Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Wikitanács (2020)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Eredmény: a 2020-as Wikitanács-választás érvényes és eredményes volt. A Wikitanács irányelv alapján tíz szerkesztő érte el a megválasztáshoz szükséges 25 támogató szavazatot kétharmados támogatás mellett. A Wikitanács rendes tagjai között három adminisztrátor van.

A megválasztott tagok az ellenszavazatok levonása utáni szavazatszámuk sorrendjében (az azonos szavazatszámúak százalékarányuk szerint):

A Wikitanács rendes tagja lett:

  • Ogodej: 44 (44 mellette, 0 ellene, 100,0%)
  • Gerry89: 42 (42 mellette, 0 ellene, 100,0%)
  • Apród: 41 (41 mellette, 0 ellene, 100,0%)
  • Hirannor: 40 (40 mellette, 0 ellene, 100,0%)
  • nyiffi (admin): 40 (41 mellette, 1 ellene, 97,6%)
  • Dodi123: 37 (40 mellette, 3 ellene, 93,0%)
  • Burumbátor (admin): 36 (39 mellette, 3 ellene, 92,9%)
  • Cassandro (admin): 35 (36 mellette, 1 ellene, 97,3%)
  • Szalakóta: 27 (33 mellette, 6 ellene, 84,6%)
  • Slemi: 23 (31 mellette, 8 ellene, 79,5%)

Minden indulónak és szavazónak köszönjük a részvételt. – Dodi123 vita 2020. június 1., 00:00 (CEST)[válasz]

Tudnivalók

A Wikitanács (a továbbiakban WT) tizenkettedik egyéves mandátuma hamarosan lejár. Ez a lap a 2020–2021-es mandátumév WT-tagjainak megválasztásáról szól.

A szavazás két hétig, azaz 2020. május 18. 00:00 órától 2020. május 31. (vasárnap) 23:59-ig tart, és szavazati joggal azok vehetnek részt rajta, akik a szavazás kiírásának pillanatában szavazásra jogosultak a szavazási irányelvnek megfelelően.

A szavazás kiírásáig 5 szerkesztő jelezte indulási szándékát. A jelentkezési időszak lejárta után is van lehetőség jelentkezésre, azonban az újabb jelentkezőkre már annyival rövidebb a szavazási idő. A szavazási irányelv alapján a mandátum elnyeréséhez legalább 25 támogató szavazat és legalább kétharmados támogatási arány szükséges. Ha a választáson tíznél több szerkesztő éri el a megválasztáshoz szükséges feltételeket, akkor a támogató szavazatokból levonandóak az ellenszavazatok, és az így kapott értékek csökkenő sorrendjében az első 10 jelölt lesz a WT rendes tagja. A többi jelölt a szavazatkülönbségük csökkenő sorrendjében póttagok lesznek. A póttagok így kialakult sorrendje a döntő arra az esetre, ha bármely rendes WT-tag kiválása esetén póttagból rendes taggá való előlépésre lenne majd szükség a ciklus során.

A megválasztott WT-tagok mandátuma 2020. június 1. napján kezdődik és maximum 1 évig érvényes, 2021. június elsején lejár, függetlenül a következő rendes WT-választás végétől.

Szavazás

[szerkesztés]

Apród (újrázó)

[szerkesztés]

Apród (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 41  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0% | különbség: 41

Mellette (Apród)

[szerkesztés]
  1. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 18., 09:30 (CEST)[válasz]
  2. – Gerry89 vita 2020. május 18., 10:35 (CEST)[válasz]
  3. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 10:57 (CEST)[válasz]
  4. – Jávori István Itt a vita 2020. május 18., 11:23 (CEST)[válasz]
  5. OsvátA Palackposta 2020. május 18., 11:37 (CEST)[válasz]
  6. Viröngy vita 2020. május 18., 13:07 (CEST)[válasz]
  7. nyiffi 2020. május 18., 13:15 (CEST)[válasz]
  8. Gg. AnyÜzenet 2020. május 18., 14:00 (CEST)[válasz]
  9.  … szalax üzenő 2020. május 18., 17:10 (CEST)[válasz]
  10. – Dodi123 vita 2020. május 18., 18:39 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2020. május 18., 18:57 (CEST)[válasz]
  12. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 18., 19:26 (CEST)[válasz]
  13. --Malatinszky vita 2020. május 18., 20:45 (CEST)[válasz]
  14. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 10:48 (CEST)[válasz]
  15. --Linkoman vita 2020. május 19., 11:00 (CEST)[válasz]
  16. SlemiSlemmer László 2020. május 19., 20:02 (CEST)[válasz]
  17. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:30 (CEST)[válasz]
  18. Ogodej vitalap 2020. május 19., 21:54 (CEST)[válasz]
  19. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 19., 22:17 (CEST)[válasz]
  20. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:34 (CEST)[válasz]
  21. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST) [1][válasz]
  22. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  23. Worrida sánc 2020. május 23., 11:40 (CEST)[válasz]
  24. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:30 (CEST)[válasz]
  25. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:29 (CEST)[válasz]
  26. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  27. – Crimeavita 2020. május 24., 16:19 (CEST)[válasz]
  28. Victor Knox 2020. május 24., 17:07 (CEST)[válasz]
  29. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24., 18:10 (CEST)[válasz]
  30.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:26 (CEST)[válasz]
  31. – Porrimaeszmecsere 2020. május 25., 15:12 (CEST)[válasz]
  32. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:34 (CEST)[válasz]
  33. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:36 (CEST)[válasz]
  34. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:54 (CEST)[válasz]
  35. Gabcsé vita 2020. május 26., 18:34 (CEST)[válasz]
  36. DenesFeri vita 2020. május 27., 09:58 (CEST)[válasz]
  37. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  38. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  39. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  40. - – Szilas vita 2020. május 29., 09:19 (CEST)[válasz]
  41. – PZoli vita 2020. május 31., 12:41 (CEST)[válasz]

Ellene (Apród)

[szerkesztés]

Kérdések (Apród)

[szerkesztés]

Tudod-e azt vállalni, hogy egy ügy esetén folyamatosan figyelemmel kíséred a WT-levelezőlistát, követed az ott zajló eseményeket, külön megkeresés nélkül azokat véleményezed, részt veszel a vitákban és döntésekben? Ogodej vitalap 2020. május 18., 21:13 (CEST)[válasz]

Az éjszaka továbbgondoltam a dolgot. Mert tegyük fel, hogy azt mondom, hogy igen. Viszont tegyük fel, hogy akár mindegyik olyan idei wikitanács-választáson induló szerkesztő, aki ellenszavazatot kapott tegnap, akár csak egy idei wikitanács-választáson induló szerkesztő, aki ellenszavazatot kapott tegnap, az inkább a következő napokban kifut a világból, mert bántja X jelöltet, hogy Y. ellene szavazott és bántja az is, hogy milyen indokokkal. És akkor nyilvánvalóan már nem öt induló jelölt lesz, hanem még kevesebb.

Vagy akkor abban kell reménykedni, hogyha X. jelölt lemond, akkor hátha attól nagyobb kedve lesz egy másik szerkesztőnek indulni (mondhatnám hogy pótjelentkezőként, de az egyik vita pont arról szólt, hogy ne legyen már különbség a pótjelentkező/póttag és a rendes jelentkező fogalma között - és elnézést, hogy most nem merültem bele, hogy mikor jelent meg a különbségtétel eltörlésének az igénye (2017-ben talán?))? Apród vita 2020. május 19., 03:34 (CEST) [válasz]

Persze lehet azt is mondani, hogyha egy wikitanács-választás kudarcba fullad, mert elégtelen az induló jelöltek száma, akkor legfeljebb abban az évben nem lesz wikitanács, viszont akkor nyilvánvalóan az lesz a következő levegőben lógó kérdés, hogyha az egyik évben nincs wikitanács elégtelen jelöltszám miatt, akkor egyáltalán szükség van-e az azt követő években wikitanácsra? Apród vita 2020. május 19., 03:45 (CEST)[válasz]

Hát ezt az okfejtést nem nagyon értem, de köszönöm a választ. Ogodej vitalap 2020. május 19., 09:55 (CEST)[válasz]

Rendben, vállalom. Apród vita 2020. május 20., 01:34 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Apród)

[szerkesztés]

Egy megjegyzésem már most is van: A Wikipédia:Wikitanács működésével összefüggő problémák felvetése egyik pontjában szerepel egy olyan mondat a befogadási eljárásnál, hogy Az évi 2-3 ügybe nem rokkan bele a WT. Ezt nem lehetne másként megfogalmazni, hogy ne a rokkan szó szerepeljen benne (ha egyáltalán szükséges ez a mondat a felvetésben). Apród vita 2020. május 19., 03:34 (CEST)[válasz]

Még mindig jobb, mintha azt írták volna, hogy nem döglik bele :D – Gerry89 vita 2020. május 19., 10:21 (CEST)[válasz]
Talán az, hogy az évi 2-3 ügy nem megterhelés a Wikitanácsnak. Szalakóta vita 2020. május 22., 19:11 (CEST)[válasz]
Ez sokkal jobb mondat, @Szalakóta:, amit te javasoltál. Szép estét kívánok neked! Apród vita 2020. május 22., 19:34 (CEST)[válasz]
Köszönöm, neked is! Szalakóta vita 2020. május 22., 19:35 (CEST)[válasz]

Burumbátor (admin, újrázó)

[szerkesztés]

Burumbátor (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 39  támogatom | 3  ellenzem | arány: 92,9% | különbség: 36

Mellette (Burumbátor)

[szerkesztés]
  1. – Gerry89 vita 2020. május 18., 10:35 (CEST)[válasz]
  2. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 10:57 (CEST)[válasz]
  3. Apród vita 2020. május 18., 11:16 (CEST)[válasz]
  4. – Jávori István Itt a vita 2020. május 18., 11:23 (CEST)[válasz]
  5. OsvátA Palackposta 2020. május 18., 11:37 (CEST)[válasz]
  6. Viröngy vita 2020. május 18., 13:07 (CEST)[válasz]
  7. nyiffi 2020. május 18., 13:15 (CEST)[válasz]
  8. Gg. AnyÜzenet 2020. május 18., 14:00 (CEST)[válasz]
  9.  … szalax üzenő 2020. május 18., 17:10 (CEST)[válasz]
  10. – Dodi123 vita 2020. május 18., 18:39 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2020. május 18., 18:57 (CEST)[válasz]
  12. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 18., 19:27 (CEST)[válasz]
  13. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 10:48 (CEST)[válasz]
  14. --Linkoman vita 2020. május 19., 10:59 (CEST)[válasz]
  15. – Pagony foxhole 2020. május 19., 11:18 (CEST)[válasz]
  16. SlemiSlemmer László 2020. május 19., 20:03 (CEST)[válasz]
  17. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:31 (CEST)[válasz]
  18. Ogodej vitalap 2020. május 19., 21:54 (CEST)[válasz]
  19. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 19., 22:17 (CEST)[válasz]
  20. Palotabarát vita 2020. május 21., 13:09 (CEST)[válasz]
    - Tambo vita 2020. május 20., 11:28 (CEST)[válasz]
    Az irányelv értelmében érvénytelen szavazat (nincs három hónapon belül öt különböző napon végzett szerkesztésed). Csigabiitt a házam 2020. május 20., 15:43 (CEST)[válasz]
  21. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:36 (CEST)[válasz]
  22. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST)[válasz]
  23. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  24. Vadaro vita 2020. május 23., 18:06 (CEST)[válasz]
  25. Worrida sánc 2020. május 23., 19:35 (CEST)[válasz]
  26. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:30 (CEST)[válasz]
  27. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:29 (CEST)[válasz]
  28. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  29. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24., 18:12 ˙(CEST)
  30. DenesFeri vita 2020. május 25., 09:58 (CEST)[válasz]
  31. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:36 (CEST)[válasz]
  32. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:54 (CEST)[válasz]
  33. Gabcsé vita 2020. május 26., 18:38 (CEST)[válasz]
  34. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  35. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  36. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  37. - – Szilas vita 2020. május 29., 09:19 (CEST)[válasz]
  38. - Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:02 (CEST)[válasz]
  39. – PZoli vita 2020. május 31., 12:41 (CEST)[válasz]

Ellene (Burumbátor)

[szerkesztés]
  1. Texaner vita 2020. május 18., 13:39 (CEST)[2][válasz]
  2. Piraeus vita 2020. május 22., 00:35 (CEST)[válasz]
  3. Assaiki vita 2020. május 24., 23:24 (CEST)[válasz]

Kérdések (Burumbátor)

[szerkesztés]

Tudod-e azt vállalni, hogy egy ügy esetén folyamatosan figyelemmel kíséred a WT-levelezőlistát, követed az ott zajló eseményeket, külön megkeresés nélkül azokat véleményezed, részt veszel a vitákban és döntésekben? Ogodej vitalap 2020. május 18., 21:13 (CEST)[válasz]

Igen. Van benne tapasztalatom. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 18., 21:20 (CEST)[válasz]
Köszönöm. Ogodej vitalap 2020. május 19., 09:55 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Burumbátor)

