Közönséges barázdásbálna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges barázdásbálna
Közönséges barázdásbálna a Kenai Fjord Nemzeti Parkban, Alaszka partjainál.
Közönséges barázdásbálna a Kenai Fjord Nemzeti Parkban, Alaszka partjainál.
Mérete az emberhez hasonlítva
Mérete az emberhez hasonlítva
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Cetartiodactyla
Rend: Cetek (Cetacea)
Alrend: Sziláscetek (Mysticeti)
Család: Barázdásbálna-félék (Balaenopteriidae)
Nem: Balaenoptera
Faj: B. physalus
Tudományos név
Balaenoptera physalus
Linnaeus, 1758
Szinonimák

Balaena physalus

  • Balaena antipodarum (Tomilin, 1957)
  • Balaena antiquorum (Fischer, 1829)
  • Balaena boops (Linnaeus, 1758)
  • Balaena mysticetus major (Kerr, 1792)
  • Balaena physalis (Kerr, 1792)
  • Balaena physalus (Linnaeus, 1758)
  • Balaena quoyi (Fischer, 1829)
  • Balaena rostrata australis (Desmoulins, 1822)
  • Balaena sulcata (Neill, 1811)
  • Balaenoptera antarctica (Gray, 1846)
  • Balaenoptera aragous (Farines & Carcasonne, 1829)
  • Balaenoptera australis (Gray, 1846)
  • Balaenoptera blythii (Anderson, 1879)
  • Balaenoptera brasiliensis (Gray, 1846)
  • Balaenoptera gibbar (Lacépède, 1804)
  • Balaenoptera mediterraneensis (Lesson, 1828)
  • Balaenoptera mediterranensis (Cabrera, 1961 (téves kiejtés) )
  • Balaenoptera musculus (Van Beneden & Gervais, 1880)
  • Balaenoptera patachonica (Lahille, 1905)
  • Balaenoptera patachonicus (Burmeister, 1865)
  • Balaenoptera patagonica (Dabbene, 1902)
  • Balaenoptera quoyii (Lonnberg, 1906)
  • Balaenoptera rorqual (Lacépède, 1804)
  • Balaenoptera sulcata arctica (Schlegel, 1841)
  • Balaenoptera swinhoii (Gray, 1866)
  • Balaenoptera tenuirostris (Sweeting, 1840)
  • Balaenoptera velifera (Cope, 1869)
  • Balaenoptera velifera copei (Elliot, 1901)
  • Balaenopteris guibusdam (Tomilin, 1957)
  • Benedenia knoxii (Gray, 1864)
  • Dubertus rhodinsulensis (Tomilin, 1957)
  • Physalis vulgaris (Fleming, 1828)
  • Physalus antarcticus (Gray, 1850)
  • Physalus australis (Gray, 1850)
  • Physalus brasiliensis (Gray, 1850)
  • Physalus dugundii (Heddle, 1856)
  • Physalus fasciatus (Gray, 1850)
  • Physalus patachonicus (Burmeister, 1866)
  • Physalus verus (Billberg, 1828)
  • Pterobalaena communis (Van Beneden, 1857)
  • Pterobalaena gigantea michrochira (Barkos, 1862)
  • Rorqualus musculus (F. Cuvier, 1836)
  • Sibbaldius tectirostris (Cope, 1869)
  • Sibbaldius tuberosus (Cope, 1869)
  • Swinhoia chinensis (Gray, 1868)
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges barázdásbálna témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges barázdásbálna témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges barázdásbálna témájú kategóriát.

A közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus) az emlősök (Mammalia) osztályának a cetek (Ceatacea) rendjébe, ezen belül a sziláscetek (Mysticeti) alrendjébe és a barázdásbálna-félék (Balaenopteriidae) családjába tartozó faj.[1][2]

A sziláscetek alrendjébe tartozó közönséges barázdásbálna csaknem 27 méteres hosszúságával[3] a kék bálna (Balaenoptera musculus) után[3] a második legnagyobb, ma is élő állatfaj. Roy Chapman Andrews amerikai természettudós az 1910-es években a közönséges barázdásbálnát „a tengerek agárjának” tartotta, mivel amikor az állatot üldözőbe vették, áramvonalas testfelépítésével gyorsan és könnyedén menekült el.[4]

Hosszú és karcsú teste hátán barnásszürke, hasoldalán világos színű. Jelenleg két érvényes alfaját különítik el, az egyik azonban két olyan populációra oszlik, hogy annak további felosztása is indokolttá válhat. A közönséges barázdásbálna csak a jéggel borított „mezőket” és az óceánokon levő üres, élettelen helyeket kerüli el. Az állományok legnagyobb sűrűsége a mérsékelt övezetekben és a sarkok körül található. A tápláléka rajokban élő kis halakból, kalmárokból és kis rákokból tevődik össze (mint amilyenek a Mysidacea-fajok és a krillek).

Mint a többi nagytestű bálnát, ezt a bálnafajt is nagy számban vadászták a 20. században, emiatt a veszélyeztetett fajok listájára került. 1904–1979 között a déli féltekén csaknem 750 000 közönséges barázdásbálnát öltek meg.[5] Manapság már csak mintegy 15 000 példány él ezen a helyen.[6] A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (International Whaling Commission, IWC) felfüggesztette e bálnafaj vadászatát, hogy megvédje a fajt a kihalástól.[7] Ennek ellenére Izland és Japán nem hagyott fel vadászatukkal; 2009-ben Izland 125 közönséges barázdásbálnát ölt meg a vadászszezon alatt. 2008–2009 között Japán egyetlen példányt fogott a Déli-óceánban.[8][9] Grönlandon a bennszülötteknek – hagyományaikra való hivatkozással – engedélyezték a bálnavadászatot. A világ közönséges barázdásbálna állománya összesen körülbelül 100 000–119 000 állatból áll.[2][10] A hajókkal való ütközések és az ember által okozott zajok nehezítik e faj korábbi állományméretének a visszaállását.

Rendszertani besorolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kladogram a barázdásbálna rokonsági viszonyairól

A természettudósok már régóta ismerik ezt a bálnafajt. 1675-ben Frederick Martens elsőként írta le a közönséges barázdásbálnát, aztán 1725-ben Paul Dudley is leírta ezt a fajt. Ez utóbbi leírást használta alapul 1758-ban Carl von Linné, amikor Balaena physalus néven beírta a Systema Naturae című könyvébe. Bernard Germain de Lacépède francia természettudós, a 19. század elején átnevezte a bálnát Balaenoptera physalus-ra; manapság is ez a név van használatban. A „physalus” szó a görög phüsza szóból származó latinos írású névelem, aminek jelentése „lövell”, vagy „kilövell”.

