Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth
Eberhardyna4.jpg
Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth
Született
1671. december 19.
Bayreuth
Elhunyt
1727. szeptember 4. (55 évesen)
Házastársa II. Ágost lengyel király
Gyermekei III. Ágost lengyel király
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth témájú médiaállományokat.

Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth, azaz Bayreuth-brandenburgi Krisztina lengyel királyné (Bayreuth, 1671. december 29.Pretzsch, Szász Választófejedelemség, ma: Szász-Anhalt, 1727. szeptember 4.) a Hohenzollern-ház Brandenburg–Bayreuth mellékágából származó német hercegkisasszony (Prinzessin), 1693-tól Frigyes Ágost szász trónörökös (Erős Ágost) felesége, e minőségében 1694–1727 között Szászország választófejedelemnéje; 1697–1706 között és 1709-től haláláig, 1727-ig Lengyelország királynéja és Litvánia nagyhercegnéje. 1704–1709 között, I. (Leszczyński) Szaniszló uralkodása alatt címzetes királyné ill. nagyhercegné. II. Frigyes Ágost szász választófejedelem (III. Ágost néven lengyel király) anyja. Evangélikus hitét haláláig megtartotta annak ellenére, hogy a lengyel korona megtartásának érdekében férje, (I.) Frigyes Ágost, majd fia, (II.) Frigyes Ágost is áttért a római katolicizmusra.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason Eberhardine de Brandebourg-Bayreuth.svg

Christiane Eberhardine hercegnő Bayreuth-ban, a frankföldi Bayreuth-i Őrgrófság[1] székhelyén született, szüleinek első gyermekekeként. Édesapja Christian Ernst von Brandenburg-Bayreuth őrgróf (1644–1712) volt, Bayreuth uralkodó fejedelme, Erdmann August von Brandenburg-Bayreuth trónörökös herceg (1615–1651) és Sophie von Brandenburg-Ansbach őrgrófnő (1614–1646) egyetlen fia.

Édesanyja az őrgróf második felesége, Sophie Luise von Württemberg hercegnő[2] (1642–1702) volt, III. Eberhard württembergi herceg (1614–1674) és Anna Katharina von Salm-Kyrburg grófnő (Wild- und Rheingräfin, 1614–1655) leánya. Ebből a házasságból hat gyermek született, de csak hárman érték meg a felnőttkort.

Apjának első felesége, egyben unokanővére, Erdmuthe Sophie szász hercegnő, II. János György szász választófejedelem leánya 1670-ben gyermektelenül halt meg. A második feleséget, Sophie Luise von Württemberg hercegnőt 1671-ben Stuttgartban vette feleségül, gyermekei tőle születtek. Sophie Luise halála (1702) után az apa harmadszor is megnősült, 1703-ban Potsdamban Elisabeth Sophie von Brandenburg porosz hercegnőt (1674–1748), Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem leányát vette feleségül, de ez a házasság, akár az első, gyermektelen maradt.

Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth

Házasságának előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. János György szász választófejedelem már 1690-tól tárgyalásokat kezdett Christian Ernst őrgróffal egy lehetséges házasságkötésről a választófedelem második fia, Frigyes Ágost választófejedelmi herceg (Kurprinz) és az őrgróf legidősebb leánya, Christiane Eberhardine hercegkisasszony között. Szászország trónörököse ekkor még Frigyes Ágost elsőszülött bátyja, János György herceg volt, aki azonban egészen 1692-ig nem nősült meg, hanem szeretőjével, Magdalena Sibylla von Neitschütz grófnővel élt.

Christiane apja, Christian Ernst őrgróf húzta-halasztotta a határozott választ. Neki is, feleségének is fenntartásai voltak az igen csapodár természetűnek ismert vőlegény-jelölttel szemben.[3] Frigyes Ágost első leveleit válasz nélkül hagyták, és más főúri családokkal tárgyaltak. Miután ezek a próbálkozások meghiúsultak, a szász herceg személye ismét előtérbe került.

