Államvédelmi Hatóság
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) szovjet mintára létrejött, részben titkosan tevékenykedő magyar politikai rendőrség 1945 és 1957 között. Célja hivatalosan a kommunista rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme. A háttérből Rákosi Mátyás mozgatta szervezet a kommunista párton belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Létrejötte
[szerkesztés] A PRO
1945-ben (február 1-jén) a Budapesti Rendőr-főkapitányság keretében jött létre a Politikai Rendészeti Osztály (PRO), Péter Gábor vezetésével. A német hadsereg kiűzése utáni kaotikus viszonyok közepette az első egységes állambiztonsági szervezet határozott tervek szerint indult meg a döntőnek látszó pontok elfoglalására. A PRO-t szándékosan úgy alakították ki, hogy abban a zsidók legyenek többségben, hogy a Horthy-korszakból illetve a nyilasuralomból átigazolni kívánó figurákat hatékonyabban szűrhessék ki a korábban általuk üldözöttek révén, illetve megjelenésüknek elejét vehessék[1]. Első feladataik egyikének tekintették a volt kormány- és rendvédelmi szervek irattárainak megszerzését. Már ekkor kiértékelő osztályokat, kartotékrendszereket terveztek. A kommunista párt a belügyminisztérium feletti uralom megszerzésével és a gyorsan duzzadó szervezet rejtett finanszírozásával teremtette meg a politikai rendőrség gyors kifejlődésének hátterét. Hogy a „reakció ellen harcoló szervezet” burjánzása minél kevésbé szúrjon szemet a polgári pártoknak, költségvetésen kívüli pénzforrásokat nyitottak, vagyis – a köztörvényes bűnözés mezsgyéjét gyakran átlépve – zsarolással csapoltak meg vállalatokat és magánszemélyeket (ld. működése c. fej.); e törvénytelen gazdasági tevékenységet utódszervezetei is folytatták.
[szerkesztés] Az ÁVO
A szervezet célja hivatalosan a háborús bűnösök felkutatása, előállítása. A szervezetet 1946-ban Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven a kommunista párti belügyminiszter közvetlen felügyelete alá helyezték. Az ÁVO-n 13 alosztály látta el a hírszerzéssel, elhárítással, a politikai pártok, egyházak, társadalmi egyesületek, a magyar emigráció figyelésével kapcsolatos feladatokat. (Lásd: Az állambiztonsági szervek szervezeti struktúrája) Ekkor kezdtek kiépülni az államvédelmi osztályok a vármegye-székhelyeken működő kapitányságokon és az egyes nagyobb forgalmú kapitányságokon. Habár az ÁVO rendeletileg előírt feladatköre elsősorban a demokratikus államrend védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző, valamint a háborús és népellenes bűncselekmények felderítése, az államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása volt, a szerv működésének kezdete óta adatokat gyűjtött a koalíciós pártok vezető politikusaira, lehallgatta a kommunisták politikai ellenfeleinek telefonját stb.
[szerkesztés] Az ÁVH
Kádár János belügyminiszterré történt kinevezését követően, 1948. szeptember 10-i hatállyal a szerv önállósodásának újabb fontos lépéseként a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) néven, kiszélesített hatáskörrel a BM közvetlen alárendeltségébe került. Az ÁVH hatáskörébe kerültek ekkor az Államrendőrség határrendészeti, folyamrendészeti és légi közlekedési rendészeti hatóságai, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH), az útlevelek kiállításának joga is. Az útlevélkiadás jelentős anyagi forrásokhoz juttatta a szervezetet.
A Belügyminisztériumtól is szervezetileg függetlenített, közvetlenül a minisztertanácsnak alárendelt Államvédelmi Hatóságot egy 1949-es rendelet hozta létre. Az 1950-től létrejövő új szervezetbe olvadt be a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya (KATPOL), a katonai elhárítás és a határőrség. Ezután egyenruhájuk alapján kétféle belügyi karhatalmi alakulatot különböztettek meg: az ún. „kék ávó” tartozott a hírhedt államvédelemhez, míg az ún. „zöld ávó” a sorozott állományú határőrséget jelentette. A totális ellenőrzést biztosítani kívánó szervezet szigorúan hierarchikus rendbe szervezett, alárendelt egységei és kiterjedt ügynökhálózata az ország egész területét „lefedte”. Az ÁVH besúgóhálózata 1953-ra 40 000 emberből állt, a Nyilvántartási Osztályon 1 280 000 állampolgárról vezettek kartotékot 1953-ig. (A továbbiakról lásd a Megszüntetése szakaszt.)