[szerkesztés]

Leszögezem, hogy Burum az általam elfogadott és tisztel adminok közzé tartozik, szavazatom nem ellene, hanem lelkiismereti okokból adtam le ily módon. Texaner vita 2020. május 18., 13:44 (CEST)[válasz]

Az elismerő szavakat köszönöm, a lelkiismereti okokat pedig nagyon tiszteletben tartom. Üdv, – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 18., 13:54 (CEST)[válasz]
@Texaner: Ne haragudj érte, de nem értelek. Itt Burumbátor egy szerkesztő, aki jelentkezett a WT-be. Mi köze ennek ahhoz, hogy ő amin is? Ez kb. olyan, mintha nekem lett volna egy Tasziló nevű barátom, aki rossz volt hozzám és mivel neked is T betűvel kezdődik a neved, így mindig ellenezni foglak, bárhová is jelentkezel, annak ellenére, hogy általam elfogadott és tisztelt szerkesztő vagy. Van ebben logika? Gg. AnyÜzenet 2020. május 18., 13:58 (CEST)[válasz]

Sokat gondolkodtam a szavazaton. Volt egy tavalyi beszélgetésnek aligha nevezhető valami közöttünk. Ha ez a minősítés és az azt követő lesajnáló és fölényes hangvételű megjegyzések különösebb gond és következmények nélkül ki tudtak szaladni a billentyűzetedből, akkor nem hiszem, hogy alkalmas vagy a Wikitanács tagi feladatok ellátására. Piraeus vita 2020. május 22., 00:46 (CEST)[válasz]

Köszönöm előremutató véleményed. A helyzet az, hogy bárki elolvashatja: egy hozzászólásban kétszer is bocsánatot kértem, amennyiben igaztalanul vádoltalak volna. Meg az is a helyzet, hogy végül az általam neked megmutatott cikkre nem reagáltál. A kettős mércét róttam fel neked, és felrovom ma is. Sokan működnek úgy a feljavítóval (és abban a helyzetben nálad is ezt láttam, de tudom: nem jellemző), hogy a kezdő, botladozó cikkeket eldugják a kezdő szerkesztő elől, csak mert elsőre nem üti meg kényes ízlésüket, de a régi, meglett szerkesztők még gyengébb cikkeit nem teszik oda. Mi ez, talán pátoszos tekintélyelvűség? Nem tudom. Lényeg, hogy a cikkre, amit tőled kérdeztem nem reagáltál, elkented valami mással. Még egyszer köszönöm. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 22., 07:46 (CEST)[válasz]

Burumbátor, a gyakorlat az volt, hogy minden esetben értesítettem a cikk szerzőjét (ha azonosítható és nem anon) arra, hogy forrás kell a cikkére, és úgy tettem át a cikkjelöltek közé a szöveget. Erre külön sablont hoztam létre. Soha nem dugtam el cikket kezdő szerkesztő elől, sőt. Eközben megnéztem, hogy találok-e forrásokat, és ha kényelmesen fel tudtam javítani a cikket, akkor feljavítottam. És olyannyira nem volt „eldugva” semmi, hogy mindez a folyamat le van írva a WP:ÉP oldalon. (Nem tartozik ide, de az élő személyekről írt forrásolatlan cikkek kérdése, különösen a forrás nélküliek cikkjelöltté minősítésének kárhoztatása különösen fanyar ízt kap a Peadar-ügy után...)

De ez a felület nem az én szerkesztői gyakorlatomról, hanem a te ítéletedről szól. Nem a bocsánatkérésed hiányzott, hanem hogy a fentieket figyelembe véve objektív módon ítéld meg a szerkesztési gyakorlatomat. De nem ez történt, sőt egyre tovább mentél és végül belecsúsztál a „cimbizős-kuncogós”, lesajnáló-kioktató stílusba. És bizony volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy jobb ha elengedem, nem folytatom ezt a „beszélgetést”.

Nekem ez az üzenetváltás az elmúlt évek egyik legnagyobb sokkja volt a Wikipédián. De ez eddig lehetne az én bajom. Az viszont már nem csak az én bajom lesz, ha esetleg ilyen módon fogsz kezelni vitás ügyeket a Wikitanács tagjaként. Piraeus vita 2020. május 23., 09:43 (CEST)[válasz]

Piraeus, jól elbeszélgetünk itt. A Wikitanácsban végzett munkámnak is van már történelme, és az is nagyon régen kezdődött, visszanézhető. És érdekes módon most is csak az eredeti kérdésre kerülted el a választ, de nagyon messzire: mi volt azzal a cikkel, amit figyelmedbe ajánlottam a feljavítósdi játékhoz? – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 23., 10:21 (CEST)[válasz]

OK, igazad van, nem szeretném szétoffolni ezt a megbeszélést. A szavazatomat amennyire kellett megindokoltam, de lehet mindez már tényleg nem tartozik ide.
Melyik cikkre gondolsz? Hoztál olyanokat példának, amiket az életben nem szerkesztettem, még csak nem is láttam és olyanokat is, amiket töröltek azóta. És vajon mit tesz hozzá a fent leírtakhoz, vagy vesz el belőlük ezek közül bármelyik is? Üdv: Piraeus vita 2020. május 23., 11:13 (CEST)[válasz]

 megjegyzés-- Mi köze a Peadar-ügynek a feljavítóval való visszaélések sorozatához? Semmi! (Csak olyan jól hangzik, ugye?) Van szerkesztő (az illető tudja, kiről beszélek), aki kifejezetten vadászik arra, hogy minél több cikket feljavítóba helyezhessen. A feljavítót olyan személytelenül, az irányelvtől eltérően alkalmazza, pl. építés alatt sablon alatt illetve törlési vitán álló (és általam is éppen bővített) több szócikkemet volt képes feljavítóba helyezni. Fontosnak tartom, hogy a WT-nek legyen határozott álláspontja a feljavítóba való és oda nem való tartalmakkal kapcsolatban.--Linkoman vita 2020. május 23., 10:37 (CEST)[válasz]

A Wikipédia nem munkahely.

@Linkoman: Ahogy Pireaus is írta, nem tartozik ide, de azért annak kapcsán le lehetett volna vonni következtetéseket. Vannak emberek, olvasókra gondolok, akiket zavar az igénytelen munka, sőt vannak olyanok akik emiatt még zsarolhatóvá is válnak. A Wikipédia amúgy tényleg nem munkahely, de az ember a hobbiját, szabadidős tevékenységét is végezheti minél jobban, nem csak úgy, na odafirkantok valamit módra. A feljavításra váró szócikkjelöltek kategória pedig épp erre lett kitalálva. ha nevezetes és nem jogsértő, ott lehet rajta dolgozni, hogy megfelelő minőségű legyen. – Gerry89 vita 2020. május 23., 12:04 (CEST)[válasz]

– Gerry89 vita 2020. május 23., 12:04 (CEST)[válasz]

Véleményem szerint az igazság, szokás szerint, valahol középen van. És hogy még egyet elpufogtassak: nekünk, akik az adminisztrációt is szem előtt tartjuk (nem csak adminisztrátorok) úgy kell fellépnünk, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. Ne tűrjük az igénytelen, silány munkát, de legyen egyes irányokba bennünk egy türelmesség, segíteni akarás, hiszen lehet, hogy pont ez alatt a néhány levélváltás alatt szeret bele a jelölt a Wikipédia-szerkesztésbe. Ha gyorsak vagyunk az ítéletvégrehajtásban, ez viszont esetleg okozhatja azt, hogy végleg elfordul tőlünk. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 23., 12:37 (CEST)[válasz]

Nekem személy szerint rossz tapasztalataim vannak Burumbátorral, olyan viselkedést tapasztaltam a részéről, ami szerintem nem illő a wikitanácsba. Egy vita során megvádolt azzal, hogy visszaélek a bizalmával, pedig még meg is fogadtam a tanácsát, és az alapján szerkesztettem. Ezután megsértődött, nem volt velem hajlandó szóba állni, ami még nem lenne olyan nagy probléma, hiszen senki sem kötelezhető, hogy társalogjon. De a sötétben voltam hagyva, nem értettem, hogy mi baja van, vagy hogy akkor most hogy csináljam a szerkesztéseket, ha már úgy se jó, ahogy mondta. Emiatt letettem arról, hogy többes számú átirányításokat csináljak, hiszen jobb a békesség. Gondoltam ezzel le is van zárva a dolog, de másfél évvel később egy offtopic hozzászólással ismét odaszúrt nekem. A "nem enciklopédia bővítésre állt rá az agya"-részt gondolom sértésnek szánta. Biztos nem gondolta komolyan, mert az 1,187 szerkesztésemből mindössze hat lett törölve, tehát szeretném azt hinni, hogy hasznos szerkesztéseket csinálok. Nem értem a mai napig, hogy miért kell utálkozni, minősítgetni, meg mások szájába rágni, hogy "velem vigyázni kell", és mindezt úgy, hogy én soha egy rossz szót nem intéztem felé, megadtam a tiszteletet neki is, mint bárki másnak. A fentebb említett viselkedésformák szerintem nem illenek egy wikitanácstag repertoárjába. Szeretném kérni Burumbátor kollégát, hogy próbáljon meg ezen változtatni, és megbékélni azzal a tudattal, hogy én is itt vagyok a wikipédián. Nem kötelező hozzám szólni, de legalább annyit kérnék, hogy a kocsmafali kommentjeim alatt indoklás nélkül ne mondja meg másoknak, hogy mit kell rólam gondolni. - Assaiki vita 2020. május 24., 22:07 (CEST)[válasz]

@Assaiki: sajnálom a rossz tapasztalataidat. Javaslom, tudd be a saját tapasztalatlanságodnak, és annak, hogy megpróbáltál útmutatókban leírt szövegeket a való világ fölé helyezni. Sajnálom, de a jövőben is számíthatsz a nehézségekre velem szemben minden alkalommal, amikor valami olyasmit csinálsz, ami csak csikorogva illeszthető be a magyar Wikipédia rendszerébe. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 24., 22:14 (CEST)[válasz]

Ez a mondatod azt tükrözi, hogy el se olvastad, amit írtam. Az, hogy a szabályokat próbáltam követni az ajánlásoddal ellentétben, és te ezért nehezteltél rám, nem probléma. A probléma azzal van, hogy szerintem a sértődés, utálkozás, minősítgetés, rosszindulatú offtopicolás nem illik egy wikitanácstaghoz. Még akkor se, ha úgy gondoltad, hogy igazad van. Ha tényleg az volt a gond, hogy szerinted csikorogva csináltam valamit, akkor miért kötöttél belém másfél évvel azután, hogy abbahagytam az általad sérelmezett többes számú átirányításokat? Számomra ez érthetetlen. - Assaiki vita 2020. május 24., 22:20 (CEST)[válasz]

Élvezem, amikor egy újonc kioktat engem a szabályokból... De ne szaladj túl a vonalon: mikor kötöttem én beléd? Mert az, hogy írtam egy véleményt egy jelenségről, abban te magadra ismertél, majd úgy gondoltad, hogy rólad írtam, ez a te problémád. Ha mások részére tanácsot adtam, rólad, azzal sem kötöttem beléd, legfeljebb te, igaznak vélvén, amit írok, megsértődtél rajta. Ha olyan tökéletes vagy, ne szisszenj minden kis szilánkhoz, hanem teljesíts, lehetőleg úgy, hogy senkinek ne legyen vele baja. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 24., 22:27 (CEST)[válasz]