Alapvetően dinasztikus házassági tervről volt szó. Christiane a porosz Hohenzollern-ház egyik oldalágából származott, de rokonságban állt a szász Wettinekkel is. III. János György választófejedelem anyja, a vőlegény apai nagyanyja Magdalena Sibylle von Brandenburg-Bayreuth hercegnő volt, Erdmann August von Brandenburg-Bayreuth őrgrófnak, Christiane Eberhardine hercegnő apai nagyapjának nővére. Menyasszony és vőlegény tehát egymásnak másodfokú unokatestvérei voltak. III. János György szász választófejedelem szándéka szerint ennek a házasságnek meg kellett erősítenie a két uralkodócsalád, a Hohenzollernek és a Wettinek családi kapcsolatát, és megszilárdítania a két fejedelemség, Bayreuth és Szászország szövetségét.

1691 szeptemberében III. János György szász választófejedelem elhunyt. Trónját idősebbik fia örökölte, IV. János György néven, aki trónörökössé előlépett öccse nevében folytatta az apja által megkezdett tárgyalásokat. A választófejedelem 1692. április 17-én megnősült, Eleonore von Sachsen-Eisenach hercegnőt, I. János György szász-eisenachi herceg leányát, Johann Griedrich von Brandenburg-Ansbach őrgróf özvegyét vette feleségül. Mivel szeretőjét, Magdalena Sibylla von Neitschütz grófnőt is „megtartotta”, a házasság súlyos konfliktusokba torkollott, gyermekük nem született. János György Öccse, Frigyes Ágost továbbra is a trón várományosa maradt. Christian Ernst őrgrófnak igen tekintélyes járandóságot sikerült kikötnie leánya részére, és 1692. november 12-én megkötötték a két család házassági szerződését.

Hercegi esküvő, megalázó házasság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Banner of Saxony (1^1).svg

Christiane Eberhardine hercegnő és Frigyes Ágost szász trónörökös esküvőjét 1693. január 20-án tartották Bayreuth-ban. Ezt négy hétig tartó ünnepségsorozat követte, ennek programjai közül fennmaradt Antonio di Nepita olasz zeneszerző Alfonsus (L’Alfonso) című operájának eredeti librettója,[4] melyet ma a drezdai Szász Tartományi Könyvtár (Sächsische Landesbibliothek) Drezdában.[5] Az olasz opera három felvonásához francia divat szerint megírt prológus és balettbetétek társulnak.

Az ünnepségek után az ifjú házaspár Drezdába utazott. Frigyes Ágost rövidesen hadbavonult. Bátyját, a választófejedelmet kísérte egy Ratzeburg elleni hadjáratba. Ifjú feleségét magára hagyta otthon. Mihelyt visszatért, máris a velencei karneválra utazott, innen Rómába és Nápolyba ment, a házastársi hűséget nem vette túl komolyan.[6] 1694. április 4-én fekete himlőben elhunyt Neitschütz grófnő, IV. János György szeretője, majd 1694. április 27-én maga a választófejedelem is, ugyanebben a betegségben. Christiane férje Szászország választófejedelme lett, I. Frigyes Ágost néven. Az új uralkodó nagy boszorkánypert rendezett, és minden címétől, vagyonától megfosztotta a Neitschütz rokonságot.

Christiane igen ritkán láthatta férjét. A testi erejéről „Erős Ágost”-nak nevezett fejedelem kegyencnőkkel vette körül magát. Bátyjától eltérően (aki egyetlen nagy hatalmú kegyencnő befolyása alatt állt), Frigyes Ágost sűrűn váltotta szeretőit.[7] A Christiane esküvője (1693) és elhunyta (1727) között eltelt 34 év alatt férjének legalább egy tucat hivatalos kegyencnője volt (alkalmi szeretőit nem számítva): 1694-ig Kessel kisasszony (később Haugwitz felesége), 1694–1696 között Aurora von Königsmarck grófnő, 1696–1699 között Johanna Theresia von Lamberg grófné (született Esterle–Chodau), 1701–1706 között egy Fatima nevű török rabnő, akit Frigyes Ágost a magyarországi hadjáratból hadizsákmányként hozott magával, és aki később nemesi címet kapott és a vesztfáliai von Spiegel és von Castell-Remlingen családok ősanyja lett, 1698–1704 között Katharina von Altenbockum, aki utóbb Teschen hercegnéje lett, 1704–1713 között Constantia von Brockdorff grófnő, később von Cosel gróf felesége, 1706–1707 között a közrendű Henriette Rénard–Duval, egy francia–lengyel borkereskedő leánya, 1708-ban Angélique Duparc francia táncosnő és színésznő, 1713–1719 között Maria Magdalena Bielinska lengyel grófnő, aki később Dönhoff grófhoz, majd Lubomirski herceghez ment feleségül, 1720–1721 Erdmuthe Sophie von Dieskau grófnő (később von Loß grófné), 1721–1722 között Henriette von Osterhausen bárókisasszony, később Stanisławska grófné, 1722-től kezdve Anna Karolina Orzelska lengyel grófnő, aki később Schleswig-Holstein-Sonderburg-Beck hercegének felesége lett. Szeretőitől sok törvénytelen gyermeke is született. Számukat Vilhelmina porosz királyi hercegnő (1709–1758), I. Frigyes Vilmos porosz király leánya emlékirataiban 354-re teszi, ami nyilván túlzás, de érzékelteti a csapodár férj korabeli megítélését.[8]

