Ichthiológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Linfish.jpg

Az ichthiológia vagy halismeret az állattan (zoológia) halakkal foglalkozó tudományága, amely felöleli a kezdetleges fejgerinchúros (Cephalochordata) lándzsahalaktól (Acrania) kezdve, a legfejlettebb placentás elevenszülő fogaspontyokig (Jenynsiinae) valamennyi édesvízi és tengeri halfaj tudományos vizsgálatát. Az ichthiológia görög eredetű, szó mely az ἰχθύς, ikhtusz, "hal"; és a λόγος, logosz, "tudomány" szavakból áll. Egyes becslések szerint ma több mint 25 000 önálló rendszertani státusszal bíró halfaj létezik. A biológiailag elkülönült populációk számáról – genotipikus klaszterekről – és az egyes fajokhoz tartozó alak- és színváltozatok számáról még megközelítő adatok sem állnak rendelkezésre, s a mélytengeri halfajok hozzávetőleges számáról sincsenek becsült adatok. Mivel a halak fejlődéstörténeti (filogenetikus) rendszerezése, a nevezéktan (zootaxonómia) és a paleontológia szoros kapcsolatban áll egymással, ezért nem kerülhető el időnként az új fajleírásokat figyelembe véve (kb. tizenöt évenként) a halak átcsoportosítása, újra rendszerbe foglalása. Ez a tény sajnálatos ugyan, de nem lehet rajta változtatni.

Az ichthiológia részterületei:

  • Hidrobiológia (a vízi élőlények és ökoszisztémák tudománya)
  • ÓceanológiaLimnológiaRheológia (tengertan, tótan, áramlóvizek tana)
  • ThalassobiológiaLimnobiológiaRheobiológia (tengeri élőlények, tavi élőlények, áramlóvizek élőlényeinek tana)
  • Természetvédelmi ichthiológia (Kutatási területe: a védett és veszélyeztetett halfajok faunisztikai, ökológiai vizsgálata és populációbecslése. A halfajok élőhelyeinek jellemzése és ezek ismertetése. Egyes halfajok veszélyeztetettségi helyzetének vizsgálata. A védett és veszélyeztetett halfajok részletes felsorolása. A nemzeti parkok értékeinek számbavétele és a védett, ritka fajok populáció változásainak vizsgálata)
Washingtoni Egyezmény (1973)
(a halfajok kereskedelem ellenőrzése: 1985-ben hazai csatlakozás)
Ramsari Egyezmény (1975)
(a vizes területek védelme: 1979-ben Magyarország is aláírta)
A biológiai sokféleséget megőrző egyezmény (1992)
(1994-ben Magyarországon hatályba lépett)

Az ichthiológia története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Őskor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A barlangrajzok alapján az őskorban ehető és nem ehető halakat különböztettek meg. E művek szerzője ismeretlen.

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az első halábrázolások, melyeket ékírásos agyag emléktáblákba véstek, az ősi Mezopotámia (jelenleg Irak) területéről kerültek elő. Az Uruk IV. dinasztia korából (i. e. 3100 és 5050) származnak e halakat ábrázoló agyagtáblák. A feltárásokat követően 324 halfajt sikerült azonosítani, váltakozó eredményekkel (Scheil 1918, Diemel 1926, Landsberger 1962, Salonen 1970, Sahrhage és Lundbeck 1992). A sumér és a babilóniai halnevek nem tesznek különbséget az édesvízi és a tengeri halfajok között. Ezért csak feltételezhető, hogy a mindennapi életben a halábrázolásokat mint élelem és mint vallási jelet használták (van Buren 1948, Salonen 1970, de Moor 1998). A régészeti feltárásokat követően az agyagtáblákon az alábbi halfajok leírásai találhatóak Abu Salabikh iraki ichthiológus szerint (a ma használatos halnevekkel): Barbus esocinus, B. grypus, B. kersin, B. luteus, B. sharpeyi, B. xanthopterus, Silurus triostegus, Mystus pelusius, Mastacembelus mastacembelus és Tenualosa ilisha.
Qin Shi Huangdi
  • A halak valószínűsített rendszerezési bölcsője a régi Kína. Az i. e. 2500 körül a Shi dinasztia daloskönyvében már szó esik egy halról, amelyet ma aranyhalként ismerünk, Carassius auratus auratus(Ezüstkárász). A költő, a királyi palota építéséről így írt:
"Ott az Ősök ligetében, fényes szarvasok körében, öreg király mulat szépen. Ott a királyi madarak mind ragyogó hó-tollúak, fickándoznak aranyhalak." (fordította: Weöres Sándor – A lélek idézése 1958.)
E régi vers is arra utal, hogy a haltartás már az ősi Kínában is kedvtelések közé tartozott, amely a távol-keleti pompa egyik megtestesítője volt. A későbbi korokban, főleg a Han-dinasztia idején a Nanking tartományban szigorúan tiltották, – halálbüntetés terhe mellett a piros halak' étkezési célokra való felhasználását. A Soung-dinasztia uralkodásának idejét (i. e. 960 – i. sz. 1279) tekintjük az aranyhal 'háziasítás'-nemesítés kezdő korszakának.
  • Az állatok első tudományos rendszerezője Arisztotelész volt. Ő az állatok csoportosítására is kísérletet tesz, és mintegy félezer állatot ismertet. Két nagy csoportra; vörös vérűekre és nem vörös vérűekre osztja őket. A nem vörös vérűek közül, testszerveződésük bonyolultsága alapján; szivacsokat, csalánozókat, puhatestűeket, rovarokat, rákokat és polipokat különböztet meg. A vörös vérűeket a halak, madarak és az emlősök alkotják. Leszboszi és asszoszi tartózkodása idején a két sziget halászaitól hallott adatokkal egészíti ki halgyűjteményét, majd kritikusan rendezi és osztályozza azokat; összesen 116 halfajt ír le. Arisztotelész már különbséget tesz a hal és egy tengeri emlős (delfin) között. Az édesvízi halak közül ugyancsak különbséget tesz a ragadozó perkhcsapósügér, és a nem ragadozó kichleszivárványos ökle között.
  • Kr. u. 77-ben, egy magát jelentős természettudósnak valló római, idősebb Plinius lefordítja Arisztotelész munkáit, kibővítve azt saját elképzeléseivel és kiadja Naturalis Historie című művét. Ez a rendszerezés azonban mégsem közelíti Arisztotelész rendszertanát. Olyan nevek szerepelnek benne, mint: kétéltű hal, fűrészhal és hableányhal.

16. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bauhin Gaspard
  • A feledésbe merült Arisztotelész rendszertani leírásait 1554-ben három lelkes francia természetkedvelő: Hippolyte Salviani, Pierre Belon és Guillaume Rondelet újra feltámasztja, és ezzel megalapozzák a mai értelembe vett ichthiológia alapjait. A leírásuk Libri De Piscibus Marinum néven jelenik meg Franciaországban. Ebben 59 édesvízi és 205 tengeri faj leírása található; a könyv 335 illusztrációt tartalmaz. Ebben a korban a botanika sokkal fejlettebb tudományág volt, mint a zoológia.
  • Egy svéd orvos (boncmester) és botanikus Bauhin Gaspard 1596-ban kiadja Pinax theatri Botanici című könyvét, amely alapműve lesz a későbbi növénytani rendszerezésnek. Az itt leírt 6000 növényfaj már osztályozva van, úgymint; fák, bokrok, füvek és fűszernövények (Aromataba). Ebben az osztályozási rendszerben már megjelenik a nem és a faj fogalma, és jó pár növényfajnál a kettős névhasználat. Ezt az osztályozási rendszert veszi át 139 évvel később Carl von Linné, aki a Bauhin család tiszteletére (Johann & Gaspard Bauhin) egy növénynemzetséget Bauhinia (Caesalpiniaceae család) névre keresztel.

17. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eudontomyzon vladykovi
  • 1666-ban megjelenik még egy halakról szóló könyv Európában Vogel, Fisch und Tierbuch címen. E művet Leonhard Baldner írta, aki egy strassburgi halászmester volt. Ő volt az első, aki üvegedényekben kezdte tanulmányozni az általa kifogott halakat, majd megfigyeléseit le is írja. Az ingolák fejlődésmenetét már Baldner is ismerte, mert halas könyvében ezt írja:

"Augusztus havától a szent karácsony haváig alig találhatunk szemes ingolákat, de vakcsík bőven van egész éven át. A szemesek és a vakok egyébként egyfélék, minthogy a fiatalok kezdetben mind vakok, s azonnal bebújnak a fenékbe, mihelyt az ikrából megszületnek. A vakokban mindaddig nem fejlődik ikra, amíg szemük nem lesz."

  • A tengeri utazásokkal már lehetővé válik a távoli földrészek felkutatása. A legelső „műkedvelő ichthiológus” aki Dél-Amerika földjére lép, Georg Marcgrave a Szász fejedelemség udvari természettudósa és csillagásza. 1637-ban őt jelölik megbízott csillagásznak, – az akkor holland gyarmatként számon tartott Brazíliában, és elvállalja az első állattani és növénytani gyűjtő expedíció vezetését is. A felfedezéseit 1686-ban megjelent Historia Piscium című könyvében teszi közzé, amelyben 178 új halfaj leírása található. Ez az első olyan könyv, melyben kategorizálva vannak a halfajok, így megszületik a halak átmeneti rendszertana.

18. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erre a kezdetleges rendszerezésre felfigyel Peter Artedi, az Uppsalai Egyetem botanikusa, akinek tanítványa és barátja Carolus Linnaeus. Artedi hihetetlen érzékkel vezeti rá tanítványát a latin mozaikszavak használatára, és megszületnek az első Linné által írt halnevek; Malacopterygii, Acanthopterygii, Branchiostegi, Chondropterygii, Plagiuri. Sajnos Artedi már nem érhette meg tanítványa nagy sikerét, az állattani nevezéktan 1758-es induló napját, mert 1735-ben 30 éves korában egy Amszterdam melletti patakba fulladt. Linnaeus 1738-ban posztumuszként közzéteszi Artedi eredeti kéziratát Opera Omnia de Piscibus néven. Ebben a könyvben már olyan ismerős szakkifejések vannak, mint ordo = rend, és binomális = kettős névhasználat. A történelemben először kerül sor a halak anatómiai felépítésük szerinti osztályozására. Ez a könyv az alapja, a majd egy évszázaddal később létrejövő fejlődéstörténeti (filogenetikus) rendszerezésnek (Charles Darwin).
  • Itt meg kell, hogy említsük a méltánytalanul elfeledett olasz természettudóst és kalandort, Luigi Ferdinando Marsigli grófot, aki részt vesz Budavár visszavételében 1686-ban és a spanyol örökösödési háborúban is. Ő térképezte fel először az itáliai félsziget halait és kategorizálta azokat. Számos műve közül, amelyek Magyarországra is vonatkoznak a következők: az 1700-ban kiadott Danubalis Operis Prodromus, amelyben elsőként írja le a közönséges tokot, Acipenser nudiventris (Lovetsky, 1828). További művei: a hat kötetből álló Danubius Pannonicomysicus 1726-ban kiadott utolsó kötete, a Catalogus Plantarum circa Danubium Sponte , amely a magyar flórára vonatkozó első összefoglaló mű. Magángyűjteményeit még életében Bolognának ajándékozta, ebből alakult meg később a bolognai akadémia.
  • 1735-ben megjelenik a hollandiai Leiden városában az orvos és botanikus Carolus Linnaeus Systema Nature című munkája.
    Cyprinus carpio
    A zoológiába ő vezeti be azt a kettős Latin nyelvű elnevezést, amely a fajoknak nemek, és nemzetségek szerinti osztályozását lehetővé teszi. E rendszer nélkül ma már nem tudnánk áttekinteni az ismert élőlények óriási tömegét. Linné érdeme, hogy megalkotja azt a rendszert, melynek alapjai ma is érvényesek. Az első rendszertan alapegysége a faj (species), a lényeges vonásokban megegyező fajokat nemekbe, a növényeknél nemzetségekbe (genus), a nemzetségeket családokba (familia), ezeket rendekbe (ordo), a rendeket osztályokba (classis), azokat pedig törzsekbe (filum) sorolja. A törzsek összessége alkotja az országot (regnum). Ez a rendszerezés a XX. század végéig van csak érvényben. Itt meg kell említenünk George Cliffordnak a nevét, aki egy gazdag amszterdami bankár volt. Clifford üzleti kapcsolatinak révén összegyűjt sok egzotikus növény és állatfajt a világ számos pontjáról. A gyűjteménye 4000 állat és 8000 növényfajból áll, és ez a gyűjtemény lesz később az alapja Linné rendszerezéseinek. Egy másik segítő Linné régi barátja Albertus Seba, aki egy különös figura volt, – mellesleg gyógyszerész és zoológus.
    Albertus Seba
    Az ő tulajdonában volt Európa legnagyobb növény és állat gyűjteménye. Csak Amszterdamban tizenhét gyógyszertára volt közel a tengerparthoz. Az általa „kotyvasztott” kábítószert cseréli el a tengerészekkel növényi és állati 'termékekre'. (…) Linné új rendszerezése választás elé állítja az akkori világ természettudósait és 23 évvel később, az átdolgozott Systema Nature 10. kiadásával 1758. január 1-jétől megalakul a nemzetközi állattani nevezéktan, melynek rövidítése N. R. M.. Ez az év azt is jelenti, hogy ettől az évtől kezdve érvényesül az elsőbbség elve a zoológiában (lex prioritas), amit a továbbiakban már a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe szabályoz. (ez azt jelenti, hogy az állattani nevezéktanban mindig az elsőként közzétett fajleírás a mérvadó).
  • Tiltott Zoológia: Linné nemcsak természettudós, hanem orvos is volt; – nagyon jól tudta hogyan is kell az emberek felé közeledni. Az általa főzött gyógynövények kivonatát cseréli el, cserébe a bennszülöttek által begyűjtött növényi és állati tetemekért. 1731-ben II. Péter orosz cár által Lappföldre indított expedíciójának teljes néprajzi és zoológiai anyagát így orozza el. A bajból barátja, Albertus Seba húzza ki ismét. Ennek viszont nagy ára van. Seba teljes gyűjteménye II. Péter tulajdona lesz. (…) Ebben a korban, az 1735-ben kiadott a Systema Nature című kiadvány körül is éles viták zajlanak. Sokan Artedi eredeti művét, az Opera Omnia de Piscibus kéziratot vélik felfedezni a Systema Nature című kiadványban. Linné, az elnyert Artedi kéziratot sok helyen átírja a saját felfogása szerint. A kettejük közti versengésről a következő, még az 1730 évekből származó Artedinek tulajdonított mondatok is árulkodnak:

