Harrer Ferenc

Harrer Ferenc
Született	1874. június 2. Budapest
Elhunyt	1969. november 21. (95 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Szülei	Harrer Pál
Foglalkozása	diplomata politikus
Tisztsége	követ (1918. november 11. – 1918. december 2., Magyarország bécsi nagykövetsége) Magyarország külügyminisztere (1919. január 24. – 1919. március 21.) Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1925–1942) a magyar felsőház tagja (1934–1943) magyarországi parlamenti képviselő (1947–1949) magyarországi parlamenti képviselő (1949–1953) magyarországi parlamenti képviselő (1953 – 1969. november 21.)
Sírhelye	Farkasréti temető (8/1-1-45/46)
A Wikimédia Commons tartalmaz Harrer Ferenc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Harrer Ferenc (Budapest, 1874. június 2. – Budapest, 1969. november 21.) magyar várospolitikus, külügyminiszter, jogász és szakíró.

Élete

Édesapja Harrer Pál, Óbuda polgármestere volt. Állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1896-ban, ezt követően lépett a főváros szolgálatába. A székesfőváros tanácsjegyzője lett, majd 1911-ben tanácsnokká választották, és a városépítési ügyosztály vezetője lett. Már az első világháború előtt is foglalkozott a városi közigazgatás jogi hátterével, tanulmányokat írt, Nagy-Budapest koncepciójának első kidolgozója volt, 1912-ben magántanári habilitációt is szerzett, 1914-től a József Műegyetemen községi politikát adott elő. A Városi Szemle alapító szerkesztője volt 1908–1918 között. A Magyar Városok Országos Kongresszusát megszervezte, majd azt főtitkárként, később ügyvezető elnökként vezette.

1917-ben a leégett Gyöngyös város újjáépítésének kormánybiztosa lett, e tisztségét két évig viselte. 1918-ban Budapest alpolgármesterévé választották. 1918. október 25-étől a Magyar Nemzeti Tanács tagja volt. Károlyi Mihály 1918. november 11. – december 2. között bécsi követté nevezte ki.

Polgári demokrata politikusként 1918 decemberében előbb pár napig a külügyminisztérium megszervezésével és vezetésével megbízott külügyminiszter, majd külügyminiszter-helyettes, 1919. január 24. – március 21. között a Berinkey-kormány ideiglenes külügyminisztere lett.

1919 augusztusában rövid ideig Budapest polgármesteri teendőivel is megbízták, de pár nap elteltével nyugdíjazását kérte. 1925-től vett részt újra a közéletben, a budapesti törvényhatósági bizottság tagjává választották demokrata párti programmal. 1925-től 1942-ig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja volt, közben 1934 és 1943 között Budapest képviseletében az országgyűlés felsőházi képviselője is.

1945-től újra aktív lett a közéletben, címzetes egyetemi tanári munkája mellett ismét tagja a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, a fővárosi törvényhatósági bizottságának és az Országos Építésügyi Tanácsnak, majd 1946-tól a jogi reformbizottságnak is. 1947-ben a két évvel korábban Halász Aladárral közösen újraalapított Polgári Radikális Párt elnöke lett.

1949-től haláláig, 1969-ig tagja volt az országgyűlésnek, mindvégig annak korelnökeként. Itt jogi, államigazgatási és igazságügyi bizottságokban töltött be vezető szerepet. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, és a budapesti népfrontbizottság elnöke volt. 1968-ban Budapestért díjat kapott.

Források

• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994. Harrer Ferenc

Elődje: Berinkey Dénes

Magyarország külügyminisztere 1919. január 24. – március 21.

Utódja: Kun Béla

Elődje: '

Az Országgyűlés korelnöke 1949 – 1969

Utódja: '