Liberális Demokrata Párt (Japán)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Liberális Demokrata Párt
自由民主党
Dzsijú Minsutó

Liberal Democratic Party of Japan logo.svg
Adatok
Elnök Szuga Josihide
Elnökhelyettes Nikai Tosihiró (főtitkár)

Alapítva 1955november 15. (65 éves)
Pártújság Jidzsú Minsú
Tagok száma Növekedés 1 136 445[10] (2020)

Ideológia japán nacionalizmus[1]
nemzeti konzervativizmus[2]
szociálkonzervativizmus[3]
liberális konzervativizmus[4][5]
gazdasági liberalizmus[6]
jobboldali populizmus[7]
japán neokonzervativizmus[8]
gyűjtőpárt[9]
konzervatív liberalizmus
Politikai elhelyezkedés Jobboldal
Parlamenti jelenlét Képviselőház:
285 / 465
Tanácsosok Háza:
113 / 245
Prefektúrák törvényhozásai:
1 301 / 2 668
Önkormányzati képviselők:
2 180 / 29 762
Weboldala

A Liberális Demokrata Párt (自由民主党; Hepburn: Dzsijú Minsutó?), röviden LDP, konzervatív[11][12][13] japán politikai párt. 1955-ös megalapítása óta négy év kivételével (1993 augusztus–1994 június és 2009 szeptember–2012 december) japán kormányzó pártja.[14]

A párt nem összekeverendő a már nem létező Liberális Párttal („自民党”, átírással Dzsimintó), amely egybeolvadt a Demokrata Párttal.

Történelem[szerkesztés]

Az LDP alapító gyűlése

Az LDP 1955-ben alakult két konzervatív párt, a Josida Sigeru vezette Liberális Párt és a Hatojama Icsiró vezette Japán Demokrata Párt összeolvadásával. A konzervatív párt az 1952., 1953. és 1955. évi választásokon egyre erősödő baloldal és az újonnan létrejött Japán Szocialista Párt (a mai Szociáldemokrata Párt ellenében jött létre. Az 1955-öt követő választásokat 1993-ig megszakítás nélkül az LDP nyerte.[15]

A párt Japán külpolitikájának gyökeres átalakításával kezdte tevékenységét. Japán belépett az ENSZ-be, létrejöttek a diplomáciai kapcsolatok a Szovjetunióval. Az 1950-es években az LDP vezetői pártjukat meghatározó politikai erővé tették. Ennek bizonyítéka, hogy az 50-es években minden választást az LDP nyert meg.

Az 1950-es évektől az 1970-es évekig az amerikai CIA milliókat költött a japán választások befolyásolására az LDP javára és a Japán Szocialista Párt, valamint a Japán Kommunista Párt kárára, bár ez az 1990-es évekig titokban maradt.[16]

Felépítés[szerkesztés]

A párt élén az elnök (szószai) áll, akit hároméves időszakokra választanak meg, legfeljebb kétszer (2002 előtt az elnök hivatali ideje csak két év volt). Amíg a párt megtartotta többségét az alsóházban, az elnök egyben Japán miniszterelnöke is volt. A pártelnököt a parlament LDP-s tagjaiból és a prefektúrák képviselőiből álló pártgyűlés választja.

Ideológia[szerkesztés]

A párt alapvetően nem sorolható be egyértelmű ideológiák mentén, hosszú kormányban eltöltött évek alapján a pártot, gyűjtőpártként szokták jellemezni. Ideológiailag a pártot konzervatívnak és nacionalistának tartják. A párt gazdasági kérdésekben, a gyors, exportorienált gazdasági növekedést tartja fontosnak, nemzetközi szinten pedig Egyesült Államokkal való szoros együttműködést. Az állami tulajdon helyett a privatizálást tartják fontosnak, számos adóreformot hajtottak végre. Az állami bürokrácia csökkentése és a korrupcióellenesség is fontos része politikájuknak.