"Ma együtt indulunk tanulmányozni a Pietsch, amit egyikünk meglát az a másiknak kudarc és egyéb. Akkor ama közvetlenül kiderül ki a mestere. Mindegyikünk hisz a győzelemben ki az ichthiológus… Nekem sok tudásom van, ezzel szemben neki még tanulni kell ismerem, olyan mint egy kétéltű. Ezzel szemben ő könnyen elismer engem, mint a első osztályú matrózt, mert ismerek sok madarat és sok insects…"

A Systema Nature tizedik kiadásában leírt új halosztályozási rendszer, amelyben 414 halfaj leírása található; – ez viszont teljes egészében Linnének tulajdonítható például Cyprinus gobio, Cyprinus carpio (ponty).
  • Az 1750-es évekig megismert és rendszerezett összes halfajt egy német orvos és ichthiológus Markus E. Bloch elsőként foglalja össze lexikon formájában. A lexikon második, kilenckötetes része már kevésbé sikerült. Ez, az akkori korban viszont nagyszerű tudományos teljesítmény volt. Később Bloch az Etroplus maculatus felfedezőjeként válik ismerté és beírja magát az ichthiológia történetébe.
  • Egy másik német zoológus és botanikus, Peter Simon Pallas 1766-ban kiadja Miscellanea Zoologica című könyvét, amely tartalmazza az addig felfedezett összes gerinces állat rendszerezését. 1767-ben II. Katalin felkínálja Pallasnak a Szentpétervári Egyetem vezetését, amit elfogad. Az orosz flóra és fauna feltérképezése mellett még számos, köztük halakkal foglalkozó zoológiai műveket is ír, amit Berlinben Specilegia zoológia címen 1766-ban ki is ad. Ebben a kiadványban elsőként számol be az Altaj-hegység, Nyugat-Szibéria, a Kaszpi-tenger és a Bajkál-tó gazdag halfaunájáról. Elsőként ad hírt a Fekete-tenger halvilágáról is, rendszerezi a sőregtokot, Acipenser stellatus és a tarka gébet Proterorhinus marmoratus.

