Ugrás a tartalomhoz

Japán zászlaja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Japán zászlaja
Típusnemzeti zászló
Használat
  • nemzeti zászló
  • national Symbols of Japan
Arányok2:3[1]
Elfogadva1999. augusztus 13.
1870. (hajózási lobogóként)
Leírásvörös napkorong fehér alapon
Adoptálás1870. február 27.
A Wikimédia Commons tartalmaz Japán zászlaja témájú médiaállományokat.

Japán nemzeti zászlaja egy fehér téglalap, közepén egy bíborvörös körrel. Japánban az általánosan elterjedt neve Hinomaru (日の丸?, ’napkorong’), azonban hivatalos a Nissóki (日章旗?) elnevezést viseli. Japánra gyakran hivatkoznak a „felkelő Nap országa”-ként, a zászló ezt a jelentést is magába foglalja.

Az 1999. augusztus 13-án hatályba lépett Law Regarding the National Flag and National Anthem-ben a Nissókit jelölték ki Japán nemzeti zászlajaként. Habár korábban egyetlen jogszabály sem rögzített ilyet, a napkorong szimbólummal ellátott zászló már régóta Japán de facto nemzeti zászlajának számított. A Daidzsó-kan, a korai Meidzsi-kor kormányzati testülete 1870-ben két kiadványt jelentetett meg, amik a nemzeti zászló kialakításának kérdésével foglalkoztak. Az 1870. február 27-én kiadott 57-es számú kiadványban egy napkorong szimbólumot ábrázoló zászlót jelöltek ki a kereskedő hajók számára, majd az 1870. október 27-én közzétett kiadványban a tengerészet számára is. A második világháború után, a szövetségesek általi megszállás alatt a Hinomaru használatát erősen korlátozták, azonban később ezt enyhítették, majd végül meg is szüntették.

A Nap fontos szerepet játszik a japán mitológiában és vallásban is. A hagyomány szerint a császár Amateraszu napistennőnek, a sintó panteon egyik fontos alakjának leszármazottja, valamint a család tőle kapta uralkodói jogait. Az ország neve, és a zászló mintája is jól kifejezi a Nap központi szerepét. Egy japán krónika, a Soku Nihongi szerint Mommu császár 701-ben egy olyan zászlót használt, ami a Napot ábrázolta. Ez az első feljegyzett használata a napszimbólumot ábrázoló zászlóknak Japánban. A Kószúban található Unpo-dzsi templomban őrzik a legrégebbi fennmaradt zászlót, amit a legenda szerint a 11. században Reizei császár adományozott a templomnak.[2][3][4]

A Meidzsi-restauráció alatt a napkorong és a Japán Birodalmi Haditengerészet felkelő Napot ábrázoló zászlaja fontos jelképekké váltak a feltörő Japán Birodalomban. Propaganda poszterek, tankönyvek és filmek ábrázolták a zászlót a büszkeség és hazafiasság forrásaként. A japán családoknak kötelező volt otthonaikban kitenni a zászlót nemzeti és egyéb ünnepek alatt. A második kínai-japán háború és az utána lévő egyéb katonai konfliktusok ideje alatt nagy népszerűségnek örvendtek a különböző Hinomaru motívummal ellátott tárgyak, amikkel Japán és a császár iránti odaadásukat fejezték ki az emberek. Ezek szlogenekkel ellátott zászlóktól, ruhadarabokon át különböző ételekig bármik lehettek.

A zászló nyilvános megítélése változó. Történelmileg mind a nyugati, mind a japán források azt mutatják, hogy a napszimbólummal ellátott zászló egy erős és tartós szimbólum volt a japánok számára. A második világháború óta a Hinomaru és a Kimigajo (君が代, Japán nemzeti himnusza) használatát folyamatos viták övezik a japán állami iskolákban. Ezek a viták több tüntetéshez és perhez is vezettek. Az ultranacionalizmussal való asszociációja miatt a zászlót ma már nem használják gyakran. A Hinomaru az okinavaiakat a második világháború, és az utána lévő amerikai megszállás időszakára emlékezteti. Néhány korábban Japán által megszállt nemzet számára az agresszió és az imperializmus jelképe.

Japán számos más zászlaja, például a különböző katonai zászlók is a Hinomarun alapszanak.

Története

[szerkesztés]
Kuki Jositaka flottája 1594-ben.

1999 előtt

[szerkesztés]

A Hinomaru pontos eredete ismeretlen,[5] de a „felkelő Nap” látszólag már a 7. század elején is szimbolikus jelentéssel rendelkezett (a Japán-szigetcsoport az Ázsiai kontinens legkeletebbi pontján található, így tehát a Nap „itt kel fel”). 607-ben egy a Szuj Jang-ti kínai császárnak küldött hivatalos levél így kezdődik: „a felkelő Nap császárától”,[6] emellett Japánra gyakran utalnak a „felkelő Nap országaként”.[7] Egy 12. századi műben, a Heike monogatariban azt írják, hogy a szamurájok legyezőjét Nap ábrákkal díszítették.[8] Az egyik ismert, zászlóról szóló legenda egy Nicsiren nevű buddhista paphoz kötődik. Állítólag a 13. században egy mongol invázió alatt Nicsiren egy a Napot ábrázoló lobogót adott a sógunnak, hogy azzal vonuljon csatába.[9] Ezek mellett a Nap, mint jelkép szorosan kapcsolódik a császári családhoz is, hiszen a legendák szerint uralkodói hatalmukat Amateraszu napistennőtől kapták.[10][11]

Asahi Maru, a Tokugava sógunátus hadihajója 1856-ban.

