Erich von Manstein

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fritz-Erich von Manstein
Erich von Manstein
Erich von Manstein
Született 1887. november 24.
Berlin, Németország
Meghalt 1973. június 10. (85 évesen)
Irschenhausen, Németország
Nemzetisége Német
Szolgálati ideje 1906–1945.
Rendfokozata Vezértábornagy
Egysége 18. gyalogoshadosztály parancsnoka
11. hadsereg parancsnoka, majd főparancsnoka
Don-(Dél)-hadseregcsoport
Csatái Első világháború
Második világháború
Kitüntetései Vaskereszt I. és II. fokozata (1914.)
A Hohenzollerek lovagkeresztje kardokkal
A württembergi Frigyes-rend I. osztálya kardokkal
Fekete sebesülési jelvény (1918)
Wehrmacht szolgálati kitüntetés IV.-I. fokozatig
Krím pajzs arany fokozata
A Vaskereszt Lovagkeresztje tölgyfalombokkal és kardokkal
Rokonai Eduard von Lewinski (édesapja)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fritz-Erich von Manstein témájú médiaállományokat.

Erich von Manstein, (született: Fritz Erich von Lewinski, Berlin, 1887. november 24.Irschenhausen (Isartal), 1973. június 10.) német vezértábornagy, a második világháború alatt hadsereg- és hadseregcsoport-főparancsnok. „Legtehetségesebb tábornokom.” – mondta róla Hitler. „Legveszélyesebb ellenfelünk.” – mondták a szövetségesek.

Élete[szerkesztés]

A Német Birodalom és az első világháború[szerkesztés]

Fritz-Erich von Lewinski egy ősi porosz katonacsalád tizedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja, Eduard von Lewinski tüzér ezredes, majd tüzérségi tábornok volt. Szülei már megkeresztelésekor örökbe adták Erich nagybátyjának, Georg von Manstein őrnagynak (a későbbi tábornoknak) és feleségének (édesanyja húgának), akiknek a házassága gyermektelen maradt. Együtt nőtt fel a házaspár által szintén adoptált Marta húgával. A Lewinski és Manstein családfából 16 közvetlen felmenője töltött be tábornoki rendfokozatot a porosz-német, vagy az orosz hadseregben.

Tanulmányait Straßburgban végezte. Előbb a plöni hadapródiskolába, majd a Berlin-lichterfeldei porosz főhadapródiskolába járt. 1905 júniusában hadapródként vett részt Vilmos német trónörökös és Cecília mecklenburg–schwerini hercegnő esküvőjén.

1906-ban tisztjelöltként lépett be a 3. gyalogsági gárdaezredbe, ahol 1907-ben hadnaggyá léptették elő. 1913-tól a berlini hadiakadémián tanult.

Az első világháború kitörése főhadnagyként és a 2. tartalék-gárdaezred adjutánsaként érte. 1914. november 17-én Kattowitz közelében súlyos sebesülést szenvedett. Felépülése után századosként, valamint a Gallwitz-hadseregcsoport segéd- és vezérkari tisztjeként tért vissza a hadszíntérre. Ezt követően az 1. hadseregnél teljesített szolgálatot, és 1917 őszétől az Észtországban bevetett 4. lovashadosztály első vezérkari tisztje lett. Csakúgy, mint a 213. gyalogoshadosztálynál a nyugati fronton, ahová 1918 májusában helyezték át.

A weimari köztársaság[szerkesztés]

Manstein a háború után az újonnan alakult Reichswehr kötelékébe került, ahol előbb a déli határőr-főparancsnokságon, majd a Kasselben levő II. csoport-parancsnokságon szolgált.

1921. október 1-jén az angermündei 5. gyalogezred századparancsnoka lett. 1923. október 1-jétől ismét vezérkari tiszt, előbb a II., majd a IV. védelmi körzet (Wehrkreis) parancsnokságán, ahol tiszthelyettesképzés volt a feladata. 1927 őszétől vezérkari tiszt őrnagyi rangban Magdeburgban.