A közönséges barázdásbálna a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) egyike. A barázdásbálna-félékhez tartozik többek között a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae), a kék bálna, a Bryde-bálna (Balaenoptera brydei) és a csukabálna (Balaenoptera acutorostrata) is. Ez a család körülbelül a miocén kor közepén válhatott le a többi sziláscetek csoportjáról.[11] A közönséges barázdásbálna és a kék bálna rendszertanilag 3,5–5 millió éve vált el egymástól. A különböző fajok kialakulásának pontos ideje még ismeretlen számunkra. Ma már köztudott, hogy mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceán északi részén időnként kék bálna–közönséges barázdásbálna hibridek jelennek meg.[12][13] A legújabb DNS-vizsgálatok szerint ez a faj közelebbi rokonságot mutat a hosszúszárnyú bálnával és a szürke bálnával (Eschrichtius robustus), amely nem is tartozik a barázdásbálna-félék családjába, és távolabbi rokona az olyan fajoknak, amelyekkel megosztja a Balaenoptera nemet, például a csukabálnának.[14][15] Ha a további vizsgálatok és tanulmányozások is megerősítik ezt az eredményt, akkor a barázdásbálna-félék családját és a benne levő fajok rendszertani besorolását a jövőben át kell dolgozni.

2006-ban a közönséges barázdásbálna két alfaját különböztették meg. Az alfajok szétválasztására számba vették a testfelépítés jellemzőit és a hangjaikban levő eltéréseket is. Az északi alfaj, a B. p. physalus (Linnaeus, 1758), az Atlanti-óceán északi részén él, míg a déli alfaj, a B. p. quoyi (Fischer, 1829), a Déli-óceánt tekinti otthonának.[16] A Csendes-óceánban élő populáció jelenleg az utóbbi alfajhoz tartozik, de a legtöbb tudós szerint a faj harmadik alfaja lehet, de ez még nem érvényes megkülönböztetés, nincsen hivatalosan leírás és alfajnév. A három állomány élettere miatt csak nagyon ritkán keveredik.

Alfajai
  • Balaenoptera physalus physalus (Linnaeus, 1758) – az Atlanti-óceán északi része
  • Balaenoptera physalus quoyi (Fischer, 1829) – a Déli-óceán, Csendes-óceán, az Antarktisz vizei

A két alfaj létrejötte annak a következménye, hogy a vándorlásuk útvonala nem érintkezik egymással.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állat fentről nézve

A közönséges barázdásbálna a világ összes tengerében megtalálható, de a zajló és összefüggő jégtakarót kerüli.[17] Az európai vizekben nagyon megritkult, zömmel a Jeges-tenger határvidékén fordul elő. A Vörös-tengerből, a Perzsa-öbölből, a Földközi-tenger keleti részéről és a Balti-tengerből hiányzik. Az állatok többsége a mérsékelt és a sarki vizekben él, a trópusokon csak kevés példány tartózkodik. A kontinensektől távolabbi, mélyebb vizeket részesítik előnyben.

Az atlanti-óceáni állománynak hatalmas az elterjedési területe. Előfordulása nyugaton a Mexikói-öböltől, keleten a Földközi-tengerig tart, északon pedig a Jeges-tenger jégtakarójáig terjed. A közönséges barázdásbálnák többsége a 30. szélességi körtől északra található meg. A 30. szélességi kör déli részén élő állomány nagyságának felmérése azonban nehéz, mivel itt megtalálható a Bryde-bálna is, ami megjelenésben igen hasonlít a közönséges barázdásbálnára.[18] A hajókról való folyamatos megfigyelések azt mutatták, hogy az Atlanti-óceáni állomány nyári táplálkozó helye a 41°20'N és 51°00'N szélességi körök között, és körülbelül 1800 méter távolságban van a szárazföldektől.[19]

A Csendes-óceán északi állományának a nyári elterjedési területe Alsó-Kalifornia (Baja California) középső részétől Japánig, északon pedig a Jeges-tenger határán levő Csukcs-tengerig terjed.[20] Május és október között a legnagyobb állománysűrűség az Alaszka-öbölben és a Bering-tenger délkeleti részén van. A közönséges barázdásbálnák az Aleut-szigeteken keresztül jutnak a Bering-tengerbe.[21] November és január között Kalifornia déli részén a tudósok néhány bálnát megfigyelőkkel láttak el, de a nyár folyamán ezeket a bálnákat Kalifornia középső részén, Oregonban, Brit Columbiában és az Alaszka-öbölben ismeretlenek megölték.[20] A Hawaii-szigetek közelében már láttak közönséges barázdásbálnákat május közepén és télen.[22] Egyes kutatók szerint a bálnák inkább ősszel és télen jönnek ezekhez a szigetekhez.[23]

Bár egészen biztos, hogy a közönséges barázdásbálnák vándorló állatok, amelyek évente megteszik az utat a borjazóhelyektől a táplálkozó területekig és vissza, a pontos vándorutak még nem ismertek. Az Észak-Atlanti-óceánban végzett hidrofonos, szonáros megfigyelések azt mutatták, hogy a közönséges barázdásbálnák ősszel Új-Fundland és Labrador térségből elindulnak dél felé, és Bermudán keresztül a Karib-tengerbe úsznak.[24] A kutatók szerint egy vagy több állomány északon marad egész évben, nem vándorol délre késő ősszel.[24] A Csendes-óceáni vándorlások évről évre eltérnek egymástól úgy a vándorút terén, mint a vándorolni vágyó példányok számában. Így a Kaliforniai-öbölben télen és tavasszal jóval eltér a közönséges barázdásbálna állomány egyedszáma, bár vannak olyan példányok is, amelyek egész évben ebben az öbölben tartózkodnak.[25] Az antarktiszi közönséges barázdásbálnák rendszeres vándorlók: szabályszerűen vándorolnak a borjazó és táplálkozó helyek között. Mivel e déli állományok főleg a nyílt óceánban vándorolnak, borjazó területeik még nem ismertek.

Állományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a közönséges barázdásbálna vándorútjai alig ismertek, és a különböző bálna-számláló szervezetek alig műkődnek együtt, e faj egyedszáma nem ismert pontosan. Azt sem tudjuk biztosan, hogy hány közönséges barázdásbálna élt, mielőtt az ember elkezdte volna vadászni, mivel e bálnafaj vadászatának kezdete nagyon régi időkre tehető.

