XVIII. Lajos francia király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
XVIII. Lajos
Louis XVIII, the Desired.jpg
XVIII. Lajos koronázási öltözetében. Robert Lefèvre festménye.

Franciaország és Navarra királya
Uralkodási ideje
jogilag:
1795. június 8.
 – 1824. szeptember 16.
ténylegesen:
1814. április 11.1815. március 20.
Elődje I. Napóleon
Legitimizmus alapján XVII. Lajos.
Utódja X. Károly francia király
Életrajzi adatok
Uralkodóház Bourbon-ház
Született 1755. november 17.
Versailles-i kastély, Franciaország
Elhunyt 1824. szeptember 16. (68 évesen)
Párizs, Franciaország
Nyughelye Saint-Denis-székesegyház, Párizs
Házastársa Savoyai Mária Jozefina Lujza
Édesapja Lajos Ferdinánd
Édesanyja Mária Jozefa Karolina


XVIII. Lajos, született Lajos Szaniszló Xavér néven (1755. november 17. – 1824. szeptember 16.), Franciaország és Navarra királya volt 1814 és 1824 között, kivéve a száz napot. XVIII. Lajos huszonhárom évet töltött száműzetésben a francia forradalom és később I. Napóleon uralkodása miatt. Számos országban élt, többek között Poroszországban, az Egyesült Királyságban és Oroszországban 1815-ben ismét száműzték, amikor Napóleon visszatért Elba szigetéről. Bár unokaöccse halála után 1795-ben királlyá nevezte ki magát, valójában csak Napóleon bukása után uralkodhatott.

Forradalom és száműzetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason France moderne.svg

A Párizs melletti versailles-i királyi palotában Lajos Ferdinánd francia trónörökös és Mária Jozefa Karolina szász hercegnő, lengyel királyi hercegnő (1731–1767) negyedik fiúgyermekeként. Születésekor a „Provence grófja” címet kapta. A nagy francia forradalom előtti években Provence grófja a mérsékelt liberálisok politikáját támogatta királyi bátyja ellenében, a forradalom nagyfokú radikalizmusa azonban hamar visszakozásra késztette. 1789-ben tervet dolgozott ki a király és a királyság megmentésére, valamint a forradalmi rendszer megdöntése céljából. A kísérlet pénzügyi hátterének előteremtése érdekében (Châtre grófjának közvetítésével) Favras márkit kérte meg, hogy egyezzen meg egy kétmillió frank összegű kölcsön felvételéről Schaumel és Sartorius bankárokkal.

Sajnálatos módon Favras márkit saját bizalmasai elárulták, így már 1789. december 23-án utcákon szétszórt röplapok azt tudatták a párizsiakkal, hogy Provence grófja felbérelte Favrast egy Franciaország népe ellen irányuló összeesküvés kitervelésére és kivitelezésére. A meghiúsított terv szerint a királyt és a királynét, valamint gyermekeiket elmenekítették volna a Tuileriákból, hogy elhagyhassák az országot, majd Provence grófja teljhatalmú régensként vegye át a hatalmat a királyságban, miközben egy 30 000 fős hadsereg Párizs bekerítésével siet a royalisták segítségére. Következő lépésként a várható nagy fejetlenségben meggyilkolták volna a város három legfőbb liberális vezetőjét: Jacques Neckert, a népszerű pénzügyminisztert, Jean Sylvain Baillyt, Párizs polgármesterét és Gilbert du Motier de La Fayette márkit, az újonnan létrejött Nemzeti Gárda parancsnokát. Végül a rebellis várost addig éheztették volna, amíg be nem hódol királyának.

A röplapok elterjesztése után azonban Favras márkit és feleségét letartóztatták, és L'Abbaye börtönébe vetették. A letartóztatás után Provence grófja egy, a párizsi tanács előtt elmondott beszédében, valamint a Nemzeti Alkotmányozó Bizottságnak sietve megírt levelében nyilvánosan tagadta, hogy bármiféle kapcsolata lenne Favras márkival. A cserbenhagyott márkit 1790 februárjában kivégezték.

