Barabás Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Barabás Miklós
Barabas Miklos.png
Barabás Miklós: Önarckép, 1839
Született 1810. február 10.
Márkusfalva
Elhunyt 1898. február 12. (88 évesen)
Budapest

Barabás Miklós (Márkusfalva, 1810. február 10.Budapest, 1898. február 12.[1]) magyar festő.

A magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háromszéki Márkusfalván született, szegény család sokadik gyermekeként. Édes­ap­ja Ba­ra­bás Já­nos, édes­any­ja Gaál Terézia. A nagyenyedi kollégiumban tanult és már fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. Diákévei alatt tömérdek nélkülözésben volt része, de minden nyomorúságáról megfeledkezett, ha rajzolhatott, és rajzai kapcsán érték nagy sikerek, szerényebb megélhetést is biztosítva. Kezdetben csak tanulótársait, később emlékezetből Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is elkészítette, mindenki nagy bámulatára.

Kék barlang (1835)

Egyre inkább erősödött benne a művészet iránti elkötelezettsége, s 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű, éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől megtanulta az olajfestés alapjait is, mert eladdig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott. Még többet akart tudni, és ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémiára is bejutván alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben. Mint ahogy kortársaitól tudni lehetett, igen nehezen jutott be az akadémiára, mert az apró termetű, vézna fiatalember, és a távolinak tűnő nagyenyedi bizonyítványában szereplő rengeteg jelese gyanút ébresztett a direktorban. Csupán több helyben készült rajz után enyhült meg irányában, és kerülhetett a hallgatói közé. Nagy szegénységben élt Bécsben, de erős akaratával, és a művészet, a festészet iránt érzett eltökélt szeretete hidalta át a nélkülözések nehéz időszakát.

1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb időt töltött mint ismert portréfestő. Kisselev tábornok pártfogása révén Bukarestbe került, ahol divatos arcképfestőként ért el sikereket, és munkáival már sok pénzt keresett. Így módjában állt régi vágyát megvalósítani, hogy Itáliában folytassa tanulmányait. 1834-ben már a velencei képtárakban, egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben rögzítette magának a nagy elődök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idővel Bolognába, majd Firenzébe, Rómába ment, de eljutott Nápolyba is, és tapasztalatokkal gazdagon feltöltekezve érkezett haza, 1835-ben.

Teleki László 1861-ben (Barabás Miklós festménye)

Első sikerét Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatát. Ettől kezdve ő lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő, aki kizárólag művészetéből megélt. Évről évre igen sok kiváló ember arcképét készítette el, egyebek közt báró Wesselényi Miklósét, Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét, gróf Széchenyi Istvánét, és Arany Jánosét.

1839-ben megvette a ma kulturális eseményeknek otthont adó Barabás-villa számára, a Városmajor utca 44. sz. alatti szőlőbirtokot.

1840-ben letelepedett Pest városában, majd 1841-ben feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Innentől fogva anyagi gondoktól már mentesen, kizárólag festészetnek szentelhette életét. Nem voltak életének külső eseményekben bővelkedő, izgalmas fordulatai, műtermébe visszavonultan, és elmélyülten alkotott, hosszú időn keresztül.

Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet és tájképet festett. Viszont ahogy egyes elemzők tartják, csoportképei ma már inkább merevnek, és kissé mesterkéltnek tűnnek. Zsánerképei közül a legismertebbek, és legnépszerűbbek a Menyasszony megérkezése, sőt a Vándorcigányok című képén a Bach-korszak fricskájaként, még Petőfit is megjeleníti. Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

Élete nehéz időszaka volt a Bach-korszak, amely után 1859-ben lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása. A társulat kezdeményezője és 1862-től haláláig elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Barabás hosszú művészi pályája során, a művészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s ebbéli tevékenységének elismeréséül választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.

1875-ben megfestette Bittó István arcképét, miután feleségéé, amely a magyar festészet egyik legszebb-legismertebb portréja 1874-ben méltán nagy sikert aratott (a Magyar Nemzeti Galéria őrzi).[2]


1877-ben ünnepelték meg zajos külsőségek közepette ötvenéves művészi jubileumát, ám ezt követően is még hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem ütötte kezéből az ecsetet.