1929 szeptember végén a vezérkar hadműveletekért felelős részlege I. csoportjának vezetőjévé nevezték ki, ahol 1931. április 1-jén alezredessé léptették elő. Ezután a 4. gyalogezred vadászzászlóaljának parancsnoka Kolbergben.

A nemzetiszocializmus idején[szerkesztés]

A háború előtt[szerkesztés]

1933. október 1-jén Manstein ezredes lett, egy évvel később a II. védelmi körzet vezérkarának vezetőjévé nevezték ki. 1935. július 1-jén a hadsereg vezérkarának hadműveletekért felelős vezetőjévé nevezték ki. E tisztségében írta meg emlékeztetőjét Ludwig Beck tábornoknak, amely a gyalogság támogatására használt fogatolt tüzérség helyett, önállóan mozgó, tankalvázra szerelt, páncélozott 75 mm-es tarackok létrehozásáról szól. Végső soron ez szolgált a rohamlöveg ötletének alapjául.

1936. október 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő és kinevezték első főszállásmesternek. Manstein ezt kivételes és kimagasló képességeinek köszönhette. Feladata a vezérkari főnök, Ludwig Beck helyettesítése volt, és a hagyományoknak megfelelően kijelölt utódaként számoltak vele.

1938. február 4-én, a Blomberg–Fritsch-ügy idején meglepetésre mégis áthelyezték Liegnitzbe (Szilézia), a 18. gyalogoshadosztály parancsnokának. Márciusban azonban még dolgozott a német csapatok Ausztriába való bevonulásának, illetve az osztrák hadsereg Wehrmachtba való beolvasztásának előkészületein, amellyel az OKW, Oberkommando der Wehrmacht ("Wehrmacht főparancsnoksága") bízta meg. Októberben a 18. gyalogoshadosztály élén vonult be a müncheni egyezmény eredményeként Németországhoz csatolt Szudétavidékre.

A második világháború[szerkesztés]

A francia hadjárat terve

1939-ben, a lengyelországi hadjárat során Manstein a Dél Hadseregcsoport vezérkarának vezetőjeként tevékenykedett, altábornagyi rangban. Ezek után dolgozta ki a nyugati hadjárat támadási tervét, amit később Sichelschnitt-nek ("Sarlóvágás") neveztek el. A terv lényege abban állt, hogy a német páncéloserőket az A Hadseregcsoportnál koncentrálják, melyek az Ardenneken keresztülnyomulva lezárják a keleti irányba előretörő ellenség szárnyát.

Manstein leadta a hadműveleti javaslatát az OKH-nak, (Oberkommando des Heeres, "a hadsereg főparancsnoksága"), de a hadsereg vezérkari főnöke, Franz Halder attól félt, hogy az A Hadseregcsoport főparancsnoka, von Rundstedt tábornok Manstein befolyása alatt önálló hadműveletekre vállalkozik, ezért pozíciójából felmentették, és 1940. január 27-én meglepetésre a XXXVIII. hadtest (négy hadosztály) parancsnokságával bízták meg. Így vett részt a franciaországi hadjáratban, miután gyalogsági tábornokká léptették elő, és megkapta a Vaskereszt lovagkeresztjét.

1941 februárjában kinevezték az LVI. gépesített hadtest [jegyzetek 1] parancsnokának. E tisztségében semmiféle szereppel és befolyással nem rendelkezett a Szovjetunió 1941-es megtámadásának stratégiai megtervezésében. Néhány nappal a támadás kezdete előtt Hitler kiadta híres komisszár-parancsát, melynek értelmében a Vörös Hadsereg minden fogságba került komisszárját azonnal ki kell végezni. Manstein ezt a parancsot katonához méltatlannak tartotta, és azt az utasítást adta a parancsnoksága alá tartozó egységeinek, hogy hagyják figyelmen kívül.[jegyzetek 2]

