Duna–Dráva Nemzeti Park
| Duna–Dráva Nemzeti Park | |
| IUCN kategória: II (Nemzeti park) | |
 | |
| Szarvasok a gemenci erdőben | |
| Ország |  Magyarország |
| Elhelyezkedése | Somogy, Tolna, Bács-Kiskun és Baranya megyék |
| Terület | 494,78 km² |
| Alapítás ideje | 1996 |
| Felügyelő szervezet | Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság |
| Elhelyezkedése | |
 Duna–Dráva Nemzeti Park
Pozíció Magyarország térképén
| |
 é. sz. 46° 15′, k. h. 18° 53′Koordináták: é. sz. 46° 15′, k. h. 18° 53′ | |
| Duna–Dráva Nemzeti Park weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Duna–Dráva Nemzeti Park témájú médiaállományokat. | |
Az 1990-es évek elején eredetileg Jugoszláviával közösen tervezett nemzeti park a közben bekövetkezett változások miatt nem alakulhatott meg, így a Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban csak Magyarország területén jött létre.
Elhelyezkedése
A nemzeti park a Duna Sió-torkolata és az országhatár, valamint a Dráva mentén helyezkedik el. A Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban jött létre, több, már korábban is védetté nyilvánított terület beolvasztásával. Kiterjedése mintegy 50 000 ha. A nemzeti parkért is felelős Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe kiterjed Baranya és Tolna megye teljes területére, Somogy megyére a Balaton déli partja kivételével valamint kisebb részben Fejér és Bács-Kiskun megyére is. A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombság, amelyből szigetként emelkedik ki a Mecsek és a Villányi-hegység. A dombvidéket keletről és délről a Duna és a Dráva hordalékával feltöltött síkságok szegélyezik, így a védelem alatt álló területeken nagyon sokféle élőhely tanulmányozható.
A nemzeti park területi egységei
Gemenc
Gemenc 1977-ben lett védett terület, eredetileg önálló tájvédelmi körzetként. Ez a terület az ország legnagyobb, zömében erdővel borított ártere, melynek hossza 30 km, szélessége 7 km. Az ártéren a víz az úr, ennek megfelelő a növényzet is: a mélyebb területeken füzek, a magasabbakon nyárfák telepedtek meg, valamint itt él a cserjeszinten a galagonya és a hamvas szeder. Ezek a ligeterdők szinte megközelíthetetlenek, így remek búvóhelyet kínálnak a nagyvadaknak. A ritkán víz alá kerülő részeken található a ritka fekete galagonya, a tavaszi csillagvirág. Gemenc mélyén szürke gémek, rétisasok, kerecsensólymok és békászó sasok találnak élőhelyet.
A gemenci erdőkben található a Gemenci Állami Erdei Vasút, melyen időszakosan gőzvontatású nosztalgia vonat is közlekedik.
Gemencet világhírűvé az ország legszebb, legértékesebb trófeáit növesztő gímszarvas-állománya tette. Rengeteg az őz és a vaddisznó is.
Gemenc területén szárazodási folyamatot indítottak be az 1810-ben megindult folyószabályozási munkálatok. Bár természetes jelenség volna a holtágak feltöltődése és a szárazodás, a szabályozott meder nem enged lehetőséget új ágak képződésének. Ezért várhatóan 2007-től világbanki támogatással revitalizációs programot valósítanak meg a területen.[1]
Béda-Karapancsa
A rendkívül értékes növény- és állatállománnyal rendelkező területen, mely két fő részből áll, 1989-ben hoztak létre tájvédelmi körzetet. A bédai rész a Duna jobb partján húzódik, Mohácstól a déli országhatárig. Földrajzilag a Drávaközhöz tartozik. A karapancsai rész a bal parton követi a folyamot és magába foglalja a Karapancsai-halastavat. Ligeterdeiben a kockás liliom, a jerikói lonc és a fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek védett növénye a réti iszalag. A Duna alsó szakasza a rétisasok és a fekete gólyák által legsűrűbben lakott területe az országnak. A Szúnyog-sziget erdeiben holló, kerecsensólyom és rétisas fészkel. A Duna árterein, holtágain hatalmas csapatokban tanyáznak a nagy kócsagok, kis kócsagok, kanalasgémek. Az emlősök közül kiemelkedően értékes a vidra, az áthatolhatatlan erdőkben vadmacska él. A Mohácsi-szigeten található Riha-tó „ramsari” terület, különleges értéke a kis kócsag- és bakcsó-fészkelőtelep, a néhány párban előforduló üstökösréce. A Béda-Karapancsa tájvédelmi körzet határos a szerbiai Felső-Dunamellék Természetvédelmi Rezervátummal és a horvátországi Kopácsi-rét természetvédelmi területtel is ahol a Duna alsó szakaszának további élőhelyei, nagyobb területnyúlványai találhatóak meg.