1990-es években prioritásuk volt a Délkelet-Ázsiai régió fejlődését vezetni és annak vezetőjének maradni. Fontos céljuk, hogy a japán gazdaság liberalizálásval nemzetközivé tegyek emellett a belföldi kereslet ösztönző tervek végrehajtása. A párt elutasítja az azonos neműek házasságát.

Választási eredmények[szerkesztés]

Parlamenti választások[szerkesztés]

Választás éve Elnök Képviselők száma Elnyert mandátumok Választókerületi szavazatok Blokk szavazások Eredmény
Szavazatok száma % Szavazatok száma %
1958[17] Nobuszuke Kisi 413
289 / 467
23,840,170 59.0% Győzelem
1960[17] Ikeda Hajato 399
300 / 467
22,950,404 58.1% Győzelem
1963[17] Ikeda Hajato 359
283 / 467
22,972,892 56.0% Győzelem
1967[17] Szató Eiszaku 342
277 / 486
22,447,838 48.9% Győzelem
1969[17] Szató Eiszaku 328
288 / 486
22,381,570 47.6% Győzelem
1972[17] Tanaka Kakuei 339
271 / 491
24,563,199 46.9% Győzelem
1976[17] Takeo Miki 320
249 / 511
23,653,626 41.8% Győzelem
1979[17] Maszayosi Ōhira 322
248 / 511
24,084,130 44.59% Győzelem
1980[17] Maszayosi Ōhira 310
284 / 511
28,262,442 47.88% Győzelem
1983[17] Nakaszone Jaszuhiro 339
250 / 511
25,982,785 45.76% Győzelem
1986[17] Nakaszone Jaszuhiro 322
300 / 512
29,875,501 49.42% Győzelem
1990[17] Kájfú Tosikó 338
275 / 512
30,315,417 46.14% Győzelem
1993[17] Kiichi Miyazawa 285
223 / 511
22,999,646 36.62% Vereség
Győzelem
1996[17] Hasimoto Rjútaró 355
239 / 500
21,836,096 38.63% 18,205,955 32.76% Győzelem
2000[17] Mori Josiró 337
233 / 480
24,945,806 40.97% 16,943,425 28.31% Győzelem
2003[17] Koizumi Dzsunicsiró 336
237 / 480
26,089,326 43.85% 20,660,185 34.96% Győzelem
2005[18] Koizumi Dzsunicsiró 346
296 / 480
32,518,389 47.80% 25,887,798 38.20% Győzelem
2009[19] Aszó Taró 326
119 / 480
27,301,982 38.68% 18,810,217 26.73% Vereség
2012[20] Abe Sinzó 337
294 / 480
25,643,309 43.01% 16,624,457 27.79% Győzelem
2014[21] Abe Sinzó 352
291 / 475
25,461,427 48.10% 17,658,916 33.11% Győzelem
2017[22] Abe Sinzó 332
284 / 465
26,719,032 48.21% 18,555,717 33.28% Győzelem