1941. június 22-én, hajnali 3 órakor az LVI. hadtest élén átlépte a szovjet határt, és csapataival öt nap alatt 240 kilométert előrenyomulva bevette Daugavpilst. Szeptember 12-én az aznap elesett Eugen von Schobert helyett átvette a 11. hadsereg főparancsnokságát. A Dél Hadseregcsoport déli szárnyán elhelyezkedvén feladatuk a Krím-félsziget elfoglalása volt. A sziget ellen indított első támadás azonban kudarcot vallott. Ebben a pozíciójában kapta kézhez az úgynevezett Reichenau-parancsot, amely felhívja a Wehrmacht kötelékében harcoló katonák figyelmét, hogy mindenféle következmény nélkül követhetnek el emberiség elleni bűncselekményeket a szovjet – és különösen a zsidó – lakossággal szemben. A parancsot Manstein megváltoztatott formában adta tovább csapatainak: "A zsidó-bolsevik rendszert egyszer és mindenkorra ki kell irtani. Soha többé nem jelenhet meg az európai életterünkön belül."[jegyzetek 3]

Hermann Hoth és Manstein

1942-ben Manstein másodjára is megpróbálta bevenni Krímet és Szevasztopolt. Ezúttal sikerrel járt, melynek következtében július 1-jén vezértábornaggyá nevezték ki. Nyár végén a 11. hadsereget Leningrád) alá helyezték át, melynek feladata a város elfoglalása volt.

Október 29-én idősebbik fia; Gero 19 évesen, hadnagyi rangban elesett a keleti fronton. Ennek ellenére november 21-én Mansteint az új Don-(Dél)-hadseregcsoport főparancsnokává nevezték ki. A hadseregcsoporthoz tartozott a Sztálingrádban (ma: Volgográd) katlanba zárt 6. hadsereg és a 4. páncélos hadtest. Utóbbinak Hermann Hoth vezérezredes parancsnoksága alatt, délnyugati irányból, mindössze két páncélos hadtesttel kellett volna körülbelül 30 km-re megközelítenie a sztálingrádi katlant, hogy ott a 6. hadsereg időközben kitört egységeivel egyesüljön. A kitörésre azonban Hitler – Manstein minden igyekezete ellenére – végül nem adott parancsot, Hoth csapatai pedig a katlantól 48 km-re elakadtak. Ezzel megpecsételődött a 6. hadsereg sorsa. Manstein ezek után minden erejével arra törekedett, hogy a sztálingrádi katasztrófa következtében a németek déli szárnyán fenyegető teljes összeomlást megakadályozza.

1943 márciusában egy ellentámadás eredményeként sikerült Harkovot és Belgorodot visszafoglalnia. Ezért lovagkeresztjéhez megkapta a tölgyfalombokat. A sztálingrádi krízis alatt és után Manstein és Hitler között egyre jobban kiéleződtek az ellentétek.

Május elején a hadsereg-csoportnak a Citadella-hadművelethez több mint 686 páncélos és 160 rohamlöveg állt volna rendelkezésére. Július 3-áig a Citadella fronton összesen 1081 páncélos (ennek majdnem fele Panzer III-as) és 376 rohamlöveg volt hadra fogható.

– Manstein

1943 nyarán a Wehrmacht a kurszki kiszögellés elleni nagy támadásra készült fel, melyben Manstein Dél-hadseregcsoportjának és Günther von Kluge vezértábornagy Közép-hadseregcsoportjának feladata a szovjet csapatok bekerítése és megsemmisítése lett volna (Citadella-hadművelet).

Manstein azon követelését, hogy a támadást a lehető leghamarabb indítsák meg a még kimerült szovjet csapatok ellen, Hitler elutasította. Arra hivatkozott, hogy a saját csapataikat kell feltölteni, illetve az új fegyvereket (Panther harckocsi és Ferdinand páncélvadász) hadrendbe kell állítani. A szovjetek így időt nyertek ahhoz, hogy többlépcsős mélységi védelmi rendszert építsenek ki, és feltöltsék leharcolt egységeiket.