1791-ben ismételten meghiúsították a királyi család szökési kísérletét (Varennes-ben leleplezték őket, és a republikánusok visszafordították az inkognitójától megfosztott királyi menetet Párizs felé). Provence grófja ekkor elhagyta Franciaországot. Bátyját, XVI. Lajost 1793. január 21-én guillotine-nal kivégezték. A francia royalisták ekkor a kivégzett király kiskorú fiát, Lajos Károly herceget XVII. Lajos néven királlyá nyilvánították, gyámjává nagybátyját, Provence grófját kiáltották ki. Vesztfáliai száműzetéséből Provance grófja Franciaország régensének nyilvánította magát.

1794-ben Provence grófja a Velencei Köztársasághoz tartozó Veronában kiadott egy deklarációt, amelyben a Francia Királyság régenseként elutasított minden, a forradalom kitörése óta bekövetkezett változást. Ezzel a nyilatkozatával jelentősen aláásta az otthon maradt alkotmányos monarchisták helyzetét, akik egy alkotmánnyal szabályozott királyság intézményét tartották üdvösnek az ország szempontjából.

A királlyá kikiáltott Lajos Károly herceg sohasem léphetett trónra. 1795. június 8-án a mindössze 10 éves XVII. Lajos meghalt a jakobinusok börtönében, így nagybátyja, Provence grófja XVIII. Lajos néven Franciaország királyává nyilváníthatta magát, minthogy a trónöröklési sorrendben minden tekintetben ő következett unokaöccse után. S bár uralkodását ettől az időponttól datálta, ténylegesen csak I. Napóleon bukását követően, majdnem húsz évvel később foglalhatta el a trónt.

1796-ban a francia Direktórium eredményesen gyakorolt nyomást Velencére annak érdekében, hogy XVIII. Lajost kiutasítsák területeikről, így az emigrációban élő uralkodó a következő években „végigköltözködött” egész Európán, megfordult például Oroszországban is. Végül Angliában telepedett le, és ott is maradt egészen a restaurációig.

A konzulátus időszaka alatt (1799-1804) levelezett Bonaparte tábornokkal, és felajánlotta neki, hogy visszavonja veronai deklarációját, megbocsátja a királygyilkosságokat (azaz XVI. Lajos és Marie Antoinette királyné kivégzését), címeket és nemességet adományoz a Bonaparte-család tagjainak, sőt, érvényben hagyja az 1789 óta meghozott összes változtatást, ha Bonaparte nem gördít akadályt a trónra való visszatérése elé. Az első konzul azonban ezt határozottan visszautasította, mondván: a Bourbonok visszatérése Franciaországba újabb, százezrek életébe kerülő polgárháborúba taszítaná az országot. (Bonaparte tábornok a mögötte álló jelentős haderővel valószínűleg vissza tudta volna állítani a Bourbon-monarchiát, ám nem kívánt megelégedni „a trón mögött álló erő” szerepével.)

Napóleon 1804-es császárrá koronázása tovább csökkentette a reményt, hogy XVIII. Lajos valaha is királyként térhetne vissza országába.

XVIII. Lajos uralkodói díszben
XVIII. Lajos király íróasztalánál

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Végül mégiscsak felvirradt XVIII. Lajos napja. Napóleon bukása után, 1814. április 6-án a szövetséges erők támogatásával hivatalosan is elfoglalhatta a Francia Királyság trónját. Ebben Charles-Maurice de Talleyrand, a forradalmi, majd napóleoni rendszernek is jó szolgálatokat tett külügyminiszter, valamint a napóleoni idők felső rétegei is segítségére voltak. XVIII. Lajos békülékenységet mutatott a hajdani forradalmárok iránt, így még 1814-ben alkotmányos kartát adott ki, melyben többek között kétkamarás törvényhozási modellt vezetett be, igaz, ez a parlament igencsak korlátozott jogokkal rendelkezett. XVIII. Lajos rendszere a napóleonihoz képest jelentősen nagyobb szólásszabadságot is biztosított.

A király azonban (tulajdonképpen főleg jelképes értékű) lépéseket tett a forradalom vélt vagy valós vívmányainak eltörlésére. Ez gyorsan népszerűtlenné tette. Egy év sem telt el, és 1815-ban, Napóleon visszatérésének hírére Gentbe kellett menekülnie.

A „száznapos uralom”-nak véget vető waterlooi csata után azonban ismét visszatérhetett Párizsba. A második restaurációt kísérő "fehér terror"-t viszont, melynek során Napóleon restaurációjának támogatói közül jó néhányat meggyilkoltak, mind a király, mind miniszterei sikertelenül próbálták megakadályozni.