Japán egyik legrégebbi zászlója a Jamanasi prefektúrában lévő Unpo-dzsi templomban található. A legenda szerint Go-Reizei császár adta Minamoto no Josimicunak. Az elmúlt 1000 évben a Takeda klán családi ereklyeként kezelte.[12]

A legrégebben feljegyzett zászlók Japánban a 16. század végéről származnak. A zászlók a daimjókhoz tartoztak, és elsősorban csatákban használták őket. Nagyrészűk hosszú lobogó volt, rajtuk a daimjó család címerével. A különböző családtagok, mint például apa, fiú, testvér mind eltérő zászlókkal vonultak harcba. Ezek azonosító célt szolgáltak, a harcosok a hátukon és a lovukon is feltűntették jelképüket. A hadvezéreknek is megvolt a maguk zászlaja, amiknek többsége négyzet alakjuknak köszönhetően eltért a közkatonáékétól.[13]

Míg a nemzeti jelképek gondolata idegen volt a japánok számára, a Meidzsi kormánynak kommunikálnia kellett a külvilággal. Ez különösen fontossá az amerikai Matthew C. Perry parancsnok Jokohamai partraszállása után vált.[14] A kormány későbbi intézkedései további nemzeti jelképeket adtak az országnak, mint például a Kimigajoként (君が代) ismert nemzeti himnuszt, és a címert.[15]

Korai konfliktusok és a Csendes-óceáni háború

[szerkesztés]
1939-es fotó egy besorolásról. A házon és néhány a képen szereplő ember kezében is látható a Hinomaru.

Ahogy Japán igyekezett kiépíteni a birodalmát, egyre többször használták a nemzeti zászlót. A Hinomaru jelen volt az első kínai-japán háborút és az orosz-japán háborút követő ünnepléseken, emellett az országon belüli összecsapások közben is használták.[16] Egy 1934-es japán propaganda film a külföldi nemzetek zászlóit befejezetlennek vagy hiányosan kivitelezettnek, míg a japán zászlót minden tekintetben tökéletesnek ábrázolta.[17] 1937-ben hirosimai lányok egy csoportja úgy fejezte ki szolidaritását a második kínai-japán háborúban harcoló japán katonákkal, hogy úgynevezett flag meal-eket ettek, ami japán szárított szilvából állt egy tányér rizs közepén. A Hinomaru bentó a japán katonai mozgósítás és szolidaritás fő szimbólumává vált, és az is maradt egészen az 1940-es évekig.[18]

Propaganda poszter, amely a japán, kínai és mandzsu emberek közötti harmóniát reklámozza. A szövegen kínai írással (jobbról balra olvasandó) ez szerepel: "Japán, Kína és Mandzsukudo együttműködésével a világ békére találhat."

Ebben az időszakban a Hinomaru tankönyvekben is megtalálható volt, különböző a császár és az ország iránti odaadást kifejező szlogenekkel kísérve. A japán gyermekeknek a hazafiasságot egy fontos erényként tanították. A hazafiasság kifejezése, mint például a zászló alkalmazása vagy a császár imádata része volt egy jó japán állampolgár életének.[19]

A második világháború alatt a zászló a japán imperializmus eszköze volt a megszállt Délkelet-Ázsiai területeken: az lakosoknak kötelező volt használniuk,[20] a gyerekek pedig a Kimigajot énekelték a reggeli zászló felvonás közben.[21] Bizonyos területeken, mint például a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Mandzsukuoban engedélyezettek voltak a helyi zászlók.[22][23] Koreában, ami a Japán Birodalom részének számított, a Hinomaru és a többi jelkép használata a koreaiak alávetettségét fejezte ki.[24]

A japánok számára a Hinomaru a „felkelő Nap zászlaja” volt, „amely bevilágítja az egész világ sötétségét”.[25] A nyugatiak számára az egyik legerősebb japán katonai szimbólum.[26]

Amerikai megszállás

[szerkesztés]
A Hinomaru leeresztése Szöülban, 1945. szeptember 9-én, a megadás napján.

A második világháború és a megszállás időszakában a Hinomaru volt Japán de facto zászlaja. A háború után, a megszállás alatt a szövetséges hatalmak legfőbb parancsnokának (SCAP) az engedélyére volt szükség a Hinomaru nyilvános használatához.[27] A források eltérnek abban, hogy a zászló használata mekkora mértékben volt korlátozva; egyesek a tiltott kifejezést használják,[28][29] azonban annak ellenére, hogy az eredeti korlátozások szigorúak voltak, nem jelentettek teljes tilalmat.

1947. május 2-án a japán alkotmány jóváhagyásával Douglas MacArthur tábornok feloldotta a Hinomaru használatának korlátozását a japán országgyűlés épületéről, a császári palotáról, a miniszterelnök rezidenciájáról és a legfelsőbb bíróság épületéről.[30][31] 1948-ban tovább lazítottak a megszorításon: nemzeti ünnepeken megengedték a zászló felvonását. 1949 januárjában a korlátozásokat teljesen megszüntették, és innentől kezdve bárki bármikor kitehette a Hinomarut engedély nélkül. Ennek eredményeképpen az 1950-es évek elejéig az iskolákat és a családokat is bátorították a zászló felhúzására.

A megszállás végétől 1999-ig

[szerkesztés]
A Hinomaru felvonása az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén, New Yorkban, 1956-ban.