18. sz. vége – 19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A francia természettudós Bernard Germain Etienne Lacépede, aki a Párizsi Természetrajzi Múzeum professzora volt, megjelentet egy ötkötetes könyvsorozatot 1798 és 1809 között A halak természetrajza címmel. Ez az összefoglaló sorozat a legnagyobb terjedelmű ichthiológiai művek egyike ma is. Egyik rendszerezése a Micropterus salmoides. Sajnos később jobban érdekelte a politika, mintsem az élővilág szeretete. (…)
  • Georg V. Cuvier egy briliáns francia zoológus, anatómus, paleontológus és geológus. Teljes nevén: Georges Cuvierbaron Georges Léopold Chrétien Frédéric Dagobert Cuvier. Főleg az emlősökkel foglalkozik, de a halrendszerezés sem áll távol tőle. Egyik fajbesorolása a Pempheris vanicolensis. A halrendszerezéssel kapcsolatos leírásai közül sokat álnéven ír. Egyedül az Oken névről tudjuk biztosan, hogy ezt is használja, a többi álnéven írt munkája a feledés homályába vész. Cuvier elsőként irányítja a figyelmet a fennmaradt halfosszíliákra. Tőle származik az állatvilág első használható, testalkat szerinti osztályozása. Fő műve Leçons sur l'anatomie comparée néven jelenik meg. Cuvier munkatársa Achille Valenciennes, aki rendszerezi az algázó harcsát, Hypostomus cirrhosus, a yukatáni fogaspontyot Poecilia sphenops, az indiai üvegharcsát Kryptopterus bicirrhis, és az amurt Ctenopharyngodon idella.
  • 1783-ban Constantinápoly külvárosában Galatában születik egy kivételes tehetségű ember, Constantine Samuel Rafinesque.
    Constantine Samuel Rafinesque
    Kortársai közül sokan hívják őt nagy géniusznak, de még többen egy őrültnek – viszont a valóságban egy különc autodidakta volt. Minden előképzés nélkül, pusztán a latin nyelv ismeretében különös tehetséggel igazodik el a zoológia, botanika és az ichthiológia rejtelmeiben, de főleg a puhatestűek törzsfejlődése érdekli. Ezen kívül még biológus, meteorológus, kőműves, író és soknyelvű fordító, folyékonyan beszél olaszul, angolul és francia nyelven. Foglalkozik még embertannal, földtannal – ezt még felsorolni is fárasztó. (…) Nagy sikereit az Egyesült Államokban éri el főleg a botanika terén, de a halrendszerezés sem áll távol tőle. Elsőként foglalja rendszerbe az észak-amerikai, főleg a Mississippi völgy halait, fölállítja például a törpeharcsa nemeket: Noturus, Ictalurus, Pylodictis, Ameiurus, és osztályoz egy pontyfélét is Alosa chrysochloris néven. 1819-ben kinevezik a Kentucky államban lévő lexingtoni egyetem botanikai professzorának. Rafinesque már sejtette a természetes kiválasztódás (törzsfejlődés) elméletét, de annak megértése már meghaladta képességeit.
  • A skót orvos, botanikus és zoológus Francis Buchanan-Hamilton 1794 és 1815 között a katonai szolgálatát tölti az indiai Bengálban. Ő volt akkor a sebésze az indiai főkormányzó Lord Wellesley-nek Calcuttaban, akinek a tulajdonában volt a város Alipore nevű botanikus kertje. A Brit Kelet-indiai Társaság 1807. szeptember 11-én kelt rendeletében utasítja a főkormányzót, hogy térképezze fel Bengalt zoológiai, botanikai és etnikai szempontból. A feladat természetesen ismét Buchananra hárul és kezdetét veszi nemcsak India, henem a környező királyságok zoológiai szempontból történő feltárása is. Buchanan elsőként ad hírt az indiai Bandafolyó halvilágáról, – itt 269 fajról számol be, melyek közül 100 hal addig ismeretlen volt. Többek között leírja az arany márnát, Puntius gelius. Feltérképezi az Indus és a Gangesz völgyét, az afganisztáni Helmand folyót, amely közös vízmegosztású folyó Iránnal. Leírja Nepál és a Himalája gazdag növényvilágát is. Sajnos Buchanannak a Helmand folyó völgyéből gyűjtött zoológiai anyaga nagyrészt elveszik vagy elkobozzák – köszönhetően az indiai kiskirályoknak, elsősorban Tippus szultánnak.
    Colisa lalia
    Az a néhány megmaradt anyag ami a Helmand folyó állatvilágáról fennmaradt, az „nem értékelhető és nagyon zavarbaejtő” – mondta ezt egy évszázaddal később Buchananról India első, egyébként kiváló ichthiológusa Sunder Lal Hora 1933-ban. 1814-ben William Roxburgh lesz a felügyelője a calcuttai botanikus kertnek, és tovább nem tartanak igényt Buchanan szolgálataira. Ő visszatér Angliába és 1822-ben közzéteszi botanikai és zoológiai leírásait Edinburghban illetve Londonban. Buchanan újdonságnak számító latinosított halnevei eleinte sokkolják az akkori nomenclatúrát. Sok halfajt a Hindu mitológiai mesék alapján nevez el: Tor tor, Badis badis, Chanda nama, Channa barca, Colisa lalia. (A Chanda egy szörny neve a hindu mesékben, akit Chamunda Devi megöl, – ez szintén egy népszerű név a hindu közösség meséiben. Buchananról később egy amerikai apró pontyfélét neveznek el, Notropis buchanani (E. Meek, 1896).
  • Az osztrák természettudós, Johann Natterer a 19. század legnagyobb zoológiai és ichthiológiai felfedezője. 1817-ben I. Ferenc osztrák császár férjhez adja lányát, Mária Leopoldina főhercegnőt I. Péter brazil császárhoz. A hosszú brazíliai utazásra felkérik kísérőnek a bécsi Zoológiai Múzeum két természettudósát, Carl Friedrich Philipp von Martiust és Johann Natterert. Az esküvő után a két bécsi természettudós még 18 évig Dél Amerikában marad és összegyűjti az évszázad addigi legnagyobb zoológiai anyagát. Terjedelmes gyűjteményükkel 1835-ben térnek vissza és biztonságba helyezik azt, a bécsi Természettudományi Múzeumban. I. Ferenc császár egyszerűen megveszi e páratlan gyűjtemény egy részét, amely tartalmaz sok madarat, növényt, rovart.
    Potamotrygon leopoldi
    Szerencsére a tartósított haltetemek nem érdeklik I. Ferencet. Az 1848-ban kitört bécsi forradalom alatt a hofburgi tűzben ez a gyűjtemény teljes egészében elég, Natterer naplójával együtt. Az a páratlan gyűjtemény csak 60000 addig ismeretlen rovarfajt tartalmazott. Netterer nevéhez több mint 2000 halfaj leírása fűződik, olyan egzotikus fajokat ír le elsőként, mint a dél-amerikai tüdőshal, Lepidosiren paradoxa (Fitzinger, 1837). Elsőként írja le az amazonasi édesvízű rájákat. Később elismerésként sok halfajt róla neveznek el például Copella nattereri (Steindachner, 1876), Farlowella nattereri (Steindachner, 1910) és Corydoras nattereri (Steindachner, 1876).

Az ichthiológia történetét nemcsak olyan nagy nevek írták mint Linné, hanem olyanok is, akiknek neve szép lassan kitörlődik az emberek emlékezetéből.

  • Az egyik ilyen név Johannes Peter Müller, aki főállásban fizikus – mellesleg boncmester 1833-tól a berlini Humboldt egyetemen. Ő kezdi el először boncolni a halakat és belső tulajdonságaik alapján osztályozza is őket. Az eredményeit 1845 – 1849 között a Horae ichthyologicae című könyvsorozatában írja le. Ez már jelzése volt egy új időszak eljövetelének, a halak élettani különbségeinek alapján történő rendszerezésének.
  • A másik ilyen név a Spandauban született Franz Hermann Troschel, aki egy egyszerű és jelentéktelennek tűnő matematika- és természetrajztanár volt a Berlini Egyetemen és a Humboldt Múzeumban. 1840-ben viszont meghívják őt a bonni egyetemre természettanárnak, és ez választóvonalnak bizonyul. A Humboldt Múzeumban eltöltött évek nem múlnak el nyomtalanul, és Troschel pusztán emlékezetből azonosít és osztályoz jó pár tengeri halfajt, tüskésbőrűeket és tengeri csigafajokat. Ezek közül néhány fajuk az ő nevét viseli például a tengeri csillagok közül Evasterias troschelii (Stimpson, 1862), a papagájhal Chlorurus troschelii (Bleeker, 1853) és Murex troschelii bíborcsigafaj.

Natterer gyűjteménye még hosszú ideig szinte kimeríthetetlen forrása volt a 19. század nagy ichthiológusainak.