Dráva menti síkság
A Dráva menti síkság tulajdonképpen a helyenként 10–15 km széles magyar árteret jelenti. Az árteret holtágak és galériaerdők kísérik. A morotvákban sulyom, rucaöröm, tündérálom és kolokán állományai nőnek. A hazai Dráva- szakasz halban leggazdagabb vizeink egyike. Él itt kecsege, Petényi-márna, lápi póc és réti csík. A kétéltűek közül külön figyelmet érdemel a rendkívül ritka tarajos gőte. A hüllők közül előfordul a kockás sikló, a rézsikló és a mocsári teknős. A partokon költ a kis lile és a billegetőcankó. A jégmadár és a gyurgyalag fészkelőhelye a folyó partfalaiban található. A galériaerdőkben ezrével élnek az énekesmadarak: fülemüle, énekes nádiposzáta, barátposzáta, csilpcsalpfüzike. A térségben tekinthető meg a „kormorános erdő”, mely a kárókatonák tömeges fészkelőtelepe. A nádasok környékén gyakori a hermelin és a menyét. Védett ragadozó a borz, a nyuszt és a vadmacska.
Külön színfoltja a területnek a Mattyi Madár Emlékpark, amelynek kopjafái a hazánkban kipusztult madárfajokra emlékeztetnek.
Barcsi-ősborókás
A terület 1974-ben lett védett Barcsi-ősborókás tájvédelmi körzet néven. Belső-Somogy déli részén gyepekkel, tavakkal, mocsárrétekkel tarkított táj. A borókás kialakulásában az erdőirtás, legeltetés játszotta a főszerepet. Névadó növénye a közönséges boróka. A homoki gyepeken a rovarok képviselői a homokfutrinka, a borókacincér és az ájtatos manó. A búbos banka és a darázsölyv is itt él. Helyenként találkozhatunk rézsiklóval. A pangó vizű élőhelyeken kialakult láperdőkben él a királyharaszt, amely a Kárpát-medencében kizárólag itt található. Ezek az erdők biztosítanak élőhelyet a vízityúknak és a tőkés récének. A láptavak jellemző állatai a szitakötők, a csuka, az aranykárász, fészkel itt kis vöcsök, vörös gém, fekete gólya is.
Lankóczi-erdő
A Lankóczi-erdő Gyékényes község határában terül el, területén ártéri társulások találhatóak. Védett ritkaságai közé tartozik a mocsári kockásliliom, a ligeti csillagvirág, a farkasboroszlán, valamint orchideák. A ligeterdőkben haris fordul elő.
Zákány-Őrtilos térsége
A területen több olyan növény található, amely az országban máshol nem vagy csak ritkán található. A szurdokvölgyek hűvösebb mikroklímája kedvező életfeltételeket teremt többek között a következő fajok számára: hármaslevelű szellőrózsa, pofók árvacsalán, hegyi zergevirág.
Tájvédelmi körzetek
Boronka-Melléki Tájvédelmi Körzet
A területen fellelhető vízfolyások a Balaton vízgyűjtő területéhez tartoznak. Legjelentősebb ilyen a Boronka-patak. Bár domborzati viszonyai alapján majdnem sík vidék, növényvilága mégis rendkívül változatos. Az éghajlat elsősorban a gerinctelen állatoknak kedvez. Az eddigi kutatások eredményeképpen sok védett kérész, sáska, lepke, bogár, erdei hangya, zengőlégy, fürkészlégy, pók és szitakötő fajt fedeztek fel.
Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet
A 12 mozaikból álló, 7546 hektár kiterjedésű védett terület Fejér és Tolna megye határán terül el, több védett és védelemre tervezett terület összevonásával 1999-ben jött létre. A védetté nyilvánítás célja a mezőföldi táj egyedi arculatát meghatározó löszképződmények, az Ős-Sárvíz hajdani medre helyén képződött futóhomokos területek és a rajtuk kialakult fajokban gazdag vegetáció és állatvilág megőrzése, a tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme volt. A tájvédelmi körzet magába foglalja: a németkéri Látóhegyet, a szedresi tarka sáfrányost, a bikácsi Ökör-hegyet, a kistápéi láprétet valamint a Bölcskei tátorjános területet.
Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet
A Kelet-Mecsek felszíne mély völgyekkel tagolt, ezért változatos mikroklíma-viszonyok és ebből adódóan sokszínű növény- és állatvilág alakulhatott ki. A déli lejtők egyik jellegzetes növénye a bánáti bazsarózsa, a hűvösebb északi lejtőkön a növények közül a hegyi páfrány érdemel említést. A sziklás szurdokvölgyek a legjellegzetesebb védett növénye a gímpáfrány. Ritka fészkelő a kormos és a kis légykapó; a hegyi billegetőnek pedig szerény, de stabil állománya van a területen.
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet 2009. április 25-én létesült a Mecsekben. A tájvédelmi körzet területébe beolvadt négy, korábban védetté nyilvánított természetvédelmi terület: az Abaligeti-barlang felszíni védőterülete természetvédelmi terület, a Jakab-hegy természetvédelmi terület, a Meleg-mányi-völgy természetvédelmi terület és a Pintér-kert természetvédelmi terület. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet földtani, növény- és állattani értékeket egyaránt véd. Geológiai értékei közül a legfontosabb a terület délnyugati részén elhelyezkedő Jakab-hegy és környéke, amelynek látványos térfelszíni elemei a Babás-szerkövek, illetve a Zsongor-kő természetes kilátópontja.
Zselici Tájvédelmi Körzet
A Mecsek hegység dombvidékkoszorújának nyugati tagjának, a Zselicnek túlnyomó részét erdő borítja. Aljnövényzetükben a kisvirágú hunyor és a berki szellőrózsa él. A Zalai-dombságról és Belső-Somogyból idáig terjedő fajként ismert az erdei ciklámen és a kakasmandikó. A Zselicség állatvilágának kutatása ma is folyik. A nagyvadállomány kiváló. Szép agancsú gímszarvasok, őzek és sok vaddisznó él a zselici erdőkben.
Természetvédelmi területek
- Babócsai Basa-kert Természetvédelmi Terület: a monda szerint a babócsai végvárat ostromló pasa valamelyik felesége hozta be a nárciszt távoli hazájából, ami azóta jelentősen elszaporodott, s ma Európa legnagyobb összefüggő nárciszos területe.
- Baláta-tó Természetvédelmi Terület: a Baláta-tó egy nádasos, mocsaras, zsombékos, lefolyástalan ősláp, a tó melletti réten kosborok nyílnak. Az erdőszéleket a szép királyné gyertyája díszíti. A hüllők közül a keresztes vipera és ennek fekete változata is él a területen.
- Bikácsi Ökör-hegy Természetvédelmi Terület: a terület 1987 óta védett. Csak mintegy másfélszáz méterre emelkedik ki, de így is kitűnik a többi bucka közül. Védettségének elsődleges oka a fekete kökörcsin előfordulása.
- Bölcskei Tátorjános Természetvédelmi Terület: a gyűrűsi löszvölgyek része a bölcskei tátorjános. A Balatonkenesén bukkantak rá először a kiveszettnek hitt tátorjánra, majd a nyolcvanas években a botanikusok Bölcske határában is találtak tátorjánt. A túlélés magyarázata az, hogy a Leányvári-dűlő Fürge-völgyéből kiemelkedő löszdombot nem tartották érdemesnek a feltörésre, megművelésre.
- Csokonyvisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület: a földdarab máig megőrizte a Somogy-megyére egykor jellemző legelőerdő gazdálkodás nyomait.
- Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Terület: a löszleszakadás 15 kilométer hosszú és még ma is állandóan alakul. Áradásokkor ugyanis a Duna alámossa, és ilyenkor kisebb-nagyobb darabok szakadnak le, csúsznak bele a vízbe. A terület a dunai madárvonulás jelentős állomása.
