
Sparta Praha Csehország 2–2 Svédország Häcken
Lafata Gól : 33' 33' Gól : 66' 66' (1–0)
Jegyzőkönyv
Mohammed Gól : 69' 69'
Makondele Gól : 77' 77'


2013. július 18.
20:15
Skoda Xánthi Görögország 0–1 Észak-Írország Linfield
(0–1)
Jegyzőkönyv
A. Burns Gól : 25' 25'


2013. július 18.
20:30
Hajduk Split Horvátország 2–1 Észak-Macedónia FK Turnovo
Bencun Gól : 8' 8'
Maloča Gól : 79' 79'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Blaževski Gól : 45+1' 45+1' (11-esből)


2013. július 18.
20:30
Astra Giurgiu Románia 1–1 Ciprusi Köztársaság Omónia
Tembo Gól : 8' 8' (1–0)
Jegyzőkönyv
João Paulo Gól : 66' 66'


2013. július 18.
20:30
Crvena zvezda Szerbia 2–0 Izland ÍBV
Pečnik Gól : 12' 12'
Mijailović Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
20:30
Vojvodina Szerbia 2–0 Magyarország Budapest Honvéd
Trajković Gól : 19' 19'
Vranješ Gól : 71' 71' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv



2013. július 18.
20:45
Śląsk Wrocław Lengyelország 4–0 Montenegró Rudar Pljevlja
Marco Paixão Gól : 5' 5' Gól : 9' 9'
Sobota Gól : 56' 56'
Plaku Gól : 70' 70'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
20:45
Olimpija Ljubljana Szlovénia 3–1 Szlovákia MŠK Žilina
Šporar Gól : 19' 19'
Đurković Gól : 26' 26'
Ivelja Gól : 90+3' 90+3'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Škvarka Gól : 82' 82'


2013. július 18.
21:00
Rijeka Horvátország 5–0 Wales Prestatyn Town
Benko Gól : 19' 19' Gól : 23' 23' Gól : 59' 59'
Jugović Gól : 67' 67'
Zlomislić Gól : 85' 85'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 18.
21:15
KR Izland 1–3 Belgium Standard de Liège
Finnbogason Gól : 35' 35' (1–1)
Jegyzőkönyv
Kanu Gól : 44' 44'
Batshuayi Gól : 62' 62'
M'Poku Gól : 90+1' 90+1'


2. selejtezőkör, 2. mérkőzések[szerkesztés]

2013. július 25.
17:00
Rubin Kazany Oroszország 1–0 Szerbia FK Jagodina
Karadeniz Gól : 52' 52' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kazan Arena, Kazán
Játékvezető: Antti Munukka (finn)



2013. július 25.
17:00
FK Trenčín Szlovákia 2–1 Svédország IFK Göteborg
Adi Gól : 15' 15' Gól : 71' 71' (1–0)
Jegyzőkönyv
Haglund Gól : 82' 82'


2013. július 25.
17:00
FK Minszk Fehéroroszország 2–0 Málta Valletta FC
Vasilyuk Gól : 53' 53'
Kibuk Gól : 60' 60'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
17:30
Rudar Pljevlja Montenegró 2–2 Lengyelország Śląsk Wrocław
Jovanović Gól : 57' 57'
Bambur Gól : 90+2' 90+2'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Sobota Gól : 31' 31'
Paixão Gól : 34' 34'


2013. július 25.
17:30
MŠK Žilina Szlovákia 2–0 Szlovénia Olimpija Ljubljana
Paur Gól : 38' 38' Gól : 55' 55' (1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
17:30
Piast Gliwice Lengyelország 2–2  (h. u.) Azerbajdzsán Qarabağ
Matras Gól : 29' 29'
Robak Gól : 36' 36'
(2–1, 2–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
George Gól : 8' 8'
Kapolongo Gól : 108' 108'


2013. július 25.
17:45
FK Turnovo Észak-Macedónia 1–1 Horvátország Hajduk Split
Pandev Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Caktaš Gól : 60' 60'



