IV. Lajos nyugati frank király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Lajos
Louis IV.png

\mathfrak{Louis} \mathfrak{d'Outremer}
Francia király
Uralkodási ideje
936. januárja954. szeptember 10.
Koronázása
936. június 19., Laon Red crown.png
Elődje Rudolf
Utódja Lothár
Életrajzi adatok
Született 921. szeptember 10.
Laon (?)
Elhunyt 954. szeptember 10. (33 évesen)
Reims
Házastársa Szász Gerberga
Gyermekei Lothár király
Matilda
Károly
NN (leány)
Henrik
Édesapja III. Károly nyugati frank király
Édesanyja Wessexi Eadgifu

IV. (Tengerentúli) Lajos (920/921. szeptember 10.Reims, 954. szeptember 10.) III. (Együgyű) Károly fia, a Nyugati Frank Királyság, azaz Franciaország királya volt a Karoling-házból (uralkodott 936. június 19-től haláláig). Miután atyjától elbitorolták a trónt, édesanyjával annak szülőföldjére, Angliába menekült, innen kapta „tengerentúli” melléknevét. A főurak idővel visszahívták és trónra tették, uralkodása pedig az ellenük folytatott hatalmi harccal telt, amibe Lajos sógora, I. Ottó német-római császár is többször beavatkozott, hogy fenntartsa a számára kívánatos egyensúlyi helyzetet nyugati szomszédjánál. Segítségének köszönhetően Lajos utolsó éveiben az addig jelentéktelen erejű királyság ismét erősebb hatalmi tényezővé vált a nagybirtokosok között.

Útja a trónig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Károly és második felesége, Edgifu angol hercegnő egyetlen gyermeke és apjának egyetlen fia volt. Röviddel Lajos születése után a főurak fellázadtak Károly ellen, és előbb I. Róbertet, Neustria őrgrófját, majd halála után Raoult, Burgundia hercegét tették trónra. A király és családja hiába keresett támogatókat, és végül II. Heribert vermandois-i gróf haláláig börtönbe vetette. Edgifu azonban a kis Lajossal el tudott menekülni apjához, az Anglia nagy részét uraló I. (Öreg) Edwardhoz. Lajos így nagyapja, majd annak 924-es halála után nagybátyja, Æthelstan udvarában nevelkedett. Eközben apja 929-ben börtönben halt meg.

936-ban hosszas betegség után meghalt Raoul király, mire a főnemesség úgy döntött, hogy visszaadja a trónt a Karolingoknak, és visszahívták Lajost. Ebben az is motiválhatta őket, hogy az ifjú járatlan volt a királyság viszonyaiban, ráadásul komolyabb birtokállomány felett sem rendelkezett, hogy érdemlegesen beleszólhatott volna a két nagy rivális, Vermandois-i Heribert és Róbert fia, Nagy Hugó viszályába. A visszahívást egyébként elsősorban Hugó – Edgifu és Æthelstan sógora – szorgalmazta és ő is tárgyalta le, mivel a herceg az apját csalárdul bebörtönöztető Heribert és a trónját elbitorló Raoul öccse, Fekete Hugó ellenfele volt. A koronázásra 936. június 19-én került sor Laonban.

Harc a főurak ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lajos nem bizonyult elég hálásnak Hugó támogatásáért, így uralkodása első évei szakadatlan harccal teltek a különböző főurak ellen. 937-ben ráadásul az Ottó német király által nyugat felé szorított kalandozó magyarok rászabadultak Lotaringiára, felprédálták Reims és Sens környékét, majd a francia erőket Aquitaniában legyőzve 926 után ismét kijutottak az Atlanti-óceánhoz. Visszafelé Burgundiát is fosztogatták.

A király eleinte a burgundi Fekete Hugó és III. (Kócosfejű) Vilmos aquitaniai herceg felé próbált nyitni, és II. Alain bretagne-i herceg is mellette foglalt állást. A főurak támogatása azonban nem volt elégséges ahhoz, hogy Hugó helyzetét megingassák, különösen azután, hogy az a királyi birtokokon erőteljesen jelenlevő II. Heribert vermandois-i gróffal szövetkezett. Heribert laoni tornyát ugyan elragadták a király csapatai, de a gróf Reims erődítményeivel kárpótolta magát.

A lotaringiai kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lotaringia még Raoul uralkodása idején került I. Ottó német király, a Német-római Birodalom későbbi megalapítója birtokába, a helyi nemesség azonban inkább a Karoling-házhoz húzott. 939-ben Giselbert lotaringiai herceg fellázadt Ottó ellen, és királyi címet ajánlott Lajosnak, aki előtt rövid időre felcsillant a remény, hogy királyságán kívül építheti fel hatalmi bázisát. Lajos kapott az alkalmon, és Verdunbe ment, ahol fogadta a lotaringiai előkelők hódolatát. Helyzete azonban nem volt biztos.

