Szászkabánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szászkabánya (Sasca Montană)
Szászkabánya címere
Szászkabánya címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióBánság
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeKrassó-Szörény
KözségSzászkabánya
Rangközségközpont
Irányítószám327330
SIRUTA-kód53808
Népesség
Népesség353 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság4[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság150 m
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 44° 53′ 08″, k. h. 21° 42′ 34″Koordináták: é. sz. 44° 53′ 08″, k. h. 21° 42′ 34″
Szászkabánya weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség
A Malomvölgy

Szászkabánya (Németszászka, románul: Sasca Montană, németül: Deutsch-Saszka) falu Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Oravicabányától 30 km-re délre, Néra bal partján, a Lokva-hegység lábánál fekszik, három kilométer hosszan.

Története[szerkesztés]

A rómaiak vasat bányásztak és olvasztottak területén. A mai települést 1719-ben tiroli, bajor és a Rajna mellékéről származó német bányászok alapították. Ezután indult meg a határában található rézérctelepek módszeres kitermelése. Az 1737–1738-as osztrák-török háborúban ipari létesítményei elpusztultak. 1740-ben újabb német telepesek érkeztek, 1746 és 1755 között három új kohó épült. A réz mellett vasat is bányásztak. 1750-ben lett önálló római katolikus plébánia és 1754-ben kapott önálló bányahivatalt. Az 1760-as évek tekinthetők a település aranykorának. Ekkor évi 3-4000 mázsás kitermelésével és 12 olvasztókemencéjével Oravica után a második legnagyobb rézbányász és -kohász központ volt a Bánátban. A bányászathoz és kohászathoz kapcsolódó melléktevékenységek (favágás, szénégetés, fuvarozás) végzéséhez eredetileg Olténiából, a mai Gorj és Mehedinți megyéből származó románok, úgynevezett bufánok költöztek a településre és hoztak létre falvakat a környéken. 1769-ben 359 bufán munkás dolgozott a bányák mellett. 1773-ban II. József látogatta meg. A 18. század végére Szászkabánya nagyjából elérte mai kiterjedését. Az 1787–1788-as török hadjárat idején azonban ismét elpusztult, és többé sohasem nyerte vissza korábbi jelentőségét. A termelés a töredékére esett vissza.

1793-ban, a vízelvezetés nehézségei miatt felhagyták az Anastasia, a Jacob Phillip és a Lobkowitz bányákat. 1817-ben, I. Ferenc látogatása alkalmával lakói vásárjogot kértek tőle. Az uralkodó azonban csak 1834-ben adott ki szabadalmat heti és kétéves vásár megtartására (július 11-én és szeptember 20-án), ez az irat is elfeledve pihent 1856-ig, csak akkor fedezték fel és tették át a gyakorlatba. 1828-ban felnőtt férfilakosságából jogállás szerint 522 volt házas zsellér, 43 kézműves, 30 házatlan zsellér és 10 szolga. Egy részvénytársaság 1847-ben, Ciril Marquard mérnök irányításával elkezdte egy vasöntöde építését a Néra partján, a mai erdészet helyén, de az 1848–49-es polgárháború miatt a vállalkozás félbemaradt. 1848-ban Axente Bojincát, a királyi tábla ifjú jegyzőjét választotta képviselőjének a pesti országgyűlésbe. Augusztus 28-án hajnalban Asbóth Lajos őrnagy itt verte szét az Újmoldovát felégető szerb felkelők táborát. A Bem seregében szolgáló Wass Pál honvédszázados 1849-ben így írt a településről: „Szászka peniglen egy hosszan kinyúlt nagy helység és csudálatos módra fekszik igen hosszas, magos, de szoros két hegyek között. Itten több rézbányák vagynak, és rézolvasztó nagy kemencék mindig munkában.”[2]

1850 és 1855 között kerületi székhely volt, akkor azonban gr. Bisinger közbenjárására Jámra helyezték át a kerület székhelyét. Ugyanazon évben a bányák többsége és határából 15 490 hektár (melyből 11 267 erdő) az Osztrák Államvasút-Társaság kezelésébe került. Ekkor még 611 állandó munkás dolgozott a bányáknál és a kohóknál. A társaság csökkentette a kitermelést, a vasútvonalak elkerülték, és 1877-ben bányahivatalát is elhelyezték. Bányászai jórészt Aninára, Steierdorfba, Resicára vagy Németországba költöztek.[3] 1879-ben két rézkohójában még huszonketten, piritbányájában 146-an dolgoztak.[4] Krassó, 1880-tól Krassó-Szörény vármegye jámi járásában feküdt, de a járásbíróságot itt állították föl. Választókerületét 1861 és 1887 között Vincențiu Babeș képviselte az országgyűlésen. 1878-ban gyógyszertárat nyitottak benne.[5] 1894-ben még egy mangánbánya működött közelében, tizenkét bányásszal.[6] Utolsó bányája 1905-ben zárt be.