Az észak-atlanti-óceáni állomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (International Whaling Commission, IWC) hét állományt tart számon az észak-atlanti-óceánban; ezek a következők: Új-SkóciaÚj-Anglia, Új-Fundland és Labrador, Nyugat-Grönland, Kelet-Grönland–Izland, Észak-Norvégia, Nyugat-Norvégia–Feröer-szigetek és ÍrországSpanyolországEgyesült KirályságPortugália. A műholdas megfigyelővel ellátott állatok azt mutatják, hogy az állományok határvonalait egyes példányok átlépik, ami azt jelenti, hogy az állatok nem helyhez kötöttek.[19] 1995-ben Julius Sigurjónsson kiszámította, hogy az észak-atlanti-óceáni állomány az ipari mértékű bálnavadászat előtt körülbelül hány példányból állhatott. Szerinte 50 000–100 000 közönséges barázdásbálna élhetett a múltban.[26] Felmérését, számítását azonban sokan megkérdőjelezik, J. Sigurjónsson ugyanis nem támasztotta alá kutatását adatokkal vagy magyarázatokkal. 1977-ben David E. Sergeant az észak-atlanti-óceáni „ősállományt” 30 000–50 000 fejre tette.[27] Ebből a számból 8000–9000 állat Új-Foundland és Új-Skócia vizeiben élt, de D.E. Sergeant nem vette számításba az Amerikai Egyesült Államok vízében tartózkodó borjazó bálnákat.[28] Jeffrey M. Breiwick felmérése szerint Új-Skócia vizeiben 1964-ben 1500–1600 vadászható (csak a 15 méternél nagyobb bálnákat lehetett hivatalosan vadászni) bálna volt, ezekből 1973-ban már csak körülbelül 325 egyed élt.[29] Kanadában kétszer figyelték meg levegőből az állatokat, az egyik megfigyelés az 1970-es évek elejétől 1980 augusztusáig tartott Kelet-Új-Foundland és Labrador vizeiben, ez idő alatt 79–926 bálnát vettek észre.[30]

A bálna hátúszója

A második repülős megfigyelés 1995–1996 között zajlott le a Szent-Lőrinc-öböl északi és középső részein, ekkor néhány száz állatot számláltak.[31] A nyugat-grönlandi állomány 500–2000 példányra tehető.[32] 1974-ben, Jonsgard szerint, a háború utáni években a túlvadászat miatt erősen lecsökkent a Nyugat-Norvégia–Feröer-szigeteki állomány egyedszáma.[33]

Az eddigi állományok közül úgy látszik, hogy az izlandi állomány áll a legjobban, mivel az 1960-as évek elejétől 1981-ig a bálnák száma alig csökkent.[34] Az 1987-es és 1989-es évek nyarain végzett bálnaszámlálások Kelet-Grönland és Norvégia vizeiben 10 000–11 000 közönséges barázdásbálnát eredményeztek.[35] Ez az eredmény nagyon jó ahhoz képest, amit 1976-ban kaptak, amikor körülbelül 6900 bálnát számláltak, és ezt a számot is csak kissé tartották kevesebbnek az 1948-as évhez képest.[36] A spanyol NASS bálnaszámlálás, ami 1989-ben történt a Franciaország–Portugália–Spanyolország alállomány körében, 17 355-re tette a nyári állományt.[37] Az összállomány körülbelül 40 000–56 000 fejből állhatott.[12][38]

Az állomány az Atlanti-óceán északkeleti részén 1000, míg északnyugaton 3000 példányra rúg. Visszavonulása abból is látszik, hogy egyre ritkábban veti ki a víz a partokra. Így a Brit-szigeteken 1913 és 1939 között még 26 kisodort közönséges barázdásbálnát jegyeztek fel, míg ugyanez a szám 1940-től 1978-ig csak kilenc volt.[17] Az arányokból ítélve tehát körülbelül negyedére eshetett vissza az állomány. A közönséges barázdásbálnák száma a speciálisan felszerelt, technikailag magasan fejlett hajókról folytatott vadászat kezdete előtt bizonyosan még ennek is a többszöröse volt. Ma már a vadászat szerepe csekélyebb, de még sok évbe telik majd, mire az állomány újra felépül. A múlt század végén 40 000–70 000 példányból állt az állománya.[17]

Az észak-csendes-óceáni állomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állat szemből; jól látszik az orrnyílása

Az ipari mértékű bálnavadászat előtti idők észak-csendes-óceáni közönséges barázdásbálna állománya körülbelül 42 000–45 000 állatra tehető. Ebből a keleti alállomány 25 000–27 000 példány lehetett.[39] 1975-re az állomány 8000–16 000 példányra csökkent.[40][41] Az 1991-ben, 1993-ban, 1996-ban és 2001-ben végzett megfigyelések alapján Kaliforniában 1600–3200, Oregonban és Washingtonban 280–380 bálna élt.[42] Az U.S. Pacific Marine Mammal Stock Assessments: 2005 felmérő írat szerint Kalifornia–Oregon–Washington alállomány legkevesebb 2500 közönséges barázdásbálnát tartalmaz.[43] 2004 és 2005 nyarain, Brit Columbiában körülbelül 500 állatot számláltak (ez 95%-os valószínűséggel a 201–1220 konfidencia-intervallumba esik).[44] A Bering-tengerben levő Pribilof-szigetek környékén az 1975–1978 és 1987–1989 évek között a közönséges barázdásbálna állomány jelentősen gyarapodott (66 egyeddel).[45] 1984-ben a közönséges barázdásbálna észak-csendes-óceáni teljes populációja a 38 százaléka volt az eredetinek, vagyis az ipari mértékű bálnavadászat előtti idők állományának.[46]

Az antarktiszi állomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdeti és mai antarktiszi állományokról alig vagy csak keveset lehet tudni. A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság szerint az ipari mértékű bálnavadászat előtti idők antarktiszi állománya körülbelül 400 000 bálnából állhatott; ez a szám 1979-re 85 200-ra csökkent.[47] Az itt emlegetett számok csakis körülbelüli/feltételezett adatok, biztos antarktiszi bálnaszámlálás a közönséges barázdásbálnák körében máig nem történt.[48] Egyéb feltételezések szerint 1983-ban 15 000, míg 1997-ben 38 000 állat volt a Déli-óceánban.[2]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges barázdásbálna és egy angol autóbusz méreteinek összehasonlítása modellek segítségével

A közönséges barázdásbálna legfőbb jellemzője a hatalmas, de karcsú test. A nőstény legfeljebb 27 méter, a hím legfeljebb 25 méter hosszú, a testtömeg 30–70 tonna, az agy súlya eléri a 8,5 kilogrammot.[17] A nőstények hossza és testsúlya nagyobb a hímekénél. Az északi állatok átlagos hossza 24 méter, míg a déliekké 26,8 méter is lehet.[3] Az északi féltekén élő alfaj súlya 40–50 tonna, a délieké 60–80 tonna.

