Magyarország 1945–1956 között

Magyarország 1945–1956 között azt a korszakát élte, amely az ország második világháborús befejezésének aktusától az 1956-os forradalomig tartott. Magyarország 1945-ös szovjet kézre kerülése után idővel totalitárius sztálinista diktatúra épült ki az országban Rákosi Mátyás vezetésével, mely az 1956-os forradalom kitörésével ért véget.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakítása

1944. december 2-án Szegeden alakult meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, amelyben részt vett a Magyar Kommunista Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Polgári Demokrata Párt, valamint a szakszervezetek képviselői.

1944. december 14-én Debrecenben alakult meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottsága. Egy héttel később összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés (elnöke: Zsedényi Béla), rá egy napra bejelentették az Ideiglenes Nemzeti Kormány (elnöke: Dálnoki Miklós Béla) megalakulását. Újabb egy hét után a kormány hadat üzent Németországnak. Az ideiglenes kormány legfontosabb intézkedései a szovjetekkel kötött fegyverszüneti megállapodás, illetve a március 17-én elrendelt földreformrendelet volt.

A II. világháború lezárása, az ország állapota

Magyarország az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti megállapodás szerint újra elveszítette területeinek jelentős részét. A trianoni határokon belüli terület embervesztesége (halottak, hadifoglyok, sebesültek, elhurcoltak) 400-900 ezer fő volt. Elpusztult vagy elrabolták a nemzeti vagyon 40%-át, megsemmisült 30 ezer, súlyos sérüléseket szenvedett 48 ezer budapesti lakás. A közlekedés veszteségei is drámaiak voltak: felrobbantották a Duna és a Tisza összes hídját, elpusztult a vasúti sínhálózat 40%-a, a gyárak 90%-át érte kár. A rablásoknak és rekvirálásoknak esett áldozatul a szarvasmarha-állomány 44%-a, a lóállomány 56%-a, a sertésállomány 59%-a. A külkereskedelem mértéke az 1944-es 1753 millió pengőről a következő évre 3,7 millió pengőre zuhant. A nemzeti jövedelem 1943-44-ben 5214 millió, 1945-46-ban 2541 millió pengő volt.

1950-ben az ország 3222 települése közül 1486 községben még nem volt áramszolgáltatás, amely az ország akkori lakosságának egy ötödét tette ki és csak a települések 53,9 százalékába jutott el a villamosenergia-szolgáltatás. Magyarország elektromos energiatermelése 1949-ben 2200 millió kilowattóra volt, amit az akkori tervek szerint előbb 4270, majd 6050 kilowattórára kívántak fejleszteni.

A sztálinista diktatúra kiépülése (1945–48)

1945-ben az ország szovjet megszállás alá került

A második világháborút követően Magyarország a Szovjetunió megszállási övezetébe tartozott, kezdetben - a nyugati hatalmak követeléseinek engedve - nem vezettek be a kommunisták kizárólagos hatalmán alapuló egypártrendszert, de mindent megtettek, hogy a kommunisták minél nagyobb befolyást szerezzenek. Így - kezdetben többpártrendszer keretében - fokozatosan hozzásegítették a közvéleményben alacsony támogatottságú Magyar Kommunista Pártot a hatalom megszerzéséhez és – a baloldali szociáldemokratákkal egyesülve Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven – a sztálinista típusú egypártrendszerű diktatúra bevezetéséhez, amely 1949-re teljesedett ki.

1945-ben az ország szovjet megszállása után az addigi illegális kommunisták a szovjet hadvezetés támogatásával gyorsan elfoglalták a rendfenntartás pozícióit.

1945. november 4-én tartották a második világháború utáni Magyarországon az első demokratikus nemzetgyűlési választást, melyet a Független Kisgazdapárt nyert meg fölényesen (57%) a három baloldali párt előtt (17% szociáldemokraták, 17% kommunisták, 7% parasztpárt). Ennek ellenére a szovjetek kikényszerítették, hogy koalíciós kormány alakuljon, a miniszteri tárcákat ne a választás arányában osszák, a kommunista párté legyen a belügyi tárca, s náluk maradhasson a 45-től megszerzett fegyveres rendfenntartó testületek fölötti rendelkezés. Kovács Béla, az FKGP főtitkárának 1947. február 25-i jogellenes letartóztatásával a kommunisták megkezdték politikai ellenfeleik kiszorítását a hatalomból. Módszereik közé tartozott a politikai harc mellett a megfélemlítés, a lejáratás, koncepciós perek, emigrációba kényszerítés, esetenként az emberrablás, a fizikai megsemmisítés.

Az 1947-ben lezajló második, nyíltan manipulált, úgynevezett „kékcédulás választások” még nagyobb befolyáshoz juttatták a baloldali pártokat. A parlamenti ellenzéket, a polgári pártokat felszámolták. A korábbi vezetőitől megfosztott szociáldemokrata párt és a kommunista párt 1948-as egyesülése után létrejött egypártrendszer és totális kommunista diktatúra élén Rákosi Mátyás állt.

A Rákosi-korszak

Magyarország gazdasági szerkezete 1950-56 között

A Magyar Népköztársaság zászlaja (1949–1956)

A korszakra mind a párton belül, mind országosan a féktelen terror volt jellemző. Az időszakot az ÁVO, illetve a belőle önállósított ÁVH kegyetlenkedései, a koncepciós perek, az „osztályidegen elemek” gulagszerű táborokba történő deportálása, kivégzése, illetve a párton belüli ellenzék pusztítása jellemezte, amely Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultuszával, erőltetett kolhozosítással és a nehéz- és hadiipar teljességgel indokolatlan és gazdaságtalan fejlesztésével párosult, ami nyomorba taszította a lakosságot.