- Fekete-hegy Természetvédelmi Terület: a botanikusok összesen 48 védett növényfajt mutattak ki erről a területről.
- Kistápéi Láprét Természetvédelmi Terület: a kistápéi láprét a régvolt mocsarak emlékét idézi. A buckák között folyó és halastóvá duzzasztott Malom-patak megváltoztatta a terület mikroklímáját. A tartósan vízlepte részeken megindult a tőzegesedés, ahol olyan jégkorszakbeli fajok fennmaradása biztosított, mint például a védett zergeboglár. A töltés mögötti láprét két ritka orchideaféle otthona: a szúnyoglábú bibircsvirágé és a hússzínű ujjaskosboré
- Mohácsi Történelmi Emlékhely Természetvédelmi Terület: Az emlékhelyet a csata 450. évfordulóján avatták fel 1976. augusztus 29-én.
- Nagy-Mező – Arany-Hegy Természetvédelmi Terület: A Zengő lábánál elterülő Nagy-mező nevének megfelelően hatalmas kiterjedésű. Déli részét legelőként használták. Sajnos ezzel felhagytak, pedig éppen a legeltetés biztosította a fokozottan védett bánáti bazsarózsa és tavaszi hérics fennmaradását. Ezeket ugyanis a legelő állatok mérgező voltuk miatt elkerülték. Az Arany-hegy értéke a bodzaszagú ujjaskosbor.
- Németkér Látó-hegy Természetvédelmi Terület: a németkéri Látó-hegyen és környékén az Ős-Sárvíz elhagyott medréből hordta ki a homokot a szél, melyet erdősítéssel próbált az ember megkötni. A Látó-hegy maga egy 152 méter magas homokbucka. Javarészt homoki legelők és lábánál láprétek húzódnak. A buckák közötti nedves láprétek növényei a hússzínű ujjaskosbor, a mocsári nőszőfű. A meredekebb bányafalakban gyurgyalagok, lappantyúk és barázdabillegetők fészkelnek.
- Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Terület: a Kaposba ömlő Koppány-patak felduzzasztásával keletkezett az az öt halastó, melyek mára eliszaposodtak és rengeteg madár számára biztosítanak élőhelyet. Az alig félezer hektáron mintegy 54 madárfaj fészkel és vonuláskor akár 111 faj is találhat pihenőhelyet.
- Rinyaszentkirályi-erdő Természetvédelmi Terület: a rétisasok kedvelt fészkelőhelye és éppen ezért e faj magyarországi populációjának megmentése céljából kiemelkedő jelentőségű.
- Szakadáti Legelő Természetvédelmi Terület: az őszi füzértekercs Tolna megyéből elsőként a szakadáti dombokról került elő. Ez az apró orchideafaj a birkalegelőnek használt völgy eldugott oldalágának egy kis területén virágzott nagyobb számban. Ez a kis terület 1989-ben kapott védettséget.
- Szársomlyó Természetvédelmi Terület: a Szársomlyó északi és déli oldalának klímája különböző, mert a csupasz déli lejtő nappal hamarabb felmelegszik, viszont a benőtt északi éjszakánként lassabban hűl le. Így a fokozottan védett magyar kikerics már január-februárban virágzik. A Villányi-hegység, és ezen belül a Szársomlyó sok növény egyedüli magyarországi élőhelye. Többek között itt él a bakszarvú lepkeszeg, a törpe szádorgó és a korongos lucerna.
- Szedresi Tarka Sáfrányos Természetvédelmi Terület: a névadó tarka sáfrány és a tavaszi hérics védett. Az errefelé legelő jószágok nem fogyasztják el e két növényt, ugyanis leveleik mérgezőek.
- Szentegáti-erdő Természetvédelmi Terület: a vörös kánya és a fekete gólya fészkelőterülete. Mindkét faj nagyon kényes, a legkisebb háborgatást sem viselik el.
- Villányi Templom-hegy Természetvédelmi Terület: A villányi templomhegyen – nevével ellentétben – nem áll templom. Az a hegy lábánál épült fel, a hegytetőn pedig kőbánya nyílt, ahol a kőbányászok tárták fel a Templom-hegy ammonita-maradványait.