A máj 230–600 kg, a szív 130–290 kg, a vesék egyenként 50–110 kg-osak, a jobb tüdő kb. 10%-kal nagyobb a balnál, tömegük egyenként 100–160 kg, a lép 2–7 kg.[49]

A közönséges barázdásbálna 25–30 évesen számít kifejlett állatnak. Az állat akár 94 évet is élhet,[50] bár vannak egyesek, akik azt állítják, hogy 135–140 éves példányokat is kifogtak.[51] Az újszülött bálna körülbelül 6,5 méter hosszú és 1800 kilogramm súlyú.[52] Hatalmas teste miatt ezt a fajt csak néhány más fajjal lehet összetéveszteni, mint a kék bálnával, a tőkebálnával (Balaenoptera borealis), vagy a melegebb vizekben a Bryde-bálnával.

Rajz a bálnáról, 1872-ből

Feje teteje lapos, alul hegyesen végződik. Az alsó állkapocs bal oldala sötét színű,[52] a torok és a jobb oldal világos. Ennek oka még nem tisztázott, talán az álcázást segíti a zsákmány megközelítésekor.[53] Mint minden barázdásbálnának, a közönséges barázdásbálnának is redőzött torokbarázdái vannak, melyeket ki tud tágítani, így evés közben növelni tudja toroktérfogatát.[17] A 70–110, átlagosan 85 barázda a hasig, körülbelül a testre fektetett mellúszó vonaláig ér. Mindkét felső állkapocsfélből 320–420 középhosszú szila lóg alá, amelyek végükön sárgásfehér fonalakra hasadoznak fel. Az első állkapocsharmadban a szilák fehérek, hátrébb kékesszürkék vagy csíkosak. Mellúszói simák, előrefelé keskenyednek, a test hosszához képest kicsik, 1/9-ének, 1/10-ének felel meg, felül feketék, alul világosak. A hátúszó háromszög alakú, körülbelül 60 centiméter hosszú, hátrahajló, és akkor látszik a legjobban, amikor a bálna lemerülés előtt meggörbíti a hátát. Hátán kis púpok vannak. Az erőteljes farokúszó enyhe sarló alakban hajlott, közepén láthatóan bemetszett.[3] A testéhez képest kisebbnek hat, mint a kék bálnáé. Amikor a közönséges barázdásbálna feljön a felszínre, függőleges, 5–6 méter magas páraoszlopot lövell fel ki magából.[17][52] Ezt 2–4 másodpercig is lehet látni; szélcsendben a páraoszlop tetején lekerekített, hegyes kúpot formáz.[52] A bálnának csupán a feje bukkan elő a vízből, és amikor lemerül, csak kicsiny hátúszóját lehet látni, farokúszóját nem. Az örvény, amit ilyenkor kelt a felszínen, olajsima, több méter átmérőjű körnek látszik. Váltogatja a rövid és hosszú merülési periódusokat. Ha csupán néhány percre megy le a víz alá, akkor csak másodpercekig marad a felszínen. Ha viszont négyszer-ötször is kifújja a levegőt, és körülbelül 2 percig marad, akkor utána a merülés akár 20 percig is eltarthat. Az állat nem merül 250 méternél mélyebbre, és itt csak 10 percet tölt. A közönséges barázdásbálnák hatalmas méreteik ellenére gyorsan úsznak. Csúcssebességük 40 km/h, vándorláskor körülbelül 20 km/h sebességgel haladnak.[17] A közönséges barázdásbálna időnként kiugrik a vízből.[52]

Bőre, amiben nincsenek izzadság- vagy zsírmirigyek, szőrmentes. Orrnyílásai a hátán vannak. Lemerülés előtt orrnyílásait bezárja. Fülei nincsenek.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állat kifejezetten társas lény. A közönséges barázdásbálnák tavasszal a Jeges-tenger nagyobb planktonszervezetekben és kisebb, halakban gazdag határvizeibe vándorolnak, ahol fő táplálkozóterületeik vannak. Télen a melegebb vizekbe vonulnak, ott nem vesznek magukhoz élelmet. Itt ellik meg borjaikat.[17] Egyetlen ragadozója a kardszárnyú delfin (Orcinus orca).

Táplálkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Táplálkozó példány

Tápláléka a Csendes-óceánban: krill (köztük: Euphausia pacifica, Thysanoessa inermis, Thysanoessa longipes, Thysanoessa spinifera és Nyctiphanes simplex), nagyobb testű evezőlábú rákok, mint például a Neocalanus cristatus, rajhalak: Theragra chalcogramma, csuklyás hal (Mallotus villosus) és Engraulis mordax, és atlanti hosszúszárnyú kalmár (Tadorodes pacificus).[52] Az észak-atlanti-óceánban főleg északi krillel (Meganyctiphanes norvegica), Thysanoessa inermisszel és kis rajhalakkal, mint például: a csuklyás hallal, heringgel (Clupea harengus) és Ammodytes-fajokkal (Ammodytidae) táplálkozik. A Déli-óceánban az Euphausia superba nevű krill alkotja a táplálék legnagyobb részét.[54][55] Amint hatalmas száját szétnyitja, a szívóerő hatására betódul a víz és vele a zsákmányállatok, ezek azonban a víz kipréselésekor a szilákon fennakadnak. A vastag, húsos nyelv aztán a szűk garat felé tolja őket. A torkon levő barázdák lehetővé teszik, hogy a bálna szájüregének térfogatát még hatalmasabbra növelje, és így egyetlen falásra még nagyobb víztömeget tudjon beszippantani.[17]