  • Az egyik ilyen híres halrendszerező a bécsi Zoológiai Múzeum preparátora Johann Jakob Heckel, kinek nevéhez számos trópusi halfaj meghatározása fűződik.
    Symphysodon aequifasciatus
    Felállítja a Xiphophorus, Symphysodon, Pterophyllum és a Crenicichla nemek, a halfajok közül rendszerezi a Symphysodon discus és Cichlasoma dimerus fajokat, stb. Legismertebb munkája az 1847-ben kiadott Die Süsswasserfische der österreichischen Monarchie című műve, amelyben az akkori Magyar birodalom és Ausztria halvilágát írja le. Részlet a könyvből:
"Magyarországnak és különösen a Tiszának halbősége közmondásszerűen ismeretes. A fenséges Balatonban mekkora tömegű zsákmányt hoz fel egyszeri hálóvetés is a jég alól! Mekkorára nő ott a méltán nagy hírű fogas! Ha csak azt a szinte elképzelhetetlen mennyiségű halat vesszük is, amelyet a béllyei királyi hercegi uradalom egymaga termel ki, – ahol saját tervezésű különleges eszközökkel egyszerre 500, sőt ezer mázsa halat is fognak, – láthatjuk, hogy Európában Oroszországon kívül sehol sincs akkora bőségben az édesvízi hal."

Az egyik Magyarországra vonatkozó fajbesorolása a magyar márna: Barbus meridionalis petenyi.

  • Heckel neve szorosan összekapcsolódik Petényi János Salamon nevével, aki tanulmányait Losoncon, Besztercebányán és Selmecbányán végzi.
    Petényi János Salamon
    Lelkésznek készül, ezért Pozsonyban majd Bécsben teológiát hallgat, – de jobban érdeklik a természettudományok. Bécsben olyan híres természettudósoktól tanul preparátormesterséget, mint Johann Natterer, Johann Jakob Heckel és Vinzenz Kollar. 1824-ben Erdélybe utazik zoológiai anyagot gyűjteni, majd Bécsbe visszatérve jelentős természettudományi anyaggal tovább bővíti a Netterer gyűjteményt. 1834-től kinevezik a Magyar Nemzeti Múzeum preparátorának. Számos munkái németül is megjelentek és eredményeiről többnyire a Brehm folyóiratban az Isisben számol be. Ezek a közül az egyik legjelentősebb az 1816-ban kiadott Erdély állattani tekintetben című műve. Petényi leírja szinte az egész Kárpát-medence madárvilágát, előkészíti Magyarország gerinces állatvilágának összefoglaló kézikönyvét, és összeállítja a Magyarországon fellelhető fosszilis állatok maradványainak katalógusát is. Az 1850-es évektől kezdődően barátjával, magyarosított nevén Heckel Jakabbal együttesen végzik a Magyar királyságban fellelhető halak kategorizálását. Petényi 67 halfajt ír le a Kárpát-medence területéről. 1837-ben a Poprád-folyóban egy, addig „ismeretlen” márnafajt fedez fel. Ez a magyar márna, Barbus meridionalis petényi, amely a nevét viseli. Petényi Salamon maradandót alkotott, ez az egyetlen halfaj őrzi nevét az egyetemes haltudományban. A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott kézirataiból számos eltűnt, köztük a nagy madártani mű is. Ennek csak néhány lapját találja meg Herman Ottó egy árusnál, – csomagolópapírként. Petényi hátrahagyott művei elkallódnak, java részük tűzvész áldozata lesz, és csak ennek töredékei kerülnek hozzáértő kezekbe.
"…ha Petényi Salamon kézirataiból csak az látott volna napvilágot, ami csak eredeti szógyűjtés volt, akkor ez a magyar természethistóriai kincsesházának első alapja telt volna belőle."
  • Az olaszországi emigrációba kényszerített Lucien Bonaparte herceg legidősebb fia, teljes nevén Charles Lucien Jules Laurent Bonaparte, aki nemcsak az ornitológia területén alkot maradandót, hanem a későbbi éveiben az ichthiológia történelmébe is beírja nevét. Bonaparte 1822-ben elutazik az Egyesült Államokba, hogy eleget tegyen Alexander Wilson meghívásának és kiegészítse az American Ornithology című kilenckötetes madárhatározóját. Ebből négy kötet Philadelphiában meg is jelenik 1825-1833 között. Az amerikai tartózkodása alatt felfigyel az egyik halastóban történő és még újdonságnak számító egyik halgazdasági eljárásra, a pisztrángok aquakultúrában történő mesterséges szaporítására. Mikor 1828-ban visszatér az Egyesült Államokból, tovább folytatja Rómában a félbehagyott tudományos munkáját és meghonosítja az új aquakultúrás haltenyésztést Olaszországban, ami később elterjed az egész kontinensen. 1833-ban felkérik, hogy vegyen részt az itáliai félsziget halainak feltárásában. Mivel az ornitológiában igen járatos, így könnyedén rendszerez elsőként olyan halfajokat, mint az olasz bodorka; Rutilus aula, az oldalsávos paduc, Chondrostoma genei és egy endemikus apró pontyfélét (Scardinius scardafa). A Bonaparte gyűjtemény 430 fajleírást tartalmaz Olaszország és a Földközi-tenger vidékeiről. 1834 és 1841 között kiadja az Iconografia della Fauna Italica itáliai állathatározó könyvsorozatát, amelyben az olaszországi halfauna is helyet kap. Mivel az 1840-as év elején betekintést kap a híres Netterer gyűjtemény anyagai közé, ezért elsőként ismeri fel az akkori halrendszerezés hiányosságait. Egy téves besorolást javítva megszületik a Cychlini alcsalád, amelyet még ugyanebben az évben Cichlidae névre javít, és elsőként ír le a gyűjtemény alapján 1600 dél-amerikai Cichlid fajt.
