Fehérterror

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A fehérterror egyik áldozata Magyarországon

A fehérterror fogalmát több korszakban, több államföldrajzi térre értelmezve is lehet használni.

Néhány történeti előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellenforradalmi terror általában. A fehér szín ellenforradalmi jelentése a nagy francia forradalom idejére nyúlik vissza, akkor alakult ki a fehér-vörös ellentétpár. A Bourbon-ház liliomos fehér zászlaja jelképezte az ellenforradalmat, a jakobinusok radikális szárnyának vörös zászlaja pedig a forradalom továbbvitelének szándékát jelezte. Franciaországban 1815-ben tombolt fehérterror.[forrás?]

Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon kb. az 1919 augusztusa és 1921 decembere közötti időszakra használt elnevezés. A kegyetlenkedéseket, gyilkosságokat különítményesek követték el az 1919 március-július közötti kommunista Tanácsköztársaság vezetői és támogatói vagy szimpatizánsai, baloldali értelmiségiek illetve a berendezkedő Horthy-rendszerrel szemben állók ellen. Hírhedtek voltak a Prónay Pál, Héjjas Iván (lásd még: Francia Kiss Mihály) és Ostenburg-Moravek Gyula által vezetett különítmények. A Tanácsköztársaság bukása után megindult a nemkívánatos személyek internálása, amelyről egy belügyminiszter által kibocsátott bizalmas utasítás rendelkezett. Internálhatóvá váltak azok a kommunisták is, akik konkrét politikai bűncselekmény elkövetésével nem voltak gyanúsíthatóak. Ugyanezen nap egy belügyminiszteri rendelet a letartóztatásokról is született, ami szerint bizonyítékok hiányában is letartóztatható az, akiről feltételezhető, hogy kommunista érzelmű.

A „fehérterror” a kommunista bűntettek (vörösterror) helyszíneit járta végig, és azok valódi vagy vélt elkövetőit, felelőseit vonta felelősségre, sokszor igen erőszakos, kegyetlen módszerekkel. Egyszerre jellemezte önbíráskodás, a bosszúállás és a nem közvetlenül érintettek megfélemlítésének szándéka. Gyakran összekapcsolódott antiszemita felhangokkal, pogromokkal. A mozgalomnak a higgadtabb történészi értékelések szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt mint a megelőző vörösterrornak (500-600 között, esetleg több, de jóval 1000 alatt), bár a Horthy- és a Kádár-rendszerre, valamint a baloldali emigrációra is jellemző volt, hogy az ellenpólus által elkövetett gyilkosságok számát igyekeztek eltúlozni (Böhm Vilmos hadügyi népbiztos, ill. a szintén emigráns Jászi Oszkár pl. teljesen irreálisan 5000 körülire tette az áldozatok számát); ezeknek a túlzásoknak időnként a külföldi történelemtudomány is hitelt adott).[1][2] Létezik 300-as becslés is.[3] Teljes körű és megbízható lista az áldozatokról természetesen egyik esetben sem maradt fenn, így minden ilyesfajta adat becslésnek tekintendő. A két „terrorhullám” értékelése mindmáig – erős ideológiai (időnként aktuálpolitikaivá váló) töltetű – történészi viták tárgya.

1920 végére Horthy Miklós felszámolta a különítményeket, azonban kormányzói amnesztiával mentesítette a gyilkosságok tetteseit a felelősségre vonás alól.

Váry Albert a vörösterror áldozatainak névsorához hasonlóan, a "Fehér terror áldozatainak" névsorát is elkezdte összeállítani, ám munkáját nem tudta befejezni.[4]

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államokban is használják a kifejezést, de ott elsősorban fehérbőrű, nem iszlamista terrorizmust értenek alatta, mint például az 1995-ös Oklahoma City-i robbantás vagy a 2013-as bostoni robbantás.[5] Az USA-ban működő feketeellenes társaság, a Ku-Klux-Klan jellemzésére is használják.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Püski Levente: A Horthy-korszak Magyarországon. Link beill. 2010- szept. 02.
  2. Török Bálint: Trianon magyar szemmel. Magyar Szemle, 2010. jún.
  3. Romsics Ignác: Rendszerváltások és számonkérések 1918-1920. (Előadás írott változata). Link beill. 2010. szeptember 2.
  4. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon, HOGYF EDITIO, Budapest ISBN 978 963 848 400 0 (a mellékelt életrajz)
  5. Alex Henderson: 10 of the Worst Terror Attacks by Extreme Christians and Far-Right White Men. AlterNet. (Hozzáférés: 2014. július 3.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Resnick: The White Terror and the Political Reaction of 1815-1816 in France. 1962.
  • Sutherland: France 1789-1815. Revolution and Counter-revolution. 1986
  • Magyarország története tíz kötetben. 1918-1919, 1919-1945. Főszerk. Ránki György. Budapest, 1978.
  • Markovits Györgyi: Magyar pokol. A magyarországi fehérterror betiltott és üldözött kiadványok tükrében. Budapest, 1964.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]