Giselbert rövidesen elesett az Ottó elleni harcban, és bár Lajos feleségül vette özvegyét, Ottó testvérét, Gerbergát, a német király tovább tört előre: szövetkezett Hugóval, Herberttel és a normandiai gróffal, I. (Hosszúkardú) Vilmossal, és támogatásukkal 940-ben a Laonba visszavonuló Lajos után indult. Rövidesen bevették Reimset, elűzték a király mellett kitartó Artaud érseket, és Herbert fiát, Hugót tették a helyére. Ottó az attignyi Karoling-uradalomban választotta ki székhelyét, és 941-ben a megmaradt királyi erők szétverését követően megkezdte Lajos végső mentsvára, Laon ostromát. A vár bevehetetlennek bizonyult, Ottó pedig úgy határozott, hogy ellenfele elég gyenge már ahhoz, hogy összebékítse Herberttel és Hugóval.

Békülés Frankhon hercegével[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A király és Hugó viszonyában csak azután állt be fordulat, hogy 942-ben Normandia grófja gyilkosság áldozatául esett, 943 elején pedig Herbert vermandois-i gróf is elhunyt. Két hatalmas birtokkomplexum szabadult fel, noha Hosszúkardú Vilmosnak volt egy fia, Herbert örökségére pedig négy fia pályázott. A király kísérletet tett rá, hogy saját birtokállományát gazdagítsa a tartományurak örökségével, és hogy biztosítsa Hugó semlegességét az ügyben, 943-ban kinevezte Frankhon (latinul Francia, a későbbi Île-de-France), Aquitania és Burgundia hercegévé. Tényleges hatalom mindezzel nem járt, ahogy birtokok sem: a feltételezett megállapodás nagyjából azt tartalmazta, hogy a király elismeri Hugó ezen területek feletti uralmát, ha megszerzi őket, a herceg pedig nem avatkozik a király birtokszerzési kísérletébe. Lajosnak azonban nem voltak meg az erőforrásai arra, hogy megszerezze a fejedelmi birtokokat, így csak csekély területeket tudott kihasítani Herbert örökségéből, amit meg kellett osztania négy fia között.

A normandiai ügy még rosszabbul végződött. Mivel Vilmos örököse, Richárd kiskorú volt, a király a hozzá hű Herluin montreuli grófot, Hugó herceg hűbéresét nevezte ki a grófság élére gyámnak, Richárdot pedig elfogták és az udvarba vitték. 945-ben azonban lázongás kezdődött a tartományban, mire a király és Hugó elkezdte két irányból meghódítani; a normannok azonban lecsaptak az uralkodóra és Herluinra Bayeux közelében, ahol utóbbi életét vesztette. Lajos Rouenba menekült, azonban végül fogságba esett, a normannok pedig kiadták az őket feltehetően háttérből irányító Hugó hercegnek. A herceg egyik híve, I. Thibaut blois-i gróf őrizetére bízta Lajost, aki hónapokig börtönben volt. Hugó végül a király utolsó megmaradt birtoka, Laon átadásáért cserébe elengedte hűbérurát. Az eseményeket kihasználva Richárd megszökött az udvarból és visszatért Normandiába, ahol elismertette saját uralmát.

Német beavatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nyugati Frank Királyságban történt események erősen nyugtalanították Lajos sógorát, Ottó királyt, akinek Hugó túlzott megerősödése sem állt érdekében, hiszen ebben az esetben ő léphetett volna fel ellenségesen Lotaringiában. A német király ezért szövetkezett III. Konrád alsó-burgund királlyal, és 946-ban közös támadást indítottak nyugatra. Bevették Reimst, ahol a mainzi és a trieri érsek részvételével restaurálták Artaud érsek hatalmát. Lajos király rövidesen csatlakozott hozzájuk, és miután súlyos pusztítást vittek végbe Hugó birtokain, megtámadták Rouent, de a rougemare-i csata Richárd gróf győzelmével ért véget. A támadók Lajossal és családjával együtt kivonultak az országból.