Ennél rosszabb válaszokat nem is adhattál volna. De félre ne érts, ez inkább rád nézvést rossz.
"kioktat engem a szabályokból"
Ez a hozzáállás magáért beszél. Kioktatásnak veszed azt, hogy egy kezdő (én) próbálja teljesen normális hangnemben, a szabályok alapján megindokolkni a szerkesztéseit. Ráadásul a mondatod azt is sugallja, hogy itt a büszkeséged megsértése az igazi probléma, nem pedig holmi szabályok.
"mikor kötöttem én beléd"
Fentebb belinkeltem már.
"úgy gondoltad, hogy rólad írtam"
Ez nagyon cinikus... Azt akarod mondani, hogy a hozzászólásom alá írt mondatod nem rám vonatkozott? Pillantsunk rá a megszövegezésére: "Vigyázzunk ezzel a szerkesztővel. Nem az enciklopédia gyarapítására állt rá az agya, hanem a szőrszálhasogatásra, és a leírt betűk végtelenkedő értelmezésére."
Ha nem rám értetted, akkor kire? És miért az én hozzászólásom alá írtad?
"azzal sem kötöttem beléd"
Pedig nagyon is. Pláne azután, hogy a békesség kedvéért tartózkodtam az általad ellenzett szerkesztésektől (pedig a szabályok alapján megtehettem volna). Mi értelme másfél évvel a megsértődésed óta pocskondiázni valakit? Mikor már lezárult a vita, elérted, amit akartál? Érthetetlen.
"Ha olyan tökéletes vagy"
Nem vagyok tökéletes, és soha nem is mondtam ilyet.
Még egyszer szeretnék rávilágítani a helyzet teljesen abszurd mivoltára.
1.: Az általam helyesnek vélt szabályokat követtem a te javaslatoddal szemben, ami neked nem tetszett.
2.: Ez után a javaslatodat követve csináltam az átirányításokat, amire te megsértődtél (legalábbis a viharos utolsó kommented után többet nem szóltál hozzám)
3.: A békesség kedvéért teljesen abbahagytam a többes számú átirányításokat
4.: Annak ellenére, hogy a legnagyobb sérelmedet kiváltó tevékenységet befejeztem, másfél évvel később teljesen váratlanul egy minősítgetésbe kezdesz egy offtopic során
Mi a bajod velem? Mit ártottam neked? Most térden állva kéne könyörögjek, vagy mi? Ez teljesen elképesztő, és abszurd. Azt hittem, hogy legalább megfontolod, amiket mondtam, de csak kötöd az ebet a karóhoz. Ha valami, hát ez biztosan olyan viselkedés, amit nem látnék szívesen a wikitanácsban.
És legalább a többi embert tiszteld meg azzal, hogy ha már minősítesz engem, akkor indokold meg, hogy miért teszed, ne csak annyit mondj, hogy "xy egy kupac kaki, ne hallgassatok rá" (csak egy példa, szó szerint nem így hangzott). Vagy azt gondolod, hogy mások nem képesek önálló véleményt alkotni? Esetleg attól félsz, hogy a tényeket megismerve nem fognak veled egyetérteni? - Assaiki vita 2020. május 24., 23:19 (CEST)[válasz]

@Assaiki: saját magadat viszed a jégre fiatalos akaratoskodásoddal. Az általam helyesnek vélt szabályokat követtem a te javaslatoddal szemben, ami neked nem tetszett. - írod. Igen ám, de ez nem így megy. Nem olyan szabályok szerint kell szerkeszteni, amit te helyesnek vélsz, hanem olyanok szerint amit a többség helyesnek vél. És azt, hogy a többség mit vél helyesnek, azt egy régebbi rókától lehet megtudni az újoncnak. Ha azonban az újonc körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, amit ő helyesnek vél, szemben azzal, amire többször, türelmesen, szelíden felhívják a figyelmét, azt nem lehet másként értékelni, mint olyan szerkesztőt, akitől – szőrszálhasogató magatartása miatt – óvakodni kell, külön figyelmet kell rá fordítani. Minden redirektedet törölni kellett volna, mert nem készítünk redirektet egy szó többes számú alakjáról az egyes számúra. Ez ugyan nincs így, szó szerint leírva sehol, de hát nem is kell, mert magától értetődő. És az is, a szerkesztők 99%-ának, de neked, Assaiki-nek ez nem egyértelmű. Ezért írtam, amit. Omín. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 25., 08:28 (CEST)[válasz]

"Nem olyan szabályok szerint kell szerkeszteni, amit te helyesnek vélsz"
Már megbocsáss, de a szabályok a szememben mindig is többet fognak érni, mint bárki ajánlása a szabályokkal szemben. A te ajánlásod konszenzusosságát nem tudom leellenőrizni, de a szabályoké valamennyire biztosított. Ezt a hozzáállást nem lehet felróni nekem. Megfordultam már néhány oldalon, ahol a közösségi adatbevitelen volt a hangsúly, de eddig a magyar wikit leszámítva egyetlen helyen sem tapasztaltam, hogy a szabályok betartásáért megszóltak volna.
"szőrszálhasogató magatartása miatt"
Nem hasogattam a szőrt, elmondtam normális hangnemben, hogy én miért szerkesztettem úgy, ahogy, és megindokoltam konkrét szabályokra rámutatva, idézve. A jobb helyeken így csinálják.
"Minden redirektedet törölni kellett volna"
De épp te mondtad, hogy elfogadható, ha gyűjtőfogalomról van szó, és e szerint csináltam a rákövetkező szerkesztést, de neked ez sem volt jó.
Kérlek szépen, válaszolj nekem arra, amit már legalább háromszor leírtam, kérdeztem, felvetettem.
Látható volt, hogy a békesség kedvéért egy rossz szót se szóltam hozzád, nem csináltam többes számú átirányítást a kívánalmadnak megfelelően. Jól megfértünk egymás mellett. Most másfél év után miért kellett elkezdeni minősítgetni engem? :Kérlek ne kerüld ki a kérdést, és válaszolj erre a konkrét dologra. Mit kellett volna még csinálnom, hogy lecsillapítsam a haragodat?
Vagy tényleg úgy látod, hogy nem hasznosak a szerkesztéseim ("Nem a hasznos szerkesztésekre áll rá az agya")? Mi nem jó bennük? Egy konkrétumot fel tudnál hozni? - Assaiki vita 2020. május 25., 10:31 (CEST)[válasz]

Figyu, tényleg nem azt olvasod, amit leírok, csak a magadét fújod. Harag? Ennél türelmesebben nem is lehetne veled beszélni. Nem folytatom, mert mindent leírtam fent, még azt is, hogy mi a bajom az akkori viselkedéseddel. Annyi és nem több. És azóta viszont többször beszéltünk konstruktívan, és látom, hogy fejlődsz: nekem ez a legfontosabb.

Ha én haragszom valakire, az másképp néz ki. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 25., 11:45 (CEST)[válasz]

Sajnálom hogy az általam felvetett dolgokra nem tudsz megnyugtató válaszokat adni. Ha szerinted nincs baj az offtopic minősítgetéssel, a tekintélyelv és a büszkeség logika fölé helyezésével, a csúsztatásokkal és a kérdések kerülgetésével, akkor nincs miről beszélnünk.
"és látom, hogy fejlődsz"
Szerintem azóta egyikőnk se fejlődött semmit. Én ugyanúgy érvek mentén vitázok, mint eddig, te pedig ugyanúgy nem akarod észrevenni, hogy miről beszél a másik. - Assaiki vita 2020. május 25., 12:38 (CEST)[válasz]

Dodi123 (újrázó)

[szerkesztés]

Dodi123 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 40  támogatom | 3  ellenzem | arány: 93,0% | különbség: 37

Mellette (Dodi123)

[szerkesztés]
  1. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 18., 09:30 (CEST)[válasz]
  2. – Gerry89 vita 2020. május 18., 10:35 (CEST)[válasz]
  3. Apród vita 2020. május 18., 11:16 (CEST)[válasz]
  4. – Jávori István Itt a vita 2020. május 18., 11:23 (CEST)[válasz]
  5. OsvátA Palackposta 2020. május 18., 11:38 (CEST)[válasz]
  6. SlemiSlemmer László 2020. május 18., 12:04 (CEST)[válasz]
  7. Viröngy vita 2020. május 18., 13:07 (CEST)[válasz]
  8. nyiffi 2020. május 18., 13:15 (CEST)[válasz]
  9. Gg. AnyÜzenet 2020. május 18., 14:01 (CEST)[válasz]
  10.  … szalax üzenő 2020. május 18., 17:10 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2020. május 18., 18:56 (CEST)[válasz]
  12. --Malatinszky vita 2020. május 18., 20:48 (CEST)[válasz]
  13. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 19., 07:24 (CEST)[válasz]
  14. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 10:48 (CEST)[válasz]
  15. --Linkoman vita 2020. május 19., 10:58 (CEST)[válasz]
  16. – Pagony foxhole 2020. május 19., 11:19 (CEST)[válasz]
  17. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:32 (CEST)[válasz]
  18. Ogodej vitalap 2020. május 19., 21:54 (CEST)[válasz]
  19. Palotabarát vita 2020. május 21., 13:13 (CEST)[válasz]
  20. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:38 (CEST)[válasz]
  21. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST)[válasz]
  22. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  23. – – Vadaro vita 2020. május 23., 18:07 (CEST)[válasz]
  24. Worrida sánc 2020. május 23., 21:33 (CEST)[válasz]
  25. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:31 (CEST)[válasz]
  26. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:30 (CEST)[válasz]
  27. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  28. – Crimeavita 2020. május 24., 16:16 (CEST)[válasz]
  29. Szerkesztő:Balfülü2 2020 május 24., 18:16.
  30.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:27 (CEST)[válasz]
  31. – Porrimaeszmecsere 2020. május 25., 15:23 (CEST)[válasz]
  32. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:38 (CEST)[válasz]
  33. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:42 (CEST)[válasz]
  34. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:55 (CEST)[válasz]
  35. --Elekes Andor– Elekes Andor vita 2020. május 26., 19:15 (CEST)[válasz]
  36. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  37. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  38. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  39. – Szilas vita 2020. május 29., 09:20 (CEST)[válasz]
  40. Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:04 (CEST)[válasz]

Ellene (Dodi123)

[szerkesztés]
  1. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 10:57 (CEST)[válasz]
  2. Texaner vita 2020. május 18., 13:32 (CEST)[válasz]
  3. – PZoli vita 2020. május 31., 12:41 (CEST)[válasz]

Kérdések (Dodi123)

[szerkesztés]

Tudod-e azt vállalni, hogy egy ügy esetén folyamatosan figyelemmel kíséred a WT-levelezőlistát, követed az ott zajló eseményeket, külön megkeresés nélkül azokat véleményezed, részt veszel a vitákban és döntésekben? Ogodej vitalap 2020. május 18., 21:13 (CEST)[válasz]

Természetesen. Ez alap. Ha ezt nem tudnám vállalni, akkor nem jelentkeztem volna. – Dodi123 vita 2020. május 18., 21:17 (CEST)[válasz]
Köszönöm. Ogodej vitalap 2020. május 19., 09:55 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Dodi123)

[szerkesztés]

Érdekes motívum a jelölt tevékenységeire tekintettel az, hogy még a látszatát sem igyekszik elkerülni a kettős mércézésnek (az adminozásról most nem is szólva:

  • A Wikipédia:Kocsmafal (források)/Archív7#Nem megbízhatónak jelölés: Szombat.org megbeszélésnél még elvárta volna, hogy azon a szavazási irányelv szerinti legyen a jelölt forrás sorsa (bár a szavazási irányelv kitételeinek megvalósítását -- mettől-meddig tart a szavazás, milyen arányban történjen az -- nem csinálta meg (kiemelés tőlem): "...én is elfogadom majd a közösség döntését a szavazási irányelv szerinti eredmény alapján. – Dodi123 vita 2020. március 13., 18:02 (CET)"
  • A szombat.org-ot ma feltettem a nem megbízható források listájára, amit a jelölt vissza is vont ezzel a megjegyzéssel (kiemelés tőlem): ezt jó lenne, ha egy független admin döntené el az irányelv alapján, és nem a kiíró.
  • A Wikipédia:Kocsmafal (források)#Germán gyógytudomány, Germanic New medicine szakaszban a jelölt támogatta a megbízhatatlannak minősítést, de érdekes módon itt nem követel és nem követelt semmilyen irányelvet, sem szavazásit sem másmilyent. Jelen szakasz még nincs archiválva, de már rákerült a citált weboldal a nem megbízható források közé. Érdekes módon ez nem lett visszavonva, irányelvi eljárásra hivatkozva, de még arra hivatkozva sem, hogy ne a kiíró írja be.

Összefoglalva: Dodi123-ban igen erősen dominál a kettős mérce használata, ha olyanról van szó, vagy olyannal kerül vitába, aki neki nem szimpatikus. Azt az esetet, hogy ő magára véve megsértődött egy nem neki/róla szóló megjegyzésen, és ennek hangot is adott, majd nem sokra rá egy aljas módú megrágalmazást bagatelizált, nem is hoztam most ide.

