Emil Holub

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Emil Holub
Született1847. október 7.[1][2][3][4][5]
Holice[4][6]
Elhunyt1902. február 21. (54 évesen)[1][2][3][4][5]
Bécs
Állampolgársága
HázastársaRosa Holub
Foglalkozása
  • felfedező
  • orvos
  • térképész
  • néprajzkutató
  • író
  • zoológus
  • világutazó
  • zoological collector
  • növénygyűjtő
IskoláiKároly Egyetem
Kitüntetései
SírhelyeWiener Zentralfriedhof

Emil Holub aláírása
Emil Holub aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Emil Holub témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Emil Holub (Holice, 1847. október 7.Bécs, 1902. február 21.) cseh orvos, utazó, Afrika-felfedező, író, térképész, néprajzi gyűjtő.

Gyermekkor, tanulmányok[szerkesztés]

Holub 1872–1879-ig tartó afrikai tartózkodásának és expedícióinak útvonala

A Pardubice melletti cseh városkában, Holicében született. Apja, František Holub városi orvos volt, édesanyja, a német származású Anna Ebert (meghalt: 1888). Emil még csak 10 éves volt, amikor a család az Ohře(wd) (németül: Eger) folyó partján fekvő Pátek nad Ohříba(wd) (ma Peruc községhez tartozik) költözött.[8] Már ekkor megmutatkozott természetszeretete, gyógynövényeket termesztett, ásványokat, rovarokat gyűjtött, járta a vidéket, halászott. Prága Kleinseite kerületében 1858-ban kezdte el a gimnáziumot, majd 1859-ben az ugyancsak Eger-parti Žatec (németül: Saaz) gimnáziumában folytatta (ez időben itt német nyelven folyt az oktatás). 1866-tól a prágai Károly Egyetem orvosi karán tanult. Gyűjteményeit itt is, és az Eger partján is folyamatosan bővítette, tanulmányozta a természetet. Egyre inkább az anatómia, a geológia, az ásványtan és a régészet felé fordult érdeklődése, olyannyira, hogy tagja lett a Cseh Múzeum régészeti részlegének. Életre szóló barátságot kötött Vojtěch Náprstekkel(wd), akinek gyűjteményében kutakodva (1874-ben ő alapította gyűjteményeiből a prágai – később Náprstek – Múzeumot) Livingstone naplói mély benyomást gyakoroltak rá. Példaképéül választotta a hittérítőt, és életcélját a földrajzi felfedező utazásokban találta meg, az orvosi hivatást is e cél eléréséhez találta jó eszköznek, ezért – és természetesen atyját követve – választotta. 1872-ben nyerte el orvosi diplomáját.

Első útja (1873. február–1873. április)[szerkesztés]

1872. május 18-án indult el, tudós barátja, Náprstek anyagi segítségével Dél-Afrikába. Southamptonból a Fokföldre hajózott a Briton nevű hajón. A 36 napig tartó hajóút – leírása szerint – 30 napon keresztül viharban zajlott, és közben négy hétig „vérhas fertőzéssel” is küzdött. Kikötés után a hajó két napig Fokvárosban tartózkodott, majd a Jóreménység fokát keletre megkerülve, az Algoa öbölben(wd) horgonyzott le véglegesen, a gyarmat második legnagyobb városában, a brit alapítású Port Elizabethben. Megélhetéséhez orvosi gyakorlatot kezdett folytatni. Adler osztrák–magyar konzul segítségével – aki bemutatta a helyi közösségnek – néhány betege lett, így a kikötéskor a fegyverei megvámolása miatt jórészt elvesztett pénzből (10 shillingje maradt) valamennyit visszanyert. Négy hétig tartózkodott itt, csomagjait is be kellett várnia. Ezután indult Afrika belseje felé, a 450 km távolságban fekvő Fauresmithbe(wd). Négy ló vontatta „kétkerekű talyigán” 11 óra alatt ért el éjszaka Grahamstownba (ma Makhanda(wd)), mely ez időben Fokföld harmadik legnagyobb városa volt. Reggel már folytatták is útjukat, ekkor azonban már egy kényelmes amerikai csézán. Két nap alatt a 180 km-re lévő Cradockot(wd), újabb két nap alatt Colesberget(wd) érték el. Innen lóháton két óra alatt a Fokföld és Oranje Szabadállam határához, az Oranje folyóhoz jutottak. Majd – ahogy írja – „tengelyen” (postakocsin) mentek tovább Fauresmithbe, de itt nem telepedhetett le, mert vendéglátójának barátja, aki helyi orvos volt, nem nézte jó szemmel. Így a gyémántmezőket ajánlották neki.[9] Hermann Michaelis, az osztrák konzul által segítségül Holub mellé közvetített tolmács végig vele maradt, és elkísérte a Kimberley gyémántmezőkig.

Kimberleyhez közel, az akkori Dutoitspanban (Du Toit's Pan(wd)) (később Kimberley Beaconsfield(wd) elnevezésű külvárosában) orvosi rendelőt nyitott, kölcsönből előbb sátorszerű kéthelyiséges „lakást” alakított ki, majd a város házai mellett berendezte végleges bérelt telephelyét (később innen Bultfonteinbe(wd) költözött). Pacientúráját német és holland telepesek adták. Az első hétéves afrikai tartózkodása alatt (1872–1879) magánpraxist folytatott.