A második világháború óta a zászlót sok kritika érte az ország katonai múltjával való kapcsolata miatt. Hasonló ellenvetések érték a jelenlegi nemzeti himnuszukat, a Kimigajot is.[12] Az emberek irántuk való érzései jól kifejezik az általános fordulatot a "Dai Nippon” (Nagy Japán) érzéstől a pacifista és antimilitarista Japán felé. Ennek az ideológiai változásnak köszönhetően közvetlenül a háború után ritkábban használták a zászlót, annak ellenére, hogy az SCAP feloldotta a korlátozásokat.[27][32]

Mikor Japán diplomáciailag újra elkezdett megerősödni, a tengerentúlon a Hinomarut politikai eszközként is kezdték használni. Egy alkalommal, amikor Hirohitó császár és Kódzsun császárné Hollandiába látogattak, ahol a holland lakosok elégették a Hinomarut, azt követelve, hogy a császár vagy menjen vissza Japánba, vagy állítsák bíróság elé a második világháborús holland hadifoglyok haláláért.[33]

Az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékok újra felvetették a Hinomaru és a Kimigajo problémáját. Az olimpia kezdete előtt a zászlón lévő napkorong méretét megváltoztatták, mert nem gondolták elég feltűnőnek a többi zászló mellett.[27] Fukiura Tadamasza színszakértő úgy döntött, hogy a napkorong mérete legyen a zászló hosszának kétharmada. Az 1964-es nyári és az 1998-as naganói téli olimpiai játékok alkalmával Fukiura választotta ki a zászló színeit.[34]

1989-ben Hirohito császár halála újabb erkölcsi kérdéseket vetett fel a nemzeti zászlóval kapcsolatban. A konzervatívok úgy gondolták, hogy ha a zászlót használhatják a szertartásokon a régi sebek felszakítása nélkül, akkor lehet, hogy indítványozhatják a Hinomaru nemzeti zászlóvá válását anélkül, hogy megkérdőjeleznék a jelentését.[35]

A hivatalos 6 napos gyászidőszak alatt a zászlók a hagyománynak megfelelően, a két gyász-stílus egyike szerint voltak felhúzva.[36]

1999 után

[szerkesztés]
The Law Regarding the National Flag and National Anthem

1999-ben elfogadták a Law Regarding the National Flag and National Anthem-et, ezzel nemzeti jelképpé választva mind a Hinomarut, mind a Kimigajot. A törvény elfogadását egy ideig meggátolta a hirosimai Szerában található Szera Középiskola igazgatójának, Tosihiro Isikavának az öngyilkossága, aki nem tudta megoldani az iskolai tanács és a tanárok vitáját a Kimigayo és a Hinomaru használatának kérdéséről.[37][38] Ez az egyik legvitatottam kérdés, amelyet az országgyűlés elfogadott az 1992-es Law Concerning Cooperation for United Nations Peacekeeping Operations and Other Operations óta, amelyet "International Peace Cooperation Law" -ként is ismernek.

Obucsi Keizó miniszterelnök, aki a Liberális Demokrata Párt (LDP) tagja, úgy döntött, hogy el kezd kidolgozni egy jogszabályt, hogy a Hinomaru és a Kimigajo 2000-re nemzeti szimbólumokká válhassanak. A kabinetfőtitkára, Nonaka Hiromu azt akarta, hogy ez a folyamat Akihitó császár trónra lépésének 10. évfordulójára befejeződjön.[39]

Nem ez volt az első alkalom, hogy fontolóra vették egy törvény megalkotását a szimbólumok hivatalossá tételéről. 1974-ben, Okinava 1972-es visszacsatolásának és az 1973-as olajválságnak a hatására Tanaka Kakuei utalt egy törvény létrehozására a két jelképről.[40] Amellett, hogy az iskolákat utasították rá, hogy tanítsák és játsszák a Kimigajot, Kakuei azt akarta, hogy a diákok minden reggel ünnepélyesen vonják fel a Hinomarut, és alakítsanak ki egy morális tantervet, ami a Meidzsi császár által 1890-ben kihirdetett Imperial Rescript on Education egyes elemein alapul.[41] Kakuei azonban nem tudta elfogadtatni ezt a törvényt az országgyűléssel.[42]

Az LDP és a Komeito (CGP) voltak az 1999-es törvényjavaslat fő támogatói, az ellenzéket pedig a Szociáldemokrata Párt (SDJP) és a Japán Kommunista Párt (JCP) alkotta, akik a két szimbólum háborús időszakokhoz való kötődése miatt ellenezte azt. A CJP továbbá ellenezte, hogy nem engedélyezték, hogy a lakosság döntsön a kérdésben. Eközben a Demokrata Párt (DPJ) nem tudott pártkonszenzust kialakítani az ügyben. A DPJ elnöke, és későbbi miniszterelnök Kan Naoto kijelentette, hogy a DPJ-nek támogatnia kell a törvényjavaslatot, mivel a párt már mindkét szimbólumot elismerte Japán nemzeti jelképeként.[43] A főtitkár, és későbbi miniszterelnök Hatojama Jukio úgy gondolta, hogy a törvényjavaslat további megosztottsághoz fog vezetni a társadalom és az állami iskolák körében. Kan a törvényjavaslat mellett, míg Hatojama ellene szavazott.[39]

A szavazás előtt felszólítások voltak arra, hogy válasszák ketté a törvényjavaslatot. Kato Norihito, a Vaszeda Tudományegyetem professzora kijelentette, hogy a Kimigajo egy különálló és összetettebb kérdés, mint a Hinomaru,[44] a szétválasztásra azonban nem került sor. 1999. július 22-én a Képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot 403:86 szavazati aránnyal.[45] A javaslatot július 28-án továbbküldték a Tanácsosok Házának, akik augusztus 9-én szintén elfogadták azt. A törvény végül augusztus 13-án lépett hatályba.[46]

Egy 2009. augusztus 8-án készült fotón, ami egy DPJ gyűlésen készült a Képviselőházi választásokra, látszódott egy plafonról lelógó transzparens, ami két Hinomaru zászlóból volt kivágva és összevarrva úgy, hogy a DPJ logóját formázza. Ez felháborította az LDP-t, és az akkori miniszterelnököt Aszó Tarót, szerintük ez megbocsáthatatlan. Válaszul a DPJ elnöke Hatojama Jukio azt nyilatkozta, hogy a transzparens nem a Hinomaru volt, tehát nem is kezelhető annak.