Látható, hogy más eljárást követel meg, és más eljárást fogad el attól, akire pikkel, és attól, akire nem. Sajnos én egyre kevésbé tudok hinni abban, hogy egy ilyen ember, ha oda kerül a sor, tud(na) objektíven gondolkozni és/vagy érvelni. Mérhetetlenül elmerült a kettős mérce használatában, és bizony nem is próbája ezt leplezni (sőt egy alkalommal még büszkén vállalta is). Ettől függetlenül lehet, sőt vannak jó gondolatai, értelmes érvei, én viszont egyre jobban látom a foga fehérjén azt, hogy bizonyos emberekkel szemben annyira elfogult, hogy azt már nem képes leplezni, és bizony erősen másképpen ítéli meg őket. Még a valótlanságok állításától sem riad vissza (ez csak egy példa): Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Nem megbízható forrásra javaslatról döntés: „@Hungarikusz Firkász: mint a javaslat kiírója mindezek után önhatalmúlag lezárta a megbeszélést”. – Ez egy teljesen kamu állítás. Látható, hogy a megbeszélés nem lett szerkesztő által lezárva lt, la sablonokkal (sem), hanem archiválódott, miután egy időn túl nem volt hozzászólás a szakaszhoz. Ha e kettő között nem tud a jelölt különbséget tenni, akkor nem alkalmas a WT-be, ha tud, de szándékosan nem tesz, illetve elferdíti a valóságot, akkor meg annyira elfogult, hogy nem tud objektív lenni, és nem alkalmas a WT-be. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 12:19 (CEST)[válasz]

Kedves @Hungarikusz Firkász: Köszönöm, hogy megosztottad a velem kapcsolatos érzéseidet. Azt hiszem, egyedül te érzed azt, hogy elfogult vagyok veled szemben, és kettős mércével mérek. Rosszul érzed. Ha van még olyan szerkesztő, aki úgy érzi, hogy elfogult vagyok vele szemben, kérem jelentkezzen, és önvizsgálatot tartok. Én csak azokban az esetekben teszem szóvá a számomra nem elfogadható és visszatetsző cselekedeteidet, ha az bántja az igazságérzetemet. Azt meg akár külön dicséretnek is veheted, ha esetleg veled szemben kritikusabb vagyok, mint egy zöldfülüvel szemben. A citált ügyben (Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Nem megbízható forrásra javaslatról döntés) pedig ki-ki eldöntheti, hogy ki nem mond igazat. Az ezzel kapcsolatos véleményemet leírtam az adminüzenőn. – Dodi123 vita 2020. május 18., 13:07 (CEST) – Dodi123 vita 2020. május 18., 13:08 (CEST)[válasz]

Ami Hungarikusz Firkász fenti sorait illeti, az adminisztrátorok üzenőfalán lefolytatott megbeszélés alapján az adminintézkedés szerint az ő részéről tévedés történt. Részemről ennyi, még akkor is, ha ezt a tévedést ő nem ismeri el. – Dodi123 vita 2020. május 18., 14:28 (CEST)[válasz]
Majd elismerem a tévedést ha az összes (persze az SZI megszavazása utáni) ilyen megbeszélés az SZI alapján lesz megítélve, illetve az alapján lesz eljárva. A tévedés az, hogy csak az általam kiírt megbeszélésre vonatkozik/vonatkozzon az SZI, a többire pedig nem. Ilyen formában Winston eljárása is hibás volt (persze Dodi123 elfogadja, mert részére hajlott), amit annak tudok be, hogy véget akart vetni a vitának, de fura módon, ő a hírextrát benne hagyta a listába (Itt hol van/volt a 10 szavazat?). Vagy az összes megbeszélésre vonatkozik az SZI, és akkor elismerem, hogy a 7:4-es lezárás tévedés volt, vagy erre sem vonatkozik, és akkor a tévedés a másik oldalon van, és ebből kifolyólag itt is a kettős mérce. Itt hol van a 10 szavazat? Szóval a szombat.org-nál SZI alapján fogadjuk el a megbeszélés mértékét, de a többinél nem? Hogy is van ez? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 15:54 (CEST)[válasz]

Ha problémád van a többi szavazással, akkor kérd a felülvizsgálatukat, és ne adj nekem feladatokat. Én egyetlen "furcsa" lezárás, a szombat.org ellen emeltem szót, nem vizsgáltam végig az összes ilyen eljárást. Az időm nem engedi, hogy az összes nemmegbízható forrással kapcsolatos szavazást végignézzem, és ez később sem áll szándékomban. Az általam szóvá tett eljárás lezárásával, az azzal kapcsolatos döntéssel több probléma is volt, ezért tettem szóvá. Kiderült, hogy jogosan. – Dodi123 vita 2020. május 18., 16:36 (CEST)[válasz]

Na látod, itt mutatkozik meg a kettős mérce. Csak az én kiírásomnál nehezményezed, hogy a WP:SZI nincs betartva, máshol nem (pedig ilyen szempontól ugyanúgy furcsának kéne lennie. Furcsán működik az igazságérzeted. Csak arra felé, ami neked hasznos.

És már megint csúsztatsz. Én nem adtam neked feladatokat. De ezt viszont te írtad: „Ha a Germán gyógytudomány, Germanic New medicine esetében is az történt, amit írsz, akkor annak is kérem a felülvizsgálatát. Bevallom, nem néztem meg minden javaslatot. – Dodi123 vita 2020. május 18., 13:03 (CEST)”. Te magad írtad le, hogy kéred a felülvizsgálatát, nem én mondtam, hogy kérjed. Önmagaddal sem értesz egyet? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 16:46 (CEST)[válasz]

Ahogyan az admin üzenőfalon leírtam, ott van a mondat elején a "HA". Mindenki érti, ez mit jelent. – Dodi123 vita 2020. május 18., 16:56 (CEST)[válasz]

Gerry89 (újrázó)

[szerkesztés]

Gerry89 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 42  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0% | különbség: 42

Mellette (Gerry89)

[szerkesztés]
  1. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 18., 09:30 (CEST)[válasz]
  2. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 10:57 (CEST)[válasz]
  3. Apród vita 2020. május 18., 11:16 (CEST)[válasz]
  4. – Jávori István Itt a vita 2020. május 18., 11:23 (CEST)[válasz]
  5. OsvátA Palackposta 2020. május 18., 11:39 (CEST)[válasz]
  6. Viröngy vita 2020. május 18., 13:07 (CEST)[válasz]
  7. nyiffi 2020. május 18., 13:15 (CEST)[válasz]
  8. Gg. AnyÜzenet 2020. május 18., 14:01 (CEST)[válasz]
  9.  … szalax üzenő 2020. május 18., 17:10 (CEST)[válasz]
  10. – Dodi123 vita 2020. május 18., 18:39 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2020. május 18., 18:56 (CEST)[válasz]
  12. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 18., 19:27 (CEST)[válasz]
  13. --Malatinszky vita 2020. május 18., 20:45 (CEST)[válasz]
  14. SlemiSlemmer László 2020. május 19., 10:47 (CEST)[válasz]
  15. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 10:51 (CEST)[válasz]
  16. – Pagony foxhole 2020. május 19., 11:20 (CEST)[válasz]
  17. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:32 (CEST)[válasz]
  18. Ogodej vitalap 2020. május 19., 21:54 (CEST)[válasz]
  19. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 19., 22:19 (CEST)[válasz]
  20. Palotabarát vita 2020. május 21., 13:14 (CEST)[válasz]
  21. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:40 (CEST)[válasz]
  22. Piraeus vita
  23. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST)[válasz]
  24. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  25. – Vadaro vita 2020. május 23., 18:08 (CEST)[válasz]
  26. Worrida sánc 2020. május 23., 21:35 (CEST)[válasz]
  27. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:30 (CEST)[válasz]
  28. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:31 (CEST)[válasz]
  29. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  30. – Crimeavita 2020. május 24., 16:16 (CEST)[válasz]
  31. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24.,
  32.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:29 (CEST)[válasz]
  33. Porrimaeszmecsere 2020. május 25., 15:23 (CEST)[válasz]
  34. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:38 (CEST)[válasz]
  35. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:42 (CEST)[válasz]
  36. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:55 (CEST)[válasz]
  37. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  38. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  39. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  40. – Szilas vita 2020. május 29., 09:20 (CEST)[válasz]
  41. – Roxymatic 2020. május 29., 10:22 (CEST)[válasz]
  42. – PZoli vita 2020. május 31., 12:41 (CEST)[válasz]

Ellene (Gerry89)

[szerkesztés]

Kérdések (Gerry89)

[szerkesztés]

Tudod-e azt vállalni, hogy egy ügy esetén folyamatosan figyelemmel kíséred a WT-levelezőlistát, követed az ott zajló eseményeket, külön megkeresés nélkül azokat véleményezed, részt veszel a vitákban és döntésekben? Ogodej vitalap 2020. május 18., 21:13 (CEST)[válasz]

@Ogodej: Persze, eddig sem okozott gondot. Gerry89 vita 2020. május 18., 21:23 (CEST)[válasz]
Mertem remélni, köszönöm! Ogodej vitalap 2020. május 19., 09:56 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Gerry89)

[szerkesztés]

Hirannor (újrázó)

[szerkesztés]

Hirannor (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 40  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0% | különbség: 40

Mellette (Hirannor)

[szerkesztés]
  1. Dodi123 vita 2020. május 19., 18:30 (CEST)[válasz]
  2. --Malatinszky vita 2020. május 19., 18:32 (CEST)[válasz]
  3. – Gerry89 vita 2020. május 19., 18:35 (CEST)[válasz]
  4. OsvátA Palackposta 2020. május 19., 18:51 (CEST)[válasz]
  5. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 18:53 (CEST)[válasz]
  6. – Pagony foxhole 2020. május 19., 18:55 (CEST)[válasz]
  7. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 19., 19:06 (CEST)[válasz]
  8. nyiffi 2020. május 19., 19:58 (CEST)[válasz]
  9. SlemiSlemmer László 2020. május 19., 19:58 (CEST)[válasz]
  10. – Jávori István Itt a vita 2020. május 19., 20:06 (CEST)[válasz]
  11. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:33 (CEST)[válasz]
  12. Ogodej vitalap 2020. május 19., 21:54 (CEST)[válasz]
  13. - Viröngy vita 2020. május 19., 22:04 (CEST)[válasz]
  14. Gg. AnyÜzenet 2020. május 19., 22:21 (CEST)[válasz]
  15. Apród vita 2020. május 20., 01:34 (CEST)[válasz]
  16. Szalakóta vita 2020. május 20., 17:08 (CEST)[válasz]
  17. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 20., 23:02 (CEST)[válasz]
  18. Palotabarát vita 2020. május 21., 13:14 (CEST)[válasz]
  19. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:41 (CEST)[válasz]
  20. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST)[válasz]
  21.  … szalax üzenő 2020. május 22., 19:41 (CEST)[válasz]
  22. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 22., 22:50 (CEST)[válasz]
  23. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  24. Piraeus vita 2020. május 23., 09:53 (CEST)[válasz]
  25. – Vadaro vita 2020. május 23., 18:08 (CEST)[válasz]
  26. Worrida sánc 2020. május 23., 21:34 (CEST)[válasz]
  27. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:32 (CEST)[válasz]
  28. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:31 (CEST)[válasz]
  29. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  30. – Crimeavita 2020. május 24., 16:15 (CEST)[válasz]
  31. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24., (CEST)
  32.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:30 (CEST)[válasz]
  33. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:43 (CEST)[válasz]
  34. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:55 (CEST)[válasz]
  35. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  36. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  37. – Szilas vita 2020. május 29., 09:21 (CEST)[válasz]
  38. Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:04 (CEST)[válasz]
  39. – PZoli vita 2020. május 31., 12:42 (CEST)[válasz]
  40. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 31., 21:39 (CEST)[válasz]

Ellene (Hirannor)

[szerkesztés]

Kérdések (Hirannor)

[szerkesztés]

Tudod-e azt vállalni, hogy egy ügy esetén folyamatosan figyelemmel kíséred a WT-levelezőlistát, követed az ott zajló eseményeket, külön megkeresés nélkül azokat véleményezed, részt veszel a vitákban és döntésekben? Ogodej vitalap 2020. május 19., 21:54 (CEST)[válasz]

@Ogodej: Természetesen igen. A WT levlistára érkező leveleket folyamatosan látom és igyekszem figyelemmel kísérni a Wikipédián zajló eseményeket. Hirannor Postaláda 2020. május 20., 07:58 (CEST)[válasz]
Köszönöm! Ogodej vitalap 2020. május 21., 07:54 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Hirannor)

[szerkesztés]

Ogodej (visszatérő)

[szerkesztés]

Ogodej (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 44  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0% | különbség: 44

Mellette (Ogodej)