Megfelelő anyagi fedezet gyűjtése (40 ezer gulden) után innen indult első útjára, 1873 februárjában kezdte meg három fehér emberrel (köztük a thüringiai Friedrich Eberwalddal, aki később is kísérte), kétkerekű kocsin, 5 lóval és 5 kutyával Dél-Afrika belseje felé, a becsuánok földjére és Transvaalba(wd). Ezt az utat akklimatizációs céllal tette, nem is ment az ismert területeken kívül. Elérték a Vaal folyót Hebrontól[10] szegélyező barlangokat és a Pniel nevű, berlini misszió-állomást egy kis koránná[11] falu mellett. Itt a misszió munkája eredménytelen volt, a falu lehangoló képet mutatott az általánosan elterjedt alkoholizmus miatt. A Vaal folyón átkelve elérte a Baralong (Bantu) földön található lekatlongi[12] kraalt(wd)[13] a Pokone-hegy nyugati lejtőjén, a Mitzima kraal felé vette útját, majd Springbokfonteinig(wd) továbbhaladva Gassibone fejedelem területére jutottak. „Ekkor Gassibone a batlapin törzs Szinn nevű tartományának független fejedelme volt, két évvel később a Transvaal köztársaságnak meghódolt, mióta az angolokhoz csatlakozott, angol alattvaló lett, s neve Moréna Botlazitse Gassibone lett.” Átjutott a Pokone-hegységen, meglátogatta a Wonderfontein-barlangokat és Monomotapa(wd) romjait. Útvonala tehát elsősorban a Vaal folyó mentén, Wonderfonteinig(wd), Potchefstroomon túl vezetett. (Felfedezte a hatalmas Wonderfontein-barlangot(wd), és nyolc évvel később publikálta ennek első részletes leírását). Wonderfonteinban elérte első útja célját, visszafelé Bloemhofig a régi útvonalon, onnan új útirányon át Dutoitspanba tértek vissza. Ezen út során mintegy 30 csontvázat, 1500 növényt, 3000 rovart, 300 fajta sziklatöredéket és ásványi anyagot, három láda emlős- és madárbőrt, több halat és etnológiai anyagot gyűjtött össze.[14] Két hónapos útja gazdag néprajzi és tárgyi gyűjteményéből 20 ládányit Prágába küldött Náprsteknek, ahol ő Otakar Nickerl(wd) segítségével 1874 novemberében az óvárosi városházán kiállítást rendezett belőle. A kiállítás jövedelme teremtette meg Holub számára a következő felfedező út anyagi fedezetét.[15]

Második útja (1873. november–1874. április)[szerkesztés]

1873. november 3-án indult el második belső-afrikai útjára három európai és egy grikva(wd) szolga kíséretében. A tlhaping (batlhaping(wd)) törzsi Taungba(wd) tett látogatás után körülbelül a mai Vryburg(wd) és Mahikeng útvonalát követve Molelopolén(wd) át legészakabbra, Shoshongig(wd) jutott el 1874. január 8-án. Mint írta: „Minthogy élelmiszereim nagyon megcsappantak, s nem volt pénzem pótlásukra, nem terjeszthettem messzebbre északnak utazásomat”. Február végén és márciusban több ízben találkozott Szekhomo királlyal, Khama király apjával. Ekkor tehát a Kalahári sivatag és a Kalahári-medencétől északra fekvő Ngami-tó környékéig ért el, s a bamangvatok (Mangwato(wd), Ngwato, Bamangwato, Bangwato, Ngwatu) földjén eljutott Shoshongig, Khama király(wd) székhelyéig (a mai Mahalapyétől nyugatra.) Öt hónapig volt úton, és 1874. április 7-én nagy, összesen 32 ládányi természettudományi és antropológiai-etnográfiai gyűjteménnyel tért vissza Dutoitspanba. Utazásai során nemcsak feljegyzéseket, rajzvázlatokat, hanem akvarell festményeket is készített. Főként etnográfiai jellegű gyűjtött tárgyaiból kiállítást rendezett Kimberleyben és Hopetownban(wd) is.

Harmadik útja (1875. március–1876. november)[szerkesztés]

Holub hajóútja a Zambezin a Nambwe sellőig. 1875/1876
Holub térképe a Viktória vízesésről, keleti tájolásban

Harmadik expedíciójára 1875 márciusára gyűjtötte össze keresetéből az anyagi fedezetet. Március 2-án indult el leghosszabb, 21 hónapig tartó útjára, a földrajzi tekintetben különösen érdekes tómedencék területére, ahol „a mérges csipésű cecelegyek rajai lehetetlenné tették az igavonó állatokkal való utazást”. Majdnem két hónapos, Shoshongon keresztül vivő felfedezőút és vadászat után érkezett Sesheke(wd) környékére, ahol hosszas alkudozások után sikerült Holubnak Sepopo-tól, a „marutsék királyától” (Barotseföld uralkodója) – aki európaias ruházatban fogadta és hallal vendégelte meg őket –, engedélyt és eszközöket nyerni, hogy a Zambézin fölfelé utazhassék, remélvén, hogy e folyót annak forrásáig kikutathatja. Gyűjtött anyaga nagy részét visszaküldte Shoshongba egy kereskedővel. Kis kitérővel a Viktória vízesésig is elment – ahogy majd negyedik útján, feleségével is – és 1875. szeptember 17-től három napot töltött itt, ő rajzolta meg a környék első hiteles térképét. Majd három, alig fél méter széles, vájt csónakban a Zambézin (80 km megtételével) a folyó középső részéig értek el, még mindig a Marutse-Mambunda birodalomban. Egy zuhatagnál[16] azonban egyik csónakja értékes rakományával (orvosi eszközeivel, élelmiszerekkel) felborult (ekkor Holubot már maláriás láz gyötörte), így a Nambwe sellőtől vissza kellett fordulnia Seshekébe. Február 20-án indult tovább visszafelé, majd kitért a malakalák és a nyugati matabelék földjére, és március utolsó napján a Tati folyó(wd) partján európai aranyásók telepére bukkant. Áprilisban érte el Shoshongot, s 1876 novemberében ért vissza a gyémántmezőkre 22 ládányi gyűjteménnyel, melyből kiállítást tervezett készíteni. Ekkor Bultfonteinbe(wd) költözött. Barátja, Friedrich Eberwald közelében egy „házat” bérelt. A szerény épület mögött egy kis udvar volt, ahol magánállatkertet alakított ki. Tenyésztett itt sakálokat, ugróegereket, majmokat, kisebb emlősöket és néhány madárfajt. A legnagyobb állata egy oroszlán volt, melynek Holub maga készített ketrecet.[15] 1877. január 1-jén Kimberleyben nagy kiállítást rendezett.