A közönséges barázdásbálna koponyája a szilákkal

Táplálkozás közben a bálnafaj 11 km/órás sebességgel úszik,[56] és képes egy falásból 70 köbméter vizet és táplálékot bekapni. Miután befalta a táplálékkal teli vizet, a bálna a szilákon keresztül kinyomja a vizet a szájából, de a táplálék fennakad a szilákon. A kifejlett állat szájának mindkét felén 262–473 szila található. A szilák vége a szájban a nyelvhez közel, finom szálakban végződik. A szila szaruból van, ugyanabból az anyagból, mint az ember körme, az állatok karma, patája és szarva. Egy szila elérheti a 76 centiméteres hosszúságot és a 30 centiméteres szélességet.[3] A közönséges barázdásbálna általában 200 méternél lejjebb nem merül, egy merülés alatt körülbelül négyszer képes falni. Minden falásnál körülbelül 10 kilogramm krillt nyel le.[56] Naponta 1800 kilogramm táplálék kell ahhoz, hogy életben maradhasson.[3] Ezt a táplálékmennyiséget körülbelül három óra alatt szerzi meg. Ha a táplálékkínálat nem elég nagy vagy ha a zsákmány túl mélyen tartózkodik, akkor a bálnának több idő kell a táplálékkereséshez.[56] A közönséges barázdásbálna egyik vadászmódszere az, hogy nagy sebességgel körülússza a halrajt, amíg a megijedt halak összezsúfolódnak, aztán nagyra tátott szájával közéjük úszik, és bekap belőlük amennyit csak tud.[3]

Viselkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges barázdásbálna a cetek közül a leggyorsabbak közé tartozik, hosszabb ideig képes 37 km/h-val úszni,[52] de rövid időre képes elérni a 40 km/h sebességet is. Gyorsasága miatt viccesen „a tengerek agárjának” is nevezik.[57] A közönséges barázdásbálnák társaságkedvelőbbek a többi barázdásbálna-fajnál, csoportjaikban 6–10 példány lehet. Táplálkozás közben akár 100 állat is összegyűlhet.[50]

Haladása során erőteljes, vízszintes elhelyezkedésű farokúszóját használja, amit minden más cethez hasonlóan függőleges irányban mozgat (ellentétben a halakkal, amik farokúszóikat vízszintes irányban mozgatják). Farokúszójában nincsen csont.

„Éneke”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barázdásbálnához kapcsolódó multimédia
Az eredeti hanganyag tízszeresére fel van gyorsítva.

Barázdásbálna éneke

A felvétel az Atlanti-óceánban készült

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

A többi bálnafajhoz hasonlóan a közönséges barázdásbálna hímje is hosszú, hangos, alacsony frekvenciájú hangokat bocsát ki magából (ezek egy része infrahang).[52] A kék bálnák és a barázdásbálnák az összes élőlény közül a legmélyebb hangokat képesek kiadni.[58] A legtöbb hang frekvenciamodulált (FM), 16–40 Hz közötti, mélyülő hangimpulzus (az emberi hallás határai 20 Hz és 20 kHz közé esnek). Minden hang 1–2 másodpercig tart, és különböző, 7–15 percig tartó hangkombinációk hallhatók. Ezeket ismétli a bálna több napig tartó „rohamokban”.[59] A kibocsátott hangfolyam forrásszintje 184–186 decibel, ami egy méteres távolságban kb. 1 micropascal nyomást jelent, és a hangforrástól több száz kilométer távolságban is észlelhető.[60]

Amikor amerikai biológusok először rögzítették a bálnahangokat, nem jöttek rá, hogy ezeket a szokatlanul hangos, hosszú, tiszta, szabályszerű hangokat bálnák adják ki. Az elsőként megvizsgált lehetőségek között volt, hogy egy meghibásodott berendezést hallanak, valamilyen geofizikai jelenséget, esetleg a Szovjetunió próbálja ilyen módon észlelni az ellenséges tengeralattjárókat. Végül a biológusok bizonyították, hogy felvett hangok megegyeznek a közönséges barázdásbálna „énekével”.[58]

A bálnahangok egybeesése a faj párzási időszakával, és a tény, hogy csak a hím bálnák adják ki ezeket a hangokat, azok párosodás előtti erődemonstrációjára utalnak.[61][62] Az elmúlt száz évben az óceán zajszintje a hajózási és haditengerészeti tevékenység miatt drámaian megnövekedett, ami lassítja a közönséges barázdásbálnák populációjának helyreállását, a hímek és a szaporodásképes nőstények közötti kommunikáció akadályozása miatt.[63]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közönséges barázdásbálna magzat a londoni Grant Museum of Zoology-ban

Az ivarérettséget a hím 10, a nőstény 13 éves korban éri el.[17] A párzási időszak decembertől februárig tart, a mérsékelt övezetben, a partok közelében.[52] A nőstények csak minden második-harmadik évben párzanak.[17] A nőstényben egyszerre hat magzat is lehet, viszont mindig csak egyetlen borjú születik.[52] A vemhesség 11,5 hónapig tart, ennek végén az átlagosan 6,5 méter hosszú és 1800 kilogramm súlyú utód, mint minden cetféle, farokkal előre jön a világra. A borjú 6–7 hónapig szopik,[17][52] amikor eléri a 11–12 méteres hosszúságot. A borjú az első vándorutat a táplálkozó helyek felé anyja mellett teszi meg.[52]

A kutatók észrevették, hogy néhány nőstény kék bálna mellett fura borjak úsznak. A borjak DNS-vizsgálata azt mutatta, hogy a kék bálna nőstények közönséges barázdásbálna hímekkel párosodtak.[12][13][17]

A közönséges barázdásbálna és az ember[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vadászata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. században a közönséges barázdásbálnát csak alkalmanként vadászták, mivel ez a bálnafaj gyors állat, és az akkori hajók nem tudtak lépést tartani vele, ezenkívül a közönséges barázdásbálna a megölése után hamarosan a tengerfenékre süllyed. Később, a gőzhajó és robbanó szigonyok bevezetésével a közönséges barázdásbálna is rendszeres és kedvelt zsákmánnyá változott, a kék bálna és tőkebálna mellett. Mint a legtöbb nagytestű bálna esetében, ezt a fajt is túlvadászták, a kihalás szélére sodorták. Mivel a kék bálna, a tőkebálna és az egyéb nagytestű bálnák állományai erősen lecsökkentek, a bálnavadász iparág a közönséges barázdásbálnára vetette a figyelmét.[64] Ezt az állatot főleg a bálnazsírjáért, a bálnaolajáért és a szilájáért vadászták. 1904 és 1975 között az Antarktisz vizeiben körülbelül 704 000 közönséges barázdásbálnát öltek meg.[65]