[szerkesztés] Működése
| Adatok az államvédelemről | ||||||
| Időpont | 1945 február | 1945 vége | 1948 | 1948 szeptember | 1949 szeptember | 1953 |
| A szervezet neve | PRO | PRO | ÁVH | ÁVH | ÁVH | ÁVH |
| Létszáma | 98 | 500 | 1839 | 2500 | 8760 | 5000 |
| További személyzet | 15 000 fős határőrség 7000 fős karhatalom |
|||||
| Összesen | 28 000 | 30000 | ||||
Két év alatt az eredetileg kis létszámú, szedett-vedett, belső rivalizálástól gyötört Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át. Olyan önálló hatalommal bíró intézménnyé, amelytől joggal tarthatott a párt vezetőinek egy része is. Az ÁVH titkosszolgálati módszerekkel szerzett információkra alapozódó tevékenysége már 1946–1947 folyamán kiterjedt a kommunista pártra is.
A szervezet közvetlen irányítását és felügyeletét Rákosi Mátyás, illetve a pártvezetés legszűkebb köréhez tartozók látták el, noha létrehozásakor az MDP KV Titkárságának ülésén „státusát” még úgy határozták meg, hogy az „ÁVH egy speciális szerv, a KV szerve”.
Az ÁVH 1948-tól végezte – szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette – a különböző koncepciós perek megszervezését és megrendezését. 1950-től kezdte kiépíteni az ÁVH az internáló táborok új rendjét, átvette az ország börtöneit, intézte a kitelepítést, őrizte a határokat és kifejlesztette a társadalom minden életmegnyilvánulását ellenőrizni igyekvő működési rendjét, a kommunista párt totális diktatúráját.
Sok ÁVH-s vett részt az 1956-os forradalom leverésében. (Lásd a Megszüntetése szakaszt.)
Az ÁVH működése igen költséges volt, s a háború okozta károk és a gazdasági voluntarista diktatúra dillettantizmusa miatt előállt hiánygazdaság a működés fedezetét igen bizonytalanná tette (csak az ún. "konspiratív célú lakások" fenntartása is tetemes összegeket emésztett fel). A belügyminisztérium működtetésére adott költségvetési támogatás – melynek az ÁVH jelentékeny részét kapta – semmiképp nem volt elegendő a szervezet fenntartásához. Ezért tagjai (sokszor saját zsebre is) különféle gazdasági melléktevékenységekbe fogtak, mint pl. a zsarolás. A kivándorolni szándékozó nagytőkéseknek pl. útlevelet állítottak ki, cserébe viszont lefoglalták ingó értékeiket (festmény, bútor, technikai eszközök). Ezek az összegek Szűcs Ernő (Péter Gábor helyettese) páncélszekrényébe kerültek, míg a házkutatások során kizsarolt hasonló javak felett Csapó Andor őrnagy (a gazdasági ügyek vezetője) rendelkezett. Az így befolyt összegeknek azon része, melyről az ÁVH precíz elszámolást vezetett, névértékben 13 millió 160 ezer forintra rúgott. Az ÁVH mellesleg pénzmosással is foglalkozott, az utóbbi tevékenysége során megforgatott összegeket (amely csak egyetlen esetben vélhetően több mint kétmilliárd, a Stasitól érkezett nyugatnémet márkára rúgott) azonban kevésbé precízen tartotta nyilván, s így azoknak némely esetben (már amennyiben valóban léteztek) nyoma veszett. Az ilyen összegek sokszor magánvagyonná konvertálódtak: a Princz Gyula vezette ÁVH-brigád, amely Szűcs ezredest agyonverte, annak páncélszekrényében több millió forint értékű ékszert és készpénzt (egy része valuta) talált [2].