A Citadella-hadművelet kudarca utáni védelmi harcokban is Manstein irányította a Dél-hadseregcsoportot. 1944. január 10-én színes rajz jelent meg róla a Time címlapján a következő felirattal: Field Marshal Fritz Erich von Manstein - Retreat may be masterly, but victory is in the opposite direction. ("Fritz Erich von Manstein vezértábornagy – Lehet, hogy mesterien vonul vissza, de a győzelem a másik irányban van.")

1944 január-februárjában jelentős szerepet játszott abban, hogy a Cserkasszi-Korszuny térségében katlanba zárt német csapatok jelentős része nagy áldozatok által ki tudott törni, - így szembehelyezkedve Hitler akaratával - nem került sor egy második Sztálingrádra. A hadművelet után Manstein nagyobb hadműveleti szabadságot akart kiharcolni a Führer ellenében a keleti front parancsnokai számára. A hadviselésének eltérő megítélése miatt Hitler 1944. március 30-án felmentette a Dél-hadseregcsoport parancsnoki pozíciójából, egyben megkapta lovagkeresztjéhez a kardokat is.

Ennek ellenére a Wehrmacht belső ellenállásában, illetve egy esetleges Hitler elleni államcsínyben nem akart részt venni, mert úgy gondolta, hogy ez nem összeegyeztethető a „katonai becsületével”. Ezen kívül félt attól, hogy egy sikeres puccs esetén a német katonák soraiban felbomlik a fegyelem, polgárháború tör ki, ami elkerülhetetlenül Németország katonai összeomlásához vezetett volna. A Hitler elleni merénylet előkészületeibe így nem vonták be. Stauffenberg négyszemközti beszélgetésen ugyan felhívta Manstein figyelmét a Hitler döntéseivel kapcsolatos elégedetlenségére, de terveibe részletesen nem avatta be. Von Manstein javasolta Stauffenberg frontra áthelyezését, amit később az őrnagy letartóztatására tett kísérletként állítottak be.

További alkalmazására a háború folyamán már nem került sor. Mansteint 1945-ben brit csapatok internálták.

Az ellenség havi gyártókapacitása legalább 1500 darab új páncélos. Hosszú várakozási idő esetén a téli harcok során keletkezett veszteségek és a nemrég elszenvedett vereségek következtében morálisan és harcértékükben meggyengült szovjet csapatok újra visszanyerik harcértéküket. Ezen kívül az ellenséges állások kiépítettsége is egyre jobb lenne.

– Manstein

A háború után[szerkesztés]

A Nürnbergi Igazságügyi Palota börtöncellájában Walther von Brauchitschsal, Franz Halderrel, Walter Warlimonttal és Westphallal közösen dolgoztak a háborús bűnös szervezetnek minősített OKW és vezérkar védelmén. Ezzel kapcsolatban a nürnbergi perben 1946. augusztus 10-én tanúként hallgatták meg. A bíróság azon a véleményen volt, hogy a törvényszéki alapszabályt megvizsgálva a vezérkar és az OKW formálisan nem minősül „csoportnak”, vagy „szervezetnek”, és egyetlen eljárásban kell tárgyalni az ügyüket. Von Manstein 1948-ban szabadult a hadifogságból, és közvetlen azután őrizetbe vették.