A hazatérés költségét megkeresve, egy év múlva az Európába való visszatérésről döntött, s 1878-ban kezdte meg kényelmes tempójú, visszafelé tartó útját, melynek során egyes állomáshelyeken előadásokat tartott, így Colesbergben(wd), majd Cradockban(wd), ahol több hétre meg is állt. Grahamstownban további előadásokat tartott és vázlatokat készített a városról, amelyeket később illusztrációként Thomas Sheffield településtörténetének második kiadásában fel is használhatott (Grahamstown, 1884).[17] Port Elizabethben és Fokvárosban tartott előadásait követően, 1879 augusztus elején távozott Afrikából.

Ismét Európában (1879. szeptember–1883. november)[szerkesztés]

Európába érkezve Londonban a Brit Királyi Földrajzi Társaság és a Királyi Gyarmati Intézet tudósai előtt tartott felolvasásokat, valamint a Londoni Állatkertben bemutatót rendezett behozott élő állataival (madarak, emlősök), ezekből egy karakált, két barna kígyászölyvet és egy kígyászkeselyűt a Londoni Állatkertnek adományozott.

A már az Osztrák–Magyar Monarchiába előre küldött 30 909 darabos gyűjteményét 1879 októberében maga is követte Prágába, ekkor ért haza a magával hozott, Bella nevű becsuán leánnyal. Publikált, kiállításokat rendezett, előadásokat tartott, és kiadta könyvét angol nyelven a Viktória-vízesésről.

1880 májusától októberéig több mint 120 ezer történeti, néprajzi, geográfiai, természettudományi tárgya volt időszakonként Bécsben kiállítva. 1880 tavaszán a prágai Střelecký-szigeten(wd) nagy kiállítást rendezett szerzeményeiből. A kiállítás nagy haszonnal (10 ezer akkori forintnyi nyereséggel) zárult. Máshova is meghívták kiállítások rendezésére, így 1883-ban kb. 600 növénymintája volt látható a Kew Gardens herbáriumában.

Előadó körutat is tett, s a közel 200 meglátogatott hely között Magyarországra is többször eljött, 1882 áprilisában Ormós Zsigmond és a Természettudományi Társulat meghívására Temesváron előadást tartott a becsuáni bennszülöttek törzséről. Gyűjteményének darabjait szétajándékozta iskoláknak, intézményeknek.

Első útirajza: Sieben Jahre in Süd-Afrika címmel jelent meg 1880-ban, s szinte azonnal lefordították cseh, francia és angol nyelvre is. Magyarul csak 1891-ben jelent meg kivonatosan (Hét év Afrikában). Ebben írta le (1872–1879) közötti kalandos expedícióinak tapasztalatait, amelyek során áthaladt a Vaal folyón túli (Transvaal(wd)) távolibb területeken, és Becsuanaföld keleti részének bennszülött királyságain, valamint a későbbi déli és északi Rodézia (Bamangwato, Matabele, Makalaka, Marutse-Mabunda, Batongaföld) természeti birodalmain, azaz legtávolabb e területet a felső Limpopónál, a sóstavak körül, Kalahari keleti részén, valamint Chobe és a Zambézi központi területeinél járta be.

1883-ban megnősült. Felesége, a 18 éves Rosa Hof (korábban Rosa Walter), a bécsi Rotunda(wd) igazgatójának leánya volt.[18] „Růžena” csak 18 éves volt, amikor pár héttel esküvője után férjével Afrikába távozott a szülői házból. Fiatalsága ellenére azonban az expedíció teljes jogú tagjává vált, gyorsan megtanulta a kaffer (bantu) és más nyelvjárásokat, jó tolmáccsá vált. A madarak és a kis emlősök preparálásában is ügyes volt, s hamarosan az expedíció fő élelembeszerzőjévé vált, mert hamar szót értett az őslakosokkal, szerencsésen alkudozott a cserekereskedelemben. Rosa sok évvel túlélte a férjét, a tudományos világban nagyra becsülték, és férje 1902-es halála után számos afrikai tudományos expedíció tanácsadója volt.[19] Utoljára Hietzingben élt, amikor 93 éves korában meghalt. Emil Holub mellé temették.

Negyedik útja (1883. november–1887. augusztus)[szerkesztés]

Holub térképe Colesbergtől(wd) Kazunguláig(wd) 1883-tól megtett útjáról
Holub 1886-ban készült térképe Kazungulától(wd) a Ferenc József-hegyig tett útjáról

1883. november 22-én indult el negyedik afrikai útjára, immár ifjú felesége társaságában. Hat, volt közös hadseregbeli, katonaviselt európai kísérőjét még indulásuk előtt kiképeztette csónaképítésre és puskaműves mesterségre.[20] Közöttük volt Fekete János csongrádi fiatalember is, „aki, mint egykori klosterneuburgi árkász őrmester, asztalos- és ácsmunkát végzett az expedíciónál, állatokat tömött ki, melyeknek jó részét ő maga ejtette vadászzsákmányul s egy tizenhat ökör által vontatott kocsi fölött parancsnokolt.”

Tervei szerint Dél-Afrikától egészen Egyiptomig végig akarta vándorolni a földrészt. Ugyan egészen északra nem, de a korábbiaknál sokkal távolabb jutott, bár a politikai viszonyok nem kedveztek, s innen is szerencsétlenség kergette vissza.