Felhasználás és szokások

[szerkesztés]
A Hinomaru Josegaki egy példája.

Amikor a Hinomarut bevezették, a kormány kötelezővé tette, hogy az állampolgárok a zászlóval köszöntsék a császárt. A zászló néhány lakosban ellenérzést váltott ki, ami tiltakozásokhoz vezetett. Kellett hozzá néhány év, hogy általános elfogadást nyerjen.[15]

A második világháború alatt, népszerű szokás volt, hogy a szolgálatot teljesítő katonáknak egy a család és barátok által aláírt zászlót adjanak ajándékba. Ezeket a zászlókat Hinomaru Josegakinak (日の丸寄せ書き) is nevezték. Egyfajta szerencsehozó talizmánnak szánták őket, amivel azt kívánták, hogy a katona épségben hazatérjen. A hagyomány szerint az írásnak nem volt szabad hozzáérnie a napkoronghoz.[47] Csaták után az elesett katonák zászlói gyakran az ellenfélhez kerültek. Annak ellenére, hogy a zászlók egyfajta szuvenírré váltak,[47] egy idő után egyre többen próbálták visszajuttatni őket az elesett japán katonák családjaihoz.[48]

Az aláírt Hinomarut még ma is használják szerencsehozó tárgyként, habár szűkebb körökben, mint korábban. Használják például sporteseményeken, hogy kifejezzék támogatásukat a Japán nemzeti csapatoknak.[49] Hasonló még a hacsimakinak nevezett fejpánt, amit fehér anyagból készítenek, és a közepén a vörös napkorong látható. A második világháború alatt a "biztos győzelem" vagy a "hét élet" kifejezést írták a kamikaze pilóták által viselt hacsimakikra, ezzel fejezték ki, hogy készek meghalni az országukért.[50]

A második világháború előtt minden családnak kötelező volt kitenne a Hinomarut nemzeti ünnepek alatt. A háború óta már főleg csak a különböző nemzeti vagy helyi közigazgatási épületekre szokás kitenni, magánházakon ritkán látható, azonban néhány ember és vállalat fel szokta vonni ünnepnapokon. Habár a kormány bátorítja az embereket, hogy kövesség ezt a szokást, törvény nem kötelezi őket erre.[51][52] A császár 80. születésnapja óta, ami 2002. december 23-án volt, a Kjúsú Vasúthálózat 330 állomáson tette ki a Hinomarut.

Fogadtatása

[szerkesztés]
Zászlót lengető tömeg köszönti a császári családot Naruhito császár trónra lépése után a császári palotában, 2019. május 4-én.

A média által készített felmérések szerint a legtöbb japán már az 1999-es Law Regarding the National Flag and National Anthem elfogadása előtt is a Hinomarut tekintette Japán nemzeti zászlajának. Ennek ellenére továbbra is viták övezik a zászló iskolai rendezvényeken vagy médiában való felhasználását. Például liberális újságokban, mint az Aszahi Sinbun és a Mainicsi Sinbun, gyakran jelennek meg olyan cikkek, amikben kritikusan állnak a zászlóhoz, tükrözve ezzel olvasóik politikai nézeteit.[53] Más lakosok számára a zászló azt az időszakot jelképezi, amikor a demokrácia még el volt nyomva a Japán Birodalomban.[54]

A Hinomaru otthonokban és üzletekben való használata körül is viták folytak. A zászlónak az ujoku dantai (右翼団体, „jobboldali”) aktivistákkal és a huliganizmussal való asszociálása miatt sokan kerülik a használatát. Ezt megtehetik, hiszen nem kötelező nemzeti ünnepek alkalmával sem a zászló kitevése. Az Isikava prefektúrában lévő Kanazava városa 2012-ben azt tervezte, hogy állami pénzből zászlókat vesz, hogy ezzel ösztönözze a lakosságot azoknak a nemzeti ünnepeken való alkalmazására.

A Japán Kommunista Párt hangosan ellenzi a Hinomaru használatát.

A zászló a korábbi japán gyarmatokon és Japánon belül is kapott negatív kritikát, például Okinavában. Ennek egyik figyelemre méltó példája az eset, amikor 1987. október 26-án, egy okinavai szupermarket tulajdonosa elégetett egy Hinomarut a japán Nemzeti Sportfesztivál kezdete előtt.[55] Sóichi Csibana, a zászló elégetője, ezt nem csak azért tette, hogy így tiltakozzon a japán hadsereg által elkövetett atrocitások, valamint az amerikai haderő folyamatos jelenléte ellen, hanem hogy megakadályozza a zászló nyilvános szereplését is. Emellett Okinavában több más incidens is volt, például iskolai ceremóniák közben, amikor a Kimigajo alatt próbálták felvonni a Hinomarut, a diákok leszakították az, és megtagadták a tiszteletét.[16]Nahába, Okinava fővárosában a sziget Japánhoz való visszacsatolása óta először 2001-ben vonták fel a zászlót, a város 80. évfordulójának ünnepén.[56]