Háborús bűnösök pere Hamburgban[szerkesztés]

A Manstein elleni per – amely angol katonai törvényszék előtt zajlott – 1949. augusztus 23-án kezdődött a hamburgi Curiohausban, néhány nappal az első német Bundestag választások előtt. Ez volt a szövetségesek utolsó háborús bűnös pere. A vád nem az emberiesség elleni bűntettekre irányult, hanem a haditörvények megsértésére, 17 pontban. Az angol sajtó azonnal állást foglalt egy ilyen későn megrendezett per ellen. S mivel a német hadifoglyokat minden vagyonuktól eltiltották, adománygyűjtési akciót szerveztek Manstein védelmének finanszírozására. Az első adakozó maga Winston Churchill volt. A védelmet Reginald Paget – a későbbi Northampton grófja – látta el, aki egy könyvet is írt a perről.

Erich von Mansteint 1949. december 19-én az angol katonai törvényszék nyolc vádpont alól felmentette, de kilencben bűnösnek találta. Többek között a deportálások engedélyezésében, a hadifoglyok kivégzésének eltűrésében, és a politikai komisszárok SD-nek, Sicherheitsdienst ("Biztonsági szolgálat") való kiadatásának engedélyezésében. A Lengyelországban elkövetett bűnök miatt nem vonták felelősségre, pedig akkori pozíciójából adódóan tudnia kellett a tömeggyilkosságokról.

Erich von Manstein

18 év börtönre ítélték, amibe nem számították bele a már hadifogságban eltöltött négy évet. A börtönbüntetést két hónappal később az angol Rajna-hadsereg parancsnokának közbenjárására tizenkét évre mérsékelték. 1952-ben jóváírták számára az 1945-49 közötti négy évet is. Ugyanebben az évben szembántalmai miatt könnyített fogságot kapott. Hivatalosan jó magaviseletére való tekintettel a büntetés harmadát elengedték, így végül 1953-ban szabadult.

1955-ben jelent meg önéletrajzi könyve németül: Verlorene Siege ("Elveszett győzelmek") címmel, ami az 1938 február – 1944 május közötti időszakot öleli fel. Ebben a végső összeomlást Hitler katonai hozzánemértésének tulajdonítja. 1958-ban adták ki németül: Aus einem Soldatenleben ("Egy katona életéből") című könyvét. Az elmélete, mely szerint a különböző hadjáratok végkimenetele alapjaiban módosult volna, ha a tábornokok nagyobb egyéni mozgástérrel rendelkeznek, több mint vitatott. Még az 1943-44-es védelmi harcoknál is szól arról a lehetőségről, hogy ügyes hadmozdulatokkal a szovjet hadsereg támadóerejét szét lehetett volna zúzni, és egy ezzel egy „remibékét” lehetett volna elérni. Összességében azonban ez is erősen kérdéses. Mindezek ellenére a második világháború egyik legtehetségesebb, legnagyobb tudású parancsnokaként tartják számon.

1960-ig Manstein az egykori Wehrmacht tábornagyai közül egyedüliként kapott feladatot a német kormánytól, hogy tanácsaival segítse az új Bundeswehr felállítását, és NATO-hoz való csatlakozását. Később családjával Bajorországba költözött.

1973. június 9-én, éjszaka hunyt el agyvérzés következtében. Teljes katonai tiszteletadással temették el.

Fontosabb kitüntetései[szerkesztés]

  • Vaskereszt I. és II. fokozata (1914)
  • A Hohenzollerek lovagkeresztje kardokkal
  • A württembergi Frigyes-rend I. osztálya kardokkal
  • Fekete sebesülési jelvény (1918)
  • Wehrmacht szolgálati kitüntetés IV.-I. fokozatig
  • Krím pajzs arany fokozata
  • A Vaskereszt Lovagkeresztje tölgyfalombokkal és kardokkal
    • Lovagkereszt 1940. július 19-én
    • tölgyfalombok 1943. március 14-én
    • kardok 1944. március 30-án

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 1942-ig így hívták a későbbi LVI. páncéloshadtestet
  2. Csakúgy, mint később, amikor a 11. hadsereg parancsnoka lett.
  3. A háborús bűnösök perében ez volt a vád Manstein ellen.

Felhasznált irodalom[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erich von Manstein témájú médiaállományokat.