Lajos király miniszterei – így Talleyrand, Richelieu herceg, Élie Décazes – kezdetben mérsékeltnek, megfontoltnak mutatkoztak, csakúgy, mint az uralkodó, aki szintén óvatos, átgondolt politikát követett, remélve, hogy ezzel biztosíthatja a dinasztia fennmaradását. Az 1815-ben megválasztott, ultraroyalisták által uralt parlamentet Richelieu-nek mégis fel kellett oszlatnia, mert teljességgel lehetetlen volt vele az együttműködés. Választási csalásokkal 1816-ban sikerült egy liberálisabb parlamentet összehívni, ám végül ez is kezelhetetlennek bizonyult. 1820-ban a király és Decazes már a választási törvények szigorításának lehetőségét kereste, hogy konzervatívabb többséget biztosítson a törvényhozásban.

1820 februárjában meggyilkolták Berry hercegét, XVIII. Lajos ultrareakciós öccsének (aki egyben utód-jelöltje is volt) ultrareakciós fiát. Ez Decazes bukását és az „Ultrák” hatalomra kerülését eredményezte. Egy rövid, Richelieu nevével fémjelezhető időszak (1820-1821) után Villèle gróf vezetésével ultrakonzevatív kormány alakult. Villèle főminiszter azonban csaknem olyan óvatos politikát képviselt, mint a király, így annak haláláig az ultraroyalista törekvéseket sikerült kordában tartani.

Az idős, köszvénytől szenvedő XVIII. Lajos alattvalói teljes közönyétől kísérve 1824. szeptember 16-án hunyt el, számos francia király temetkezési helyén, a Saint-Denis-székesegyházban helyezték végső nyugalomba. Öccse, Artois grófja követte a trónon, X. Károly néven. (Megjegyzendő, hogy a 19. századi francia történelemben ez volt az egyetlen szabályos államfőváltás, hiszen X. Károlyt, Lajos Fülöpöt és III. Napóleont is forradalom távolította el az állam éléről, sőt, később a harmadik köztársaság egyetlen elnöke sem töltötte ki mandátumát egészen 1906-ig.)

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1771. május 14-én feleségül vette Savoyai Mária Jozefina Lujza piemonti hercegnőt (1753-1810), III. Viktor Amadé savoyai herceg (1773-tól III. Viktor Amadé néven szárd–piemonti király) és Mária Antonietta spanyol infánsnő harmadik gyermekét (egyben második leányát). A házasság gyermektelen maradt, sőt talán elhálatlan is volt.

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XVIII. Lajos francia király
(Lajos Szaniszló, Provence grófja)
Édesapja:
Lajos Ferdinánd francia királyi herceg
(Louis de France, 1729–1765)
Apai nagyapja:
XV. Lajos francia király
Apai dédapja:
Lajos francia királyi herceg
(Louis de France, 1682–1712)
Apai dédanyja:
Mária Adelheid savoyai hercegnő
Apai nagyanyja:
Leszczyńska Mária lengyel királyi hercegnő
Apai dédapja:
I. Szaniszló lengyel király
(Stanisław Leszczyński)
Apai dédanyja:
Katarzyna Opalińska grófnő
Édesanyja:
Mária Jozefa Karolina szász hercegnő
Anyai nagyapja:
III. Ágost lengyel király
(Frigyes Ágost szász trónörökös)
Anyai dédapja:
II. (Erős Ágost) lengyel király)
(I. Frigyes Ágost szász választófejedelem)
Anyai dédanyja:
Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth
(Krystyna Eberhardyna Hohenzollern szász hercegnő)
Anyai nagyanyja:
Habsburg Mária Jozefa főhercegnő
Anyai dédapja:
I. József német-római császár
Anyai dédanyja:
Vilma Amália braunschweig–lüneburgi hercegnő

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz XVIII. Lajos francia király témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Paul Girault de Coursac – Pierrette Girault de Coursac: Provence et Artois : les deux frères de Louis XVI. F.X. de Guibert, 1999.
  • Emmanuel de Waresquiel – Benoît Yvert: Histoire de la Restauration, 1814-1830, Perrin, Collection Tempus, 2002.


Előző uralkodó:

(Császárság)
Franciaország királya
1815 – 1824
A francia királyi liliom
Következő uralkodó:
X. Károly
Előző uralkodó:

(Császárság)
Navarra uralkodója
1815 – 1824
Navarra címere
Következő uralkodó:
V. Károly
(címzetes)