1695-ben és 1696-ban Lipót császár (szász segédcsapatok küldése fejében) Frigyes Ágostot nevezte ki magyarországi főhadparancsnokká. A választófejedelem Erdélybe és a Délvidékre vezetett törökellenes hadjáratokat, katasztrofális eredménnyel (lugosi csata, hetényi csata). A több hónapra rendszeresen magára hagyott Christiane fejedelemné édesanyjához írt leveleiben keserű szavakkal írt megalázó helyzetéről.[9]

A rossz házasság negyedik évében, 1686. október 17-én mégis megszületett a várva várt trónörökös, (II.) Frigyes Ágost herceg (Kurprinz), akinek világra jöttét fényesen megünnepelték. Christiane anyai örömét és büszkeségét azonban beárnyékolta, hogy még ugyanabban a hónapban, október 28-án férjének aktuális szeretője, Aurora von Königsmarck grófnő is szült egy fiút, Hermann Moritzot, akit apja Szászország grófjává tett, és aki Szász Móric néven később híres hadvezér, Franciaország marsallja lett.

A trónörökös születésének alkalmából Frigyes Ágost feleségének ajándékozta az Elba-menti Pretzsch kastélyát (Wittenberg közelében, a mai Szász-Anhalt tartományban). Sajátos körülmény, hogy ezt a kastélyt korábban a szász fejedelmi özvegyek lakóhelyeként használták, utoljára IV. János György özvegye, Eleonore von Sachsen-Eisenach fejedelemné lakott benne, aki néhány héttel unokaöccsének, a trónörökösnek születése előtt, 1696. szeptember 9-én hunyt el. Az így „szabaddá vált” kastély 135 km-re feküdt a fővárostól, Drezdától, és még messzebb (250 km-re) Christiane Eberhardine szülővárosától, Bayreuth-tól. A fejedelemné, aki a trónörökös világra hozásával teljesítette a Wettin-ház elvárásait, hamarosan távozott a szász fejedelmi udvartól, és a pretzsch-i kastélyba költözött.

A hit védelmezője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason Auguste II de Pologne (1670-1733).svg

Frigyes Ágost harcot indított a lengyel korona megszerzéséért, ennek érdekében 1697. június 2-án áttért a római katolicizmusra. 1697 szeptemberében Lengyelország királyává (egyben a Litván Nagyhercegség nagyhercegévé) koronázták. Feleségétől, a királynétól hasonló áttérést követelt, és fiát, (II.) Frigyes Ágostot, a lengyel trón várományosát is katolikus szellemben kívánta neveltetni. Christiane Eberhardine megtagadta az áttérést, hű maradt evangélikus hitéhez annak árán is, hogy haláláig nem lépett Lengyelország földjére. Férje emiatt elvette tőle fiának, a trónörökösnek nevelési jogát, és a gyermeket saját anyjára, Anna Zsófia dán királyi hercegnőre bízta annak ellenére, hogy a Christiane anyósa (az 1670-ben elhunyt III. Keresztély dán király leánya, V. Keresztély király húga, IV. Frigyes király nagynénje) maga is ragaszkodott lutheránus vallásához. Apja akaratát követve később (II.) Frigyes Ágost herceg is áttért a katolicizmusra (1712-ben).