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The Resurgence of Japanese Nationalism (the Globalist). [2016. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
  2. Ganesan. Bilateral Legacies in East and Southeast Asia. Institute of Southeast Asian Studies, 67. o. (2015) 
  3. Inada, Miho; Dvorak, Phred. "Same-Sex Marriage in Japan: A Long Way Away?" Archiválva 2016. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben.. The Wall Street Journal. 20 September 2013. Retrieved 31 March 2014.
  4. szerk.: William D. Hoover: Historical Dictionary of Postwar Japan. Scarecrow Press, 211. o. (2011). ISBN 978-0-8108-7539-5 
  5. Karan, Pradyumna P. (2005), Japan in the 21st century: environment, economy, and society, University Press of Kentucky, <https://books.google.com/books?id=wS5kcRvShg8C&pg=PT259>
  6. Muramatsu, Michio. State and Administration in Japan and Germany: A Comparative Perspective on Continuity and Change. Walter de Gruyter, 117. o. (1997) 
  7. Lindgren, Petter: The Era of Koizumi's Right-Wing Populism. University of Oslo, 2012
  8. Hebert. Wind Bands and Cultural Identity in Japanese Schools. Springer Science & Business Media, 44. o. (2011) 
  9. Japan's International Relations: Politics, Economics and Security. Routledge, 58. o. (2001). ISBN 978-1-134-32806-2 
  10. 自民党員が政権復帰以降で最多に 5万人増の113万人. Aszahi Sinbun (japánul) (2021. márc. 1.) (Hozzáférés: 2021. márc. 27.)
  11. José Antonio Crespo: The Liberal Democratic Party in Japan: Conservative Domination. (angolul) International Political Science Review, XVI. évf. 2. sz. (1995. ápr.) 199–209. o. doi Hozzáférés: 2021. márc. 27.
  12. Cheol-Hee Park: The LDP's conservative shift. (angolul) Asia-Pacific Review, VII. évf. 2. sz. (2000) 51–65. o. doi
  13. Richardson 145. o.
  14. Arthur Stockwin: Explaining one-party dominance in Japanese politics. (angolul) Australia & Japan in the Region, VI. évf. 1. sz. (2018) Hozzáférés: 2021. márc. 27.
  15. Lee 372–374.; Maszumi Junnoszuke 286.; Neary 1272.; Richardson 148. o.
  16. Tim Weiner: C.I.A. Spent Millions to Support Japanese Right in 50's and 60's. The New York Times (angolul) (1994. okt. 9.) (Hozzáférés: 2021. márc. 27.) arch
  17. a b c d e f g h i j k l m n o p Maszumi Isikava
  18. 戦後の補欠選挙. www.ndl.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Országgyűlési Könyvtár (2005) (Hozzáférés: 2021. márc. 28.)
  19. 平成21年8月30日執行 衆議院議員総選挙・最高裁判所裁判官国民審査結果調. www.soumu.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2009) (Hozzáférés: 2021. márc. 28.)
  20. 第46回衆議院議員総選挙・最高裁判所裁判官国民審査結果調. www.soumu.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2012) (Hozzáférés: 2021. márc. 28.)
  21. 第47回衆議院議員総選挙・最高裁判所裁判官国民審査結果調. www.soumu.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2014) (Hozzáférés: 2021. márc. 28.)
  22. 第48回 衆議院議員総選挙 候補者・名簿届出政党等情報. warp.da.ndl.go.jp. (japánul) Tokió: Japán Belügyi és Telekommunikációs Minisztérium (2017) (Hozzáférés: 2021. márc. 28.)

Források[szerkesztés]

  • Lee: Jong Vook Lee: The Origin of One Party Domination: America's Reverse Course and the Emergence of The Liberal Democratic Party in Japan. (angolul) The Journal of East Asian Affairs, XVIII. évf. 2. sz. (2004) 371–413. o.
  • Maszumi Isikava: Maszumi Isikava: 戦後政治史 (magyarul: A háború utáni politikai történet). (japánul) Tokió: Ivanami Soten. 2004. ISBN 4004309042  
  • Maszumi Junnoszuke: Maszumi Junnoszuke: The 1955 System in Japan and Its Subsequent Development. (angolul) Asian Survey, XXVIII. évf. 3. sz. (1988) 286–306. o.
  • Neary: Ian Neary: Conservatives and their Allies. In Critical Readings on the Liberal Democratic Party in Japan. (angolul) Szerk. Robert J. Pekkanen. Leiden: Brill. 2018. 1271–1290. o. ISBN 9789004380554  
  • Richardson: Bradley Richardson: Japan's "1955 System" and Beyond. In Political Parties and Democracy. (angolul) Szerk. Larry Diamond – Richard Gunther. Baltimore; London: The Johns Hopkins University Press. 2001. 143–170. o. ISBN 9780801868634