A Japán Birodalom által korábban megszállt Kínai Népköztársaságban és Dél-Koreában is úgy gondolták, hogy a Hinomaru 1999-es hivatalos elfogadása azt jelenti, hogy Japán a jobb oldal és a remilitarizáció felé halad. Az 1999-es törvény elfogadása egybeesett a Jaszukini-szentély státuszával, az amerikai-japán katonai együttműködéssel és a rakétavédelmi program létrehozásával kapcsolatos vitákkal. Más országokban, amelyeket Japán megszállt, a törvényt vegyes reakciók fogadták, vagy teljesen elkendőzték azt. Szingapúrban az idősebb generáció még mindig negatív érzéseket táplál a Hinomaru felé, míg a fiatalabbak már nem éreznek így, főként mivel nagyrészük megismerte a Japán kultúra valamely formáját az animéken, játékokon és az Uniqlon (egy japán divatmárka) keresztül. A Fülöp-szigeteki kormány nem gondolta úgy, hogy Japán vissza kívánna térni a militarizmusra, valamint úgy vélték, hogy az 1999-es törvény célja csupán az volt, hogy hivatalosan is létrehozzon két nemzeti szimbólumot (a zászlót és a himnuszt), és ehhez minden államnak joga van.[57]

Japánban nincs törvény, amely büntetné a Hinomaru elégetését, de más nemzetek zászlaját tilos megsemmisíteni.[58][59]

Protokoll

[szerkesztés]
A gyász zászló (弔旗 csó-ki) ábrája.

A protocoll szerint, a zászló napkeltétől napnyugtáig lehet felhúzva, üzleteknek és iskoláknak pedig nyitástól zárásig van engedélyezve.[60] Ha a Hinomaru egy másik ország zászlajával együtt van felvonva, akkor a japán zászló kerül a fő helyre, a másik pedig a jobboldalára. Mind a kettőnek ugyanolyan magasan kell lennie, és méreteiknek is egyezniük kell. Ha több külföldi zászló is látható, a zászlókat az Egyesült Nemzetek Szervezete által meghatározott betűrendben kell elhelyezni.

Mikor egy zászlót már nem tudnak tovább használni, szokás szerint nyilvánosan elégetik.[60] A Law Regarding the National Flag and National Anthem nem szabja meg pontosan, miképp lehet a nemzeti zászlót használni, az egyes prefektúrák azonban saját szabályokat hoznak a Hinomaru és más prefekturális zászlók használatáról.[61]

Gyász

[szerkesztés]

A Hinomarunak legalább két gyász formája van. Az egyik, amikor nem húzzák fel teljesen a zászlót, csak a pózna feléig, ezt han-kinek (半旗) nevezik . Ezt a szokás sok más országban is elterjedt. A külügyminisztérium hivatalai is ezt a gyakorlatot követik más országok államfőinek temetésekor.

A másik változat alkalmazásakor pedig a zászlórúd tetején lévő csúcsdíszt egy fekete szövettel vonják be, és a zászló fölé egy fekete szalagot kötnek, amit gyász zászlónak (弔旗 csó-ki) is neveznek. Ez a forma Meidzsi császár 1912. július 30-ai halála óta használatos. A kormány kiadott egy rendeletet, amelyben előírja, hogy a császár halálakor a nemzeti zászlót valamelyik gyász-stílusban kell felvonni.[62]

Állami iskolák

[szerkesztés]
Ballagási ceremónia Hokkaidó prefektúrában, ahol mind a Hinomaru, mind a prefektúra saját zászlaja látható. A beszélő jobb oldalán,egy zászlórúdon az iskola saját zászlaja is megtalálható.

A második világháború után az Oktatási Minisztérium több nyilatkozatot és előírást is megjelentetett, amelyekkel elő kívánta segíteni a Kimigajo és a Hinomaru alkalmazását a joghatóságuk alá tartozó iskolákban. Az első ilyen nyilatkozat 1950-ben jelent meg, amely kijelentette, hogy mind a két jelkép használata kívánatos, de nem kötelező. Ezt a kívánságot később kibővítették mind két nemzeti szimbólum használatára a különböző iskolai és nemzeti ünnepek alkalmakor.[27] Az oktatási irányelvek 1989-es reformjában a Liberális Demokrata Párt által ellenőrzött kormány először követelte, hogy a zászlót használják az iskolai ceremóniák alatt, valamint a megfelelő tiszteletet megadását mind a Hinomarunak, mind a Kimigajonak.[63] A reformokban az ezt nem teljesítő iskolai tisztviselők büntetését is elrendelték.[27]

Az Oktatási Minisztérium által kiadott 1999-es tantervi útmutató a Law Regarding the National Flag and National Anthem elfogadása után azt írja elő, hogy az évnyitón és a ballagási ceremóniákon fel kell húzni a japán zászlót és a diákoknak el kell énekelniük a himnuszt.

Továbbá a minisztérium az útmutatóhoz való megjegyzéseiben azt mondja az általános iskolákra vonatkozóan, hogy a nemzetközivé válás előrehaladtával amellett, hogy hazafiasságra és a japán nemzethez való tudatos tartozásra nevel, az iskolának fontos feladata, hogy a nemzeti zászló és himnusz iránti tiszteletre is neveljen, hogy ennek segítségével tiszteletben tartott Japán állampolgárokká váljanak a fokozatosan nemzetközivé váló társadalomban. A minisztérium emellett még kijelentette azt is, hogy ha a japán diákok nem tudják tisztelni a saját jelképeiket, akkor nem lesznek képesek a többi nemzet jelképeinek tiszteletére sem.[64]

