Dognácska

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dognácska (Dognecea)
A dognácskai kisebbik bányató tündérrózsái
A dognácskai kisebbik bányató tündérrózsái
Dognácska címere
Dognácska címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióBánság
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeKrassó-Szörény
Rang községközpont
Irányítószám 327180
SIRUTA-kód 52703
Népesség
Népesség1905 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság6[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság230 m
Terület75,73 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Dognácska (Románia)
Dognácska
Dognácska
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 16′ 26″, k. h. 21° 45′ 02″Koordináták: é. sz. 45° 16′ 26″, k. h. 21° 45′ 02″

Dognácska (románul: Dognecea, helyi ejtés szerint Ducnecea, németül: Dognatschka) falu Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.

Fekvése[szerkesztés]

A Szörényi-érchegység északnyugati nyúlványa, a Dognácskai-hegység völgyében, hét kilométer hosszan nyúlik el.

A dognácskai Simon és Júda bánya keresztmetszeti képe a 18. századból
Dognácska régi címere

Nevének eredete[szerkesztés]

A falutól északra Székesbánya néven (1356, Zekusbanya) középkori település volt, melynek temploma ma is látható. Mai neve először 1722-ből adatolható. Ez szerb eredetű és vagy az oszmán-török doğan ('sólyom') szóból vagy a délszláv dugnati ('marhákat hajtani') szóból származik.

Története[szerkesztés]

Környékén a római és a középkorban színesfémeket bányásztak. Vasérckészleteit 1718-ban fedezték föl. Ezután német bánya- és olvasztómunkások települtek be, főként Ausztriából, Stájerországból, Tirolból, Krajnából, Cseh- és Morvaországból és Selmecbányáról. 1721-ben megindult a vasércbányászat és a vaskohászat, 1722-ben a rézbányászat. 1725-ben kb. 1154t ércet termeltek ki.[3] Idehelyezték a négy bánáti bányahivatal egyikét és 1727-ben vásártartási jogot kapott. 1729-ben kb. 550 lakosa volt.

1740-ben a temesvári Andreas Hübner a telep mellett fedezte föl a korabeli Európa egyik legjelentősebb rézérclelőhelyét, amiért később nemességet is kapott. 1741-ben már 18 bányát műveltek a környező hegyekben. Ekkor alakult római katolikus plébániája. Olténiai származású „bufánokat” és cigányokat telepítettek be, akik szenet égettek, fuvaroztak, kovácsműhelyekben dolgoztak és terepmunkákat végeztek.

1761-ben postaállomást kapott. 1764-ben egy színarany telért találtak, de a kitermelt ásványkincsek között szerepelt ólom-, ezüst- és cinkérc is. 1793-ban szabad királyi bányavárosi címmel tüntették ki. 1828-ban bányaváros volt a bányakincstár tulajdonában, 2015 lakossal és piackörzetéhez 27 falu tartozott.

1848. április 21-én, a Krassó megyei szolgabíró érkezése után a bányahivatal elé összegyűlő nép előbb az élelmiszerárakról szóló hirdetmény levételét követelte, majd a szemükben a vármegye hatalmát jelképező magyar zászló visszacserélését a császárira.[4]

A 19. század közepén bányászata válságba került. 1855-ben a StEG vásárolta meg, és végképp alárendelődött Resicabányának. Bányáiban 1867-ben száznyolcvanan, kohóiban százhuszan dolgoztak.[5] 1872-ig még kisebb mértékben tovább folyt színesfémbányászata, de azután már csak vasércet bányásztak. 1864-ben egy új ércelőkészítőművet helyeztek üzembe. 1879-ben felavatták a kaszinót. 1897-ben gyógyszertárat nyitottak benne.[6] A század végén a két nagyolvasztót is bezárták. Később a vasérbányászat mellett újraindult a színesfémbányászat is, de korábbi jelentőségét nem tudta visszaszerezni.

A különböző nemzetiségek egykor településrészek szerint elkülönülten éltek. Az északi fertályt a felső hídig románok, a két híd közötti részt németek lakták, attól délre ismét románok, a déli végen pedig cigányok. Krassó, majd 1880-tól Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott. A településről neveztek el egy ritka ásványt, a dognácskaitot (rézbizmutszulfid). A fél évszázadon át szünetelő bányászatot 1961-ben újraindították. A kitermelés 1991-ig folyt.[7]

Népessége[szerkesztés]

  • 1842-ben 1306 ortodox és 1019 római katolikus vallású lakosa volt.[8]
  • 1900-ban 3525 lakosából 2195 volt román, 1262 német, 29 magyar és 18 krassován nemzetiségű; 2206 ortodox és 1300 római katolikus vallású. A lakosság 46%-a tudott írni-olvasni és 2%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 1928 lakosából 1751 volt román, 131 német, 25 cigány és 11 krassován nemzetiségű; 1413 ortodox, 198 baptista, 167 római katolikus és 138 pünkösdista vallású.

Látnivalók[szerkesztés]

  • Római katolikus temploma 1733-ban épült. Benne egy 18. század második feléből származó festett faszobron Nepomuki Szent János kétfelől egy-egy munkaruhás bányász mellett látható.[9]
  • A bányászat emlékei: az egykor duzzasztásra használt két tó, a kisebbik tavon (1724) tündérrózsák élnek. Az egyik nagyolvasztó (1858) romjai. Bányászházak és irodaépületek. Az egykori meddőhányó.

Híres emberek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. [1]
  3. Ovidiu Marinel Koch-Tufiș: Unele aspecte referitoare la mineritor și metalurgia bănățeană în anii 1718–1726, analizate prin prisma unor documente aflate la arhivele curții imperiale din Viena. In Banatica 21. Reșița, 2011, 143. o.[halott link]
  4. Abt János bányamester és Lengyel helyettes kamarai iktató a kerületi bányaigazgatósági elnökhöz. In Ștefan Pascu – Victor Cheresteșiu Red.: Revoluția de la 1848-1849 din Transilvania. Vol. 2. București, 1979, 251–7. o.
  5. Hunfalvy János szerk.: Magyarország bányászata a bányakapitányságok 1863–1867. évi jelentései alapján összehasonlitva. Pest, 1869, 128–29. o.
  6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 47. o.
  7. Mihai Vișan és Daniel Crecan: Istorie și administrație la Bocșa multiseculară (Timișoara, 2011), 159. o.
  8. Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae
  9. Nicolae Sabău: Metamorfoze ale barocului transilvan, vol. 1, Sculptura. Cluj-Napoca, 2002, 167. o.

Források[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]