Louise Marie Thérèse d’Artois

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Louise Marie Thérèse d’Artois
Louise Marie Therese Bourbon Artois 1819 1864.jpg
Louise Marie Thérèse hercegnő (1840 körül).
Született
1819. szeptember 21.
Párizs
Elhunyt
1864. február 1. (44 évesen)
Velence
Házastársa III. Károly pármai herceg
Gyermekei Margit Mária Bourbon–pármai hercegnő
I. Róbert pármai herceg
Aliz Bourbon–pármai hercegnő
Szülei Mária Karolina Ferdinanda nápoly–szicíliai királyi hercegnő
Károly Ferdinánd francia királyi herceg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Louise Marie Thérèse d’Artois témájú médiaállományokat.

Louise Marie Thérèse d’Artois (olaszul Maria Luisa di Borbone-Francia, (Párizs, 1819. szeptember 21.Velence, 1864. február 1.), a Bourbon-házból származó francia királyi hercegnő, Artois grófnője, Károly Ferdinándnak, Berry hercegének leánya, X. Károly francia király unokája, Chambord grófjának nővére. 1845-től III. Károly pármai herceg felesége, 1854-től 1859-ig Párma régense. Zita császárné, magyar királyné apai nagyanyja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason France moderne.svg
Mária Karolina, Berry herceg özvegye gyermekeivel, Louise Marie-val és Henri bordeaux-i herceggel (François Gérard festménye, 1822.)

Louise Marie de Bourbon francia királyi hercegnő 1819. szeptember 21-én született a párizsi Tuileriák palotájában.

Édesapja a Bourbon-házból származó Károly Ferdinánd francia királyi herceg (Charles Ferdinand d’Artois) volt, Berry hercege (1778–1820), Károly Fülöp trónörökös hercegnek (1757–1836), a későbbi X. Károly francia királynak és Savoyai Mária Terézia szárd királyi hercegnőnek kisebbik fia.

Édesanyja a nápolyi Bourbon-házból származó Mária Karolina Ferdinanda nápoly–szicíliai királyi hercegnő (1798–1870) volt, I. Ferenc nápoly–szicíliai király és Mária Klementina osztrák főhercegnő leánya.

Szülei házasságukból 4 gyermek született, de csak ketten érték meg a felnőtt kort.

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Louise Marie hercegnő apai nagyapja, Károly Fülöp herceg a gyermektelen XVIII. Lajos király öccse volt, a Francia Királyság trónjának örököse. 1820 elején, apjának meggyilkolásakor Louise Marie hercegnő volt Károly Fülöp herceg egyetlen unokája (Károly elsőszülött fiának, Lajos Antalnak, Angoulême hercegének sem voltak gyermekei).

Édesapját, Berry hercegét, a jövendő X. Károly király ifjabbik fiát, egy bonapartista merénylő 1820. február 13-án – még Louise Marie nagybátyjának, XVIII. Lajos uralkodásának idején – Párizsban meggyilkolta. Az ekkor 5 hónapos Louise Marie volt szüleinek egyetlen élő gyermeke. Öccse, Henri-Charles, Bordeaux hercege, a Bourbon-ház utolsó férfi sarja, akit édesanyja a merénylet idején már a szíve alatt hordott, több hónappal édesapjának halála után jött a világra, őt emiatt sokan „csodás gyermeknek” (enfant du miracle) nevezték.

Berry hercegének meggyilkolása és Henri Charles herceg születése közötti időben Louise Marie nagy-nagybátyja, XVIII. Lajos király azt tervezte, hogy – ha a születendő gyermek is leány lesz, – eltörli a száli törvényt, hogy az ő utódjának, X. Károlynak uralkodói címét már leányágon örökölhesse Károly legidősebb leányunokájának, Louise Marie hercegnőnek jövendő férje (a király valamelyik hercegi unokabátyja). Amikor azonban 1820. szeptember 29-én megszületett Louise Marie öccse, Henri-Charles, Bordeaux hercege, a király elejtette ezt a tervét.

Kisgyermekkorát Louise Marie hercegnő Párizsban töltötte, a királyi család körében. 1824-ben nagyapja lépett a trónra, X. Károly néven. Őt 1830-ban lemondatták, ekkor családjával együtt először Angliában, majd később az Osztrák Császárságban talált menedéket.