A gyermekétől való elszakítás lelki gyötrelme még inkább eltávolította őt férjétől.[10] Szászország lutheránus többségű lakosságában az uralkodó áttérése politikai konfliktust eredményezett, sokan féltek egy általános rekatolizációtól. Christiane Eberhardine-t a protestánsok példaképüknek, hitük védelmezőjének tekintették, a katolikusok bírálták és csúfolták. A fejedelemné saját költségén protestáns imakönyveket nyomatott ki és osztatott szét ingyenesen a nép között.[11]

A pretzsch-i kastély

Visszavonultságban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konfliktusok miatt Christiane Eberhardine elhagyta a fejedelmi udvart és az Elba-menti Pretzsch kastélyba költözött, ideje nagy részét itt és a torgaui Hartenfels kastélyban töltötte. Csak kivételes alkalmakra, hivatalos ünnepségekre ment vissza a drezdai udvarba.

A fejedelemné saját vidéki udvaránál pezsgő kultúra és művészeti központ fejlődött ki. Christiane udvarában működött 1726-ban bekövetkezett haláláig Stephan Jänichen kamarazenész és udvari zeneszerző (maître de musique), itt is van eltemetve.[12] A fejedelemné gyakran utazott haza szülővárosába, Bayreuthba is, ahol szülei operaelőadásokat szerveztek tiszteletére. Zenetörténészek valószínűsítik, hogy Christiane Eberharine állhatott a lipcsei opera előadásai áttevődtek Bayreuth-ba.[13] A zene mellett a fejedelemné a helyi ipart is támogatta, 1697-ben megvásárolta a Constantin Fremel által alapított üveghutát.

Pretzsch városát még 1693-ban tűzvész sújtotta, a házak fele megsemmisült. Az 1696-ban ideköltöző Christiane Eberhardine intenzív építkezésbe kezdett. Pöppelmann szász tartományi építőmester vezetésével a következő években a kastély körül számos új „lovagi ház” (Kavaliershäuser) épült. Pöppelmann felépítette és új toronnyal látta el a pretzsch-i templomot, felújította a kastély körüli raktárakat, műhelyeket. Munkája hosszú időre meghatározta a város képét. A lutheránus hitét őrző fejedelemné más protestáns országokban is tiszteletnek örvendett, udvarát gyakran látogatták főrangú vendégek. 1721-ben a pretzsch-i kastélyban tartotta esküvőjét Keresztély dán trónörökös herceg (IV. Frigyes király fia, 1730-tól VI. Keresztély néven Dánia és Norvégia királya). Az 1696–1727 között eltelt három évtized Pretzsch városának fellendülést hozott, Szászország legjelentősebb városai között emlegették, Drezda, Lipcse és Torgau mellett.

Nyughelye, a pretzsch-i Szent Miklós-templom

Elhunyta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alattvalói körében is népszerűséget és szeretetet élvező, mégis magányos Christiane Eberhardine 1727. szeptemberének első napjaiban hirtelen megbetegedett, és szeptember 4-án meg is halt. Azonnal felmerült a gyanú, hogy katolikus ellenlábasai megmérgezhették. A gyanú egy évszázadon át fennmaradt. AZ újabb kutatások szerint azonban halálának legvalószínűbb oka egy későn felismert vakbélgyulladás volt. Meghagyása szerint a pretzsch-i városi templom kriptájában temették el, sírhelye ma is látható.