[szerkesztés]
  1. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 19., 15:43 (CEST)[válasz]
  2. Gg. AnyÜzenet 2020. május 19., 15:44 (CEST)[válasz]
  3. – Gerry89 vita 2020. május 19., 15:50 (CEST)[válasz]
  4. --Malatinszky vita 2020. május 19., 15:54 (CEST)[válasz]
  5. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 15:57 (CEST)[válasz]
  6. – Pagony foxhole 2020. május 19., 15:58 (CEST)[válasz]
  7. – Dodi123 vita 2020. május 19., 16:00 (CEST)[válasz]
  8.  … szalax üzenő 2020. május 19., 16:48 (CEST)[válasz]
  9. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 19., 17:11 (CEST)[válasz]
  10. – Jávori István Itt a vita 2020. május 19., 17:34 (CEST)[válasz]
  11. OsvátA Palackposta 2020. május 19., 18:53 (CEST)[válasz]
    Tösö8 vita 2020. május 19., 19:41 (CEST)
    A szavazási irányelv értelmében nincs meg a szavazási jogosultságod. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 19:49 (CEST)[válasz]
  12. nyiffi 2020. május 19., 19:52 (CEST)[válasz]
  13.  – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. május 19., 19:54 (CEST)[válasz]
  14. SlemiSlemmer László 2020. május 19., 19:59 (CEST)[válasz]
  15. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:34 (CEST)[válasz]
  16. - Viröngy vita 2020. május 19., 22:05 (CEST)[válasz]
  17. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 19., 22:22 (CEST)[válasz]
  18. Apród vita 2020. május 20., 01:34 (CEST)[válasz]
    - Tambo vita 2020. május 20., 11:34 (CEST)[válasz]
    Az irányelv értelmében érvénytelen szavazat (nincs három hónapon belül öt különböző napon végzett szerkesztésed). Csigabiitt a házam 2020. május 20., 15:43 (CEST)[válasz]
  19. Szalakóta vita 2020. május 20., 17:08 (CEST)[válasz]
  20. --Linkoman vita 2020. május 20., 18:42 (CEST)[válasz]
  21. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 20., 23:01 (CEST)[válasz]
  22. Palotabarát vita 2020. május 21., 13:15 (CEST)[válasz]
  23. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:42 (CEST)[válasz]
  24. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST)[válasz]
  25. Worrida sánc 2020. május 23., 01:50 (CEST)[válasz]
  26. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  27. Piraeus vita 2020. május 23., 09:56 (CEST)[válasz]
  28. – Vadaro vita 2020. május 23., 18:09 (CEST)[válasz]
  29. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:32 (CEST)[válasz]
  30. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:32 (CEST)[válasz]
  31. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  32. – Crimeavita 2020. május 24., 16:14 (CEST)[válasz]
  33. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24., 18:20 (CEST)[válasz]
  34.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:30 (CEST)[válasz]
  35. DenesFeri vita 2020. május 25., 09:59 (CEST)[válasz]
  36. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:41 (CEST)[válasz]
  37. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:44 (CEST)[válasz]
  38. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:55 (CEST)[válasz]
  39. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  40. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  41. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  42. – Szilas vita 2020. május 29., 09:21 (CEST)[válasz]
  43. Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:05 (CEST)[válasz]
  44. – PZoli vita 2020. május 31., 12:43 (CEST)[válasz]

Ellene (Ogodej)

[szerkesztés]

Kérdések (Ogodej)

[szerkesztés]

Megjegyzések (Ogodej)

[szerkesztés]

Szalakóta (újrázó)

[szerkesztés]

Szalakóta (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 18., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 33  támogatom | 6  ellenzem | arány: 84,6% | különbség: 27

Mellette (Szalakóta)

[szerkesztés]
  1. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 18., 09:30 (CEST)[válasz]
  2. – Gerry89 vita 2020. május 18., 10:35 (CEST)[válasz]
  3. Apród vita 2020. május 18., 11:16 (CEST)[válasz]
  4. – Jávori István Itt a vita 2020. május 18., 11:23 (CEST)[válasz]
  5. OsvátA Palackposta 2020. május 18., 11:40 (CEST)[válasz]
  6. SlemiSlemmer László 2020. május 18., 12:05 (CEST)[válasz]
  7. Viröngy vita 2020. május 18., 13:07 (CEST)[válasz]
    nyiffi 2020. május 18., 13:15 (CEST) - lásd a Megjegyzések szakaszban. nyiffi 2020. május 31., 16:03 (CEST)[válasz]
  8. Texaner vita 2020. május 18., 13:33 (CEST)[válasz]
  9. Gg. AnyÜzenet 2020. május 18., 14:02 (CEST)[válasz]
  10.  … szalax üzenő 2020. május 18., 17:10 (CEST)[válasz]
  11. – Dodi123 vita 2020. május 18., 18:39 (CEST)[válasz]
  12. Csigabiitt a házam 2020. május 19., 10:51 (CEST)[válasz]
  13. --Linkoman vita 2020. május 19., 10:57 (CEST)[válasz]
  14. – BenKor üzenet 2020. május 19., 20:34 (CEST)[válasz]
  15. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 19., 22:21 (CEST)[válasz]
    - Tambo vita 2020. május 20., 11:37 (CEST)[válasz]
    Az irányelv értelmében érvénytelen szavazat (nincs három hónapon belül öt különböző napon végzett szerkesztésed). Csigabiitt a házam 2020. május 20., 15:44 (CEST)[válasz]
  16. Ogodej vitalap 2020. május 21., 07:53 (CEST)[válasz]
  17. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 21., 17:43 (CEST)[válasz]
  18. –  Bizottmány vita 2020. május 22., 13:55 (CEST)[válasz]
  19. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  20. – Vadaro vita 2020. május 23., 18:09 (CEST)[válasz]
  21. Worrida sánc 2020. május 23., 19:30 (CEST)[válasz]
  22. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:33 (CEST)[válasz]
  23. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  24. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24. 18:22 (CEST)
  25.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:31 (CEST)[válasz]
  26. DenesFeri vita 2020. május 25., 09:59 (CEST)[válasz]
  27. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:42 (CEST)[válasz]
  28. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:56 (CEST)[válasz]
  29. Elekes Andor – Elekes Andor vita 2020. május 26., 19:27 (CEST)[válasz]
  30. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  31. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  32. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  33. – Szilas vita 2020. május 29., 09:21 (CEST)[válasz]

Ellene (Szalakóta)

[szerkesztés]
  1. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 10:57 (CEST)[válasz]
  2. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:32 (CEST)[válasz]
  3. – Porrimaeszmecsere 2020. május 30., 23:21 (CEST)[válasz]
  4. – PZoli vita 2020. május 31., 12:46 (CEST)[válasz]
  5. nyiffi 2020. május 31., 16:03 (CEST)[válasz]
  6. Samat üzenetrögzítő 2020. május 31., 16:11 (CEST)[válasz]

Kérdések (Szalakóta)

[szerkesztés]

Tudod-e azt vállalni, hogy egy ügy esetén folyamatosan figyelemmel kíséred a WT-levelezőlistát, követed az ott zajló eseményeket, külön megkeresés nélkül azokat véleményezed, részt veszel a vitákban és döntésekben? Ogodej vitalap 2020. május 18., 21:13 (CEST)[válasz]

Igen. Eddig is ezt tettem. Szalakóta vita 2020. május 22., 19:13 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Szalakóta)

[szerkesztés]

Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Ló#Források „Miért, neked mi a feladatod? Úgy őszintén? Miért fizetnek? Szalakóta vita 2017. október 9., 19:43 (CEST)”

Nagyon tisztelem Szalakótát, nagyon kedvelem is, de ha egy ilyen régi szerkesztő olyannal áll elő, hogy az adminisztrátorok pénzt (fizetést) kapnak a tevékenységükért, akkor vagy nem ismeri a Wikipédia működését, vagy ismeri, de ennek ellenére megenged magának ilyen személyes támadást más felé. Sajnos egyik esetben sem érzem úgy, hogy be kéne kerülnie a Wikitanácsba. Az idézett megjegyzés után még elengedett egy másikat is: Szerkesztővita:Malatinszky/2017. március - 2018. május#Ló: „Remélem, nem arról van szó, hogy mindenáron meg akarod fúrni, csak azért, mert versenynek tekinted a kiemelést, amiben mindenáron győzni akarsz. Szalakóta vita 2017. október 9., 16:09 (CEST)”

Szalakóta, szeretném megkérdezni, hogy még mindig megvan az a premisszád, hogy az adminisztrátorok fizetést kapnak a feladataik ellátására? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 16:17 (CEST)[válasz]

Én nem általában az adminisztrátorokra gondoltam, hanem Malatinszkyre. Akit az eset miatt egyáltalán nem kedvelek, mivel nem érzi a kötelességének azt, hogy segítsen. Továbbá Malatinszkynek sem azért fizet az Alapítvány, mert admin, vagy azért, hogy szerkesszen. Szalakóta vita 2020. május 18., 18:55 (CEST)[válasz]

Szóval úgy gondolod, hogy Malatinszkynek fizet az alapítvány, de nem azért mert adminisztrátor (csak volt), és nem is azért, hogy szerkesszen? Szerinted miért fizet/fizetne az alapítvány Malatinszkynek? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 18., 19:01 (CEST)[válasz]

(Szerkesztési ütközés után) Szerintem arról lehet szó, hogy az Alapítvány nem eleget fizet Malatinszkynek, így aztán ő meg nem rendesen csinálja a feladatát. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2020. május 18., 19:04 (CEST)[válasz]

Akkoriban eléggé felháborított az a hír, amit *ferdiáktól hallottam: hogy az engem egrecíroztató Malatinszky, aki nem tartotta kötelességének segíteni abban a sok feladatban, amiket számomra kitűzött, hogy a cikk végül kiemelt legyen, költségtérítéseket kap, pedig van rendes munkája, családja. Szalakóta vita 2020. május 18., 19:18 (CEST)[válasz]

Szalakóta, szerintem itt volna jó abbahagyni ezt: az, hogy *feridiák ostobaságokat beszél, nem ok arra, hogy te elhidd, aztán meg világgá kürtöld. – Pagony foxhole 2020. május 18., 19:24 (CEST)[válasz]

Habozva szólalok meg, mert nem tudom, mennyire vegyem komolyan ezt a bizarr szóváltást itt, de talán nem haszontalan, ha kijelentem, hogy sem az Alapítványtól, sem az Egyesülettől soha semmiféle jogcímen semmiféle pénzt nem kaptam. Egyszer voltam egy wikitalálkozón, ahol volt torta -- gondolom az Egyesület pénzén -- abból én is ettem. Azonkívül amikor Washingtonban volt a Wikimánia, és meghívtam vacsorára az ideutazott Wikipédistákat, akkor kaptam tőlük egy wikipédiás tarisznyát, az talán az Alapítvány költségvetéséből ment. Ezzel szemben az idők során apróbb összegekkel támogattam az Egyesületet, de ezzel, gondolom, mások is így vannak. Családom és rendes munkám valóban van, ez a része igaz a vádnak. --Malatinszky vita 2020. május 18., 19:49 (CEST)[válasz]

Szerintem a mentegetőzéseddel csak erősíted a gyanút: máris kiderült, hogy családos létedre eletted a tortát mások elől, aztán megpróbáltad leetetni a magyar képviselőket, ráadásul értékes ajándékokat is elfogadtál... csak lesz valami alapja *feridiák vádjainak, Szalakóta meggyőződésének. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2020. május 18., 20:25 (CEST)[válasz]

Most a viccet félretéve, én elég komoly problémának látom, hogy a Peadar-üggyel a hátunk mögött tapasztalt szerkesztők, jelenlegi WT-tag úgy gondolja, hogy itt bármelyik szerkesztőnek is feladata, sőt kötelessége volna, ráadásul ezért fizetést kap (költségtérítés elvileg elképzelhető, de azt nem munkáért (feladatért, kötelességért) fizetik, hanem a felmerült költségek megtérítésére, ami jellemzően a Gyál-Budapest vonatjegy, és nem Washington-Budapest repülőjegy). – EniPort eszmecsere eszmecsere 2020. május 18., 20:25 (CEST)[válasz]

Nagy megdöbbenéssel olvastam a fenti sorokat… Soha nem gondoltam volna, hogy valakiben is felmerül, az adminok fizetést kapnak. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy adminválasztásom után Rlevente ezen sorát tisztázzam:
„A titkos számlaszámot majd privátban küldjük, ahova az adminfizetésed megfelelő százalékát utalnod kell az öregebb adminok részére.”
Ez 100%-ban poén volt! Soha, egyetlen forintot sem kaptam semmilyen címen a WP Alapítványától, Egyesületétől stb, sehonnan, sem cikkírásért (bár elég nehéz lenne lepkéktől, rovaroktól, vagy gombáktól pénzt kicsikarni). Nem írtam még élő személyről, de ezek után nem is tervezem, elkerülve még a gyanú árnyékát is. Gg. AnyÜzenet 2020. május 19., 09:45 (CEST)[válasz]
@Gg. Any: Pedig ha a gombákkal kapcsolatban ezt meg tudnád oldani, akkor gombamód megszaporodna a bevételed :D – Gerry89 vita 2020. május 19., 10:19 (CEST)[válasz]
@Gerry89: Nem lenne rossz. Meg is fontolom. :D Gg. AnyÜzenet 2020. május 19., 10:22 (CEST)[válasz]
@Gg. Any: A viccet félretéve, főleg a közelmúlt eseményeinek tükrében, szerintem nem nektek, vagy neked kellene magyarázkodni, hogy kapnak-e az adminok f(vagy bárki) fizetést, és bár megdöbbentett engem is, hogy Szalakóta ezt elhitte, a vaj a baromságokat összehordó *feridiák füle mögött van. Bár ez az egész csak egy személyről szólt, az érintett pedig a kellő módon le is reagálta ezt szerintem. Gerry89 vita 2020. május 19., 10:28 (CEST)[válasz]
A legrosszabb, lehet ez nem csak egy szerkesztőben merült fel... Gg. AnyÜzenet 2020. május 19., 10:38 (CEST)[válasz]
A legrosszabb az, hogy ez nemcsak szerkesztőkben merül(t) fel. Én egyszer azért nem kaptam egy képre engedélyt, mert a szerző meg volt győződve arról, hogy én Amerikából kapom a fizetést a wikipédiázásért, és hogy képzelem azt, hogy ingyen merek tőle képet kérni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 19., 15:39 (CEST)[válasz]

