Naginata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szamuráj naginatával

A naginata (なぎなた, 薙刀) egyike a hagyományosan Japánban készített pengéknek (nihonto),[1][2] egy szálfegyver formájában. A naginatát eredetileg a szamurájok osztálya használta a feudális Japánban, valamint az asigaruk 足軽 (gyalogosok) és szóheiek 僧兵. (harcos szerzetesek)[3]

Áttekintés[szerkesztés]

A naginata egy fa nyélből áll végén egy hajlított pengével; sok hasonlóságot mutat a kínai guandaoval.[4] A naginatát gyakran látták el egy kardhoz hasonló keresztvassal (cuba 鐔) a penge és a nyél között. A 30-60cm-es naginata pengét ugyanolyan módon kovácsolták mint a hagyományos japán kardokat. A penge hosszú markolattüskével (nakago) rendelkezik amit belehelyeznek a nyélbe (nagaje). A penge eltávolítható amit egy fapecekkel (mekugi) rögzítenek ami áthalad a markolattüskén és a nyélen kialakított lyukon (mekugi-ana). A nyél 120-240cm-ig terjedhet és ovális alakú. A nyélnek azt a részét ahová a markolattüske van belehelyezve tacsiucsinak nevezzük. Ezt a területet általában megerősítik fémből készült gyűrűkkel vagy vékony fémborítással. A nyél alsó végére egy nehéz fém sapkát helyeznek (isizuki). Amikor nincs használatban a naginata pengéjét egy fa borítással látják el (szaja).[3]

Története[szerkesztés]

A naginata feltételezhetően a korábbi hoko jarinak a leszármazottja , ám valószínűleg a kínai guandao is befolyásolta a kialakulását.[5][6] Nehéz megállapítani, hogy pontosan mikor is alakult ki ez a fegyver. Sokan állítják, hogy a Nara-korszak harcos szerzetesei találták fel, de a tárgyi bizonyítékok amik igazolják a fegyver létezését csak a középső Kamakura-korszakig nyúlnak vissza, és a korábbi írásos emlékek meglehetősen homályosak. A legelső megbízható feljegyzések, 1146-ból a késő Heian-korszakból származnak, melyek közül egy szerint a fegyver egy friss találmány volt.[7] Korábban a 10. és 12. századi források gyakran hivatkoznak "hosszúkardokra" ami bár gyakori középkori megnevezése és helyesírása a naginatának jelenthetnek hétköznapi kardokat is; az egyik forrás a naginata előhúzását a nükü igével írja le, ami általában a kardok előhúzására használnak, míg a naginata előhúzására főleg használt ige a hazuszu. A gyakran feltételezett kapcsolta a naginata és a harcos szerzetesek között szintén nem tisztázott. A késő 13. és 14. századi műalkotások a harcos szerzeteseket naginatával ábrázolják, de nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget: a fegyver csak egyike azoknak amiket használtak a szerzetesek, valamint szamurájok és asigaruk.[8] A naginatát használó szerzetesek ábrázolásai a korábbi korszakokban valójában később készültek azzal a szándékkal, hogy a naginatát mint szimbólumot használják a szerzetesek más harcosoktól való megkülönböztetésére, mintsem, hogy a történelmi események egy pontos leírását adják.[9]

A Gempei háború (1180–1185) alatt amiben a Taira klán szembekerült a Minamoto klán Minamoto no Joritomojával , a naginata kifejezetten nagy népszerűségnek örvendett és kedvelt volt a harcosok körében akik igen hatékony fegyvernek tartották.[10] A lovascsaták döntő jelentőségűvé váltak és anginata kifejezetten alkalmasnak bizonyult a lovak feldöntésére és a lovasok legyőzésére. A naginata hatalmas térhódítása mint harctéri fegyver vezetett a lábszárpáncél (sune-ate) kialakulásához. A naginata fontosságának felemelkedését párhuzamba tudjuk állítani az európai pika sikerével, ami szintén egy hosszú szálfegyver volt amit a lovasság ellen alkalmaztak. Az 1543-ban a kovás puska (tanegasima 種子島) képében megjelent tűzfegyverek, a naginata harctéren való alkalmazásának nagymértékű csökkenéséhez vezettek . Ahogy a harctéri taktikák változtak, úgy lett inkább a lándzsa (jari 槍) az általánosan használt szálfegyver a naginata helyett.

Késő 1800-as években készült fotó páncélozott szamurájokról akik naginatát fognak.

Az Edo-korszak alatt a naginata egyre kevésbé volt hasznos a férfiak számára a csatatéren és a szamuráj osztályból származó nők státusz szimbólumává vált.[4] Egy jó állapotban lévő naginata egy szamuráj osztályból származó lány hozományának része volt. Bár nem harcoltak úgy mint a hétköznapi katonák, a szamuráj osztály nőitől elvárták , hogy meg tudják védeni az otthonukat míg férjük a háborúban harcolt. A naginatát tartották az egyik leginkább alkalmas női fegyvernek, mivel távol tudták vele tartani maguktól az ellenfelüket így csökkentve a testsúlyból, magasságból és felsőtesti erőből származó különbségeket. Egy kiváló példája a női naginataforgatóknak és a japán harcos szellemiségnek Itagaki, aki híres volt tehetségéről ahogy a naginatával bánt, és ő vezette a Toeizakajama vár 3000 fős helyőrségét. Tízezer Hódzsó harcost küldtek, hogy vegyék be a várat ám Itagaki a várból vezette embereit és rendkívül sok ellenséggel végeztek mire a túlerő legyűrte őket. A naginatát igazi harcra utoljára 1868-ban Aizuban valamint 1876-ban Szacumában használták.