Ottó azonban nem hagyta ennyiben az ügyet, és 947-ben és 948-ban négy császári zsinatot is tartott a reimsi érsekség és Hugó herceg ügyének kivizsgálására. Ezeken Tengerentúli Lajos elpanaszolta sérelmeit a megjelent klerikusoknak, akik 948 júniusában, Ingelheimben kiközösítéssel fenyegették meg Hugót. A zsinatok ideje alatt Hugó és hívei tovább erősítették hatalmukat Lajos rovására: a megmaradt laoni és reimsi birtokokból hasítottak ki maguknak újabb részeket (pl. Coucy), illetve erődöket emeltek (pl. Montaigu). Mivel a herceg nem volt hajlandó bocsánatért ura elébe járulni, 948 szeptemberében Trierben kimondták az ő és számos híve – köztük Thibaut blois-i gróf, illetve a herceg által kinevezett senlis-i és amiens-i érsek – kiátkozását.

A megerősödött királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hugót és híveit sújtó kiátkozás megtette a hatását. Ottó támogatásával Lajos visszatérhetett országába, ahol a hercegtől és híveitől több erődöt és birtokot visszaszerzett Laon és Reims környékén. I. Albert vermandois-i gróf és sógora, Arnulf flandriai gróf, valamint a hozzá hű Artaud érsek támogatásával Lajos tényleges hatalomra tett szert országában, amit az is jelez, hogy olyan távoli, déli nagyurak is elismerték a főségét, mint Mâcon és Besançon, illetve Vienne grófja, valamint az auvergne-i clermont-i püspök. A király így erős pozícióba kerülve 950-ban végleg kibékült Hugó herceggel, aki elfogadta, hogy a királyság második embere legyen. Birtokait így zavartalanul növelhette tovább más területeken: 952 végén, Fekete Hugó halálakor megörökölte annak burgund hercegi címét, és a tartományt ténylegesen uraló Gilbert de Chalon gróf is kénytelen volt hűséget fogadni neki.

Lajos uralkodása végén, 954-ben ismét magyarok törtek országára: Cambrai ostroma után Laon, Reims, Chalons és Metz vidékén portyáztak, és ismét feldúlták Burgundiát. Ugyanebben az évben a király Laon és Reims között utazva leesett lováról a nemrég visszaszerzett corbenyi uradalom közelében, aminek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Hiába szállították sürgősen Reimsbe, az életét már nem lehetett megmenteni. Tengerentúli Lajost a felesége temettette el a Szent Remigius bazilikában. Halálával lehetőség nyílt Hugó herceg számára, hogy megszerezze a koronát, ám ő jobbnak látta elfogadni Lajos kiskorú fia, Lothár trónra tételét, akit reményei szerint kézben tarthatott.

Házassága, utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lajos egyszer nősült, 939 végén vette feleségül Giselbert lotaringiai herceg özvegyét, Ottó német király testvérét, a 913/914-ben született Szász Gerbergát. Gerberga aktív politikai szerepet vállalt hitvese mellett, részt vett különböző hadi (Laon védelme 941-ben, Reims védelme 946-ban) és politikai vállalkozásokban (aquitaniai látogatás 944-ben, burgundiai utazás 949-ben), emellett sokat tett azért, hogy Ottó végül megsegítse a Hugó markába került Lajos királyt. Férje 951-ben a laoni Miasszonyunk-kolostor apátnőjévé nevezte ki, 959-ben pedig a soissons-i zárda főnöknője is ő lett. Lajos halála után Gerberga fivére, Brúnó kölni érsek lett a régens, de az anyakirálynő befolyása jelentős maradt 969-es haláláig.

Ismereteink szerint Gerberga hét gyermeket szült Lajosnak, közülük három élte meg a felnőttkort:

  • Lothár (941-986), 954-től haláláig nyugati frank király;
  • Matilda (943 vége – 981/992), 964-től I. Konrád burgundi király felesége;
  • Károly (945 januárja – Rouen, 953 előtt);
  • lány (947/948–?);
  • Lajos (948 decembere – Laon, 954. szeptember 10. előtt);
  • Károly (Laon, 953 nyara – Orléans, 991. június 12.), 977-től Alsó-Lotaringia hercege;
  • Henrik (Laon, 953 nyara), Károly ikertestvére, a keresztelő után meghalt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Foundation for Medieval Genealogy
  • Jean Dhondt: A nagy népvándorlás. In: Franciaország története I. Szerk.: Georges Duby. Budapest, Osiris, 2005. pp. 242-264
  • Karl Leyser, Timothy Reuter: Communications and power in medieval Europe. London, Rio Grande, Hambledon Press, 1994. ISBN 978-1-85285-013-5
  • Jean Dunbabin: West Francia: the kingdom. In: The New Cambridge Medieval History (III. kötet). Cambridge, New York, Cambridge University Press, 2000. ISBN 978-0-521-36447-8 pp. 372-397


Előző uralkodó:
Rudolf
Frank király
nyugaton 936954
Trésor de Gourdon 04.JPG
Következő uralkodó:
Lothár