Nekem ebből, sajnos, az jön le, hogy semmit se szabad leírni viccből a Wikipédián, mert nincs az a marhaság, amit valaki komolyan ne venne. A fentiek után simán el tudom képzelni, hogy van, aki elhiszi, hogy én tényleg üvegenként ötezerért árulom a pí-vizet, hogy a Soros tényleg extra pénzt fizet a zsidós témájú cikkekért, Szajci meg én tényleg magyargyűlölő jugoszláv ügynökök vagyunk, és a Laszlovszkyval meg a Ďurčánnyal péntekenként összejárunk, hogy tót propagandát nyomassunk a Wikipédián, hiszen ezeket én -- poénból -- mind "bevallottam" valahol. Úgyhogy hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy leírjam: nem árulok pí-vizet, nem fizet a Soros a zsidós cikkekért, nem vagyok jugoszláv ügynök és nem esküdtünk össze Laszlovszkyval senki ellen. --Malatinszky vita 2020. május 19., 15:31 (CEST)[válasz]

Úgysem fogod elhinni, de tőlem valaki a háttérben tényleg rákérdezett a pí-vízre, hogy ugye, azt csak viccből mondtad...
Pedig de kár lenne, ha ezeket nem mernétek leírni. Nagyot nevettem a Pí-vízen is. Én imádom ezeket a beszólásokat. Be kell valljam, még gyűjtöm is őket. :D Gg. AnyÜzenet 2020. május 19., 15:39 (CEST)[válasz]

Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit megbántottam. Szalakóta vita 2020. május 21., 16:18 (CEST)[válasz]

Szalakóta: Szerintem semmi akadálya, hogy bocsánatot kérjél a megbántottaktól, gondolom, már várják, mikor teszed meg. Engem ugyan nem bántottál meg (még azzal sem, hogy rosszindulattal vádolsz a vitalapomon), az ellenzésemet sajnos továbbra is fenntartom, mégpedig azért, mert úgy gondolom, hogy aki ilyen régi szerkesztőként annyira naiv, hogy nemcsak elhisz ilyen blődséget, olyan embertől, mint amilyen *Feridiák, de ennek még hangot is ad, az annyira befolyásolható mások által, hogy sokkal komolyabb személyek könnyedén rábírhatják a saját akaratukat (vagy könnyedén el tudnak hitetni vele hasonló blődségeket), még csak kitartónak sem kell lenniük. Ne haragudj, de -- minden tiszteletem mellett -- úgy érzem, aki ennyire naiv és befolyásolható, az ne legyen egy döntéshozó testület tagja. Sajnálom, ha bántóak szavaim, őszintén nem bántásnak szánom, és úgy látom, nem kell attól tartanod, hogy nem leszel WT-tag, mert láthatóan sokakat nem zavar (vagy nem annyira) ez. Ezzel válaszoltam a vitalapomon feltett kérdésedre is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 27., 13:29 (CEST)[válasz]

Én is azt gondolom, hogy ez a fenti beszélgetés és annak előzménye is döbbenetes volt. Most már nem másítom meg a szavazatomat, mert nem lenne fair, de kérlek, minden viccet mérlegelj a továbbiakban, amennyiben nem vagy biztos benne, hogy vicc volt-e vagy sem, mert ezek komoly vádak, ezekkel látod, komolyan megbánthatsz másokat. Te egy régi, értékes szerkesztő vagy, akiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen marhaságot esetleg komolyan vesz. Kérdezni pedig mindig lehet, mielőtt valakin számon kérsz valamit. nyiffi 2020. május 29., 08:58 (CEST)[válasz]
Bocs, Nyiffi, de szerintem pont az nem fair, ha nem azt mondod (a szavazatoddal) amit most gondolsz, hanem azt, amit egy hete gondoltál. – PZoli vita 2020. május 31., 12:57 (CEST)[válasz]
@PZoli: igazad van, közben aludtam rá egyet, és valóban hamis lenne, ha úgy hagyom. Köszönöm, hogy rávilágítottál! nyiffi 2020. május 31., 15:59 (CEST)[válasz]

Nyiffi (admin, újrázó)

[szerkesztés]

Nyiffi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 22., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 41  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,6% | különbség: 40

Mellette (Nyiffi)

[szerkesztés]
  1. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 22., 21:34 (CEST)[válasz]
  2. – Dodi123 vita 2020. május 22., 21:35 (CEST)[válasz]
  3. Apród vita 2020. május 22., 21:36 (CEST)[válasz]
  4. – Jávori István Itt a vita 2020. május 22., 22:02 (CEST)[válasz]
  5. – Pagony foxhole 2020. május 22., 22:16 (CEST)[válasz]
  6. Csigabiitt a házam 2020. május 22., 22:27 (CEST)[válasz]
  7. Ogodej vitalap 2020. május 22., 22:31 (CEST)[válasz]
  8. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 22., 22:34 (CEST)[válasz]
  9.  … szalax üzenő 2020. május 22., 22:51 (CEST)[válasz]
  10. Gg. AnyÜzenet 2020. május 22., 22:57 (CEST)[válasz]
  11. -Malatinszky vita 2020. május 22., 23:19 (CEST)[válasz]
  12. -– Bizottmány vita 2020. május 22., 23:28 (CEST)[válasz]
  13. Worrida sánc 2020. május 23., 01:50 (CEST)[válasz]
  14. – Kemenymate vita 2020. május 23., 06:15 (CEST)[válasz]
  15. – Gerry89 vita 2020. május 23., 07:31 (CEST)[válasz]
  16. Szalakóta vita 2020. május 23., 07:34 (CEST)[válasz]
  17. SlemiSlemmer László 2020. május 23., 09:32 (CEST)[válasz]
  18. OsvátA Palackposta 2020. május 23., 09:37 (CEST)[válasz]
  19. – Vadaro vita 2020. május 23., 18:10 (CEST)[válasz]
  20. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 23., 18:21 (CEST)[válasz]
  21. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 23., 21:27 (CEST)[válasz]
  22. Palotabarát vita 2020. május 24., 09:19 (CEST)[válasz]
  23. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:33 (CEST)[válasz]
  24. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:32 (CEST)[válasz]
  25. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  26. – Crimeavita 2020. május 24., 16:13 (CEST)[válasz]
  27. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24. ˙(CEST)
  28. Viröngy vita 2020. május 24., 18:48 (CEST)[válasz]
  29. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 24., 22:27 (CEST)[válasz]
  30.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:34 (CEST)[válasz]
  31. DenesFeri vita 2020. május 25., 10:00 (CEST)[válasz]
  32. Porrimaeszmecsere 2020. május 25., 15:23 (CEST)[válasz]
  33. – BenKor üzenet 2020. május 25., 19:17 (CEST)[válasz]
  34. – FAdamus vita 2020. május 25., 20:43 (CEST)[válasz]
  35. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:48 (CEST)[válasz]
  36. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:56 (CEST)[válasz]
  37. Cassandro Ħelyi vita 2020. május 27., 11:28 (CEST)[válasz]
  38. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  39. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  40. – Szilas vita 2020. május 29., 09:22 (CEST)[válasz]
  41. Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:05 (CEST)[válasz]

Ellene (Nyiffi)

[szerkesztés]
  1. Texaner vita 2020. május 22., 22:21 (CEST) [2][válasz]

Kérdések (Nyiffi)

[szerkesztés]

Megjegyzések (Nyiffi)

[szerkesztés]

Slemi (újrázó)

[szerkesztés]

Slemi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 24., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 31  támogatom | 8  ellenzem | arány: 79,5% | különbség: 23

Mellette (Slemi)

[szerkesztés]
  1. Attila1486 vita 2020. május 24., 09:33 (CEST)[válasz]
  2.  … szalax üzenő 2020. május 24., 09:37 (CEST)[válasz]
  3. – Jávori István Itt a vita 2020. május 24., 09:38 (CEST)[válasz]
  4. – Dodi123 vita 2020. május 24., 09:47 (CEST)[válasz]
  5. OsvátA Palackposta 2020. május 24., 09:49 (CEST)[válasz]
  6. Apród vita 2020. május 24., 10:26 (CEST)[válasz]
  7. – Kemenymate vita 2020. május 24., 10:47 (CEST)[válasz]
  8. Texaner vita 2020. május 24., 11:50 (CEST)[válasz]
  9. nyiffi 2020. május 24., 14:51 (CEST)[válasz]
  10. P/c vita 2020. május 24., 15:05 (CEST)[válasz]
  11. – Gerry89 vita 2020. május 24., 16:01 (CEST)[válasz]
  12. Vadaro vita 2020. május 24., 16:46 (CEST)[válasz]
  13. Bátorság! Szalakóta vita 2020. május 24., 17:52 (CEST)[válasz]
  14. Szerkesztő:Balfülü2 2020. május 24., 18:28 (CEST) leginkább azért, hogy legyen wikitanács.[válasz]
  15. Ogodej vitalap 2020. május 24., 18:55 (CEST)[válasz]
  16. – Bizottmány vita 2020. május 24., 21:26 (CEST)[válasz]
  17. Gg. AnyÜzenet 2020. május 24., 23:17 (CEST)[válasz]
  18.  támogatom - Assaiki vita 2020. május 25., 02:38 (CEST) (A lenti érvek engem meggyőztek)[válasz]
  19. Porrimaeszmecsere 2020. május 25., 15:23 (CEST)[válasz]
  20. – A lenti megbeszélés, különösen a vele együttdolgozók véleménye és saját hozzászólása alapján. Piraeus vita 2020. május 25., 20:21 (CEST)[válasz]
  21. Hosszas mérlegelés után, a lentiek alapján. Worrida sánc 2020. május 25., 21:33 (CEST)[válasz]
  22. - nem ismerem Slemit, de a lenti, mellette szóló bejegyzések alapján támogatom Palotabarát vita 2020. május 26., 10:53 (CEST)[válasz]
  23. Xia Üzenő 2020. május 26., 14:53 (CEST)[válasz]
  24. - VC-süzenet 2020. május 26., 15:56 (CEST)[válasz]
  25. Turokaci vita 2020. május 27., 10:53 (CEST)[válasz]
  26. Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:13 (CEST)[válasz]
  27. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  28. – FAdamus vita 2020. május 28., 17:20 (CEST)[válasz]
  29. – Szilas vita 2020. május 29., 09:24 (CEST)[válasz]
  30. – Ugyan nem szükséges indokolni, de Malatinszky alábbi kérdése alapján megteszem: azért támogatom, mert 1) ismeri a Wikipédia működését, 2) ismeri a világ működését, 3) objektíven tud megítélni kényes kérdéseket, 4) aktív és elérhető az ilyen megbeszélésekben, 5) lehet vele vitázni, érvekkel meggyőzhető. A WT-nek megbízható, felelős döntéshozókra van szüksége, ami nincs közvetlen összefüggésben a szerkesztésszámmal. Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:12 (CEST)[válasz]
  31. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 30., 23:15 (CEST)[válasz]

Ellene (Slemi)

[szerkesztés]
  1. --Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 24., 11:28 (CEST)[válasz]
  2. Csigabiitt a házam 2020. május 24., 17:07 (CEST)[válasz]
  3. A lentiek sajnos nagyon meggyőzők részemre. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 24., 17:23 (CEST)[válasz]
  4. – Pagony foxhole 2020. május 24., 17:49 (CEST)[válasz]
  5. - lásd a lenti megbeszélés, egyet kell értsek a választást ellenzők szempontjaival... Viröngy vita 2020. május 24., 18:52 (CEST)[válasz]
  6. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 27., 13:18 (CEST)[válasz]
  7. Csurla vita 2020. május 28., 13:05 (CEST)[válasz]
  8. – PZoli vita 2020. május 31., 13:04 (CEST)[válasz]

Kérdések (Slemi)

[szerkesztés]

Megjegyzések (Slemi)

[szerkesztés]

Slemi az előző wikitanácsi választás vége és a jelenlegi wikitanácsi választás kezdete között 105 alkalommal szerkesztette a Wikipédiát (ebből ötször azért, hogy jelezze, valószínűleg jön a Wikitalálkozóra), mintegy 4000 leütéssel gazdagítva a projektet. 2006 óta tagja a közösségünknek, azóta 1832-szer szerkesztette a Wikipédiát, és kilenc cikket hozott létre (2008 óta kettőt). Nem tudok felidézni olyan konfliktust vagy kezdeményezést, ahol Slemi pozitív (vagy egyáltalán akármilyen) közreműködése emlékezetes maradt volna. Mindezek fényében kérem azt a tizenegy szerktársat, akik már Slemire szavaztak: segítsetek nekem, hogy okot találjak arra, hogy Slemit támogassam. Mit láttok a közreműködésében, ami a szemetekben alkalmassá teszi őt a wikitanácsi tagságra? Előre is köszönöm. --Malatinszky vita 2020. május 24., 16:38 (CEST)[válasz]