Portréiból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nőábrázolások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Petőfi 1845-ben
Petőfi 1848-ban
Vasvári Pál 1848-ban

A 19. századi Magyarország tehetséges, tanult és keresett portréfestője, nemzetünk számos jeles egyéniségét megfestette. A fényképezés megjelenése sem jelentett konkurenciát számára, Magyarországon még a 20. század első harmadában is divat volt magas társadalmi pozíciót betöltő személyiségek megfestése. Egyes életképeivel a kor hangulatát tükrözte (pl. Galambposta), mely csak tovább növelte népszerűségét. Az ö biedermeier stílusa, kivált a 19. század második felében, nem mérhető a fejlettebb nyugati stílusokhoz, de ő itthon, az övéi közt megfestette azt, amit szívesen fogadnak tőle az utódok is, hiszen saját nemzeti múltunk jobb megismerését szolgálja.

...végre egy fiatal, nyúlánk, borzas fejű alak kőnyomatú képe került elő, mely alá e név volt írva: „Petőfi Sándor”. Barabás legjobb rajza. Ez az egyetlen igazi, hű arcképe a halhatatlannak. Ilyennek ismerték őt mindazok, akik vele együtt éltek; ez a távolba néző szem, ez a jóslatra nyíló száj; két keze hátratéve, mintha rejtegetne bennük valamit. Ez a képe azt látszik mondani: „én leszek Petőfi”, a többi képei már mind azt mondják: „én vagyok Petőfi”. – Jókai Mór: A tengerszemű hölgy

Művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károlyi Sándor

gróf fiatalkori portréja]]

Vásárra menő oláh család
Galambposta

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Barabás Miklós emlékiratai / közli Kézdi Kovács László - Budapest, Franklin Társulat, 1902
  • Szentiványi Gyula: Barabás Miklós művészete - Budapest, Amicus Kiadó, 1927
  • Magyar mesterművek Budapest Székesfőváros Képtára gyűjteményében / bev. Kopp Jenő, Budapest, Officina, 1942
  • Márkusfalvi Barabás Miklós önéletrajza[3] Kolozsvár, 1944. (bev.: Bíró B.)
  • Hoffmann Edith: Barabás Miklós - Budapest, Művelt Nép, 1950
  • Mándy Iván: Egy festő ifjúsága - Barabás Miklós diákévei - Budapest, Ifjúsági Kvk., 1955
  • Szabó Júlia: Markó, Barabás, Munkácsy - Budapest, Képzőműv. Alap K., 1963
  • Szvoboda D. Gabriella: Barabás Miklós 1810-1898 - Budapest, Képzőműv. K., 1983
  • Barabás Miklós önéletrajza / sajtó alá rend., az előszót és a jegyzeteket írta Banner Zoltán - Kolozsvár-Napoca, Dacia, 1985
  • Barabás Miklós (1810-1898) akvarelljei: Magyar Nemzeti Galéria, 1985. március (a kiállítást rend. Szabó Katalin és Szvoboda D. Gabriella, az előszót írta és a katalógust összeáll. Szvoboda D. Gabriella, Budapest, MNG, 1985)
  • Bánffy Miklós: Erdélyi csillagok - Csíkszereda, Pro-Print, 1998.
  • Barabás Miklós, 1810-1898, Előadások a művész halálának 100. évfordulójára szervezett konferencián: Sepsiárkos 1998. június 21. szerk. Jánó Mihály ; (előadások Murádin Jenő et al.) - Sepsiszentgyörgy, Charta, 2001
  • Mándy Iván: A csőszház (kisregény - Budapest, Holnap Kiadó, 2002

Jánó Mihály (szerk.) Eszmény és hasonlatosság. Tanulmányok Barabás Miklós születésének 200. évfordulóján. Székely Nemzeti Múzeum - Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 2010.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barabás Miklós sírja Budapesten. Telcs Ede alkotása. Kerepesi temető: 28-1-5.

Műveiből 1948-ban emlékkiállítást rendeztek. Több művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Szülőfaluja parkjában márványszobra áll.

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Millenniumi kiállítás aranyérem (1896)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 109–110. o.  
  • Magyar művészeti kislexikon kezdetektől napjainkig. Budapest, Enciklopédia Kiadó, 2002. Barabás Miklós lásd 25-26. o. ISBN 9638477660
  • Malonyay Dezső: A magyar képírás úttörői (Budapest, Franklin-Társulat, 1905)
  • Londesz Elek: Barabásról szóló összefoglalója (1912)
  • Molnár Tünde: Barabás Miklós, a festő, Művelődés c. folyóirat

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halálesete bejegyezve a Budapest IX. ker. polgári halotti akv. 297/1898 folyószáma alatt.
  2. http://www.jagbp.hu/JegyzetBox/Muvtori/romantik/bitto.html Bittó Istvánné híres portréja
  3. Önmagát márkusfalvi Barabás Miklósként határozta meg önéletírásában.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Barabás Miklós témájú médiaállományokat.