„Holub tegnap este 8 óra tájban érkezett Bécsbe az észak-nyugati vasút pályaudvarába, a hol ezrekre menő néptömeg várakozott rá. ...az u. n. kék teremben mintegy 300 személy gyűlt egybe, köztük a Holub-bizottság elnöke, Wilhelm Ferenc az egész bizottsággal; Helfert báró, a földrajzi társaság elnöke és főtitkára, Lemonnier; Kalmár sorhajókapitány, mint a katonai földrajzi intézet képviselője stb. Ott volt a masukulumbék által megölt Söllner szolga két nővére, úgyszintén Leeb menyasszonya és a már nehány hónap előtt visszaérkezett Haluška szolga, továbbá számos nő pompás virágcsokrokkal. A prateri rotunda igazgatója, Hof, Holubné atyja, idősb leánya és ennek férje kíséretében Iglauig elibe ment leányának és vejének. …A magával hozott értékes természetrajzi gyűjtemények 154 nagy ládát foglalnak el.”[21]

Az expedíció útja: Hamburgból 1883. november 22-én indulva a „Pretoria” gőzösön, december 22-én partra szállt Fokvárosban, itt a rábízott osztrák iparcikkekkel tárlatot rendezett, mely jól jövedelmezett. Ugyancsak érdekes kiállítása volt a grahamstowni Albany Múzeumban a magával hozott észak-nyugat-csehországi harmadkori fosszíliákból. A fokföldi kormány nem engedélyezte a három hónapra tervezett tanulmányútját, így vonattal egyenesen Colesbergig kellett utaznia. Itt három hetet töltött, tanulmányozta a busmanok népcsoportját, életmódját, barlang és sziklarajzait, -véseteit, véleménye szerint Dél-Afrika legrégibb őslakói voltak. Zeerust(wd) érintésével Shoshongba érkezett 1885. július 24-én. Ekkor sikerült szert tennie 140 prehistorikus sziklaművészeti tárgyra, elsősorban sziklarajzra, melyeket Európába szállíttatott.[22] Egy bő hét múlva indult el újra 34 ökörrel vontatott szekerekkel. Az aszály és egy mérgező növény miatt az ökrökből 14 elhullott, maguk pedig tífusz-szerű betegséget kaptak a Makgadikgadi sós medence környékén.[23] 1885. június elején elérte a Zambézi folyót a Chobe torkolatánál, majd északkeletre haladt a Bangweulu-tó felé, Matoka északi országainak átszelésével egy évvel később a masukulumbék[24] eddig felfedezetlen területére jutott. Itt a bennszülöttek barátságtalanul fogadták, a Bangweulu-tó partjain megrohanták, fölégették táborát, öt magát mindenéből kifosztották (32 naplójából is csak 14-et tudott megmenteni). Az általa elnevezett „Ferenc József-hegy”[25] alatt az expedíció kénytelen volt visszafordulni. Hajszál híján valamennyien odavesztek, egyik európai útitársa dárdától halt meg, ketten már korábban maláriában hunytak el. Ignaz Leebet egy leopárd megsebesítette, felesége lába kisebesedett, Holub pedig maláriában betegedett meg. Küzdelmesen menekültek éjjel-nappal, míg a „szelídebb matokák országába érkeztek, akik védelmükbe fogadták.” Kifosztva és betegen érkeztek Zambezi középtavaihoz, onnan három hónapig tartó időzés után Shoshongba, Khama becsuanai király fővárosába, innen hat hét múlva Linokanába(wd)), ahol Holub átvehette a Ferenc József által küldött segélyt, mely hazatérését lehetővé tette. 1887. június környékén érkeztek Kimberleybe, s 1887 szeptemberében értek hazájukba. Eredeti európai kísérői közül hárman Afrikában maradtak eltemetve.

Útirajzok, előadások, kiállítások[szerkesztés]

Hazaérve 1888–1890-ben közreadta Von der Kapstadt ins Land der Masukulmbe címen a második expedíció (valójában a negyedik útja) élményeit. Ez Zambia délnyugati részének és az ott élőknek egyik első leírása volt. Több nyelven jelent meg egyszerre. Bécsben Alfred Hölder adta ki, magyarul 1890–1891-ben: Fokvárostól a masukulumbék országába (1883–1887) címmel, Ráth Mór kiadásában két kötetben, s egyben a Hét év Afrikában kivonata is ebben jelent meg először magyarul.

Felolvasó körutakat tett (Bécs, Zágráb, Brno, Graz, Prága stb.), előadásai nagy népszerűségnek örvendtek, a császári család tagjai is többször meghallgatták. 1889 januárjában a Bánságban (Versec, Resicabánya, Oravica), 1890-ben pedig a kaposvári vármegyeházán is megfordult előadások céljából.

Népes előadásainak bevételéből és Eduard Taaffe gróf, miniszterelnök, valamint Ferenc Ferdinánd főherceg segítségével rendezte meg első nagyszabású kiállítását a bécsi Práter Rotundában 1891-ben. Korabeli híradások szerint 513 kitömött vad, 2300 madár-, 3000 kígyó-, 1000 növénypreparátum volt megszemlélhető. Ezen felül meg lehetett csodálni több afrikai falutípus életnagyságú bábokkal berendezett enteriőrjét. A kiállítás befejezése után a régészeti és antropológiai tárgyak nagy részét a világ különféle múzeumainak adományozta – ma ezek többek között Amerikában, Londonban, Madridban és Koppenhágában láthatók.

1891-ben Bécsből Prágába költözött. A kiállítás anyagának nagy részét Prágába költöztette 72 vasúti kocsin, ahol 1892-ben berendezte újabb tudományos szintű kiállítását, mellyel a tudományos világ őszinte elismerését váltotta ki, s bár anyagilag veszteséges volt, még Amerikában is felfigyeltek Holub működésére. A két kiállítás (Bécs és Prága) összes látogatószáma közel 190 ezer fő volt. A kiállítás bezárásakor a teljes etnográfiai és élettani anyagot 467 különféle európai múzeum, intézmény és iskola között adományként osztotta szét, illetve adta el gyűjteménytáraik számára. Nagy anyagot adományozott a bécsi udvari múzeumnak is. A többi afrikai néprajzi tárgyat, növényeket, állatokat (később már saját költségén preparálva) az európai és amerikai nagy múzeumoknak (Berlin, Bréma, Drezda, Lipcse, München, Koppenhága, Párizs, Washington) többnyire szintén ajándékba adta.

1892-ben Prágában kiadták a dél-afrikai őslakosokról szóló kiállítások diorámáinak és enteriőrjeinek 22 fényképből álló képgyűjteményét: Dr. Emil Holub Südafrikanische Ausstellung címen,[26] s ugyancsak 1892-ben Průvodce africkou výstavou cestovatele Emila Holuba (Útmutató Emil Holub utazó afrikai kiállításához) címen Josef Kafka kiadta a kiállítás részletes, illusztrált katalógusát.[27]

1893–1894-ig (más forrás szerint 1894/95 telén) Amerikában élt, itt is folyamatosan előadásokat tartott. A washingtoni földrajzi társaság meghívta, hogy előadásokat tartson amerikai nagyobb városokban. Stanley-vel együtt munkatársa volt az Illustrated Africa című New York-i folyóiratnak.