Az iskolák mind a himnuszt, mind a nemzeti zászlót illetően a viták középpontjában álltak.[28] A Tokió Oktatási Tanács mind a kettő használatát megköveteli a joghatósága alá tartozó eseményeken. Emellett megköveteli a tanároktól, hogy tiszteletben tartsák őket, különben elveszíthetik munkájukat.[65] Egyesek tiltakoztak, arra hivatkozva, hogy ez sérti a japán alkotmányt, azonban a Tanács azzal érvelt, hogy az iskolák kormányzati szervezetek, ezért az alkalmazottainak kötelessége, hogy arra tanítsa a diákokat, miképp legyenek jó Japán állampolgárok.[12] Tiltakozásuk jeléül néhány iskola megtagadta a Hinomaru felvonását, más esetekben pedig előfordult, hogy a szülők letépték a zászlót.[28] Tanárok sikertelenül büntetőeljárást indítottak Isihara Sintaró tokiói kormányzó és magas rangú tisztviselők ellen, amiért megparancsolta nekik, hogy tiszteljék a Hinomarut és a Kimigajót.[66] Később a Japán Tanárok Egyesülete elfogadta mind a zászló, mind a himnusz használatát, azonban kisebb egyesületek még mindig ellenzik mindkét jelképet, és azok használatát az iskolarendszeren belül.[67]

Kapcsolódó zászlók

[szerkesztés]

Katonai zászlók

[szerkesztés]

A Japán Önvédelmi Haderő (JSDF) és a Japán Szárazföldi Véderő (JGSDF) szintén egy, a felkelő napot ábrázoló zászlót használ, belőle kitörő 8 vörös sugárral, amely részben arany szegéllyel van körbevéve. Ez a Hacsidzsó-Kjokudzsicuki (八条旭日旗) elnevezést viseli.[68]

A napkorong minta egyik jól ismert változata, a Nap belőle kitörő 16 fénysugárral, amelyet az évek során a japán katonaság, azon belül is főként a Japán Birodalmi Hadsereg és a Japán Birodalmi Haditengerészet is használt. A zászlót, ami a Dzsjúrokudzsó-Kjokidzsicu-ki (十六条旭日旗) nevet viseli, először harci zászlóként használták 1870. május 15-től egészen a második világháború végéig. 1954 június 30-án a zászlót újra elfogadták, ez alkalommal a Japán Szárazföldi Véderő (JGSDF) és a Japán Tengerészeti Véderő (JMSDF) zászlajaként.[68] Kínában és Koreában ez a zászló még mindig negatív mellékjelentést hordoz magában.

Az 1952-ben önállóvá vált Japán Légi Véderő (JASDF) emblémája egy sima napkorong.[69] Ez az egyetlen olyan ág, amely jelvénye nem idéz fel negatív emlékeket a birodalmi időkből. Azonban mégis van egy zászlaja, amit a bázisaikon, és a különböző parádékon használnak. Alapításuk óta 3 zászlajuk is volt, a jelenlegi 1972-től van használatban. A zászlón a légierő szimbóluma szerepel, kék háttéren.[70]

Császári zászlók

[szerkesztés]
A japán császár zászlaja.

1870-től kezdve hoztak létre zászlókat a japán császár, császárné, és a császári család más tagjai számára.[71] Eleinte a császár zászlaja erősen díszített volt: egy nap pihent egy művészi minta közepén. Külön zászlót használt amikor a szárazföldön vagy a tengeren tartózkodott, vagy amikor éppen kocsiban utazott valahová. Magának a császári családnak is megvoltak az ezekben az esetekben használatos zászlói. A kocsis zászlók egy egyszínű, 16 szirmú krizantémot ábrázoltak egy szintén egyszínű háttér közepén.[72] Ezeket 1889-ig használták, amikor a császár úgy döntött, hogy egy vörös háttéren lévő krizantémot fog a zászlójaként használni. Az arányok és a színárnyalatok kisebb változtatásaitól eltekintve, a császári család a mai napig ezt használja.[73][74]

A jelenlegi császári zászló 2:3 arányú, ami vörös háttéren egy 16 szirmú, aranyszínű krizantémot ábrázol. A császárné zászlaja ettől csak abban különbözik, hogy fecskefark alakú. A koronaherceg és a koronahercegnő hasonló zászlókat használ, azonban az övékén egy kisebb krizantém szerepel, amely fehér kerettel van körülvéve. A krizantémot a 12. században élt Go-Toba császár uralkodása óta társították a császári családhoz, 1868-tól pedig kizárólag a császári család jelképeként használják.[71]

Szubnacionális zászlók

[szerkesztés]
A Hinomaru Okinava prefektúra és Uraszoe város zászlajával együtt.

Japán mind a 47 prefektúrájának saját zászlaja van, amik a nemzeti zászlóhoz hasonlóan egy monnak nevezett szimbólumból, valamint egy egyszínű háttérből állnak. Ez alól kivétel Ehime prefektúra, melynek háttere kétszínű. Számos prefektúra, mint például Hirosima zászlajának tulajdonságai egyeznek a Hinomarujéival (2:3 arány, a szimbólum a zászló közepén, aminek a mérete a zászló hosszának 3/5-e). Néhány mon a prefektúra japán írásjegyekkel írt nevét, míg mások a területek egy-egy sajátosságát ábrázolják. Jó példa Nagano prefektúra zászlaja, amin egy narancssárga ナ (na) katakana írásjegy szerepel egy fehér lemez közepén. A mon egyik értelmezése az, hogy a na írásjegy egy hegyet, a fehér lemez pedig egy tavat jelképeznek.[75] A narancssárga szín a Napot, míg a fehér a területre jellemző havat ábrázolják.

