„Nyugat-Szahara” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Van az 2 is
a →‎Történelem: Hiányzó vesszők
51. sor: 51. sor:
]]
]]


Az egykori [[spanyolország|spanyol]] gyarmat ''(Rió de Oro és Saguiet el-Hamra)'' [[1976]] elején vált függetlenné, de nem sokkal ezután [[Marokkó]] háborút indított ellene és területének mintegy 2/3-át, majd [[1979]]-ben [[Mauritánia]] kivonulásakor az ország teljes területét elfoglalta, emiatt nem lehetett tagja a formálódó [[Afrikai Unió]]nak.
Az egykori [[spanyolország|spanyol]] gyarmat ''(Rió de Oro és Saguiet el-Hamra)'' [[1976]] elején vált függetlenné, de nem sokkal ezután [[Marokkó]] háborút indított ellene, és területének mintegy 2/3-át, majd [[1979]]-ben, [[Mauritánia]] kivonulásakor az ország teljes területét elfoglalta, emiatt nem lehetett tagja a formálódó [[Afrikai Unió]]nak.


A [[Polisario Front]] gerillaharcainak köszönhetően [[Marokkó]] uralma Nyugat-Szahara felett meggyengült, de még nem ért véget, a terület végső státuszáról (a teljes függetlenségről vagy a Marokkóhoz tartozásról) egy hosszú évek óta halogatott népszavazás döntene. A felek jelenleg sem tudnak megegyezni a szavazáson részvételre jogosultak számáról. A népszavazás megszervezésében kulcsszerepe van az [[Egyesült Nemzetek Szervezete|ENSZ]] Nyugat-Szaharai különleges kontingensének, a MINURSO-nak, amelynek magyar vezetője is volt Száraz György vezérőrnagy személyében.
A [[Polisario Front]] gerillaharcainak köszönhetően [[Marokkó]] uralma Nyugat-Szahara felett meggyengült, de még nem ért véget, a terület végső státuszáról (a teljes függetlenségről vagy a Marokkóhoz tartozásról) egy hosszú évek óta halogatott népszavazás döntene. A felek jelenleg sem tudnak megegyezni a szavazáson részvételre jogosultak számáról. A népszavazás megszervezésében kulcsszerepe van az [[Egyesült Nemzetek Szervezete|ENSZ]] Nyugat-Szaharai különleges kontingensének, a MINURSO-nak, amelynek magyar vezetője is volt Száraz György vezérőrnagy személyében.

A lap 2018. augusztus 1., 18:30-kori változata

Nyugat-Szahara
'الجمهورية العربية الصحراوية الديمقراطية
Al-Jumhūrīyâ al-Arabīyâ as-Ṣaḥrāwīyâ ad-Dīmuqrātīyâ'
Nyugat-Szahara zászlaja
Nyugat-Szahara zászlaja
Nyugat-Szahara címere
Nyugat-Szahara címere

FővárosaLaâyoune (El-Ajún)
é. sz. 25°, ny. h. 13°Koordináták: é. sz. 25°, ny. h. 13°
Államformaalkotmányos monarchia
Vezetők
ElnökMohamed Abdelaziz
MiniszterelnökAbdelkader Taleb Oumar
Hivatalos nyelvarab és spanyol
függetlenségSpanyolországtól
kikiáltása1976. február 27.
IrányítjaMarokkó

Tagság
Népesség
Népszámlálás szerint612 000 fő (2021)[2]
Rangsorban171
Becsült586 000 fő (2014. június)
Rangsorban171
Népsűrűség2 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület266 000 km²
Rangsorban83
Időzóna
(UTC0)
Egyéb adatok
PénznemMarokkói dirham (MAD)
Hívószám212
Internet TLD.eh
Közlekedés irányajobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugat-Szahara témájú médiaállományokat.

térkép szerkesztése

Nyugat-Szahara, hivatalos nevén Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság egy jelenleg nagyrészt marokkói megszállás alatt álló nyugat-afrikai (magreb-) ország.