Louise Marie anyja, a határozott egyéniségű Mária Karolina, Berry hercegének özvegye azonban vissza akarta szerezni Franciaország trónját a „bitorló” Orléans-i Lajos Fülöptől saját tízéves fia, Henri herceg számára, akit a francia legitimisták V. Henrik néven a trón törvényes várományosának ismertek el. Az özvegy Berry hercegné 1832-ben titokban visszatért Franciaországba, és a Vendée-ban royalista felkelést szervezett. A kaland kudarcba fulladt, a hercegnőt elfogták, Blaye erődjébe zárták. Itt egy leánygyermeket szült, egy 1831-ben Rómában kötött titkos, rangon aluli házasság gyümölcsét, Louise Marie hercegnő féltestvérét, aki azonban csak néhány napig élt. A hercegné erkölcsi helyzete, a trón várományosának anyjaként megingott, a legitimista emigráció elfordult tőle. Politikailag veszélytelenné vált, 1833-ban Lajos Fülöp kormánya szabadon engedte.

Louise Marie nagyapja, az ekkor már Prágában élő X. Károly kitagadta a menyét, aki Palermóba költözött második férjéhez, Ettore Carlo Lucchesi-Pallihoz (1806–1864), Grazia 8. grófjához. Gyermekeit, a 13 éves Louise Marie Thérèse hercegnőt és a 12 éves Henri herceget a király a továbbiakban másik menyére, Mária Terézia Sarolta hercegnőre, Angoulême hercegnéjára (1778–1851) bízta (aki egyben unokahúga is volt, a kivégzett XVI. Lajos és Mária Antónia francia királyné leánya). Életének következő másfél évtizedét Louise Marie az Osztrák Császárságban élte. Nagyapja 1836-ban elhunyt, öccsét a legitimisták királynak ismerték el, így a hercegnő már nem játszott szerepet a francia trónöröklésben, politikai „csereértéke” lecsökkent.

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Flag of the Duchy of Lucca.svg
III. Károly, Párma hercege.
Louise Marie Thérèse régens hercegné fiával, Róberttel, Párma és Piancenza hercegével.

1845. november 10-én, az alsó-ausztriai Frohsdorf kastélyban (ma: Lanzenkirchenhez tartozik) a már 26 éves Louise Marie hercegnő feleségül ment Ferdinánd Károly Bourbon–pármai herceghez (1823–1854), a spanyol Bourbon-házból való II. Károly pármai hercegnek (1799–1883) és a Savoyai-házból származó Mária Terézia szárd királyi hercegnőnek (1803–1879) egyetlen élő fiához. Apósa 1824–1847 között csupán a kicsiny Lucca hercegeként uralkodott, mivel apai örökségét, mivel Párma, Piacenza és Guastalla Hercegségeit a bécsi kongresszus határozata Napóleon özvegyének, Mária Lujzának (1791–1847) juttatta.

Házasságukból 4 gyermek született:

Párma régense[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Armoiries Bourbon-Parme.svg

Mária Lujza pármai hercegnő két évvel később elhunyt. Párma, Piacenza és Guastalla hercegségei visszaszálltak a Bourbonok pármai ágára. Louise Marie hercegnő apósa II. Károly néven a hercegi trónra lépett, de rövidesen, 1848 áprilisában a forradalmi mozgolódás nyomán le kellett mondania. 1848 augusztusában rövid időre visszatért, de 1849. március 14-én végleg lemondott fia, III. Károly javára, és örökre elmenekült országából.

Louise Marie hercegnő férjét, III. Károly herceget 1849-ben a forradalmat leverő osztrák császári haderő segítette trónra. Önkényuralmat vezetett be. A felkelések résztvevőit elfogatta és felakasztatta vagy megkorbácsoltatta. A rendőri erőket megerősítette, az országban osztrák megszálló haderőt állomásoztatott. Alattvalói annyira meggyűlölték, hogy 1854-ben a nyílt utcán fényes nappal leszúrhatta egy összeesküvő, akit sohasem fogtak el. Legidősebb fiát, a hatéves Róbert trónörökös herceget uralkodónak kiáltották ki, de helyette és nevében anyját, az özvegy Louise-Marie hercegnét nevezték ki régensnek.

1857-ben az osztrák haderő kivonult Pármából, csak Piacenzában maradtak hátra, szerződésük értelmében. 1859-ben II. Viktor Emánuel szárd–piemonti király, III. Napóleon támogatásával újabb terjeszkedésre készült. A pármai utcák népe azonnal követelni kezdte a csatlakozást a Szárd–Piemonti Királysághoz. Április 30-án a pármai hercegi hadsereg tisztjeinek küldöttsége felkereste Louise Marie régens hercegnét, és nyíltan felkérték, álljon Viktor Emánuel oldalára. A hercegné a hercegség semlegességét tartotta szem előtt, és fiával együtt Pármából Mantovába távozott. A hadsereg egy része a lakosság tömegeire támaszkodva nyomban kimondta a csatlakozást a Szárd–Piemonti Királysághoz. A herceghez hű maradó csapatok, védelmezni akarván önállóságukat, május 4-én visszahívták a hercegnét, aki visszatérve lefegyvereztette a felkelők által felállított Nemzeti Gárdát, és megpróbálta megóvni országa semlegességét. A hercegség területének egy részére már ekkor bevonultak Ribotti tábornok szárd–piemonti csapatai, II. Viktor Emánuel nevében.