[szerkesztés] Fontosabb belső osztályai
- Belső Reakció Elleni Harc Osztály (vezetője: Szűcs Ernő)
- Hírszerzés
- Nyilvántartási Osztály
[szerkesztés] Néhány további részlet
- Két ÁVH-s börtön volt Budapesten
- Az Andrássy út 60-ban volt az ÁVH székháza, amelyhez pincebörtön kapcsolódott. Ma a Terror Háza Múzeum működik az épületben.
- A Belgrád rakpart 5. is rendelkezett pincebörtönnel. Ma a Fővárosi Főügyészség található itt.
- Az ÁVH négy internálótábort vezetett (Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa, Tiszalök).
- Az I. ker. Attila út 59–61. volt az 1953-ban épült ún. ÁVH-s lakóház, ahol a szervezet alkalmazottai nyertek elhelyezést.
- Az ÁVH 1951 és 1953 között közel megkétszerezte korábbi kiadásait, s összesen legalább 3,2 milliárd forintot használt fel. (Ebben az időben Magyarországon a középfizetés havi 800 forint volt.)
[szerkesztés] Kínzások és kegyetlenkedések
Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, embertelen verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvástól való eltiltás. Az egyik legszörnyűbb dolog volt a Rákosi utasítására a papok kihallgatása céljára használt árammal telített feszület, melyet az őrizetbe vett papokkal megcsókoltattak. Az ÁVH-s pincebörtönökben esetenként kikapcsolták az elektromos szellőzést. A közgondolkodásba ekkor került a "csengőfrász" fogalma (Az ÁVH emberei többnyire éjszaka csöngettek be, majd rontottak a kiszemelt lakásába), a ház előtt többnyire fekete Pobeda autó várakozott az áldozatra.
Amikor 1953-ban megkezdődött az ÁVH-vezetők elleni fellépés, sokan közülük inkább öngyilkosságot követtek el, tudván azt, hogy mire számíthatnak volt kollégáiktól.
[szerkesztés] Hírhedt ávósok
[szerkesztés] Megszüntetése
Az ÁVH megszüntetése a desztalinizáció egyik legfontosabb feladata volt a mindenkori kommunista reformereknek. Az ÁVH elleni első fellépés azonban még az állambiztonsági, illetve pártvezetésen belüli hatalmi harc eredménye volt. 1953. január-február folyamán Péter Gábor és társai egy szovjet mintára készülő cionista per gyanúsítottjaiként kerültek letartóztatásba. A vádpontok között éppúgy megtalálható volt a társadalmi tulajdon elleni bűntett, sikkasztás, a külföldre szökés elősegítése, mint az államtitok megsértése, a szolgálati hatalommal való visszaélés, de a népellenes bűntett is. A Sztálin 1953. március 5-i halála után a szovjet kommunista párton belül hatalmi harc tört ki. Ennek eredményeként Magyarországon Nagy Imre lett az új miniszterelnök, akinek kormánya elkezdte a korábbi évek elnyomó politikájának felszámolását. Mindeközben Rákosi igyekezett az új moszkvai irányvonalhoz alkalmazkodva hatalmát megőrizni. Amikor Beriját a Szovjetunióban letartóztatták és bebörtönzték, Rákosi számára lehetőség adódott, hogy a törvénytelenségekért a fő felelősséget Péter Gáborra, a „magyar Berijára” és ÁVH-s beosztottjaira hárítsa. Rákosi személyes felelősségrevonása helyett szovjet nyomásra csak a párt általában vett felelősségét emlegették a nyilatkozatokban, amiért elmulasztotta jobban ellenőrizni az ÁVH-t.
A Péter Gábor és társai ügyében folyó vizsgálat 1953 végére lezárult, és decemberben megszületett az elsőfokú, majd 1954. január 15-én a másodfokú, jogerős ítélet is. Az ítélet, bár még számos koncepciós elemet tartalmazott, elsősorban az ÁVH-sok törvénytelen perekben és a törvénytelen módszerek bevezetésében, illetve végehajtásában játszott szerepét hangsúlyozta.
