Vonaldíszes kerámia kultúrája
A vonaldíszes kerámia kultúra (angolul: Linear Pottery Culture, németül: Linearbandkeramik, rövidítve: LBK) az európai neolitikum egyik fő régészeti tipológiája, mely körülbelül 7500–6500 éve virágzott. Vonaldíszes áruként (portékaként), vonaldíszes kerámiaként vagy bekarcolt áru (portéka) kultúraként is ismert, és a Vere Gordon Childe által leírt Duna I. kultúrába tartozik.
A kultúra legsűrűbb bizonyítékai a középső Duna-vidéken, az Elba felső és középső szakaszán és a Rajna felső és középső szakaszán vannak. Ez a kultúra reprezentálja a mezőgazdaság európai elterjedésének fő eseményét. A kerámiák közé, amelyekről a kultúra a nevét kapta, egyszerű csészék, kupák, vázák, korsók tartoznak, fülek nélkül, de a későbbi fázisokban fülekkel vagy átfúrt fogantyúkkal. Ezeket nyilvánvalóan konyhai edényeknek készítették vagy a sürgős illetve helyi élelmiszer- és italszállítás céljaira.
A fontos lelőhelyek közé tartozik a felvidéki Nyitra, a csehországi Bylany, a németországi Langweiler és Zwenkau, az ausztriai Brunn am Gebirge, a Rajnánál Elsloo, Sittard, Köln-Lindenthal, Aldenhoven, Flomborn és Rixheim, a felső Duna-vidéken Lautereck és Hienheim, az Elba középső szakaszán Rössen and Sonderhausen. A lengyelországi Oslonkinál végzett ásatás (keltezés 6300 éve, késői LBK), feltárt egy nagy erődített települést 4000 m²-es területen. Közel 30 trapéz alakú hosszú házzal és több mint 80 sírral az egyik leggazdagabb régészeti lelőhely egész Közép-Európában. A derékszögű hosszú házak 7-45 méter hosszúak és 5-7 méter szélesek. Ezek erős facölöpökből épültek, melyek köré akácágakat fontak és vakolattal betapasztották (magyar szakkifejezés: paticsfal).
A korai vonaldíszes kerámiának két változata ismert:
- A korai vagy nyugati vonaldíszes kultúra a Duna középső vidékén fejlődött ki, beleértve Nyugat-Magyarországot, majd a Rajna, az Elba, az Odera és a Wisztula folyásiránya mentén terjedt tovább.
- A keleti vonaldíszes kerámia kultúrája Kelet-Magyarországon virágzott.
A középső és a késői fázisokat is meghatározták, a korai vonaldíszes kerámia kultúrája szimbiózisba lépett a Bug-Dnyeszter kultúra területére, ezzel kezdetét vette a kottafejes kerámia készítése. A késői fázisban a tűzdelt szalagdíszes kultúra terjeszkedett a Wisztula és az Elba folyásirányában. Végül számos kultúra váltotta fel a vonaldíszes kerámia kultúrját annak területén, de egyik sem egy az egyben hozzá, hanem különböző változataihoz és utódkultúráihoz kapcsolódik. A kultúrák feltérképezése bonyolult. Néhány utódkultúra: Hinkelstein, Großgartach, Rössen, Lengyel,Cucuteni-Tripoje, Boian-Marica.
Tartalomjegyzék |
A kultúra elnevezései [szerkesztés]
A "Linear Band Ware" angol szakkifejezés az edények diszítési technikájából ered. A "Band Ware" vagy Bandkeramik elnvezés keletkezésekor a német régész, Friedrich Klopfleisch (1831–1898) újításainak a részét képezte. A kultúra legkorábbi általánosan elfogadott angol elnevezés a Danubian volt (V. Gordon Childe). A legtöbb angol elnevezés a Linearbandkeramik (rövidítve: LBK) német elnevezés fordításával kisérletezik. Mióta kiderült, hogy a Starčevo-Körös kerámia korábbi volt mint az LBK és egy folyamatosan élelemtermelő régióban helyezkedett el, az első kutatók ezt tekintették a vonaldíszes kerámia kultúrája elődjének. Az 1940-es években Kutzián Ida rögzítette azt a felismerést, hogy a Starčevo-Körös kerámia megelőzte a vonaldíszes kerámiát.f [1]. A Starčevo-Körös kerámia számos diszítőmintája csavaros alakú festett diszítés volt, spirálok, összetartó diszítések, függőleges diszítések és így tovább. Az LBK ezeknek a csavart alakú mintáknak az utánzásaként jelent meg benyomkodott vonalakkal; tehát a vonaldiszítés megkülönbözteti a festett kerámiáktól a benyomkodással díszített kerámiát. A magyarországi újkőkori leletanyag első szintézisét nyújtó Tompa Ferenc a szalagdíszes agyagművesség elnevezést használta az 1920-as évek végén megjelentetett művében.[1]
Története [szerkesztés]
Európa jelentős részén, a Párizsi-medence és a Dnyeszter közötti területeken a földművelés és az állattenyésztés a vonaldíszes kerámiával együtt terjedt el[1] az i. e. 6. évezredben. A régészet a hasonlóságot mutató, egy korszakban egy összefüggő területet jellemző leletegyüttesekre a régészeti kultúra[2] fogalmát használja. E leletegyüttesek nemcsak az adott korban az adott területen élt emberi közösségek anyagi fejlettségét jelzik, hanem azok társadalmi tagozódását, szellemi életét, hitvilágát is. A Dunántúlon kialakult Vonaldíszes-kultúra két irány felé haladt tovább. Az egyik a Morva Kapun kijutva, a Kárpátoktól északra és keletre is elterjedt, a másik a Duna folyásával ellenkező irányban terjesztette a neolitikus vívmányokat.[3]
A Vonaldíszes kultúrát hosszú nagycsaládi házak, irtásos-égetéses kapás földművelés és járulékos állattartás jellemzik. Háziállatként alkalmazzák már a szarvasmarhát (őstulok háziasítása?). Háziállataik között megtalálható a sertés, a juh, és a kecske is. A korábbi matriarchátussal szemben a férfiak szerepének megerősödése. Önálló temetők megjelenése, de még zsugorított helyzetű temetés (részben még előfordul a házak közé temetés). Toronyi (Ilon Gábor ásatása) és keszthelyi paticsfalú házak mérete 150–200 m² hasznos alapterülettel. Bakonyi radiolitból pattintott kőeszközök használata.
A vonaldíszes kultúrából alakult ki a zselizi kultúra és a kottafejes kerámia kultúrája.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ^ a b c Ezredfordulón 99. old.
- ↑ Erdélyi István: Régészeti kultúrák. História 2004/9. szám. (http://www.tankonyvtar.hu/historia-2004-09/historia-2004-09-081013-2)
- ↑ Fekete Mária: A zöld folyosók és az emberi civilizáció. Gondolatok a Kárpát-medence neolitikus falvairól és kultusztárgyairól (http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2007/tv0702/fekete.html) (
Megjegyzések [szerkesztés]
Fordítás [szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Linear Pottery culture című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Magyarország a XX. században. Ősrégészet.
- ↑ Ezredfordulón: Magyar régészet az ezredfordulón, Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős szerkesztő: Nagy Mihály, Budapest (2003). Hozzáférés ideje: 2012. március 16. Jelen szócikkhez a kötetből T. Bíró Katalin: A termelő gazdálkodás kezdetei Magyarországon. c. tanulmánya kapcsolódik.