Önkormányzatok szintén hozhatnak létre saját zászlókat. Ezek hasonlóan épülnek fel, mint a prefektúrákéi: általában egy egyszínű alapon lévő mont ábrázolnak. Ilyen például a Kumamoto prefektúrában található Amakusza zászlaja, amin a város jelképe, egy hullámokkal körbevett ア (a) katakana írásjegy látható. A szimbólum a 2:3 arányú, fehér zászló közepén van elhelyezve. Mind a város jelképe, mind a zászló 2006-óta áll használatban.[76]

További zászlók, amelyekre hatással volt

[szerkesztés]
A Japán Posta korábbi zászlaja (1872–1887).

A hadsereg által használtakon kívül a nemzeti zászló számos másikhoz is ihletül szolgált. A korábbi Japán Posta zászlaja nagyon hasonló volt a Hinomaruhoz, azzal a különbséggel, hogy egy vörös, függőleges sáv is átfutott a zászló közepén, valamint egy vékony fehér gyűrű vette körül a vörös napkorongot. Ezt később felváltotta egy zászló, amelyen a posta vörös 〒(egy stilizált katakana テ (te) írásjegy) jelképe szerepel egy fehér háttéren.

Két nemrégiben tervezett nemzeti zászló is hasonlít a japánra. 1971-ben Banglades függetlenné vált Pakisztántól, innentől kezdve rendelkezik saját nemzeti zászlóval, amely egy zöld háttéren nem egészen középen lévő vörös lemezt ábrázolt, közepén az ország arany színű térképével. A jelenlegi zászlón, amely 1972-től érvényes, a térkép már nem szerepel, ezt kivéve azonban változatlan maradt. A bangladesi kormány a lemezt hivatalosan körnek nevezi, a vörös szín pedig az ország megteremtéséért kiontott vért ábrázolja.

1914-től 1944-ig Palau japán fennhatóság alatt állt, azonban a Palaui Köztársaság nem ismeri el a japán zászló hatását a sajátjukra.[77] A Palaui Köztársaság zászlaja egy nem egészen középen lévő, a Holdat jelképező aranysárga lemezt ábrázol, égszínkék háttéren. A Hold a békét, és a fiatal nemzetet, míg a kék háttér Palau nehezen kivívott függetlenségét szimbolizálja.[78]