A nyugatiasodás miatt a Meidzsi-restaurációt követően a harcművészetek által képviselt érték, a naginatát is beleértve, súlyosan csökkent. ebben az időben vált a tréning az akarat megerősítésévé valamint a tudat és a test edzésévé . A Sóva-korszakban a naginatahasználat gyakorlatozása bekerült a köztantervbe 1912-ben.

A 2. világháború óta a naginatahasználat sportként él tovább ahol a fő hangsúlyt az etikettre és a fegyelemre helyezik, mintsem a katonai elemekre. Bár kevesebb aktív művelője van néhány "korjú budzsucu" rendszer (hagyományos harcművészet) amik között akad régebbi és harciasabb naginatadzsucu mint például : Szuió Rjú, Araki Rjú, Tendó Rjú, Dzsikisinkage Rjú, Higo Korjú, Tensin Soden Katori Sintó Rjú, Toda-ha Buko Rjú, Josin Rjú amik közül néhánynak engedélyezett képviselői vannak Japánon kívül.

Az Egyesült Államokban megközelítőleg 200 foglalkoznak naginatahasználattal.[11]

A modern naginatakészítés[szerkesztés]

A modern naginata 220 és 250cm közötti hosszúsággal rendelkezik valamint többet kell , hogy nyomjon mint 650 gramm.[12] Napjaink naginatadzsucujában kétféle általános konstrukciót különböztetünk meg. Az első a kihon jó, amit a japán fehér tölgyből kinyert, egy darab fából készítenek és a formagyakorlatok (katák) elvégzésére használják. A fegyver elég könnyű és általában nem rendelkezik keresztvassal. A második típus a siai jó, aminek elkészítéséhez hasonló fa nyelet használnak, viszont a pengét bambuszból készítik és cserélhető mivel egy erősebb ütközés következtében könnyedén eltörhet. Ezt a változatot az atarasí naginatában használják mivel egy bambuszból készített pengével mért csapás enyhébb mintha fából, vagy fémből készült volna. Sok utánzat "naginata" a piacon egyáltalán nem is naginata amit a fentiek ismeretében könnyedén eldönthetünk. általában ezek az utánzatok rövidebb, kerekdedebb nyéllel, rövidebb pengével valamint csavarokkal rögzített részekkel rendelkeznek.

Galéria[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. The Development of Controversies: From the Early Modern Period to Online Discussion Forums, Volume 91 of Linguistic Insights. Studies in Language and Communication, Author Manouchehr Moshtagh Khorasani, Publisher Peter Lang, 2008, ISBN 3-03911-711-4, ISBN 978-3-03911-711-6 P.150
  2. The Complete Idiot's Guide to World Mythology, Complete Idiot's Guides, Authors Evans Lansing Smith, Nathan Robert Brown, Publisher Penguin, 2008, ISBN 1-59257-764-4, ISBN 978-1-59257-764-4 P.144
  3. ^ a b Martial Arts of the World: An Encyclopedia of History and Innovation, Thomas A. Green, Joseph R. Svinth, ABC-CLIO, 2010 P.158
  4. ^ a b Jones, Donn F.. Women Warriors: a History. Potomac Books, 280. o. ISBN 978-1-57488-206-3 
  5. Draeger, David E.. Comprehensive Asian Fighting Arts. Kodansha International, 208. o (1981). ISBN 978-0-87011-436-6 
  6. Ratti, Oscar, Adele Westbrook. Secrets of the Samurai: The Martial Arts of Feudal Japan. Castle Books, 241. o (1999). ISBN 0-7858-1073-0 
  7. Friday, Karl F.. Samurai, Warfare and the State in Early Medieval Japan. Routledge, 86. o (2004). ISBN 0-203-39216-7 
  8. Adolphson, Mikael S.. The Teeth and Claws of the Buddha: Monastic Warriors and Sōhei in Japanese History. University of Hawai'i Press, 130–133. o (2007). ISBN 978-0-8248-3123-3 
  9. Adolphson (2007), pp. 137, 140
  10. Ratti, Oscar, Adele Westbrook. Secrets of the Samurai: The Martial Arts of Feudal Japan. Tuttle Publishing, 484. o (1991). ISBN 978-0-8048-1684-7 
  11. Katz, Mandy (2009). „Choose Your Weapon: Exotic Martial Arts”. New York Times. (Hozzáférés ideje: 2009. november 12.)  
  12. Martial Arts of the World: An Encyclopedia of History and Innovation, Thomas A. Green, Joseph R. Svinth, ABC-CLIO, 2010 P.161

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Naginata című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.