    Carcharodon carcharias
    Magánszorgalomból egy észak-amerikai halcsaládot is felállít Aphredoderidae néven (Aphredoderus sayanus). A tengeri halfajok sem tudják megállítani, és felállítja a Scorpaeniformes rend Cyclopteridae családját, utána porcos halak (ráják és cápák) Elasmobranchii alosztályát is. Erre mondták kortársai: "ez a második Bonaparte birodalom…" Bonaparte megelőzte korát, hiszen még nem ismerhette Ernst Haeckel híres biogenetikai alaptörvényét a Chordata-ról. 1868-ban C. L. Bonaparte posztumusz díjként díszdoktora lesz az Uppsalai Egyetemnek (Linné). A teljes C. L. J. L. Bonaparte herceg életmű:
  1. Specchio comparativo delle ornithologie di Roma e di Filadelfia (Parizs, 1827).
  2. Iconografia della Fauna Italica (Roma, 1834 – 1841).
  3. Geographical and Comparative List of Birds of Europe and North America (London, 1838).
  4. Catalogo metodico degli uccelli Europei (Bologna, 1842).
  5. Conspectus systematis ornithologia (Leyden, 1850).
  6. Conspectus systematis ichthyologia (Leyden, 1850).
  7. Ornithologie fossile (Paris, 1858).
  • Jean Louis Rodolphe Agassiz zoológus, geológus és paleontológus 1807-ben születik a sváci Môtierben. A tanulmányai elvégzése után elfogad egy tanári állást a párizsi Természettudományi Múzeum bölcsészkarán.
    Louis Agassiz
    Az egyik patrónusa nem más mint Georges Cuvier, aki nemcsak az ichthiológia tudományát adja át, hanem később elindítja Agassiz karrierjét is. Agassiz másik patrónusa a század leghíresebb politikusa, a porosz Friedrich Wilhelm Heinrich Alexander von Humboldt. A Múzeumban ebben az időben zajlik Johann von Spix és Carl Friedrich Philipp von Martius vezette brazíliai Amazonas expedíció anyagainak rendszerezése. Azonban Spix 1826-ban váratlanul meghal és a további munkát Agassiz veszi át, amelynek teljes anyagát 1829-ban közzé is teszi. 1830-ban a német Karl Vogt zoológus közreműködésével kiad még egy összefoglaló művet Közép-Európa halfaunájáról, amelyben elsőként tesz említést az általa még 1828-ban felfedezett új európai fajról, a felpillantó küllőről: Gobio uranoscopus. Később Agassiz figyelme inkább a halfosszíliák és más kövületek felé terelődik, és egymás után látogatja Európa Természettudományi Múzeumait. 1833 és 1843 között kiadja ötkötetes világhírű művét Recherches sur lespoissons fossiles címen. Ez az ötkötetes mű, a halak fejlődéstörténeti rendszerezésének alapműve. 1846-ban J. E. Lowell meghívja Agassizit az Egyesült Államokba egy előadássorozatra. Lowell pénzügyi és tudományos előny ígéretével ráveszi Agasszit a maradásra, és kinevezik Massachusetts állambeli Newcanbridge Museum of Comparative Anatomy igazgatójának, majd 1859-től ő lesz a professzora és első igazgatója a Harvard Egyetemnek. Később a Harvardról olyan híres természettudósok kerülnek majd ki, mint David Starr Jordan, Joel Asaph Allen, Joseph Le Conte, Ernest Ingersoll, Nathaniel Shaler, Alpheus Packard, Alexander Agassiz és Charles Doolittle Walcott. Az ötvenedik születésnapján Agassizi megjelenteti a tíz kötetesre tervezet, az Egyesült Államok Természetrajza című könyvsorozatának első kötetét, amelyben két új halfajt ír le a Mississippi völgyből: Hybognathus nuchalis, Couesius plumbeus. Ebben az időben Agassiz, Darwin tanainak makacs ellenzője volt, amelyet „tudományos rasszizmus”-ként emlegetnek. Az állandósuló zaklatások elől menekülve feleségével, Elizabeth Cabot Cary Agassiz-zel megszervezik az évszázad leghíresebb dél-amerikai utazását, a Thayer expedíciót 1865. április 1. és 1866. augusztus 6. között. Az expedíció többi tagjai: Joel Asaph Allen ornitológus, James Burkhardt fotográfus, John G. Anthony conchologus, Frederick C. Hartt geologus, Orestes St. John geologus, George Sceva preparátor, és álnéven Mr. Talizmán a „vezető”. Ez volt az első olyan gyűjtőút , amely nemcsak az Amazonaszt, hanem annak mellékfolyóit is feltérképezi, köztük a Rio Negrot, Rio Tocantinst, Rio Paraibat, Rio Tapajost. Az expedíció keretében nagyon sok addig ismeretlen hal, növény, madár és állatfajokat fedeznek fel és írnak le elsőként. Csak az összegyűjtött ichthiológiai anyag több mint 6000 addig ismeretlen halfajból áll. A híres expedíció, és Louis Agassiz nevét sok halfaj őrzi, például Laetacara thayeri, Apistogramma elizabethae, Apistogramma agassizi. A Thayer expedíció által felfedezett halak osztályozása közel húsz évig tart, és erre a nagy munkára Agassiz 1868-ban felkéri Franz Steindachnert a bécsi zoológiai Múzeum ichthiológusát.

20. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Franz Steindachner tanulmányai alapján már fiatal korában is hihetelen érzéket mutat a természettudományok iránt. Régi barátja, Eduard Suess javaslatára inkább lesz zoológus, mintsem villamosmérnök egy Bécs környéki porcelángyárban. Ebben az időben J. J. Heckel a bécsi Természettudományi Múzeum ichthiológusa, és így esélye sincs bekerülni a múzeum gyakornokai közé. Ezért Steindachner 1857 és 1859 között Rudolf Kner zoológussal és Karl von Scherzer bankárral karöltve megszervezi a Novara expedíciót.
    Franz Steindachner
    A Novara egy osztrák fregatt neve volt, amelyen elutazva feltérképeznek olyan távoli földrészek tengerpartjait, mint Ceylon, Jáva, Kína, Ausztrália és Új-Zéland. Ezen az úton 1000 új halfajt írnak le, melyek többsége tengeri hal. Mikor visszatérnek, Johann Jakob Heckel már nem él, és így Steindachner lesz bécsi Zoológiai Múzeum igazgatója. A megszerzett igazgatói szék azonban ingatagnak bizonyul, és ellensúlyozásként Steindachner feltárja Szenegál, Spanyolország, Portugália és a Kanári-szigetek élővilágát, majd közzétesz 55 új ichthiológiai bekezdést az általa felfedezett halfajokról. Az eddigi érdemei alapján, mintegy elismerésként ekkor kéri fel az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy halrendszerezőjét, Franz Steindachnert Louis Agassiz 1868-ban, hogy az Egyesült Államok Cambridge Egyetemén rendszerezze a dél-amerikai Thayer expedíció által felfedezett halfajokat. 1871 és 1872 között Agassiz kezdeményezésére sor kerül a második dél-amerikai expedícióra, amely a dél-amerikai földrészt körbeutazva, Bostonból kiindulva San Franciscóig feltárja a tengerpartok mentén lévő halfaunát. Ez az utazás Hassler expedíció néven vonul be a történelembe – ez a név egyúttal egy amerikai háromárbocos fregatt nevét takarja. Az út során a tudomány számára 7498 addig ismeretlen új halfajt konzerválnak, például Ablennes hians, Abudefduf saxatilis, Astyanax fasciatus, Bairdiella armata. Steindachner 1886-ban visszatér Európába és megkapja a kitüntető Prof. címet. 1891 és 1898 között a Vörös-tenger és a mediterrán vidék halait térképezi fel – ez a Pola expedíció néven válik ismertté. Csak egy pár faj, melyeket Steindachner felfedez és rendszerbe foglal: Oncopterus darwinii (rombuszhal), Pleuronectes pallasii. Steindachner 69 éves korában 1903-ban még egyszer eljut Dél-Amerikába, de ez az utazás már inkább egy kirándulás volt. Tiszteletére nagyon sok halfajt, halnemeket, halcsaládokat neveznek el, például Steindachneridion (Eigenmann, 1919), Apistogramma steindachneri (Regan, 1908). Steindachner nevéhez „100 000” hal leírása és rendszerbe foglalása fűződik a világ számos pontjáról, azonban ő még nem tudhatta, mit is takar a genotipikus klaszter kifejezés.
    Albert C. Günther
  • Albert C. Günther, az Angol Természettudományi Múzeum ichthiológusa volt. Fő műve a Catalogue of Fishes , amelyben 8525 halfajt írt le. Nevét két halfaj is őrzi: Nothobranchius guentheri, Pelmatochromis guentheri.
  • Carl H. Eigenmann német származású amerikai ichthiológus. Tanítványával John D. Haseman -nal együttműködve a dél-amerikai halfauna egyik legjobb ismerője volt. Különösen Guayana és Kolumbia halvilágáról szóló, valamint a pontylazacokat összefoglaló munkái váltak ismertté. Az egyik rendszerezése: Apistogramma trifasciata.
  • David Starr Jordan; amerikai zoológus, Agassiz tanítványa. Az észak-amerikai halfauna neves ismerője, névadója és rendszerbefoglalója az Elassoma törpenaphal és a Jordanella fogasponty nemeknek.
  • George Albert Boulenger; belga ichthiológus, aki Albert C. Günther utóda lesz az Angol Természettudományi Múzeum igazgatói székében. A Föld halfaunájának egyik legkiválóbb ismerője volt. Günther utódjaként óriási munkát végzett, főként az egyenlítői Afrika halvilágát tanulmányozta. A sok felfedezés és rendszerbefoglalás közül két halfaj: Pelmatochromis thomasi és Aphyosemion gardneri. Boulenger az ichthiológia történetében az utolsó, aki megpróbálja összefoglalni az addigi haltudomány történetét -ez már nem sikerül.
  • Charles Tate Regan, angol ichthiológus, aki Boulenger tanítványa volt. Nagy érdemeket szerzett a rendszerezés területén, többek között az Apistogramma nem névadója. Nevét sok halfaj őrzi: Apistogramma regani, Crenicichla regani, stb.
  • Lev Szemjonovics Berg 1876-ban született az orosz Tighina nevű szibériai faluban.
    Cyprinodontiformes – Nothobranchius rachovii
    A földrajzi diplomáját 1898-ban szerzi meg a moszkvai egyetemen, majd tanár lesz Szentpéterváron. Berg élethivatásának tekinti a központi ázsiai területek feltárását, főleg a szovjet 'Balkhash' és az 'Issyk Kul' tartományban lévő halfauna érdekli. Közzé is teszi e műveket 1916-ban Ichthyologia Russia címen, amelyben több mint 60 új bekezdést kezd a halrendszertanban és felállítja a fogaspontyalakúak Cyprinodontiformes rendjét is. Berg nevéhez fűződik az addig használt és Linnaeus nevével fémjelzett halrendszertan teljes átreformálása is. Ebben az új rendszertanban a halakat 120 rendbe, 12 osztályba, 2 főosztályba és 2 altörzsbe sorolja, -ez akkor kb. 20. 000 halfaj teljes rendszertani besorolását érintette. Ez a halosztályozási rendszer a mai modern halrendszertan alapja. Berg 1922 és 1928 között még két könyvet is megjelentet a Szovjetunióban; Éghajlat és élet (1922, magyarul 1953), valamint A klímatológia alapjai címmel. Az akkori szovjet biológiai doktrína alapját képező Vaszilij Dokucsajev-féle zónák elméletét fejlesztette tovább. Az Ichthyologia Russia folytatásaként 1949-ben megjelenik a könyv negyedik kiadása, amelyben le van írva szinte az összes édesvizű hal, ami csak létezik oroszföldön és szomszédos országokban. Berg írja le először ebben a könyvben a szimbiózis kapcsolatot két hal, az ingola és egy szibériai lazacfaj között. Azonban Berg nem az ichthiológiai munkáiról lesz világhírű, hanem az általa felállított makroevolúciós (Nomogenesis) elméletével, amellyel Darwin munkáit bővíti ki. Ha Lev Berg nem szolgálja ki az akkori szovjet rendszert, korának legnagyobb természettudósa lehetett volna, toronymagasan. Ő megelégedett négy Sztálin díjjal. A diktátor bukását követően könyveit betiltják, és csak 2001-ben az orosz jegybank bocsát ki emlékére egy ezüst pénzérmét (A Kiemelkedő Emberei Pridnestrovienek).
  • Henry W. Fowler, a legismertebb amerikai ichthiológusok közé tartozott. A Bathyaethiops fowleri és a Barbus tetrazona partipentazona (a szumátrai díszmárna, Barbus tetrazona egyik alfaja) rendszerezője.
  • III. Leopold Belgium királya, aki nemcsak gyűjtő, de természetkutató is volt. A sok halfaj felfedezése mellett még sok más, például trópusi növényfajok első leírásai is tőle származnak. III. Leopold az Apistogramma gephyra egyik felfedezője. A dél-amerikai Teleocichla nemhez tartozó három fajt; a T. centrarchus, T. gephyrogramma, valamint a T. monogramma fajokat egy napon, 1964. október 29-én fedezte fel a Rio-Xingu folyórendszerben. E három faj lett később az alapja az új törpe Cichlid nemnek, amelyet Sven O. Kullander 1988-ban, mintegy új bekezdésként rendszerbe is foglalt. Elismerésként az ő nevét viseli az egyik vitorlás faj, a Pterophyllum leopoldi (Gosse 1963), és egy amazonasi édesvízi rája, a Potamotrygon leopoldi (Castex & Castello, 1970).
  • Ethelwynn Trewavas, angol ichthiológus és zoológus. Charles T. Regen tanítványa és későbbi utóda az Angol Természettudományi Múzeum élén.
    Ethelwynn Trewavas
    Szinte egész életét a halak osztályozásának szentelte, korszakalkotóként elsőként foglalta rendszerbe a Malawi-tavi endemikus halfaunát. Felállított két különálló halcsoportot Malawi mbuna, illetve Malawi non-mbuna néven, és törzsfejlődésük szerint osztályozta is a fajokat (a mbuna szó benszülött nyelven annyit jelent: „kőevő”), majd bevezetett számos halnevezéktani újítást is, névadója például az Aulonocara nemnek. Sok felfedezése közül három faj: Aulonocara auditor, Cheilochromis euchilus, Copadichromis pleurostigma. Számos leírása és könyve jelent meg az afrikai nagytavak élővilágáról:
  1. Revision of the cichlid fishes of the genus Lethrinops, Regan. Annals and Magazine of Natural History, 1931).
  2. The origin and evolution of the cichlid fisches of the Great African lakes, with special reference to Lake Nyasa, 1949.