2013. július 25.
18:00
Aktöbe FK Kazahsztán 2–0 Norvégia Hødd
Davydov Gól : 5' 5' Gól : 61' 61' (1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
18:00
Xəzər Lənkəran Azerbajdzsán 0–8 Izrael Makkabi Haifa
(0–6)
Jegyzőkönyv
Turgeman Gól : 7' 7'
Katan Gól : 10' 10'
Rayo Gól : 13' 13' (11-esből) Gól : 62' 62'
Abuhatzira Gól : 26' 26' Gól : 44' 44'
Ezra Gól : 41' 41'
Golasa Gól : 76' 76'



2013. július 25.
18:00
Pjunik Örményország 1–1 Litvánia Žalgiris Vilnius
Ayvazyan Gól : 55' 55' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kuklys Gól : 88' 88' (11-esből)


2013. július 25.
18:00
İnter Bakı Azerbajdzsán 1–0 Norvégia Tromsø IL
Tskhadadze Gól : 76' 76' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bayil Stadium, Baku
Játékvezető: Eli Hacmon (izraeli)


2013. július 25.
19:00
Sturm Graz Ausztria 0–1 Izland Breiðablik
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hreinsson Gól : 39' 39'


2013. július 25.
19:00
Häcken Svédország 1–0 Csehország Sparta Praha
Ericsson Gól : 84' 84' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ullevi, Göteborg
Játékvezető: Tobias Welz (német)


2013. július 25.
19:00
Omónia Ciprusi Köztársaság 1–2 Románia Astra Giurgiu
Gikiewicz Gól : 55' 55' (0–1)
Jegyzőkönyv
Scaramozzino Gól : 39' 39' (öngól)
Budescu Gól : 69' 69'


2013. július 25.
19:00
Slovan Liberec Csehország 1–0 Lettország Skonto
Delarge Gól : 14' 14' (1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
19:00
Pandurii Târgu Jiu Románia 4–0 Észtország Levadia Tallinn
Matulevičius Gól : 7' 7'
Erico Gól : 35' 35' Gól : 57' 57'
Breeveld Gól : 39' 39'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
19:00
Hapóél Tel-Aviv Izrael 2–2 Bulgária Beroe Sztara Zagora
Damari Gól : 22' 22' (11-esből) Gól : 61' 61' (1–1)
Jegyzőkönyv
Krumov Gól : 45+1' 45+1'
Caiado Gól : 71' 71'


2013. július 25.
19:00
Gefle Svédország 4–0 Ciprusi Köztársaság Anórthoszisz
Orlov Gól : 25' 25' Gól : 86' 86'
Faltsetas Gól : 67' 67'
Dahlberg Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
19:15
Dacia Chișinău Moldova 2–1 Ukrajna Csornomorec Odesza
Orlovschi Gól : 45+3' 45+3'
Orbu Gól : 64' 64'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Gai Gól : 26' 26'


2013. július 25.
19:30
Botev Plovdiv Bulgária 2–0 Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar
Ognyanov Gól : 80' 80'
Nedelev Gól : 88' 88'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
19:30
FK Senica Szlovákia 0–1 Montenegró Mladost Podgorica
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kaljević Gól : 38' 38'


2013. július 25.
19:30
FC Utrecht Hollandia 3–3 Luxemburg Differdange 03
Mulenga Gól : 45' 45' Gól : 49' 49' Gól : 54' 54' (1–1)
Jegyzőkönyv
Er Rafik Gól : 25' 25'
Franzoni Gól : 64' 64' (11-esből)
Bastos Gól : 72' 72'


2013. július 25.
20:00
Víkingur Feröer 0–4 Románia Petrolul Ploiești
(0–2)
Jegyzőkönyv
A. Gregersen Gól : 5' 5' (öngól)
Younés Gól : 11' 11' Gól : 63' 63'
Grozav Gól : 77' 77'


