Mennoniták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
mennoniták
kereszténységanabaptizmus
Kialakult 16. század
Alapító Menno Simons
Szent iratok Biblia

Követők száma 1,4 millió fő [1]
Mennoniták egy mexikói kisvárosban, a Yucatán-félszigeten. Az öltözködésben tartják a hagyományos viseletet. A yucatáni mennonita férfiak és fiúk, sőt gyakran a nők és lányok is kalapot hordanak.

A mennoniták anabaptista keresztény felekezet. Nevét az alapítójáról kapta. Elveik alapját Jézus tanítása képezi.

Napjainkban mintegy 1,4 millió mennonita van a világon.[2] Legnagyobb részük Kanada, az Egyesült Államok, India, Indonézia és Afrika területén él. (Afrikában a legtöbben a Kongói D.K.-ban, Etiópiában, Tanzániában.) [3] Vannak még jelentősebb mennonita csoportok Latin-Amerikában és Németországban is.

Közös hitvallásuk nincs, minden gyülekezetük önálló, szövetségeik a gyülekezetek fölött nem gyakorolnak hatalmat. Az őskeresztény erkölcshöz és a bibliai előírásokhoz ragaszkodnak, nem esküsznek, egymás iránt érzett embertársi érzésük őszinte. [4] A többségük megtagadja a katonai szolgálatot és elutasítja a hatósági tisztségek viselését is.

Vannak erősen konzervatív és vannak radikális nézetű híveik és csoportjaik, amelyek békében megférnek egymással. Az egyszerű életvitel, a "világi élet"tel való szembenállás jellemző rájuk. A csoportok között azonban eltérőek a világhoz való hozzáállásuk és a viselkedési szabályok. Sok gyülekezet határozta el, hogy távol tartják magukat a modern világtól, és olyan helyekre költöztek, ahol a helyi hatóságok megengedik nekik, hogy zavartalanul éljenek. Egyes csoportok elutasítják a modern járművek használatát. A konzervatív csoportokban a ruházkodásban is szigorúak. Saját iskoláik és templomaik vannak, de papjaik nincsenek és misszióval (hittérítéssel) nem foglalkoznak. [4]

Az észak-amerikai székhelyű Mennonita Katasztrófaenyhítő Szolgálat (Mennonite Disaster Service) [5] és a Mennonita Központi Tanács (Mennonite Central Committee) humanitárius segítséget nyújt természeti katasztrófák által sújtotta területeken és utóbbi hosszú távú fejlesztési programokat is működtet.

A mennonitákat a Bázelben alapított, 5 évenként ülésező Mennonita Világkonferencia (Mennonite World Conference) tömöríti, amelybe más anabaptista csoportok, így az amisok is beletartoznak. 2015-ben mintegy 2,1 millió fő anabaptista tartozott ebbe a konferenciába.[1]

Történelem[szerkesztés]

Az anabaptizmus terjedése 1525-1550 között
Menno Simons
Észak-Németországi mennonita templom, Friedrichstadt

A reformáció korában egyebek között olyan nézetek is tért hódítottak, amelyek a gyermekkeresztelést a Bibliával ellentétben állónak tartották. Ezért e nézet hívei azzal a követeléssel léptek fel, hogy mindazokat, akiket gyermekként meghintéssel megkereszteltek, felnőttkorban alámerítéssel ismét meg kell keresztelni. Az újrakeresztelők (görögül: anabaptisták) közül némelyek ezt a kívánságukat mértéktartó határok között törekedtek megvalósítani, mások viszont keresztelési elméletüket a legkülönfélébb rajongó elképzelésekkel kapcsolták egybe, így pl. a münsteri próféták, akik 1534-ben kezükbe ragadták a város kormányzását, bevezették a vagyonközösséget és a többnejűséget; nem sokkal később azonban kegyetlen megtorlásnak estek áldozatul. Az anabaptizmust erősen üldözték, követői mindenfelé szétszóródtak. [6]

Egy sereg higgadt és erkölcsileg komoly szándékú „kereszteléspárti”-t a korábban katolikus papként tevékenykedő Menno Simons (1496-1561) Frízföldön (Németalföld) 1537-ben szigorú egyházi fegyelemmel gyülekezetté egyesített. [6] 1540-ben már vannak magukat mennonitáknak nevező anabaptisták. [4]

A 16. század folyamán a mennonita és egyéb anabaptista közösségeket kíméletlenül üldözték. Ők mély meggyőződéssel ragaszkodtak elveikhez, az üldöztetések idején is, de harc helyett többnyire a menekülést választották.[7]

A mennoniták már az első említésükkor is az erőszakmentességükről voltak ismertek: egy kisebb, erőszakos anabaptista csoport politikai és vallási felfordulást okozott egy közép-európai grófi területen, ezért kitiltották onnan a felekezet összes tagját, kivéve az erőszakellenes ágat, amelyet menistákként említ a rendelet. Az uralkodók gyakran beengedték területeikre a menistákat vagy mennonitákat, mert tisztességes, dolgos és békés emberek voltak. Ha vallási gyakorlatuk felbőszítette az adott államban meghatározó egyházat, vagy ha az uralkodó visszavonta a fegyveres szolgálat teljesítése alóli mentességüket vagy ha egy másként gondolkodó, új uralkodó vette át a hatalmat, a mennonitáknak ismét menekülniük kellett.

A Mártírok Tükre című, hollandul 1660-ban megjelent könyv dokumentálja az anabaptisták és előfutáraik üldöztetését. Sok mennonita és amis számára még manapság is ez a Biblia mellett a legfontosabb könyv, legfőképp a svájci és dél-német ágnál. Az üldözés Svájc egyes részein 1710-ig folytatódott[8]. Az amisok 1693-ban szakadtak el a svájci csoporttól, akik szerint a mennoniták túl világiasan kezdtek el élni.

A mennoniták nagy része elvándorolt a Német-római Birodalom különböző részeire. Poroszországban gátakat és csatornákat építettek, majd a katonai szolgálat megtagadása miatt elnyomták őket, így elszegényedtek és megtörtek. Amikor II. Katalin orosz cárnő (18. század) a katonai szolgálat alól való felmentést , földet és vallásszabadságot ajánlott fel neki az újonnan elfoglalt dél-orosz területeken, ezt Istentől küldött szabadulásnak tekintették. A dús, fekete orosz földek termése nyomán aztán csinos falvaik nőttek ki a földből és virágzó gazdaságaik jellemezték a régiót. Telepeik az idők folyamán tovább nyomultak a Kaukázusig, később még Szibériába is eljutottak, egész a kínai határig.[9] A 20. században Sztálin terrorja alatt zömük elmenekült vagy meghalt.[10]

Jelentős részük vándorolt ki (főleg a 18-19. században) Észak-Amerikába, majd sokan onnan továbbvándoroltak Latin-Amerikába. Ahol letelepedtek ott sok helyen mezőgazdasági mintatelepeket létesítettek. Többnyire megtartották a saját ónémet nyelvüket. Ilyen például az USA-ban beszélt pennsylvaniai német nyelv.

A vándorlásaik következtében szórványosan a világ legkülönbözőbb részein felbukkantak és letelepedtek. Sokszor oda költöztek, ahol olcsóbban lehetett földhöz jutni, békében élhettek, és ahol kevésbé veszélyeztette a hagyományos életvitelüket a modern civilizáció.

Hivatkozások és jegyzetek[szerkesztés]

  • Helmuth von Glasenapp: Az öt viágvallás, 1977
  • Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mennonite című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.