Anasztasz Ivanovics Mikojan

Anasztasz Ivanovics Mikojan
Született	Szanahin 1895. november 25.
Elhunyt	Moszkva 1978. október 21.
Nemzetisége	örmény

Anasztasz Ivanovics Mikojan (örményül Անաստաս Հովհաննեսի Միկոյան vagyis Anasztasz Hovhanneszi Mikojan, Szanahin, 1895. november 25. – Moszkva, 1978. október 21.) örmény nemzetiségű szovjet kommunista politikus volt.

Ügyes pártapparátcsik volt, aki már Lenin idejétől részt vett a legfelsőbb szovjet vezetésben és Leonyid Iljics Brezsnyev uralma idején bekövetkezett haláláig túlélt minden hatalomváltást. A Szovjetunió államfőjeként, önként vált meg a politikától 1965-ben.

Egyike volt azoknak a szovjet politikusoknak, akiket az 1956-os forradalom idején Magyarországra küldtek tárgyalni. November 1-jén élesen ellenezte Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkár és az SZKP Politikai Bizottsága döntését, hogy fegyveres erővel fojtsák el a magyar forradalmat.

Öccse Artyom Ivanovics Mikojan, a MiG-repülőgépek tervezője.

Ifjúkora

Az Örményország tifliszi kormányzóságában lévő Szanahin faluban született, ami ma Alaverdi város része. Apja, Hovhannesz ács volt, anyja szőnyegszövő. Mint Sztálin ő is eredetileg teológiát tanult, a grúzia Tbilisziben. Később úgy viccelődött, hogy hittudományi tanulmányai vitték egyre közelebb és közelebb az ateizmushoz.

Korán tanulmányozta a liberális és a szocialista elveket. Húsz éves korában belépett a bolsevik pártba és a kaukázusi forradalmi mozgalom vezetője lett. 1917-től propagandista volt Tbilisziben és Bakuban (Azerbajdzsán, 1918-tól a Vörös Hadsereg 3. brigádjának komisszárja. Azerbajdzsánban megmentette későbbi politikustársa, Grigorij Konsztantyinovics Ordzsonikidze életét. 1918-ban a brit intervenciós csapatok Bakuban letartóztatták. Miután elengedték, folytatta a pártmunkát és rangban egyre emelkedett.

Pártfőhivatalnok lesz

Ordzsonikidze, Sztálin és Mikojan 1925-ben

A Lenin halálát követő hatalmi harcokban Mikojan Sztálint támogatta. 1923-ban a az SZKP Központi Bizottságának tagja lett. 1926-ban kül- és belkereskedelmi népbiztos lett. Ő terjesztette el a nyugati mintájú konzervgyártást a Szovjetunióban. 1935-ben még feljebb lépett: beválasztották a Politbüróba, a párt nagyhatalmú elnökségébe. Az első szovjet vezetők közt volt, akik a gazdasági együttműködés fellendítése érdekében jószolgálati utat tett az Egyesült Államokba.

A második világháború idején az utánpótlás szállításának a megszervezése volt a feladata. Fiát, aki pilóta volt a Vörös Légierőben, Sztálingrádnál német vadászrepülőgépek lőtték le. Mikojan egyike volt annak a három személynek (Vjacseszlav Mihajlovics Molotov és Kliment Jefremovics Vorosilov mellett), akik 1940 tavaszán aláírásukkal hagyták jóvá a katyńi vérengzést, a fogoly lengyel tisztek tízezreinek legyilkolását.

1942-ben Mikojan az Állami Védelmi Bizottság elnöke lett, 1946-ban pedig a Minisztertanács alelnöke.

Sztálin halála előtt tervek készültek arra, hogy Malenkovval és más vezetőkkel együtt egy tisztogatásban félretegyék, erre azonban már nem került sor, mert Sztálin 1953-ban meghalt. Mikojan eredetileg amellett érvelt, hogy Berija, Sztálin véreskezű jobbkeze maradjon büntetlen, később azonban pont azzal tett szert népszerűségre a pártban, hogy ezt a véleményét megváltoztatta.

Mikojan Sztálin halála után, Malenkov miniszterelnöksége idején is a kormányban maradt kereskedelmi miniszterként. A Sztálin utódlásáért folyó hatalmi harcban a győztesen kikerülő Hruscsovot támogatta és szolgálatai fejében a Szovjetunió első miniszterelnök-helyettesének posztját kapta.

1956-ban Mikojan egyik fő szervezője volt az SZKP XX. kongresszusa fő eseményének, Hruscsov beszédének, amelyben elítélte a sztálini személyi kultuszt.

Külpolitikus

Mikojan és a magyar forradalom

Mikojan a szovjet vezetésen belül „magyarszakértőnek” számított. 1956-ban már júliusban járt Magyarországon, amikor Rákosi Mátyást másodszor is, véglegesen eltávolították a hatalomból és Gerő Ernő került a helyére.

Október 24-én Szuszlov társaságában ismét Budapestre érkezett. A magyar vezetőkkel folytatott többszörös tárgyalásaik ellenére azonban a szovjet küldöttek rosszul ítélték meg a helyzetet, bíztak abban, hogy a magyar kommunista vezetés képes lesz stabilizálni a helyzetet és kezében tartani a fegyveres erőket, csak túl pesszimistáknak tartották „a magyar elvtársakat”. „Az volt a benyomásunk, hogy Gerő különösen, de a többi elvtárs is, alábecsüli saját erejét, az ellenfelét pedig eltúlozza” – jelentették Moszkvának. „Hallottuk a szovjet és a magyar katonai vezetés előzetes beszámolóit. Tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy a magyarok pesszimista módra túloznak.”

November elején Mikojan élesen szembehelyezkedett Hruscsov és a pártelnökség döntésével arról, hogy a szovjet hadsereg fojtsa el a magyar felkelést, mert úgy gondolta, ez óriási kárt okozhat a Szovjetunió nemzetközi megítélésében. Azt javasolta, hogy ehelyett adjanak még időt a magyar kormányzatnak a helyzet stabilizálására. William Taubman Hruscsov-életrajzában azt írta, hogy Mikojan lemondással fenyegetőzött ezen az ülésen.

Külső hivatkozások

• Sulinet életrajz
• Mikojan és Szuszlov jelentése 1956. október 25-én
• Mikojan és Szuszlov jelentése 1956. október 26-án
• Vjacseszlav Szereda: Szovjet döntéshozatal, 1956. október 23–30.
• Johanna Granville: Megtorlás Budapesten. Szovjet invázió és normalizáció, 1956–1957