1894 októberében értesítette a temesvári múzeumot afrikai néprajzi tárgyak és biológiai kiállítási anyag (összesen 140 db) küldéséről, a néprajzi, állattani, kőzettani tárgyak tudományos adatait is mellékelte. A tárgyak tulajdonjogát illetően vita indult a temesvári Történelmi és Régészeti Múzeumi Társaság és a Természettudományi Társaság között, végül maga Emil Holub döntött a Természettudományi Társaság javára (1900). Később még két adományt juttatott el Temesvárra: egyet a főreáliskolának, egy másikat a városi szakiskolának.

1896-ban Lengyelországban tartott előadásokat.

Ekkorra egészsége megrendült, orvosként tisztában volt állapotával, több útra már nem vállalkozhatott. 1901-ben I. Ferenc József évi 5000 korona tiszteletdíjat állapított meg számára, melynek folyósítása 1902 januárjától kezdődött meg.[28] Azonban nem élvezhette a nyugodt anyagi biztonságot, az Afrikából hozott alattomos maláriát még le tudta győzni, de az időközben szervezetében elhatalmasodott rákot már nem, s bár nekrológja szerint a halála előtti napon ismét íróasztalához ült naplóját folytatni, de eszméletét vesztette, és másnap elhunyt a bécsi Práterben lévő Rotunda-beli lakásán.[29] Csupán 55 éves volt. Díszsírhelyre temették a Bécsi Központi Temetőben (14/A csoport, 11. számú sírhely). Leszármazottja nem született. Gyűjteményét nem volt hajlandó egy összegben eladni amerikai érdeklődőknek, ehelyett ingyenesen felajánlotta azt a prágai Nemzeti Múzeumnak, terve szerint egy önálló, állandó Afrika-múzeum megteremtése érdekében, ám az ajánlatot elutasították. A legjelentősebb anyaga a Prágai Nemzeti Múzeumba került, míg az etnológiai példányok többsége jegyzetfüzeteivel és rajzaival a Náprstek Néprajzi Múzeumban található. Hagyatékának dokumentumai között szerepel több gyönyörűen rajzolt térkép Afrika különböző régióiról. Személyes bútorai és kisebb tárgyai, fegyverei a Holub szülővárosában létesült múzeumban vannak, özvegye adományaképpen.

Tudományos eredményei[szerkesztés]

Masukulumbe férfiak hajviselete, a nők házasságkötéskor hajukat férjüknek adják

A műveiben közzétett leírásai és rajzai a még ekkor törzsi, érintetlen körülmények között élő népek, valamint kora afrikai telepesei életmódjának pótolhatatlan forrásai. Kiváló rajztehetsége lehetővé tette, hogy érzékletesen ábrázolja az embertípusokat, a viseleteket, szokásokat, település- és épületformákat stb.[30]

Földrajzi felfedezései[szerkesztés]

Gyűjteményén kívül nagy jelentőségűek földrajzi felfedezései is.

Első expedíciója során ismert területeket járt be, eljutott a Zambéziig, a Nambve vízesésig, és számos korábbi tévedést tudott korrigálni. Így a Vaal-folyón túli területek angol és német térképein számos adatot helyesbített, Lekatlong földrajzi fekvését, a Vaal mellékfolyóját, a Harts River(wd) ábrázolását.

Második expedíciója során a Livingstone által már valamennyire ismertetett területeket járt be, a Zambézin túl 850 km-re.

Harmadik és negyedik expedíciója teljesen ismeretlen területeket tárt fel, a matuka és masukulumbe törzsek területeit földrajzi, néprajzi, antropológiai tekintetben ő ismertette a tudományos világgal. (Eine kulturskizze des Marutse-Mambunda Reiches, Bécs, 1879.). Politikai és meteorológiai adatokat is közölt. Az ő emlékét őrizte a Ferenc József hegység neve a masukulumbék földjének északi határán.

Három bennszülött törzset különböztetett meg: busman, hottentotta (ide sorolta a grikvákat, a koránnákat) bantu (ide sorolta a kaffer, zulu, becsuán /bocwana, botswana/, makalaka és még negyvennél több néptörzset).

Geológiai és paleontológiai eredményei[szerkesztés]

Geológiai és paleontológiai kutatásai is jelentősek. Geológiai szempontból az arany- és gyémántlelőhelyek feltárása a gyarmatosítás céljait szolgálták (Die Kolonisation Afrikas, Bécs, 1881–1882.) Európába visszatérése után foglalkoztatta a Becsuánaföld gyarmatosításának gondolata. Megállapodást akart kötni a becsuana főnökökkel földterületek megvásárlásáról, s az amerikai kivándorlást ide szándékozott irányítani. II. Lipót belga király többször meghívta tanácsait meghallgatni, ha egészsége engedte volna, következő útja az uralkodó ösztönzésére Belga Kongóba irányult volna. Tanulmányokat írt Tuniszról, Marokkóról és Abesszíniáról is.