Segíteni, sem rábeszélni nem tudok, csak válaszolok. Jelenleg 9 jelentkező van. 10 fő kell a Wikitanácshoz. Ha kétszer ennyien jelentkeznének, lenne fontolgatásra lehetőségem. Így csak ezek az indokaim: személyes szimpátia, és hogy újrázó (tehát kb. tudja, mit vállal). – Vadaro vita 2020. május 24., 17:00 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: Szia! Én azért támogatom Slemit most is és az előző években is, mert bár tényleg nagyon keveset szerkeszt, az hogy ne lenne képben a Wikipédia aktuális dolgaival, nem mondható. Erről a WT-ben együtt töltött idő alatt, vagy éppenséggel személyes wikitalálkozói beszélgetéseink alkalmával többször is meggyőzött. Mindemellett több olyan WT-beadvány volt, amikor hasznos hozzászólásával olyan dologra világított rá/olyan eshetőséget vetett fel, amire épp addig más nem is gondolt. Gerry89 vita 2020. május 24., 17:19 (CEST)[válasz]

(Szerkesztési ütközés után)

Amíg Malatinszky megelőzött a számolásával, én elvégeztem egy analízist, megnéztem a jelöltek szerkesztésszámát 2019. június 1. és 2020. május 17. között. (A törölt szerkesztéseket nem vettem figyelembe, és nem számoltam Burumbátor és Nyiffi adminszerkesztéseit sem):

  • Apród 11 327
  • Burumbátor 4934
  • Dodi123 5435
  • Gerry89 8119
  • Hirannor 357
  • Ogodej 2867
  • Szalakóta 1727
  • Nyiffi 652
  • Slemi 105

Az aktív jelenlét, a szerkesztőtársak ismerete az én elvárásaim szerint alapkövetelmény egy wikitanácsi tag esetében. Gyakorlatilag még az utána legkevesebbet szerkesztő Hirannor is háromszor annyi szerkesztéssel rendelkezik. Slemi havonta egyszer bekukkant, és szerkeszt néhányat. Vitalapokon nem nyilvánul meg, így még arra sincs esély, hogy döntéskészségéről képet alkossunk. Aktivitása csak a wikitanácsi választások környékén növekszik. Ezek azok az okok, amik miatt nem tudom támogatni wikitanácsi tagságát. Csigabiitt a házam 2020. május 24., 17:05 (CEST)[válasz]

Sleminek valóban nem a szócikkszerkesztés a lagnagyobb erénye, hanem az a gondolkodásmódja, amellyel a WT működéséhez (és nem mellesleg a WMM Egyesület működéséhez is) nagyon hasznosan hozzájárul. Bár szerkesztőként tényleg nem túl aktív, de a WT-eljárásokban mindig aktívan részt vett.
Tavaly is felmerült ugyanez a kérdés, ekkor ezt válaszoltam, bár az adatok már nem pontosak, de az alapgondolat továbbra is igaz:
Megértem azoknak a véleményét, akik úgy gondolják, hogy egy WT-tag akkor tudhat jó munkát végezni, ha ismeri a napi történéseket. Jobban elgondolkodva a kérdésen viszont az jut eszembe, hogy IRL egy átvilágítás, auditálás, tanácsadás, vagy akár csak egy szakmai vita során gyakran nagyon hasznos egy külső szakember véleménye, aki kicsit távolabbról, általánosabban nézve az adott problémát képes olyan szempontokra, összefüggésekre rávilágítani, amelyekre az ügyben érintetteknek esetleg nem gondolnak.
Aki ismeri Slemit, az tudja mivel foglalkozik a mindennapokban: tudásával és élettapasztalatával nagyon hasznos tagja a WT-nek. Aki dolgozott már vele a WT-ben, az jól tudja mennyire fontos a jelenléte a vitákban: szinte kivétel nélkül minden esetben hoz fel olyan új szempontokat, igazságokat, amelyek az adott ET-t elgondolkodásra kényszerítik a döntés során.
Slemi 13 éve regisztrált szerkesztője a Wikipédiának, több mint 2000 szerkesztése van, 2010 óta megerősített szerkesztő: a WP működését és szabályait ismeri. Mindezek mellett a WMM aktív felügyelőbizottsági tagja, a WT minden ügyében véleménynyilvánító: lehet nem ő a szócikk-névtér legaktívabb fejlesztője, de a más területeken nagyon is kiveszi a részét a közösségi munkából.
Én továbbra is bátran ajánlom a személyét. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2020. május 24., 17:19 (CEST)[válasz]
Hogy kinek hány szekesztése volt/van, az miért van összefüggésben a WT-vel? A WT egészen másért van. OsvátA Palackposta 2020. május 24., 17:30 (CEST)[válasz]
Slemit én személyesen ismerem elsősorban az Egyesületben végzett munkája miatt. Egy nagyon nyitott gondolkodású, széles látókörű fickó, aki mindig sok időt és energiát áldoz arra, hogy minden problémát meg tudjunk vitatni, hogy minden nézőpont előkerülhessen és érvényesüljön az Egyesületben és a WT-ben egyaránt. A felmerülő ötletek és problémák alapos megtárgyalására mindig külön gondot visel. Én úgy gondolom, hogy kompromisszumkészsége és intelligens vitakultúrája mellett a fentiek is alkalmassá teszik a WT-tagságra. nyiffi 2020. május 24., 17:36 (CEST)[válasz]
És aki ránéz a szerkesztői lapjára, az látja, hogy ezt a Slemit a magyar wikipédia az ő "öreg rókájá"nak tekinti. És hát mit fejez ki ez a vén rókaság? Nem a tapasztaltságot? Apród vita 2020. május 24., 17:48 (CEST)[válasz]

Minden évben van valaki, aki azért szavaz Slemi ellen, mert kevés a szerkesztésszáma, ugyanakkor a WT-tagok szerint nagyon hasznos munkát végez a WT-ben. Számomra nem kérdés, hogy melyik a meggyőzőbb érv, ezért szavaztam mellette. Kemenymate vita 2020. május 24., 17:52 (CEST)[válasz]

A félreértések elkerülése érdekében: nekem Slemivel személyesen semmi bajom nincs, annak ellenére – vagy pont azért – hogy nem is ismerem személyesen. Mindaz, amit róla elmondtatok, elmondható lenne akár Jimmy Wales-ről is. Mégsem szeretném, ha Jimmy Wales a Wikitanács tagja lenne. Csigabiitt a házam 2020. május 24., 17:52 (CEST)[válasz]

Rossz példa, Jimmy Wales még sosem volt a magyar WT tagja. Kemenymate vita 2020. május 24., 17:54 (CEST)[válasz]

Nem látom be, hogy sok köze lenne a szerkesztésszámnak ahhoz, hogy valaki, aki egyébként rendszeresen követi a Wikipédián zajló eseményeket, és a WMM Egyesület felügyelő bizottságának tagja, bármely felmerülő vitás kérdésben ne tudna hasznosan hozzájárulni a WT munkájához. Ezt az eddigi évek alatt, amelyek során együtt dolgoztunk a Wikitanácsban, számomra bebizonyította. Azt, hogy hasznos tagja lehet-e a Wikitanácsnak, azok tudják legjobban megmondani, akik már dolgoztak vele együtt. EniPort, Gerry89 és nyiffi is ilyenek rajtam kívül, és ők is ezen a véleményen vannak. Az ő véleményükkel értek egyet. Sajnálnám, ha a wikitanácsi munkától független statisztikai adatok alapján szavaznának ellene azok, akik egyébként nem is ismerik őt. – Dodi123 vita 2020. május 24., 17:55 (CEST)[válasz]

Tekintve, hogy a jelölt még nem szólalt meg az oldalon, és semmi nem támasztja alá azt, hogy „egyébként rendszeresen követi a Wikipédián zajló eseményeket”, egyetlen mérőszám (v.ö. statisztikai adat) áll a szavazók rendelkezésére, a szerkesztési szám. Természetesen ez is csak tájékoztató jellegű, de azért vélelmezhető, hogy egy olyan szerkesztő, aki napi/heti szerkesztője a Wikipédiának jobban ismeri a szerkesztőtársakat, a napi vitákat, problémákat, mint aki csak be-bekukkant. Csigabiitt a házam 2020. május 24., 18:13 (CEST)[válasz]

Egyszerű a dolog. Nem statisztika szerint kéne szavazni és akkor talán lenne még egy szempont a döntés meghozatalához: a korábbi és jelenlegi WT-tagok véleménye a jelöltről. Kemenymate vita 2020. május 24., 18:29 (CEST)[válasz]
A jelöltnek két órája lett volna eddig, hogy reagáljon, szerintem nem fair elvárni, hogy valaki a nap 24 órájában itt legyen. Naponta 2-3 alkalommal szerintem éppen elég. nyiffi 2020. május 24., 18:58 (CEST)[válasz]
Van az a 2-3 óra 20 is. És a vitalapját olvasva, azt sem gondolom, hogy meglepetésként érte a dolog. Csigabiitt a házam 2020. május 24., 19:04 (CEST)[válasz]
Ja, de nem, bocsánat, félreérthető voltam, én az első megjegyzés óta eltelt időre gondoltam. Hiszen Malatinszky indított egy megjegyzésfolyamot 16:38-kor, én onnantól számítottam ezt a 2-3 órát. Előtte nem is nagyon lett volna mire reagálnia, nem volt előtte sem kérdés, sem megjegyzés. nyiffi 2020. május 24., 19:26 (CEST)[válasz]

Megértem azoknak az érveit, akik Slemi alkalmasságát szerkesztésszámhoz kötik, vagy legalábbis ismertséghez, közösségi aktivitáshoz, én is ingadoztam, szavazzak-e rá, vagy egyáltalán ne szavazzak. Volt idő, amikor együtt voltunk WT-tagok, bár hozzászólásaival nem mindig értettem egyet, úgy látom, hogy egy külső szemlélő véleménye is dobhat egy ügy megítélésén, de ezt elmondtam minden egyes alkalomkor, amikor felvetődött ez a kérdés Slemivel kapcsolatban. Amúgy meg Vadaro +1 Ogodej vitalap 2020. május 24., 18:57 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: Csodálkozom a véleményeden, amely ezt a vitát elindította. Te és Slemi két WT-ciklusban is együtt voltatok tagok. Ismerned kellene a munkáját. De mivel azt írod, hogy nem tudod felidézni, segítek. Ebben a két ciklusban a WT-t nyolc indítvánnyal keresték meg, amelyből az hatot fogadott be. A hat befogadott indítványból Slemi három alkalommal, te pedig két alkalommal voltál az ET tagja. Ez már eléggé mutatja Slemi aktivitását. Egyszer mindketten együtt voltatok ET-tagok, a Cbvse-ügyben, ahol Slemi eléggé aktívan fejtette ki a véleményét, a vita során hét alkalommal szólt érdemben hozzá. Ebben a WT-ben én is tag voltam, és nekem megvannak az akkori WT-levelezések. Ez alapján azt kell mondanom, hogy valószínűleg az emlékezeted csal meg, amikor azt írod, hogy nem tudsz felidézni olyan esetet, amikor Slemi aktívan és hasznosan vett volna részt a WT munkájában. A másik két ET-tagsága során szintén aktívan vett részt a döntés kialakításában. Hozzteszem még azt is, hogy a 2018–2019-es WT-ciklus alatt póttagként, szavazati jog nélkül is aktívan részt vett az akkori két WT-ügy vitájában. Ezek szerintem fontosabb érvek, mint a szerkesztési statisztikák és a vitalapi részvételek. – Dodi123 vita 2020. május 24., 19:10 (CEST)[válasz]

@Dodi123: Meglep, hogy csodálkozol a véleményemen, ugyanis féltő gonddal ügyeltem arra, hogy ne írjam le a véleményemet, csak tényeket. Tény az, hogy Sleminek 105 szerkesztése volt a két WT-választás között, tény az, hogy 2008 óta két szócikket hozott létre, és tény az, hogy nem tudok felidézni olyan konfliktust vagy kezdeményezést, ahol Slemi pozitív (vagy egyáltalán akármilyen) közreműködése emlékezetes maradt volna. Ezzel együtt a válaszodat értem és köszönöm. --Malatinszky vita 2020. május 25., 01:30 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: nem értem, hogy mi a gondod. Nem egy admin van aki hasonló gyakorisággal szerkeszti a Wikipédiát és miután vigyáz rá, hogy az évi 5 szerkesztése meglegyen akár egy évtizede admin. Texaner vita 2020. május 24., 20:57 (CEST)[válasz]

Köszönöm, hogy megosztottad velünk a véleményedet. --Malatinszky vita 2020. május 25., 01:30 (CEST)[válasz]
Én is dolgoztam a WT-ben Slemivel és nem véletlenül támogattam korábban is és teszem most is. Az egyik legaktívabb, legtöbbet hozzászóló, remek érvekkel, meglátásokkal, élettapasztalattal, minden témában otthonlévő munkatársat ismerhettem meg benne, akivel nagyon jó volt együtt dolgozni. Ha gond lenne a szerkesztésszáma, az legalább egyszer jelentkezett volna valamelyik WT ügy kapcsán, de ilyet egyetlen vele együtt dolgozó volt WT tag sem tudott említeni eddig.
A vitát kezdeményezőt kérjük idézzen ide párat azok közül a problémák közül, amiket akkor tapasztalt mikor ő dolgozott vele.
Az, hogy még nem szólalt meg ezen az oldalon, az lehet, hogy azért (is) van, mert még nem kérdezett tőle senki, semmit. Gg. Any Üzenet 2020. május 24., 23:17 (CEST)[válasz]
Kedves Gg. Any, Gondolom, a „vitát kezdeményező” én volnék, bár én nem azt kértem, hogy vitatkozzatok velem vagy egymással, csak azt, mondjátok el, mit láttok Slemiben, amit én nem. Ne haragudj, de kérésed ellenére nem fogok konkrét problémákat ideidézni. A Wikitanácson belülről azért nem, mert komolyan veszem a titoktartási kötelezettségemet, a Wikipédiáról pedig azért nem, mert egyetlen ügyet sem tudok felidézni -- a WT-választásokon kívül -- amiben Slemi részt vett volna. Abban hogy Slemi ebben a vitában nem szólalt meg, semmi kivetnivaló sincsen, elvégre az eredeti kérdés nem neki szólt. Ebben teljesen igazad van. --Malatinszky vita 2020. május 25., 01:30 (CEST)[válasz]

Köszönöm az érdemi válaszokat. Összefoglalva ezeket, akik Slemire szavaztak és megosztották az indokukat, azért szavaztak rá, mert

  1. Nincs lehetőségünk válogatni, mert kevesebben jelentkeztek, mint ahány WT-tagra szükségünk van.
  2. Slemi 14 éve regisztrált, tíz éve megerősített szerkesztő.
  3. Gyakran nagyon hasznos egy külső szakember véleménye.
  4. Egyesületi tagként jó tapasztalatuk volt Slemivel.
  5. WT-tagként jó tapasztalatuk volt Slemivel.