40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950 és 1953 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett. ^[forrás?].

1953-ban meghalt Sztálin, és az új szovjet vezetés a miniszterelnöki tisztségről való lemondásra utasította Rákosi Mátyást, amely pozíció betöltésére a szövetkezetesítés ellenzése miatt 1949-ben a pártvezetésből kizárt agrárszakember, Nagy Imre került. Nagy Imre július 4-én bejelentette, hogy gazdaságpolitikai változtatásokat hajt végre, megszünteti a kuláklistákat, felszámolja a törvénytelenségeket és az internálótáborokat, valamint nagyobb szerepet szán az országgyűlésnek. Rákosi Mátyás pozíciói azonban még mindig erősek voltak, hiszen az ő emberei ültek az államigazgatásban és a pártszervezetekben, de egyelőre nem mert a Moszkva támogatását élvező miniszterelnök ellen támadni.

Nagy Imre miniszterelnöksége (1953–55)

1953. június, középen Nagy Imre Moszkvából történő hazaérkezésekor

A kommunista Nagy Imre reformelképzelései első lépéseként amnesztiát hirdetett, októberben pedig ígéretéhez híven felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának, a könnyű- és élelmiszeripar javára módosított a támogatások rendszerén, a parasztságot sújtó terheket mérsékelte, béremeléseket és árcsökkentéseket hajtott végre. Az életszínvonal érezhetően emelkedni kezdett.

Faludy György életrajzi regényében a recski internálótáborban az ávós őrnagy beszéde jellemzi az 1953 szeptemberi szabadonbocsátások légkörét: "„A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. …figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban.”"

A törvénytelenségek feltárását 1954 májusáig akadályozta meg a Rákosi-féle holdudvar, amikor is maga Hruscsov emelte fel szavát a miniszterelnök mellett. A felállított Különleges Tanács 300 politikai elítélt ügyét vizsgálta felül, köztük Kádár Jánosét és Losonczy Gézáét. Ekkorra Rákosi vonala már pártberkekben is meggyengült: 1954 októberében Nagy Imre mellé állt a központi vezetőség nagyja, amit a miniszterelnök további újításokra használt fel: közgazdászokkal az értékarányos árak megszabására és a világpiachoz való alkalmazkodásra buzdító tervezetet dolgoztatott ki, illetve a Magyar Függetlenségi Népfrontot átszervezte Hazafias Népfronttá azzal a céllal, hogy a kommunista báb helyett szabad fórummá váljon. A demokratizálódó közélet jeleként a reformokat támogató baloldali értelmiségiekből újjáalakulhatott a hosszú ideig betiltott Petőfi Kör, amely a továbbiakban nagy társadalmi befolyásra tett szert az országban.

Kísérlet a visszarendeződésre (1955–56)

A gazdasági reformokra azonban már nem jutott idő, ugyanis Rákosi ügyesen kihasználva az NSZK NATO-taggá válását követő szovjet külpolitikai váltást, elérte hogy 1955 januárjában Moszkvába rendeljék riválisát, ahol Nagy Imre általános megrökönyödésre nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Ettől függetlenül a márciusi KV-ülés elmarasztalta a miniszterelnököt, akitől tavasszal minden tisztséget elvettek, sőt év végén még MDP-tagságát is megszüntették.

A miniszterelnök Hegedüs András lett, Rákosi híve, azonban az enyhülés légköréhez szokott közélet – elsősorban az értelmiségi Petőfi Kör – és a kiszabadult párton belüli belső ellenzék miatt nem lehetett visszasztálinizálni az országot.

Rákosi helyzetét az is nehezítette, hogy Hruscsov békülni kezdett Titóval, amivel a Rajk-per jogosultságát kérdőjelezte meg, és az, hogy az SZKP XX. kongresszusa 1956 februárjában elítélte a sztálinista diktatúrát. Márciusban Rákosi beismerte, hogy Rajk László ügye provokáción alapult, és az ÁVH letartóztatott vezetőire hárított minden felelősséget. Májusban már be kellett ismernie, hogy neki is szerepe volt a bűnök elkövetésében, egyúttal az ellenállást a Petőfi Kör betiltásával próbálta letörni, ám hiába: az MDP KV ülésére érkező Anasztasz Mikojan közölte Rákosival, hogy le kell mondania párttitkári tisztségéről, amit ő meg is tett. Utóda a szintén sztálini vonalat követő Gerő Ernő lett, vagyis lényegi változás nem történt.

Kapcsolódó szócikkek

• Aranycsapat
• Népi Kollégiumok Országos Szövetsége
• Sztálinváros
• Szocialista realizmus
• 1956-os forradalom
• Hidegháború

Külső hivatkozások

• Az 1949. évi XX. törvény: A Magyar Népköztársaság Alkotmánya
• Fű alatt kezdődött a kommunista uralom Magyarországon – Keisz Ágoston,Origo, 2014. február 2.
• Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? (tanulmány), Médiakutató, 2003 tele
• Rainer M. János: A magyarországi fordulatok és a szovjet politika, 1944–48. Rubicon, 1998/4-5.
• Asztali beszélgetések... – Disputa a pártállam és az egyházak viszonyáról (2018.) Beszélgetőtársak: Mirák Katalin (történész), Soós Viktor Attila (történész), Galambos Ádám (evangélikus teológus)