Harmadik magyar köztársaság
A harmadik magyar köztársaság Magyarország államformájának nem hivatalos megnevezése a köztársaság 1989. október 23-ai kikiáltását követően.[1] Az új alaptörvény hatályba lépése óta vitás kérdés, hogy vajon véget ért-e a harmadik köztársaság és lehet-e negyedik köztársaságról beszélni.[2][3]
Tartalomjegyzék |
A név eredete [szerkesztés]
Első ízben 1918-ban, az őszirózsás forradalom után lett az ország államformája köztársaság (akkori nevén: „népköztársaság”). Az első magyar köztársaság rövid fennállása után a tanácsköztársaság időszaka következett, majd 1946-ig formálisan visszaállították a monarchiát, de az államfő már csak kormányzói tisztet viselt.
A Második Magyar Köztársaság kikiáltását a nemzetgyűlés 1946 elején szavazta meg, 1949. augusztus 20-án azonban ez is átadta a helyét egy népköztársaságnak, amit szocialista mintára építettek fel. Így lett az 1989. október 23-án kikiáltott köztársaság a harmadik a magyar történelemben.
Létrejötte [szerkesztés]
Az 1989–90-es politikai rendszerváltások következtében megszűntek a szocialista blokk országaiban a szovjet típusú diktatórikus, egypártrendszerű állami berendezkedések, melyek jórészt a második világháború befejezését és a békekötéseket követően alakultak ki, a helyenként csalással, helyenként demokratikusan hatalomra kerülő kommunisták vezetésével. Ez csatlakozási lehetőséget adott a Kelet-Közép-Európa kevésbé fejlett gazdasággal rendelkező országainak a nyugati demokratikus állami, politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedés fejlődéséhez, vagy megalapozásához.
A magyarországi rendszerváltás egyik legfontosabb aktusaként 1989. október 23-án került sor a (harmadik) Magyar Köztársaság kikiáltására az 1989. október 18-án megalkotott és október 23-án hatályba léptetett 1989. évi XXXI. törvény alapján a Parlament épülete előtt. Az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás kiáltotta ki. [4]
Elnökei [szerkesztés]
- Szűrös Mátyás: 1989. október 18. – 1990. május 2.
- Göncz Árpád: 1990. május 2. – 2000. augusztus 4.
- Mádl Ferenc: 2000. augusztus 4. – 2005. augusztus 4.
- Sólyom László: 2005. augusztus 5. – 2010. augusztus 5.
- Schmitt Pál: 2010. augusztus 6. – 2012. április 2.
- Kövér László (az Országgyűlés elnökeként gyakorolva a köztársasági elnöki jogköröket): 2012. április 2. – május 10.
- Áder János: 2012. május 10. –
Kormányai [szerkesztés]
- Németh-kormány a Magyar Népköztársaság utolsó (1988. november 24. – 1989. október 22.) és
- az új Magyar Köztársaság első kormánya (1989. október 23. – 1990. május 23.)
- Antall-kormány (1990. május 23. – 1993. december 12.) az új Magyar Köztársaság második kormánya, az első, amelyet a rendszerváltás után választottak
- Boross-kormány (1993. december 13. – 1994. július 14.)
- Horn-kormány (1994. július 15. – 1998. július 8.)
- Első Orbán-kormány (1998. július 8. – 2002. május 26.)
- Medgyessy-kormány (2002. május 27. – 2004. október 3.)
- Első Gyurcsány-kormány (2004. október 4. – 2006. június 9.)
- Második Gyurcsány-kormány (2006. június 9. – 2009. április 14.)
- Bajnai-kormány (2009. április 14. – 2010. május 29.)
- Második Orbán-kormány (2010. május 29-étől)
Lásd még [szerkesztés]
- Magyarország kormányfőinek listája
- 1990-es magyarországi országgyűlési választás
- 1994-es magyarországi országgyűlési választás
- 1998-as magyarországi országgyűlési választás
- 2002-es magyarországi országgyűlési választás
- 2006-os magyarországi országgyűlési választás
- 2010-es magyarországi országgyűlési választás
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Romsics Ignác: A Harmadik Magyar Köztársaság, 1989–2009, Magyarország története 23. kötet, Kossuth Kiadó, 2010, ISBN 978-963-09-5701-4
- ↑ Török Gábor: 287. Most jön a negyedik?, 2010. november 2. (Hozzáférés: 2012. május 5.)
- ↑ A IV. Köztársaság. Népszabadság, 2011. december 31. (Hozzáférés: 2012. május 5.)
- ↑ A köztársaság kikiáltása