Szovjet ösztönzésre a minisztertanács 1953. július 17-i ülésén a minisztertanács előírta az ÁVH mint önálló szerv megszüntetését és a BM-mel történő összevonását. A határozat nem került nyilvánosságra, a döntés titokban tartása így különféle félreértéseket okozott, még az államapparátuson belül is. A zavarhoz feltehetően az is hozzájárult, hogy bár az ÁVH szervezeti önállóságát formálisan valóban felszámolták, az államvédelmi rendfokozatok mindvégig használatban maradtak, s az államvédelmi osztályok különállása az egységes Belügyminisztériumon belül is szembetűnő volt. Az 1954-ben kinevezett Piros László belügyminiszter működése a Belügyminsztériumot igazi ÁVH-minisztériummá tette. 1956 nyarára azonban a belügyi ÁVH-sok között egyre nagyobb lett a nyugtalanság. Újult erővel jelentkeztek a nép rendszerellenes megnyilvánulásai, amelyeket korábban keményen megtoroltak, de most a reformok és a párt belső viszályai miatt nem léphettek fel ellenük. A Belügyminisztérium keretein beül is egyre inkább eltűnt a különbség a rendőrség és az ÁVH között. Az 1956-os forradalom során ezért volt általános ellenszenv és gyanú a rendőrség iránt. Nagy Imre 1956. október 28-án rádióbeszédében bejelentette a Rákosi-rendszer az ÁVH felszámolását, és ígéretet tett a demokratikus rendőrség megszervezésére, noha három évvel korábban de jure éppen az ő miniszterelnöksége idején szűnt meg az ÁVH működése.
A forradalom alatt a Hatóság testületileg szétesett, egyes tagjai „illegalitásba vonultak”, mások a karhatalomban vállaltak szerepet, vagy a szovjet csapatokhoz csatlakozva vettek részt a forradalom leverésében, résztvevőinek felkutatásában és őrizetbe vételében.
1956. november 4-e után a szovjetek hathatós támogatásával titokban megindult az államvédelem újjászervezése is. Ehhez állítólag a párt és a kormány egyes vezetői részéről is támogatást kaptak, Kádárék azonban nyíltan nem vállalhatták fel ezt a népszerűtlen feladatot, ráadásul egy új ÁVH potenciális veszélyt jelenthetett Kádár számára. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében Münnich Ferenc miniszterelnökhelyettes, a fegyveres erők főparancsnoka 1956. november 7-i rendeletében megtiltotta az államvédelmi szervek újjászervezését, és a tilalom ellenére addig felállított államvédelmi szervek haladéktalan felszámolására adott utasítást. A karhatalomban azonban változatlanul tovább tevékenykedtek a volt ÁVH-sok. Ezért 1956 decemberében hivatalosan minden ÁVH-alkalmazottat elbocsátottak és felülvizsgálat alá vetették, amelynek az volt a célja, hogy kiderítsék, az illető részese volt-e az elkövetett törvénytelenségeknek (hamis vallomások kikényszerítése, eljárások indítása és kezdeményezése koholt vádak alapján, törvénytelen fogvatartás, bántalmazás, internálás, kitiltás kezdeményezése, hivatali hatalommal való visszaélés stb.). A felülvizsgáló bizottságok csaknem a teljes korábbi ÁVH-s állományt igazolták.
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben újra napirendre tűzte a ávósok felelősségrevonásának kérdését, és 1962 augusztusában elfogadott határozata végre nevén nevezte a fő felelősöket és ország-világ elé tárta az egykori Államvédelmi Hatóság által elkövetett szörnyűségeket. Azonban nemcsak bírósági felelősségre vonásra nem került sor, de a teljes igazság feltárása is elmaradt. Így például el kellett hallgatni Kádár János Rajk-perben játszott kétes szerepét.
1963-tól az állambiztonsági szervek már belügyi ügynöki (főcsoportfőnökségi) rendszerben működtek. (Lásd még: III/III.)
[szerkesztés] Idézetek
- „Az ÁVH a párt ökle” (Rákosi Mátyás, 1949)
- „Ne csak őrizd, gyűlöld!” (ÁVO jelmondat)
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Kozák Gyula: Az identitás nélkül ember - Évkönyv XI. (2003, Budapest, 1956-os Intézet, 95–110.o)
- ^ Tamáska Péter: Tiszti kezek. Magyar Nemzet Magazin, 2006. január 21.
[szerkesztés] Irodalmi feldolgozás
- Moldova György: Az elbocsátott légió (a felszámolt ÁVH „mezei” tagjairól)