Temetésén sem férje, sem fia nem jelent meg. Az uralkodó hathetes hivatalos állami gyászt rendelt el. Ennek lejártakor, 1727. október 17-én a lipcsei Szent Pál-templomban (Paulinerkirche) állami gyászünnepséget tartottak. Johann Sebastian Bach ekkor mutatta be az alkalomra írt új művét, „Laß, Fürstin, laß noch einen Strahl” kezdetű kantátáját, Johann Christoph Gottsched szövegével (BWV-száma: 198).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az állam neve Bayreuth-i Fejedelemség (Fürstentum Bayreuth) vagy Bayreuth-i Őrgrófság (Markgrafentum Bayreuth).
  2. http://thesaurus.cerl.org/record/cnp00177528
  3. Jacek Staszewski: August III. Kurfürst von Sachsen und König von Polen, Berlin, 1996. (16–19. old.)
  4. http://www.worldcat.org/title/alfonso-drama-musicale-alfonsus/oclc/633326860
  5. L’Alfonso D-DL, Hist.Sax.C.197.
  6. Karl Czok: August der Starke und Kursachsen, Leipzig, 1990. 15–16. old.
  7. Reinhard Delau: August der Starke und seine Mätressen, Ed. Sächsische Zeitung, Drezda, 2005, ISBN 3-938325-06-2.
  8. Mémoires de Frédérique Sophie Wilhelmine, Margrave de Bayreuthe, soeur de Frédéric le Grand, depuis Lannée 1709 jusqu’à 1742, écrit de sa main, Mercure de France, Paris, 1967.
  9. Hans-Joachim Böttcher: Die Hochzeit August des Starken mit Christiane Eberhardine, in: sachsen-lese.de.
  10. Jacek Staszewski: August III. Kurfürst von Sachsen und König von Polen. Berlin 1996. S. 16–19.
  11. Pretzscher Chemiker: Geschichte Schloss Pretzsch
  12. Hans-Joachim Böttcher: Christiane Eberhardine, Prinzessin von Brandenburg-Bayreuth, Kurfürstin von Sachsen und Königin von Polen, Gemahlin Augusts des Starken, Dresdener Buchverlag, 2011. ISBN 978-3-941757-25-7, 308. old.
  13. Michael Maul: Barockoper in Leipzig, I. kötet, 833–834. old.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Christiane Eberhardine von Brandenburg-Bayreuth témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Franz Otto Stichart: Galerie der sächsischen Fürstinnen; biogr. Skizzen sämtlicher Ahnfrauen des kgl. Hauses Sachsen, Lipcse, 1857.
  • Franz Blanckmeister: Kurfürstin Christiane Eberhardine von Sachsen: eine eventuelle Bekennerin, Barmen, 1892.
  • Johannes Meyer: Frauengestalten und Frauenwalten im Hause Wettin, Bautzen, 1912.
  • Paul Haake: Christiane Eberhardine und August der Starke: eine Ehetragödie, Drezda, 1930.
  • Martin Lauckner: Eine alte Unterschrift von zarter Hand, in Sächsisches Heimat, Hamburg, 1981-es évf.
  • Karl Czok: August der Starke und Kursachsen, Leipzig, 1987.
  • Aufgeklärter Absolutismus und kirchlich-religiöse Toleranzpolitik bei August dem Starken, In: Sachsen und die Wettiner, Chancen und Realitäten (A Drezdai Füzetek különszáma, Drezda, 1990.
  • Walter Fellmann: Prinzessinnen. Glanz, Einsamkeit und Skandale am sächsischen Hof, Lipcse, 1996
  • Klaus Kühnel: Königin ohne Krone. In: KK: August der Starke und das schwache Geschlecht, Dreikastanienverlag, Wittenberg 2005. ISBN 3-933028-92-2
  • Hans-Joachim Böttcher: Christiane Eberhardine, Prinzessin von Brandenburg-Bayreuth, Kurfürstin von Sachsen und Königin von Polen, Gemahlin Augusts des Starken, Dresdener Buchverlag, 2011, ISBN 978-3-941757-25-7
  • Michael Maul: Barockoper in Leipzig (1693–1720), Szövegkönyvek [I. kötet] és Katalóguskötet [II.], Rombach Wissenschaften, Reihe Voces, kiadó Christian Berger/Christoph Wolff, 12/1. kötet
Előző
Sobieska Mária Kazimiera
Lengyelország királynéja POL Przemysł II 1295 COA.svg
1697 – 1706
Következő
Opalińska Katalin
Előző
Sobieska Mária Kazimiera
Litvánia nagyhercegnéje Coat of arms of Lithuania.svg
1697 – 1706
Következő
Opalińska Katalin
Előző
Opalińska Katalin
Lengyelország királynéja POL Przemysł II 1295 COA.svg
1709 – 1727
Következő
Opalińska Katalin
Előző
Opalińska Katalin
Litvánia nagyhercegnéje Coat of arms of Lithuania.svg
1709 – 1727
Következő
Opalińska Katalin
Előző
Eleonore Erdmuthe von Sachsen-Eisenach
Szászország választófejedelemnéje Banner of Saxony (1^1).svg
1694 – 1727
Következő
Habsburg Mária Jozefa