Nekem a fentiekből az első érv a legkevésbé meggyőző. Nem hiszek abban, hogy egy rossz WT jobb a semmilyennél. A második érv irrelevánsnak tűnik: Slemi ellen nem az a kifogás, hogy nem eléggé régen regisztrált, hanem az, hogy nincs jelen. A harmadik érv engem nem fog meg; én azért inkább belső szakembereket szeretnék a WT-ben látni.

A másik két érv ütős: közbizalomnak örvendő szerkesztők csupa jót mondanak Sleminek a Wikipédián kívüli, de a Wikipédiához kapcsolódó munkájáról. Ahogy Dodi123 írja „Azt, hogy hasznos tagja lehet-e a Wikitanácsnak, azok tudják legjobban megmondani, akik már dolgoztak vele együtt”. Kár, hogy a wikipédisták túlnyomó többségének nincs alkalma Slemivel együtt dolgozni, mert Slemi olyan keveset van jelen a Wikipédia nyilvános felületén. --Malatinszky vita 2020. május 25., 02:42 (CEST)[válasz]

Megjegyzem 1:30 és 2:42 között a vitapartnerek többsége szerintem szúnyokált, úgyhogy a hallgatás az nem bólogatásfélét jelez. Apród vita 2020. május 25., 03:01 (CEST)[válasz]

Én sem hiszek abban, hogy egy rossz WT jobb a semmilyennél, - ezt senki nem is állította. Én is szeretném, ha Slemmi érdemi munkákat is végezne a Wp-n; val.szeg nem csalódnánk benne. Sose legyenek rosszabb megbeszéléseink, mint ez (volt). – Vadaro vita 2020. május 25., 09:21 (CEST)[válasz]

Kedves Malatinszky! Ahogy mi sem konkrét példákkal illusztráltuk, hogy miért tartjuk nagyon is alkalmasnak Slemit WT tagnak, így tőled is természetesen csak azt vártuk, hogy ugyanígy elmond, te miért nem támogatod, miért nem voltak jó tapasztalataid vele. Az együtt dolgozásotok részleteit Dodi123 már megosztotta velünk, sajnáljuk, hogy már nem emlékszel a Slemivel töltött WT munkára.
Nem arról folyik a vita, hogy pl. Slemi alkalmas-e járőrnek, mennyi és milyen szerkesztései voltak az elmúlt évben/években a WP felületén, hanem a WT-ben folytatott munkájáról. Alkalmasságáról, hasznosságáról a legnagyobb súllyal (szerintem) a WT-ben vele együtt dolgozók tudnak véleményt mondani. Gg. AnyÜzenet 2020. május 25., 10:06 (CEST)[válasz]

Az, hogy "külsős" vagyok (keveset megnyilvánuló, problémákat távolabbról látó stb.) a jelenlegi választás során érv a megválasztásom mellett is, és érv a megválasztásom ellen is. Nem tudok olyan irányelvről, amely egy szerkesztő minimális aktivitásához kötné a WT-tanácstagi alkalmasságot. Az irányelvek alkotóit nyilván az vezette ebben, hogy a bíráskodás és az ellenőrzés folyamataiban a mi euroatlanti kultúránkban - mind Keleten, mind pedig Nyugaton - létező eljárási elv a laikus vélemények figyelembe vétele, ez megjelenik mind az esküdtbíráskodás rendszerében, mind az ülnöki, mind pedig a presbiteri rendszerben. Ez lehet a magyarázata annak az ellentmondásos helyzetnek, hogy ez érv a megválasztásom mellett is, és a megválasztásom ellen is. A Ti egyéni értékítéletetek mondatja veletek, hogy ez a külsőség/távolság jó-e, vagy rossz, nagyonis kell-e WT-nek, vagy távol kell-e tartani a WT-től. A megválasztásom ellen nincs több érv. A megválasztásom mellett pedig további - tapasztalati - érv az, hogy a WT-ben elismert munkát végzek. Tavaly egyik évekkel ezelőtt volt WT-társam volt az egyetlen, akire akkor nem tett jó benyomást a munkám, a többiek tapasztalata csak pozitív. Az alkalmatlanságomat irányelv nem támasztja alá. A "külsős" mivoltom - szerkesztőtársaim egyéni értékrendje alapján - lehet jó is, és lehet rossz is. A tapasztalatok az alkalmasságomat támasztják alá. Ezt a megjegyzést azért írtam, mert bár senki szólított meg semmivel, illendőnek tartottam, hogy én is összefoglaljam az érveket és ellenérveket - ha már olyan kedvesek voltatok, hogy időt szakítottatok rám. SlemiSlemmer László 2020. május 25., 10:35 (CEST)[válasz]

Köszönjük, @Slemi:. Apród vita 2020. május 25., 11:36 (CEST)[válasz]

Cassandro (admin, újrázó)

[szerkesztés]

Cassandro (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2020. május 27., vége: 2020. május 31.

A szavazás eredménye: 36  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,3% | különbség: 35

Mellette (Cassandro)

[szerkesztés]
  1. – Pagony foxhole 2020. május 27., 11:16 (CEST)[válasz]
  2. Csigabiitt a házam 2020. május 27., 11:16 (CEST)[válasz]
  3. Gg. AnyÜzenet 2020. május 27., 11:17 (CEST)[válasz]
  4. – Burumbátor Súgd ide! 2020. május 27., 11:18 (CEST)[válasz]
  5. – Dodi123 vita 2020. május 27., 11:20 (CEST)[válasz]
  6. – SlemiSlemmer László 2020. május 27., 11:25 (CEST)[válasz]
  7. - Palotabarát vita 2020. május 27., 11:26 (CEST)[válasz]
  8. - nyiffi 2020. május 27., 11:33 (CEST)[válasz]
  9. - Bizottmány vita 2020. május 27., 11:37 (CEST)[válasz]
  10. – Gerry89 vita 2020. május 27., 11:40 (CEST)[válasz]
  11. OsvátA Palackposta 2020. május 27., 11:42 (CEST)[válasz]
  12. Attila1486 vita 2020. május 27., 11:45 (CEST)[válasz]
  13. – Örömmel! Ogodej vitalap 2020. május 27., 11:48 (CEST)[válasz]
  14. Worrida sánc 2020. május 27., 12:06 (CEST)[válasz]
  15. – Jávori István Itt a vita 2020. május 27., 12:10 (CEST)[válasz]
  16. -Malatinszky vita 2020. május 27., 12:26 (CEST)[válasz]
  17. Ritadumcsizzunk ! 2020. május 27., 13:02 (CEST)[válasz]
  18. – Porrimaeszmecsere 2020. május 27., 13:07 (CEST)[válasz]
  19. - Hirannor Postaláda 2020. május 27., 13:11 (CEST)[válasz]
  20. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. május 27., 13:17 (CEST)[válasz]
  21. - Assaiki vita 2020. május 27., 13:28 (CEST)[válasz]
  22. Apród vita 2020. május 27., 13:31 (CEST)[válasz]
  23. VC-süzenet 2020. május 27., 16:07 (CEST)[válasz]
  24. Kemenymate vita 2020. május 27., 18:05 (CEST)[válasz]
  25. Szalakóta vita 2020. május 27., 18:25 (CEST)[válasz]
  26. Vadaro vita 2020. május 27., 19:16 (CEST)[válasz]
  27. – Crimeavita 2020. május 27., 20:15 (CEST)[válasz]
  28. Pallertithe cave of Caerbannog 2020. május 28., 10:20 (CEST)[válasz]
  29. Viröngy vita 2020. május 28., 11:41 (CEST)[válasz]
  30. Botulitisz vita 2020. május 28., 17:05 (CEST)[válasz]
  31. – FAdamus vita 2020. május 28., 17:15 (CEST)[válasz]
  32. – Szilas vita 2020. május 29., 09:24 (CEST)[válasz]
  33. Samat üzenetrögzítő 2020. május 30., 23:14 (CEST)[válasz]
  34. SubIceMasTer Ide írj! 2020. május 30., 23:16 (CEST)[válasz]
  35. – PZoli vita 2020. május 31., 13:09 (CEST)[válasz]
  36. FarkasgergelyÜzenet 2020. május 31., 21:37 (CEST)[válasz]

Ellene (Cassandro)

[szerkesztés]
  1. Texaner vita 2020. május 27., 19:41 (CEST) [2][válasz]

Kérdések (Cassandro)

[szerkesztés]

Megjegyzések (Cassandro)

[szerkesztés]

Bevallom, a jelentkezésedkor viccesen oda akartam írni, hogy innen szép a nyerés, de aztán nem tettem, mert biztos voltam benne, hogy meglesz a szükséges számú támogató szavazat. Sőt, ha jól nézem világWikipédia-csúcsot döntöttél, mivel alig több mint hét óra alatt összejött a szükséges támogató szavazat. Gratulálok. Remélem ez tanulságos lesz azok számára, aki úgy gondolják, hogy nem a napi jelenlét fontos ahhoz, hogy a közösség megbízzon valakiben. Csigabiitt a házam 2020. május 27., 18:56 (CEST)[válasz]

@Alensha: Hét óra tizenöt perc. Meglep, hogy szó nélkül hagyod ezt a kihívást :-). --Malatinszky vita 2020. május 27., 19:14 (CEST)[válasz]

Nekem még van titkos jelöltem, bár nem tudom, ezt a csúcsot megdöntené-e? Ogodej vitalap 2020. május 27., 20:07 (CEST)[válasz]

@Ogodej: Azonnal elő vele! :D Gg. AnyÜzenet 2020. május 28., 10:33 (CEST)[válasz]

@Gg. Any: Te miért is nem indulsz? Én például szívesen szavaznék rád. --Malatinszky vita 2020. május 28., 13:08 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: A poént értem, szeretem is. A Tiédet is nagyon. A Pi-vizes felsőkategóriás volt, de ez sem rossz. Gg. AnyÜzenet 2020. május 28., 13:12 (CEST)[válasz]

Ennek örülök, de a fenti biztatásom történetesen komoly volt. A legkomolyabban mondom, hogy szavaznék rád, mert a jelenléted emelné a Wikitanács színvonalát. Viszont ha ezt a párbeszédet esetleg folytatni akarod, akkor inkább a vitalapomon válaszolj, ezt a helyet meg hagyjuk meg Cassandrónak. --Malatinszky vita 2020. május 28., 13:27 (CEST)[válasz]

@Malatinszky: Nem tudom te vagy e a titkos jelölt, de pl szerintem a te évtizedes tapasztalatod és meglátásaid is a WT hasznára válnának. Gerry89 vita 2020. május 28., 13:27 (CEST)[válasz]

Kedves vagy, de nem szeretnék semmiféle tisztséget vállalni. --Malatinszky vita 2020. május 28., 13:30 (CEST)[válasz]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Még rezeg a léc, de már ahogy néztem, letelt az első regisztrálásom óta a három hónap. Magam részéről örülök, ha van olyan, aki vállalja az ilyen és ehhez hasonló, konfrontációkkal járó tisztségeket. Bizottmány
  2. a b c admin

Admin: Elvi álláspontom, hogy a magyar Wikipédiában is szükség van fékekre és ellensúlyokra. Azaz a végrehajtó hatalom (adminok és bürokraták) a bíróság (WT) szétválasztására.


A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!