Botanikai, zoológiai (ichthiológiai, ornitológiai) gyűjtései[szerkesztés]

„Pflanzenbuch” című kéziratából a növényleírásokat a Kew Gardensi botanikai katalógusba beillesztették. (Ipomoea holubii(wd), Indigofera holubii N.E. Br.(wd),[31] Orthochilus holubii (Rolfe) Bytebier(wd),[32] Habenaria holubii Rolfe(wd)[33] és a többi [9]. 1894-ben pedig Franz Steindachner a Holub által hozott halakat írta le, s illesztette rendszertanba. Nevét kapta több, általa behozott állatfajta, így a Holub-szövőmadár és a Szuharbújófélék családjának egyik alfaja, a Croaking Cisticola (holubii).[34]

Tudományos egyesületi tagságai (válogatás)[szerkesztés]

  • 1877-ben (az 1876-ban Fokvárosban alapított) Dél-afrikai Filozófiai Társaság levelező tagjává választották.
  • 1880-ban a Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagjává választotta.
  • 1881. szeptember 8-án Holub Emil dr., a híres Afrika-utazó (kinek arcképe a múzeum helyiségét még ma is díszíti – írták 1907-ben) igen érdekes előadást tartott afrikai utazásairól, mely alkalommal három nagy ládába foglalt számos tárgyat ajándékozott a múzeumnak. Ez alkalommal a Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület 1881. november 3-án Holub Emil híres afrikai utazót, ki a múzeumnak sok Dél-Afrikából hozott kitömött állatot adott ajándékba, tiszteletbeli tagnak választotta.[35]
  • 1887-ben a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjává választotta.
  • 1895-ben a Magyar Természettudományi Társaság tiszteletbeli tagjának választotta.
  • A Bécsi Császári és Királyi Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagja.
  • Tagja volt a Budapesten, Münchenben, Nápolyban, Philadelphiában, Chicagóban, Londonban és Fokvárosban működő földrajzi egyesületeknek.[36]
  • Tagja volt a „Fokföldi Engedéllyel Rendelkező Orvosok” (társaságának).
  • 1899-ben lépett be a Cseh Filatélisták Társaságába.[37]

Kitüntetései, díjai[szerkesztés]

Forrás: Emil Holub: Von der Capstadt ins land der maschukulumbe. Reisen im südlichen Afrika in den jahren 1883–1887. Wien, Alfred Hölder, 1890. Gyászjelentése a könyv végén

  • Lovagja: az Osztrák Császári Vaskorona-rend III. osztályának; a Ferenc József-rendnek;
  • Parancsnoka (Komtur(wd), Commandeur): a bajor királyi Szent Mihály-lovagrendnek, a svéd Wasa-rendnek, a Belga Lipót-rendnek, a spanyol Izabella-rendnek, a portugál Jakab-rendnek, az olasz Királyi Koronarendnek, a szerb Száva-rendnek, a montenegrói Daniló-rendnek, a perzsa Nap és Oroszlán-rendnek.
  • Tisztje (Officier): a bolgár Polgári Érdemrendnek, az orosz Szent Anna-rendnek, az olasz Királyi Koronarendnek, a török Medjidie-rendnek, a luxemburgi Tölgy-Korona-rendnek, a tunéziai Nischan el Iftikhar (Order of Glory(wd))-rendnek.
  • Birtokosa: a Francia Köztársaság Becsületrendjének, a szász királyi Albrecht-rend I. osztályának, a württembergi Frigyes-rend I. osztályának, a braunschweigi Heinrich der Lőwe-rend I. osztályának, a badeni Zächringer Oroszlán-rend I. és II. osztályának, az anhalti Albrecht-rend (házi rend) I. osztályának, a dán Dannebrog-rendjének, a mecklenburg-schwerini Griffon-rendnek, a Walbecki Érdemrendnek, a görög Megváltó-rendnek, a hesseni Fülöp-rend II. osztályú nagykeresztjének, a Szász-Ernesztin házi rend II. osztályú rendjelének, a szász-weimari nagyhercegség Fehér Sólyom-rendje II. osztályú rendjelének, a szász-meiningeni (hercegség) Tudomány és művészet érdemkeresztjének, a francia Akadémiai Pálmák Rend(wd) tiszti rendjelének.
  • Tulajdonosa az alábbi kitüntetéseknek: a bajor Lajos-érem a tudomány, művészet terén szerzett érdemekért; a bolgár arany és ezüstérem a tudomány, művészet terén szerzett érdemekért; a román „Bene Merenti” aranyérem a tudomány és művészetekért.
  • Holitz város díszpolgára,
  • Stiahlau község díszpolgára,
  • Raasdorf község díszpolgára

Művei (válogatás)[szerkesztés]

A Cseh Köztársaság Nemzeti Könyvtára 29 szakmai kiadványt ír le, amelyeket Emil Holub még életében kiadott.

  • Reise in Südafrika (Petermanns Mitteilungen, 1876)
  • The past, present, and future trade of the Cape Colonies with Central Africa. (Proceedings of the Royal Colonial Institute, Volume 11. (1879–1880.) 55–87. oldalak [10]
  • Journey through Central South Africa, from the Diamond fields to the Upper Zambezi... (Proceedings of the Royal Geographical Society, 1880), 166–182. oldalak [11]
  • The central South African tribes from the south coast to the Zambezi (Journal of the Anthropological Institute of Great Britain and Ireland, Volume 10. 1880. 2–20. oldalak) [12]
  • Über einige Fossilien aus der Uitenhage-Formation in Süd-Afrika Melchior Neumayrral (2 kőnyomatos tábla, Denkschriften der Matematisch-Naturwissenschaftlichen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 1881.) 267–276. oldalak [13] A két táblamelléklet látható: [14]

Könyvei[szerkesztés]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • A Fokvárostól a masukulumbék országába. 1883–1887; ford. Brózik Sándor; Ráth, Bp., 1890–1891
  • A búrok hazája. A Fokvárostól a masukulumbék országába, 1-2.; ford. Brózik Sándor; Ráth, Bp., 1899
  • Tizenegy év Dél-Afrikában; ford. Halász Gyula; Franklin, Bp., 1930 (Világjárók. Utazások és kalandok)

Emlékezete[szerkesztés]