A helyi bufánok nem házasodtak össze a szászkaiakkal, akiket frătuț-nak csúfoltak, és akik a 20. század elején polgárosult viseletük és sötétebb bőrszínük miatt hol mint németeket, hol mint cigányokat gúnyolták őket.[7]

1933-ban egy időre visszakapta járási székhelyi rangját. 1943-ban a Néra partján kényszermunkatábort állítottak föl. A tábor zsidó lakói építették fel a Néra vashídját.[8] Az állam 1973-ban újrakezdte a bányászatot, és az 1998-ig tartó huszonöt évben 1736 millió tonna rézércet termelt ki, amiből 13 356 tonna rezet vontak ki. A település bejárata előtt háromszáz méterrel flotálóművet építettek. Innen a tisztított réz Zalatnára vagy Nagybányára került, és ott állítottak elő belőle elektrolitikus rezet.

Lakossága[szerkesztés]

  • 1842-ben 1525 ortodox és 988 római katolikus lakosa volt.[9]
  • 1900-ban 2581 lakosából 1958 volt román, 533 német és 48 magyar anyanyelvű; 1987 ortodox és 577 római katolikus vallású. 48%-uk tudott írni–olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 2%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 587 lakosából 559 román, 8 német és 8 magyar nemzetiségű; 528 ortodox, 34 baptista és 23 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

A Malomvölgy vízesése
Római katolikus templom
  • A Malomvölgy (Cheile Șușarei) a Néra-Beusnicai Nemzeti Parkhoz tartozik. Területe 248 hektár. A bővízű Șușara-patak mészkőszurdoka, két oldalán meredek sziklafalakkal, vízeséssel, barlangokkal, karsztforrásokkal. Környékét kőrises-égeres erdő borítja. Védett növényei a bánáti bazsarózsa, a bánáti szegfű, a szúrós csodabogyó, a kardvirág, a pázsitos nőszirom és a vadrózsa egy csak itt honos alfaja. Az állatok közül a medve, a hiúz, skorpió, a szarvas vipera és a lábatlan gyík colchicus alfaja található meg. A szurdok fölfelé 50 perc alatt bejárható. A 19. század második felében városi polgárok vásároltak malmot vagy építettek üdülőt a patakvölgy alsó részén. A települést ekkor "bánáti Aussee"-nek kezdték nevezni. A ma is álló turistaház 1855-ben épült.
  • Victor Tăutu falumúzeuma.
  • Római katolikus temploma 1771-ben épült, 1862-ben átalakították. 1900 körülig zarándokhely volt. A templom mögötti Kis-Kálvária hegyen, erdeifenyők között 1846 óta áll a négy méter magas, öntöttvasból készített és gótikus elemekkel díszített „bányászkereszt”. A bányászok nagypénteken vagy húsvétkor és Szent Borbála napján virágokat tettek a tövébe, ezzel emlékeztek eltűnt kollégáikra és kérték a szentek védelmét.
  • Ortodox temploma 1771 és 1778 között épült. 1832-ben leégett, belsejét 1851–1852-ben Dimitrie Turcu oravicai festő festette ki.
  • 1994-ben ortodox apácakolostort alapítottak határában. A nővérek gyógyítással foglalkoznak.

Híres emberek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Pesty Frigyes: Krassó vármegye története. 2/2. Bp., 1884
  • Victor Tăutu: Sasca Montană. Timișoara, 2009 [2] PDF

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ [1]
  2. ↑ W. P.: Fegyver alatt. Bp., 1998., 82. o.
  3. ↑ Czirbusz Géza: A délmagyarországi németek. Bp., 1913., 138. o.
  4. ↑ Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881
  5. ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
  6. ↑ Véber Antal (szerk.): A Délvidéki Kárpát-egyesület kalauza. Temesvár, 1894
  7. ↑ Virgil Birou: Oameni și locuri din Căraș. Timișoara, 1982., 160-171. o.
  8. ↑ Emeric Miki Marosi: Pagini din istoria evreilor la Reşiţa. Arad, 2008, 50. o.
  9. ↑ Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szászkabánya&oldid=26144388”