1925-ben beindították a feldolgozó hajókat, ezek oldalt kinyílnak, hogy be tudják fogatni a vadászhajók által elejtett bálnákat. E „gyárhajók” bevezetése megnövelte az évente lemészárolt bálnák számát. 1937-ben több mint 28 000 közönséges barázdásbálnát szigonyoztak meg. 1953-tól 1961-ig évente 25 000 állat vesztette életét. 1962-ben, miután a közönséges barázdásbálnák száma erősen megfogyatkozott, a vadászok újból a tőkebálnát kezdték nagyobb mértékben vadászni. 1974-től évente már csak 1000 bálnát vadászhattak a bálnavadászok. 1947–1987 között az észak-csendes-óceánban körülbelül 46 000 bálnát vadásztak.[66]

1976-ban az NBB betiltotta a bálnavadászatot a déli félgömbön.[65] Az észak-csendes-óceánban a Szovjetunió illegálisan vadászott a bálnákra, és hiányos adatokat mutatott be a leölt állatok számáról. Az NBB 1976-ban az észak-csendes-óceánban és 1987-ben az észak-atlanti-óceánban teljesen betiltottaa közönséges barázdásbálnák ipari vadászatát. E tiltás alól csak néhány bennszülött nép van felmentve, mivel ők az ősi hagyományaik életben tartásához évente néhány bálnát kell, hogy vadásszanak.[52] A tilalom alól a tudományos célú vadászat mentesült. A világ összes bálnaállománya veszélyeztetett fajnak van minősítve az amerikai National Marine Fisheries Service szerint. Ez az állatfaj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján és a Washingtoni egyezmény (CITES) 1. listáján, vagyis a különösen veszélyeztetett fajok listáján.[2][52][67][68]

Elejtett 19 méteres közönséges barázdásbálna San Pedro de Alcántarában
Az állat csontváza az oszakai Természettudományi Múzeumban

Az NBB megszabta, hogy Grönland évente 19 közönséges barázdásbálnát vadászhat. A leölt bálnák húsát, olaját és egyéb termékeit árusíthatja a területén belül, de tilos kiszállítani az országból. Izlandot és Norvégiát nem köti az NBB moratóriuma a bálnavadászat tilalmáról, mivel e két ország nem ismeri el ezt a moratóriumot.[48] 2006 októberében az izlandi halászati miniszter engedélyt adott, hogy 2007 augusztusában kilenc közönséges barázdásbálnát öljenek meg.[69]

A déli félgömbön Japán, az Antarctic Special Permit program keretében, évente 10 bálnát öletett meg. Ez a program 2005–2006 és 2006–2007 közötti vadászidényben történt. A javaslat szerint a 2007–2008-as vadászidény és az ez utáni további 12 vadászidény évente 50 állatot pusztított volna el,[48] de a 2007–2008-as vadászidény vége felé, vagyis 2008 áprilisáig egy közönséges barázdásbálnát sem fogtak meg.[70]

Manapság a közönséges barázdásbálnáknak a hajókkal való ütközés jelenti a legnagyobb veszélyt, egyes helyeken ez a tényező játssza a legnagyobb szerepet elhullásukban, amit a partra vetett bálnák vizsgálata igazol. A legtöbb sérülést a kontinensek közelében közlekedő nagy és gyors hajók okozzák a közönséges barázdásbálnáknak.[71]

Védelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két bálna háta

A közönséges barázdásbálna rajta van a vándorló állatfajok védelméről rendelkező bonni egyezmény (Convention on the Conservation of Migratory Species of Wild Animals) I.[72] és II. függelékén is.[72] Az I. függelékben azért szerepel,[72] hogy a tagországok biztonságos élőhelyeket biztosítsanak neki és szigorúan védelmezzék; a II. függelékben[72] pedig azért van benne, mivel ez az állatfaj a kihalás szélén áll, és elterjedési területe nagyon nagy, emiatt a tagországok összefogása kell ahhoz, hogy e vándorállat nagy kiterjedésű vándorútjai akadálymentesek legyenek. Ezt a bálnafajt, az ACCOBAMS (Agreement on the Conservation of Cetaceans in the Black Sea, Mediterranean Sea and Contiguous Atlantic Area) és a Pacific Cetaceans MOU (Memorandum of Understanding for the Conservation of Cetaceans and Their Habitats in the Pacific Islands Region Pacific Cetaceans MOU) cetvédő szervezetek is védelmezik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Balaenoptera physalus (angol nyelven). Mammal Species of the World. (Hozzáférés: 2011. november 28.)
  2. ^ a b c d Reilly, S.B., Bannister, J.L., Best, P.B., Brown, M., Brownell Jr., R.L., Butterworth, D.S., Clapham, P.J., Cooke, J., Donovan, G.P., Urbán, J. & Zerbini, A.N. (2008). Balaenoptera physalus. In: IUCN 2008. IUCN Red List of Threatened Species. Downloaded on 7 October 2008.
  3. ^ a b c d e f g 'Balaenoptera physalus Fin Whale. MarineBio.org. (Hozzáférés: 2006. október 23.)
  4. Andrews, Roy Chapman. Whale hunting with gun and camera; a naturalist's account of the modern shore-whaling industry, of whales and their habits, and of hunting experiences in various parts of the world, ford. Horváth Zoltán, New York: D. Appleton and Co., p. 158.. o (1916) 
  5. 74. Fin Whale (Balaenoptera physalus) (angol nyelven). edgeofexistence.org. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  6. How many whales are left? (angol nyelven). Glasgow Digital Library. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  7. Revised Management Scheme. International Whaling Commission. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  8. Revkin, Andrew C.. „Iceland Defends Its Hunt of 94 (Now 125) Fin Whales”, The New York Times, 2009. szeptember 8. 
  9. Catches taken: Under Scientific Permit Special Permit catches since 1985 (angol nyelven). iwcoffice.org, 2010. október 26. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  10. Shirihai, H. and Jarrett, B.. Whales, Dolphins and Other Marine Mammals of the World. Princeton Field Guides (2006). ISBN 0-61-12757-2 
  11. Gingerich, P.. Whale Evolution, McGraw-Hill Yearbook of Science & Technology. The McGraw Hill Companies (2004). ISBN 0-07-142784-8 
  12. ^ a b c Bérubé, M., A. Aguilar (1998.). „A new hybrid between a blue whale, Balaenoptera musculus, and a fin whale, B. physalus: frequency and implications of hybridization”. Mar. Mamm. Sci. 14, 82–98. o. DOI:10.1111/j.1748-7692.1998.tb00692.x.  
  13. ^ a b Doroshenko, V.N. (1970.). „A whale with features of the fin and blue whale (in Russian)”. Izvestia TINRO 70, 225–257. o.  
  14. Arnason, U., Gullberg A. & Widegren, B. (1993. szeptember 1.). „Cetacean mitochondrial DNA control region: sequences of all extant baleen whales and two sperm whale species”. Molecular Biology and Evolution 10 (5), 960–970. o. PMID 8412655. Hozzáférés ideje: 2009. január 25.  
  15. Sasaki, T. et al. (2005. február 23.). „Mitochondrial Phylogenetics and Evolution of Mysticete Whales”. Systematic Biology 54 (1), 77–90. o. DOI:10.1080/10635150590905939. PMID 15805012. Hozzáférés ideje: 2009. január 25.  
  16. A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2011. november 28.)
  17. ^ a b c d e f g h i j k l m Csodálatos állatvilág. Budapest: Mester K. ISBN 963-86092-0-6 (2000. július 20.) 
  18. Mead, J.G. (1977.). „Records of Sei and Bryde's whales from the Atlantic Coast of the United States, the Gulf of Mexico, and the Caribbean”. Rep. Int. Whal. Commn Spec. Iss. 1, 113–116. o. ISBN 0-906975-03-4.  
  19. ^ a b Mitchell, E..szerk.: W.E. Schevill (ed.): Present status of Northwest Atlantic fin and other whale stocks, The Whale Problem: A Status Report. Cambridge, MA: Harvard University Press, 108–169. o (1974). ISBN 0-674-95075-5 
  20. ^ a b Rice, D.W..szerk.: W.E. Schevill (ed.): Whales and whale research in the eastern North Pacific, The Whale Problem: A Status Report. Cambridge, MA: Harvard University Press, 170–195. o (1974). ISBN 0-674-95075-5 
  21. Reeves, R.R., M.W. Brown (1985.). „Whaling in the Bay of Fundy”. Whalewatcher 19 (4), 14–18. o.  
  22. Mobley, J.R., Jr., M. Smultea, T. Norris and D. Weller (1996.). „Fin whale sighting north of Kaua'i, Hawai'i”. Pacific Science 50 (2), 230–233. o.  
  23. Thompson, P.O., W.A. Friedl (1982.). „A long term study of low frequency sound from several species of whales off Oahu, Hawaii”. Cetology 45, 1–19. o.  
  24. ^ a b Clark, C.W. (1995.). „Application of US Navy underwater hydrophone arrays for scientific research on whales”. Rep. Int. Whal. Commn 45, 210–212. o.  
  25. Tershy, B.R., D. Breese and C.S. Strong (1990.). „Abundance, seasonal distribution and population composition of balaenopterid whales in the Canal de Ballenas, Gulf of California, Mexico”. Rep. Int. Whal. Commn Spec. Iss. 12, 369–375. o. ISBN 0-906975-23-9.  
  26. Sigurjónsson, J..szerk.: A.S. Blix, L. Walløe, and Ø. Ulltang (ed.): On the life history and autecology of North Atlantic rorquals, Whales, Seals, Fish and Man. Elsevier Science, 425–441. o (1995). ISBN 0-444-82070-1 
  27. D.E. Sergeant (1977.). „Stocks of fin whales Balaenoptera physalus L. in the North Atlantic Ocean”. Rep. Int. Whal. Commn 27, 460–473. o.  
  28. Allen, K.R. (1970.). „A note on baleen whale stocks of the north west Atlantic”. Rep. Int. Whal. Commn 20, 112–113. o.  
  29. Breiwick, J.M. (1993.). „Population dymanics and analyses of the fisheries for fin whales (Balaenoptera physalus) in the northwest Atlantic Ocean”, Kiadó: (Ph.D. thesis) University of Washington, Seattle. 310 pp..  
  30. Hay, K. (1982.). „Aerial line-transect estimates of abundance of humpback, fin, and long-finned pilot whales in the Newfoundland-Labrador area”. Rep. Int. Whal. Commn 31, 373–387. o.  
  31. Kingsley, M.C.S., R.R. Reeves (1998.). „Aerial surveys of cetaceans in the Gulf of St. Lawrence in 1995 and 1996”. Marine Mammal Science 17 (1), 35–75. o. DOI:10.1139/cjz-76-8-1529.  
  32. Larsen, F. (1995.). „Abundance of minke and fin whales off West Greenland”. Rep. Int. Whal. Commn 45, 365–370. o.  
  33. Jonsgard, A..szerk.: W.E. Schevill (ed.): On whale exploitation in the eastern part of the North Atlantic Ocean, The Whale Problem: A Status Report. Cambridge, MA: Harvard University Press, 97–107. o (1974). ISBN 0-674-95075-5 