Megindult a szárd–francia–osztrák háború. 1859. május 27-én Louise Marie hercegné Svájcba menekítette gyermekeit. A június 4-ei magentai csatában elszenvedett vereség nyomán az osztrákok megkezdték Piacenza kiürítését. Louise Marie régens hercegné június 9-én feloldozta csapatait a neki tett hűségeskü alól, és még aznap elutazott Svájcba, gyermekei után. A pármai felkelők már június 8-án háromtagú ideiglenes kormányt alakítottak, amely hivatalosan felkérte II. Viktor Emánuel királyt, hogy vegye át a hercegség kormányzását. Pármát megszállták II. Viktor Emánuel csapatai. A szárd–piemonti kormány által kinevezett kormányzó június 16-án érkezett Pármába, az általa megszervezett népszavazás nyomán Párma, Piacenza és Guastalla hercegségeit 1860. március 18-án királyi dekrétummal a Szárd–Piemonti Királysághoz csatolták, majd 1861-ben beolvasztották az egyesített Olasz Királyságba.

Az elűzött régens hercegné fia nevében tiltakozó jegyzéket intézett az új uralkodóhoz, amelyben a népszavazást családnak minősítette. A tiltakozás természetesen eredménytelen maradt. Louise Marie fia, az ekkor 11 éves I. Róbert herceg elveszítette országát anélkül, hogy ténylegesen trónra lépett volna.

A Kostanjevica kolostor, Nova Gorica mellett.

Utolsó évei, nyughelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elűzött régens hercegné Svájcból az Osztrák Császárságba költözött. A velencei Giustiniani palotában hunyt el, 1864. február 1-jén, 44 éves korában. Görz mellett temették el, a magas hegyre épült Castagnavizza (ma: Kostanjevica) ferences rendi kolostor kriptájában, a Bourbon-ház számkivetésben elhunyt tagjai mellé. Korábban ide temették nagyapját, X. Károlyt, nagybátyját, Lajos Antal herceget, nagynénjét, Mária Terézia Sarolta francia királyi hercegnőt, Angoulême hercegnőjét is, 1883-ban ide került saját öccse, Henri d’Artois is.

Az első világháborúban, amikor a front Görz városához közeledett, Zita császárné Bécsbe vitette nagyanyjának és rokonainak koporsóit. 1919-ben, a Monarchia széthullása után a város a győztes Olaszországhoz került, a koporsókat visszavitték a kolostor Bourbon-kriptájába. A Castagnavizza (Kostanjevica) kolostor és környéke ma a szlovéniai Nova Gorica városhoz tartozik.

Leszármazottai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Louise Marie hercegnő legidősebb fia, Róbert herceg kétszer nősült, 24 gyermeke született. A felnőtt kort megérő unokák közül Mária Lujza Pia Terézia Anna hercegnő (1870−1899) 1893-ban a Szász–Coburg–Gothai házból származó Ferdinánd herceg (1861–1948), a későbbi bolgár cár felesége lett.

Zita hercegnő 1911-ben I. Ferenc József császár unokaöccséhez, Károly főherceghez ment feleségül, aki 1914-ben az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse lett. 1916-ban, Ferenc József elhunytával férje lépett a Monarchia trónjára, Zita hercegnőből Ausztria császárnéja, Magyarország királynéja lett. Fivérei, Szixtusz (Sisto) és Xavér (Saverio) hercegek az első világháborúban a belga hadseregbe álltak be. 1917-ben Károly császár rajtuk keresztül próbált különbéke-ajánlattal fordulni az antant vezetőihez, de sikertelenül. Félix herceg 1919-ben Sarolta luxemburgi nagyhercegnőt vette feleségül, René herceg leánya, Anna hercegnő 1948-ban I. Mihály román királyhoz ment feleségül.

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még X. Károly uralkodása alatt, 1827. szeptember 2-án Louise Marie hercegnő részt vett a párizsi Église Saint-Jean-Baptiste-de-Grenelle templom alapkő-letételének ünnepségén. A király leányának vagy legidősebb leányunokájának – ez időben Louise Marie-nak – a Mademoiselle cím járt. A templom utcája, a rue Mademoiselle, Párizs mai 15. kerületében az ő emlékére kapta ezt a nevet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jean-Charles Volkmann: Généalogies des rois et des princes, Éditions Jean-Paul Gisserot, 1998
  • Daniel de Montplaisir: Le comte de Chambord, dernier roi de France, Éditions Perrin, 2008
  • E. Vittorini – G. Ferrara: Sangue a Parma, Mondadori editore, Milano, 1967.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Louise Marie Thérèse d’Artois témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]