2013. július 25.
20:00
Prestatyn Town Wales 0–3 Horvátország Rijeka
(0–2)
Jegyzőkönyv
Močinić Gól : 37' 37'
Boras Gól : 40' 40'
Mujanović Gól : 65' 65'


2013. július 25.
20:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 2–3 Fehéroroszország Dinama Minszk
Mišić Gól : 68' 68'
Šitum Gól : 72' 72'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Veselinović Gól : 41' 41' Gól : 82' 82'
Figueredo Gól : 59' 59'


2013. július 25.
20:15
AaB Dánia 0–0 Grúzia Dila Gori
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
20:30
Debreceni VSC Magyarország 0–3 Norvégia Strømsgodset
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kovács Gól : 35' 35'
Adjei-Boateng Gól : 51' 51'
Storflor Gól : 58' 58'


2013. július 25.
20:30
ÍBV Izland 0–0 Szerbia Crvena zvezda
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
20:30
Budapest Honvéd Magyarország 1–3 Szerbia Vojvodina
Diarra Gól : 44' 44' (1–2)
Jegyzőkönyv
Bilbija Gól : 27' 27'
Alivodić Gól : 41' 41'
Vranješ Gól : 64' 64'


2013. július 25.
20:30
Standard de Liège Belgium 3–1 Izland KR
Bulot Gól : 26' 26'
Ezekiel Gól : 68' 68' Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Atlason Gól : 69' 69'


2013. július 25.
20:30
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 2–0 Kazahsztán Jertisz Pavlodar
Ješe Gól : 20' 20'
Ivanković Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2013. július 25.
20:45
Linfield Észak-Írország 1–2  (h. u.) Görögország Skoda Xánthi
Gault Gól : 99' 99' (0–1, 0–1, 1–2)
Jegyzőkönyv
Marcelinho Gól : 26' 26' Gól : 105' 105'


2013. július 25.
20:45
Hibernian Skócia 0–7 Svédország Malmö FF
(0–4)
Jegyzőkönyv
Eriksson Gól : 21' 21'
Forsberg Gól : 26' 26'
Halsti Gól : 30' 30'
Albornoz Gól : 42' 42'
Rantie Gól : 60' 60'
Hamad Gól : 64' 64'
Kroon Gól : 73' 73'


2013. július 25.
20:45
Lech Poznań Lengyelország 2–1 Finnország Honka
Teodorczyk Gól : 6' 6'
Kędziora Gól : 40' 40'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Koskinen Gól : 8' 8'


2013. július 25.
20:45
St. Johnstone Skócia 1–1 Norvégia Rosenborg
May Gól : 21' 21' (1–1)
Jegyzőkönyv
Søderlund Gól : 5' 5'


2013. július 25.
20:45
Derry City Írország 0–3 Törökország Trabzonspor
(0–0)
Jegyzőkönyv
Paulo Henrique Gól : 56' 56' Gól : 82' 82'
Özdemir Gól : 90+1' 90+1'


3. selejtezőkör[szerkesztés]

Ebben a körben 58 csapat vett részt. 40 csapat a 2. selejtezőkör továbbjutójaként, és itt csatlakozott 18 csapat. A párosítások győztesei a rájátszásba jutottak.

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Olaszország Udinese Calcio
Belgium Club Brugge
Törökország Trabzonspor (T)
Izrael Makkabi Haifa (T)
Románia Astra Giurgiu (T)
Ukrajna Csornomorec Odesza (T)

Szerbia Crvena zvezda (T)
Lengyelország Śląsk Wrocław (T)
Lettország FK Ventspils (T)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T)
Szlovákia FK Trenčín (T)
Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg (T)

Oroszország Rubin Kazany (T)
Lengyelország Lech Poznań (T)
Svájc FC Zürich
Anglia Swansea City
Izland Breiðablik (T)
Hollandia Vitesse

Csehország Slovan Liberec (T)
Dánia Randers FC
Kazahsztán Aktöbe FK (T)
Svédország Malmö FF (T)