  34. Rørvik, C.J., J. Sigurjónsson (1981.). „A note on the catch per unit effort in the Icelandic fin whale fishery”. Rep. Int. Whal. Commn 31, 379–383. o.  
  35. Buckland, S.T., K.L. Cattanach and Th. Gunnlaugsson (1992.). „Fin whale abundance in the North Atlantic, estimated from Icelandic and Faroese NASS-87 and NASS-89 data”. Rep. Int. Whal. Commn 42, 645–651. o.  
  36. Rørvik, C.J., J. Jónsson, O.A. Mathisen, and Å. Jonsgård (1976.). „Fin Whales, Balaenoptera physalus (L.), Off the West Coast of Iceland. Distribution, Segregation by Length and Exploitation”. Rit Fiskideildar 5, 1–30. o. ISSN 0484-9019.  
  37. Buckland, S.T., K.L. Cattanach and S. Lens (1992.). „Fin whale abundance in the eastern North Atlantic, estimated from Spanish NASS-89 data”. Rep. Int. Whal. Commn 42, 457–460. o.  
  38. Bérubé, M., Aguilar, A., Dendanto, D., Larsen, F., Notarbartolo di Sciara, G., Sears, R., Sigurjónsson, J., Urbán-R, J. and Palsbøll, P.J. (1998.). „Population genetic structure of North Atlantic, Mediterranean Sea and Sea of Cortez Fin Whales, Balaenoptera physalus (Linnaeus 1758): analysis of mitochondrial and nuclear foci”. Molecular Ecology 7 (5), 585–599. o. DOI:10.1046/j.1365-294x.1998.00359.x. ISSN 1471-8278. PMID 9633102.  
  39. Ohsumi, S., S. Wada (1974.). „Status of whale stocks in the North Pacific, 1972”. Rep. Int. Whal. Commn 24, 114–126. o.  
  40. Rice, D.W..szerk.: W.E. Schevill (ed.): Whales and whale research in the eastern North Pacific, The Whale Problem: A Status Report. Cambridge, MA: Harvard University Press, 170–195. o (1974). ISBN 0-674-95075-5 
  41. Chapman, D.G. (1976.). „Estimates of stocks (original, current, MSY level and MSY)(in thousands) as revised at Scientific Committee meeting 1975”. Rep. Int. Whal. Commn 26, 44–47. o.  
  42. Barlow, J. (2003.). „Preliminary estimates of the Abundance of Cetaceans along the U.S. West Coast: 1991–2001”, Kiadó: Administrative report LJ-03-03, available from Southwest Fisheries Science Center, 8604 La Jolla Shores Dr., La Jolla CA 92037.  
  43. Caretta, J.V., K.A. Forney, M.M. Muto, J. Barlow, J. Baker, B. Hanson, and M.S. Lowry (2006.). „U.S. Pacific Marine Mammal Stock Assessments: 2005” (PDF), Kiadó: U.S. Department of Commerce Technical Memorandum, NOAA-TM-NMFS-SWFSC-388.  
  44. Williams, R. and Thomas, L. (2007.). „Distribution and abundance of marine mammals in the coastal waters of BC, Canada” (PDF). Journal of Cetacean Research and Management 9, 15–28. o.  
  45. Baretta, L., G.L. Hunt, Jr. (1994.). „Changes in the numbers of cetaceans near the Pribilof Islands, Bering Sea, between 1975–78 and 1987–89” (PDF). Arctic 47, 321–326. o.  
  46. Mizroch, S.A., D.W. Rice, and J.M. Breiwick (1984.). „The fin whale, Balaenoptera physalus”. Mar. Fish. Review 46, 20–24. o.  
  47. IWC (1979.). „Report of the sub-committee on protected species. Annex G, Appendix I”. Rep. Int. Whal. Commn 29, 84–86. o.  
  48. ^ a b c National Marine Fisheries Service. Draft recovery plan for the fin whale (Balaenoptera physalus) (pdf), Silver Spring, Maryland: National Marine Fisheries Service (2006) 
  49. Encyclopedia of Marine Mammals, 2nd ed., 2008, p. 434.
  50. ^ a b Martin, Anthony R.. Whales and dolphins. London: Salamander Books (1991). ISBN 0-8160-3922-4 
  51. Danmarks Radio, 2010-10-28.
  52. ^ a b c d e f g h i j k l m n Fox, David: Balaenoptera physalus (fin whale). Animal Diversity Web, 2001. (Hozzáférés: 2006. október 22.)
  53. Tershy, B. R., D. Wiley (1992.). „Asymmetrical pigmentation in the fin whale: a test of two feeding related hypotheses”. Marine Mammal Science 8 (3), 315–318. o. DOI:10.1111/j.1748-7692.1992.tb00416.x.  
  54. Reynolds, John Elliott, and Sentiel A. Rommel. 1999. Biology of Marine Mammals. Washington: Smithsonian Institution Press.
  55. S.L. Perry, D.P. DeMaster, and G.K. Silber (1999.). „Special Issue: The Great Whales: History and Status of Six Species Listed as Endangered Under the U.S. Endangered Species Act of 1973”. Marine Fisheries Review 61 (1), 52–58. o.  
  56. ^ a b c Lin, Brian: Whale Has Super-sized Big Gulp. University of British Columbia, 2007. június 7. (Hozzáférés: 2007. június 8.)
  57. Fin Whale. nature.ca: Canadian Museum of Nature. (Hozzáférés: 2006. október 22.)
  58. ^ a b Payne, Roger. Among Whales. New York: Scribner, 176. o (1995). ISBN 0-684-80210-4 
  59. Finback Whales. Bioacoustics Research Program, Cornell Lab of Ornithology. (Hozzáférés: 2006. október 26.)
  60. W. J. Richardson, C. R. Greene, C. I. Malme and D. H. Thomson, Marine Mammals and Noise (Academic Press, San Diego, 1995).
  61. Croll, D.A., Clark, C.W., Acevedo, A., Flores, S., Gedamke, J., and Urban, J. (2002.). „Only male fin whales sing loud songs” (pdf). Nature 417 (6891), 809. o, 809. o. DOI:10.1038/417809a.  
  62. Watkins, W., Tyack, P., Moore, K., Bird, J. (1987.). „The 20 Hz signals of finback whales (Balaenoptera physalus)”. The Journal of the Acoustical Society of America 82 (6), 1901–1902. o. DOI:10.1121/1.395685.  
  63. Segelken, R.: Humanity's din in the oceans could be blocking whales' courtship songs and population recovery. Cornell University, 2002. június 19. (Hozzáférés: 2006. november 11.)
  64. American Cetacean Society Fact Sheet: Fin Whale, Balaenoptera physalus'. American Cetacean Society. (Hozzáférés: 2006. október 23.)
  65. ^ a b IWC (1995.). „Report of the scientific committee”. Rep. Int. Whal. Commn 45, 53–221. o.  
  66. Barlow, J., K. A. Forney, P.S. Hill, R.L. Brownell, Jr., J.V. Caretta, D.P. DeMaster, F. Julian, M.S. Lowry, T. Ragen, and R.R. Reeves (1997.). „U.S. Pacific Marine Mammal Stock Assessments: 1996” (PDF), Kiadó: NOAA Technical Memo NMFD-SWFSC-248.  
  67. UNEP-WCMC Species Database: CITES-Listed Species. UNEP-WCMC, 2006. október 23. (Hozzáférés: 2006. október 23.)
  68. Species Profile for Finback whale. U.S. Fish & Wildlife Service. (Hozzáférés: 2006. október 23.)
  69. Iceland to Resume Whale Hunting, Defying Global Ban. Bloomberg.com, 2006. október 18. (Hozzáférés: 2006. október 23.)
  70. U.S. Protests Japan’s Announced Return to Whaling in Antarctic. Bureau of International Information Programs, U.S. Department of State, 2006. november 20. (Hozzáférés: 2006. november 27.)
  71. Laist, D.W., Knowlton, A.R., Mead, J.G., Collet A.S., and Podesta, M. (2001.). „Collisions between ships and whales” (PDF). Marine Mammal Science 17, 35–75. o. DOI:10.1111/j.1748-7692.2001.tb00980.x.  
  72. ^ a b c d "Appendix I and Appendix II" of the Convention on the Conservation of Migratory Species of Wild Animals (CMS). As amended by the Conference of the Parties in 1985, 1988, 1991, 1994, 1997, 1999, 2002, 2005 and 2008. Effective: 5th March 2009.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Fin whale című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közönséges barázdásbálna a Feröer-szigetek egyik bélyegén

Internetes leírások a közönséges barázdásbálnáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]