Földrajz

Nyugat-Szahara domborzati térképe

Az Atlanti-óceánt kísérő keskeny, tengerparti síkság kelet felé 500 m magasságig emelkedő homokos, sziklás vidékbe megy át. Legmagasabb pontja: 823 m. Az ország nagy része sivatag.

Nemzeti park

A politikai viszonyok következtében Nyugat-Szaharában a marokkói természetvédelmi törvényeket alkalmazzák. A mauritániai határ mentén, az ottani Banc d'Arguin Nemzeti Parkhoz csatlakozó területen jelölték ki Nyugat-Szahara egyetlen nemzeti parkját: a Dakhla Nemzeti Parkot.[3]

Történelem

Nyugat-Szahara területe
  Marokkói megszállás alatt
  Felszabadított Zóna

Az egykori spanyol gyarmat (Rió de Oro és Saguiet el-Hamra) 1976 elején vált függetlenné, de nem sokkal ezután Marokkó háborút indított ellene, és területének mintegy 2/3-át, majd 1979-ben, Mauritánia kivonulásakor az ország teljes területét elfoglalta, emiatt nem lehetett tagja a formálódó Afrikai Uniónak.

A Polisario Front gerillaharcainak köszönhetően Marokkó uralma Nyugat-Szahara felett meggyengült, de még nem ért véget, a terület végső státuszáról (a teljes függetlenségről vagy a Marokkóhoz tartozásról) egy hosszú évek óta halogatott népszavazás döntene. A felek jelenleg sem tudnak megegyezni a szavazáson részvételre jogosultak számáról. A népszavazás megszervezésében kulcsszerepe van az ENSZ Nyugat-Szaharai különleges kontingensének, a MINURSO-nak, amelynek magyar vezetője is volt Száraz György vezérőrnagy személyében.

A fegyveres konfliktus 1991 óta szünetel, az ország jelenleg két részre – a Marokkó által ellenőrzött nyugati részre és a Felszabadított Zónára – van osztva, a megszállók által létrehozott fal (Berm) mentén. A nyugat-szaharai lakosság jelentős része ma is az algériai Tindouf környékén található menekülttáborokban él.

Gazdaság

Bevételének fő forrását a foszfátbányászat, a halászat és a nomád pásztorkodás jelenti. A száraz éghajlat a mezőgazdasági tevékenységeket korlátozza, így élelmiszerekből, mezőgazdasági termékekből behozatalra szorul. A kereskedelem és az ipari tevékenység a kormányzat ellenőrzése és irányítása alatt áll, viszont az életszínvonal jóval elmarad a marokkóitól.

Etnikai, nyelvi, és vallási megoszlás

50% fekete-afrikai, 45% berber, 5% arab. Vallás: az Iszlám. Az országban az arab nyelvet beszélik.

Városok

Nyugat-Szahara városai
Rangsor Név Lakosság Tartomány
Latin
betűkkel
Arab
betűkkel
1994-es
népszámlálás
2004-es
népszámlálás
1. El-Ajún العيون 136 950 194 668 El-Ajún
2. Ed-Dahla الداخلة 29 831 58 104 Ved-ed-Dahab
3. Szmara السمارة 28 750 40 347 Szmara
4. Rász-Búdzs-ed-Dúr بو جدور 15 167 36 843 Búdzs-ed-Dúr
5. Em-Marszí المرسى 4 334 10 229 El-Ajún
6. Havdza الحوزة 2 940 8 769 Szmara
7. Mahbesz المحبس 1 193 7 331 Assa-Zag
8. Geltat-Zemmúr گَلتَة زَمُّور 4 716 6 740 Búdzs-ed-Dúr
9. Bír-Anzáren ? 867 6 597 Ved-ed-Dahab
10. Tichla ? 290 6 036 Avszerd
11. Avszerd ? 672 5 832 Avszerd
12. El-Aargub ? 1 374 5 345 Ved-ed-Dahab
13. Guera الكويرة 509 3 726 Avszerd

Külső hivatkozások

Jegyzetek

  1. Világ. Marokkó 33 év után... In.: HVG. 2017/5. szám, 29. oldal, ISSN 1217-9647
  2. Western Sahara Summary Statistics. United Nations Statistics Division
  3. http://www.parks.it/world/EH/Eindex.html