A Japán Tengerészeti Véderő zászlaja is hatást gyakorolt más zászlókra, mint például az Aszahi Sinbunére. A fehér alapú zászló bal alsó sarkában a vörös napkorong egy negyede látható, benne a fehér 朝 írásjeggyel , ami mellett még látható 7, a Napból kitörő vörös sugár.[79][80] A zászló gyakran látható a Nemzeti Középiskolai Kosárlabda Bajnokságon, amelynek az Aszahi Sinbun az egyik fő szponzora.[81]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Flag of Japan című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ 国旗及び国歌に関する法律
  2. ↑ Yamanashi Tourism Organization. 日の丸の御旗 Archiválva 2019. március 29-i dátummal a Wayback Machine-ben (japán nyelven)
  3. ↑ Unpoji. 宝物殿の案内 Archiválva 2011. november 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (japán nyelven)
  4. ↑ Little-Known Wars of Great and Lasting Impact: The Turning Points in Our History We Should Know More About. Fair Winds; 2009. ISBN 1-59233-375-3 54. o. (angol nyelven)
  5. ↑ Web Japan. Japanese Ministry of Foreign Affairs. National Flag and Anthem [PDF]; 2000 (angol nyelven)
  6. ↑ Dyer 1909, 24. o. (angol nyelven)
  7. ↑ Edgington 2003, 123–124 o. (angol nyelven)
  8. ↑ Itoh 2003, 205 o. (angol nyelven)
  9. ↑ Feldman 2004, 151–155 o. (angol nyelven)
  10. ↑ Ashkenazi 2003, 112–113 o. (angol nyelven)
  11. ↑ Hall 1996, 110 o.
  12. ↑ a b c Hongo, Jun. Hinomaru, 'Kimigayo' express conflicts both past and future. The Japan Times. 2007-07-17 (angol nyelven)
  13. ↑ Turnbull 2001 (angol nyelven)
  14. ↑ Feiler 2004, 214 o. (angol nyelven)
  15. ↑ a b Ohnuki-Tierney 2002, 68–69. o. (angol nyelven)
  16. ↑ a b Befu 2001, 92–95. o. (angol nyelven)
  17. ↑ Nornes 2003, 81. o. (angol nyelven)
  18. ↑ Cwiertka 2007, 117–119. o. (angol nyelven)
  19. ↑ Partner 2004, 55–56. o. (angol nyelven)
  20. ↑ Tipton 2002, 137. o. (angol nyelven)
  21. ↑ Newell 1982, 28. o. (angol nyelven)
  22. ↑ The Camera Overseas: The Japanese People Voted Against Frontier Friction. TIME. 1937-06-21 (angol nyelven)
  23. ↑ Taylor 2004, 321. o. (angol nyelven)
  24. ↑ Goodman, Neary 1996, 102. o. (angol nyelven)
  25. ↑ Ebrey 2004, 443. o. (angol nyelven)
  26. ↑ Hauser, Ernest. Son of Heaven. LIFE. 1940-06-10 (angol nyelven)
  27. ↑ a b c d e Goodman, Neary 1996, 81–83. o. (angol nyelven)
  28. ↑ a b c Weisman, Steven R. For Japanese, Flag and Anthem Sometimes Divide. The New York Times. 1990-04-29 (angol nyelven)
  29. ↑ Hardarce, Helen; Adam L. Kern. New Directions in the Study of Meiji Japan. Brill; 1997. ISBN 90-04-10735-5. p. 653.
  30. ↑ Yoshida, Shigeru. National Diet Library. Letter from Shigeru Yoshida to General MacArthur dated May 2, 1947; 1947-05-02 (angol és japán nyelven)
  31. ↑ MacArthur, Douglas. National Archives of Japan. Letter from Douglas MacArthur to Prime Minister dated May 2, 1947; 1947-05-02 (angol nyelven)
  32. ↑ Meyer 2009, 266. o. (angol nyelven)
  33. ↑ Large 1992, 184. o. (angol nyelven)
  34. ↑ Fukiura, Tadamasa (2009). ブラックマヨネーズ (TV). Japan: New Star Creation. (angol nyelven)
  35. ↑ Borneman 2003, 112. o. (angol nyelven)
  36. ↑ Chira, Susan. Hirohito, 124th Emperor of Japan, Is Dead at 87. The New York Times. 1989-01-07 (angol nyelven)
  37. ↑ Aspinall 2001, 126. o. (angol nyelven)
  38. ↑ Williams 2006, 91. o. (angol nyelven)
  39. ↑ a b Itoh 2003, 209–210. o. (angol nyelven)
  40. ↑ Goodman, Neary 1996, 82–83. o. (angol nyelven)
  41. ↑ Education: Tanaka v. the Teachers. Time. 1974-06-17 (angol nyelven)
  42. ↑ Okano 1999, 237. o. (angol nyelven)
  43. ↑ Democratic Party of Japan. 国旗国歌法制化についての民主党の考え方 [The DPJ Asks For A Talk About the Flag and Anthem Law]; 1999-07-21 (japán nyelv)
  44. ↑ Contemporary Japanese Thought. Columbia University Press; 2005 [Retrieved 2010-10-14]. ISBN 978-0-231-13620-4. 211. o. (angol nyelven)
  45. ↑ National Diet Library. 第１４５回国会　本会議　第４７号 Archiválva 2012. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben; 1999-07-22 (japán nyelven)
  46. ↑ 【日本の議論】日の丸裁断による民主党旗問題　国旗の侮辱行為への罰則は是か非か [(Japan) Discussion of penalties of acts of contempt against the Hinomaru by the DPJ]. Sankei Shimbun. 2009-08-30 (japán nyelven) töröld
  47. ↑ a b Smith 1975, 171. o. (angol nyelven)
  48. ↑ McBain, Roger. Going back home. Courier & Press. 2005-07-09 (angol nyelven)
  49. ↑ Takenaka 2003, 101. o. (angol nyelven)
  50. ↑ Cutler 2001, 271. o. (angol nyelven)
  51. ↑ Web Japan. Ministry of Foreign Affairs. 国旗と国歌 [National Flag and Anthem] (japán nyelven)
  52. ↑ Yoshida, Shigeru. House of Councillors. 答弁書第九号; 1954-04-27 (japán nyelven)
  53. ↑ Hoso Bunka Foundation. テレビニュースの多様化により、異なる番組の固定視聴者間に生じる意見の差 [Diversity of television news, viewers differences of opinion arise between different programs] [PDF]; 2002. (japán nyelven)
  54. ↑ Khan 1998, 190. o. (angol nyelven)
  55. ↑ Wundunn, Sheryl. Yomitan Journal: A Pacifist Landlord Makes War on Okinawa Bases. The New York Times. 1995-11-11 (angol nyelven)
  56. ↑ http://www.japantimes.co.jp/text/nn20010521a3.html (angol nyelven)
  57. ↑ Japan's Neo-Nationalism: The Role of the Hinomaru and Kimigayo Legislation. JPRI working paper. 2001-07 (angol nyelven)
  58. ↑ Lauterpacht 2002, 599. o. (angol nyelven)
  59. ↑ Inoguchi, Jain 2000, 228. o. (angol nyelven)
  60. ↑ a b Sargo Flag Company. Flag Protocol (japán nyelven)
  61. ↑ 国旗及び県旗の取扱いについて (japán nyelven)
  62. ↑ 大正元年閣令第一号 (japán nyelven)
  63. ↑ Trevor 2001, 78. o. (angol nyelven)
  64. ↑ Aspinall 2001, 125. o. (angol nyelven)
  65. ↑ McCurry, Justin. A touchy subject. Guardian Unlimited. 2006-06-05 (angol nyelven)
  66. ↑ The Japan Times. Ishihara's Hinomaru order called legit; 2006-01-05 (angol nyelven)
  67. ↑ Heenan 1998, 206. o. (angol nyelven)
  68. ↑ a b 自衛隊法施行令 (japán nyelven)
  69. ↑ 〇海上自衛隊の使用する航空機の分類等及び塗粧標準等に 関する達 (japán nyelven)
  70. ↑ 自衛隊の旗に関する訓令 (japán nyelven)
  71. ↑ a b Fujitani 1996, 48–49. o. (angol nyelven)
  72. ↑ 明治3年太政官布告第651号 (japán nyelven)
  73. ↑ Matoba 1901, 180–181. o. (japán nyelven)
  74. ↑ Takahashi 1903, 180–181. o. (japán nyelven)
  75. ↑ 天草市章 (japán nyelven)
  76. ↑ 天草市旗 (japán nyelven)
  77. ↑ Van Fossen, Anthony B.; Centre for the Study of Australia-Asia Relations, Faculty of Asian and International Studies, Griffith University. The International Political Economy of Pacific Islands Flags of Convenience. Australia-Asia. (angol nyelven)
  78. ↑ Smith 2001, 73. o. (angol nyelven)
  79. ↑ Saito 1987, 53. o. (japán nyelven)
  80. ↑ Tazagi 2004, 11. o. (japán nyelven)
  81. ↑ Mangan 2000, 213. o. (angol nyelven)

Bibliográfia

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Japán_zászlaja&oldid=26536724”