  • 1902-ben Bécs-Leopoldstadtban (2. kerület) a Holubstrasse-t nevezték el róla.
  • A bécsi Zentralfriedhof-beli sírján álló szobrok közül az egyik, egy lasai márványból készült gyászoló nőalak, aki irónjával a földgömb azon pontjára mutat, melyet Holub térképezett fel először. A sír fejénél lévő talapzaton pedig Holub carrarai márványból faragott büsztje áll. Alkotója Richard Jakitsch (1872–1931) grazi szobrász. A síremléket 1904. június 11-én leplezték le, maga Ferenc József is 2000 koronával járult hozzá. A cseh Afrika-felfedező sírján minden évben halottak napján cseh nemzeti színekkel díszített koszorút helyeznek el.
  • Holicében, szülővárosában 1964-ben (más forrás szerint 1970-ben nyitották meg) emlékmúzeumot rendeztek be. A múzeum homlokzatán helyezték el Emil Holub fejszobrát. (Ismeretlen alkotó művét). Az első teremben Emil Holub dolgozószobájának berendezése és könyvszekrénye látható, itt állítják ki az életét és művét bemutató okiratokat más írásos emlékekkel, könyvekkel. A második terem a prágai Nemzeti Múzeumnak az afrikai állatvilágot bemutató kiállítása. A harmadik terem Afrika néprajzát mutatja be egy bennszülött település életének figurális keresztmetszete által. A múzeum védett könyvtári és dokumentumtári résszel is rendelkezik a kutatók számára.[38] A múzeum honlapja:[19]
  • Holice város 1949-ben szobrot is állított nagy szülöttjének emlékére, Jindřich Soukup alkotása.[39]
  • Prágában annak a háznak a homlokzatán, ahol egyetemi évei alatt lakott, emléktábla őrzi e tényt. „Zde bydlel za universitich studi r. 1866–1872 cestovatel Africky dr. E. Holub” Ismeretlen művész alkotása.[20]
  • 1999. január 31-én a szülővárosában, Holicében lévő gimnázium Dr. Emil Holub nevét vette fel.
  • 2005-ben, 130 évvel első Viktória-vízesésnél tett látogatása után az osztrák és a cseh nagykövet jelenlétében Livingstone(wd) városában avatták fel Last Mahwahwa zimbabwei szobrász Holub-büsztjét, megemlékezvén a környék nagy felfedezőjéről.[40]
  • Filatéliai alkotások, emlékbélyeg-kiadások: 1.) Csehszlovákiában 1952. február 21-én, halálának 50. évfordulója alkalmából két értékben (3 és 5 korona).[21] 2.) A Cseh Köztársaságban 2007. október 3-án a 160. születésnapjára 11 koronás emlékbélyeget adtak ki.[41]
  • Numizmatikai alkotások: 2002-ben a Cseh Köztársaságban 200 koronás ezüst emlékérmét vertek a születésének 100. évfordulója alkalmából. (Alkotója: Ladislav Kozák).[22]

Filmek életéről[szerkesztés]

