Japán mitológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Japán ősi hiedelemvilág alapvető rokonságot mutat Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. A magyar nyelvű szakirodalom a következőket mondja: „Japán nemzeti vallása. A japánok legősibb vallása minden bizonnyal a családi védőszellemek, védőistenek, az ősök szellemeinek és a természet szellemeinek tiszteletében állott, amelyet átszőtt a mágikus szokások és a fétisek használatának szokása is.”[1]

A sintoizmus (vagy kami vallás) képezi a japán mitológia alapjait. Nincs körvonalazott tanítása és erkölcsi parancsrendszere, csupán mitológiája, kultikus és szokásrendszere. Az ősi Japán hitvilágának alapja, mitológiává bővülő természetkultusz volt, amely az ötödik századtól kapta az "Istenek Útja" (Sinto) nevet.A sintó a kínai nyelvből átvett szó, jelentése: az „istenek útja”.

Kezdetben Japán népi vallásosságának a középpontjában az ősök és a különféle szellemek kultusza állt. E hagyományokra épült az i. e. évszázadokban a Kína felől érkező termékenységkultusz, és az a mitológiai rendszer, amely a későbbi Sinto felfogás gerincét alkotta. E szerint a Világot Uraló, Legfőbb Lény, a Kami, egyfajta személytelen, ábrázolhatatlan és kultikus tiszteletben részesített világelv. A kami (isten, szellem) kifejezés eredeti jelentése felső, legfelső. E meghatározás minden felsőbb lény megjelölésére szolgál. Eredetileg a sintoizmus nem volt egyéb a természeti erők imádásánál. Mint a legfőbb lényt az istenséggel azonosított eget tisztelték az ősi sintoisták. Tisztelet tárgyai voltak még az isteni lény részeit alkotó égitestek, köztük első helyen a Nap. Később idegen kínai befolyás alatt egy új mitológia fejlődött ki, mely nagyszámú istennek adott helyet a sintoista panteonban. A Kodzsiki, a japánok egyik szent könyve nyolcmillió istent, egy másik forrás csak nyolcvanezret számít. Erkölcstana olyan, mint a többi vallásoké: a jók a mennyországba, a gonoszok a pokolba mennek haláluk után. Az ősök tisztelete is lényeges tana a sintoizmusnak.

A sintoizmus fejlődését és szerepét Japánban nem érthetjük meg teljesen, ha nem vizsgáljuk, milyen hatást gyakorolt rá a buddhizmus – és viszont. A Buddhizmus elterjedését követően, a Sinto vallás is átalakult. Isteneit, Buddhista istenek megtestesülésének minősítették, s a két vallás hit- és szokásvilága szorosan összefonódott.

A sinto kamik és a papok mind a mai napig az ország földjének és mindannak oltalmazói, ami csak erre a földre épült. Az építkezések mindig a sinto dzsicsinszai, az alap kiásásának ünnepi szertartásával kezdődnek: ezzel engesztelik a kámit, másrészt így kérik a segítségét az építkezés biztonságos befejezéséhez és az épület fennmaradásához.

Az állam nemzeti kultusszá tette a korábbi rítusokat. Az udvar szabályozta a szertartási rendet és rangsorolta a szentélyeket. A császári család vallási funkciója megnövekedett, gyakorlatilag nemzeti kamivá vált.

A japánok nagy többsége azóta is gyakorolja e vallás szokásait, párhuzamosan azonban a Buddhista szentélyeket is látogatják, és tartják magukat a Buddhizmus, vallási és kultikus előírásaihoz, erkölcsi normáihoz, mitikus tradícióihoz.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon. 2. bőv. kiadás. Budapest: Kossuth. 1973. 28. o.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]