Fehérterror

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A fehérterror egyik áldozata Magyarországon

A fehérterror fogalmát több korszakban és több államföldrajzi térre értelmezve is lehet használni.

Néhány történeti előfordulása[szerkesztés]

Franciaország[szerkesztés]

Ellenforradalmi terror általában. A fehér szín ellenforradalmi jelentése a nagy francia forradalom idejére nyúlik vissza, akkor alakult ki a fehér-vörös ellentétpár. A Bourbon-ház liliomos fehér zászlaja jelképezte az ellenforradalmat, a jakobinusok radikális szárnyának vörös zászlaja pedig a forradalom továbbvitelének szándékát jelezte. Franciaországban 1815-ben tombolt fehérterror.[1]

Magyarország[szerkesztés]

Magyarországon kb. az 1919 augusztusa és 1921 decembere közötti időszakra használt elnevezés, amelyeket fegyveres különítményesek követték el a legfelsőbb vezetés, például a Hadügyminisztérium tudtával, sőt kifejezett parancsára.[2] Kegyetlenkedéseik, gyilkosságaik célpontja az 1919 március-július közötti kommunista Tanácsköztársaság vezetői, támogatói vagy szimpatizánsai, a vörösterror alatt elkövetett véres atrocitások résztvevői, baloldali értelmiségiek illetve a berendezkedő Horthy-rendszerrel szemben állók voltak. Hírhedtek voltak a Prónay Pál, Héjjas Iván és Ostenburg-Moravek Gyula által vezetett különítmények. (A további, ismertté vált különítményesek között említhető például a Héjjas-féle különítményhez tartozó Francia Kiss Mihály.) A Tanácsköztársaság bukása után megindult a nemkívánatos személyek internálása, amelyről egy, a belügyminiszter által kibocsátott bizalmas utasítás rendelkezett. Internálhatóvá váltak azok a kommunisták is, akik konkrét politikai bűncselekmény elkövetésével nem voltak gyanúsíthatóak. Született ugyanezen nap egy belügyminiszteri rendelet a letartóztatásokról is, ami szerint bizonyítékok hiányában is letartóztathatóvá vált az, akiről feltételezhető volt, hogy kommunista érzelmű.

A „fehérterror” a kommunista bűntettek (vörösterror) helyszíneit járta végig, és azok valódi vagy vélt elkövetőit, felelőseit vonta felelősségre, sokszor igen erőszakos, kegyetlen módszerekkel. Egyszerre jellemezte önbíráskodás, a bosszúállás és a nem közvetlenül érintettek megfélemlítésének szándéka. Gyakran összekapcsolódott antiszemita felhangokkal, pogromokkal.[3][4] A mozgalomnak a higgadtabb történészi értékelések szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt, mint a megelőző vörösterrornak (500-600 között, esetleg több, de jóval 1000 alatt), bár a Horthy- és a Kádár-rendszerre, valamint a baloldali emigrációra is jellemző volt, hogy az ellenpólus által elkövetett gyilkosságok számát igyekeztek eltúlozni (Böhm Vilmos hadügyi népbiztos, ill. a szintén emigráns Jászi Oszkár pl. teljesen irreálisan 5000 körülire tette az áldozatok számát); ezeknek a túlzásoknak időnként a külföldi történelemtudomány is hitelt adott).[5][6] Létezik 300-as becslés is.[7] Teljes körű és megbízható lista az áldozatokról természetesen egyik esetben sem maradt fenn, így minden ilyesfajta adat becslésnek tekintendő. A két „terrorhullám” értékelése mindmáig – erős ideológiai (időnként aktuálpolitikaivá váló) töltetű – történészi viták tárgya.

1920 végére Horthy Miklós felszámolta a különítményeket, azonban kormányzói amnesztiával mentesítette a gyilkosságok tetteseit a felelősségre vonás alól.

Váry Albert a vörösterror áldozatainak névsorához hasonlóan, a "Fehér terror áldozatainak" névsorát is elkezdte összeállítani, ám munkáját nem tudta befejezni.[8]

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés]

Az Egyesült Államokban is használják a kifejezést, de ott elsősorban fehérbőrű, nem iszlamista terrorizmust értenek alatta, mint például az 1995-ös Oklahoma City-i robbantás vagy a 2013-as bostoni robbantás.[9] Az USA-ban működő feketeellenes társaság, a Ku-Klux-Klan jellemzésére is használják.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Stephen Clay.szerk.: Peter McPhee: The White Terror: Factions, Reactions, and the Politics of Vengeance, (A Companion to) The French Revolution (angol nyelven). Wiley-Blackwell, 359. o.. DOI: 10.1002/9781118316399.ch22 (2012. november). ISBN 978-1-4443-3564-4 
  2. ↑ Fehérterror: gyilkosságok felsőbb parancsra – index.hu
  3. ↑ Randolph L. Braham. The Nazis' Last Victims: The Holocaust in Hungary. Wayne State University Press, 30–31. o. (2002). ISBN 978-0-8143-3095-1 
  4. ↑ The European powers in the First World War: an encyclopedia. Taylor & Francis, 349–350. o. (1996). ISBN 978-0-8153-0399-2 
  5. ↑ Püski Levente: A Horthy-korszak Magyarországon. Link beill. 2010- szept. 02.
  6. ↑ Török Bálint: Trianon magyar szemmel. Magyar Szemle, 2010. jún.
  7. ↑ Romsics Ignác: Rendszerváltások és számonkérések 1918-1920 Archiválva 2014. augusztus 6-i dátummal a Wayback Machine-ben. (Előadás írott változata). Link beill. 2010. szeptember 2.
  8. ↑ Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon, HOGYF EDITIO, Budapest ISBN 978 963 848 400 0 (a mellékelt életrajz)
  9. ↑ Alex Henderson: 10 of the Worst Terror Attacks by Extreme Christians and Far-Right White Men. AlterNet. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 3.)

Irodalom[szerkesztés]

  • Resnick: The White Terror and the Political Reaction of 1815-1816 in France, 1962
  • Sutherland: France 1789-1815. Revolution and Counter-revolution, 1986
  • Magyarország története tíz kötetben. 1918-1919, 1919-1945. Főszerk. Ránki György. Budapest, 1978
  • Markovits Györgyi: Magyar pokol. A magyarországi fehérterror betiltott és üldözött kiadványok tükrében. Budapest, 1964

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Fehérterror&oldid=26710266”