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Emil Holub (angol nyelven)
  2. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b c Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
  5. a b BnF források (francia nyelven)
  6. The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  7. 978-80-87057-50-6
  8. Új Szó - Vasárnap, 1977. november 27. 48. szám
  9. Leírása szerint ekkor három helyen folyt Dél-Afrikában kitermelés a koncessziót nyert vállalatok, kisvállalkozók, egyének által. A „River diggings” a Vaal folyó mellett Bloemhof(wd) transvaali városkától a Harts(wd) és a Vaal egyesüléséig, a másik a Kimberley városa körüli „Dry diggings” vagy „Central diggings” terület, ahol száraz úton jutottak a gyémánthoz (maga is négy részre oszlik: 1. az északnyugati /Kimberly/ és a 2. hozzá keleten csatlakozó Old de Beers, a 3. keleti csoportra /Dutoitspan(wd)/, valamint a 4. vele délen és nyugaton összefüggő Bultfontein(wd)/), a harmadik nem angol földön, az Oranje szabad állam területén lévő lelőhelyek Jagersfontein(wd) és Koffiefontein(wd) körül.
  10. Hebron, hittéritői állomás. Bethulia és Smithfield közt fekszik Carmel nevű kis helység. — Winburg kerület Bloemfontein kerület északi oldalán; főhelye Winburg város közel a Laai Spruit és kis Vet-folyóhoz, református templommal s kerületi fogházzal. A kerület nyugati határain s a Vaal bal partján feküsznek: Berlin, Pniel, Hebron és Plaatberg — többnyire berlini hittéritői társulatok állomásai. Ballagi Károly, Királyi Pál: Egyetemes földrajz szótárszerű tárgymutatóval, I. kötet, Pest, 1871. A boer-köztársaságok. 1. Orangei köztársaság, 258. p.
  11. Holub leírása szerint a hottentották (khoiok) alrasszának [2] (Archiválva 2014. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben) két testvértörzse a grikwák és a koránnák a Nyugati Grikwaföldet (a Vaal és az Oranje egyesülésénél), valamint az Új vagy Keleti Grikwaföldet (az ún. Normandslandot, Kok’s Town körül) népesítették be, számuk, vagyonuk töredékére csökkent. Lásd [3] és [4]
  12. „A »koranak« nomád életet folytató nép az Orange folyó felső folyásának nyugati s a Ky Gariep mindkét partján terülő rónaságon. Számuk mintegy 24,000. A többi hottentottoktól magas növés, erős testalkat és értelmesség által különböznek. Azonban a pogány rész tunya, rabló és kegyetlen. A koranak közt főleg francia protestáns és berlini hittérítők működnek, kiknek főbb állomáshelyei Likatlong vagy Lekatlong és Daniels Kuil.” (Ballagi–Királyi i.m. 252. oldal.)
  13. A kraal eredetileg kör alakú település volt, szigorúan szabályozott társadalmi szerkezettel. A kraal különösen gyakori volt Dél-Afrikában. Ezeket leginkább egy karókból épült tövisfal vette körül. Ma a kraal csak a szarvasmarha-tartásra szolgáló karám jelentéssel bír, amely régen a település közepén volt. A szó azonban megtalálható némely dél-afrikai helynévben. Leírása szerint Lekatlong a legdélibb batlapin törzsi főváros volt, Jantje fejedelem székvárosa. 100–200 kunyhója három nagyobb tanyacsoportra oszlott, 2–3–4 kunyhó alkotta a tanyát, s minden tanyát 1,4–2 méteres kerítés vett körül.
  14. S2A3 Biographical Database of Southern African Science. Megtekintve 2023-07-16
  15. a b Emil Holub: Tizenegy év Dél-Afrikában. Ford. Halász Gyula, Digi-Book Magyarország Kiadó, Budaörs, 2018. 69 oldal.
  16. A Zambézin történt veszélyes csónakútról írta: „22 kilométeres szakaszon egy kataraktát és 44 sellőt olvastam meg”. (Emil Holub: Tizenegy év Dél-Afrikában. Ford. Halász Gyula, Digi-Book Magyarország Kiadó, Budaörs, 2018. 31. oldal)
  17. Sheffield, T. Story of the Settlement. Grahamstown. 1884.
  18. (Biedermannsdorf, ma Bécs, 1865. november 5. – Bécs, 1958. szeptember 28.) 1883. november 2-án Bécsben ment feleségül Emil Holubhoz, s negyedik afrikai útjára el is kísérte. [5]
  19. Die Portraitsammlung des Naturhistorisches Museum, Wien, Die Portrait- und Bildersammlung.
  20. Fekete János magyar, csongrádi volt. Ignaz Leeb, alsó-ausztriai, Harmannsdorfból, kertész és egészségügyi katona, az expedíció alatt ő volt a szabó, a patikus, a sebész, a meteorológus, ügyes növény- és állatpreparátor, jó vadász. Antonin Haluška, rajhradi morva kovács, puskaműves, szíjgyártó és csizmadia, valamint az állatkitöméshez is értett. (Őt betegsége miatt 1886-ban, egy évvel az expedíció vége előtt hazaküldte Holub). Karl Bukač (Holub leírása szerint bécsi) kovács, műlakatos, bádogos és puskaműves, madártömő, meteorológus és magasságmérő. Oswald Söllner, bécsi mészáros, bőrkikészítő, hüllők gyűjtője, kocsis és a szakács. Josef Špíral(wd), Emil Holub Šťáhlavyban született unokaöccse, korábban utászkatona volt, az expedícióban pedig asztalos és hajós, rovargyűjtő, koponyapreparáló, geológus, mineralógus. Utóbbiak hárman meghaltak az expedíció során.
  21. Pesti Hírlap, 1887. szeptember 18. 256. szám, 3. oldal
  22. Ezek egy részét publikálta Zelizko, Johann V.: Felsgravierungen der südafrikanischen Buschmänner auf Grund der von Dr. Emil Holub mitgebrachten Originale und Kopien. című 1925-ben megjelent kiadványában.
  23. Botswana északkeleti részén található a száraz szavanna közepén, és a világ egyik legnagyobb sólapálya. A medence maradványa a korábban hatalmas Makgadikgadi-tónak, amely valaha Svájcnál nagyobb területet fedett le, de több tízezer évvel ezelőtt kiszáradt. Az emberi mitokondriális DNS közelmúltbeli tanulmányai arra utalnak, hogy a modern Homo sapiens ebben a térségben kezdett fejlődni mintegy 200 000 évvel ezelőtt, amikor ez a terület a tavak, folyók, mocsarak, erdők és füves szavanna hatalmas, rendkívül termékeny vidéke volt, amely különösen kedvező volt a hominidák és emlősök fejlődésére. A Ngami-tó ez ősi Makgadikgadi-tó töredezett maradványainak egyike, a lefolyástalan tavat még időszakosan feltölti a Taughe folyó.
  24. Hagyomány szerint a Mashukulumbwe nevük a hajviseletükből eredt. Más néven: Ila (Ba-ila, Baila, Bashukulompo, Mashukulumbwe, Shukulumbwe, Sukulumbwe, Mashukolumbwe, Abaiyila). Zambiában a Kafue folyó(wd) mindkét partján a keleti hosszúság 26 és 27 foka között, lozi nyelven mashukulumbwe vagy bashukulompo néven ismert. (Dél-afrikai népek, bantu). [6] Lásd még a népről Smith, Edwin William (1876-1957) — Dale, Andrew Murray (–1919): The Ila-speaking peoples of Northern Rhodesia, I. kötet, [7] II. kötet. [8] London, 1920.
  25. Az elnevezés nem ment át a szakirodalomba. Ma a Bulala Hills(wd), Mwako Hills(wd), Chalobeti Hills(wd) dombvonulata. Lásd Emil Holub's Travels North of the Zambezi, 1885-6. Ford. Christa Johns. Szerk Ladislav Holy. Institute for African Studies University of Zambia, Manchester, 1975. Címlap utáni térképen a mai helynevekkel együtt feltüntetett útvonal.
  26. A mű címlapja Archiválva 2020. július 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
  27. Josef Kafka: Průvodce africkou výstavou cestovatele Emila Holuba, Prága, 1892. 80 oldal
  28. Emil Holub nekrológja. ANNO. Neue freie Presse, 1902. február 22. 6. oldal
  29. Nekrológja, Kmetijske in rokodelske novice letnik, (Novice) 60 évf. 1902. november 21. 465–466. oldalak
  30. Lásd a Seven Years in South Africa című művének a képeit!
  31. Flora of Zimbabwe, Indigofera holubii N.E. Br.
  32. Flora of Zambia, Orthochilus holubii (Rolfe) Bytebier
  33. Flora of Zambia, Habenaria holubii Rolfe
  34. Avibase. A világ madár adatbázisa. (Cisticola natalensis holubii (von Pelzeln, 1882).
  35. Fischer Jakab–Ortvay Tivadar–Polikeit Károly (szerk.): Emlékmű 1856–1906. A Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából (Pozsony, 1907). 82. oldal
  36. Forrás: Holub cseh nyelvű gyászjelentése.
  37. Zdeněk Jindra: i.m.
  38. https://web.archive.org/web/20040825234336/http://www.holice.cz/kdholice/htm/pamatnik_ang.htm
  39. Szántó György: Valóra váltott álmok. Új Szó–Vasárnap, 1977. november 27. 48. szám.
  40. A leghíresebb cseh felfedezők, utazók Afrikában - I. rész
  41. Emil Holub és felesége is lelkes bélyeggyűjtők voltak
  42. Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. január 8. 6. szám
  43. Eredetije Sheffield, T. Story of the Settlement. Grahamstown. 1884.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Emil Holub című cseh Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Emil Holub című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]