Trewavas előhírnöke volt a 21. században bekövetkező nagy halrendszertani változtatásoknak, olyan nagy hírű ichthiológusokat nevelt ki, mint David Eccles és Ad Konings.

(16–20. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Karl Christian Heller
  • Robert John Lechmere Guppy
  • Johann Paul Arnold
  • Karl Fedorovich Kessler
  • James Ellsworth DeKay
  • Luisa Gianferrari
  • Charles Frédéric Girard
  • Elizabeth Gould
  • Harry Franck
  • Alpheus Hyatt
  • Alpheus Spring Packard
  • Lorenz Oken
  • William Thornton Innes
  • Marc René, de Montalembert márki
  • Arthur Sperry Pearse
  • Alfred Russell Wallace
  • Jacques Pellegrin
  • Thomas Layman Poulson
  • Pierre Charles Fournier de Saint-Amant
  • Gordon A. Thompson
  • Amanda Flora Hilda Bleher
  • Anastasio Alfaro
  • Nelson Annandale
  • François Louis de la Porte, de Castelnau grófja
  • Hamdullah Al-M. Al-Qazwini
  • Cornelius Bruyn
  • McClelland
  • Francis Day
  • Serghyei N. Kamenskii
  • Ladiges W.
  • William Thomas Blanford
  • William J. Griffing
  • Alexander von Nordmann
  • S. Basilewsky
  • Seth Eugene Meek
  • Alexander Agassiz
  • Theodore Nicholas Gill
  • Georges L. Comte de Buffon
  • André Marie Constant Duméril
  • Auguste Duméril
  • Albert Wendt
  • Johann Anton Güldenstädt
  • Robert Davidson
  • Andy Dunsire
  • James Flint
  • John Gould
  • William Marshall Anderson
  • Bess Garner
  • Edward Morse
  • Konrad Guenther
  • Carl Leavitt Hubbs
  • Yi-Jing Jie
  • Curt Kosswig
  • Alpheus Spring Packard (ifjabb)
  • Engelbert Kämpfer
  • Henry Walter Bates
  • Felipe Poey y Aloy
  • Emil Racoviță
  • August Otto Tellkampf
  • William Thompson
  • Jeffries Wyman
  • Sunder Lal Hora
  • Charles Otis Whitman
  • Ferdinand Stoliczka
  • Eduard I. Eikhvald
  • Eugen Keyserling gróf
  • Henri Emile Sauvage
  • Nikolai A. Borodin
  • Charles Alexandre Lesueur
  • Jacques Géry
  • Johann Paul Arnold
  • Charles Frédéric Girard
  • Spencer Fullerton Baird
  • Ernst Heinrich Haeckel
  • Edward Drinker Cope
  • Karl von Siebold
  • Rosa Smith
  • Basim M. Al-Azzawi
  • José Alvarez del Villar
  • Jacques Besson
  • Charles Marcus Breder
  • Salvador Coronado
  • Ludovico Di Caporiacco
  • Emil August Goeldi
  • David Maybury Lewis
  • Roosevelt Theodore
  • Wallace Gillpatrick
  • Joseph LeConte
  • Joel Asaph Allen
  • Edward Bellamy Gresser
  • C. Basil Jordan
  • Athanasius Kircher
  • John R. Norman
  • Leonhart Thurneyser
  • Richard Spruce
  • Georges J. Jacques Petit
  • Frederic Ward Putnam
  • Bibiano F. Osorio Tafall
  • Friederich Urich
  • Hermann Härtel
  • Max Poll
  • Mark McMaster M.
  • Alexander Russell
  • Johann Friedrich von Brandt
  • Filippo de Filippi
  • Aleksandr M. Nikolskii
  • Erich Zugmayer
  • S. L. Mitchill
  • Nikolai A. Zarudnyi
  • Myron Gordon
  • Johann Julius Walbaum
  • Antoine Risso
  • Viktor Pietschmann
  • John D. Haseman
  • Ernst Ahl
  • Paulo de Miranda Riberiro
  • Herbert R. Axelrod
  • Etienne G. Saint-Hillaire

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Artedinek tulajdonított mondatok: „…mert ismerek sok madarat és sok insects…” (insects = Incertae sedis = ismeretlen faj).
  2. Georg V. Cuvier: A francia Cuvier név latinosított alakja Oken, ami nem tévesztendő össze a német természettudós Lorenz Oken nevével.
  3. genotipikus klaszter = Genetikai sodródás
  4. Barbus meridionalis (Antoine J. Risso, 1827) = (lex prioritas, N. R. M.) synonyma nevek: Barbus meridionalis sub. sp. petenyi, Barbus petenyii (Heckel, 1847).
  5. Ókor: Az egész arábiai halfaunát leírja és közzéteszi 1263-ban az iraki Mahmud al-Kammuni al-Qazwini az ősi sumér és perzsa agyagtáblák alapján, és megpróbálja a leírt fajokat osztályozni is. Ez nem sikerül. A leírásaiban csak arab nevek szerepelnek, úgymint bunni (= talán Barbus sharpeyi?) és shabbűt (= talán Barbus grypus?). A korai tudományos iszlám nagy alakja volt Hamdullah Al-mustaufi Al-Qazwini, akinek egyik művét Nuzhatu-l-qulub, vagy magyarul Szív és Élvezet címen az angol Stephenson fordítja le 1928-ban. Qazwini egy édesvízi hal, az Alburnus tarichi első leírója.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]