Csuklyás hal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csuklyás hal
Mallotus villosus.gif
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Alosztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Bűzöslazac-alakúak (Osmeriformes)
Család: Bűzöslazacfélék (Osmeridae)
Nem: Mallotus
Cuvier, 1829
Faj: M. villosus
Tudományos név
Mallotus villosus
Müller, 1776
Szinonimák

Kapellán lazac

Elterjedés
Capelin-iceland.svg
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csuklyás hal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csuklyás hal témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csuklyás hal témájú kategóriát.

A csuklyás hal, más néven Kapellán lazac (Mallotus villosus) a csontos halak sugarasúszójúak (Actinopterygii) csoportjába, a bűzöslazac-alakúak (Osmeriformes) rendjébe, azon belül a bűzöslazacfélék (Osmeridae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez egy sarki lazacfajta, amely az év nagy részében a sarki vizekben él, ahol apró rákfélékkel táplálkozik. A tél és a tavasz folyamán ívás céljából követi a Finnország és Murmanszk partjai felé tartó nagy jégtömböket. Helyi fjordokban is előfordul Salten és Nord-Trøndelag vidékén, és más területeken is.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csuklyás hal jellegzetessége karcsú termete és a majdnem egyforma széles teste. Apró fekete pöttyök tarkítják a pikkelyek végein. A csuklyás elnevezés onnan adódik, hogy a hím egyednek íváskor szőrös pikkelyek szegélyezik a kopoltyúját.

Életmód[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a hal a tápláléklánc fontos eleme, előfordulhat bárhol a vízfelszíntől 300 méteres mélységig.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ívás idején a hím egyed szorosan rákapaszkodik a nőstényre mell- és hasuszonyai segítségével és a fenék felé úszik. A legtöbbjük elpusztul ívás után és csak kevesen érnek meg két ívást. Különösen nagy a hím példányok halandósága az elszenvedett sérülések nyomán.

Halászat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1950-es évektől kezdődően a finn partoknál és a Barents-tengernél halásszák, később Jan Mayennél is. Ez a hal a norvég és sarki tőkehal fontos táplálékforrása. Az ikrás hal étkezésre alkalmas.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]